EPA Budapesti Negyed 46. (2004/4) Merényi: A Pulszky-Szalon < > Dede: A szalonember: Justh Zsigmond
"Csevegés, zene és egy csésze tea"
A Wohl-nővérek a pesti társaséletben
________________
BORBÍRÓ FANNI

 

Janka és Stephanie

A Wohl-nővérek: Janka (1846-1901) és Stephanie (1848-1889) kitüntetett szerepet töltöttek be a 19. század harmadik harmadának budapesti társaséletében. Kiváló társadalmi kapcsolatokkal rendelkeztek, barátaik és közeli ismerőseik legtöbbje a származási és szellemi elit ismert képviselője volt, irodalmi-közírói munkásságuk, széleskörű, nyugat-európai színvonalú műveltségük pedig megbecsülést szerzett számukra a nagyközönség előtt is. A szakirodalom, a kortársak, sőt maguk a szervezők is egyenesen "Wohl-szalonról" beszélnek, bár levelezésükből kiderül, hogy az összejövetelek gyakorisága és jellege változatos képet mutatott: időnként nagyszabású rendezvények, máskor csak baráti beszélgetések zajlottak a két nővér Nádor utcai lakásában.

Származásukat tekintve nem tartoztak az előkelő világhoz. Zsidó eredetű családban születtek, apjuk orvos (vagy csak honvéd felcser) volt, anyjuk Brunszvik Teréz barátnője, "művelt, öntudatos asszony", aki lányait már az evangélikus hitben nevelte. Janka tizenöt évesen, 1861-ben adta közre első verseskötetét, amelynek kiadását Jókai Mór segítette, s már ekkor baráti kapcsolatot ápolt Arany Jánossal (és közben talán titkon szerelmes volt a költőbe).

Az ifjú Wohl Janka
Wohl Stefánia
Arany János, Schrecker Ignác felvétele
Zongoraművésznek készült, de túl félénk volt a szerepléshez, így költő, író, műfordító és szerkesztő lett belőle. Ő volt az első írónő, akit fordítással hivatalosan megbízott a Tudományos Akadémia. Dickens, Georges Sand, Sainte-Beuve számos művét ő tolmácsolta a magyar olvasóközönségnek. Stephanie már igen fiatalon regéket, meséket tett közzé, később novellák, tárcák és regények szerzőjeként is megismerhette a nagyközönség. Széleskörű és biztos nyelvismeretére vall, hogy műveit maga fordította német, francia és angol nyelvre. Hátrahagyott iratait Janka jelentette meg két kötetben. A nővérek azonban nem szépirodalmi műveikkel jutottak igazi sikerhez és ismertséghez, hanem viselkedési és életvezetési tanácsadó cikkeikkel és könyveikkel. Ez utóbbiak, főként Az otthon, Az illem vagy A modern asszony breviáriuma rendkívül népszerűek voltak, több kiadást is megértek. Presztízst sugalló álnéven - Egy nagyvilági hölgy - közreadott könyvekkel és cikkekkel igyekeztek tanácsot és mintát adni a finom, előkelő viselkedés és a jó ízlés elsajátításához, egyszersmind alakítani azt a társadalmi réteget, amelyből maguk is származtak.

Irodalmi működésük egyik fontos színtere a Magyar Bazár című lap volt, amelynek szerkesztését 1877-ben vették át Szabó Richardtól. A kéthetente megjelenő újság főlapból és melléklapból állt, az előbbiben csak ruhákat bemutató képek és szabásmintáik voltak, az utóbbiban viszont helyet kapott az irodalom, a mindennapi életre vonatkozó hasznos tanácsok, kritikák és egy állandó hírrovat. Szerkesztésükben a lap már a Magyar Bazár mint a Nők Munkaköre címet viselte, minthogy időközben a Nőképző, a Gazdasszony-, valamint a Nőiparegylet hivatalos lapja lett. Emiatt egyre több, a női munkával kapcsolatos - külföldi és hazai - hír, információ jelent meg az újságban, amelyek egy idő után egyre jobban kiszorították a szépirodalmat. A Magyar Bazár mellett Wohl Janka egy időben szerkesztője és legfőbb szerzője volt a Fővárosi Lapok Salon és Sport című melléklapjának is.[1] De ez a vállalkozás - amint leveleiből is kitűnik - nem lett hosszú életű. Az írás, a szerkesztői munka életük fontos része volt: hivatásuknak tekintették, egyszersmind azonban anyagi függetlenségük eszközének is: kora fiatalságuk óta önállóan tartották el magukat a keresetükből.

Magánéletükről (összefoglalólag) a legtöbbet Janka Stephanie-ről szóló írása mondja el, amelyből kiderül, hogy édesanyjuk nehéz személyisége igencsak rányomta bélyegét ifjúságukra. (Stephanie-t például sokszor megdorgálta, aki ilyenkor fél napokra is elbújt.) 18 évig betegeskedett, s "amig élt, soha háboritlanul nem dolgozhattunk, soha egy élvezetünk nem lehetett ama sötét mellékgondolat nélkül, hogy anyánk tán szenved, míg mi mulatunk". Ez az érzés anyjuk halála után is beárnyékolta életüket. A két nővért igen szoros kapcsolat fűzte egymáshoz, s mivel egyikük sem ment férjhez, felnőtt korukban is együtt laktak. Janka szerint Stephanie még a szerelemről és az egyéni boldogságról is lemondott, hogy egymás mellett maradhassanak, s "e dualisztikus életet minden idegen befolyástól menten" folytathassák. Szerették egymást, ugyanakkor nehéz lehetett elviselni Stephanie rapszodikus természetét, vagyis azt, hogy "érzelme és gondolkozása csaknem folyton megzavart benső állapotok tükrözése volt. Méla dalként vonul át egész életén a lelkében lappangó melanchólia."[2] Lehet, hogy ma depressziónak mondanánk betegségét, mindenesetre Janka kényszerült arra, hogy kedélyének "lehangoltság vagy indulatos, sziporkázó élénkség" közti csapongásait elviselje, személyiségének ezt az oldalát szalonjuk látogatói nem ismerték. Amikor az amúgy is gyenge fizikumú Stephanie korán, alig negyvenévesen halálosan megbetegedett, nővére másfél hosszú évig ápolásának szentelte magát, s ez - mint ahogy Janka leveleiből kiderül - ugyancsak embert próbáló feladat volt. Egyik alkalommal így fakadt ki kedves barátjának, Justh Zsigmondnak: "Másfél év óta hallom naponta jajveszékelését, másfél év óta nem aludtam nyugodtan egy éjszakát - töméntelent virrasztottam - idegzetem, lelki-erőm, minden mi aczél volt bennem - odavan!"[3] Stephanie halála után nővére ürességet érzett, nem volt könnyű megszokni az új helyzetet, újfajta önállóságot, még ha a haláleset terheket is levett a válláról. Janka úgy érezte, mintha fél lélekkel élne csak, többször öngyilkosságra is gondolt. Saját bevallása szerint egész további élete céljának azt tekintette, hogy testvére irodalmi hagyatékát ápolja, és méltó emléket állítson hátrahagyott műveiből.

*

A Wohl-nővérekkel kapcsolatos ismert források nagy része is a fővárosi társaséletben játszott szerepükhöz és szalonjukhoz kötődik. Angelo de Gubernatis[4] éppúgy, mint A budapesti Társaság[5] című könyv névtelen szerzője vagy a jó barát, Justh Zsigmond[6] a maga korában méltatták a Wohl-szalont. A nővérek irodalmi hagyatékán kívül csupán levelezésük töredéke maradt fenn, főképp azok a levelek, amelyeket Justh Zsigmondhoz írtak. Ez utóbbiakat ma az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik, ugyanúgy, mint Janka ifjúkori emlékkönyvét, amelyben a kor híres embereinek emléksorait gyűjtötte össze.[7] Sajnálatos módon levelezésük többi része elveszett vagy lappang,[8] pedig mind Stephanie, mind Janka híres nagy levelező volt. Ráadásul, levélhagyatékuk töredékessége miatt, aránytalanul több információ áll rendelkezésünkre az 1880-as, 1890-es évekről, mint a korábbi korszakokról, amelyekről csak alkalomszerű leírások tudósítanak.

 

Munkakapcsolatok, munkabarátságok

A Magyar Bazár, illetve a Salon és Sport szerkesztése jó alkalom volt arra, hogy a Wohl- nővérek írókat, költőket, jeles művészeket ismerjenek meg és vonjanak be baráti körükbe. A szerkesztői munka egyúttal másfajta hierarchikus viszonyt alakított ki a többnyire férfi szerzők és a nő szerkesztők között, mint ami a nő-férfi viszonyt a korban általában jellemezte. Az ifjú Justh Zsigmondnak például mindketten anyáskodó jó barátai voltak, de kapcsolatuknak volt egy hivatalosabb oldala is: ugyanúgy, mint más szerzőiket, állandóan kérlelik, hogy írjon a lapnak, illetve Janka tanácsokat ad neki, mitől lehetne jobb a stílusa. "Megengedi hogy mamáskodjam: olvasson igen sokat magyarúl. C'est ennuyeux, de hát kell. Olvassa el Arany minden művét - töméntelen új, modern magyar szót fog belőle tanúlni. Mink is, magyarúl akarván most írni, csupa magyar dolgot olvasunk: Aranyt, Pulszkyt, de még Kazárt is..."[9] Justh párizsi és magyarországi, szűk körnek szánt (napló)jegyzeteit, a levelek alapján, Wohléknak küldte el először, akik azt maguknál tartották, tudva, hogy a kéziratok milyen könnyen elvesznek, majd továbbküldték Justh édesanyjának. Janka arra is engedélyt kért, hogy belejavíthasson Justh kéziratába, a pongyola fogalmazást ráncba szedhesse.

Az irodalom megélhetésük forrása volt, s Janka nemegyszer panaszkodott Justhnak erre az anyagi kötöttségre: "Bár ne volnék úgy idelánczolva 2! lappal - pénz-hiánynyal, bizonyos hogy ott volnék maga mellett."[10] Az újság körüli munkák elvonták az időt és energiát az egyéb irodalmi tevékenységektől, ez szintén bántotta Jankát: "Semmihez sem jutok a folytonos journalizmus mellett. Kár - még volna mondanivalóm."[11]

Véleményét mindig megmondta, még ha az bántotta is az illetőt, az irodalmat és szerkesztő mivoltát a lehető legkomolyabban vette, ezért kritikai megjegyzéseit sosem hallgatta el. Példa erre a Justh által beajánlott Czóbel Minka, akinek verseiről nagyon rossz véleménnyel volt Wohl Janka, és indulatos leveleket írt róluk az ajánlónak: "Czóbel Minkával levelezem - egy csomó verset küldött - de édesem, hisz ezt mind át kell dolgozni. Az a sok ismétlés, tengernyi hiábavaló szó, rossz magyarság... stb. Czinka Pannát felényire kellene redukálni hogy olvasható legyen. Iskolázatlan, látszik, hogy soha sem tanúlt. Remélem carte-blanche-ot fog adni, hogy javítsam a dolgait. Most egy kis lyrai verset közlök tőle - de azzal is sok dolgom volt. Oh, az a maga lánglelke, mely mindent úgy karol fel a minőnek látni óhajtja, hát nem olyan!"[12] Később ezt írta Justhnak: "Tegnap meglátogatott Czóbel Minka - Ez a »sors«, ez a »végzet« az Ön lelkén fog száradni! Külön feljött Fesztyékkel, Jókaival megismerkedni, egészen az irodalmi pályának akarja szentelni magát - c'est affreux! (...) Tehetsége okvetlenül van, de mester kellene neki, ki nyelvre s tömör gondolkozásra tanítsa. Mindenesetre érdekes, de - a mi magyar éretlenségünkkel erősen alanyozott jelenség. Nem egy Mary Robinson, egy Vacarescu Helén! (...) De kedves leány, van benne élan. Csak Ikárus ne váljék belőle, ha ily nagyra tör. Au risque de déplaire, megmondtam neki egypár észrevételemet. Nem tudom, nem-é vette rossz néven."[13] Valószínűleg Czóbel mégis rossz néven vette, mert Janka később panaszkodik, hogy nem küld több verset, és hálátlanságot mutat felé, pedig ő mennyit javította a munkáit.

Bár Wohl Janka általában is erős, akaratos személyiség volt, meglepő, néha milyen stílusban írt, tárgyalt a szerzőivel, adott tanácsokat nekik. Szász Károly püspöknek például egyszer azért adta vissza Goethefordítását, mert azt a verset saját fordításában akarta közölni "privát okokból", és helyette egy másik, "nagyobbszerű" fordítást kért tőle. Más alkalommal pedig csodálkozásának adott hangot, hogy Szász, aki "routiniert" ember, visszakéri a nem használt verseket, pedig azt a szerkesztőség meg szokta tartani. Egy későbbi levelében Szász Bélának üzente, hogy küldjön másik verset, mert a korábbi nem tetszett neki.[14]

Bár stílusuk olykor idegesítőnek tűnhet, tulajdonképpen csak a dolgukat teszik azzal, hogy állandóan kéziratért nyaggatják a levelezőtársaikat vagy éppen ígéreteikre figyelmeztetik őket, hiszen a szerkesztőnek egyik fontos feladata, hogy folyamatosan biztosítsa lapja számára az új írásokat, és azoknak időben el kell készülniük a megjelenéshez. Ráadásul az ő esetükben valóban saját megélhetésük is attól függött, jól megy-e a lap. Már a Magyar Bazár elindításakor így ír Janka: "saját rizikónkra inditjuk meg e sokoldalú vállalatot", s később is többször kéri a "hazai szellemi nagyok" segítségét, támogatását - akár éppen friss kézirat formájában. Justhot, amíg Párizsban volt, sokszor kérték, küldjön a lapnak valami tudósítást az ottani társasági életről, szalonéletről vagy más írótársától szerezzen novellát, azzal indokolva, hogy "van egy csomó haszontalanság, de az év végével valami jót szeretnénk közölni". Máskor azzal "zsarolta" barátját, hogy ha nem teljesíti kérését, s nem ír valami szépet Stephanie arcképe mellé, Dessewffy Arisztidet fogja megkérni erre a feladatra.

A speciális szerkesztői módszereket jellemzi az a levél, amelyben Wohl azt ígéri, hogy átveszi Justhnak A Hét-ben megjelent cikkét, de a forrás megnevezése nélkül.

A Magyar Bazár mellett a másik fontos vállalkozás a Salon és Sport című lap volt, amelynek megindítására nagy izgalommal készült. "Roppant passzióval fogok belefogni, mert csupa 'creme de la crême' legyen mindenből, du piment - amennyi megfér tisztességgel. Magára nagyon számítok. Szöveg nem sok lesz, de afféle legyen (a ledérség mellőzésével), mint a Vie Parisienne-é. (...) Csak 'mondain' dolgok kellenek." A várt írások körét így határozta meg: "Kell: könnyű, francziás, kissé pikáns, de gariert novelette, minőket a Vie Parisienne szokott hozni, vagy lehet párbeszéd is, minők a Gyp dolgai. Rövid és borsos legyen. Gyönyörű illustrácziókkal fognak megjelenni a dolgok - azaz, a novelette csak elvétve - de a lap illustrált lap lesz."[15] A lap nem különálló újság volt, hanem a Fővárosi Lapok képes melléklete, és Wohl Janka 1891 októbere és 1892 decembere között volt a szerkesztője, Adorján Sándorral megosztva a szerkesztői feladatokat. A hetente megjelenő lap Janka által szerkesztett számaiban főleg társasági hírek és a szalonélettel, a divattal kapcsolatos cikkek kaptak helyet.[16] Amikor bizonytalan volt afelől, hogy a lapba szánt cikk témája nem túl szabados-e, Justh Zsigmondot kérdezte meg, "lehet-é tisztességes lapban a »Goulue«-t felemlíteni, és a »Montagnes Russes« és »Moulin Rouge« établissementsokat", mivel a Goulue-t illetően skrupulusai voltak.[17] Sokszor ő maga írta meg, milyen típusú vagy témájú írást vár a szerzőtől - pédául. egy "érdekes intime czikket" Batthyány Gézáról, a Műbarátok Köre egyik alapítójáról, vagy "csak betűk alatt, egy »instantanéet« az öreg Csekonicsnéról". Ügyes üzleti fogásnak tűnik az a terve (kérdés, hogy mennyiben valósult meg), hogy a Salon és Sport-ban csak elsőként közölt cikkeket jelentetett meg. "Ha a S. és Sp. lapomba küld valamit, azt más lapnak ne küldje - mert elve az én lapomnak, hogy semmit sem közöl, mi már Pesten nyomatva volt. Csak inédit dolgok jelennek meg benne, hadd közöljék az enyém után, a többi lapok."[18] Későbbi leveleiből aztán kiderül, hogy a kezdeti időszakban szerzőhiányban szenvedett, és "kénytelen volt" saját írásaival megtölteni a lapot. "Az összes első »Salon és Sport« számot magam írtam - mert senki, de még Szemere Attila sem akarta megérteni, mit akarok."[19] Később is sok elfoglaltsággal járt az újság, amelyet szerkesztőként és szerzőként is jegyzett, ráadásul sokszor mindent a megjelenés előtti nap kellett intéznie. Viszont, mint írja, ezt a lapot "igen jól honorálták", ezért is jelentett nagy csalódást, amikor megszüntették. "A S. és Sport megszűnt, ami rám nézve nagy csapás, Vadnay a »Közlöny« szerkesztője lett, helyét Szana Tamás tölti be - és az rögtön rátette a kezét az én kedves Benjaminemre is. Desperátus vagyok, mert az a »beleolvasztott« valami már nem lesz az én szép kis lapom."[20]

A mai lapszerkesztői gyakorlattól némileg eltérőnek tűnő módszerek közé tartozik az is, amikor Justhot megkérte, írjon Jenő főhercegről, miközben ő maga is írt róla, és vagy azt tervezte leközölni, amelyik jobban passzol, vagy a két írásból akart egyet összerakni. Egy másik alkalommal pedig egy "csínyért" kér elnézést: mivel Justh novellája túl hosszú volt (3 számba való, és neki egybe kellett), írt egy apróságot, és Justh nevét írta alá - ezt a módszert különben, mint említi, már Porzó is meg akarta vele csináltatni egyszer.

Wohl Janka kiterjedt társaskörének egy része kifejezetten a lap szerzőiből állt, és levelezésében is olykor összekeveredtek, összefolytak a magán- és a munkakapcsolatok. Ezekből a szerzőkből olykor barátok lettek, vagy éppen a barátokat kérte fel cikkírásra.

 

A szalon

"A Wohlék háza régóta közkedveltségű elfogadó csarnoka az irodalom iránt érdeklődő, nyugat-európai ízlésű elemeknek.A Wohl-szalon
Megfordul az ő termeikben egyházi és világi főúr, erdélyi comtesse, felföldi gentleman, alföldi gentleman, tudós, író, művész egyaránt."[21]

A Wohl-nővérek Nádor utcai otthonában tartott összejöveteleket már a korszakban szalonként emlegették, mind a kortársak, mind maguk a nővérek. A szalon- problematikát jól jellemzi, hogy maga Stephanie egyik cikkében arra panaszkodott, hogy - főleg a nyugat-európai mintákkal összehasonlítva - Magyarországon nincs valódi szalonélet. Így ír erről Justh: "Midőn Wohl Stefanie pár év előtt a magyar szalonélet hiányáról megírta szellemes cikkét, akkor már e cikk meg is volt cáfolva azon tény által, hogy a Wohl nővéreknek már ez időben volt szalonja, hol sem enni, sem pezsgőzni, sem táncolni nem gyűltek össze az emberek, hanem igenis eszmét cserélni, társalogni. S így a szellemes írónő, ki azt írta meg hátrahagyott irataiban, hogy a magyarnak a 'causerie' adománya megadva nincs, egyúttal ennek ellenkezőjét bizonyította be, minthogy háza éveken át Magyarország legkiválóbb alakjainak gyűlhelye, gócpontja volt, és ott tartották ő és nővére, Janka, 'cour de conversation'-jukat, így szinte iskolát teremtve, megalapították a magyar szalont."[22]

Gubernatis "salon intime"-nek nevezi, és ezzel a 18. századi nyugat-európai, főleg francia szalonokkal rokonítja Wohlék otthonát, Wohl Janka pedig azzal dicsekszik, hogy De Gerando Antonina szerint - aki a párizsi társaséletet jól ismerte - Pesten csak az ő szalonjuk hasonlítható össze a párizsiakkal. Janka így emlékezik az ő sajátságos szalonjukra: "A salont nem úgy fogtuk föl, mint nálunk szokás, hogy feszes, fényes összejöveteleket rendeztek, de éveken át a téli délutáni vagy esti órákban otthon voltunk, és aki egy órai csevegésre, egy kis jó zenére vágyott, biztos lehetett, hogy kedélyes légkört és egy csésze teát talál, ha váratlanul, hívatlanul bekopogtat."[23]

A lányok - amellett hogy maguk is nagy szalonjárók voltak - valószínűleg már fiatal korukban is vendégül láttak művészeket, írókat és művelt arisztokratákat. Az 1870-es években már biztosan létezett a Wohl-szalon, a következő évtizedből pedig számos levél és leírás számol be az itt zajló eseményekről. Stephanie halála után egy ideig a szalon kiüresedett, főleg azért, mert Janka képtelen volt vendégeket fogadni, de miután átköltözött a József térre, újra fellendült otthonában a társasélet.

Az összejövetelek tágabban értelmezett célja a műveltség, jó ízlés terjesztése volt, a nővérek igyekeztek jó társaságot maguk köré gyűjteni és előnyös kapcsolatokat kiépíteni. A híres "szalonéletet" különböző típusú és tartalmú összejövetelek együttese adta ki.

Voltak egyrészt a "jour fixe"-ek, fogadónapok, hetente háromszor, amikor délutáni (4 vagy 5 órai) vagy esti teára jöttek a vendégek. Bár Janka azt írja, bárki hívatlanul beugorhatott, ez nyilván csak a jó barátokra, ismerősökre vonatkozott, és nem a vadidegenekre. A fogadónapokat így sem mindig tartották be. "A hét 3 napját határoztam fogadásra, de mindennap jönnek, még pedig sokan. Nem értem, hogy jól találják itt magukat. - Úgy elbutúlok, úgy megvénültem. J'ai cent ans."[24] Időnként csak egy-két barát ugrott fel látogatóba, vagy éppen a neves történész, Fraknói Vilmos, egyedül, aki feljárt Jankához felolvasni a készülő Mátyás király monográfiájából. Szintén személyes látogatója volt Justh édesanyja, aki hozta-vitte a híreket a szeretett barátról, meg a fényképeket is - egy ilyen alkalommal épp De Gerando Antonina, szintén közös ismerősük volt Jankánál, és együtt nézték meg Justh fotográfiáit. A szalon esti programja a létszámtól és a vendégek foglalkozásától függően változott: volt, amikor "csak" beszélgetés, de volt, amikor valami művészeti esemény - zene, előadás, felolvasás, félnyilvános próba - szerveződött. Emellett évente két-három hagyományosabb típusú estélyt is tartottak a nővérek.

 

A vendégek

A Wohl-nővérek társasága - szerteágazó kapcsolataiknak megfelelően - igen változatos volt, mind nem, kor, vallás, mind társadalmi helyzet, származás tekintetében. Ismerőseik, barátaik nők és férfiak vegyesen voltak, ami nem mindig jellemző a korszak nőire: sokan csak barátnőik házastársaival érintkeztek vagy más nőismerőseiken keresztül ismertek férfiakat. Mivel a Wohl- nővérek társasági tevékenysége hosszú időszakot ölel fel, a különböző korszakokban különböző korú vendégeik voltak, bár idősebb korukban is szerették magukat fiatalabb emberekkel - főleg férfiakkal - körülvenni. Egyaránt barátkoztak a magyar arisztokrácia eminens tagjaival és művészekkel, írókkal.Fraknói Vilmos
Külföldi utazásaik, illetve irodalmi (főleg fordítói) munkájuk révén kapcsolatot tartottak nemcsak magyar, de külföldi művészekkel is, ebben nyelvi akadályaik sem voltak, hiszen mindketten több európai nyelven írtak, beszéltek.

Mint már szó volt róla, a források töredékessége és egyenetlensége miatt a Wohl- nővérek mindennapjairól, így szalonjukról is az 1880-as, 1890-es évekből tudunk a legtöbbet. Ebben az időszakban, amikor a szalon fénykorát élte, Wohl-nővérek egyik legszorosabb barátja és pártfogoltja a Justh Zsigmond volt. A korkülönbség ellenére kialakult szoros viszony bizonyára annak is köszönhető, hogy Justh - amellett, hogy elmélyülten foglalkozott irodalommal és annak különböző műfajaival - maga is társasági ember volt, sőt, a társaságépítést, a társasélettel való foglalkozást szinte művészi színvonalra emelte, társasági szereplései éppúgy életművéhez tartoznak, mint irodalmi alkotásai. Ő azonban nem úgy szorult rá a társaságra, mint a Wohl-lányok, akik így (is) szereztek szerzőket lapjaiknak. Az előkelő és vagyonos Justh nem közvetlenül "profitált" a társasági életből, a kapcsolatépítést és -fenntartást bizonyos mértékig öncélnak tekintette.

Justh baráti köre a nővérek baráti társaságának is része lett.Pekár Gyula
Némethy Emmi, Pekár Gyula, Aggházy Károly, Gozsdu Elek vagy éppen gróf Batthyány Géza mind Justh barátai voltak, de tágabban értelmezett társaságába tartozott Fraknói Vilmos, Feszty Árpád vagy Csáky Albinné is, akik az ő javaslatára létrehozott Műbarátok Köre Előkészítő Bizottságának voltak tagjai. Az arisztokráciáról azonban nem volt egyértelműen jó véleménnyel Wohl Janka, ezt tanúsítja az a leírás, amelyet a Műbarátok Köre alakuló üléséről adott egyik levelében. "Na, édes barátom, ma egy oly szegénységi bizonyítványt állított ki magának az »aristokrátia«, hogy legnagyobb ellensége sem adhatna neki külömbet. A »műpártolók köre« alakuló gyűlésén voltam jelen - annál nagyobb hülyeséget még nem láttam. A maga «Gexije» még a nyomtatott szabályokat sem volt képes folyékonyan, mint bármely iskolásfiú felolvasni és a beszéde - egy leírhatatlan, hebegett, érthetetlen cháosz volt, mely mindent meghalad mit efféle fiascóban képzelni lehet. Csákyné érthetetlenül hebegett valamit - aztán negyedórai hiábanvalóság után, bezárta a gyűlést..."[25] Érdekes lenne tudni, mit szólhatott ehhez Justh, aki az egyesület ötletadója volt, és akinek a tagok között jó barátai voltak.

Janka, érzékeny lélek lévén, jól megfigyelte vendégeit, és találó, érdekes jellemzéseket adott róluk leveleiben. Némethy Emmiről, akit Justhon keresztül ismert meg, azt írta: "Emy érdekes, és sajnálatra méltó, leginkább azért, mert dísznövény lévén, nem tud életének valódi, alapos tartalmat adni és olyan mint a gyökér nélküli orchydéa. Idegzetét, munkaképességét (pedig ebben rejlenék támasza) teljesen megrontja szüntelen szánakozása által, mely egy erős férfi alkatot is aláásna."[26] Egy másik levelében viszont biztatja barátját, hogy vegye el Emmit, ő "engedélyt ad rá", "bár a női-szépség hullám vonala nem a force-sza, de kedves nő". Később, amikor a lány már végleg Franciaországba távozott, megint kicsit megváltozott róla a véleménye, és a francia akadémia kitüntetése kapcsán így írt róla: "Mily könnyen elérhető az ilyen külső siker, ha nagy protectiókkal rendelkezik az ember!"[27]

Aggházy Károlyt.[28] "igen tehetséges, de a viszonyok súlya alatt roskadozó embernek" látta, Pekárról azt írta, hogy érdekes fiú, amikor az elkezdett hozzá sűrűbben járni, majd azt, hogy "furcsa egy kedély - egész gyermek, naív és romlott egyidejűleg".[29] Később érdekes fejleményekről tájékoztatja levelezőtársát: "Roppant mulattató látni, hogy Hercule-Pekár hogy tetszik a mágnás asszonyoknak - C'est curieuse!"[30]

Feszty Árpáddal külföldön ismerkedett meg, már 1889 után, és a festő erőteljes hatást tett rá. "Nagyon megbarátkoztam Fesztyvel - érdekes és nem banális ember. Nagyon megszerettem."[31] Később az egész családdal jó viszonyban volt, ő is látogatta az estélyeiket, és Fesztyék is feljártak hozzá.

A másik közeli barát Zichy Géza volt. Vele a zene szeretete kapcsolta össze Jankát, aki kiskorában zongoraművésznek készült, és a kortársak elmondása szerint valóban művészi színvonalon játszott a hangszeren. Mindkét nővér szenvedélyesen rajongott a zenéért (Janka francia nyelvű könyvet írt Liszt Ferencről), ezért különösen szerették magukat zenészekkel körülvenni, s a náluk rendezett esteken, szalon- délutánokon is a muzsikáé volt a főszerep. Zichyt egész családjával együtt kedvelte Janka, vidéken is meglátogatta őket, ezután írta ezt: "Ha még jobban szerethetném Z[ichy]-t - most szeretném jobban, hogy mint pater familiast ösmerem. Nagyon kedves család, a grófnő csinos és kellemes."[32]A zongorista-zeneszerző Zichy Géza egy 1909-ben dedikált felvételen
Zichy mellett a másik zenészbarát Hubay Jenő volt, akinek még a kiházasítását is félig-meddig Janka végezte - legalábbis az érintett leány apja ezt feltételezte róla. Cebrián gróf lánya, Róza ugyanis (akinek állítólag maga Justh is udvarolt) Janka egyik estélyén ismerkedett meg Hubayval. Ahogy Janka írta: "Képzelje, az öreg engem okoz a Hubay dologért és az én soiréemat, melyen maga is jelen volt. Holott a soirée után, ő maga még 2szer hítta meg Hubayt - utoljára kis soiréeba, amikor maga is ott volt és R. és Jenő másfél órát egyedül beszélgettek a zongoránál és tisztába jöttek egymással."[33] A lány apja sokáig megtiltotta, hogy a fiatalok találkozzanak, végül mégis kénytelen volt engedni a szerelmeseknek, akik aztán hamarosan össze is házasodtak.

A szűk baráti kör mellett a Wohl-nővéreknek évtizedeken keresztül visszatérő vendége volt sok előkelő család is, így a Berzeviczyek, a Csákyak, a Dessewffyek, Bohusok, Bethlenek, a Forgách, Jankovich, Keglevich, Korbay, Kenessey, Vay és Wilczek család, Dókusné, Karacsay Clémence, Blaskovich Miklósné, Forinyákné, Türrné. A főúri látogatók mellett nagyon jól érezték magukat Wohléknál a konzulok is, így Feridonn bej vagy a Cantacuzene család, akik azt mondták, olyan jövés-menés van a nővéreknél, mint egy követségen.

A már korábban említett munkatársakon kívül is számos művész, író tisztelte meg Wohlék otthonát, így Greguss Ágost, Győry Vilmos, Szász Károly, Ballagi Mór, Fraknói Vilmos, Rosty Pál, Kandó Kálmán, Vámbéry Ármin, Strobl Alajos, Zala György. A több évtized alatt különböző korosztályok jelen voltak, az idősebb generációból említést érdemel Arany János és Liszt Ferenc, aki - Justh Zsigmond elmondása szerint - utolsó éveit a két nővér társaságában töltötte. Abban az időben, amikor már egyre többet volt Magyarországon, heti egyszer-kétszer a Wohl lányoknál maradt estére, és sokszor játszott is nekik, akik igazi zeneértőként élvezték az estét.

 

A házigazdák

Láthattuk, a Wohl-nővérek társasága elég vegyes volt, mégse kerülhetett be közéjük akárki, hiszen ha egy társaság túl nyitott, akkor nincs elég presztízse. "A szalontartás művészete nem az ajtót kinyitni, hanem becsukni tudni." A Wohl-lányoknál nem az előkelő származás volt a feltétel a bekerüléshez, hanem a műveltség, tájékozottság, szórakoztatókészség - mint a klasszikus 18. századi francia szalonokban. A sajtóban a szalonról megjelent írások viszont sajátos helyzetet teremtettek: a szalont nyitottabbá tették, hiszen az olvasó is valamiképpen a társaság tagja lett, miközben természetesen mégsem jutott be közéjük. Ezek a cikkek az egyszerű olvasó kíváncsiságát, hír- vagy inkább pletykaigényét elégítették ki, miközben terjesztették a jó ízlést és jó modort.

A jó társasághoz azonban nemcsak művelt, szellemes vendégek kellenek, hanem jó házigazda is, és ennek a követelménynek tökéletesen megfeleltek a Wohl-lányok, hiszen "a társadalmi érintkezés mesterei voltak" - ahogy Justh írja. Szerinte Janka a 18. század szellemét hozta magával. "Amellett rendkívüli emberismeretet tanúsított abban, ahogy a látogatóit fogadta. Ismerte könyv nélkül szalonjának minden emberét, s mindegyikkel a saját nyelvén, szája íze szerint tudott beszélni. Egyenletes volt, egyforma ügyességgel tudta a szerény, visszavonuló, félénk embert, kinek azért volt mondanivalója, megbeszéltetni, mint megadni az egyes szalonkirályoknak, mint Lisztnek, gr. Zichy Gézának, Werescsaginnak a szokott, az őket éltető dicsfényt."[34] "Nagyon jól tudja megfigyelni a társasélet szövevényes ügyes bajait, nagyon tisztán, nagyon világosan értelmezi a salontipusok különböző világnézetű fölfogását."[35] Stephanie viszont "maga volt a fin de siècle", "amily fényt árasztott maga körül akkor, ha éltető atmoszférába került, oly egykedvű volt, ha oly urakkal volt együtt, kik nem érdekelték, kik reá nézve érdektelenek voltak, kik nem értették, s így talán meg is sértették hipersensibilitását, finom, a velencei üveghez hasonló, belső világát. Míg nővére, Janka szellemét egyenlően élvezte barátja s olyan ember, kit csak legnagyobb estélyeikre hívtak, Stefanie egész szellemét barátjainak tartotta vissza."[36] Janka mindig kiemelte (bár az is lehetséges, hogy csak a halott testvér iránti kegyeletből), hogy igazából Stephanie volt a társaság motorja: "Csak kérem, a Stuczira [Stephanie beceneve] fektesse a fősúlyt - ő volt mindig a kis kör lelke - s úgy hiszem, leginkább ő vonzotta az embereket."[37] Valójában azonban ő is ugyanúgy igényelte a barátok, ismerősök látogatásait, az elmélyült beszélgetéseket, mint Stephanie. Testvére halála után pedig a magány is jobban fenyegette, ezért - bár olykor panaszkodott a sok látogatóra, akik fárasztják - nagy szüksége volt az őt körülvevő társaságra.

A nemzetiségre, származásra, társadalmi helyzetre és foglalkozásra nézve vegyes társaság a Wohl-lányok speciális helyzetét is jellemzi: egyfelől igyekeztek idomulni a társadalmi elithez, az arisztokráciához - ezt mutatják a Zichy Camilla és az Egy nagyvilági hölgy álnevek -, másrészt igyekeztek az egyenlőséget hangsúlyozni azzal, hogy náluk nem a rangok, csak a szellemi értékek számítanak. Szándékuk szerint a szellem arisztokráciáját gyűjtötték maguk köré - ez számukra, polgári származású, asszimilált zsidó nők számára a presztízsnövelésnek és az önbecsülés fenntartásának legmegfelelőbb módja.Zala György szobrászművész, 1887, Strelisky Sándor felvétele
Mindezzel azt a céljukat is követték, hogy a középrétegek, a polgárság számára példát mutassanak: annak a rétegnek általános művelődését és viselkedési kultúráját emeljék, ahonnan maguk is származtak. Ezt természetesen nemcsak az otthonukban fenntartott szalonnal, hanem illemtankönyveikkel, tanácsadó könyveikkel is próbálták elérni.

 

A szalonélet eseményei

Mint láttuk, a szalon különböző típusú összejöveteleknek adott otthont, az egy-kétfős csendes beszélgetéstől a nagy létszámú estélyig. A látogatások Stephanie halála után sem ritkultak, sőt, egy helyen Janka így "panaszkodik": "Az emberek igen jók volnának hozzám, csak tudnám élvezni. Soha annyi látogatóm nem volt. A Stuczi ezt nagyon szerette - engem fáraszt, kimerít, azzal az örökkévaló háttérrel lelkemben, mely mindenre ráveti setét árnyát."[38] A sok látogató valóban akár fizikailag is kimeríthette a középkorú, betegségekkel küszködő nőt.

Hosszabb távú tervek is olykor a szalonban születtek, erre utal a következő levélrészlet: "Gizi[39] üdvözletét küldi (...) többször volt itt five-o-clock-on, egyszer Gozsdúval is, ki azóta láthatatlan (...) valami irodalmi társaságot akarnak alakítani Gyulaival à la tête - quelle horreur!!! Meglássa ez a circle, pire que vicieux - barné! - tönkre fogja G-t tenni. Kár érte."[40]

Máskor így ír: "Egy igen érdekes esténk volt elutazásunk előtt. Fraknói, Vámbéry és Justh Ilka voltak nálunk. Sok furcsát és újat, igazán érdekest hallottunk."[41] Az esteken sokszor sor került szervezett és spontán előadásokra, felolvasásokra is. Egyszer Haynald bíboros és egy külföldi utazó volt náluk, meg Vámbéry és Zichy, "egészen más incarnátióban mint multkor", utóbbi egy fiatal zongoraművésszel jött, és előadták azt a zeneköltemény-ciklust, amelyet Zichy a dán királynénak ajánlott, ezután pedig egy német költeményt olvastak fel. Máskor Zichy Géza ajánlott levelezőlapon tudatta velük, hogy hatra érkezik Bellovits karmesterrel és Juhász Aladárral, hogy Dolores című új művét próbálják. A Wohl-nővérek otthona gyakran volt helyszíne az ilyen, szűk közönség előtt lezajlott félhivatalos próbáknak. Például Zichy, Aggházy, Hubay, Juhász Aladár, Jankovichék látogatásakor Aggházy és Juhász négykezeseztek, Zichy pedig énekelt, és így adták elő az operájának első felvonását.

Egy másik alkalommal Vay Nicolas adta elő Rêve de Pierrot című pantomime-zenéjét, megint máskor Pekár Gyula olvasta fel egy munkáját Pejachevich Katinka, Berzeviczyék és mások előtt. Ilyen "audition intime"-et Janka Justhtól is elvárt, ha újra Budapestre érkezik.

Egy nehéz nap éjszakája: "Ma vagy 27 ember volt nálam. Nikischné és Cantacu- zene énekeltek - Pekár felolvasott egy »Petite marquise« czimű dolgot - mely nem két, de csak egy értelmű - és én most oly Katzenjammerbe vagyok, mint még soha."[42]

A találkozók olykor sokáig elhúzódtak - mint a régi szép időkben. Amikor Vay Péter és Pekár Gyula nála teáztak, "a Barki [?] hangverseny után jőve fel - és mi hárman elcsevegtünk - reggeli háromig. Emlékszik, hajdanán, mily jól elbeszélgettünk hármasában Stuczival - s hogy haragudtunk az indiskrét órára?"[43]

Wohl Jankát barátai még karácsonykor sem hagyták cserben, 1892-ben például három helyre is hivatalos volt, Keglevichné, Zichyék és egy rokona is invitálta, de ő fáradtsága miatt lemondta a meghívásokat.

 

Társasélet a szalonon kívül

A szórakozásnak egy másik, nem a Wohl- nővérek otthonában zajló formája volt a "cigányozás". Amíg Justh Pesten volt, vele is eljártak, később nagyon is hiányolták ezeket az együttléteket. A levelekben többször előfordul, hogy azt tervezik, mikor mennek cigányozni - például amikor vidéki barátaik érkeztek látogatóba. Egyik helyen egy rövid leírást is találunk a mulatozásról: "Hogy czigányoztunk e azóta? De mennyire! Vladár Emillel ki a Rácz Pali bandájához még Lányi Gézát »a czimbalom csalogányát« is szerződtette. Megpezsgőztettük a két primást és koczintottunk velök a művészetökre, de játszottak is azután!Rácz Pali
Istenien! Utánozhatatlanúl! - Palival sokat beszéltünk magáról, eljátszotta a Justh-nótát is, mire Emillel koczintottunk annak keresztapjára. Nagyon kedves est volt, a mi akkori Hungária esténk - de pezsgővel leöntve. A hangulat: szilaj melankólia..."[44]

De a Wohl nővérek nemcsak saját otthonukban élték a társasági életet, eljártak más házak - így Fesztyék - estélyeire, fogadásaira, összejártak Zichyékkel, Pejachevichékkel. Kora és egészségi állapota ellenére Janka szívesen részt vett a kimerítő cigányos mulatozásokban - sőt még táncolt is az estélyeken, így történhetett vele a következő baleset. "Táncz közben történt a baj - a 6dik figura alatt oly őrülten rántottak meg, hogy kiszakítottak a tánczosom kezéből és »ostort« csináltak belőlem - odavágtak iszonyú erővel egy asztal élhez és összerogytam, csaknem betört bordákkal."[45] Ezután viszont egész búcsújárás volt nála, húsz-huszonöt ember látogatta naponta otthonában a beteg nőt.

A találkozókat bizonyos alkalmakkor (például ha lakásuk hosszas vidéki tartózkodásuk miatt nem volt fogadóképes állapotban) a lakásukon kívül, így a Kioszkban beszéltek meg. Vagy: "Kuglernél, vagy ha igen meleg az idő, a Hangl kioszkban találkozzunk." A további program közös ebéd az Angol királynőnél vagy a Kaszinóban, délután kocsikázás a Ligetbe, esetleg felugranak Fesztyékhez. Esténként pedig gyakran jártak - akár nagyobb társasággal is - koncertre. Janka szívesen pártfogolta Budapesten vidéki barátait, Némethy Emminek például ezt a programot állította össze: "Ma elvittem Makartot nézni Szmrecsányival aztán Benczur - Zala és Strobl. Városligeti kocsizás - futtatási napon. Holnap lesz: sikló, várkert-kioszk, holnapután Horovitz."[46]

Olykor azonban a pesti élet is unalmasnak bizonyult, mert mindenki vidéken vagy külföldön nyaralt-telelt, s Janka úgy érezte, hogy Pesten "oly ostobák és unalmasak az emberek, hogy ásítási görcs fog el, ha rájuk gondolok."[47] Maguk a Wohl-lányok sem töltötték minden idejüket a fővárosban, sokat utaztak vidékre - barátokat látogatni és külföldre -, főleg gyógykezelésre. De ezeken a helyeken is igényelték a szórakozást, és sokszor a pesti barátokat itt is viszontláthatták. Vidéki üdüléseikkor még jobban értékelték, ha "szellemes, nyelveket beszélő, európai műveltségű" személyek kerültek a társaságukba - nyilván belőlük vidéken nagyobb volt a hiány. Ilyen személy volt Blühdorn Richárd, Karacsay Clémence férjének közeli rokona - egy "francia poéta, ki Párisban nevelkedett, dúsgazdag, és szép felesége van, meg 6 gyereke", remek verseket ír, többek között egy Capricciót is Wohlékhoz. "Igen szellemdús, művelt ember - sokat, naponta vagyunk velök. Bécsben laknak s meg fog Pesten látogatni..."[48]

A hazautazások is látogatásokkal voltak meg-megszakítva, például Lipikből, ahol társaságuk Kucsevits báróból, egy zágrábi főügyészből, és egy Grubiczy nevű ezredesből állt, hazafelé meglátogatták Kenessey Ilonáékat Nyéken, Szapáry Ivánékat Velencén. Cseklészen (?) pedig egyszer igen jó társasága akadt, mert "Tóth Lőrincz volt itt 2 hétig kedves nejével s kifogyhatatlan volt a régi magyar világ, az országgyűlések, hajdani irodalmi viszonyok adomákkal fűszerezett elbeszélésében és ecsetelésében".[49]

Janka kéthetes nürnbergi utazása során pedig Feszty Árpáddal találkozott össze, akivel aztán együtt nézték meg a germán múzeumot és a remek nürnbergi kerteket.

Sokat időzött Herkulesfürdőn is, ahol egy ideig sokat panaszkodott, hogy nincs társasága, továbbá, hogy a "sok tiszt ugy bámul, mintha szarvaim volnának".[50] Aztán így írt: "6 napig Feridonn Bey volt az árnyékom - de ő most elutazott aztán melankhóliában szenved és így társasága nem volt előnyös."[51] Később felpezsdült az ottani élet, a társaságba érkezett egy "charmant fiatal angol, a Lady Fullerton - az írónő, és a konstantinápolyi német nagykövet Radolin herczeg neveu-je, Howard Fullerton-Carneggie, emellett német tiszt, és az elképzelhető legkellemesebb gyerek", Forgách Jani, "egy román konstantinápolyi secretaire d'ambassade Tordoni - ki Musset-t olvas nekem - Rákosy Jenő, kit cum granum salis veszek be - és last but not least - a doktorom, egy kegyetlen ember. Tegnap érkezett »von Schönthau« lovag és ma egy esti parthiet csinálok vele és Forgách-al - tánczolok!! - pezsgőzöm reggeli 3-ig. Ez lett a maga barátnőjéből. Oly rövid az élet - szakítom a rózsát ahol találom - és itt rám kényszerítik. Csak merő karakterből utazom el 11-én, de szívesen maradnék még tovább is."[52] Gyengélkedő fürdővendéghez nem éppen illő viselkedés volt ez, de tudjuk, hogy a fürdővárosokban zajló társasági mulatságok nem is a legbetegebbeknek szóltak.

Hasonló élet zajlott a külföldi fürdő- és üdülőhelyeken. Az egyik ilyen álladó helyszín Aussee volt, ahol sok pesti barát is összefutott. Fraknói Vilmos, Haynald bíboros heteket töltött itt, átutazóban meglátogatta őket Grünwald Béla és egy amerikai-francia barátjuk, M. Gaulieur.

Brixenben, ahol Kneipp-kúrával kezeltette magát, Zichy Gézával találkozott, és Hubay is odament Oroszországból a reumáját gyógyíttatni. A közelben lakott Kállay Béniné, "ki nagyon örült nekem és kivel sűrűn fogunk összejárni. Az itteni table d'hôte legtávolabbról sem hasonlít a Cairóira. Eddig 5-en voltunk. Egy berlini protestáns pap a nejével - pas de mon gout - 2 öreg gróf Fugger - rien de tentant - ma három csúnya hollandi nő jött hozzá. My heart is safe - hélas!"[53] Máskor a társasága egy firenzei bankár-család volt, "nagymama (érdekes amerikai), mama és bakfisch". Egy fürdőbeli nap gyorsan eltelt: az óriási levelezéssel, közben Janka a lapszerkesztésről sem feledkezett meg, és hát a kúrát is be kellett tartani. A külföldi fürdőhelyek kiváló alkalmat nyújtottak a különféle rangú, helyzetű és foglalkozású emberek ismerkedésére, főleg, ha még esti programokat is szerveztek. "Ma estére egy félvad német prof. egy kis comiténak görög népdalokat akar felolvasni saját fordításában - majd írok róla. Egy finnlandi fehér szakállas generális ifjú szivével árnyékba helyezi az ifjabb urakat mind."[54]

Wohl Janka és Stephanie tehát nemcsak pesti otthonukban, hanem vidéken, sőt külföldön is mindig megtalálták a számukra megfelelő társaságot, vagy éppen a régi barátokat.

Az egykori Fürdő (ma József Attila) utca 1906-ban, Berlinben kiadott sztereófelvétel
József nádor tér. A nádor szobra mögött a ház, melyben Wohl Janka lakott, 1877 körül, Klösz György felvétele
Kiemelkedő szerepet mégis a pesti társaséletben töltöttek be, ahol lakásuk, szalonjuk a hét több napján is nyitva állt nemcsak a barátok, ismerősök, hanem akár az ismeretlen személyek előtt is. Ha jó társalgó volt az illető, vagy játszott valamilyen hangszeren, esetleg írt, és írásait hajlandó volt felolvasni, biztosan kedves vendégként tartották számon a háziasszonyai. A Wohl-nővérek összekötő kapocsként szolgáltak a fiatal arisztokrácia és a művészvilág között, hiszen szalonjukban megfordultak mindkét csoport tagjai. Ehhez a szerephez hozzájárult az irodalmi életben betöltött pozíciójuk is, lapjuk szerkesztése kapcsán sokféle embert ismertek meg és láttak vendégül aztán szalonjukban.

 

A szalon költségei és nyereségei

Felmerül a kérdés, miért érte meg az egyébként nem túl vagyonos Wohl-nővéreknek a szalont évtizedeken keresztül fenntartani? Anyagi szempontból a nyereség kétséges, bár amint láttuk, náluk nem volt nagy eszem-iszom, csak tea, évente néhányszor egy-egy estélyen kiadósabb étel. A tea másfelől a polgári jelleget is hangsúlyozza, és a Wohl-lányok anglomániájának, egyfajta gasztronómiai kozmopolitizmusnak is jele. Az anyaginál azonban sokkal fontosabb volt az erkölcsi haszon, amelyben mind a vendégek, mind a házigazdák részesültek. A vendégek jó társaságot, esetenként színvonalas zenei, irodalmi előadásokat, jó társalgó házigazdákat és egyenrangú szellemi partnereket kaptak. Ezt mutatja az is, hogy Fraknói Wohl Jankának olvasott fel készülő művéből. A Wohl-lányok cserébe megkapták, hogy a szellemi elit, a jó társaság tagjai lehettek és a vendégek megválogatásával diktáltak is a tekintetben, hogy ki számít ezen társaság tagjának. Ezen kölcsönös presztízserősítés mellett ők a kapcsolatépítésre és az úri társaságról szóló információk begyűjtésére, valamint esetenként lobbizásra is "használhatták" szalonjukat. Mindemellett egy érdekes ellentmondás is végighúzódott a Wohl lányok életén: miközben a helyes viselkedés, társalgás, öltözködés, egyszóval a jó ízlés - talán kissé sznob - szakértői voltak, egyúttal dolgozó nők is, akik akár épp a szalonjuk vendégei közül szereztek maguknak újabb szerzőket lapjukhoz. Az anyagi körülmények elválasztották őket társaságuk egy részétől, főképp arisztokrata barátaiktól, bármennyire igyekeztek is ezen felülemelkedni, és gondolták úgy, hogy ők "egy társaság". Janka így panaszkodik Justhnak: "Lássa, ez az átka az anyagi lekötöttségnek, egy dolog, mit Ön soha sem ismert, mert sok tekintetben a pénz adja meg az embernek a hiányzó szárnyakat melyek nélkül a röghöz tapad. Mi egész életünkön át e szárnytalanságban szenvedtünk s ha olykor sikerül egy-egy tollacskát kierőszakolni a sorstúl, az igen rövid útra szolgált s úgy jártunk csaknem mint Ikarus..."[55] Ezt az ellentétet igyekezett Janka tanácsadó műveiben is áthidalni vagy feloldani. Ő nem vette olyan szigorúan a rangra vonatkozó illemtani előírásokat, erről ír is Az illem című könyvében: "A mai nap e három tényező: születés, tanultság és vagyon, nem elegendő arra, hogy valakit »valódi úr«-nak tekintsünk, annak, amit az angol »gentleman«-nek nevez. Ehhez még más valami is kell. Sőt azt merjük állítani, hogy e három tényező nélkül is teljes, tökéletes "gentleman" lehet valaki. Nem mintha tagadni akarnók a születés és nemes vér előnyeit, de ma már nem mondhatja az ember: nemes vagyok és ennél fogva gentleman is!" A rang szerinti megkülönböztetés a társaséletben szerinte nem az igazi gentleman jellemzője, ellenkezőleg: "a valódi nagyúr és úrinő mindig egyforma udvarias és figyelmes, sőt még udvariasabb és figyelmesebb olyanok iránt, kik rangban alatta állnak."[56]

A kívülállás és igazodás ellentétére jó példa a Műbarátok Köre is, amelyről olvashattuk Janka gunyoros beszámolóját, később mégis aktívan részt vett az egyesület tevékenységében, mert fontosnak tartotta céljait, s mert ki akarta nyilvánítani odatartozását.

Wohl Janka elsősorban az irodalomból élt, konkrét és átvitt értelemben is, és a korszak irodalommal foglalkozó női között talán a legjobban neki sikerült megőriznie szerkesztői szuverenitását. Egyfajta értelmiségi függetlenséget ért el, amelyet nem befolyásolt sem a neme, sem a származása, csupán a tehetsége. Társaságépítő szerepe mellett szerkesztői, irodalmári mivolta volt identitásának legfőbb eleme. Abban a korszakban kevés nőnek sikerült a jó értelemben véve igazi profinak lennie úgy, mint neki.

Egy szalon évtizedeken át tartó vezetését nem lehet pusztán anyagi szemszögből vizsgálni, és a költség-haszon szempontú megközelítés csak akkor adhat teljes képet, ha nem csak anyagi, hanem erkölcsi, szellemi szinten is értelmezzük. Wohl Janka és Stephanie számára alapvetően azért volt az olykor fizikailag is fárasztó társasági élet, mert lételemük volt a társalgás, a vendégek fogadása. És itt érdemes felsorolni a már említett, kevésbé kézzel fogható előnyöket, mint a kapcsolatépítés, lobbizás, lehetséges munkatársakkal való ismeretség, a baráti kör és kapcsolatok folyamatos fenntartása és ápolása.

Janka egyik leveléből is kiderül, hogy ő maga a barátok társaságát tartotta a világon a legtöbbre. "C'est la le seul, qui vaille qu'on ai vécu. [Ez az egyedüli, ami miatt megéri élni.] Higgye meg, hogy úgy van - könyveket, képeket oly hamar elfelejtenek, árnyékba vetik mások, jobbak - egy pár szép jó ember mulandóságával is örökkévalóbb, a világegyetem tartósabb paránya amazoknál."[57]


[1] A cím is arra utal, hogy ebben az időben a sport még szerves része volt a társaséletnek.

[2] Wohl Janka: Emléklap. In: Wohl Stephanie hátrahagyott iratai. Bp., 1891.

[3] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n. (1889?). A levelek lelőhelye: OSZK Kézirattár. Levelestár.

[4] Angelo de Gubernatis: La Hongrie politique et sociale. Florence, 1885.

[5] A budapesti Társaság. Bp., 1886.

[6] Justh Zsigmond, A Wohl nővérek szalonjáról. In: Magyar Salon, XVI. 1892. 405-407. old.

[7] Erről az emlékkönyvről szól Csapodiné Gárdonyi Klára Wohl Janka emlékalbuma című tanulmánya az OSZK Évkönyvében, Bp., 1959. 247-256. old.

[8] Wohl Janka állítólag az Országos Nőiparegyletre hagyta összes - anyagi és szellemi - vagyonát.

[9] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1889. augusztus 22.

[10] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. december 8. (1889 után)

[11] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. április

[12] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1889. december 10.

[13] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1891? január 13.

[14] Wohl Janka levelei Szász Károlyhoz, 1873. szeptember 5. és 1879. július 11.

[15] Wohl Janka levelei Justh Zsigmondhoz, 1891. június 25, 29.

[16] Dede Franciska közlése alapján.

[17] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. november 10. (1889 után)

[18] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n. (1889 után)

[19] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. szeptember 20. (1889 után)

[20] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. december 20. (1889 után)

[21] A budapesti Társaság. Bp., 1886. 512. old.

[22] Justh Zsigmond, Magyar Salon, XVI. 1892. 405. old.

[23] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, idézi Fábri Anna: "A szép tiltott táj felé" A magyar írónők története két századforduló között (1795-1905). Bp., 1996. 145. old.

[24] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1890. január 26.

[25] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n. (1889 után)

[26] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n. (1889 után)

[27] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. december 20. (1889 után)

[28] Aggházy Károly (1855-1918) zeneszerző, a bécsi konzervatóriumban tanult, majd a magyar zeneakadémia növendéke volt, Liszt kedvenc tanítványa.

[29] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1893. február 11.

[30] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. február 12. Egyébként furcsa Janka csodálkozása, mivel Pekárt a korszak egyik férfiszépségeként tartották számon, róla mintázták az Arany János-szobor Toldit ábrázoló mellékalakját.

[31] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. június 12. (1889 után)

[32] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. november 23. (1889 után)

[33] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. december 14.

[34] Justh Zsigmond: Magyar Salon, XVI. 1892. 405. old.

[35] A budapesti Társaság, 1886. 512. old.

[36] Justh Zsigmond, Magyar Salon, XVI. 1892. 405. old.

[37] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n.

[38] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n. (1889 után)

[39] Feltehetően Arany Lászlóné Szalay Gizelláról van szó.

[40] Wohl Stephanie levele Justh Zsigmondhoz, 1888. május 8.

[41] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1888. június

[42] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n.

[43] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1891. december 2.

[44] Wohl Stephanie levele Justh Zsigmondhoz, 1888. május 8.

[45] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n.

[46] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1891? szeptember 25.

[47] Wohl Janka levele Justh Zsimondhoz, é.n. december 8. (1889 után)

[48] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, d.n.

[49] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. augusztus 27. (1889 előtt)

[50] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. június 11. (1889 után)

[51] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. június 12. (1889 után)

[52] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. július 6. (1889 után)

[53] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1891. június

[54] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. augusztus 11. (1889 után)

[55] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1889. december 31.

[56] [Wohl Janka]: Illem. A jó társaság szabályai. Útmutató a művelt társaséletben. Írta egy nagyvilági hölgy. Bp., 1880. 5-6., 25-26. old.

[57] Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, é.n. augusztus 8. (1889 után)

EPA Budapesti Negyed 46. (2004/4) Merényi: A Pulszky-Szalon < > Dede: A szalonember: Justh Zsigmond