ANKA NAPLÓJA

1944. március 14. - 1945. március 5.

III.

Január 1.
Délelőtt nagy légitámadás, ahogy a röpirat megígérte. Egész Buda füstbe borul. Egy gránát megint leesik a kertben, a mályvákhoz. Margiték éppen kinéztek, amikor a repülőgép, mint egy tyúk, potyogtatta a bombatojásokat. Az SS Ernst be akart jönni boldog újévet kívánni. Napó ment át hozzájuk.
   A konyha veszélyes és ezért a főzéshez minden lehetőt az előtérben csinálunk, egy kis asztalon. Ebédelni ma beköltözünk a nagy ebédlőasztalra, ott ülünk heten, újévi ebédet eszünk, resztelt máj burgonyával és még van beigli, de azt eltesszük estére, inkább gyümölcsöt eszünk. Az úriszobában ott vannak a németek; ezért nem lehet Ferihez és Bolihoz szólni; akármiről kezdünk beszélni rögtön észrevesszük, hogy erről sem lehet előttük szó. Így kerülnek le a napirendről a csirkék, a süldő földi maradványai, stb. Napó mindig újra szól: "Aladár" - folyton ránk jön a nevetés. Amúgy is emelkedett hangulatban vagyunk, mert találtunk egy üveg sört, ezt elosztottuk heten. Ebéd után Marival ledőlünk az egyik recamier-ra (az ebédlőben van most két rozsdaszín emeleti recamier és a fehér ágy az odúból). Kicsit süt is a nap, jó érzem magamat, és azt gondolom, hogy ha nem lesz rosszabb, talán ki lehet bírni az ostromot. De éppen ez az, hogy mindig rosszabb. Egyszer csak jön Ipolyi, borotválatlanul, kialvatlanul, aknatalálatot kaptak, s a hozzájuk menekült nagymama meghalt, Ipolyiné a combján, ő a kezén sebesült meg és az egyik fiúknak két helyen át van lőve, a válla. Napóval bemennek a németekhez, hogy valahogy vigyék el bekötözni a gyereket. A németek nagyon tisztességesen viselkednek, s megígérik, hogy elintézik a dolgot. Este autón be is vitték a gyereket az ő kötözőhelyükre és vissza is hozták.
   Most kb. fél 5-ig van világos, az alkonyati fényben kinézek a lányok ablakán, látni az oroszok jelzőlövedékeit, ahogy mint piros bogarak repülnek fel az Ipolyiék háza mögül, meglepően közelről. Olyan kevés gyertyánk van, hogy ráfanyalodunk a karácsonyfagyertyákra, de ezek sajnos semeddig nem tartanak. Így sokáig ülünk sötétben, aztán fél 6 felé meggyújtjuk a gyertyát, ezzel vagyunk mind, este 8-kor pedig már ágyban vagyunk, alszunk vagy fekszünk a sötétben. Ma éjszaka jól lehet aludni, a németek csendesek, az oroszok sem lőnek sokat, pedig gyönyörű holdfény van, egyáltalán tart még a párfokos kellemes téli idő; nagyon vágyódom ki a kertbe, éppen ma egy hete voltam utoljára kint.

Január 2.
Reggel fél 8-kor kelek, már megint elkezdődött a légitámadás. A gyerekek fáradhatatlanul lesik az ablakban. Szépen süt a Nap, de madarat alig látni. Egy kis harkály azért dolgozik a mogyorófán. Folyton jönnek a gépek, hatos-nyolcas csoportokban, olyan alacsonyan, mint amikor régebben a mi gépeink gyakorlatoztak, jól látjuk rajtuk a vörös csillagot. Ez már felér egy régi nagy bombázással, s ha így megy, nem sok marad meg a városból. fél 11-kor átjön Ipolyi, Jankovich Évi, a vőlegénye és a menekült asszony, akinek a nagymamája meghalt. 22-en vannak egy szobában, elhatározzuk, hogy a nők hozzánk jönnek, az ebédlőbe. Egyelőre úgy állunk, hogy az emeletre nem lehet felmenni; Napó szobája és az úriszoba a németeké; a lányok szobájában hárman alszanak, Boli és a két lány; Feri az előtérben; Napó a szalonban és mi Marival az ebédlőben. Most az ebédlő is átalakul tömegszállássá, mert bútorraktárnak már úgyis az, mindent áthoztunk ide a németektől.
   Délután egyszerre megjelenik egy harckocsi lentről, aztán még kettő és felállnak úgy, hogy az alsó éppen a mosó felett van, a másik kettő igyekszik előre; nagy "weiter, weiter" kiáltozást lehet hallani fentről. Gyorsan kapjuk a kabátjainkat, hogy lerohanjunk a pincébe, de nem történik semmi, mert egyszer csak a három harckocsi csendesen újra lemegy. Biztosan nem volt megfelelő a hely nekik valamilyen okból. Nem lett volna éppen kellemes egy kisebb páncéloscsata repülőkkel támogatva, éppen a ház felett. Közben be is sötétedik és Jankovichéktól nem jött át senki. Aztán vadul kopognak a németek, Napó odamegy, hát a szegény hadnagyunk haslövést kapott, gyorsan bekötik Napó öreg zsebkendőivel és ingdarabokkal, s mindjárt elszállítják. Ez már a második tiszt! Az első, szegény főhadnagy, egyszer bejött hozzánk, s csak ült a kiugróban magába roskadva, alig beszélt, csak mi szedtük ki belőle, hogy vegyész civilben és három gyereke van. Még a szobában sem tűrte le a gallérját, annyira át volt fázva. Másnap egy akna levitte a két combját, s még mielőtt az autó a kórházba vitte volna meghalt. Most pedig a hadnagy, azaz Obersturmführer, vagy hasonló nevük van. Ennek szegénynek könyv gyűjteménye volt, 24 éves gyerek, igazi jó kisfiú. Ezek a szegények meghaltak. Persze a tölgyfalombos igazi fő SS-nek nincs semmi baja! Ő elemében van, és bekötött torokkal járkál "csak éppen elcsúszott a golyó" úgy hogy hanyatt esett, de semmi baja.

Január 3.
Megint szép derült reggel, alig készülünk el, bejön a tölgyfalombos és boldog újévet kíván. Érdekeseket mesél. Szidja a honvédeket, hogy az oroszokat ilyen előnyhöz juttatták, a Svábhegy birtokában uralkodnak Budapest felett! Ezt az előnyt már nem lehet visszaszerezni nekik (de majd talán a Weichs hadsereg jön délről - ezt azért nem mondja nekem, csak az embereinek), a mostani állásukat (ezek vagyunk mi) mindenesetre tartani kell, mert ha egyszer lejutnak az oroszok a házak közé, ott neki sok emberre volna szüksége minden házcsoportba, ez pedig nincs. Ungarn ganz zu vergessen - mondja - der Kampf muss irgendwo ausgetragen werden, mert hát most ezt feladják, kämpfen wir in vier Wochen vor Wien! Szegény Horthy! - milyen igaza volt. Nem tudom, hogy a városbeli nyilasoknak hogy tetszik a halogató harc Budapesten. A tölgyfalombos természetesen elmondja a rendes náci szemrehányást Magyarországra, hogy nem szociális - igazat kell neki adnom. Csinos gyerek nincs semmije és senkije, azt mondja, hogy nem lehet ragaszkodni az anyagiakhoz, neki is volt egy zöld sálja, az anyjától kapta, három lyukat is lőttek rajta, ahhoz ragaszkodott, de azt is elvesztette. Most van még egy kése, tegnap nem találta, de azért ez nagyon hiányzott neki. Szóval ezek számára az "anyagiak". Nem csodálom, hogy egy egész generációt tudtak megőrjíteni (már aki hajlamos az ilyenre, s mármint a németek). És végül: Valaki mesélte neki, hogy "Der Führer beschäftigt sich nur mit Nachkriegs-plänen, der Krieg interessiert ihn nicht mehr!" Szóval őrült nép őrült vezérrel. És ezek vannak ránk szabadítva.
   Szegény házunk (mi még törődünk az "anyagiakkal") mindig szebb lesz. A tetőn most már három akna robbant, az egyiknél kísértetiesen lengnek Tóth nagypapa vadásztrófeái. Reggel szellőzésnél kinyitottam a tölgyfaajtót, hát nem átlőtték az előszobából az ebédlőbe vezető üvegajtót is? Pedig szellőzésre nagy szükség van, mert rettenetes klozetszag terjeng az egész házban, megteltek a csövek és minden hiába.

Január 4.
Csendes nap. Leírom, hogy ilyenkor mit csinálok. Reggel 7-kor felkelek, az ágyakat szétrakom, kinyitom az ablakot, tornászom, ezalatt Mari bent van a szalonban Napónál, aztán ágybevetés, Mari megfésülés mosdás, felöltözés. Reggelizünk az ebédlőben. Délelőtt tanulok oroszul, ebéd, elmosogatunk, utána ledőlök az ebédlőben a recamier-ra és újra tanulok, 14 után már nem jól látni, pedig ez az ebédlői harmadik recamier a nagy szekrény előtt áll, közvetlen a kiugrónál. Ilyenkor írok naplót, aztán még egyszer torna, lámpát csak 5 után gyújtunk (azaz gyertyát, vagy mécsest), akkor beszélgetünk, társasjátékozunk, kártyázunk vacsoráig. Háromnegyed 7 után eszünk és 8-kor már ágyban vagyunk. Este elég nehezen alszom el, tegnap is 10 óra volt mikor tényleg elaludtam; sajnos olvasni nem lehet az ágyban, mert nincs senkinek sem ilyen célra saját gyertyája. Tegnap a németek hoztak egy demizson vizet, s ma jön a Róza, hogy a kazánházban felfedeztek egy csapot, ami csöpögve folyik. Először azt hisszük, hogy valamiképpen kazánvíz, de aztán a férfiak eldöntik, hogy nem, és lehet használni. Ez nagyon nagy dolog. Klozet-reformot léptetünk életbe; először gondoltunk egy rossz palacsintasütőre (Boli találmánya), de most látjuk, hogy az előszobai klozetot nem lehet semmiképpen sem használni, csak a kisfolyosóit, mert onnan a cső meredeken vezet le. Az örvendetes "vízjavulással" szemben tegnap elhagyott minket szeretett gázunk; pislákol néha, lobban egyet-egyet, de főzni nem lehet rajta. Mindig be kell gyújtani a tűzhelybe.
   Ebéd után bejön Ipolyi a németeken keresztül. (Most mind a két kapu nyitva van, azonkívül a kerítést is átvágták a Csányiék és mi köztünk, csak a ház ajtói vannak zárva, ahogy az egy ostromhoz illik.) Ipolyi csodálkozik, hogy nincs itt a családja. Nem tudjuk, hogy a végén miért nem jöttek vissza. Ő három napig szaladgált a gyerekkel, végül a Rókusban kezelték, a kórházak össze vannak bombázva. Minden csukva, bombáznak, géppuskáznak, az emberek csak vízért és ételért szaladgálnak a városban. Ipolyi kifakad, hogy mi értelme van ennek az őrültségnek és pusztulásnak.

Január 5.
Csendes nap, nem történik semmi; az ember félálomban mindig azt hiszi, hogy pakolnak a németek, de reggel látja, hogy nem igaz. Furcsa, a csend még jobban megviseli az embert. (Azért annyira nincs csend, hogy kimehetnénk: a 36 sz. ház házmesternéje egy ilyen "csendes" pillanatban kilépett az ajtón, eltalálta egy golyó és mindjárt meg is halt). Összeveszek Bolival, méghozzá Verebi Manci előtt, aki egy kicsit feljött a kazánházból. Mari szárazon köhög, ágyba dugom.

Január 6.
Az éjszaka igazi vízkereszti csillagok voltak, reggelre leesett a hó. Egyáltalán karácsony óta a legszebb téli idő van. Felmegyek egy kis havat összeszedni a balkonra Mariskával, hát a Boli balkonján ott hever egy fel nem robbant akna. Egy másik aknát, ami a veranda oldalon robbant, a németek szétszedtek és mi most gyertyát tettünk bele. Átjön Csányi, azt hallotta, hogy az oroszok már Győrben vannak; a pesti pékek néha kinyitnak, akkor azonban liszt ellenében adják a kenyeret. Veszünk még egy süldőt Kovácséktól , most azonban kisebb és ez már igazán nagyon drága. De hát úgy sincs értéke a pénznek. Antalék azt mesélik, hogy az éjjel hallatszott, hogy az oroszok nagyon szépen zenéltek a farkasréti temető mögött (?). Mert karácsonyuk volt..." (Tele van ez a sziget zenével...) Kovácsné a konyhában kitágult szemmel meséli, hogy már valami járvány ütött ki a városban "és a németek azt az egész családot kivégezték" (?). Persze utálja a németeket, az este megint agyon lőtték egy nagy disznójukat, és még tetejébe kutattak is náluk, hogy "ki lövöldöz itt".

Január 7.
Már előző nap rémülettel hallottuk, hogy a németek egy gramofont szereztek. Hát a Vízkereszt éjjel túltett minden várakozáson. 9-11-ig aludtam, akkor nagy lármára ébredek. Hangosan ordítoznak és gramofonoznak, valaki kétségbeesetten telefonál. A következőket hallom: Hör zu Ernst! (Ernst Scholz a tölgyfalombos) - Die Lage ist die folgende... Ich muss mit meinen Männern hinter deinen Männern in die Stellung gehen und sie ablösen. Ich gehe aber nicht aus diesem Haus, wenn ich kein MG-s bekomme. .. Siehst du, wenn die oroszkatonák kommen, kann ich doch nicht auf sie schiessen ohne MG-s, das hat doch keine moralische Wirkung (!!??). A telefon megszakad, aztán újra felhívják egymást. Folytoncsak: Hör zu Ernst - de úgy látszik az Ernst egyfolytában beszél. "Ich will dir doch nicht die Waffen wegnehmen"... Megint újabb telefon. Az én emberem: "Die Herren am grünen Tisch, dia haben jede Menge an Überlegenheit... Nur saufen und huren... Wie kann man denn die Stellung überhaupt halten? Saulage... Sauland..." Így ment órákig, végre Ernst beleegyezik abba, hogy az MG-et ott-hagyja a leváltó tisztnek. Közben folyton gramofonoznak és undok sváb hangon ordítanak... Du, Jossi... A gramofon folyton csárdásokat játszik, persze igazi báli műcsárdásokat az én egyetemi éveimből, mint pld. "Az én babám Dunántúli, ott lakik Somogyországban" (ettől a "Somogyország"-tól mindig rosszul voltam), aztán "Rá van csavarodva az a kutya derót, akármilyen magas, leadja a szót" (ez is!). Végül egy kasztrált zsidó hang: (sláger) "Ha a babám goromba, Felmegyek a toronyba..." Marival, aki különben még mindig köhög, reggelig, illetve 4 óráig nem tudunk aludni. A hangokon kívül még a pokoli szagok is. Rémes füst, a hajunk reggel olyan dohányszagú, hogy mindenki szörnyülködik, aztán pokoli fokhagymaszag is árad a németekből. Végre elalszunk, de 7-kor újra felteszik a búcsúlemezt: "Zöldablakos kicsi ház...", ezzel aztán elmennek. Egész délelőtt egy fia német sem jelenik meg. Végre délfelé jön kettő, azt mondják, nem hiszik, hogy visszajönnének, elvisznek egyet-mást, de a legtöbb holmit itt hagyják. A szobákban sötétszürke magas agyagos sár, két karosszék összetört, mindegyik bőrszék huzata leszakadt, hihetetlen rendetlenségben hevernek a komiszkenyerek a földön, összekeveredve reimsi pezsgősüvegekkel, koppenhágai csokoládépapírokkal; mind rohanunk lopni a németektől, amit csak lehet (azaz visszalopni!). Boldog, nyugodt éjszaka. Kár volt Napót átköltöztetni az ebédlőbe - most mi vagyunk Marival a szalonban. Talán nem is lesz már több német lármázás.

Január 8.
Hétfő van, az éjjel csend volt, reggel háromnegyed 7-kor kelek, mert akkor világosodik és a nappalt az első perctől az utolsóig ki kell használni, most pld. a kiugróban írok délután háromnegyed 5-kor, már olyan sötét van, hogy nem lehet olvasni, de lámpát még nem gyújtunk. Én vakon írok, persze így sosem tudom, hogy mit írtam le előzőleg de mindegy. Szóval csendes reggel, csak az ebédlő kiugrójának eddig ép ablaka van átlőve; egy ferdén jött golyó volt, az esslingeni redőnyön át betörte a belső ablakot és az ablakfába fúródott. Alig lőnek, és szép hó van. Kimegyek tisztára mosott vödörrel és lapáttal és megkezdem a hó-gyűjtést. Két hét után először vagyok az udvaron úgy, hogy nem csak egy pár percre ugrottam ki. Csodálatos érzés. A nap mintha ki akarna bújni a hófelhők mögül, kellemes gyenge fagy, a cinkék olyan édesen szólnak (persze ez még nem tititi!). Bobi is kifut a kazánházból, odajön hozzám, bukfencezik a hóban örömében, és hangosan sír. Egész havas a pofája. Olyan végtelen megkönnyebbülés, hogy nincsenek a házban a németek, és hogy nem robbannak aknák (azért persze fütyül egy pár golyó az ember mellett). Reggel 9-fél 12-ig vagyok kint, ennyi szobafogság után. Ezalatt a többiek hősiesen takarítják és rámolják a rémes német koszt. Lopunk mi most Ovomaltint, kézigránátot, puska-és pisztolygolyókat, petróleumot és gyertyát, egy pár bőrcsizmát, amiről aztán kiderül, hogy két balláb, s egy vadonatúj konzervnyitót. A gramofonnal és egy női kabáttal szemben tartózkodóak voltunk. Azaz: vagy elviszik, vagy nem... Különben ez is biztos lopott holmi, mert pld. többek között megtaláltuk a Szőtsék egyik fényképalbumát (Szőtsék háza kb. 250 m-nyire van tőlünk, többször cserélt gazdát, ma délután azt halljuk, hogy megint orosz kézen van), talán a gramofon is tőlük való. Ebéd után kellemesen fekdesünk két összetolt recamier-n a gyerekekkel a zongora előtt. Az ember csak felül és mindjárt játszhat félhangon a dalgyűjteményekből. Tegnap mertünk először egészen halkan zongorázni, egy szál gyertyánál; a Boli valami cseremisz dalt játszott, amitől én is meg Mari is bőgni kezdtünk. Szóval finoman feküdtünk ebéd után. Napó izgatottan les az őrhelyén, ez a kiugró délnyugati ablaka. Sajnos megint újabb németek akarnak jönni hozzánk, az előbb kettő az udvaron sétált és bementek a fáskamrába "csákányt keresni". Egyszer csak hoz a Mariska egy valódi újságot. Nagy az izgalom, mert éppen két hete nem láttunk már ilyet. A Juhász-fiúk jártak erre és azok adták. "Virradat", 1944.I.8. Főcím: "A Budapest felmentésére törő csapatok elérték Bicskét és Dorogot." De ha az ember figyelemmel elolvassa az újságban közölt német jelentéseket, ezekben egy árva szó sincs Budapest "felmentéséről". Az újságban többféle parancs, rendelkezés és Szálasihoz intézett sürgöny van, az aláírók: egy rendőrezredes, mint mb. főkapitány, aztán folyton szerepel valaki, akiről eddig senki sem hallott: Vajna Ernő, Budapest védelmére küldött pártmegbízott (!). Minden nevesebb nyilas elmenekült. Vajna így címzi sürgönyét Szálasinak: Szálasi Ferenc Nemzetvezető testvérnek, Harcálláspontjára (ez a helymegjelölés). Beregfy felelete és a Köszönet Budapest népének úgy hatnak, mintha nekem sikerült volna Genfbe kijutnom és most sürgönyileg közölném az itt maradt mártonhegyiekkel, hogy "Az akna nem veszélyes, csak ahova éppen leesik. A víz-ivásról le lehet szokni. Olyan ételeket egyetek, hogy ne kerüljön sor az azonnal felállítandó latrinák használatára." Kis szemelvény a buzdító nyilas lapból: "Azokról az utcákról szólunk, amelyek a főváros legkülönbözőbb részein valósággal öntik az emberi és állati holttetemeket ... A Mária Terézia téri telefonközpont előcsarnoka napokon keresztül csoportos holttetem gyűjtőhelyül szolgált.. A Tisza Kálmán-téren hármas-négyesével feküsznek temetetlen emberi és állati holttetemek... A Rottenbiller utcában, éppúgy mint a Körúton, úgyszólván minden kapualja valóságos versenytársa a rákosi és farkasréti temetők ravatalozó előcsarnokának, sajnos ravatalozó helyek és koporsók nélkül..." Eztán elmélkedés egy esetleges pestisről, de hála a konzerváló időjárásnak - mondja - egyelőre ettől meg vagyunk mentve. Aztán vigasztalóul lakásrendeletek, egy hónapnál nagyobb élelmiszerkészletek beszolgáltatása, egy árdrágítót (180 P-ért adta a szalonna kg-ját) felkoncolt (régen előre láttam e kedvenc kifejezésüknek a karrierjét) a nyilas megbízott. És a konzekvencia: Budapest nincs elveszve, mert Budapest nincs elfelejtve... Budapest pedig felszabadul! Kitartááás!!!

Január 9.
Megint csendes éjszaka. Úgy látszik teljes erre, felénk, a harci szünet. A hó folyton esik, már a leggyönyörűbb hó takarja a kertet, több mint 30 cm. A legfőbb ideje volt, teljesen kifogytunk a vízből, csak üvegekben van még kidunsztolt és lekötözött ivóvíz a pincében. A kazánházban a csap már nem ad vizet. Veszettül hordjuk a havat, nagy boldogság, hogy ki lehet egy pár alsóneműt mosni, köveket felmosni, stb. Még a virágok is kapnak. Először ittunk ebédnél hólevet (szalvétán átszűrve egészen tiszta). A kosztunk finom; komikus, hogy jobban vagyunk ellátva hússal, mint hosszú hónapok óta. Ez azért van, mert mellettünk még laktak ezek a majoros-félék mint Kovácsék, Straubék, akik a németek elől kénytelenek dugva levágni az állataikat és a húst eladni - messzire vinni persze nem lehet. - A németek nem jöttek hozzánk lakni, de szegény Antalék lakását feltörték, és bent garázdálkodnak.

Január 10.
A havazás folytatódik. Megint békés napnak ígérkezik (tegnap is csak az volt az egyetlen komoly harci cselekmény, hogy Margit és Boli súlyosan elpüfölték egymást és utána sírtak - morbus ostro-miensis. Én is összevesztem már egyszer Bolival, kétszer Margittal.) Reggel Marit is kiviszem magammal havat hordani, nagyon tetszik neki, az alsó fürdőszoba kádja és mosdója majdnem megtelt, csak ne lenne még mindig olyan irtózatos klozetszag a németek után. A hó-hordás után már annyira viszem a szemtelenséget, hogy orosz szavakat tanulok a teraszon a ház mellett söpört kis ösvényen járkálva, mégpedig a szalonablak alatt, mert ott van a legkevesebb golyónyom a falakon. Ha nagyobbat lőnek, behúzom a fejemet. Egyszer csak Bobi ugat nagyban, megjelenik egy német katona a konyhában. Napó beszél vele, 18 éves itt "lakik" a Törökrétnél a lövészárokban, kér egy inget, mert nincs váltása. Napó ad neki egyet, beszélgetnek, elmondja, hogy a "csendes napon" mind a két szomszédja megsebesült. Szégyellni fogja, ha életben marad, hogy "koldult". Ez még jó, de mi lesz később? Tegnap egész nap hurcolták a német katonák a Kerekesék padlásán felhalmozott élelmiszereket, amiket annakidején a Belvedere-ből (ez volt az ő kis privát szanatóriuma) cipelt ide a németek bevonulása idején, első rémületében, és amit aztán, mint zsidó vagyont lepecsételtek, de semmi nem történt, vele. Még jó, hogy ezt viszik, de egy idő múlva a németek kénytelenek lesznek rabolni élelmiszert, mert az ő készleteik is elfogynak. Ekkor pedig nem állnak meg a disznónál és tyúkoknál. Elfelejtettem megírni, hogy hétfőn este 8 óra után halottuk, hogy az oroszok megafonnal beszélnek. Annyit értettünk hogy "Figyelem! Magyarok, ne harcoljatok, a németek ellenségeitek" - de aztán nagyon hideg volt és be kellett csukni az ablakot. Később zenéltek. Elég hangos volt, a szalonban, az ágyban is hallottuk Marival, dupla ablak és becsukott zsaluk mellett Olyanféleképpen szólt, mint a strandon, ha valakit keresnek. Valahonnan a Költő-útról... Gondoltuk a gyerekekkel, hogy legközelebb nyitva hagyjuk az ablakot és elkezdünk ruszin népdalokat zongorázni a népdalgyűjteményből.
   Hétfő óta a németek kenyerét esszük, amit szerteszét hagytak a szobában. Ezek a komiszkenyerek egészen jók, levágjuk a héját, mert a szemétben voltak, de nagyon nagy segítség nekünk, egyheti kenyéradagunkat spóroltuk meg. A lisztünk rémesen fogy. Ma töltött káposzta volt, utána gyümölcs, estére paradicsomos makaróni, befőtt. Minden dicséretünk Napóé, mert megszerezte a tüzelőt és a fuvart, rémes kínok között, és Margité és Mariskáé, mert sorállással, cipeléssel és Nemesrádóra utazással élelemről gondoskodtak.
   Ma nagy élvezetben volt részem,: a hólében hajmosás. Egy hónapja voltam fodrásznál. A hajamat két copfban hordom, mint kislány koromban, s hogy milyen rondán nézek ki, arról jobb nem beszélni. Azért, Boli legnagyobb megbotránkozására, az arcápolást rendszeresen folytatom, szóval "pampillázkodok", mint Maminak mondta az Aladár. Minden reggel alapos mosdás a lavórban, persze részletekben, Caola kenekedés és 4711!
   Társasjátékozunk, s Margittal elkezdjük mondani, hogy ma lesz valami. Boszorkánynak nyilvánítanak minket, mert egy félóra múlva, 6 órakor elkezdenek veszettül lőni. Rohanunk nézni az ebédlő kiugróban felhúzott redőnynél és a kinti klozetból. Ott Boli áll, fején az egyik (valószínűleg halott) német katona acélsisakja, ami nálunk maradt. Minduntalan vörös, zöld, vagy sárga rakétákat lőnek fel a temető felől, néha egészen a házunk felett, mindenesetre a kert a sok hóval színpadias fényben úszik. Aztán pillanatokra vak sötétség. A lövedékek piros madarak, s röpülnek s Sashegy-Gellérthegy irányába. Közben déli szél támadt, csurognak az ereszcsatornák, de ezt csak pillanatokra hallani, mert szakadatlanul géppuskáznak, puffannak az aknák (egy a Verebi ház falánál robbant) és lő a nehéztüzérség. A sütőben melegedett a vacsoránk, gyorsan bekapjuk az ebédlőben; Verebi Manci is velünk eszik, mert annyira lőnek, hogy nem tud visszamenni a kazánházba. 8-ra alábbhagy a lövöldözés, lefekszünk.

Január 11.
Napó titokban azt remélte, hogy az oroszok támadása miatt a németek elmentek innen, de sajnos reggel látunk megint egyet-kettőt. A Kovácséknál már nem laknak, Csányiéktól hurcolnak el most holmikat. Reggel mindenki rohan vízügyben, félünk, hogy egyszerre csak elolvad az egész hó. Mi Marival szedjük a havat, a lenti fürdő már egészen megtelt és a mosóban töltjük az edényeket. Antal, Róza, Verebiné, Manci is kint vannak, Napó gyümölcsöt hoz be a kamrából, a tyúkokat inspiciálja. A nagy üst az egyik lefolyó alatt áll és legnagyobb örömünkre dől bele a tiszta esővíz. A konyhában folyton forraljuk és szűrjük a vizeket. Másik nagy kérdés a kenyér. Előhozzuk a csirkeeleségnek szánt kölest és kukoricát és holnap kevert kenyeret fogunk sütni. Persze daráljuk, de előbb pucolni kell, rostálni, mosni.
   Ma délelőtt megint folyton bombáznak a repülőgépek és géppuskáznak. Látjuk a zuhanóbombázókat, egészen alacsonyan repülnek át a ház felett, éppen beszélünk Kovácsnéval, amikor azt mondja: "Nem itt lőnek", s ugyanakkor fülsüketítő puffanás! Mari dühösen kifakad: "Nem, Csepelen!". Boli látja, amint egy ház a Sashegyen telitalálatot kap, és ténylegesen darabokban röpül a levegőbe.
   Este lövöldözés, de nem olyan, mint előző nap. Megint nézzük a rakétákat, lövedékeket.

Január 12.
Reggel csend van, azért Mariskával nagy titokban elindulunk Straubékhoz tejért. Bobi is rohan velünk, hiába kergetjük vissza. Straubék az első kanyarulatban laknak alattunk, igazán közel, de azért jól kilépünk Mariskával. Persze otthon mindjárt észreveszik, hogy elmentünk. Straubék házában egy katona van, azt mondja, hogy a többiek a pincében laknak. Lemegyünk a földbevájt pincébe. Kísérteties kép: az öreg Heyer papa, mint valami valódi német népmeséből előlépett törpe, kis, fehér szakálla megnőtt, s egy gyertya lángjánál húst mér. Körülötte nyilas nők, gyerekek, kutyák. Első felvonásként Bobi úgy összeverekszik a benti két kutyával, hogy hiába rúgom őket síbakanccsal, s verik az emberek bottal, csak jó darab idő múlva válnak szét, de előbb az egyik kis dög jól belekap Mariska lábába. Azután Heyer papa a várakozó nyilas nőket megelőzve két kg marhahúst ad nekem (32 P kilója), Straub meg tejet. Nagy diadallal indulunk hazafelé, a nyilas nők közben elmesélik, hogy valaki hozott egy "Összetartás"-t. Tegnapi lap: utcai harcok vannak a Keletinél és az Üllői úton. "Az embereket kihajtják a házakból, és onnan lőnek a németek". De még mindig nyilasok és azt mondják, hogy "a felmentő sereg már elérte Pilist". Ezt írta a múlt hétfői "Virradat" is. Ha szegények egy kicsit figyelmesebben olvasnának, régen kiábrándultak volna. Hazamegyünk Mariskával, huzatot csinálok a két német szobában, kezdek kicsit sétálgatni a verandán, szépen süt a nap, de 10 óra felé megint kezdődik a támadás. Rengeteg aknát dobálnak. Napó kint tesz-vesz Antallal a mosókonyhában és több mint egy óra hosszat ácsorog a mosóajtóban. Majd megpukkadok, hogy miért nem jön be, végre rászánja magát, akkor meg Verebiné fut oda valamiért, hát jön egy sorozat akna, az egyik a ruhaszárítóhoz csap le, a másik beszakítja a tyúkól tetejét, a harmadik a mosótetőt, éppen ott, ahol Napó állt. Verebiné az asztal alá bújt és bejön a konyhába remegve. Semmi baja nem történt. Bemegyünk az ebédlőbe, Napó tovább les kifele az őrhelyén, egyszer csak szól: Anka, Mari, gyertek hamar, Mari persze rohan, rémes látvány: egy német katona, sebesült, a földön kúszik. négykézláb, azaz inkább egy másik katona próbálja vonszolni, aztán felveszi, de nem bírja vinni és lecsúsztatja. Elfutunk az ablaktól, Mari bőgni kezd, bevallom én is. Megmosom Napó fejét, hogy minek mutat ilyent a gyereknek... Nem elég a sok aknázás? Mari különben eddig nagyon jól viselkedett, egyetlen egy "jelenetet" sem csinált, nem panaszkodik, mondhatom a felnőttek is megirigyelhetnék a türelmét és nyugalmát. Stoppol, megvarrja amije leszakadt, segít nekem a szobákat összerakni. Rendesen tanulok vele minden nap németül, franciául. Csak szegény nem alszik jól, minden reggel már hajnalban felébred, de csendben marad a sötétben, hogy engem fel ne keltsen. Az aknázás tovább folyik. Újabb találat érte a padlást. Megebédelünk, alighogy befejeztük, látjuk, hogy két német jön szaladva a terasznál. Előre kerülnek. Felmennek a Verebiék padlására, mert "látni akarják, hogy hol állnak tulajdonképpen az oroszok. Onnan akarnak lőni. Kellemes hír, de szerencsére mindjárt lejönnek, mert nem látják onnan az oroszokat. Boli és Feri felhasználnak egy csendesebb pillanatot, s kifutnak megnézni, mi lett szegény tyúkjainkkal. Hála Istennek élnek, az akna a tetőn robbant, semmi bajuk nem lett. Pedig már elparentáltuk őket. Nincs más hátra, be kell őket telepíteni az előszobai klozetba. Napó gyorsan mindenféle deszkákkal átalakítja a klozetot óllá. Jó büdös lesz, de semmi esetre sem büdösebb a németek klozet-szagánál.
   Az idő egy kicsit keményebbre fordult, még van hó is. Nagyon fontos ez a víz, s különösen a sok hulla miatt.
   Mostanában minden éjjel álmodok valamit. Rendesen nem igen szoktam. Legtöbbször kellemes, már előre örülök neki, vagy ha nem, hát legalább mulatságos reggel. Tegnap Gyurkáról álmodtam, ma meg, még élt az Anyus és Mártával együtt fiatal lányok voltunk, ejtőernyővel repültünk, persze nyár volt. Azért minden álomban benne vannak ezek a háborús dolgok. - Igaz, elfelejtettem megírni, hogy ma láttunk egy szovjet gépet égve leesni, az ejtőernyősök kiugrottak, de egynek nem nyílt ki az ejtőernyője és vad gyorsasággal zuhant lefelé, mindjárt elhagyta a többit. Az egyik tatai fiú mesélte Bolinak, hogy ott is leesett így egy ejtőernyős: hallották, ahogy ordított estében, mindjárt meg is halt. Annak az óráját hordja az a gyerek.

Január 13.
Megsütöttük a kukorica-köles és kenyérliszt keverésű kenyeret, jobbat is ettünk már. Viszont az a kicsit savanyú kenyérliszt, amit Paula néni a csirkék részére adott nekünk annakidején, egészen jól ehető kenyeret adott.
   Este megint rakétázás, 8 után lefekszem. 10-kor nagy aknázás, Napó bejön hozzánk, hogy mi van Mari kivételesen békén alszik.

Január 14.
Reggel elszaladok tejért, de nincs. Heyer papa megint ad egy darab marhahúst. Azt mondják, hogy az oroszok elfoglalták a Józsefvárosi Pályaudvart, s hogy a Lipót körútnál lennének, és csak az Apponyi térig lehet közlekedni. Amikor visszafutok, látom, hogy az éjjel újabb aknatalálat érte a házat, méghozzá kettő is. Az egyik a kiskapunál az ereszen csinált egy újabb lyukat, a másik Boli balkon-korlátjából szakított ki jókora kaput, alul a verandán lepotyogtak a téglák, törmelék, és a kis saroklámpa leesett.
   Szép, igazi, kicsit ködös, de azért téli idő, éppen csak hogy fagy. Marival ülünk, a szalon ablak alatt. Ez a város felé néző fal, amin alig van találat, kellemesen süt a nap, s elég védett hely. De megint aknáznak, befutunk. Délután elmegyek tejért, nem akarnak engedni, végrendeletet csinálok és elmegyek (végrendelet: semmi esetre se pörköltnek készítsék el tetememet, mert már elegem van a hagymából!). A Straub pincében a svábok szidják a nyilasokat, és Horthyt emlegetik. Torkig vannak a németekkel, mert kirabolták őket. Straub a négy tehenét sajnálja. Szó kerül arról, hogy milyen holmikat hoztak hozzánk, például egy gramofont, meg fényképalbumot Szötséktől. Egyszerre megszólal egy ember: "Nem vittek oda egy fiókot körtével?" De igen, mondom, a körtét megették, de a fiókot otthagyták, majd megőrizzük. Aztán szó került a röpcédulákra (rengeteget dobtak le az oroszok, most németeket). Ipolyival és egy svábbal indulunk haza, de kicsit kell várni, mert éppen nagyon süvöltenek a golyók. Derékszögben suhan a sváb a kis síréten, mi Ipolyival az út jegén csúszkálunk, azt tartjuk biztosabbnak. Ipolyi belép a nagy lyukon, ami a kerítésén tátong, én konzervatívan a kiskapun, pedig a Kerekes villán át is jöhetnék, a kerítések mindenütt át vannak vágva. Tejeskávé van estére, mindenki nagyon örül.
   Éjjel fél 2-kor jön Mariska, hogy egy német katona kopog, Napó kimegy, a katona az Antalékhoz zörgetett be a kazánházba és Napótól kérdezi, hogy vannak-e itt német katonák. Többféle hipotézis; lopni akart? - de akkor miért zörgetett? Napó szerint "orosz kém".

Január 15.
Már reggel 7-kor aknázással kezdődik a nap. Egyszer csak Napó, aki azért ül három hete az őrhelyén, hogy "meglássa az oroszokat", hív bennünket nagy izgatottan - futnak a németek. Tényleg kb. 25 német fut le föntről, a ház mögé bújnak, aztán a teraszon a falhoz húzódnak, gépfegyver, minden csuda van náluk. Innen a kerten keresztül a Kovácsék irányában leszaladnak. Az aknázás folyton tart. A szembetelek felett jelző-rakétákat lőnek az oroszok. Várjuk, hogy mikor jelennek már meg. Egész délelőtt lesünk. Most megint jön három német, a Verebi ház mellé álltak tüzelőállásba, és lesnek felfelé. Felülrő1 egyre több német jön az udvarba, az udvaron felfekszenek a partra és várják az oroszokat. Sokan a Straub réten hasalnak. Három magyar is jön, egyet rögtön lelőnek, hanyatt esik, látjuk. Éppen tálaljuk a finom ebédet (húsleves, zöldbabfőzelék, húskrokett) amikor kb. 15 ember bejön a házba, lezavarnak minket a pincébe és ők elhelyezkednek az ajtóknál, ablakoknál. A szalonnak a város felé néző ablakát kinyittatják, hogy ott ki tudjanak ugorni. Napó nem tágít mellőlük, hiába hívjuk le a pincébe enni (gyorsan lecipeltünk mindent, Boli és Feri a hátsó pincében lebújtak). Napó nagy kínnal megeszi a levest, és zsebébe süllyeszt három húskrokettet (régi kerti kabátja piszkos zsebébe). Sok hűhó semmiért, Napó jelenti a pincében, hogy a németek elmentek, csak egy gépfegyvert hagytak a verandán két emberrel. A fuchsia cserepek alól lőnek kifelé. Az aknázás tovább tart, egyszer csak őrült puffanás, betörik Napó "őrhelyén" az ablak, szerencsére a cserepek nem sebesítik meg. Gyorsan lehúzza a zsalut, már sötétedik, ott bámészkodunk Marival (lassan feljöttünk mind a pincéből), amikor hirtelen nagy villanás a kiugróban, belőttek redőnyön keresztül. Mari egy negyedóráig nem hallott utána. Estefelé még kétszer belőnek ugyanoda. Teát főzünk és az ebédlőben eszünk, eléggé siralomházi külsőségek között. A lakás hideg, egyrészt, mert betörtek az ablakok, másrészt a németek mindent tárva-nyitva hagytak folyton és úgy rohangáltak a házban. 18-kor mindenki lefeküdt, és igazán a tyúkokkal fekszünk már. Igaz, elfelejtettem megírni, hogy a csirkéket (szám szerint 23 a Csányiékéval együtt) már napokkal ezelőtt behoztuk az előszobai klozetba, nehogy megrongált óljukból éjjel ellopják őket. Most Feri szerint úgy élünk, mint a ruszinok - hát elég jó szag van az előszobában! A Napó szobája és a könyvtárszoba nincs bezárva, de a fürdőt becsuktuk, meg a konyhát, hogy ne lepjenek meg váratlanul a németek. Hát tényleg, éjjel fél 11-kor Antal vezetésével megjelennek. Napó rögtön felöltözik, és egész éjjel velük üldögél a konyhában. Minden percben kell nekik valami. De ezek nem olyan harciasak és őrültek, mint a tölgyfalombosék. Az egyik géplakatos és Amerikába akar menni, ha megéri. Mari és én flegmán alszunk a szalonban.

Január 16.
Reggel nagy hirtelen főzni kezdünk, mert a németektől megtudtuk, hogy az oroszok már az Ipolyi telken vannak, tehát az út túlsó oldalán. "40 m-nyire maguktól vannak az oroszok" - mondták. Szerintük sikerült nekik lejutni a temető mellett a Németvölgyi útig. Mi vagyunk a legmagasabb pontja a frontnak a Kerekes villával együtt. A Kissvábhegyen németek vannak, azon túl oroszok. Délelőtt folyton aknázás, repülőgépek, gépfegyverezés, stb. Megint nagy becsapódások zaja. Napó szerényen megjegyzi, hogy "A szobán keresztül belőttek a fürdőszobába". Vízért akarok menni, hát rémülten látom, hogy két emberfejnagyságú lyuk van a tükör mellett, az egyik lámpa burája leszakadt, a tükör ép! Hanem a fáradtsággal összehozott hólének vége, csupa malter, tégla stb. A lányok szobájában ebédelünk. Csináltunk sárgaborsót, fasírtot és sóskalevest, hogy holnapra is legyen ebéd. Mindjárt ebéd után a Sashegy irányában 30-40 ejtőernyős ereszkedik le repülőgépekről. A németek azt mondják, hogy muníciót és ételt hoznak nekik. A szép napos időben úgy látjuk, hogy piros ejtőernyők voltak. Délután beszélgetek a kis őrmesterrel, bácskai, "hogy jutott ez ennyire" - mondja. Sajnálja Budapestet, azt mondja, hogy a szegény gyerekek éhen halnak a pincékben, ha meg kijönnek elpusztítja őket a bomba. Az egyik német katona megsebesült, (Boli szerint "seggbelőtték" - a vastaghúsába). Boldog volt: "Heimatschuss" mondta. Megúszta és majd munkaképes lesz háború után. Az őrmester is azért védekezik, mert fél, hogy az oroszok elevenen megeszik. Tegnap itt megint sok magyar átment az oroszokhoz, meséli az őrmester. A németek felszaladgálnak az emeletre "látni akarják, hogy mit csinál Iván". Este bemegyünk Verebi Mancival a szalonba, most ő is ott alszik, mert lent a kazánházban a németek alszanak ülve, vagy nyolcan egyszerre. A szalonban van két recamier, aztán betoltuk a fehér lánykori ágyamat. Olyan szoros bútorraktár, hogy alig lehet eljutni az ablakokhoz. Nagy kínnal kinyitjuk a Kerekesék felé néző ablakot, az ablak alatt egy katona néz fel az égre, a rakéták, mint a kísértetek jönnek-mennek, hol piros, hol sárga, erős nappali fényben ragyog fel a kert. Két tűz már tegnap óta ég valahol a Vár mögött és amikor nincs rakéta, akkor a tűz fénye és a Kaszáscsillag látszik. Messziről hallatszik, hogy az oroszok zenélnek. A németek a teraszon állították fel a gépfegyvert a kiugróban, és halkan beszélgetnek. A pillanat szinte ünnepélyes, az ember nem fogja elfelejteni.

Január 17.
Éjjel a Napó ablaka alatt lőttek, a géppuskával, aknáztak is arra, aludni ugyan elaludtunk ettől, de a Napó kiugrójának az ablakai olyan rosszak már, hogy a szoba jéghideg és fel sem lehet húzni már a redőnyöket az ebédlőben, el is szakadtak, de nem is tanácsos. Talán a legrosszabb az egész ostromban az, hogy az ember valahogy alkalmazkodott a helyzethez, de aztán rögtön jön valami újabb és az eddigi elhelyezkedésről, szokásról megint le kell mondani. Lemondtunk az emeletről, aztán a németek az úriszobát és a Napó hálóját vitték el. Ezek a szobák ma is használhatatlanok, tetűt is találtunk és a büdösséget sem lehetett még kiirtani. Lemondtunk a telefonról, a villanyról, a rendes mosdásról. Ekkor jött a hó, lehetett vizet gyűjteni. A tegnapi találat a fürdőszobában majdnem teljesen tönkretette a vizet (talán mosdásra még lehet használni). Most volt pár nap, hogy ki tudtunk menni; de amióta a németek a házunkból lőnek és Ipolyiéknál vannak az oroszok, ki sem lehet lépni a házból, az emelet és az előszoba is nagyon veszélyes, mert folyton belőnek. Együtt ebédeltünk az ebédlőben, most annak is vége. Napó mindig ült és nézelődött a kiugróban, én meg a két szobában járkálva tanultam, olyan jó volt a kiugróban írni a feladatokat, fel lehetett használni az utolsó világosságot. Most egy szoba van, a szalon, alig tudok már tanulni, annyi a beszéd. Ma délután megint nagy légitámadások vannak. A németek a Verebi ház mellől és a teraszról lőnek. Az oroszok pedig vissza. A front nálunk úgy áll, hogy a kis sírét még senki földje; Kerekesékig nem igen mernek elmenni a németek, Ipolyiéknál oroszok lőnek, a szembe telek is senkiföldje és a Mélyútnál, illetve a telek mögött mindenütt állnak az oroszok. Délután egyszerre beugranak a szalonablakon azzal, hogy fentről akarnak kilőni. Az őrmester felment a padlásra egy emberrel, azt mondják, hogy az egyik orosz nagyon néz erre. Kis idő múlva lejönnek, hogy a második lövéssel agyonlőtték a leselkedő oroszt. Állítólag háromcsillagos "komiszár" volt. Majd megkérdezzük az oroszokat.
   Már szabad szemmel is láthatók a rombolások. Ma napközben elég borús idő volt, de délutánra kisütött a nap; látjuk, hogy a Vár egy része leomlott, a Szüss gyár találatot kapott, a 75-ösnél egy nagy sarokház rettenetesen néz ki.

Január 18.
Nyugodt nap, délelőtt alig lőnek, piros bőrmellényben, hogy az oroszok össze ne tévesszenek a német katonákkal, kimászom az ablakon, és a konyhafalhoz lapulva átfutok a kinti kamrába krumpliért és gyümölcsért. Hozok káposztát is; csak az udvaron való átmenés veszélyes, de nem lőnek.
   Az őrmester megmondja, hogy a fürdőszobában a lövés német páncélos ágyújától eredt, persze tévedésből lőttek a házra, azt hitték, hogy már itt vannak az oroszok. Csodálkozva bámulok erre az emberre, olyan tisztességes és igazmondó, mintha nem is hallotta volna soha, hogy propaganda is van a világon. Elszoktunk az ilyentől.
   A tizedes faggatja Rózáékat, mert férfihangokat hallott fentről. Feri jött azzal, hogy van itt egy rémes fogoly, biztosan tatár, mindenfélét hordatnak vele a németek. Hát erről az emberről kisült, hogy csíksomlyói székely, pedig már ijesztgetett vele Feri, hogy: "ha ilyenek az oroszok..." Azért fogták el, mert "katonaszökevény", ide menekült az oroszoktól bolond fejjel, mert kisbíró volt. A nyilasok gumibottal úgy összeverték, hogy egészen kék az arca és csupa daganat a feje. Ilyen kilátásai vannak Ferinek és Bolinak is, ha megtalálják őket. Még jó, hogy itt nincsenek nyilasok, csak németek.

Január 19.
Egész korán kezdődik az aknázás, repülők, ágyúk, pokoli zenebona. A konyhában ebédelünk, ebéd után bemásznak az őrmester és a tizedes és járkálnak a Napóval a lakásban. Boli és Feri gyorsan elbújnak a pincében. A németek egyre a Napó hálójában és az úriszobában nézelődnek, végre kibökik, hogy be kellene zárni a veranda ajtót, mert hátha a sötétben azon bejönnek az oroszok és aztán a szalon ablakból őket agyonlövik. A veranda ajtót nem tudjuk bezárni mert annakidején feltörték, így odaadjuk nekik a Napó hálószobája és a fürdő közötti kulcsot; az ebédlő és úriszoba közti ajtó zárva van, ezt feltétlenül meghallják a kiugró alatt álló őrök, ha az oroszok fel akarnák törni. Az őrmester megemlíti, hogy a kiskaput becsukták és aknát tettek alá, hogyha az oroszok ott akarnak bejönni, felrobbanjanak. Mindig erősebben lőnek, egyszer csak a lányok szóbájában, ahol Feri és Boli olvasnak, nagy puffanás, két lövedék fúródik az ablakkal szemben a sarokban az ágy fölött a falba, a lámpa táncot jár és a falon valami Szent József, vagy mi, veszettül forog; még több repesz és géppisztoly-golyó jön be. Most olyan csúnyán lőnek, hogy kint kuksolunk a lányok szobája előtti előtérben. Egyetlen meleg szobánk, a szalon, rémesen hűl ki, mert a németek ki-beugrálnak és ezért az ablakot nyitva kell hagyni. Napó kabátban bent astálja őket. Folyton törnek be még megmaradt ablakok, illetve ablakdarabok az út felé néző fronton, és az előszoba-udvar részen. Aztán úgy hallatszik, mintha az oroszok már a szaletlinél lőnének géppisztollyal. (Ezt Margit fedezte fel, másnap kiderült, hogy igaz volt!) Sehol sem lehet szólni már egy hangos szót a szobában, mert a németek rögtön bekopognak, és rémülten kérnek, hogy hallgassunk, mert "meghallják az oroszok". A németek a szalon ablak alól lőnek, géppisztollyal, a Mélyút irányába, egyikük a teraszhoz lapulva hasal és, úgy les a nagykapu felé. A legnagyobb ramazuriban vacsorázunk kukoricakását, egy-egy tányért megtöltve a fazéknál, a konyhában. Nagy kérdés, hogy ki hol aludjon (mindenhova belőttek és fagyos, hidegek a szobák). Boli azt mondja, hogy a két tömegszállásra ki kell tenni a cédulát az oroszok részére: "Itt nem laknak németek" (ilyen cédulák voltak a sárgacsillagos zsidóházakban lakó keresztények részére a lakásajtókon: Itt nem laknak zsidók). Az alvás ezen az éjszakán a következő volt: Napó, Mari és én a szalonban Mariska a pincében, Boli és Feri az ablak nélküli és géppisztolyozott lányszobában, Margit és Verebi Manci a lányszoba előtt kis folyosón matracokon a földön. Napó és Mari azon tanakodnak, hogy felöltözve alszanak. Levetkőztetem őket. Az oroszok egyik aknát a másik után dobják a ház irányába. A németek jól láthatók az ablak alatt (Hold is kezd lenni), amint teljesen menetkészen lövöldöznek, azaz rajtuk van minden cókmókjuk. Meg kell említeni, hogy a géppisztolyuk minden pár lövés után elromlik. Elalszunk a pufogásban, és nem történik semmi különös, pedig már azt hittük, bejönnek hozzánk az oroszok. Szegény Napó mindig csalódik; reggel éppen úgy, mint eddig mindig, a németek a helyükön vannak.

Január 20.
Reggel megint csend van. A délelőtt is elég nyugodt. Marival tanulok németül, ismétlem az eddigi orosz tudományomat. Kis hó esett az éjjel. Az őrmester meséli, hogy este az oroszok már a kerítéstől, a lugas felől is lőttek, s egy kézigránátot kötöttek a kiskapura, hogy ha majd azt a zsinórt megrántják, felrobban és ők bejönnek. Délben bemásznak hárman és felmennek az emeletre. Ez alatt az egyik a part mentén hason elkúszott a kiskapuhoz, ott feltérdelt és sikerült neki a kézigránátot ellopnia. Teljes az indiánozás szegény kiskapunk körül. Ebéd után Róza nénit megkérem, hogy emlékezetből állítsunk össze régi békebeli ételek receptjeit, amit még az Anyus főzött. Gondolatban folyton a régi Papnövelde utcai lakásban vagyok, rengeteg kis részlet jut eszembe. A régi életről lefoszlott a fájdalmas vagy örömteljes szín, minden egyformán szívfájdítóan jó és szép, csak azért, mert volt. Most 5 óra lesz mindjárt, már nagyon érződik, hogy hosszabbodik a nap, az évnek ezt az idejét mindig nagyon szerettem. A naplót most majdnem sötétben írom, azért biztosan tele van hibával. fél 9-kor "leoltok", nincs gyertya és már az is bűnös luxus, hogy a mécsessel fél órát olvasok. Most megyek kicsit tornászni az ebédlőbe, ahol nagyon jó levegő van, mert a kiugró összes ablakai be vannak törve, a redőnyök leeresztve.
   6 óra felé egyszer csak megint bejönnek a németek és eltűnnek a veranda irányában. Később megmagyarázzák, hogy a verandára nyíló kettős ajtó közé (Napó hálószobájában) aknát szereltek fel. Ha az oroszok éjjel be akarnának jönni a házba, akkor felrobbannak. Még jó, hogy megmondják nekünk, hogy ki ne nyissuk az ajtót. Lassan már úgy leszünk, hogy ha meg is szűnik a lövöldözés, nem merünk a házból kilépni, ki tudja, hogy hova tettek aknát!

Január 21.
Vasárnap, ma telik le éjjel az ostrom negyedik hete. Kétségbeejtő csend van. Jóformán egyet sem lőnek egész nap. Megijedek, hogy hirtelen elvesztem a türelmemet és lelki nyugalmamat, annyira idegekre menő ez a csend. Mari is panaszkodik. Először - pedig eddig olyan türelmes és jó volt. Délután bejött egy kicsit az őrmester, meg két katona a szalonba, persze az ablakon. Az őrmester örömmel mesél megint a felmentő hadseregről (még csak az hiányzik). Az egyik katona a szakács, ő már melankolikusabb. Eddig csak a savanyú sárgaborsóját ismertük amit a katonáknak küldött - a tyúkjaink szívesen megették; ő most van nálunk először, mert a rossz ételért büntetésből 24 órára a frontra küldték - és ez mi vagyunk. De jól érzi itt magát, azt mondja, hogy Pesten rémes a pincékben, még a katonaság étele is fogytán van, négy nap múlva kifogy a marhahús, ami eddig legalább volt. Ez rossz hír nekünk is, mert honnan fognak szerezni ezután a katonák. Már most is a Kelemenék élelmét eszik, hoztak ide lisztet és kenyeret sütöttünk nekik belőle, meg tésztát is. Aztán finom Kulpin jamet is adtak, persze elfogadtuk. Mindennap megesznek 5-6 üveggel. Most fát és szenet hoztak a sütéshez, szóval a zsidó lisztet nyilas tüzelőn készítjük el, mert a tüzelő az ezredeséké.

Január 22.
Reggel felmegyünk Ferivel, hogy eltegyük a levett belső ablakokat a Mártonhegyi út felé néző előtér faltól, ahova valaki odatámasztotta őket, mert ez a fal több helyen át van lőve, most is szépen süt a nap a lyukakon keresztül és sajnos hideg is jön be. Ablakelhelyezés közben bemegyünk a Boli szobájába, hát siralmas látvány, két lövés érte a fűtőtestet, a víz elöntötte a padlót. Napó éppen egy órával azelőtt volt fent, mert mindig felmegy reggelenként megnézni az újabb károkat, akkor még nem volt semmi. Az biztos, hogy nem a padlót sajnáljuk. Valószínű, hogy ezzel vége a központi fűtésnek. Mindenesetre lezárjuk Boli szobájának a fűtését. Kis idő múlva látjuk, hogy a szalonban már csak az egyik fűtőtest, aztán a konyha, a lányszoba és folyosó szuperál, tehát a ház legnagyobb részén nem működik a fűtés. Még szerencse, hogy ez a rész maradt meg, mert ezekben a szobákban "lakunk". Délben átugrik Kovácsné, mesél 6 tankról, hogy azoknak sikerült átcsúszniuk, (ez volt a felmentő sereg), de az oroszok már megsemmisítették őket. Autentikus főhadnagyokat idéz, akik szerint "hazugság a felmentő sereg"! (Még az kellene, hogy az egész dolog újra kezdődjék.) Kerek szemmel meséli, hogy két nő, az a "dög Teri" meg még egy "hemperegnek" folyton a németekkel és ők törik fel az elhagyott lakásokban a szekrényeket. Szegény Csányi Boriska holmijában járnak. Megnyugtat minket, hogy ha mindenünk elfogy, van még szárazfőzelékje, majd ad nekünk. Zsidókat is tart, hamis iratokkal (Istenem, ha tudtuk volna; szegény Ilusék!). Ellibeg, ott ahol jött, vagyis a szalonablakon keresztül. Estére az ebédlő és az egész ház, a szalon, konyha, stb. kivételével olyan, mint egy jégverem. Szobánkban 14° van, ha ez legalább maradna, nagyszerű volna. Izgatottan kérdezzük Antalt, hogy hogy áll a vízmérő, nem kell-e kikapcsolni az egész fűtést. Egyelőre semmi rossz hír. Vizünk fogy. A németek hoztak ugyan tiszta ivóvizet egy kannával, de főzésre és mosogatásra már csak kb. 1 hétre való vizünk van. Szeretném felszedni a havat Mari balkonján, de amint kimegyek, lőni kezdenek rám az oroszok a szembe telekről a nagykapu irányából, mert félkörben veszik körül a házat. Szeretnék egy kicsit kimenni, gyönyörű napos az idő, -5°.

Január 23.
Ma reggel aknázással kezdődik a nap, be is törik féltve őrzött szalonablakunk egyik felső csücske. Rögtön beragasztjuk. Csodálatosan berendeztük a szalont, két recamier és egy ágy van benne, ficus, zongora és mégis nagyon barátságos és kellemes. Elsötétítő függönyöket is csináltunk, mindenhova mosható terítőket tettünk, úgy hogy az egész nagyon otthonos. A németek ma rengeteget mászkálnak fel a padlásra. Jönnek, hogy most lőttek le egy oroszt, aki az Ipolyiéknál havat lapátolt. Mikor éppen ebédelünk, lerohannak a padlásról, ki a szalonablakon nagy ribillióval: "Die Russen kommen!" - aztán megint egyszer elposványosodik az egész, csak éppen az ebédünket rontották el, mert az egyik a konyhasaroktól tüzel a géppuskával, s az oroszok erre elkezdenek aknákat dobálni konyha felé. Ebédünket állva az orrunk alá hajigáljuk, pedig kár, mert jó ebéd volt és nem lett az egész dologból semmi. "So ein unruhiger Tag" mondja kis őrmesterünk.

Január 24.
Reggel jön Antal, hogy a vízmérő teljesen visszaesett, nem lehet többé befűteni a központi fűtés-kazánt. A szobákban 7°, holnapra biztosan fagy. Margit egyre erősködik, hogy vannak kémények szabadon, a kis őrmester szól, hogy "két ember jöjjön velem kályhát hozni". Óvatosan átmegyek Antallal és a csiksomlyói Zöldi bácsival (ez az az ember, aki a nyilasoktól úgy kikapott, mint katonaszökevény) a Verebiék házába. A konyhaajtóban a német őr Odesszából való, kezdek vele oroszul beszélni, ő megért mindent, visszafordítja németre, de én alig értem egy-egy szavát oroszul. A Verebi-padlásról lecipelik a régi vaskályhát, aztán a Kerekes villából kapunk egy kis kokszkályhát, ezt is ők hozzák át. Csövek is akadnak, és a székely ember pillanatok alatt felállítja a kályhákat, Margit útmutatása szerint. Délben már be is fűtünk. A két kályha nagyszerűen működik. Az egyik a szalonban van, persze újra át kellett rendezni a szobát, de már megint nagyon barátságos és felment 13°-ra a hőmérő. A másik kályha a lányok szobája előtti kis előtérben van. Este ezen melegítjük a teát és egy kis asztalon ott eszünk, ki ülve, ki állva, persze gyertyánál. Nagyon boldogok vagyunk, hogy tudunk fűteni, valóságos ünnepi kedvben vagyunk! - Ma egy éve, hogy szólt az interurbán telefon...

Január 25.
Este Boli és Margit összevesztek és Boli váratlanul bejön a szobába aludni. Most négyen vagyunk a szalonban, Napó, Mari és én, meg Boli, matracon a földön. Reggel fél 7-kor kelünk, de Boli ajánlatára áttérünk a nyári időszámításra, tehát előretoltuk az órát, most fél 8 van. Ezáltal rövidebb az este, nincs mécsesünk. Támadás van a Kissvábhegy irányában. A reggelit a kis kockakályhán próbáltuk megfőzni, de csak fél 11-re lettünk vele készen. Szépen süt a nap, elállt a hó. Tegnap szedtem egy kis havat Mariskával a Mari balkonján, de csak lehajolva lehet járni, mert az oroszok a Mártonhegyi út túlsó oldalán levő telekről lőnek ránk. Ma derült, szép nap csak 4° hideg - egyáltalán, karácsony óta a legszebb síidő volt. Ma már egy hónapja, hogy Pest körül van zárva. Tanulok Marival németül, aztán én oroszul, Napó olvas, jó meleg van, még szép zöld növényeket is hoztam be a kis íróasztalra. Ebéd után bejön a kis őrmester, azt mondja, olyan itt a szobában, mintha béke lenne. Röpiratot hoz, felolvassa. Az oroszok azt írják, hogy január 18-án, ma egy hete, hogy elfoglalták Pestet és 59.000 magyar és német katonát fogtak el. Webel (az őrmester) azt mondja, hogy ez igaz, a hidak fel vannak robbantva, csak egy kis "hídfőjük" van már a "mieinknek". Az oroszok Pestről lőttek ma egészen a Kissvábhegyig. Elfogtak két oroszt, azt vallották, hogy pár napon belül nagy támadás készül a budai részen. Webel azt mondja, hogy ha az oroszok támadnak, fél óránál tovább nem tudja magát tartani. Eddig fél kenyeret kaptak, muníciójuk fogytán, most már csak 1/4 kenyeret, muníciót alig. Nehéztüzérségük egyáltalán nincs, a repülőgépek azt teszik, amit akarnak, nincs légelhárítás. Ő itt teljesen el van hagyva 9 emberével, a tisztek már feléjük se néznek "Wir sind nur Partisanen" mondja. Már nem hisz a felmentő seregben, azért, mert túl sokszor ígérték hogy jönnek; nem kap Wehrmacht-jelentést a frontok helyzetéről, biztosan nagyon vastag gyűrű veszi már körül a várost nyugatra, azért nem szabad nekik semmiről sem tudni; rádiót sem kapnak. Ha nem lenne olyan vastag a gyűrű, még lenne remény a kitörésre, de ezt már megpróbálták a németek. Nem sikerült, az utak erősen biztosítva tüzérséggel; ha az oroszok megindulnak, végük. Arról beszélgetünk, hogy talán én átmegyek a szomszéd villába beszélni az oroszokkal, mi lenne, ha megadnák magukat. Utálja a gondolatot, de nagyon reménytelennek látja a helyzetet és haragszik a tisztekre. A múlt éjjel, meséli, Fieseler Storchok érkeztek és az ő emberei egészen oda voltak, hogy mi ez, biztosan a fő embereket viszik el, ez már a vég. Aztán mégsem mentek el, de Webel azt hiszi, hogy mégis ez a célja a Storchoknak. Azt is mondja, hogy az oroszok lejöttek egészen a Páger villáig, így mi már U-alakban vagyunk körülzárva. Szegény ember, aztán nem tud semmit sem dönteni, elmegy. Igaz, még azt is megmondja, hogy most már három helyen vannak aknák a kertben, a kiskapunál, a nagykapunál, a lugasnál, és persze a negyedik, amit múltkor a veranda ajtóra tettek. Gyalázatos a német hadvezetőség, így feláldozni az embereket. Webel maga is látja, hogy csak arra jó az életük, hogy egy kicsit húzzák a háborút és tartóztassák az oroszt, az elkerülhetetlen vég előtt. Ha nem lenne úgy elriasztva a propagandától, már régen megadná magát. A nácik komiszsága és számítása mindig beválik, utálatosan szimpla gondolatok, és mégis az egész olyan ördögi. Nála azzal kezdődött, hogy őt és társait megszervezték a Volksbundban Cservenkán. A belépés a Waffen-SS-be szinte észrevétlenül történt. És most itt fejezik be közülük jó pár ezren a háborút a budapesti "katlanban", de előbb elpusztították a fél világot.

Január 26.
Délelőtt 11-kor hatalmas robbanás, azt hiszem, hogy akna csapott be a kiugróba. Kirohanunk, rögtön látjuk, hogy felrobbant a Napó hálószobájának ajtajába elhelyezett német akna. Az egész szoba romhalmaz, kiestek még az ajtófélfák és az ablakfák is. Tükör, szekrény, virágmagok stb. egy gomolyagban, de inkább csak deszkákat látni, amiket felaprózott a légnyomás; olyan a két szoba és a fürdőszoba mint egy nagyon rendetlen asztalosműhely. Valaki ordít a verandáról: "Segítség, megsebesültem" - magyarul. Az őrmester rohan be. Éppen az emeleten volt és onnan leste az oroszokat, amikor őt kereste ez a civil (ezt is a nyilasok zavarták ki frontszolgálatra, összeverve, mint székely Zöldi bácsinkat) a Mártonhegyi út 24-ből. Mondták neki, hogy bent van a házban és erre a szerencsétlen elindult a rossz irányba, a veranda felé, mert nem tudta, hogy ez már a front és mindenki vagy a kazánházba megy, vagy a szalonablakon jön be a házba. Mikor ez a szegény civil elindult, Zöldi bácsi rászólt, hogy hova megy, de aztán rögtön jött a robbanás. Az oroszok jót röhöghettek! Olyan erős volt a légnyomás, hogy még az ebédlőben is eldőltek Napó szekrényei, amik az úriszobai üvegajtónál álltak. Szép Mária Terézia szekrényünk azonban, Isten tudja hogyan, teljesen sértetlen, pedig bent volt az úriban. Boli szobájában, e robbanás felett, a könyvek kirepültek a hóba, a függöny kívül lóg, a Krisztus leesett a falról és derékban eltört.
   Napó nagyon oda van, deprimáltan ebédelünk. Mi már alig vesszük fel e dolgokat, én még nagyon sok rosszra vagyok elkészülve. Azt hiszem, megmaradunk, és akkor talán majd helyreállítunk lassan mindent. - Délután nem jön be az őrmester beszélgetni, nagyon bántja a dolog.

Január 27.
Reggel 6-kor felzargatnak (a mi időszámításunk szerint 7 óra). Teljes sötét, Mari fogat húz magának elég csendben, de olyan szélvihar és hófúvás van, hogy a kályha mintha kórust énekelne, szinte a Kodály Hegyi éjszakák jutnak eszembe. Ez még barátságos volna, holott kicsit félelmetes is, de aztán halljuk; hogy állandóan harangoz, csönget valami. Boli szerint ez már éjjel is volt, valami tönkrement, régi kapuharang vagy mi. Bolival egyszerre mondjuk, hogy ez már a szegény ház halálharangja, a ház vészjeleket ad, figyelmeztet minket. Ijesztgetjük egymást egy kicsit, de Mari nem vesz minket komolyan. A csöngetésről kiderül, hogy az emeleten, a falon, a tálak csöngetnek ilyen hangosan, nincs ablak, keresztül-kasul fúj a vihar az egész házon. Bemászik aztán Róza néni a kazánházból és újságolja, hogy a katonák szerint csak február 9-ig kell nekik tartani ezt a frontszakaszt, az még két hét és ő megőrül. Én inkább megőrülök, ha két hét, azt még kibírjuk - ha élünk... Délben bejön az őrmester, azt mondják, hogy egy ágyú áll a Winternitz-réten. Aztán lejönnek az emeletről, kisütötték, hogy csak egy kis gyalogsági valami, "ein Zigeunergeschütz". Webel azt hitte, hogy páncélos; akkor végük lett volna, mert az bejön a kerítésen és Schluss.
   Délután újra jön a Kiel-i aknarakó katona, két aknát raknak a tönkrement Napó hálószoba ajtajába, egyet Mari asztalához erősítve, egy másikat az álküszöbhöz, amit ők raktak oda. Aztán bejönnek hozzánk, Marit kérik, hogy zongorázzon, ők énekelnek és szájharmonikáznak, szép holdfény van, igyekeznek igazi német "gemütlich" hangulatot teremteni. Sajnálom szegényeket, de csak azokat, akik tudják, hogy elveszett a háború, úgy mint az őrmester és mégis tartják magukat akarva - nem akarva.

Január 28.
Éjjel kettőkor nagy aknarobbanás, ide esett a kazánház ajtóba, az egyik katona súlyosan megsebesült, fiatal 18 éves szudétanémet. Erről sem tudnak aztán többet. Később az őrmesternek differenciái támadtak az egyik katonával a kenyéradagon. Kenyér nincs, a katona egész este a gyomrát fájlalta, hányt is, de aztán kenyeret követelt. Végül az őrmester elpüfölte. Szegény, egész nap oda volt, az akna miatt és a jelenet miatt is. Nincs már ételük. Leöltünk nekik egy tyúkot, 2 kg 75 dkg volt és finom Újházy tyúklevest csináltunk belőle. Ha akarják, mindent elvehetnek tőlünk, tehát inkább szépszerével kell adni; kosztot már alig kapnak, éhesek. Nagyon megörültek a levesnek, másnap reggel egész ruháskosár kokszot hoztak be nekünk az akna mellől. Az őrmester külön bejön megköszönni a levest. Egyszerre látjuk, hogy a Kissvábhegy irányából vörös tűzgolyók repülnek át a kerten - ágyúlövedékek. Az őrmester lelkesen kirohan, hogy ezek németek, - a Kissvábhegy!

Január 29.
Elég hideg reggelre ébredünk nyugodt éjszaka után. -12° van, szél is fúj. Bejön az őrmester és leverten újságolja, hogy a tegnapi ágyú orosz volt, elfoglalták már a Kissvábhegyet is és lejöttek egészen a Déli Vasútig. Nézegetjük a térképet, látja, hogy a Németvölgyi út végén a temetőnél oroszok állnak, de most már a másik vége a Déli Vasút is az ő kezükben van. A közkatona, aki vele bejött, kifakad, hogy hát végre mit akarnak már velük, mikor lesz már ennek vége. Bizony, befejeződött már a 6. hét. Az őrmester leinti. Közben leszakadt egy gombja és Mari felvarrja.

Január 30.
Reggel fél 8-kor Webel berohan. Támadás kezdődik. Őrült pergőtűz. Lent vagyunk a pincében. 4-kor eszünk, száraz babot a pincében. Napó kijön ebédlőből, sebesülten. Ágyúlövedék szalonban. Délután takarítjuk, mikor támadás abbamarad. Németek mondják, hogy nem érdemes, ott áll az ágyú, újra lőni fog. Kiköltözünk a lányok szobájába, recamier fáján is ágyúlövedék. Alvás mindenki együtt, Boli asztal alatt.

Január 31.
Reggel újra kezdődik a támadás. Csináltunk paradicsomos krumplit, de folyton a pincében kell lenni. Folytonos pergőtűz, leányszoba belövések, konyhába is. Látjuk a németeket, négyen állnak a Verebi-háznál. Teljesen összelövik az előszobát és az emeletet. Újabb ágyútalálatok ebédlőn keresztül a szalonba. Antalék kopognak délután háromkor. Németek elmentek. Hason csúszva szalonba, kimászom kazánház felőli ablakon, nincsenek. Leírhatatlan érzés. Ordítok: "Krasznaja Armija!" Újra lőnek, mint az őrültek, a lányszoba ablakán kidugott fehér zászlóra, ami egy fehér terítő söprűn. Géppisztoly golyózápor a lányszobában, csak a földön csúszva lehet kibújni. Újra "Nyemecki pásli! Otvarju dverj". Berohannak. Párba álltak a keramiton, a hó miatt fehérben mindegyik, az elsőnek rohamsisakján csipkés kispárna. Feri, én Csányiék, Kovácsék, mind együtt. Elveszik az órákat, elözönlik a házat, vannak negyvenen. Gépfegyver az ebédlőben. Tegyük rendbe az úrit 1 óra alatt. Vacsora nekünk hideg lecsó. Oroszoknak enni adni. Közben Ferit és Bolit elviszik halottat szállítani és lőszerért. Pincében lefekszünk. Lejönnek. Margitot és engem felcipelnek. 2 Miska és 1 Aljoska. "Miska agyonlőtte Ipolyinét". Sok jó kenyér és rémes cukrozott bor, lőre. Napó végig ül az előtérben. Bolit elzavarják. Napó lemegy a kazánházba Verebiékhez.

Február 1.
Leköltözés a kazánházba. Reggel a 2 "civil mágyár" aknát szed és megrohamoztatják velünk a két házat. Feri Boli 1-1 baltával. Áthívnak a Kerekes házba, hogy meg akarnak dicsérni. Kapok két kis zsák rizst. Ott is szörnyű a rendetlenség. Egész nap bent járnak. Bolit Ferit elviszik délután ágyút állítani, Kerekesék mellett az ágyú. Mi otthon alig bírunk velük. Péter kapitányék, bor délelőtt. Szerzsant. Viktor mellettem, egy ronda dög Margit mellett. Éjjel van, megint akarják a fiúkat vinni, most jöttek vissza, kimerülten és átázva. Én elmegyek Antallal. Barikádépítés Kerekeséknél. Egy orosz aknára lépett, Juhász-bunker ajtajában kötözik. Szánkóra teszik. Juhász bútor kicipelése. Antallal fahordás. Orvos-eset. Pasast letolják, ezért őrült dühös. Elmegy Boliékért, neki "5 civil magyar kell, nem kettő." Boli rogyadozik, Margit sír, húzta a vizes cipőjét, orosz lökdösi. Mikor mennek, Bobi kifut a pincéből Boli után. Ez a mélypontja mindennek. Bobi megugatja az oroszokat, lelövik. Boli hangosan felsír. Mari magánkívül zokog. Én is sírok. Ránk fogják a puskát. Egy orosz vissza akar küldeni, mondom hogy jól vagyok, kutya miatt sírok. Barikád építés. A németek aknát dobálnak felénk. Rémes Hold. Haza.

Február 2.
Havat viszek hajnalban a lovaknak Kerekesékhez, itatásra, olvasztani. Se kabátom, se kesztyűm de még harisnya sincs rajtam a nagy fagyban, annyira siettetik az embert. Rögtön akad egy, aki kesztyűt ajándékoz és beküld. Kocsisok külön fajta. Dicsérnek, hogy jól dolgozom. Végre reggel van. Lovak szalonban zongoránál. Letépett függönyök kerti fákon. Sok meleg bor megint. Először jól esik aztán hánytat. A rablás folyton folyik. Csirkéinket eltüntették. Boli, Feri igazolványt kapnak, hogy itt dolgoznak. A helyzet tarthatatlan. Elhatározzuk, hogy másnap elmegyünk. Mari és Mariska barátja, a kommunista. Nem szeretik a nadrágot. Este megint elviszik a férfiakat. Mi teljesen szorosan ülve alszunk. Antalné légnyomást kapott, nem tud beszélni. Viktor és Szerzsant, aki náthás. Sikerül őket leinteni. Margit, Napó és én hasmenést kapunk. Egész éjjel szaladunk ki a kazánház előtt a fagyba, keresztül a ki-be járkáló és össze-vissza fekdeső orosz tömkelegen. Mindent elborít a szartenger.(Fogoly németek, lovak, oroszok, mi, vízhiány, elképzelhetetlen helyzet, az egész kert rom és csupa trágya!)

Február 3.
Szombat reggel. Bolit elviszik; egy kocsis hogy mutassa meg Budakeszire az utat, mindjárt visszahozza. Mi elindulunk a Pasarétre (Paula néniéklhez): Napó, Mari, Manci, Margit, Mariska, Feri és én. Utunk Költő út, Gyöngyvirág út, Diósárok. Orosz halott lóval, döglött lovak, dögszag, rózsaszín puffadt dögök. Fél 1-kor tea, megjöttünk, csak 5° van a szobában, ők eddig lent voltak a pincében, boldogok, hogy jöttünk; mi is nagyon megkönnyebbülünk, berendezkedünk mind az ő hálószobájukban, tehát Bolival együtt 10-en lennénk, de Boli nem jött meg. Csodálatos érzés ágyban aludni, oroszok nélkül.

Február 4.
Vasárnap, süt a nap gyönyörűen. Feri, Margit, Mariska és én 4 hátizsákkal elindulunk a Mártonhegyre holmikért. A régi oroszok nincsenek ott, se a lovak. Élelmiszereket cipelünk. Boli nem jött meg oda sem. Rémes érzés. Fogas mellett le. Mariskával belekeveredünk egy hajszolt menetbe. Margit kiabálva kiráncigál minket. Ebédidőre végre Boli megjön. Boldog vagyok, olyan "minden jóra fordul" hangulat. Budakeszi, Budafok, Budaörs stb., végül Érdre készült az orosz, de Boli megszökött; átment Budakeszire egy másik orosz kocsival, onnan haza. Éjjel tüdővészes sváboknál aludt. Örömvasárnap, utolsó és egyetlen csirkénkből (illetve kettő) paprikás csirke!!

Február 5.
Hóhordás, kokszhordás, főzés, vizet húzunk a hadapródiskolánál, kútból. Délután belibeg egy orosz, naptárt nézeget, kitép belőle államférfiakat, kezez, elmegy.

Február 6.
Nagy köd van, Mariska, Boli és én Márton hegyre fel. Megint nem voltak oroszok nappal, csak éjjel. Szánt csinálunk sílécekből és ládákból. Jön Schömer, lemegyünk együtt. Rémmesék a Mártonhegyen: az egyik papa tüdőgyulladásban meghalt, mama orbánc, unoka meghalt sarlahban, sok halott a villákban. A szobákban vannak, vagy a kertben ássák el.

 

 

(Innentől kezdve Anka nehezen olvasható gyorsírásos feljegyzései következnek. Minden ami "[...]"-ben van az én kiegészítésem. Egyes nem érthető dolgokat nem írtam le)

Február 7.
Boli az Elöljáróságra ment. Onnan nem engedik ki a férfiakat [az oroszok; végül is az] ablakon ugranak ki. Elviszik a zongorát. Orosz tiszt alszik.

Február 8.
Az ebédlőben alszanak Boli, Margit, Manci. Konyhában, udvaron pusztítások. Feltörték a kamrát, diót, almát, mást is elvittek. Két részben cipelték a még emelhető tárgyakat. [Ezek szerint Boli Anka + Margit megint felmentek a hegyre megnézni a helyzetet.] Igazoltatások, de Bolit kieresztik. Mariskával nagyon éhesek vagyunk. Vizet hordunk.

Február 9.
[Feri] és Manci elindultak Pestre. Tiszt ordít, hogy kidobnak a házból, ha nem mosunk a katonáknak. Hárman nekiállunk, Margit, Mari és én [hideg vízben] mosni. Koszosak, mocskosak és tetvesek. Elmegyünk az Elöljáróságra orvost keresni, de az egész Elöljáróságot elvitték havat takarítani. Manciék nem tudtak átmenni, mert a jég zajlik. A Hitleréknél az oroszok háromszor olyan szörnyűek. Pesten van víz, Budán nagy vízhiány. Délután kitesznek minket a szobából, mert 3 tisztnek kell. Hosszas könyörgés után beengednek az ebédlőbe. 2 díványt kell nekik odaadni. Napó, Jenő bácsi, Paula néni ágyban, többiek matracokon meg földön alszunk. Éjjel [a tisztek] moziba mentek; van itt egy orosz mozi. Aztán nagy ordibálás, éneklés, de nem volt baj.

Február 10.
Elöljáróság Margittal. Még nem tudunk semmit. Patika. Nem tudunk ebédelni, mert bejön [egy orosz tiszt]. Végre elmegy és eszünk.

Február 11.
[Rosszul] érzem magam; ők a hegyen. Délután séta, templom, komor hangulat. Az oroszok közt nagy sürgés-forgás. Margit, Mariska, Boli hazajönnek Mártonhegyről. Kizavarnak a szobából; késő este házkutatás. Bezavarnak a bunkerbe. Fél 12, szörnyű órák, amikor bezárnak. Reggel 7-kor ébredés. Boli, szörnyű beszédek. Én 38,7 lázzal mentem át.

Február 12.
Ki akarjuk nyitni az ajtót, de nem tudjuk kitörni. Vita után Boli és én kimászunk a vészkijáratnál és kinyitjuk az ajtót. Őrületes reggel, könyörgés az oroszoknak, hogy engedjenek át. Végre kinyögik, hogy németek vannak ott. Boli megbarátkozik az orosz kapitánnyal és kezd beszélni. Kint állunk már, Mari, Margit és én is. Olvadás kezdődik. Német foglyokat hoznak. Átmegyünk a házba, hogy ott van víz és mosdó. Fent pakolják a szétszórt holmikat. Mari, Margit, Boli és én pucoljuk az utcai részt. Du. 5-kor ebéd. Leküldenek a bunkerbe. Éjjel a németeket ölik.

[Ezek a napok sajnos felejthetetlenek. Paula néniék háza csak egy aknatalálatot kapott és be voltak törve az ablakok. Az ő hálószobájukban és ebédlőjükben zsúfolódtunk össze, de az oroszoknak hol az egyik, hol a másik szoba kellett, állandó volt a hurcolkodás. Febr.11-én este az oroszok "házkutatást" rendeztek, utána mindnyájunkat lezavartak egy szomszédos ház légópincéjébe. Ott már minden tele volt és nem fogadtak minket valami kedvesen. Lefekvésről szó nem lehetett, felváltva ültünk és álltunk. Boli egyszer csak elkezdett teljesen zavarosan beszélni, össze-vissza. Aztán kb. egy 1 óra múlva elhallgatott és nem tudott többet beszélni. Hajnal felé tarthatatlanná vált a helyzet, akkor derült ki, hogy a tűzbiztos ajtót az oroszok kívülről ránk zárták. A pince mellett volt a szenespince és ott volt egy széncsúzda (nem vészkijárat). Ott toltuk ki Ankát és Bolit, akik aztán kintről kinyitották az ajtót. - Ez volt az az éjjel, amikor a maradék német csapatok kitörtek a Várból - persze sikertelenül. Amikor kijöttünk a pincéből láttuk, hogy vége a télnek - pár óra alatt megenyhült az idő, térdig jártunk a koszban, romokban, latyakban. 8 német fogoly állt ennek a háznak az udvarán, ezeket elvezették, de a kerítésnél kettőt rögtön lelőttek. Ezzel kezdődött a nap. Amikor végre visszaengedtek minket Paula néniék házába, kiderült, hogy az orosznak igaza volt a németekkel. A ház teljesen fel volt dúlva, minden szétszórva és a szenespincében ott feküdt egy halott német katona. A zsebében volt egy nagy darab szalonna, amit aztán később, ha nem is jó étvággyal, de megettünk és később mint "hulla-szalonnát" emlegettük. Boli és Feri áthúzták a hullát a szemben lévő telekre, ami valóságos csatatér volt. - Megint - nem tudom hányadszor - próbáltunk mindent rendbe tenni. Boli már tudott újból beszélni, Ankát egész nap rázta a hideg és lázas volt.]

Február 13.
Farsang kedd; rengeteg orosz akasztás. Míg fegyvereket tisztítanak, hozunk nekik teát. Adnak cukrot, kapunk még levest, kocsonyahúst, kenyeret. Elterjed a hír, hogy Buda elesett. Fent alszunk a szobában, ágyban.

Február 14.
Hamvazó szerda. Őrült boldogok vagyunk, vége a rettenetes farsangnak. Olvad, mosnivaló [az oroszoknak] a konyhában. Új kútra megyünk vízért.

Február 15.
Reggel korán elviszik a hullákat a kertből a Hermann Ottó útra. Boli mondja [az oroszok] zabrálnak. Boli szerint a Hermann Ottó úti villa [kertjében] 9 hullát temetnek el. Korán fekszünk le, mert most már alkonyat után nem merünk kimenni. Éjjel 11-kor két orosz németeket keres, és igazából iratokat. Az útlevél jó nekik. Békésen elmennek, hogy aludjunk. Én kísérem le őket Martonyékhoz. [Később más oroszok jönnek és] elviszik Margitot és Mariskát. Boli utánuk ment, de nem engedték. Ők visszajönnek később. Rémes éjjel.

Február 16.
Deprimáltak vagyunk. Gyönyörű napban Boli, Margit, Mariska és én felmegyünk a hegyre. Minden tele van hullákkal, különösen a Kissvábhegy. A János kórház és Petényi utca között 32 hulla. Rengeteg fénykép, igazolvány szétszórva. A Fodor utcában ágyneműket láttunk szerteszét. Elkezdünk a hegyen rakodni. Boli és Mariska a kisszobát teszik rendbe. Az oroszok puskát keresnek. Megtalálják Bolit, s a német aktatáskát, amit Boli talált, nagy hűhót csapnak. Minket megkötöznek. Padlástól a pincéig mindent átnéznek, de nem kell félnünk semmit már, mert már minden ki van fosztva. Egy zsák ... Boli, Mariska és én visszük Kovácsékig. Utána visszamegyünk, de elment a kedvünk a rakodástól. [Vissza a Pasarétre] A János kórházi [fogas]híd alatt laposra préselt hullák, olyanok, mint fura sáros próbababák. Este finom fekete, a gyerekek találták a hulláknál. Már háromszor volt fekete, úgy élveztük. Az ember ki van merülve. 18-kor lefekszünk, már 8-kor alszunk, padig elég kávét ittunk meg. Elterjedt a hír, hogy még két nap szabadrablás.

Február 17.
Azt mondják, hogy az oroszok 20, az angolok 80 km-re vannak Berlintől. Ma azt is mondták, hogy a németek letették a fegyvert. Du. tésztát főzünk, vasalás. Du. Marival séta G.P. utcán, ragyog nap. Lassan olvad. Férfiakat berendelték 3 napra munkára.

[Ezeket a sétákat se fogom elfelejteni. A szobában teljesen össze voltunk zsúfolva. Anka minden nap kivitt engem, járkáltunk a romok között és én hisztérikusan sírtam. Akkor jött ki rajtam minden borzalom; Anka azt mondta, hogy a sírás jót tesz, csak sírjak amennyit akarok, az könnyít az ember lelkén. Még mindenütt sok volt a hulla és tudtuk, hogy merre kell menni úgy, hogy az ember lehetőleg keveset lásson belőlük. Utólag olyan az egész, mint egy szörnyű szürrealista film.]

Február 18.
Reggel Marival 8-órás mise. Böjt első évadja. Manci, Margit ...ra mennek. Mariskával vízért. Ebéd 12-kor. Boli munkában. Ma halottakat temetnek, és latrinát ásnak. Loptak fehér gyökeret és répát. Megjönnek Margiték, szegény Pista (Margit féltestvére) meghalt. Elmegyünk Jenő bácsival sétálni egész a térig [Pasarétit tér?]. Visszajönnek a régiek [a régi oroszok]. A tiszt az ebédlőben alszik [tehát megint azt a szobát ki kellett üríteni].

Február 19.
A másik tiszt kémikus, azt hiszem zsidó. Elkezdenek rakodni. Rengeteg szállítás az ebédlőbe. Vizet hordunk. Levisznek minket a bunkerbe 2 órára. Tiszti ülés van. Utána felengednek a szobába, félő szorongás után. Éjjel nem kopognak, csendben alszanak.

[Ez a dolog többször megismétlődött. "Szobranje, szobranje" volt az ebédlőben, "titkos" megbeszélések. Aztán megengedték, hogy a hálóban fent maradjunk, ha nem beszélünk, és nem mozgunk...]

Február 20.
Boli neve napja. Menü: bableves, metélt szósszal és fekete. Felmegyünk a hegyre Boli, Margit és én. Csányiékkal és Kovácsékkal találkozunk. [Vissza a Pasarétre.] Itthon Keresztes Évi és az ura. Ők is megvannak. Gyerekükről nem tudnak semmit. - Azt mondják, lesz víz egy hét múlva.

Február 22.
Margit a Mártonhegyen. [Szakács] a konyhában főz. [Szakács] bezárja Mariskát fél 2-ig. Szerez ételeket.

Február 23.
Reggel [az oroszok] azt mondják, hogy nagy vacsora lesz. Szakács azt akarja, hogy mi menjünk le a bunkerbe. Semmi értelme, hogy ott legyünk. Kapunk húst és ezzel elmegyünk a hegyre, Mariska, Margit, Mari és én. Margitnak segítek a spájzot és konyhát takarítani. Rengeteg üveget elhordunk, a csempéket kaparóval tisztítjuk. Az ágyakat kitesszük a balkonra [szellőzni]. Négyen alszunk a [kis]szobában, Mariska, Margit, Mari meg én.

Február 24.
Reggel Margittal lemegyünk, megnézni, hogy mi lett velük [a Pasaréten]. Napóval találkozunk. [Mondja, hogy] Pauláék meg mindig ülnek a bunkerben. Orosz ételt kapunk, felvisszük a hegyre. Próbáljuk a szalont rendbe hozni.

Február 25.
Reggel megérkezünk [a Pasarétre] M-M-M. és én. Lefolyt a nagy vacsora, villany is volt és szép orosz nők...

Február 26.
... egy tiszt szemtelen a Hermann Ottó utcánál.

Február 27.
Felmegyek a hegyre Napóval és Bolival. Megcsináljuk a szalont. Boli lejön velem. [Napó a hegyen marad.]

Február 28.
Korai ebéd, elindulunk látogatóba. Médiék házát nem találjuk. Rom a lakása, patkányok. A háziasszony biztos tífuszban halt meg (németek 7 napig a házban).

Március 1.
11° most kint. Boli, Margit és én felmegyünk a hegyre. Gyönyörű tavaszi idő. Megcsináljuk az ebédlőt. Napó boldog. Margittal visszamegyünk [a Pasarétre]. Reggel még vizet hordtunk, de már a Szilágyi Erzsébet fasor 27. sz.-ból azzal fogadnak, hogy este folyt a víz a lakásban.

Március 2.
Nagy díszszemle mindenütt. Finom ételek, amit Csányiék találtak meg. Nagyon kedves este.

Március 3.
Felmegyek [a hegyre]. Megcsináljuk hárman a Mari és az én szobámat. Ebéd disznótoros és zöldborsó leves. Ebéd után B. tanul (angol). Du. oroszok, de elmennek és nagy sikoltozás, rögtön [egy akna] felrobbant, bekötözzük az idegen asszonyt és gyereket.

Március 4.
Misére megyünk Marival. Húsvéti, böjti szél. Finom ebéd, folyik a víz. 15-re lisztosztás[t ígérnek.] A kommunisták [lesznek] az elsők [akik kapnak]. Margit szerint olyanok, mint a nyilasok.

[Húsvét után végleg visszamentünk a Pasarétről a Mártonhegyre. Pár nappal utána jött egy orosz "zabrálni" és széttaposta az írógépet...]

 

 

U T Ó S Z Ó

Anka naplója itt véget ér. Ezután nagy nyomorúság következett. Örökké éhesek voltunk, betegek lettünk. Az étkezéseknél mindenki gyanakodva nézte a másik tányérját, hogy nem kapott-e egy szemmel több burist, szárazbabot, vagy egy fél kanállal több tökpörköltet. Sohasem fogom elfelejteni, amikor Napó, immár 77 évesen, állt a konyhában és csendes, alázatos hangon azt mondta: "Margitkám, adjon egy falat kenyeret. Csak egy kicsit. Nem nagyobbat mint a zsebórám"...
   Elképzelhetetlenül fáztunk és szenvedtünk a hidegtől. Három szobában állt egy-egy rosszul működő kályha, központi fűtésről még álmodni sem lehetett. A konyhában, fazékban melegítettük a vizet, azt cipeltük be a jéghideg fürdőbe, ahol lavórban mosakodtunk.
   És mégis, minden fizikai nyomor ellenére optimisták voltunk. Dolgoztunk, tanultunk, "műveltük kertjeinket". Hiszen életben maradtunk; a ház, ha romokban is, de megmaradt; volt födél a fejünk felett. És 1948 tavaszáig biztosan tudtuk, hogy soha senki nem fogja tőlünk elvenni a Mártonhegyet, senkit sem fognak kilakoltatni, deportálni, diszkriminálni, sosem fogunk többé félni katonáktól, titkos rendőrségtől, éjjeli csengetésektől, ágyúgolyóktól és terrortól...
   De hiába. - Rossz csillagzat alatt születtünk.