NEMES LIPÓT: A KÜLTELKI GYERMEKEK ÉLETE ÉS JÖVŐJE

(1913)

A nyomor és züllés tanyáin

Egy házban vagyunk, Angyalföld egyik részében: a Jász-utcában. Az udvaron rettenetes zsivaj, ami e házban lakó 190 gyermek kiabálásának diszharmóniája. Rongyosak, piszkosak, sápadtak szegények. Az arcukról lerí a nyomor. Benyitok egyik kis lakásba. Dél van. Hat gyermek eszi az ebédjét: ruszlit (orosz-heringet). Anya vasgyárban, apa másutt napszámban dolgozik. A 13 éves kisleány gondozza öt apró testvérét. "Nem mindig van ilyen jó ebédünk, tegnap csak kenyeret ettünk", szól a kisleány.

Nem időzhetek sokáig, valami megmagyarázhatatlan fájdalmas érzés űz egy másik lakásba, hol öt kisgyermekre felügyel egy asszony. Az apa cipészsegéd, az anya vasgyárban. A legkisebb gyermek teknőben, szájában dudli. A szobában nagy rendetlenség, bűz. Egy tízéves leánykának torka fáj s e beteg gyermek mellé kerül este még két gyermek. Innen egy tuberkulotikus családhoz megyek. A nyomor, az éhség megviselte a tuberkulotikus apát és anyát. Három gyermekük van. Ezeknek, szegényeknek már van táplálékuk: a tuberkulózis bacillus, és ebből jut bőven, hisz mindhárom az apa és az anya mellett fekszik. "Írja a meg az életünket, hadd tudja meg Ferenc Jóska őfelsége, milyen nagy nyomorban élünk", szól erős köhögés közben az anya.

Egy másik kis lakásba megyek. Borzasztó szag, rendetlenség, vetetlen ágyak. Egy kis 11 éves leány szorgoskodik és a két kisfiú testvérének nyesegeti az ebédet: a kenyeret. Mindegyik csak kis darabot kap, mert már kevés van. Egy részeges, züllött apának törvénytelen gyermekei. Anyjuk meghalt tavaly. Egy napra hat fillért kap egy-egy, s abból kell nekik reggelit, ebédet és vacsorát előteremteniök. A hat fillért is csak akkor kapják, ha az apa előző napon el nem itta keresetét. Ilyenkor mit csinálhatnak szegények? Még talán azt a rettenetes bűnt is elkövetik, hogy lopni mernek a leendő állampolgárok!

Egy kis szobából több gyermek sírása hallatszik. Benyitok. Hét apró gyermeket találok ott, köztük két csecsemőt egy teknőben. Az anya káposztát tálal, miközben sírva mondja el nyomorult életét. Férjét az alkohol paralitikussá tette, most kórházban van. Ő nem mehet munkába, mert két kicsinye van. A legidősebb gyermeke 12 éves. Ő és még három kisebb keresnek. Ha munkát nem kapnak, akkor a bulgárok kertjében keresnek - káposztát, melyből egynéhány fejet el is adnak. Istenem! Milyen kicsinyek ezek és máris bűnösök! De bocsásson meg nekik a társadalom, hisz valószínűleg az Úr is megbocsát nekik!

Sietek egy másik lakásba, hol tán megnyugszik háborgó lelkem, hol talán nem kell látnom a bűnösség nélkül kifejlődő bűnnek csiráját! Csalódom. Egy kétségbeesett anyát találok ott öt gyermekével. A gyermekek aprók, szemük okosságot árul el, sápadt arcuk a nyomor szánandó kifejezése. "Szegény férjem", szól ő, "tegnap még egy nagy házon dolgozott, a munkát azonban be kellett szüntetni, mert a háború miatt a bankok nem adnak pénzt. Mi lesz gyermekeimmel, miből veszek nekik téli ruhát, miből főzök nekik ebédet?" Nem tudtam rá feleletet adni. Szegény gyermekek! Ti vagytok a balkáni háborúnak legszánalomraméltóbb áldozatai!

Menjünk tán más lakásokba is? Megnézzük tán azt a négy kicsikét, kiket meghalt anyjuk helyett egy félkegyelmű asszony gondoz; vagy azt a szerencsétlen anyát, kit három gyermekével együtt itthagyott brutális férje?! Vagy talán egy másik anyanélküli lakást nézzünk meg, hol a nyolc éves kisleány karján keservesen sír egy csecsemő, avagy azt a négy gyermeket, kiknek anyját elkergette kegyetlen atyjuk?! - Elég volt!

Nem sorolom el a többi lakást, hisz majdnem mind egyforma. Bárhova mennénk, legyen akármennyi gyermek, két ágynál többet nem találunk.

Isten tudja, milyen jövő vár e bérkaszárnya 190 apróságára! Egy másik házba megyek. Amint meglátnak a szülők, rögtön körülvesznek. Nem tetszik nekik, hogy idejöttem lakásviszonyaikat és gyermekeiket megnézni.

"Bizonyosan a liga küldte ezt az urat, biztosan el akarják vinni gyermekeinket, hogy a parasztoknak dolgozzanak", mondották. Csak akkor nyugodtak meg, mikor eme tévhitüket eloszlattam. Felejthetetlen siralmas kép tárult elém. Már az udvaron rettenetes piszokban apró gyermekek fogyasztották ebédjüket: zsíros kenyeret. Mindenfelé a lépcsőkön ülve, térdükön levő tányérból ették a száraz tésztát, a főzeléket, asszonyok, férfiak és gyermekek. E házban - bár majdnem mindenütt ebédeltek - sehol sem találtam terített asztalt. Piszkos, rendetlen lakások, melyek közül egyik-másikban éhes gyermekek sivítanak, játszanak, ugrálnak. Találok olyan lakást is, amelyben semmi sincs. Nyomorult lakója vagy eladott, vagy zálogba cipelt mindent. Mind a hat apró gyermek padlón fekszik ilyenkor. De itt már nem írom le az egyes lakásokat és családokat, bár mindegyik sorsa egy-egy tragédia. Ugyanaz a nyomor, a kétségbeesés és züllés, mint a másik házban. Csak apró nüanszokban vannak eltérések.

Azt hiszem, a tipikus kültelki bérkaszárnyákról e két ház megismerésével sikerül hű képet alkotnunk. Ilyen házak minden nagy város munkásnegyedében vannak. Azonban van Pestnek egy lakásspecialitása: a fabódés lakások, vagy finomabban, barakkok. Minő szánalmas helyzetben élnek itt a szegény gyermekek! Itt van még csak az igazi piszok, undorító bűz, rémséges nyomor! Ezekről a lakásokról nem lehet hű képet adni: ezeket látni kell! Ilyen lakásban vagy húszban voltam. Az egyik kis deszkabódéban hatan alszanak, a deszkák között átszivárog a trágyalé, másik oldalon hozzá van építve a disznó-ól. Ágyaknak nyoma sincs, a földön szalmazsákok. Milyen nemzedék fejlődhetik e tanyán, milyen lelke lesz az itt fölnevelkedett állampolgárnak?

Szeretném a látott deszkabódékat mind leírni, de csak még egy házat említek, melynek udvarán vagy nyolc ily rémséges lyuk van. Apró kamrákban alszanak 4-5-6-an. Egyik-másikat nem tudtam megérteni, hogyan férnek el. Ez az ő talányuk. De nemcsak hálószobák ezek a kis odúk, hanem mosó-szobák, konyhák, műhelyek, ebédlők egyszerre. A lakások nagyobbrészt füstös, padlózatlan zugok. Elhagyott asszonyoknak, apró gyermekeknek, hazulról megszökött leányoknak s egy sárból épített tanyán cigányoknak van ez udvarban undorító otthona. Fájdalmas szívvel jövök el innen, mit fokoz még tehetetlenségem tudta.

Összesen több mint 200 lakásban voltam és ezekben 998 gyermek él. Nagyon kevésben találtam tisztaságot és megelégedést. A nyomor, a piszok, a bűz és a túlzsúfoltság jellemzi a legtöbb lakást. (.) A gyermek a lakásban lát napvilágot, ott él, ott fejlődik és a lakásban élő családi körben szerzi első impresszióit. A család lelkületének bélyegét már magával hozza a hatéves gyermek az iskolába. A lakásviszonyok a gyermek életében nagyon fontosak. (.)

A gyermekek életviszonyainak statisztikája

A nevelésügy faktorainak tehát a lakásviszonyokkal számolniok kell, különösen Budapesten, hol a legutóbbi statisztika szerint több mint 50 000 gyermek él zsúfolt lakásban.

A statisztika "zsúfolt" lakásnak nevezi az olyant, hol egy szobában hatan vagy többen laknak. A mi kültelkünkön sok helyen oly kicsi szobák vannak, hogy négy lakóval is bátran zsúfoltnak lehet nevezni.

És mégis mily sokan alszanak egy szobában!

Nézzük azt a statisztikát, melyet kartársaim szíves segítségével állítottam össze 12 fiú- és 8 leányosztály 877 gyermekétől szerzett adatokból:

877 gyermek életviszonyainak statisztikája október havában (12 fiúosztály, 8 leányosztály)

Lakásviszonyok

Étkezésük

Egyéb viszonyok

Meglátogattam 998 gyermeket, akiknek szüleiről a következő adatokat állapítottam meg:

Szülők foglalkozása

Szaporaság statisztikája

88 szülőnek összesen 571 gyermeke van.

A statisztikához csak az a megjegyzésem, hogy mióta összeállítottam, még három vasárnapot töltöttem kint, és azóta vagy 40 családot és még vagy 150 gyermeket meglátogattam. A viszonyok azóta rosszabbak lettek, mert a munkanélküliek száma majdnem háromszor annyi lett.

A gyermekek helyzete annyiban javult, hogy a napköziben ebédet kapnak, no meg vagy tizedrészük ruhadarabokat is kapott.

Az életviszonyok romboló hatása a gyermekek testi fejlődésére, lelki világára, erkölcsére és értelmére

Hogy fejlődnek ilyen levegőben, ilyen zsúfolt szobában a gyermekek testileg? Hogy pihenhetik ki fáradalmaikat, hogy alhatik a gyermek rendesen a feltüntetett viszonyok között?

A levegő és a nap hiánya s a szénsavval megtelt mérges szobabűz nagyban megakadályozza a gyermekek testi fejlődését. És mily sok apróság pusztul el! (...) Sajnos, Budapestről nincs statisztikám, annyit azonban megtudtam az anyáktól, hogy nagy részüknek már elpusztult 1-2-3 csecsemő gyermeke. A nagy csecsemőhalálozáshoz hozzájárul, hogy nagyon sok anya még terhes állapotban is munkába jár. (...) A törvénytelen csecsemők nagy száma szintén szaporítja a halálozás percentjét. És ez érthető! Az ilyen vadházasságban élőknek a gyermek teher, kitől szeretnének szabadulni, és mi sem könnyebb, mint egy ilyen pislogó mécses lángját kioltani! (...)

Hogy milyen viszonyok közt élnek azok a gyermekek, akik megmaradnak, annak szomorú képét nyújtja az előttünk lévő statisztika. Esznek, ha van mit enni, és akkor is mily sovány a táplálékuk; alszanak, ha van hol aludniok, és akkor is mily hering módra vannak összezsúfolva! Ha az apjuknak van munkája és el nem issza a keresetét, akkor tán nekik is nagyobb karéj kenyér jut vagy akkor is, ha a jószívű társadalom a napközi otthonban ad nekik enni. De akkor már legalább óvodába kell járniok, értékük csak ekkor kezdődik, mert ilyenkor kezdenek tanuló alannyá válni. Addig azonban koplalhat szegény, élhet az utcán, vagy a jó szomszédoknál, ha a szülők munkában vannak!

E viszonyok ismerete után, azt hiszem, könnyen megérthetjük, miért oly sápadt és elmaradt testileg ezen gyermekek nagy része. Sohasem éreztem úgy az iskolaorvosi intézmény hiányát, mint ezen adatgyűjtésem munkája közben, mert igazán szerettem volna a gyermekek fejlődéséről pontos statisztikát készíteni, de így csak annyit láthattam, hogy gyermekeink nagy része testileg fejletlen, jó része kicsi növésű és - különösen a fiúknak - háromnegyed része beesett mellű! (...)

A gyermekek egy részének fejlődését a gyermekmunka is akadályozza, amit legutóbb Lorigó olasz tanár adatokkal bizonyított. Bár a mi statisztikánk szerint csak a fiúknak 20 százaléka keres pénzt, korai munkába fogják kb. 30 százalékát a gyermekeknek. Két kis tanítványom van. Az egyik négy éves korától kezdve reggel 3-4 órakor már a Friss Ujság-ot hordja ki; egy másik nyolcéves korától kezdve moziban árul cukrot este 10-11 óráig, s bár mindkettő már 13 éves, osztályomnak legkisebb s testileg legfejletlenebb gyermekei. Megnyomorította szegényeket a korai erős munka és nélkülözés. Általában gyengék és sápadtak azok a gyermekek, kiket gyakran a sors, néha pedig a szülők lelketlensége korai munkára kényszerít.

Néha nagyon erős munkát is végeznek! Egy teljesen fejletlen, púpos tanítványom mondotta tavaly, hogy ő inkább a kövezőnél dolgozik, mint kiflit árul, mert a kövezőknél még 80 krajcárt is kereshet egy nap alatt.

Oly kicsi, oly nyomorult szegény, és máris ily testet ölő munkát kell végeznie. Május elsején három tanítványom elaludt az iskolában. Ezek egész éjjel a ligetben árultak kiflit, cukrot és vizet. A nyári szünetben hatalmasan megnövekedik a munkába járó gyermekek percentje. A hatodik osztály 31 gyermeke közül nyáron 18 keresett pénzt, az ötödik osztály 34 gyermeke közül 14. (.)

A lelki élet

(...)

Az első tényező, mely a gyermekre a legfontosabb és a jövőjére irányító hatást gyakorolja: a család. A kültelki gyermekek nagy része oly családokban nevelkedő, melyekből kiveszett a tagjai iránti szeretet, ahol csak alig van vagy megszűnt a családi élet. (...)

És ebben a laza erkölcsű, rideg környezetben fejlődik a gyermek! Itt él az ő éltető eleme a szeretet nélkül! Nem foglalkoznak vele, nem büszke rá senki, nem mutogatják a szomszédoknak. Alig beszél még 3-4 éves korában, ha csak nagyobb testvérei nem tanítják. Ha a szülők munkában vannak, úgy az utcán csavarog, mihelyt megtanult járni; vagy a jó szomszédok ajtaja előtt sírdogál, míg egy kis darab kenyérrel el nem hallgattatják.

Mikor a lakásokat tanulmányoztam, mindenfelé 3-4 éves piszkos apróságokkal találkoztam, kik kint játszottak, vagy aludtak az utca porában. Estefelé vánszorognak szegénykék haza, amikor az apa, az anya, vagy esetleg az ágyrajáró is hazaérkezik. A fáradt szülők nem nagyon törődnek a kicsivel, kinek lelke sivár marad, és csak a pör, a csúnya szavak és a veszekedés hagynak nyomot lelkében.

Gyakran éheznek a kicsikék, és ez, valamint a hasonló sorsúak példája lopni tanítja őket. Találkoztam ötéves gyermekekkel, kik vasdarabokat keresgéltek és lopkodtak, hogy azt eladva kenyeret vagy cukrot vehessenek rajta. A nagyoktól gyakran látják a lopást, s ezt utánozzák.

Sokan mondják: mi is loptunk gyermekkorunkban, ennek a gyermekek önző és szerzési ösztöne az oka, s ilyenkor még ártatlan dolog. Igazuk van. Csakhogy jusson eszükbe, hogy minket hamar letérítettek erről az útról. Sohasem felejtem el azt a verést, mit az első krajcár lopásakor édesapámtól kaptam. Egészen másképp van ez a kültelki gyermekekkel! Ott egész családok járnak a széncsúszdákhoz, a vasútra és a kertekbe lopni. A gyermekek elég gyakran velük vannak. A felnőttek példáját követésre méltónak találják, s így az előttük sohasem lesz bűn. Mikor lopásuk tudomásunkra jut: a legmerészebben tagadják le. Egy elsőosztályos kislány a szomszédasszony erszényét lopta el. A tanítónőjének a legbátrabban mondta szemébe, hogy ő nem vitte el. Kikereste a kislányt, és megtalálta táskája fenekén. Vagy egy második osztályos fiútól órák hosszáig lehetett kivallatni, honnan lopott négy koronát.

A bűnös lopások gyermekkorban még ritkák, bár tavaly mindnyájan olvastunk a józsefvárosi 16 gyermek betörő-szövetkezetéről. Kisebb eltulajdonításokat nagyon gyakran elkövetnek.

A gyermekek olyasmiknek lopásával kezdik, melyeket az ő részükről senki sem tart bűnnek, és épp ezért akadály nélkül fejlődik bennük. Mikor már nagyobbak lesznek, akkor lopásaik közben kezdi őket a legnagyobb ellenségük üldözni: a rendőr. Ekkor kezdenek ügyességre, raffinériára szert tenni, és megtanulják a rendőr kijátszását. A nagyoktól tanulják. Ezektől gyakran hallják, miként csapták be a zsarut, az andrist vagy a parasztot, miként ők a rendőrt nevezik. Több gyermektől megtudtam, miként szöktek meg a rendőr elől. Némelyik igazán találékony.

Érdekes, hogy egész speciális nyelvet tanulnak a lopásra és a rendőr kijátszásra. Egyik tanítványom mondja a másiknak: "Csórtam kazsit, meg is zargatott a zsaru, de fölkapaszkodtam egy autóra." Ez azt jelenti: "Loptam vasat, meg is kergetett a rendőr, de fölkapaszkodtam egy autóra".

A gyermekektől beszerzett tolvaj-nyelv főbb szemelvényei:

strül a dimó = szaladj mert jön valaki;

komáj strül = nézz, nem jön-e valaki?;

cink = jön a rendőr;

kazsit csórni = vasat lopni;

rajzolni vagy greifolni = lopni;

drevicsolni = fát lopni;

szeibert csórni = irkát lopni;

lét csórni = pénzt lopni;

csukát csórni = cipőt lopni;

döfit csórni = kenyeret lopni;

elmakkáztam valamit = eldugtam a lopott holmit;

nagyon vas makkám van =jó rejtekhelyem van;

ne murálj = ne árulj el;

flammos vagy digosz = a spicli, az áruló;

risztőlni = osztozkodni a közös szerzeményen;

grammoltam sulit = elkerültem az iskolát;

jössz simlire? =jössz éjjel csavarogni?;

nem melózunk = nem dolgozunk;

bunyózd meg = verd meg;

vámozd meg = foszd ki;

zrikküld meg a szonyát = támadd meg az asszonyt;

kaszálj = szúrd meg;

huzd le a jakkot = húzd le a kabátját;

gambizzuk meg = dobáljuk meg;

zsugázni = kártyázni;

hekus = detektív;

lógjunk a zgóba = szökjünk a mozgóba;

gambizzuk meg a szmonyit = dobáljuk meg az embert;

reibizzük föl a brasztát = gyújtsuk föl a házat;

melózzunk szengájt a glacsról = lopjunk szenet a kocsiról; stb.

Egyik gyermek szavai: "Azért beszélünk ilyen nyelven, hogy az emberek és a rendőrök meg ne értsenek bennünket".

Felületes szemlélő előtt ez ártatlan dolognak tűnik fel. Pedig ez amellett, hogy a környezetnek a nyelvre való hatását bizonyítja, tanúságot tesz a gyermekek lelki életének ily irányba való fejlődéséről. Ez a még ártatlan gyermekjövő életének fokozatos, játékszerű iskolája!

Eleinte azt hittem, hogy csak pár gyermek ismeri e nyelvet, de mikor a szavak értelme után érdeklődtem, kartársaim legnagyobb bámulatára kórusban zengették e szavak értelmét. Harmadik osztálytól kezdve a gyermekek 80-90 százaléka ismerte, másodiknak fele, sőt az első osztályosok is mondták: "Salaggy, mer dün a lendől".

Érdekes, hogy a leányok nem ismerik e szavakat, csak az ötödik osztály egy része. Az ő figyelmüket más irányba terelik a szülők, az albérlők és mások, amit rendesebb ruháztatásuk és tisztábban tartásuk is bizonyít.

Ha tekintetbe vesszük, hogy a gyermekek a nap legnagyobb részét az utcán töltik, nem is találhatjuk különöseknek lopásaikat. Ráérnek csapatokba verődve a nagyok példáját követni. Ha szenet lopnak, befűthetnek szobájukba, ha vasat lopnak, vehetnek érte ennivalót vagy játékot; ha rajta csípik őket, futni hagyják őket, mert még csak gyermekek. Tehát ők a lopásnak csak előnyeit élvezhetik, s ezt ők nagyon jól tudják. Így aztán nem csoda, ha a hasznosság kellemes érzete s a szülők strucc-politikája vagy esetleges buzdítása erősebb hatású, mint az általunk tanított tulajdon szentségének morálja. (...)

A család, melyben élnek, tisztán sexuális- és lakásközösség, hol semmiféle nemesebb érzelem nem fejlődik. Itt szó sincs a tisztességről, a becsületről, a haza- és emberszeretetről, ellenben csúnya szavakat, durvaságokat özönével hall, nagyon gyakran véres verekedéseket, duhajkodásokat lát. Emellett a szülők intelligenciájának hiánya miatt fékezhetetlen bosszúvágy, harag, gyűlölet és irigység érzelmeinek hatása alatt él a gyermek.

Megtörténik, hogy szegény anyának éjnek idején kell menekülnie a brutális, részeg férje elől és másnap jön az új anya, kit még eddig nem látott. Szegény gyermekek állandóan ilyen és hasonló viszonyok között élnek s ezek teljesen megmételyezik fogékony lelküket. Más, helyesebb, szebb életet el sem tudnak képzelni!

Az apa szidja a gyermek előtt az anyát, az anya szidja az apát, s ennek az az eredménye, hogy a szülőknek semmiféle tekintélye nincs a gyermek előtt. Tiszteletet sem érez irántuk. Hogy is érezne, hisz ha részeg az apa, akkor annyi bolondot összebeszél, vagy leül vele tovább inni. El is verik néha az apjukat, ha nem viselkedik rendesen! (...)

Egyik tanítványom szavai: "Tegnap jól elvertük az öreget, mert be volt rúgva". Vagy egy másik szerint: "Szorult tegnap a mama, jól felpofozta a bátyám, mert goromba volt hozzá." Egy kis 7 éves fiú arra a kérdésemre, mit csinál a papája, azt felelte: "Melyik apám, az a Pál apám, aki mindig részeg, aztán elcsapott bennünket, vagy az a Vég apám, amelyik jó ember?"

Az apjukról minden tisztelet nélkül beszélnek. "Az én apám úgy iszik, mint a disznó." "Úgy megy apámba a pálinka, mint a ladánba a menkü." "A disznó apám tegnap be volt rúgva és megvert engem is meg az anyámat is." (...)

A kültelkek egyes vidékein rendkívül gyakoriak a korcsmai verekedések, bicskázások, nem ritkán gyilkosságok is előfordulnak. (...) A verekedéseknek pl. egyszerű és érthető magyarázata, hogy otthon, vagy más nagyoktól gyakran hall egyik-másik bicskázó hősiességéről, merészségéről, elszántságáról dicshimnuszokat zengeni. A nagyok és a hozzájuk hasonlók előtt ők a hősök, az ünnepeltek, s mi sem természetesebb, hogy a gyermekek előtt is azokká válnak. Ezért szeretik olvasni a rablók történetét. Tavaly osztályom 50 gyermeke közül 21 olvasta már Rózsa Sándor, 11 Rinaldó Rinaldini, 9 Sobri Jóska és 3 Garibaldi a gyilkos kapitány című fércmunkákat.

Tanítványaim, mikor összevesztek, ilyesmiket mondogattak egymásnak: "Megállj, ha kijössz az utcára, agyonszúrlak, agyonváglak, megöllek stb."

Mi is veszekedtünk gyermekkorunkban. A veszekedések kedvelése minden gyermek mozgó, cselekvő ösztönéből származik. Csakhogy a kültelki gyermekek nem veszekednek, hanem verekednek, gyakran véres csatározásokat rendeznek. (...)

Az iskola és a pedagógia tehetetlensége

Azt hiszem, nagy vonásokban sikerült a kültelki gyermekek testi-lelki abnormitásainak alapjait és fokozatos fejlődését feltüntetni. Hová vezet ez, ha fel nem tartóztatjuk?! A jóakarat megvan a társadalomban, hisz iskolákat állít fel, melyeknek feladatukká teszi, hogy becsületes és értelmes állampolgárokat neveljenek.

A mai iskolának azonban úgy szelleme, mint tanterve, tananyaga és pedagógiája tehetetlen a rohanó ár megállításában. Evvel nem azt akarom mondani, mintha a mai iskola nem tenné meg kötelességét. Az iskola nagyszerűen elvégzi az előírt anyagot, kitűnő fegyelmet tart, amiről a szakfelügyelők bármikor meggyőződhetnek. A főváros gyönyörű palotákat emel, melyek minden higienikus és pedagógiai követelménynek megfelelnek. De mik a követelmények?! Rettenetes anyaghalmaz, melyet minden iskolában egyformán el kell végezni. A pedagógia legnagyobb hibája a tanterv egyformaságában van.

A kültelki nyomorgó és lelkileg romlott gyermek ugyanazt az olvasókönyvet használja és ugyanannyi írás-órája van, mint a lipótvárosi gyermeknek, ugyanúgy kell a nyomorgó, éhes és agyoncsigázott gyermeknek a jelzőt, a mód-, ok- és célhatározót tanulnia, mint a jómódú polgárok gyermekeinek. Nem tragikomikus-e, hogy ezeknek a szerencsétleneknek napi 3-4 órán keresztül kell tanulniok néha olyan dolgokat is, melyek sem az értelmüket, sem a munkakedvüket nem fejlesztik, lelküket nem nemesíti s minek az életben soha hasznát nem veszik. Közben lelkük romolhat, előkészülhetnek a legrettenetesebb jövő életre. Mit törődik mindezekkel a tanterv és iskola-felügyelet! Fontos az, hogy a tananyagot elvégezzék és az iskolában rend legyen! Hogy nevel-e az iskola, az mellékes. Az előírt nagy tananyag meg is gátolja abban, hogy nevelhessen. Pedig a kültelkeken ez lenne a legfontosabb. Weszely Ödön dr. Modern pedagógia útjain című munkájában a nevelői hatásokat óhajtja dominálókká tenni. Ez helyes is, de a kültelkeken nehezen valósítható meg. Ha a tanterv hagyna időt a nevelésre, még akkor is az éhes gyermeknél az éhség, az agyoncsigázottnál a fáradtság, a veszekedő családoknál a rettenetes családi élet lenne domináló. A mai viszonyok között a bűnös élet köti le érdeklődésüket, az iskola pedig csak a kijelölt anyagot taníthatja meg nekik.

Sehol sem lenne oly szükség az emlékezés helyett a kézügyesítő és az ipari pályára előkészítő s ezt megkedveltető munka-iskolára, mint a kültelkeken! A mai iskola teher a gyermekeknek, hisz ott olyanokat kell tanulniok, mihez sem most, sem később semmi közük nincs és nem lesz.

Le kell tehát mondanunk a tanterv egyöntetűségének maradi felfogásáról és speciális pedagógiát kell készítenünk, ha azt akarjuk, hogy munkánknak némi haszna is legyen. De evvel még mindig nem lesz a kültelek nevelés-ügyének kérdése megoldva, csak enyhíthetjük a bajokat. Mikor ily irányban dolgozunk, akkor nem kicsinyeljük le a régi pedagógiát, mely nem ismerte az általános, kötelező népoktatást, s így nem is ennek szellemében készült, hanem megértjük a változott viszonyokat, melyekkel a pedagógiának is haladnia kell. (...)

Nemes Lipót: A kültelki gyermekek élete és jövője. (Budapest VI. ker. Angyalföldön összegyűjtött adatai alapján) Hungaria Könyvnyomda, Bp., 1913., 7-21., 23-25. old. Előszó: Nagy László, a Magyar Gyermektanulmányi Társaság alelnöke. A Magyar Gyermektanulmányi Társaság "füzetes vállalata", IX. füzet

Szerk.: Eötvös Károly Lajos