KARDOS LÁSZLÓ: BONTÁSI TERÜLET

(1982)

6-10 bontóbrigád dolgozik a pesti építőipari vállalatnál, mikor mekkora a szanálási kedv. Régi bérházak, kevésbé régi családi házak, néhány középület, felvonulási barakkok. A nagyon elaggott épületek veszélyesek, egyik darab potyog a másik után, kiismerhetetlen födémszerkezetek, váratlanul előbukkanó falak, gerendák vagy éppen a gerendák hiánya csupa statikai rejtély. Szépen szétszedni nem lehet. Ha szétverik, nem marad semmi értékesíthető anyag. Legrosszabb a beton. Az ugyan áttekinthető szerkezet, de azt is rögtön látni, hogy ezzel csak munka lesz, mégpedig kemény. Naphosszat fúrhatják, haszon pedig semmi. Bár nem gyakran, de akadnak szép munkák: rendesen megépített, békebeli lakóházak. Bírnák még magukat, de a városrendezés útjába kerültek. Ezekbe nem sajnálták az anyagot: tégla, gerenda, ajtó, ablak, parketta, csempe - mindegyik keresett áru a piacon. Az üzleti lehetőségek igen változóak, de az biztos, hogy a bontómunka nehéz, piszkos és gyakran veszélyes. Többnyire magasban kell dolgozni, ingatag épületmaradványokon, porban, szemétben cipekedni.

A bontók külön világ a vállalatnál. A munkások többsége szállón lakik, vidékről jönnek, leginkább a keleti országrészből. A néhány tucat bontómunkás hosszú évek óta ugyanonnan toborzódik, a szabolcsi B-ről és környékéről. Pontosabban: toborozzák magukat. Cigányok, bizonytalanul lovárinak vagy oláhcigánynak mondják magukat, mindenesetre beszélnek cigányul is. A közösségi emlékezet - mint a legtöbb cigányközösségben - nem túl mély és meglehetősen hézagos. Annyi bizonyos, hogy a régiek kupecek voltak, leginkább marhával, részben lóval és disznóval foglalkoztak.

A kupeckedés igen bizonytalan kimenetelű vállalkozás. Még a tapasztalt, minden fortélyt ismerő kupec sem mehet biztosra, túl sok az ismeretlen, nehezen kalkulálható tényező. Nemritkán nagy pénz fordul meg a kezükön, kiugróan sikeres egy-egy üzlet, máskor elúszik minden. Akárhogy fordul is a szerencse, a kupeckedés nem a szolid gyarapodás és a. tervezhető előrejutás útja. Nemigen kapcsolódhat hozzá az az életforma, amely az életkörülmények egyenletes javulását, a lassú, fokozatos, de tartós felemelkedést ígéri. A kupeckedés önmagában már hosszú ideje nem biztosítja a megélhetést a H-i cigányoknak. Egyrészt jó évtizede eltűntek a marhák, utóbb gazdáik is rohamosan fogytak, összeszűkült a piac, nem volt háttere a jószágkereskedésnek. Másrészt a hatóság is fellépett a kupeckodás ellen, igaz, meglehetősen ingadozva a tiltó szigor és s hallgatólagos tudomásulvétel között. Mindenesetre a helybeli és hagyományos megélhetési módok erősen fogyatkozván (a jószágkereskedés mellett a módosabb gazdáknál végzett napszám jött még szóba), erről a környékről már az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején megindult a cigányok vándorlása az építőiparba. Megyei vállalatoknál dolgoztak, eljutottak Pestre, néhányan már a régi metrót is építették. Kipróbálták a Köztisztaságit, különböző út- és közműépítőket, de legnagyobb számban az építőipar igényelte a szakképzetlen munkaerőt.

Az első B-i bontók 1961-1962 óta dolgoznak a vállalatnál, és alig húsz év alatt ez szinte hagyományos foglalkozásukká lett: a Pestre ingázóknak több mint a fele bontóbrigád tagja, vagy korábban az volt. Minden brigád egy-egy családi-rokonsági alapon szerveződő vállalkozás a munkára, az üzletre, a pesti életre. H-i cigány nem megy úgy Pestre bontónak, hogy majd bekopog az állami vállalat munkaügyi osztályán, vagy akár az építésvezetőnél. A munkahelytől 300 km-re, a faluban kell megkeresnie azt a komát, aki beveszi őt a brigádjába. Érthető, hogy zárt világgá formálódott a bontóké, idegen csak elvétve keveredhet közéjük. Tizenöt-húsz év alatt kialakult a szokásoknak és iratlan szabályoknak az a rendszere, amely keretet ad a bontók életének.

- A bontók állami vállalatnál dolgoznak, amit bontanak, az a vállalaté. Bontás előtt irodisták jönnek a központból. Felmérik az épületet, mit lehet belőle kihozni. Bekalkulálva a bontás módját (robbantanak vagy nem) megbecsülik, hogy mennyi tégla, gerenda, ajtó, ablak, parketta, cserép, stb. maradhat épen és szállítható el a vállalat telephelyére, ahol a cég kedvezményes áron kiárusítja. Sokszor nem is szállítják el az anyagot, helyből árusítják. A vevő fizet a telephelyen, majd a papírral megy a bontási területre, és elfuvaroztatja az anyagot. A bontóknak ez az elsőszámú, teljesen legális mellékkereseti lehetősége. A vevő ugyanis őket fogadja fel, hogy a kért árut rakják fel a kocsira. Ha pedig már rakják, nem mindegy, hogy mit és mennyit tesznek fel a kocsira Mert a papíron ugyan szerepel, hogy ennyi darab vagy annyi köbméter, tehát nem lehet itt olyan pontosan mérni. A papíron az is szerepel, hogy másodosztályú, harmadosztályú vagy sokadik osztályú az anyag. A bontók viszont válogathatnak, és ha a vevőnek megéri, akkor jobb minőségű árut vihet haza. A vállalati dolgozóknak elsőbbségi joguk van a vásárlásnál, de azért a bontás körül rendszerint jönnek-mennek a népek. Nézelődnek, bámészkodnak, és mindig látnak valami érdekeset, ami éppen jól jönne. Van, aki véletlenül járt arra, van, aki módszeresen keres-kutat, valami után. Néha csak apróságról van szó, kisebb tételekről, de akad, aki nagyban dolgozik. Akárhogy került is oda, az első tárgyalópartner mindig a bontó.

A hivatalos papírral érkező vevő kocsiját megrakni, ebben igazán nincs semmi kockázat, jól megmérni vagy rendesebben válogatni, a "hulladékban", ebben se sok. Vevőt szerezni, és első osztályú anyagot biztosítani neki néhány százasért, mértéktartó és szolid eljárás, ha fizetett a vállalati kasszának is. Gyakoriak a "fizess és vidd, de azonnal" jellegű üzletek az utcáról betévedt vásárlókkal. Ilyenkor rendszerint kis tételekről van szó, a rizikó sem nagy, mert az ilyen ember nem tölt órákat a bontási területen. Miért pont most jönne a vállalati ellenőr? Némi elővigyázatosság azért nem árt az utcáról bekóválygó idegenekkel szemben, a bontók nem ismerik személyesen a vállalati ellenőröket, sokan és messze vannak, gyakran cserélődnek, összevissza mászkálnak. Ezért biztosabb, ha ismerősről, vagy az ismerős ismerősének ismerőséről van szó.

Az ilyen típusú üzletben a vállalati kassza szóba sem jön, és nagyobb értékű anyag is lehet az üzlet tárgya. Sokszor igen hosszadalmas a lebonyolítás, üzeneteket kell továbbítani három emberen keresztül oda-vissza, időpontokat egyeztetni, tárgyalni, egyszóval bonyolult szervezőmunka folyik. Közben előfordulhat, hogy nem sikerül megőrizni az anyagot, mert a bontási területen épp meglódul a munka. Ilyenkor az pocsékba megy, vagy sebtiben áron alul kell túladni rajta,

A nagyobb tételek eladása már nem veszélytelen vállalkozás. Először is ki kell hozni az anyagot a bontásból, mégpedig azon a hányadon felül, amelyre a vállalat tart igényt. Lehet ugyan utólag korrigálni az előre megbecsült mentési arányt, de csak kis mértékben. Aztán napokig, esetleg hetekig tárolni kell az anyagot. Ennyi idő alatt már sokaknak szemet szúrhat. A rakodás sem megy olyan ripsz-ropsz, és még a szállítás során is becsúszhat valami malőr. A bontók többsége szolid "játékos", csak biztosra megy, vagy legalábbis nem kockáztat sokat. Szívesen benne van minden jó buliban, de arra nem képes, hogy ő maga kezdeményezze és szervezze az üzletet. De vannak vállalkozók, Ők nem elégednek meg a véletlenül adódó lehetőségekkel arra törekednek, hogy irányítsák és kézben tartsák a bontóüzletet. Ehhez először is kell egy brigád. A vállalkozó tehát elkezd embereket gyűjteni. Sokféle szempont szerint válogat: családi-rokonsági kapcsolatai, régebbi konfliktusok és ellenszenvek eleve behatárolják a szóba jöhető brigádtagok körét. Szükség van az ügyes, tapasztalt bontókra, de a túlságosan dörzsöltekkel nem érdemes társulni. Ők csak csinálják meg a maguk üzletét! Ha megvannak az emberei, el kell fogadtatnia a főnökséggel, hogy ők egy brigád, és ő a brigádvezető. Ehhez vizsga is kell, ami írástudó embernek nem okoz nehézséget. Azon már több múlik, hogy akad-e olyan művezető vagy építésvezető, aki támogatja őt. Patrónusa nem csak a brigádalakulást szentesíti, ő biztosítja, hogy a brigád jó bontómunkát kapjon. Ha ezt nem sikerül elérni, az egész vállalkozás nem ér semmit.

A vállalkozó bontónak mindenütt vannak ismerősei. Nemcsak a bontók és a főnökök között. Ismeri azokat az embereket is, akik rendszeresen vásárolnak bontott anyagot, időnként feltűnnek a szállón, a bontásokon vagy a kocsmákban. Nevük nincs, a foglalkozásukat senki se kérdi, "a monori pasas", "a parkettás srác", mindenki így emlegeti őket. Viszik az árut, hogy hova, kinek, az ő dolguk. A vállalkozó bontó ismeri őket, utánuk megy, üzletet ajánl. Minden időszakban működik néhány sikeres brigád egy-egy befutott vállalkozó vezetésével, de általában nem hosszú életűek. Konfliktusok keletkeznek a brigádtagok között, áthelyezik a jó bontásokat biztosító művezetőt, vagy időlegesen pang a bontási munka, és a brigád felbomlik, átalakul. A vállalkozó új brigádot alakít, esetleg csak néhány hónap elteltével. Addig tsz-melléküzemmel próbálkozik vagy odahaza a jószággal.

***

A négyemeletes bérkaszárnya egy külvárosi utca sarkán állt. Lehetett vagy ötvenéves, csupasz tégláit belepte a korom. Előtte néhány méterre ipari vágány, tíz éve használaton kívül, de itt felejtették. Ezt az épületet bontja Rostás Vendel brigádja. Vendel néhány hete azt mondta, hogy nem elég jó hely. Robbantottak, és kevés használható anyag maradt. Délután három óra körül keresem őket a bontási területen. Nincs valami nagy nyüzsgés. Csuka, Vendel apósa a bejáratnál ácsorog, nézelődik. Mögötte lakókocsi, a lakókocsi mögött erőgépek: az egyik fúr, a másik a törmeléket hányja kocsikra, a harmadik a terepet egyengeti. Most mindegyik áll. A gépesek a lakókocsiban, békés mozdulatlanság, ma már biztos nem indulnak be a gépek. A brigád a bontási terület végében ül egy kupacban. Az épületből már nem sok van, körülbelül a harmada, egyemeletnyi magasságban. A többit már a talajjal tették egyenlővé, de a terep ott is rendezetlen, törmelékek hevernek szanaszét. A megmaradt épületroncs első ránézésre csak sitt, egy romos kő és törmelékhegy, semmit nem látok benne, aminek felismerhető formája, alakja lenne, ami a használhatóság képzetét keltené.

Vendelék napos helyre ültek. Erős szél hordja a törmeléket, mindegyikük tetőtől talpig szürke, büszkén mutatják, látod, hogy nézünk ki. Valóban, a szemük is alig látszik ki a rájuk rakódott szürkésfekete porból. Vendel, a sógora és még egy srác egy gerendahalmon ülnek, felesége, Jolán és az öccse, Guszti egy lábnélküli kiszuperált díványon. A szomszéd utcában találták, valamelyik házból dobták ki. A bontott épületből már minden mozgathatót széthordtak a csövesek, használati tárgy nem maradt itt, még ócska sem. A brigádhoz tartozik még Vendel egy másik sógora - a Kissógor -, és még két srác, ők hárman azonban nincsenek itt. Összesen nyolc férfi van a brigádban, és Vendel felesége. A kilenc brigádtag közül hatan közeli rokonok, és mindannyian cigányok. Vendel három hónapja alakított brigádot, azelőtt évekig a bátyja keze alatt dolgozott. Tavaly néhány hónapra hazament, jószággal próbálkozott.

Bátyja, Sándor, császár a bontók között. A legnagyobb pénzek az ő kezén fordulnak meg, belevág a legkockázatosabb üzletekbe is. Néhány főnök haverjának tekinti, éjszaka a külvárosi vendéglőben az ő asztala körül zajlik az élet, hitele korlátlan. Sok a haragosa, mert sokakat átvert már, irigye is, mert zajosan sikeres, és mintha jobban tudna élni, mint társai. Az utóbbi időben azonban nem megy Sándornak. Néhányan fellázadtak a brigádjából és hazamentek. Akadoznak az üzletek is, ráadásul magyar feleségét, aki adminisztrátor a központban, elszerette az egyik építésvezető. Rájár a rúd, de nincs a padlón, nem adja föl. Egy pestkörnyéki tsz-nél akar bontóbrigádot szervezni, hetek óta ebben az ügyben szaladgál. Pillanatok alatt új nőt vitt a házhoz, megint nem cigányt, úgy véli, ennyivel tartozik hírének és tekintélyének. Az idősebb, megállapodottabb bontók mindig is azt tartották, hogy Sándornak nincs jövője, most pedig igazolva tudják magukat.

- Sajnálom a Sándort, mert nem tud megállapodni. Rengeteg pénz ment keresztül a kezén, de nem tudja forgatni, nem lett volna szabad ennyi pénzt elszórni. Ott volt a sok főnökhaverja, adta a nagyot, hogy tegeződnek, haverok, minden, és végül mire jutott? Ági elment a Kakassal, nincs felesége, nincs háza. Mert az örege háza nem az övé. Szóval mire jutott? Semmire! Jó, mondjuk neki 300 forint annyi, mint nekem öt forint, de én nem kívánom azt az életet, ami neki van. Meddig tudja ezt csinálni? Mi lesz, ha beteg lesz, öreg lesz, mihez fog nyúlni? És a nagy üzletek se jönnek be mindig, mi lesz, ha lebukik, ha nem állnak mögötte főnökök? Egyáltalán, erre nem lehet építeni, az örökké rizikós dolgokra, és erre az összevissza életre.

Vendel csak huszonöt éves, de valahogy ő is így gondolja. A rizikós üzletek még hagyján, de az a zaklatottság, ami körülveszi, nem neki való. Amúgy is nyelt ő Sándor mellett eleget: nem hivatalos brigádvezetőhelyettesként a nemszeretem dolgok rendre rámaradtak. A kibogozhatatlan elszámolású ügyletekben Sándor néha úgy fordította, hogy a többiek szemében ő váljon gyanússá. Az is igaz, hogy a nagy pénzeket, mint a többi brigádtag, ő is Sándor vállalkozó kedvének köszönheti. De Sándor most éppen nem bolt és otthon is úgy alakultak a dolgok, hogy most kell önállósulni.

Az új brigád megalakulása szorosan összefügg a Vendel és családja közti konfliktussal, a lakóhelyi közösségi mozgások áttevődnek vállalati színtérre, aminek a bontóbrigád a kerete.

Vendel a falu másik végibe házasodott, apósa közelébe költözött, anyagilag függetlenedett Sándortól és apjuktól (aki szintén bontó volt, és ma azon kevesek egyike, akik nagyjából a jószágból élnek), a régi családdal minden szempontból lazultak a kapcsolatai.

- Ezek azt hiszik - fakadt ki egyszer Vendel -, hogy én az új rokonsággal mindenféle üzleteket csinálok, és tudj isten, milyen dolgok történnek, amikből ők kimaradnak.

Az új brigád megalakulása, egyúttal Vendel kiválása a családból. A brigádtagok többsége az új rokonságból került ki, kivéve Gusztit, aki viszont egy korábbi konfliktus nyomán hagyta ott Sándor brigádját. A szakítás persze nem végleges a testvérek között, alakulhat úgy is, hogy Sándornak sikerül összehoznia a tsz-bontást, és Vendel ismét társul vele. A családi-rokonsági alapon szerveződő brigád szokásos jelenség a bontóknál. A brigádszerkezetnek is vannak szinte törvényszerűen alakuló mozzanatai, így például az, hogy takarító-mindenes asszony, esetleg lány kell a brigádba. Ez privilegizált munkakör, elsősorban a brigádvezető joga, hogy feleségét Pestre hozza. Bontással természetesen nem foglalkozik, de törődnie kell a férfiakkal, vizet hord, öltözőt takarít, ebédet melegít, bevásárol. Előfordul, hogy férje tekintélye jogán sok minden alól mentesül, de akkor is azon a címen van jelen, hogy ennyi férfi körül kell az asszonyi kéz.

- Nem mindig a brigádvezető az igazi főnök. Előfordul, hogy a társaság esze és legfőbb tekintélye valami miatt nem akar vagy nem lehet hivatalosan is főnök, de ténylegesen ő vezeti a vállalkozást. Ebben az esetben az ő legmegbízhatóbb embere kerül a brigádvezetői posztra, de mindenki számára világos, hogy igazából ki a főnök.

A brigád nem egyenrangúak, még csak nem is egyívásúak társasága. Elsőre ez furcsának tűnik, hiszen magukat szervezik, és ebből az következne, hogy azok állnak össze, akik egymásban feltétel nélkül megbíznak, akik mindenben haverok. Erről azonban szó sincs. A brigádvezető körül van egy mag, ők az első osztályú tagok, munkában, pénzben kedvezményekre számíthatnak a többiekkel szemben. Meglehet, a brigádvezető nem is ált felettük, csak egyszerűen közülük való. Az is előfordul, hogy ez a bizonyos mag is (három-öt emberről van szó) tagolódik a brigádon belüli pozíció, tekintély szerint. A brigád másik fele a periféria. Ők nemrégen vannak a brigádban, kezdők, fiatalok, máshonnan sürgősen távozni kényszerültek, vagy egyszerűen olyan emberek, akik mindig hátul kullognak. Valószínűleg nem tudatosan (legalábbis a legtöbb esetben nem), de nagyon logikusan szerveződik így a brigád. Ha ugyanis mindenki "úr", akkor pórul járhatnak munkában, pénzben is. A periférián lévő tagok viszonylag gyakran cserélődnek. Előnytelen helyzetüket maguk is látják: tudják, hogy a brigádon belüli pozíciójukat alig javíthatják, ezért továbbállnak. Mindig kerül a helyükre más.

Sok brigádban eltartanak egy öreget, de legfeljebb egyet. Az öreg a brigádvezető vagy a "mag" tagjainak közeli rokona. Magasba már nem mászhat, nagyot nem emelhet, de azért tesz-vesz, dolgozgat ő is.

Némely brigád asszonnyal, öreggel - mintha az otthoni család költözött volna a vállalathoz. A főnökség - néhány személyes presztízs jellegű akarnokoskodástól eltekintve - nemigen szól bele, hogy melyik brigádnak ki a tagja; egy gonddal kevesebb, ha a brigád magától összeáll.

Üldögélünk Vendelékkel a bágyadt napsütésben és az erős szélben, amikor a bejáratnál egy harminc év körüli férfi tűnik fel Tétován nézelődik, majd Vendelék felé indul.

- Sofőr. Ez is mindig akkor jön, amikor nincs fuvar - ingatja a fejét Vendel.

Természetesen nem vállalati fuvarról van szó, a sofőr nem is ennél a cégnél dolgozik. Leül Vendel mellé, és minden sietség nélkül elmorfondíroznak a helyzeten. Ez pedig a következő:

Van tégla és vasúti sín, ez utóbbi jó háromméteres darabokban. Vevő is volna rá, "az öreg csaj", ahogy Vendel emlegeti. Azt mondja, átveszi a téglát és valamennyit a sínből is. De elég bizonytalan ajánlat, lehet, hogy ma délután visszajön, lehet, hogy holnap délelőtt, talán nem is jön. Az is felmerült, hogy a fuvart ő maga lebonyolítja. Ha nem, akkor a sofőré ez a szállítás.

- Hova kell vinni? - érdeklődik.

- Nem messze, 15 km. - mondja Vendel.

- Mennyi a pénz?

A válasz nem egyértelmű, Vendel mond ezernyolcat, kétezerötöt is, ez még alku tárgya. Az összeg nem a sofőré, ennyit a vevő ad. Ezt kell még szétosztani. A sofőr aggályoskodik, mennyire veszélyes fuvar, mire kell számítania? Vendel, mintha itt nőtt volna fel, határozottan álltja, ezen a környéken nem járnak rendőrök. A sofőr aligha veszi komolyan a blöfföt, de tatán jól esik hallania

- De hát van papírod, nem? - biztatja Vendel.

Szó nélkül bólogat.

- Akkor oké - mondja Vendel és a megbeszélésből az kerekedik ki, hogy jöjjön holnap, valami biztosan lesz, ha nem az öreg csajnak, akkor másnak.

A papír, amiről szó volt, egy kitöltetlen, de lepecsételt menetlevél, amihez a sofőr úgy juthat hozzá, ha fizet érte valamelyik főnöknek vagy irodistának. Sok ember között oszlik meg az áruért kapott pénz, kívülálló nem is gondolná, milyen bonyolult mechanizmus ez.

A brigádtagok nem szólnak bele a tárgyalásba, egymással és velem beszélgetnek, de azért fülelnek. A pénzelosztásnál gyakran vannak viták. Előfordul, hogy az üzletet kötő brigádvezető kisebb árat mond a többieknek, mint amennyit valójában kapott. Valamennyit eltesz magának, és csak a maradékot osztja szét, amiből persze megint megkapja a "részét". Van úgy, hogy olyankor gyanúsítják a brigádvezető a többiek, amikor nem tett félre magának. Ez a bizonytalanság hozzátartozik egy bontóbrigád életéhez. Bizonyos határon belül nem bomlasztja fel a brigádot, de állandó feszültséget teremt.

Még köztünk ül a sofőr, amikor Dacia áll meg a kapu előtt.

- Jön a sógor - rikkantja Guszti.

Jön Kakas, az építésvezető, aki elcsábította Sándor feleségét, így tehát Vendelnek és neki "sógora". Beck, a művezető is vele van.

- Nem mer idejönni egyedül, mindig kísérteti magát - mondja harciasan Guszti.

Kakas odaér, nem látszik ijedősnek. Megáll szemben a brigáddal, senki nem áll fel, sem köszönésre, sem valami dologlátszatra, hogy mondjuk, épp a munkának készülődnének. Kakas 35 év körüli magas, csontos, erősen borostás, elhanyagolt külsejű. Ahogy szétvetett lábakkal, villogó szemekkel keményen megáll, érezni, hogy letolás következik. A művezető fél lépéssel mögötte, tisztelettudóan behúzódik dundiságába. Kakas szavai élesen csattannak, mint az ostorcsapás, szinte kápói stílus.

- Vendel! Hány fős a brigád?!

- Nyolc. Illetve kilenc - mondja Vendel, mert nem szereti a túlságosan egyértelmű kijelentéseket.

- Egy, kettő, három... - számol ordítva Kakas. Nem hagyja, hogy Vendel kizökkentse a lendületből, és meg is számtál hét brigádtagot, köztük engem. Két téglán ülök, Kakasnak féloldalt, beolvadok a képbe. A sofőrt, aki megjelenésre is elüt a többiektől, nem számolja. Szóval heten vagyunk, akkor kettő hiányzik.

- Hol vannak a többiek?! Mit csinálnak?!

- Az öltözőbe mentek, fát vágnak, vizet melegítenek.

- Akkor Jolán holnap leszámol.

Az összefüggés világos, ez az ő dolga lenne. Kakas el is magyarázza, változatlanul ordítva.

- Ha nem csinálja meg, minek van itt? Nem veszünk fel senkit azért, hogy itt töltse a napot, és felvegye a fizetését. Akkor amazok kapnak takarítói fizetést, és Jolánra nincs szükség. Miért mentek a fiúk? Ezt Jolán is meg tudná csinálni.

Csuka, Jolán apja tesz egy bizonytalan megjegyzést:

- Na de a favágás...

Kakas nekiront:

- Maga szívja a cigarettáját és fogja be a száját! Magát én nem kérdeztem! Egyelőre a Vendelt kérdeztem, ő a brigádvezető. Maga inkább örüljön, hogy nem szóltam magához. Nem kell a rizsa!

Csuka már rég megbánta, hogy megszólalt, jobban már nem is lehetne hallgatni, de Kakas csak mondja a magáét. A brigádtagok ülnek csöndben, behúzott nyakkal, Vendel fontoskodó képpel, készségesen bólogat. Az építésvezető képtelen abbahagyni, fenyegetőzik fegyelmivel, kirúgással, Vendel leváltásával, a brigádvezetői pénz megvonásával. Furcsa, hogy Guszti viselkedésére nem reagál, pedig látnia kell, amint a fiú élénk mozdulatokkal kifigurázza őt, rálegyint, nevetgél. Kakas nem száll le a magas lóról, Guszti elcsendesedik. Van valami idézőjeles az építésvezető kemény szigorában, a durva hangvételben. Egyrészt megdöbbentő, mintha fegyencekkel beszélne, de valahogy "nem igazi", van benne valami csináltság. Nem sok időm van ezen töprengeni, mert észre vesz engem is.

- Hohó, az előbb magát is beszámoltam. Maga mit keres itt?

- Ismerős vagyok, meglátogattam őket.

A sofőr már korábban eltűnt, kisomfordált a telepről.

- Azonnal menjen innen - kiabál Kakas.

Most már a munkámmal hozakodom elő, de nincs nagy hitele ennek sem, különösen, hogy nincs nálam papír.

- Majd ha az igazgatótól hoz egy papírt, hogy álljak a rendelkezésére, akkor beszélgetünk, de addig menjen innen, mert rendőrrel vitetem el.

A hang nagyon kemény, de nem olyan ordenáré, mint a brigádtagokkal. Inkább hivatalos és szabatos próbál lenni. Vendelnek azt mondja, két idegen volt a területen, ezért is fegyelmi jár.

Kicsit később visszamegyek, az építésvezető már lehiggadt, Vendellel félrehúzódva tárgyalnak.

- A kifogásait értem - mondom -, papír nélkül ugye, de miért volt ilyen feldúlt?

Kakas most az agyonhajszolt, zaklatott életű középvezetőt "hozza". Nagyot sóhajt, sokatmondóan legyint, mondhatna ő egyet, s mást. De nem nagyon mond. Egyszer egy idegen halálos balesetet szenvedett az ő építési területén, nekiment egy vasgerendának, őt szinte gyilkossággal gyanúsították. Panaszkodik a szűk határidőkre; erre a bontásra egy hónapot kaptak, teljesen irreális, lesz három hónap is, mire befejezik. Nagyon kacifántos volt ennek a háznak a szerkezete, volt ebben mindenféle építési megoldás. Szidja Vendeléket is, de már kedélyesebbre véve a hangot.

- Kifacsarják belőlem az utolsó fillért is, örökké a pénz kell nekik, semmi sem elég. És folyton lógnak, ha nem vagyok a sarkukban, nem dolgoznak. Nagyon ügyesek a munka elszabotálásában. Úgy tudják törni a fúrókat, hogy csuda. Nem akarnak dolgozni, a fele nem is tud, olyan vézna legénykék jönnek, ha megfogja a csákányt, hátra tántorodik. Ezekkel bontsak le egy épületet egy hónap alatt?

A brigád most sem dolgozik, ugyanúgy ücsörögnek, mint egy órával ezelőtt. Csak Csuka kódorog megint. Vállára vesz egy vasdarabot, és komótosan megindul vele. Kakasból mély sóhaj szakad ki, ő ezt már nem bírja, tovább. Kimerült őrmester, akinek bakái századszor is elvétik a balra át-ot. Már csak suttogni tudja:

- Vendel, szólj neki, hogy hagyja abba! Minek csinálja, hülyének néz?

Vendel vállat von, hadd vigye.

A két vezető elfele készülődik. Kakas szól Vendelnek, akkor holnap jövök; mintha már megbeszélték volna. A sarokig sem ér a kocsijuk, Csuka behajtja a fából, drótból tákolt kaput, záróra. Nem sokkal múlt négy, a munkaidő félhatig tart, de a mai napnak vége. A brigádtagok előjönnek, szedelőzködnek. Jókedvűek, még megbeszélik, hogy mi mindent mondhattak volna Kakasnak. Na, majd legközelebb. Guszti kijelenti, hogy "velem nem mer kezdeni a sógor, mert agyoncsapom, tudja jól".

A brigádtagok az öltözőbe indulnak, Vendellel maradunk. Kakasról faggatom.

- Máskor is így viselkedik?

- Most azért jött - magyarázza Vendel -, mert már rég kapott pénzt tőlünk. Sokáig szabin volt. Holnap délre le kell adnom két rongyot, egyet neki, egyet a művezetőnek, ő szerezte nekünk ezt a bontást, és ő másból nem él, csak a fixből, meg amit tőlünk kap. Amikor ezt a bontást megkaptuk, akkor is adtunk neki. Meg azóta is. Mondjuk van 1500 darab tégla, az durván 2000 Ft, 1,30-cal számolva. Akkor ebből 200-at neki kell adni. Persze, nem tud ő mindenről, ezért van sokszor a balhé. Most többet kell adnunk; és akkor nyugtunk lesz egy darabig. És nekünk arra is kell gondolni, hogy mi lesz a következő meló. Itt még van két hetünk, aztán mi lesz? Most azt ígérte, hogy jó meló lesz. Hát majd meglátjuk.

Elvileg tehát megszabott lenne az építésvezetőnek járó rész, de ezt csak nagyon hozzávetőlegesen kapja meg és nem tételesen, hiszen képtelen követni a szinte naponta zajló üzleteket.

Nem megy a fejembe: ha ilyen szoros üzleti kapcsolat van közöttük, hogy használhatja velük szemben ezt a hajcsár hangot? Vendelnek ez nem olyan furcsa. Egyrészt, ugye, mégis csak főnök, másrészt most idegenek is voltak itt, akkor nem állhat le bratyizni a brigáddal. Amúgy is rapszodikus ember, néha egészen fejébe szállt a főnöki hatalom. Nem kellemes, de rá kell hagyni, végül is ő szerzi a bontásokat, kaphatta volna egy másik brigád is.

- Én láttam, hogy miről van szó, mert összenéztünk vele és tudtam, hogy csak csinálja a balhét.

Vendet eltúlozza a történtek színjáték jellegét. Nyilván észrevette, hogy Kakas most "csak teszi magát", de arról szó sincs, hogy ő és a brigádtagok együtt játszanának. Az építésvezető egyébként, Csukát kivéve, egyoldalúan tegezi a brigádtagokat.

Vajon nem kell az építésvezetőnek attól tartania, hogy valamelyik bontó egy konfliktus nyomán, hirtelen haragból lebuktatja őt? Vendel a vállát vonogatja. Értelmetlen az ilyen fettevés. Az építésvezetőnek nem lehet baja, mehet bárki bárhová, majd kimagyarázzák, kimossák a dolgot. Ezzel mindenki tisztában van. A főnökséggel nem lehet szembeszállni, még ilyen módon sem. Alapjában véve elfogadják, hogy miközben az építésvezető, művezető belőlük él, az általuk bonyolított üzleteken keresztül, mégiscsak ők a főnökök. Ők szerzik a jó bontást, ők hunynak szemet az eladások felett. Persze, hogy ezért pénz jár. Mindemellett a főnöknek joga van a főnököt játszani. Annyit várnak el, hogy nagy kitolások ne legyenek, "ne legyen mocskos". Az ilyen főnökösdi színjátékok egyszer-egyszer elmennek, morognak miatta, lehülyézik a háta mögött, de ha nem viszi túlzásba, akkor jól van, ez már hozzátartozik a felsőbbség és a köztük lévő viszonyhoz. Ez a dolgok rendje.

Vendellel bejárjuk a törmelékhalmazt. Az épületroncs túlsó oldalán két kupac tégla, a nagyobbik ezerötszáz, a kisebbik ötszáz darab körül, nem kifejezetten eldugva, de az utca felől nem látni, eddig én sem vettem észre. Láthatóan gondosan kiválogatott téglák, túlnyomórészt teljesen épek. Az épületmaradványon mászkálva már jobban látni, hogy bizony nemcsak törmelék. Téglából még néhány kupacot ki lehetne válogatni, igaz, nem kis munka. A terület szélén húzódó bokrok alatt, itt is, ott is néhány gerenda, nem elrejtve, csak épp ott hevernek. Ennek, a bontásnak a nagy részén már túl vannak, téglából kijött tizennégy-tizenötezer forint, az egyebekből ugyanannyi. Az egyebek a gerendák, ajtók, ablakok és a vasúti sín. És azért még nincs vége. Kalkulálni ugyan nagyon nehéz, rengeteg a véletlen tényező, de körülbelül a harmada-negyede hátra van.

Az ajtó-ablakkeretek itt nem sokat értek, nagyon ócskák voltak már, a vasúti sín új termék, "nincs még bevezetve". Igaz, a bontók mindent el tudnak adni, nemcsak a szokásos építkezési alapanyagokat. Adtak el már kovácsolt erkélyrácsot és gipszstukkót a mozi nézőteréről.

A bontásnál, az eladásnál fontos szerep jut a gépeseknek. Egyrészt, ha úgy megy neki az épületnek - már robbantás után -, hogy töri-zúzza, ha alul belegázol és föntről minden használhatatlanul, porrá zúzva hull alá, akkor mit adnak el Vendelék? Másrészt a törmelékhalmazban nagyon nehéz dolgozni. Egy jobb gerenda kiszabadítása kézi erővel emberfeletti feladat: több mázsát kellene lehordani, lekaparni róla. Az ügyes, gép viszont megfogja a gerenda kilógó végét, és kihúzza. A bontók tehát rendszeresen fizetnek a gépeseknek: a bulldózeres, a markoló fontos partner. Nem túl nagy pénz, száz-száz forint hetente-kéthetente, de ennyi kell. Azért, ha összeszámoljuk: brigádtagok, építésvezető, művezető, sofőr, menetlevél-gyártó, gépesek, szóval nagy a rezsi a bontóüzletnél. És ráadásul bonyolult a dolog, mert mindig változnak a résztvevők. Egyszer a gépes nincs a buliban, másszor a sofőr, tehát érthető, hogy nem lehet fix pénzekkel és létszámmal kalkulálni. Az állandó viták, kölcsönös gyanúsítgatások nemigen kerülhetők el az örökké változó körülmények, az állandó bizonytalanság közepette. A bizonytalanság részben technikai okokból, részben a dolog tiltott jellegéből adódik. Ami csak technikai kérdés: nem lehet előre tudni, hogy a robbantás után mi maradt az épületroncsban. Aztán a gépek viszonylag folyamatosan dolgoznak. Ha a bontók egy nap lógnak, nem figyelnek, eleresztik magukat, akkor néhány száz vagy ezer tégla, jó néhány gerenda, ajtó, ablak mehet veszendőbe. Tehát az, hogy mit mentenek ki, előre nem számítható ki pontosan. Ami a tiltott jellegből adódik: a lebukás veszélye miatt nem lehet sokáig tárolni az anyagot, nem lehet hosszú távra dolgozni. Vendel szerint, ha ma jön valaki, és egy viszonylag alacsony árat ígér, jobb elfogadni az üzletet, mint várni egy esetleges jobb vevőre. Az adottságokon túl - úgy látom - ez a típusú üzletpolitika jobban meg is felel a cigányoknak, rövid lejáratú céljaiknak, mint a kiegyensúlyozottabb, hosszabb távra szóló kalkulációk. A bontóüzletnek ezek a jellegzetességei valószínűleg összefüggnek azzal, hogy a viszonylag nagy pénzek ritkán válnak a tartós felemelkedés alapjává. Nagy önfegyelem és tudatosság kell ahhoz, hogy a bontóüzlet jövedelméből egy cigány kitartóan építkezve megalapozza életkörülményei hosszabb távú javulását.

Cigányvizsgálatok. Szerk.: Andor Mihály. Művelődéskutató Intézet, Bp., 1982.

Műhelysorozat, 3.