EPA Budapesti Negyed 10. (2002/1-2) Géczi János: Vadnarancsok I. (1982) < > Törvénytelen muskátli. Képek a hatvanas évekből

KŐBÁNYAI JÁNOS

BIZTOSÍTÓTŰ ÉS BŐRNADRÁG

Süket falakat döngetek én

Nem értik meg a zeném

Ördögi körbe visz ez az út

Nincs jó barát a falon túl

Őrült emberré válhatok

A falnak fejjel rohanok

Az istenekkel hadakozom

A csillagokba nem juthatok...

(Beatrice: Jerikó)

A hetvenes évek eleje óta, amikor látványosan véget ért - külföldön is, nálunk is - a középosztály gyerekeinek virágos, farmeres szolid lázadása, minden nagyobb rockegyüttest lelkesedésükkel a budapesti és a "világváros határában" élő "csövesek" emelnek naggyá Magyarországon. Miután kedvenceik sikerrel bevették a Vörösmarty tér csillogó üvegpalotáját, s a hátuk mögötti tömeg zajos követelésére hivatkozva kikedveskedték-erőszakolták az ott székelő "menedzserek" leereszkedő rokonszenvét és a kifizetődőséget valószínűsítő bizalmát, a csövesek már el is vesztették közelükből hőseiket, hogy majd a kirakatablakban a lemezborítón vagy a képernyőn láthassák viszont őket félistenként, vagy az évente egyszer-kétszer tartott koncerten távolról megpillanthassák pontszerű alakjukat, amelyet magas belépti díjak, rendtartások, majd rendőrkutyák és -lovak, roadgerillák többszörös sánckordonja véd tőlük.

Így kénytelenek olyan új zenekarokat keresni, amelyek tagjainak közvetlen közelről fölkiálthatják a színpadra: "Te vagy a király, Lajos", meghívhassák egy pofa sörre a szólógitárost, de legalábbis megszoríthassák a kezét a koncert után.

P. Mobil koncert az Uránia moziban
1978
Kőbányai János felvétele

Még az áttörhetetlennek tűnő érdekszövetségek ellenére is így juttatták sikerre - kielégítetlen emancipációs vágyaik követeként idő alatt sosem látott karriert befutott Piramist, a P. - a rövid Mobilt és a majd tíz éve egy szbonyolultabb muzsikát játszó Minit.űk rétegnek

Legtöbbjüknek nincs lemezjátszója, hogy meghallgathassák kedvenceiket, sőt szobájuk sem, ahol nyugodt körülmények közt elmélyedhetnének a zenéjükben. Létkörülményeik csak azt teszik lehetővé, hogy az élő zenét fogyasszák. Ez különben az ősi és természetes zenebefogadási forma, amelyet az ifjúsági zenét kézbe vevő bizniszszisztéma más fogyasztási szempontok miatt tagad, s ezért az élőzenét reklámmá alacsonyítja le. Az egyetemek vagy a művelődési házak klubjaiba pedig, ahol egyre szigorúbban ragaszkodnak a főként a gimnazisták között kiosztott tagsági igazolványok numerus claususához - nem nehéz belátni sarkításunk igazságát -, egy adott társadalmi szituációba születésük folytán be sem tehetik a lábukat. Akit tehát valamely oknál fogva nem elégít ki a discók nagypolgári életstílus illúzióját hazudó világa - ahová a "massza" betereltetett -, az csalódássorozatát, folytonos kirekesztettségét törvényszerűen agresszív elégedetlenségként éli meg. Ez az élmény szüli az erőszak új, elharapózó mítoszát; mindazokat a körülményeket, amelyek megteremtik a külföldi példáktól függetlenül a punk zene és magatartásforma talaját.

 

Kik a csövesek?

Bizony mindenféle szempontból vad és ijesztő csapat. A tisztes állampolgári erkölcs ott borzonghat tőlük az aluljárókban, a "Blaha" szökőkút kőhengerein, a "Felszab" tér padjain, az ifjúsági parkok előtt, s általában minden olyan rockkoncerten, ahol elvileg mindenkit be kell engedni. Hajuk többnyire kurtára nyírott; az árulóvá vált, ma már selyemre, bársonyra hulló, színes reflektorok fényében fürdő hosszú haj ellentéteként. Ruházatuk is kiszakad az uniformis jeans áradatából, amelytől egy nemzedék elbúcsúzott 1968 tavasza-nyara után - de diadalmas visszatérése a Váci utcai "pályán" vonulgató divathölgyek és csinos üzletfiúk fenekén egykori, világnézetet is kifejező jelentését tökéletesen elmosta. Viseletük jellegzetes elemei magukban is utalnak a "honnan jössz" szféráira; kitűrt, viseltes flanelling, becsövesített konfekciónadrág, lomposan hosszú, ötvenes évekbeli ballon és viharkabát, csizma, bakancs vagy a korábban Budapestről kitiltott, s most Cegléden élő "hell'seknél" csináltatott bőrnadrág és házilag kiszegecselt motoros bőrdzseki. Ami nyugati rajtuk, az Magyarországon is könnyen beszerezhető (nem kell hozzá üzletkötő szülő vagy nyugati rokon "kiváltsága", hogy az "ellenzéki" divatot követhessék): ruházatba, fülbe, arcba szúrt biztosítótű vagy fémkarika, nyakba akasztott vécélánc vagy - ez magyar specialitás - imamorzsoló, és a koncertek eksztázisában rúzzsal bekent arc. Olyan benyomást keltenek, mint az emlékezetes Brook-film, A legyek ura disznóvér-maszatos kölyök-őrjöngői.

Beatrice-rajongó
1979
Kőbányai János felvétele

Noha nem történt szervezett kísérlet az 1976-os nyár után robbanásszerűen növekvő, magát összetartozónak tudó "szekta" ("egyre többen vagyunk" - a közösség melegével magát igazoló válasz, ha erről kérdezik őket) tagjai származásának föltérképezésére, de a beszélgetések során az derült ki, hogy valamennyien munkásszármazásúak, s földrajzilag is a munkáskerületekből valók - Kőbánya, Erzsébet, Újpest, Angyalföld. Mégpedig olyan munkáscsaládokból, ahol a lakásgond, alkoholizmus, idegbetegségek, disszidálás, válás vagy egyéb tragédiák nyomására szétroppantak a hagyományos együttélésformák. Egyedülálló anyák vagy nagynénik, állami intézetek nevelik őket; az idősebbek - a laza kohéziójú csoportok hangadói - megjárták a fiatalkorúak börtönét vagy az ország számos javítóintézetét. Viselkedésük, sajátos értékrendszerük a gyermekkori pofonokra (s ezek a pofonok igencsak nem képletesek) "válaszoló" rossz, értelmetlen - mert problémáikat csak elmélyítő - lázadás.

A csöves ("szakadt") szakít nemzedéktársai tipikus életeszméjével, amely vágyai kielégítését a messzi jövőbe tolja, s fokozatos munkával közelíti meg apródonként a lakás, család, kocsi szentháromsága köré szerveződő, főként anyagi természetű javakat, amire "rámegy a drága élet". A munkát szükséges (hogy a személyi igazolványba legyen valami beírva) rossznak tekinti, szakmát nem tanul, segédmunkási posztjait gyakran, hosszabb kihagyások után váltogatja. Olyan vállalatoknál szeret csak hosszabb ideig megtelepedni (Geodézia, Kartográfia, UVATERV), amelyek a természethez való nagyobb közelséget és nagyobb személyes szabadságot tudnak biztosítani. A fojtogató és számára jövőtlen jelen elől a rendkívül korán elkezdett alkoholizálásba, kábítószer-élvezetbe (ez leggyakrabban a nyugtatók alkoholra szedése vagy "szipuzás": nejlonzacskóból ragasztó belélegzése) és a vad, kemény rockzene agyba dübörgő, kígyózó ritmuseksztázisába menekül. A rockzene szervezi maga köré egyéb életmegnyilvánulásait is. A menekülés-lázadás, az ital és a kábítószer hatása a zenével kiegészülve lesz teljes, és a hasonszőrű társak erőt, biztonságot adó csoportmelegével.

Már dél körül gyülekeznek a "Blahán", az Astoria aluljáróban, s együtt mennek a koncertekre, sokszor vidékre is. A következő heti találkozás beszédtémát, történést, izgalmat és az életnek értelmet ad egy egész hétre. Akcióik is legtöbbször a hangversenyekhez kapcsolódnak: bemenetelkor, távozáskor pökhendi vagy erőszakos viselkedés, a zene alatt feltűnő ugrálás, a színpadot lerohanó indiántánc vagy éppen nemi aktust eljátszó fetrengés, rázkódás s közben utálkozó fintorok. Mindez a sorsukat behatároló élet-, létkörülmények torz kritikáját és a vad mámor percei alatt érzett szabadság illúzióját adja számukra.

De a kisikló életvitelből és a traumákból, jogos elégedetlenségükből szükségképp következő gondolkodásuk még a maga naivitásában is ijesztőbb, mint a rendezett világra nemcsak hogy nyelvet nyújtó, de azt lehányó gesztusaik.

Beatrice-rajongó
1979
Kőbányai János felvétele

Náci - a keresztneve természetesen nem Ignác. (Anyja búcsú nélkül disszidált, állítólag Svédországba. Apja már korábban meghalt üzemi balesetben - hajókovács volt. Nácit nagynénje kezdte nevelni. Sűrűn az iskola mellé járt, ilyenkor a hátitáskáját egy templomban hagyta: ott úgysem lopják el. Egyszer mégsem találta a szenteltvíztartó mögött. A veréstől való félelmében három napig nem ment haza, a rendőrség találta meg. Ekkortól, nyolcéves kora óta, intézetek, szökések - a Nagyfa galeri Benjáminja -, fiatalkorúak börtöne. Vésnöknek tanult, de amikor egy sérelem miatt - a főnöke állítólag azt mondta: "az a rohadt csöves csavargó fogja felsöpörni a műhelyt" - boxerral leterítette a mestert, végleg kicsapták az ipari iskolából. Néhány hónapos alkalmi munkahelyeken fordult meg, jelenleg is hol dolgozik, hol nem. Huszonegy éves.)

- Olvastam elég sok mindent, például a Mein Kampf-ot. Azt is magyarul, a Tangón szereztem, szóval mindenről tájékozott vagyok. Van egy matróz haverom, aki külföldi újságokból fordít. Láttad a San Babila egy napjá-t? Az egy klassz film volt. Kint meg lehet csinálni egy-két dolgot. Bunyó meg miegymás. A "Felszabos" bőrösök a film után mindenkibe belekötöttek a téren, és megcsinálták azt a menetelés-balhét is. Látod, ott szabadon lehet ütni a kommunistákat. A yardok látták, és bele sem szóltak. A Halálfejesek is egy ilyen klassz film volt, csak sajnos betiltották.

Miért csináljuk? Mert ellenzékiek vagyunk, nem tetszik nekünk, ami itt van. Mi? Például a rendőrök. Olyan világot szeretnénk, ahol nincsenek zsaruk. Csak a nagy frankóság, mindenki azt csinálja, amit akar. Azon belül persze hogy van egy központi akarat, ami vigyáz arra, hogy ne legyenek szegények és gazdagok. Mindenhová be lehet menni, akármilyen szerelésben, meg ilyenek.

Vannak itt a dzsumbujból, a Tripoliszból meg a Csikágóból, azaz a munkásnegyedeknek az elit centrumából származó emberek, akiknek az élete csak abból állt, hogy hazament, és akkor jól elverték otthon, mert az apja hazajött részegen, az anyja meg egész nap robotolt, és nem volt idejük vele foglalkozni. És mindenki lekezelte; menj, fiam az utcára játszani. Ott mindenki belerúgott - menj, fiam, haza. Senki nem karolta fel, senki nem vette észre, elsiklottak fölötte. Ezért lesz csöves, ezért van rajta kopott farmer, szakadt nadrág, ezért rak fülbevalót a fülébe, hogy észrevegyék, hogy egy kicsit féljenek tőle. Ha valaki csöves lesz, ahogy a nóta is mondja: "Sújt az élet, sújt a gumibot, mert fáradt lábam megroggyan a járdán", szóval annak a hátán mindig csattan az ostor. Elmegy egy koncertre, ahol tényleg táncolni akar, és a rendezők megverik. Nem tetszik az embereknek a nadrágja, a haja, nem élheti a maga életét, és ezért lesz a rendszer ellensége. Ha valahova vissza akar csapni, akkor az "Erikát" énekli, hogy rettegjenek tőle. Pedig lehet, hogy csak kicsi, szürke egér. A punkban is azért raknak horogkeresztes karszalagot fel, hogy féljenek tőlük az utcán, meg azért köpködnek le mindenkit, mert kisebbségi érzésük van.

Grafitti a Filmmúzeum környékén
1980
Kőbányai János felvétele

Nem, nem tartom magam se fasisztának, se szimpatizánsnak. Valahol rám ragadt ez az egész, és aztán kész. Mert egyszer a hónom alatt megláttak egy ilyen könyvet, ami ezzel kapcsolatos volt, és akkor megkérdezték, hogy miről szól, és én elmeséltem, bármit, ami benne található volt, a sztálingrádi csatát meg bármit. Azért olvasok ilyen könyveket, mert azt akarom megtudni, hogy mi a fasizmus. Tehát, hogy tisztába legyek a fogalommal. Nem, nem vonzódok hozzá, de azért jóleső érzés lenne, ha egyszer a kezembe lenne egy géppisztoly, és akkor... Talán senkit sem lőnék le, de akkor is jó érzés lenne, hogy én vagyok élet-halál ura. Szóval én is odacsaphatok. Eddig az én hátamat csapkodták, az én fenekem rugdosták.

Egyébként a jövő héttől melózni megyek. A Feró - tudod a Beatrice énekese, puszi haverom - zavart el, azzal, hogy nem áll szóba velem, ha nem megyek el dolgozni. Pedig ingyen ródoltam neki.

Már voltam orvosin. Hajóra megyek, a fater is hajós volt. Csak előbb csináltatok a haverokkal egy új boxert. Öntöttvasból, az a jó. Nem akarok úgy járni, mint legutóbb, amikor a régi ólomboxeremmel verekedtem; a csávó elhúzta a fejét, én meg akkorát ütöttem a falba, hogy az ólom teljesen összelapult az ujjaimon, hidegvágóval kellett leszedni róluk.

Bolond Sanyika (őt már látásból ismerem. A május 1-jei tabáni Locomotiv koncerten lefotóztam a hátára tetovált óriási akasztófát, amint félmeztelenül, társai vállára kapaszkodva feltornázta magát a színpadra. Tizenkét éves kora óta javítós. Pesterzsébetről vitték be, ahol a "brazil gettóban, cigányok közt nőttem fel, akik alaposan megtanítottak a boxer, a kés, a balta használatára". Hat testvére van. Anyja elvált súlyosan alkoholista apjától. Három-három hónapot dolgozott a tej-, illetve a sütőiparban, a BKV-tól vonult be a börtönbe. Összesen két évet ült. Huszonegy éves. Jelenleg Rákospalotán él anyjával kilencedmagával egy két és fél szobás új lakótelepi lakásban, de gyakran hetekig máshol "héderezik". Két hónapja a Vidám Parkban dolgozik, büfében kisegítő.)

- Azért kerültem a javítóba, mert mindenem volt a zenei élet, és ez nem tetszett a tanácsi szerveknek. Persze ott szöktem meg, ahol tudtam, ismerek minden együttest, rengeteg koncerten voltam. A kemény punkrockot szeretem. Piramisra, Mobilra és Beatricére járok. Mostanában inkább csak Beatricére, az lett a csövesek zenekara. Mi a punk? Az egy államellenes szervezet. Jó, akkor mozgalom. Az a lényeges, hogy államellenes. Ami a rendőrök ellen van. Gyűlölöm őket, elégszer megvertek.

A javítóban volt egy tanárom, aki trombitázni tanított - ő mondta, hogy nagy érzékem van a zenéhez. Tudok gitározni, szájharmonikázni, még dobolni is, de mindegyiket abbahagytam, mert sohasem volt annyi pénzem, hogy hangszert vegyek, minden javcsiban más-más hangszer van. Írtam számokat is, meg egyébként költő is vagyok. Elénekeljem egy számomat?

1979
Kőbányai János felvétele

Börtönbe lopásért kerültem. Belevittek a haverok, de csak nyolc hónapra ítéltek. A többit a németes dolgaim miatt kaptam. Ilyenek, hogy németül jelentettünk egymásnak a cellában, meg horogkereszteket rajzoltunk a falra, akkor tetováltam egyet a combomra is. Meg a nézeteim miatt; a német fajt részesítettem előnyben az oroszokkal szemben. Nem, németül nem tudok, meg semmilyen más nyelven, de a haverom az tudott, annak volt mindenféle újságja otthon. Orosszal sem beszéltem még soha. Meg szeretek szadizni is. Szóval bántani, kínozni valakit, és élvezni a szenvedését. De ebben nem olyan vagyok, mint a németek, akik az anyjukat is megölnék, ha kell. Én nagyon szeretem az édesanyámat, egy csomó verset is írtam hozzá. Nem ő tehet arról, hogy az intézetbe kerültem. Meg a testvéreimet is szeretem. A vér szerintieket is, meg akikkel vérszerződést kötöttem. Sok haverom van, én vagyok a Blaha kedvence. Megosztom velük, ha van egy falat kenyerem. De gyűlölöm a nagyképűsködőket, akik sokra vannak azzal, amit nem maguk szereztek, akiknek több jutott, és nem osztják meg senkivel. Ezeket nem sajnálom, ütöm-vágom, ha tehetem.

Legutoljára, lehetett két hete is a Blahán. Egy csaj tette ott az eszét. Olyan lenézően beszélt, ha hozzá szóltam. Pipiskedett meg nem engedte, hogy megcsókoljam. Elkaptam hátulról a nyakát ezzel a lánccal, és fojtogattam. Alig tudott sikoltozni. Nem. Nem szólt közbe senki. Ezt én sem értem. Én nem hagynám, hogy a szemem láttára megverjenek egy nőt.

Periférián

A csövesek új zenekara most a Beatrice. Ehhez a zenekarnévhez a divatos discomelódia (a "Gyere, kislány, gyere / A discoklubban szól már a zene") fűződik. Az idei nyár közepén az együttesvezető - megelégelvén a beatipar fénytelen harmad-negyed élvonalát - kilépett a csinált jókedvű utazásos hakniéletből, és nem minden konjunktúraérzék nélkül a punk zenei és külsőségi formáiba öltöztette új legénységét. Többnyire olyan zenészek sereglettek zászlaja alá, akik hasonlóképp hosszú-hosszú évek óta hiába ostromolják az átütő siker felrobbanthatatlanul szilárd érdekszövetségbe ágyazott nyilvánosságkapuit. Felgyülemlett, kiéhezett indulatuk határozza meg zenéjük kemény ritmusát és türelmetlen, agresszív hangvételét. Őszinteségükhöz nem fér kétség; egy élethelyzet realitása. Nem véletlen, hogy első saját daluk épp ebből az ostromélményből fakad. Jerikó falairól szól, amelyet "le kell rombolni, vagy falai mögé bejutni". Refrénje: "Jerikó, Jerikó falai lehullottak rég / Jerikó, Jerikó porrá lett a dicsőség", szükségszerűen talált értő befogadásra azoknál, akik eddigi életükben szinte csak falakkal találkoztak. Következő szerzeményük már a megtalált közösség vállalása: "Nagyvárosi benzingőzben születtél / Úgy hívnak, motorizált nemzedék / Biztosítótű és bőrnadrág / Miért lett a te életed olyan más?..."

Nagy Feró - Bajusz nélkül
1980 körül
Kőbányai János felvétele

Ez az azonosulás, sors- és problémavállalás az együttes kronologikusan egymásra következő-fejlődő darabjaiban újból megteremtette a hazai beatműfajban az elüzletiesedés folyamatában már-már végképp el- és letűnt realizmust. Hatása csupán ezért olyan mellbevágó. Például "Angyalföld" című daluk is meghökkentő az újra "könnyűvé", "szórakoztatóvá" jelentéktelenített műfajban - noha semmi mást nem tesznek, mint a legendás munkásnegyed mindennapjait éneklik meg riportszerűen, belülről megélt hitelességgel: azaz a beat sui generis szókimondó "szociografikus" hangnemében, kritikusan. ("Itt a gyárakból dől a füst / A szürke, sárga házak közt / Beleköt a szél egy magányos fába / Az utca porát a szemembe vágja / A Mercedes gyorsan száll / A villamos csak botorkál / Este eltűnik az unalom a téren / Hidegen csillan a motorom fénye / Csend van a fák körül / A félhomályban félelem ül / Borotvaélen táncol a becsület / Kócos asszony, ne várd az embered / Fény van a kocsma körül / A bor melege fűt / Hajnali ébredés keserű szájíze / Álmaim nyomasztó képe megvisel / De a tegnapi munkától kezem még fáradt / Éjszaka holtfáradtan esem az ágynak.")

A sivár, érzelemszegény környezet és a szűk lehetőségek kiváltotta "elszakadás" - és a folytatás, a valódi szabadság illúzióját csak pillanatokra, mesterségesen felvillantani képes zsákutcás lázadás - megdöbbentő és a kiúttalanságra is rámutató dokumentuma a "Farkasmese", amelyhez a koncerteken a közönség elkeseredett, vinnyogó üvöltése szolgáltatja a kíséretet.

("Egyszer volt, hol nem volt / Még a külvárosi tengeren is túl / Volt egyszer egy farkaskölyök / hallgasd meg történetét / Elunta a szülei meséjét / a meddő vitatkozást / elszökött otthonról végleg / hogy elkezdjen egy új mesét, mesét? / Elment a városba, metróra szállt / kutyába sem vették / az aluljáróban kergette a sintér / kutyának nézték / jó pénzért mehetett volna ugatni egy ház körül / rákapott az italra és úgy érezte, hogy szabadon él / Nem értem, miért, hisz jóra nevelték.")

A Beatrice-koncert közönsége
1979
Kőbányai János felvétele

Miklóska Lajos. (A Beatrice basszusgitárosa és komponistája. Apja női fodrász, anyja pénztárosnő. Bukdácsolás után végzett a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban. Nyolcéves korától zongorázni taníttatták. Leérettségizve klasszikus-gitárosnak készült, de elragadta a beathullám, és - mert egy nevesincs zenekarban ez a hangszer hiányzott - basszusos lett. Az egyik első, legendás rockcsoportban, a Sakk-Mattban lett ismertté, majd amikor feloszlottak, a Korongba ment. Ők próbáltak először rockszínházat csinálni Magyarországon, többek közt a Jézus Krisztus Szupersztár-t is előadták magyarul. A biztató indítás után kétszer is nekirugaszkodott a szélesebb siker felé vezető útnak. A Syriusba Orszáczky Miklós helyére őt hívták helyettesíteni. Ez sem másnak, sem neki nem sikerült. Majd egyéves görcsös erőlködés után elküldték a zenekarból. Másodszor, a Korálból - amely Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként alakult - maga Koncz távolította el keményen, nem zenei, hanem "viselkedési problémák" miatt. E kudarc után - amikor már másfél hete nem tudott aludni -, hogy be ne csavarodjon, elment egy építkezésre segédmunkásnak. Fél évig dolgozott itt, majd - hogy beteg nagynénjét elláthassa, akivel eltartási szerződése volt - gobelint szőtt egy szövetkezet bedolgozójaként. Közben verseket zenésített meg, egy szál gitárral kísérte volna magát, de az első fellépésen - egy gólyabálon az Iparművészeti Főiskolán - a többnyire részeg hallgatóság előtt megbukott, és elment a folytatástól a kedve. Raktárosnak állt be egy üzembe, majd egy vendéglátó-zenekarban napi hat órán át "nyomta" tízperces szünetekkel egy krakkói kocsmában. Innen hívták az újjászerveződő Beatricébe. Nős. Tizenkét éves fia van.)

- Hát igen, a közönségünk a periférián van mindenféle szempontból. Nem járnak sem discóra, sem dzsesszre, de még más zenekarokra se, talán csak a P. Mobilra. Semmilyen szervezetbe nem tartoznak - mint például KISZ vagy ilyesmi -, sokuknak nincs munkája sem, vagy lakása, mert elzavarták otthonról, s nap mint nap máshol húzzák meg magukat. Csomó intézeti is van közöttük, cigány meg börtönviselt.

Úgy gondoltuk - a magam nevében ezt nyugodtan állíthatom -, ezeknek is tartozniuk kell valahová. Vállaltuk, hogy a csövesek zenekara leszünk. Nekem mindig az volt az elvem, hogy a zenémmel, de azon túl is változtassak valamit az embereken. A pénz nem érdekelt, láthatod, hol tartok, még saját erősítőm sincs. Bulinként úgy kell kölcsönbe összeszedni a motyót. Persze az más kérdés, hogy ez nem nagyon jött be.

Most újra magamra találtam. Hétről hétre írom az új számokat, mint régen. Egyszerű, könnyen megjegyezhető dalokat. Ezek a legnehezebbek. Pedig istenem, hogy kezdtem... ebben a szobában többtételes szimfóniákat írtam nagyzenekarokra. Azt hittem akkor, hogy ezzel válthatom meg az embereket, erre van szükség. Két fiók is dugig tele van a kottákkal.

Nekünk a csövesek maradtak, fölvettük a ruhájukat, s igyekszünk olyasmit művelni a színpadon, hogy az ne váltson ki egyértelmű tetszést, de ne is tudja kivonni a hatása alól magát senki. Koncerten kívül is találkozunk, beszélünk a srácokkal. A hartai és a dusnoki bulin együtt sátoroztunk vagy negyvenen-ötvenen a Duna-parton két-két napig. Harcolunk a ragasztózás ellen.

Valósággal boldoggá tesz, ha tudok valakire hatni. Például jár hozzánk egy tizenhat éves kislány, akinek teljesen elrontották a nevelését, most intézetben van, de onnan is állandóan megszökik. Napokig dumáltunk a fejével, hogy tanuljon szakmát, bírja ki azt a kis időt bent. Voltam a nevelőotthonban, tárgyaltam az igazgatónővel. Először ki akartak dobni. Hogy jövök én..., meg hallgatták a 168 órát, amiben kicikizték az együttest. Szerencsére a pszichológusnő még a Korong együttesből ismert, minden évben tartottunk két ingyen bulit az s.-i nevelőintézetben, ahol ő régen dolgozott. Szóval kiengedték a Mártát a koncertjeinkre, azzal a feltétellel, hogy utána mindig visszamegy időre az intézetbe. Úgy néz ki, sikerült valamit megfordítani benne. Egy hónapja nem volt vele semmi baj, még a szakadt ruháját is felcserélte rendesre. Persze lehet, hogy ezek csak illúziók... s holnapután egy lakótelepi pincéből szedi elő a rendőrség.

 

Ostrom

Alsógöd (1978. augusztus 25.)

A strandon már délelőtt - csütörtök, munkanap van - feltűnnek a csövesek. A tízórás vonattal jöttek, következő csoportjuk háromkor találkozik az Astoria előtt. Kifekszenek napozni, előkerülnek a ragasztók, nejlonzacskók. A bokrok tövében hamarosan kábult, elvarázsolt srácok fekszenek. Elfogy néhány üveg literes kövidinka, aztán egy meghatározhatatlan színű, földet söprő ballonkabátból előkerül egy palack Tokaji aszú, amit a basszgitáros névnapjára - Lajos-nap van - vettek. Még érkezése előtt az egészségére ürítik. Jön néhány tag a zenekarból. Ováció. "Csak úgy bűzlötök a ragasztótól. Adok pénzt, tessék. Igyál inkább sört, ezzel is meghülyítheted az agyadat" - mondja "Feró" az énekes-együttesvezető. Jean d'Arc-frizurás lány kikap egy tizennégy éves forma gyerek kezéből egy tubus Technocolt, és a Dunába dobja.

Délután a kultúrház-vezetőnő hajlandó simán kifizetni a szállítást és a gázsit, ha a Beatrice nem lép fel. Fellépnek. A parányi teremben valósággal robban a muzsika, a ritmussal keveredik a kitörni vágyó indulatok vibrálása. A jól és hatásosan játszott Deep Purple-, Rolling Stones-, Spencer Davis- és a saját számok nyüzsgő, kaotikus bőr-haj-hús-végtag-szétrepülő szék és villódzó reflektorfény tömeggé kuszálja a színpad előterét. A produkció szuggesztiója átjárja, szíven üti azt is, aki elítéli ezt a fajta zenét és viselkedést. A muzsikusok játék közben összeverekszenek a színpadon, az énekes bokszolja, fricskázza, majd a földre rántja a hatalmas ívű szólóját közben változatlan invencióval folytató gitárost, az orgonista harapja a billentyűket, majd végigdől egész testével rajtuk, lefordulva róluk a földre puffan, felnyúl egy kézzel a hangszer alól, s újabb futamba kezd... lassan az egész zenekar a földön fekve muzsikál. Valódi happening; minden percben történik valami kiszámíthatatlan.

A helybeliek - tízen-tizenöten ha lehetnek - szigetként elkülönülve a terem közepén, ellenségesen követik a fejleményeket. Valamennyi divatosan - "digósan" - öltözött, jól megtermett fiatalember. A budapestiek kis nyiszlett görcsök hozzájuk képest. Egyikük megragadja a karom.

- Te kinek adsz igazat?

- Hogyhogy? Nem értem a kérdést.

- Nem kell megjátszani az eszedet. Láttam, hogy fotóztál. Kinek és miért fotóztál? Csak van valami véleményed, valahova csak tartozol!

- Azt fotózom, amit látok, nem tartozom senkihez - ráznám le, de még mindig nem enged.

- Szét kéne verni ezt a csürhét. Apróra törni a pofájukat, ami bűzlik a ragasztótól. Te nem érzed? Legszívesebben belepofoznám őket a Dunába. Jól játszik az együttes, de a közönségétől felfordul a tisztességes ember gyomra. Ki kéne ezeket nyírni, beletaposni a fűbe, nem jók ezek, csak az akasztófára...

Punk zenekar
1980 körül
Kőbányai János felvétele

Öt-tíz perc múlva egy fiút, aki az őrült ugrálásban hozzásodródott, úgy meglök, hogy az három-négy méterre is eltántorodik. Amikor a fiú visszafelé indulva kérdi: "miért csináltad ezt?", olyan pofont kap, hogy nekiesik a falnak. Ezután méltóságos undorral a képén, társai védőgyűrűjében elhagyja a kultúrházat. A csövesek válasza; az állomáson megrugdaltak három-négy helybelit, akik közelében sem jártak a koncertnek.

Hasonló eseményekre enged következtetni a Magyar Ifjúság 1978. 39. számának Fetrengő "műélvezők" című olvasói levele:

"Az érdi művelődési házban 1978. szeptember 1-jén a Beatrice együttes játszott. Elsősorban nem az együttesnek, hanem kb. ötven fős törzsközönségének - ahogy ők magukat nevezik, magyar punkoknak - szól üzenetünk.

1. Attól még senki sem lesz modern, hogy csizmában, bőrnadrágban és biztosítótűkkel teletűzdelve jár. Noha nem kenjük be az arcunkat lila meg kék festékkel, és mindennap mosakszunk, nem érezzük egy cseppet sem ódivatú meg vidéki társaságnak magunkat. Véleményünk szerint a modernség nem itt kezdődik.

2. Egy nyilvános helyen joga van mindenkinek jól éreznie magát, de senkinek sincs joga elrontani a mások szórakozását. Mi nem azért mentünk a művelődési házba, hogy a ti üvöltéseteket hallgassuk, a rángógörcsötöket és a földön fetrengéseteket nézzük, hanem hogy szórakozzunk, táncoljunk. Erre viszont nem volt lehetőségünk, egyrészt, mert pontosan úgy viselkedtetek, mintha egyedül ti lettetek volna a teremben, másrészt, mert túlléptétek azt a határt, ami társas együttlétnél áthághatatlan.

3. Nem értünk egyet azokkal az érdi fiatalokkal, akik ököllel szándékoztak "megnevelni" benneteket. Nem ököllel, hanem észrevételekkel szeretnénk most meggyőzni benneteket, hogy az életmód, stílus, öltözködés, viselkedés, amit ti képviseltek, nem modern, hanem idióta. Elítéljük azt, amit csináltok, mert sajnos a felnőttek egy része a ti viselkedésetek alapján ítél meg bennünket, fiatalokat. Sajnálunk benneteket, mert nagyon unalmas és céltalan az életetek, s ami a legrosszabb, értelem nélküli is. Ez az oka annak, hogy a jövőben nem látunk benneteket szívesen Érden - csak úgy, ha elgondolkoztok mindazon, amit üzenünk nektek."

Hatvanegy aláírás

Budai Járási és Érd Nagyközségi Művelődési Központ

Külvárosi Ifjúsági Park

(1978. szeptember 3.)

Az Ifjúsági Park lepusztult, sivár, gyomos, törmelékes térség közepén magas rácsokkal körülvett téglalap. Jobbról modern lakótelep színes kockái, balról földbe süppedt, falusi jellegű utcasorok. Bent a mozivásznon a Magyar Divatintézet filmjein kecses mozgású férfi és nő manökenek csillogó bárpult mellett foglalnak helyet, s jegelt whiskyt borítanak vakító fehér fogsoruk mögé. De gerjednek már az erősítők, s Nagy "Feró", a Beatrice énekese kidülleszti a hideg bőrzekéből meztelen felsőtestét, és kihívóan vágja a Park fölé nehezedő sötétbe: "Tessék! Csak tessék, tessék. Itt vagyunk és játszani fogunk. Reméljük, a sajtó képviselői is megjelentek. Nélkülük nem is kezdenénk. Tessék, tessék. Lehet bátran cikizni. Bennünket meg se kell kérdezni. Mi nem vagyunk arra méltók, hogy meghallgassanak. Mint a 168 órá-ban, már kétszer is. Ugye? Hát itt vagyunk. Csak tessék, tessék..."

Ettől persze lehetetlen nem megőrülni, ettől s a sokkszerűen, egyszerre ámokfutó lendülettel megszólaló hangszertől. Rohanó, lázas üstököscsóvaként sisteregnek át az agyakon, kikapcsolva a hétköznapi élet biztosítékdrótjait. A kissrácok leugrálnak a székekről, s a betonhoz verik a talpukat, rázkódnak egymás vállközelségének melegében. Néhányuk rúzzsal ijesztő indiánná festi magát, egy kisfiú - tizenkét évesnél nem idősebb, egy házmester gyereke, a tavalyi tanévet koncerteken és a Blaha Lujza téren töltötte - vámpírfogsort rak a szájába, s vicsorogva táncol.

A rendezők szóval-kézzel nyomják hátrébb a színpadot megközelítő ugrálókat. Majd egy imbolygó, kezével kaszáló hórihorgas fiút emelnek ki a tömegből. Ketten is megragadják, s már tuszkolják kifelé. Olyan erővel lódítják ki a kapun, mint a pincérek a nem fizető vendéget. A kis vámpírfogas következik. A hatalmas mackótermetű rendező markában úgy fest a hevesen gesztikuláló, körülbelül harminckilónyi gyerek, mintha jóságos nagyapó élénk unokájának sétálva magyarázna.

A sűrűn tetovált, összefestett arcú fiú nem engedi magát. Néhány méter vonszolás után nekifeszíti hátát a büfé falának. "Engedjenek el, engedjenek el, ne nyúljanak hozzám" - kiáltja. Őrzői válaszként módszeresen - egy kézre egy ember jut - hátracsavarják karjait. A két degesz test között nagyot rándulva újra nekifeszül a sovány fiú. Izmain táncolnak a tetoválások, a feltűrt, csíkos trikó alatt hasán szétnyúlik a rúzsvörös PUNK felírás, nyakán megzörren a biztosítótűkből összefont lánc. Az idősebbik rendező - ötven körüli - tenyere élével a bicepszbe üt.

A tények, események megfigyelésének, regisztrálásának is van határa. A leírt vagy leírandó sorok akármilyen tartalma sem ment fel a cselekvés, a közbelépés elmulasztásának felelőssége alól. Elfogódva és bátortalanul megszólalok.

- Mit csinálnak vele? Ehhez nincs joguk.

- Mi köze hozzá. Tűnjön el!

- Láttam, hogy nem csinált semmit, ugyanúgy őrjöngött, ugrált, mint a többi, mint egy hete harmincezren az Omegán, azzal a különbséggel, hogy ő ki van festve.

- Mit avatkozik a mások dolgába? Menjen, míg jó dolga van. Egyáltalán ki maga? Milyen jogon avatkozik közbe?

- Érdekel a Beatrice együttes, s ami itt folyik, az is a koncert eseményeihez tartozik. Kíváncsi vagyok, hogy mit csinálnak ezzel a fiatalemberrel és miért?

- Na, akkor menjen szépen vissza a helyére, ehhez magának semmi köze. - Látva, hogy nem akarok mozdulni: - Mit képzel maga? Tűrhetjük mi ezt? Itt becsületes munkásfiatalok akarnak szórakozni. Majd épp mi nyújtunk segédkezet ahhoz, amit ez az anarchista csürhe csinál. Inkább ne legyenek többen, mint hárman a Parkban, de akkor is pusztulniuk kell innen. Menjenek haza, az édesanyjuknál verjék a balhét, de ne itt. Na, te szemét csürhe, lesz itt nemulass, kiirtunk benneteket a környékről, mind egy szálig. És az újságíró úr - ha tényleg az, mert őszintén mondom, nem úgy néz ki - még bujtogatja, lázítja ellenünk ezt a csőcseléket, ezeket a senkiket a védelmébe veszi. Fölhecceli őket, aztán megcsinálja a jó balhés fotókat. Ismerem ezeket a firkászfogásokat - higgye el, régi motorosok vagyunk a szakmában. Állna a mi helyünkre, nem tudom, hogyan teremtene rendet köztük. Elég baj, hogy ha kiteszik a lábukat innen, utána nem csinálhatunk velük semmit. Tétlenül kell nézni, hogy itt randalíroznak, gyülekeznek a kerítés mellett, és ki tudja, mi mindent nem csinálnak... - és a segítségükre sietett kollégával belökdösik foglyukat az irodába.

Némi tétovázás, majd benyitok utánuk.

Punk zenekar dobosa
1980 körül
Kőbányai János felvétele

Kérdések, kételyek

A csövesek körében végzett anyaggyűjtés és például a Bolond Sanyika figurája, akivel az irodából kiszabadítása után egy beszélgetés során ismerkedtem meg közelebbről, tökéletesen meggyőzött: ha valakihez, akkor a csövesekhez nincs közöm. Nemcsak a ruhájuk, őrjöngésük, hanem primitív, fasisztoid világnézetük miatt sem. Bármilyen konfrontációs helyzetben az ellenkező oldalon állnánk. Félek tőlük.

De a létkörülményekhez, amelyek elborzadásunkat kiváltó személyiségüket kialakították, valóban nincs közöm? Van-e bárkinek joga tagadni a létezésüket? Hiú ábránd azt gondolni, hogy bonyolult társadalmi együttélésünk rendszerében a magamfajta léte ne volna szoros kapcsolatban ezzel a bizony elég vigasztalan, mocskos léttel. Még ha jelenlegi viszonyaink nem kényszerítenek is e dicstelen kapcsolat tudomásulvételére. Hamis tudatukban legyőzni, lerombolni kívánt falként objektiválódtak az életbe kilépés kivételes, emberhez méltó körülményei és annak tőkeként működő gazdag vonatkozásrendszere. Aki az indulás kedvező feltételei közül sorsa, születése folytán kirekesztetett, annak majdnem szükségszerűen alakult világnézete, habitusa olyanná, amilyen.

S korántsem megnyugtató a "mit kell tenni" kérdésére az a kétségtelenül jóindulatú, széttárt kezű és szemináriumian materialista válasz: "meg kell javítani életkörülményeik dologi feltételeit..."

Ezek az emberek itt és most élnek, hatásuk itt és most terjed-erjed egyre érezhetőbben, s nincs okunk abban reménykedni, hogy gyermekeikre ne örökítenék át - hanyadíziglen? - létkörülményeiket és világnézetüket.

Türelmetlenségük megnyilvánulásait a társadalmi rend nem fogadhatja el, de megérthetné. Annak van csak ideje türelemre, aki emberhez méltó életet élhet, megvalósíthatja önmagát.

Bevallom, nem tudom, "mi a teendő"; ezért is fordulok a regisztrált tényekkel és kérdéseimmel a nálam okosabbak, illetve a megoldás eszközeit potenciálisan a kezükben tartók nyilvánossága elé.

Biztosan csak azt tudom, érzem, hogy mit nem szabad tennünk. Hogy: "addig kell ütnünk őket, míg ők nem ütnek bennünket, volt már erre példa elég", vagy nyugati példára "kézbe venni", megvásárolni, elkommercializálni azt, amit a csövesek magukénak tudnak. "Meglátja, fél év múlva szépen kiöltözködve, megfésülködve itt sorakoznak majd az előszobámban, mint a többiek, s remegnek, mint a nyárfalevél, hogy öt percre bejuthassanak hozzám. Figyelje csak meg, hogy nekem lesz igazam" - mondja a Vörösmarty téren székelő urak egyike. Valószínű igaza felháborítóbb a mechanikusan dolgukat végző rendezők brutalitásánál.

Tabáni koncert
1979
Kőbányai János felvétele

A tükrözés-regisztrálás problémái

Miért foglalkoztat, miért izgat engem, a megfigyelőt a legföljebb néhány ezerre tehető, s a magyar társadalomban egyértelműen negatív szerepet betöltő fiatalok sorsa. Miért vonz - egy ideje ott hagytam az intellektuális zeneigényeimet kielégítő dzsesszt is, s szinte csak Beatricére járok - azoknak a társasága, akikkel még vitáim sincsenek, annyira nincs közös szavunk. Ügyük miért válhatott saját bőrömön érzett ügyemmé, miért bonyolódtam bele akaratom ellenére?

Peremre lököttségük, kiégethetetlen traumáik abban a társadalomban, amelyben a megfigyelő számára viszonylag széles tér nyílik, olyan igazsággal ruházza fel elfogadhatatlan, torz gondolkodásukat, életvitelüket, amellyel szemben csődöt mondanak a riporter könyvből tanult vagy jobb módjából eredő demokrata és humánus igazságai. Létük - még ha számuk elenyésző is - megkérdőjelezi, bizonytalanná teszi a vizsgálódó szerencsés helyzetét, létét is.

A peremre szorultak vadságát féken tartó absztrakt erőszak; a sérelmeket, traumákat csak mélyebbre véső karszalagos rendezők közbelépésének mindenkori valószínűsége, amellyel távol tartják, kiküszöbölik környezetünkből a nem kívánt elemet - igazából senkit sem nyugtathat meg, védelmet nem nyújt. Sőt, csak a szorongásait tartósítják. Tehát a csövesek emancipációjának megvalósítása nélkül mindenki más emancipációjának lehetősége fabatkát sem ér. Ez a kimondatlan és mégis oly univerzális kapcsolat lényege.

Ezért sokféle kapcsolataink közül most ez a legaktuálisabb, legfontosabb.

A távlatokat kisakkozó latolgatások eredménye sohasem válik vigasztalóvá. A materialista beidegződésű gondolkodásnak mindig hozzá kell számítania a társadalmi fejlődéshez a hátrányos helyzetűek, az elesettek egyre nagyobb ütemű lemaradását. A kényszerű egyenlőtlen elosztásból eredő megalázott és megnyomorított sorsokat, amelyek bizony - ellentétben Szántó Kovács János diófájának meséjével -, a kiizzadt-koplalt anyagi javak mellett, megtermelik az emberek közti valódi egyenlőség: a társadalmi béke, a valódi szabadság lehetőségét talán örökre megszüntető viszonyokat.

"Valami más kell", olyasmi, amit még nem találtak ki: a társadalmi segítés-törődés - szemnyitogatásaim ködképeiben ezt épp személyes kapcsolataink jellegének, minőségének a megváltozása körül látom - új, az emberhez méltó formáinak megalkotása és gyakorlása. Például olyan formáké, amelyek - visszatérve esetünkhöz - nem az elvektől függetlenedett, sőt ezek ellen dolgozó erőszakkal, hanem másfajta hatalommal kezelik társadalmunk e negatív, de fejlődéséhez, működéséhez szervesen hozzátartozó (sőt így azt feltételező) jelenségeit.

 

Itt és most

Expressz ajánlott levél. A megszólítás: nevem és alatta teljes lakcímem.

"1978. szeptember 9-én találkoztunk abból a célból, hogy a résztvevők jelenlétében megkíséreljük a szeptember 3-án megtörtént események regisztrálását. Az illetékesek meghallgatása után nem nyert bizonyítást az a tény, hogy Ön a rendezők intézkedéseit fasisztának nevezte volna. Ugyanakkor módszereiket változatlanul brutálisnak tartotta. Ezt Ön előtt a szeptember 3-án készült feljegyzésen kiigazítottuk. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a segítő szándékot Ön nem fogadta el, és a beszélgetés elején bírósággal és "magánvádas rágalmazási perrel" fenyegetőzött. Jogi végzettségét fitogtatta, igyekezett kioktatni a jelenlévőket, köztük engem is.

Azt elismerte, hogy szeptember 3-án újságíró igazolvány nélkül, a zenekar vendégeként tartózkodott az Ifjúsági Parkban. Jogtalanul avatkozott bele a munkaköri kötelességüket teljesítő rendezők tevékenységébe, akik a házirend durva megsértője ellen munkaköri kötelességüknek megfelelően jártak el. Nem az Ön feladata elbírálni, hogy két önkéntes rendőr (akik egyben rendezők) kérnek-e rendőri intézkedést vagy sem. Jogtalanul tartózkodott az Ifjúsági Park irodájában, nem volt hajlandó igazolni magát az önkéntes rendőröknek, mire a rendőrjárőr megérkezéséig felszólították, hogy maradjon az irodában.

Azt, hogy ki látogatja a vezetésem alatt álló intézményeket, jogomban áll meghatározni. Fenyegetése és a fent említett magatartása alapján úgy érzem, hogy Ön nem tartozik azok közé, akiket szívesen látunk intézményeinkben.

Így felkérem Önt, tekintsen el további látogatásaitól.

Budapest, 1978. szeptember 11.

Igazgató"

Alatta hét kulturális intézmény felsorolása.

Naivság az oka, de nem hiszem, hogy legálisan ki lehet valakit zárni - hacsak nem áll büntető eljárás hatálya alatt - egy nyitott kulturális intézményből.

Pedig a következő héten a polgári jogi ügyletet - a pénztárablaknál a jegyvásárlást - nem üthetem nyélbe. Számomra nem adhatnak ki az Ifjúsági Parkba belépésre jogosító jegyet, vegyem vissza a pénzt - világosít fel a pénztárosnő.

A kezdésig még van vagy háromnegyed óra. Addig kényszerű séta. Gyéren megvilágított földszintes utcák. Kivilágított sarkon, nyitott ajtaján az utcára lehel a külvárosról elnevezett étterem. Előtte a járdán csillogó húgycsíkok, szétfröccsent hányásrepeszek. Bent spanyolgitár-hegedű-zongora felállású zenekar magyar nótát, majd a "Nehéz a boldogságtól búcsút venni" című számot játssza. A gőzpárás, hodályszerű teremben, mint barna kézigránátok, állnak számtalan hűvös halomban az asztalokon összetolt sörösüvegek. Kiveresedett fejű fiatal férfiak énekelnek együtt a zenekarral. Egyikük széket emelget a feje fölé indulatában, attól kell félni, hogy eltalál valakit.

A Parkot ölelő sík pusztaság lassan benépesedik. Kisebb csoportok bújnak elő, mászkálnak minden irányból. Kiterített hálózsákon öten-hatan fekszenek, a lábuknál literes zöld üvegek. Két rozoga motorkerékpár mellett talpig bőrbe öltözött fiúk, kezükben kopott bukósisakkal, táboroznak. A kerítés mellett "szakadt" és "bőrös" gyerekek keringenek - a beton kerítéssarkokon négy-öt percenként feltűnik egy-egy újabb csoportjuk. Parázsló cigarettáik mint vadállatszemek világítanak a sötétben. Sötét szemüveges fiú szájára tartott zacskós teje holdként fehérlik. Egy-egy, a zenekarra jobb rálátású szöget keresnek a hosszú kerítés mentén.

Lehetünk harmincan-negyvenen, nem sokkal kevesebben, mint az éppen nyitó zenekari számot játszó együttesre bent tombolni kezdők. Az energikus ritmusok fáradtabban érkeznek ki a széllel, de még így is van töltésük. Imbolyognak a fejek, verik a ritmust a csizmák. A múlt heti vámpírfogas kis srác már fenn ül a sarokoszlopon. Riadtan, sunyítva pislog jobbra-balra. Aztán villámgyorsan leereszkedik a kerítésen belülre, meglapul a bokrok között, majd szinte vízszintesre görnyedve előreoson.

Előrelépek, megmarkolom a rács hideg, érdes vasát. Tehetetlen dühömben meg bizonyára a zene hatására - "Miért lett a te életed olyan más?", sodródik felém a dupla hangerővel énekelt refrén - jó alaposan megráznám, de az rezdülésnyire sem hajlik.

1978


EPA Budapesti Negyed 10. (2002/1-2) Géczi János: Vadnarancsok I. (1982) < > Törvénytelen muskátli. Képek a hatvanas évekből