Budapesti helyszíntár
(Budapest a híradó- és dokumentumfilmek
tükrében,
a kezdetektől 1945-ig)
________________
KURUTZ MÁRTON
Budapest
Európa fővárosaival szinte egyidőben debütált filmen. Ez a filmtörténeti
esemény nem magyar nevekhez fűződik, és nem is pusztán a város szépségeinek
köszönhető. A francia Lumiére-cég megbízottai 1896 áprilisában, a millenniumi
ünnepségek idején érkeztek Budapestre. Fő tevékenységük természetesen a
film mint szenzáció bemutatása volt (ezen a címen 50 krajcár belépti díj
ellenében naponta többször is filmvetítéseket rendeztek a Royal Szálló
kávéházában), de felvételeket is készítettek. Néhány, ekkor fotografált
képsorukon ma is látható a kiállítás egyik díszfelvonulása a várbeli Dísz
téren, valamint a Lánchíd budai hídfője 1896 májusában. Ezeknek a legkorábbi
magyarországi filmfelvételeknek néhány részlete szerencsésen ránk maradt,
így örök időkre dokumentuma lett a millennium korának és a monarchia Budapestjének.
Nincs azonban ilyen szerencsénk azzal a szintén akkoriban készült felvétellel,
amely már magyar technikusok közreműködésével a királyról készült a Millenniumi
Kiállítás egyik pavilonjában, és amelyről az írásos források mint technikai
kudarcról számoltak be.
Nem is
annyira technikai, mint inkább dramaturgiai gyakorlatlanságról tanúskodik
az a fennmaradt filmanyag, amelyet 1906 őszén forgatott Zitkovszky Béla
II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozatalakor Budapesten
és Kassán. A fővárosi felvételeknél a Rókus kórház előtt helyezték el a
felvevőgépet, amelynek így a gyászmeneten kívül sikerült megörökítenie
a mai árkádsor helyén álló egykori Párisi Nagyáruházat is. "Zitkovszky
nem használ vágóképet: a felvevőgép leállásai folytán még végig sem ér
az egyik oszlop, máris »beugrik« egy újabb népes csoport. Mindenesetre:
a kép élvezhető..."[1] - írja filmjéről
az utókor egyik történésze. A valóban hosszúra és helyenként talán unalmasra
is sikeredett filmriportnak viszont meglepő érdekessége az egy-két szintes
bérpaloták hosszú sora, amelyek közt komótosan poroszkálnak a feketeköpenyes
notabilitások. Újdonsága pedig a technikai kivitelezés, amelyről a film
korabeli plakátja is említést tesz: "E menetben résztvett jelenlevők a
legnagyobb felismerhetőségig, minden rezgés nélkül."[2]
Egy másik,
nem sokkal később készült filmfelvételen ugyancsak megcsodálhatjuk az akkori
katonai és politikai elitet egy vérmezei díszszemle alkalmával.[3]
Az egykori katonai gyakorlóteret bemutató mintegy hétperces kisfilmen jól
látható az események hátterében a "Délivasút" akkori állomásépülete, a
régi Krisztina körút földszintes házai, valamint az 1938-ban lebontott,
pazar berendezésű Karátsonyi-palota, amelynek helyén ma a Matáv posztmodernesített,
de eredetileg vaskos szocreál stílusban épült épülettömege áll. A múlt
század derekán gróf Karátsonyi Guidó megrendelésére épült palotáról
nem maradt fenn filmfelvétel, noha Klösz György a század elején
készült fotográfiái alapján Budapest egyik legpompázatosabb palotája lehetett.
A romantikus stílusú épület sorsa drámai: jó példája annak, miként váltak
az értékek áldozattá nagy tervekkel teli századunk során. "1938-ban lebontották,
hogy helyén német birodalmi iskolát építsenek, de ez nem készült el. 1951-ben
telkére a Kohó- és Gépipari Min. Tervező Irodái (KGMTI) irodaházát
építették"[4] - írja rezignáltan
a ma már szinte ismeretlen épületről a Budapest Lexikon 1973-ban kiadott
kötete.
A magyarországi
filmkészítés számstatisztikáját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy századunk
első évtizedében a filmfelvételkészítési kedv szinte a nullával volt egyenlő.
Annál több olyan hazai vállalkozással találkozunk viszont, amelyek mozik
építésébe és külföldi filmek forgalmazásába fektettek nagyobb összegeket.
Az a néhány film, amely mégis elkészült ezekben az években, nem tekinthető
pusztán misz- sziós munkának, hiszen javarészt dokumentumfilmekről van
szó; előállításuk lényegesen kevesebb pénzt emésztett fel, mint a játékfilmeké.
Kevés kivételtől eltekintve ugyanakkor azt sem állíthatjuk, hogy mai értelemben
vett dokumentumfilmekről van szó, hiszen ezek közül egy sem maradt ránk,
így nem ítélhetők meg teljes biztonsággal. Gyanakvásunkat csak megerősíti
a korszak külföldi dokumentumfilmjeinek sajátos stílusa, amely egyértelműen
arról tanúskodik, hogy a jelenetek, amelyeket a mozik világszerte aktualitásként,
"eredeti fölvételként" hirdettek, valójában utólag leforgatott, rekonstruált
politikai- és társadalmi híresemények voltak. Az alkotók mindenkor gondosan
ügyeltek a helyszín eredetiségére, így várostörténeti szempontból mindenképpen
eredeti értékeket mentettek meg filmszalagjukon az utókor számára.
Az 1908-ban
700 000 korona tőkével alapított Projectograph Rt. már alapításának
évében egy csokor rekonstruált fővárosi híraktualitással rukkolt elő. Szenzációik
egyike volt Az újpesti bankrablás című 140 méteres film is, amelyről
nem tudni ugyan, hogy mennyit mutatott az akkori Újpestről, de a reklámszöveg
tanúsága szerint azért néhány "helyszíni fölvételt"[5]
is láthatott a közönség. Szintén ebbe a sorozatba tartozott a Vasúti
szerencsétlenség Budapesten című 112 méteres és a Március 15-i tüntetések
Budapesten című százméteres híradófilm, amelyekről biztosra vehető,
hogy kizárólag külső helyszíneken készültek, így értékes dokumentumai lennének
a főváros történetének, ha a kópiák nem semmisültek volna meg. A Projectograph
1908-as sorozatában található két fontos politikai látogatás is, amelyek
minden kétséget kizáróan eredeti felvételek lehettek: az egyik uralkodó,
aki ekkor Budapestre látogatott, a bolgár fejedelem volt, a másik pedig
a spanyol király. Sajnos ezeknek a filmeknek sincs fellelhető kópiája,
azt tudjuk csupán, hogy egyenként mintegy hatvan méter hosszúak voltak.
Így könnyen elképzelhető, hogy a pályaudvaron és környékén készültek a
felvételek. Más, ránk maradt filmfelvételeken természetesen láthatjuk a
főváros igazi arcát is. Nagy történeti értéket képvisel például a néhány
évvel ké- sőbbi, 1912-es májusi budapesti utcai harcokról (ismertebb nevén
a "Vérvörös csütörtökről")[6] készült
felvétel, vagy egy másik mozgóképes történelmi forrásmű, az 1916. decemberi
30-ai budavári koronázásról készült film.[7]
A Kiscelli Múzeum kincsei között a közelmúltban találták meg azt az 1915.
május 30-án készült filmfelvételt, amely Könyörgő körmenet fegyvereink
győzelméért címmel egy első világháborús felvonulást örökít meg a Belvárosi
templomnál, a Bazilikánál és az Országház téren. A Fröhlich János és
Fodor Aladár vezette "Kinoriport" filmvállalat produkciójában készült
dokumentumfilm külön érdekessége az az információ, amelyet a kis filmecske
már rögtön az első felirattáblán közöl a nézővel: "Budapest székesfőváros
utasítására készült filmfelvétel." Sajnos azonban a főváros szépségeiből
nem sokat örökített át ez a riportfilm, hiszen alkotói a felvonulásra és
a kamera előtt elvonuló hírességekre összpontosították figyelmüket. Ha
ma meglenne a nemzeti filmgyűjteményben, a Budapestet megörökítő filmfelvételek
sorában bizonyosan nagy érdek- lődésre tarthatna számot a Projectograph
néhány évvel korábban készült, meglehetősen hosszú, 190 méteres filmje,
amely a Budapest látképe címet viselte. Fontos állomáshoz érkeztünk
ezzel a filmmel, hiszen ez volt az első olyan mozgókép, amelyen Budapest
abszolút főszerephez jutott!
A némafilmkorszak
más, Budapestet népszerűsítő filmjeinek feltárása előtt érdemes egy pillantást
vetnünk a korabeli szórakoztatóipar egy másik "gépiesített" műfajára, a
filmmel nagyjából egyidőben született hanglemeziparra, hogy megtudhassuk,
mit jelentett a főváros akkoriban a benne lakók számára.[8]
Az Első Magyar Hanglemezgyár részvénytársaság, melynek központja,
gyáregysége és kereskedelmi irodái a VIII. kerületben, a Nap és a Práter
utcában voltak, éppen ekkoriban adta ki az 1908-as év nagy slágerét, amelynek
Látta-e
már Budapestet éjjel? volt a címe. Gyárfás Dezső sokáig népszerű
kupléja mellett egy másik sláger, Zerkovitz BélaBudapest éjjel
című szerzeménye és egy humoros magánszám is napvilágot látott, A budapesti
új állatkert. Ugyanezekben a hónapokban került a lemezboltokba a kor
egyik komikus kedvence, Baumann Károly[9]
előadásában az Ej, haj de jól élünk itten Pesten! című verses sláger
is, amely érdekes dokumentuma a századelő rohamosan fejlődő Budapestjének.
A magyar főváros zenei népszerűsítéséből a Monarchia hadserege is kivette
a részét, amikor a Cs. és kir. 82. gyalogezred zenekarával lemezre
vették a Budapest éjjel című kétrészes egyveleget, amely az akkori
idők "legkedveltebb dalainak és kupléinak csokra" volt. Kabarettistáink
az egyre népszerűbbé váló hanglemezeken megénekelték az akkor született
nagyváros infrastruktúrájának "áldásait": a villamost és a telefont is.
Hetényi-Heidelberg
Albert és Mérei Adolf írták azt a hihetetlenül népszerű, vidám
balladát, amelyet Utazás egy pesti villamoson címmel még a húszas
években is nagy sikerrel énekeltek a legnépszerűbb pesti komikusok.
Szintén kedvelt magánszámnak számított A pesti telefon című kétrészes
prózai jelenet, amelyet többen is lemezre vettek a tízes évek elején. A
kétértelmű, pajzán jeleneteiről ismert Steinhardt Géza egyik ekkoriban
készült lemezén az Új budapesti lakásbeosztás-t figurázta ki, csakúgy
mint Göndör Aurél és színtársulata, akik Gárdonyi Géza Göre
Gábor-könyveinek országosan népszerű hőseit keltették életre a Durbints
sógor pesti tapasztalatai című kétrészes prózai jelenetben. Ezekből
a recsegőropogó hangdokumentumokból is világosan kitűnik, hogy az akkori
pesti átlagpolgár, noha nehezen szokta meg az emeletes, kislakásos bérkaszárnyákat,
a szűk és kényelmetlen villamosokat és az állandóan tévesen kapcsoló telefonokat,
mégis szerette Budapestet és élvezettel gyönyörködött benne, nemcsak nappal,
hanem éjjel is.
Ebben
a sajátos és sokszor nosztalgiával emlegetett "városlélektani" pillanatban
köszöntött rá Budapestre a Károlyi-forradalom, majd a Tanácsköztársaság,
amelyeknek legapróbb eseményeit és forrás értékű hangulati elemeit immáron
hivatott és állandó krónikásként Az Est filmhíradó is megörökítette.
A nagy érdeklődésre számot tartó eseményeket már egyre könynyebben kezelhető
felvevőgépeikkel rögzítették a híradó filmriporterei. Tevékenységükről
azóta számos könyv és tanulmány is megjelent, amelyek mindegyike elismeréssel
szólt a felvételek várostörténeti jelentőségéről is. E tekintetben a legfontosabb
talán az "első szabad május elsejeként" ismert 1919-es munkásfelvonulásról
készült negyedórás filmriport,[10]
amely hosszan mutatja az erre az alkalomra teljesen átalakított belvárost
és a Hősök terét. Magát az emlékművet - amely akkor még voltaképpen csak
félkész állapotban volt - teljesen letakarták, és a nemzetközi munkásmozgalom
nagy alakjainak és jelképeinek hatalmas díszleteivel fedték be. A téren,
amelynek ekkor még két, szimmetrikusan elhelyezett szökőkút is a díszei
közé tartozott, hatalmas földgömbök hirdették a forradalmi eszmét, csakúgy,
mint a számtalan felvonuló hatalmas, figurális transzparensei az Oktogonon
és a Köröndön. A Vörös Riport Film sorozatának ezt a voltaképpeni különkiadását
állítólag Kertész Mihály rendezte, s ha ez így van, akkor érthető
a majálisról készült mozgóképes beszámoló életszerűsége, tarkasága. A rendező
éles szemmel ügyelt arra, hogy a város néhány jellegzetes pontjának és
épületének bemutatásával mindenki számára átadjon valamit a május elsejei
ünnepségsorozat hangulatából. A filmen részleteket láthatunk az Abbáziáról
és a Teréz körút és az Andrássy út elején álló, a mai Nemzeti Színház-gödörre
meredő egykori Fonciére- palotáról.
A Vörös
Riport Film néhány rosszemlékű fővárosi "közmunkáról" is beszámolt. Ilyen
volt többek között az a sajnálatos esemény is, amelynek során az indulatos
proletárok hatalmas gőzekékkel felszántották a lóversenytér értékes gyepszőnyegét,[11]
vagy amikor ledöntötték a Drasche téglagyár 45 méteres kéményét.[12]
A Vörös Riport Film ekkor készült húsz száma az Est- filmsorozatával
együtt azért fontos dokumentuma az akkori Budapest mindennapjainak, mert
olyan életképeket is közöltek, amelyek nem mindig a polgári jólét
napsütéses hangulatát reprezentálták. Különböző dokumentumfilmekben sokszor
felhasználták már a 4-es számú híradó egyik riportját, amely nyomorúságos
munkáslakásokat mutat be, és azt a ritka felvételt is, amely szintén ebben
a híradóban szerepelt, és amelyen a Fővárosi Orfeum bejárata látható a
Nagymező utcában. A várospropaganda szempontjából érdemes elgondolkodni
azon, hogy 360 példányt vittek ki ezekből a híradókból az Egyesült Államokba.
Ez nem kevesebb, mint 30-40 millió nézőt jelenthetett!
Heti
rendszerességgel megjelenő híradófilm első ízben 1924 tavaszán volt látható
a mozikban Magyar Híradó címmel, amely már az első számában hozott
két fővárosi aktualitást. Az egyik közülük a Várpalota udvarlaki őrségváltása
volt, amely a régi Budapest legnépszerűbb látványosságai közé tartozott,
olyannyira, hogy a század elején még hanglemezen is megörökítették mint
zenei élményt.[13] A Magyar
Híradó felvételeit készítő Magyar Filmiroda Rt. (MFI) a háború végéig
folyamatosan megjelenő heti híradóiban többször is szerepeltette ezt az
aktust, amely időnként kiegészült a Szabadság téri Ereklyés Országzászlónál
megrendezett ünnepélyes őrségváltásokkal is. Az ekkor még Szerecsen (ma
Paulay Ede) utcában, majd a Döbrentei téren és a Tőherceg Sándor utcában
(a mai Bródy Sándor utca), legvégül pedig a Könyves Kálmán körúton működő
cég tette a legtöbbet Budapest huszadik századi históriájának mozgóképi
megörökítése érdekében. Húsz éven át, 1944-ig pontosan 1084 heti híradófilmet,
több mint 100 tematikus híradófilmet és különkiadást, 150 kultúrfilmet,
több száz reklámfilmet és megszámlálhatatlan oktatófilmet készítettek az
MFI műtermében és házi laboratóriumában. A némafilmkorszak utolsó évtizedéről,
tehát az 1920 és 1930 közötti időszakról a Magyar Híradó mintegy
400 száma mellett számos, az MFI által gyártott dokumentumjellegű kisfilm
is a rendelkezésünkre áll.
A felvételi
technika rohamos fejlődésével és nem utolsó sorban az MFI állami támogatottságával
egyre több hazai felvétel kerülhetett a közönség elé. A híradó szerkesztőinek
határozott koncepciója volt a vidék beemelése a mozgóképes híresemények
sorába. Így például már az első híradó is hosszabb riportban számol be
az 1924-es karcagi vitézavatásról. Annak ellenére, hogy szinte minden híradóban
legalább egy vidéki esemény szerepelt, a Budapesten készült felvételek
jelenthették a szenzációt. A híradószerkesztést végző tisztviselők és operatőrök
igyekeztek minden látványos fővárosi eseményről beszámolni, függetlenül
annak politikai vonatkozásától vagy éppen extremitásától. Ez utóbbi tekintetében
például figyelemre méltó az a közelmúltban előkerült felvétel, amely eredetileg
a 3. számú híradóban szerepelt és a "Citroën tankautó" gellérthegyi útját
mutatja be. A lánctalpas monstrumról, amely a Gellért fürdővel szemközti
sétányon kapaszkodott fel Rakovszky Iván belügyminisztert és családját,
valamint József királyi herceget és a testes Auguszta főhercegasszonyt
is a hátán cipelve, ma már nem sokat tudni. A korabeli napi sajtó áttanulmányozásával
azonban könnyen kideríthető a fővárosi szenzáció háttere.
A híradószámokban
természetesen különböző nagygyűléseken, felvonulásokon, tüntetéseken készült
felvételeket is szép számmal találhatunk, hiszen az MFI gépkocsival is
rendelkező riporterei sosem hagyták ki az állami és egyházi megmozdulások
adta látványos tömegdemonstrációkat. Ezek az alkalmak az utókor kutatói
számára is jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy tanulmányozzák Budapest
akkori arculatát, mindennapi életét. Várostörténeti szempontból különösen
akkor válik érdekessé egy ilyen filmfelvétel, ha az ünnepség alkalmával
emléktáblát, szobrot vagy középületet is felavattak. Ezek a filmriportok
még közel sem azzal az igényességgel készültek, mint akár tíz évvel később,
amikor az operatőr már nem pusztán lefényképezni akarta a kamera előtt
játszódó eseményt, hanem a saját ízlését, művészetét is igyekezett belevinni
az egy-két perces kis filmecskébe. A harmincas, negyvenes évek látványos
filmhíradóinak operatőrei ekkor sajátították el szakmájuk mesterfogásait,
részben a saját felvételeiken, részben pedig egymás "lapos", semmitmondó
képein okulva. Lassanként rájöttek arra is, hogy a kamerát vízszintes irányban
mozgatva panoráma-felvételekkel érzékeltethetik egy-egy városrész, utca,
tér méreteit. Az objektívek felcserélésével még csalhattak is egy kicsit,
látványosabbá téve ezzel a valóságos teret. Ha pedig az autó tetejére felszerelt
állvánnyal dolgoztak, akkor rázkódásmentes fahrtfelvételeket készíthettek.
A némafilmkorszak Budapesttel foglalkozó híradóinak és dokumentum- felvételeinek
zöme sajnos néhány helyszínre korlátozódott csupán. Megszámlálhatatlan
az állatkerti téma, csakúgy, mint a Ludovika Akadémia területén rögzített
katonai parádék sora, vagy a tengernyi sportesemény, amelyek helyszíne
alig változott. Önmagukban természetesen ezek az felvételek is érdekesek,
de magából a városból keveset mutatnak. Kivételek szerencsére azért akadnak
már a Magyar Híradó első évfolyamában is, mint például a Gül baba
sírjánál tartott török állami megemlékezést megörökítő riport,[14]
vagy azok a repülőgép- ről készült légi felvételek, amelyek első ízben
mutatták be moziban Magyarország fővárosát - felülnézetből.[15]
A fokozatosan
fejlődő és egyre érdekesebbé váló Magyar Híradó második évfolyamát
egy sor városfejlesztési hírrel kezdte. Rögtön januárban olyan filmriportok
kerültek a közönség elé, mint a Csaba utcai római katolikus templom felszentelése
vagy a mai Moszkva téren épülő új telefonközpont.[16]
De az 1925-ös évfolyam többi számában is hangsúlyosabb szerephez jutott
a főváros, mint annak előtte. Filmre került többek között Róbert bácsi
konyhája a Kálvin téren,[17] a
virágkorát élő Angol park,[18]
a "kalandos" históriájú Regnum Marianum templomának alapkőletételi ünnepsége
a későbbi Sztálin-szobor helyén,[19]
a gellérthegyi Sziklakápolna építése,[20]
a Királyi Várkert nyilvánosság előtti ünnepélyes megnyitása[21]
és maga az új főpolgármester, Ripka Ferenc is.[22]
A páratlanul érdekes és értékes felvételek mellett nem szabad megfeledkeznünk
azonban azokról a képsorokról sem, amelyek szintén ezekben az években egy-egy
híres, jellegzetes budapesti épület belsejében készültek. Az ilyen képanyag
jóval kevesebbszer került filmszalagra, mivel az akkori filmnyersanyagok
érzéketlensége miatt a fényszegény belső terekben nem lehetett megfelelő
expozíciót készíteni. Ha mégis elkerülhetetlen volt a forgatás, akkor az
ilyen esetekben vagy túlságosan sötétre sikeredett a kép, vagy pedig egyszerűen
állóképeket vágtak be a híradóba. Külön fejezetet vagy tanulmányt érdemelne
az évről-évre visszatérő március 15-ék, október 6-ák ünnepségsorozatainak
képi rögzítése, de a minden évben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásárok,
tenyészállatvásárok és a különféle árumintavásárok fejlődéstörténete is
a ránk maradt huszonegy évfolyamnyi filmhíradó tükrében.
Budapest
e korszakának jobb megismerésében szerencsére több tucatnyi kisfilm is
a segítségünkre lehet. Egy-egy tematikus kutatás szempontjából sok esetben
ráadásul éppen azok az archív kisfilmek a legjobban használhatók, amelyek
címük alapján nem is sejtetik, milyen szép és ritka felvételeket őriznek.
Ilyen a Blaha Lujza temetéséről készült rövidfilm is, amelyet 1926
januárjában forgattak a Nemzeti Színháznál, a Rákóczi út és a Nagykörút
kereszteződésében.[23] A film,
amelynek anilinnel színezett kópiája a közelmúltban került elő egy veszprémi
magángyűjtő hagyatékából, szerencsésen egészíti ki a Magyar Híradó
100. számát, amely lényegesen rövidebb formában számol be az eseményről.
Ugyancsak színházi vonatkozású az a néhány évvel korábbi érdekes filmkivágás
is, amelyet Egy vígszínházi premier külsőségei címmel őriz a Magyar
Filmintézet, jóllehet elkészülésének körülményeit homály fedi. Az ismeretlen
célból forgatott filmtekercsen a Vígszínház külső épülettömege, a premierre
érkező közönség és a Szent István körút délutáni forgalma látható. A némafilmkorszak
ránk maradt felvételei között ez az egyetlen olyan filmfelvétel, amely
egészen közelről mutatja a Vígszínházat.
A királyi
várpalota belső termeiről szintén kevés felvétel maradt fenn. S ha maradt
is, a háborút követő esztendőkben rendre kinyesegették ezeket a híradófilmekből,
hogy más filmekben, az ellenpropaganda eszközeként használják fel. Sok
régi dokumentumfelvétel esett áldozatául a háború utáni esztendők meggondolatlan
archívanyag-felhasználásainak. A legtöbb esetben ma már fellelhetetlenek
ezek az egykor kivágott filmriportok, bár néha váratlanul felbukkannak
valamelyik filmraktárban mint azonosítatlan kivágatok. Éppen egy ilyen
rejtélyes eredetű kivágástekercs, nevezetesen az 1972/12-es számú őrizte
meg számunkra a királyi vár azóta elpusztult belső termeinek pompázatos
barokk díszítését, berendezését a húszas évek végéről. Ugyanebből az időből
való az a muszter-tekercs, amely szintén kivágásként maradt ránk, és a
Nemzeti Színház tetejéről láttatja velünk a Corvin Áruházat.[24]
Ugyanezen a tekercsen egy hosszú panorámafelvétel is látható, amely a II.
kerületben, a Barsi utca végéből készült, és egyetlen snittben mutatja
be a kopasz hegygerincen futó Fillér utcát a konyhakertekkel és kisházakkal
övezett Gábor Áron utcától egészen a Széll Kálmán (ma Moszkva) térig. Érdekes
városligeti képsorokat, erzsébetvárosi bérpalotákat és kültelki nyomornegyedeket
láthatunk a húszas évek derekán készült Ismeretlen jóbarát című
rövidfilmben is, amely eredeti szándéka szerint a M. Kir. Államrendőrséget
volt hivatott népszerűsíteni sajátos, a kordivatnak megfelelő, szcenírozott
formában. Ugyancsak a véletlennek köszönhetően került elő a közelmúltban
egy 1929 májusában készült egyfelvonásos filmriport színezett kópiája,
amely a főváros szempontjából nem éppen fontos eseményt mutat be, de a
mai XVI. kerület, a Sashalom szempontjából viszont fontos kultúrtörténeti
emlék.[25]
Budapest
mozijaiban már javában játszották az első hangosfilmeket, amikor 1931-ben,
egy márciusi napon megjelent az égen a németek büszkesége, a D.L.Z. 127-es
számú óriásléghajó, ismertebb nevén a "Zeppelin". A fantasztikus eseménynek
- amelynek egyébként két esztendővel korábban, 1929. október 16-án éjjel,
a Zeppelin egyik átrepülésekor néhány percig már részese lehetett a főváros[26]
- hihetetlen tömegeket vonzott az utcára. Aki tehette, vitte a fényképezőgépét
vagy amatőr kisfilmes kameráját, hogy megörökítse a lenyűgöző látványt,
ahogy a Duna-híd nagyságú ezüstszivar beúszik a budai hegyek felől
és keresztüllebeg Budapest felett. A Filmiroda két kisfilmet is forgatott
a valóban látványos aviatikai szenzációról; még a léghajóból is készítettek
légi felvételeket.[27] A Zeppelin
ugyanis kikötött a csepeli repülőtéren - amiben nem kis szerepe volt a
250 kivezényelt katonának -, hogy felvegye fedélzetére Gömbös Gyula
honvédelmi minisztert, aki többedmagával (köztük a Filmiroda operatőrével)
részt vett a körrepülésen. A madártávlatból készült felvételek sokkal jobban
sikerültek, mint bármelyik korábbi légi felvétel, ugyanis a Zeppelin sokkal
lassabban és méltóságteljesebben lebegett a város fölött, mint bármelyik
repülőgép. Még lassítani sem kell a felvételen ahhoz, hogy tisztán kivehetők
legyenek a város főbb útvonalai, az ismertebb épületek, amelyek között
olyan kultúrtörténeti érdekességet is fel lehet fedezni, mint például a
Vurstliban álló Feszty-körkép kerek faépülete.
"Horony-Pálfi
Aurél fővárosi közoktatásügyi tanácsnok előterjesztésére oktatófilm
készül Budapest történetéről. A pedagógiai irányításra Farkas László,
a művészi ellenőrzésre Zombory-Moldován Béla kapott megbízást azzal,
hogy a munkálatoknál a fővárosi múzeumok illetékes szakértőinek véleményét
is kérjék ki. A tervezet szerint a film két részben tárgyalja Budapest
történetét. Az első rész a legrégibb időktől a török kiűzéséig terjedő
korszakot öleli fel, a másik rész pedig a XVIII-XX. századot tárgyalja.
A rendkívül érdekesnek ígérkező oktatófilm a Magyar Filmirodában készül
és hangos kultúrfilm is lesz belőle. Tubay László fényképezi a kis
magyar filmújdonságot, amelyhez Muskovszky László iparművész tervezte a
régi Pest képeit és épületeit ábrázoló modelleket.[28]
" Ilyen és ehhez hasonló "kis magyar filmújdonság" a hangos korszak első
évtizedében szinte hetente készült a budapesti filmgyárakban és laboratóriumokban.
A rendszerint egyfelvonásos, mintegy tízperces úgynevezett kultúrfilmek
nagy sikert arattak a mozikban a főműsor és a híradó között, tökéletesen
ellátva egyébként azt a funkciót, amelyet ezeknek a kísérőműsoroknak a
hivatalos műsorpolitika szánt: semlegesíteni a közönség hangulatát a híradó
után. Ezt a célt a magyar és külföldi kultúrfilmek el is érték, hiszen
a várostörténeti érdekességek mellett az alkotókat olyan témák is megihlették,
mint a népművészet, a költészet vagy éppen az állattenyésztés. A mára már
teljesen kihalt kultúrfilm műfaja sok tehetséges alkotót foglalkoztatott,
akik a megrendelő igényeinek kielégítésén túlmenően a verbális didaktika
minden eszköze nélkül igyekeztek az adott témán belül művészit és maradandót
alkotni.
A kultúrfilm
operatőrei - akik a legtöbb esetben maguk állították össze felvételeiket
- általában a híradónál tevékenykedtek. Közülük a legismertebb a Magyar
Filmiroda egyik régi munkatársa, Somkúti István[29]
volt, aki pályáját 1912-ben a francia Pathé Fréres filmvállalat operatőrei
mellett kezdte, és 1945-ig megszámlálhatatlan felvételt és híradóriportot
készített, többek közt Budapestről is. A legtöbb fővárosi képsort azonban
Gyuricza
János készítette, aki már 1917-ben, tizenhat évesen a Corvin filmgyárban
dolgozott, és az érettségi után nem sokkal már Korda Sándor filmjeit
forgatta önállóan! A harmincas években készített kultúrfilmjei közül különösen
nagy sikert aratott a maga idejében a Duna gyöngye és a Budapesti
képeskönyv című munkája (az utóbbi sajnos elveszett). Rajtuk kívül
Tubay
László, Kerti Lajos[30],
Zsabka
Gyula és a hangmérnökként is tevékenykedő Megyer Tibor[31]
nevét kell feltétlenül megemlítenünk, ha a két háború közti Budapest filmoperatőreire
emlékezünk. Természetesen ennél sokkal többen készítettek mozgófilm-felvételeket
a főváros nevezetességeiről, olyanok is, akiknek nevét alig-alig jegyzi
a szakirodalom. Ezek közé a "névtelen katonák" közé tartozik Sétáló
Rezső is, aki 1926 óta tevékenykedett a filmszakmában, és Svájcban
már több kultúrfilmet is rendezett, amikor visszatelepült Magyarországra.
Nagyritkán felkérték ugyan egy-egy komolyabb munkára, ami egy kultúrfilm
vagy rövidke reklám képfelvételéből állt, de leginkább abból élt, hogy
kézi kamerájával járta a várost, és az érdekesebb jeleneteket, hangulatképeket
megörökítette, majd eladta a filmgyáraknak. Sokan foglalkoztak ilyesmivel
akkoriban, hiszen számos olyan operatőr dolgozott a filmgyártó cégeknek,
akiknek lakásában "bevetésre készen" álltak a legkülönbözőbb témájú, érdekesebbnél
érdekesebb zsánerképek, amelyeket mint darabárut lehetett megvásárolni.
Ezek
a felvételek a filmtechnika adta reprodukciós lehetőségeknek köszönhetően
megsokszorozódtak, és rendszerint hamar be is kerültek több filmösszeállításba.
A kutató számára a snitteken, felvételeken, jeleneteken kívül sokszor két
különböző időben készült beállítás is kísértetiesen azonos lehet. Ennek
oka leginkább a főváros sajátos arculatában, "fotogenitásában" keresendő.
Máig kedvelt helyszín például a Citadella és a Sziklakápolna közt található
kilátóegyüttes, amelynek legfelső lépcsőfokáról fotografálva egyszerre
lehet befogni az alsó teraszt, a kiálló fehér dolomitsziklát, a Ferencz
József-hidat, a Dunát és egész Dél-Pestet. Ezt a panorámaszöget szinte
minden Budapestre látogató turista felfedezte magának, és legalább egyszer
elkattintotta fényképezőgépét, amikor megmászta a Gellérthegyet. Budapest
másik ilyen fototurisztikai attrakciója volt a Várnegyed és a Halászbástya,
annak is leginkább az árkádos folyosója és a két bástya közt a fedetlen
kis sétatér. A Magyar Híradó (később Magyar Világhíradó)
huszonegy évfolyamában bőven találhatunk olyan filmriportot, amely külföldi
hírességek látogatásáról szól, és amelyet a Halászbástya környékén vettek
fel. A Duna-part híres, Buchwald-széksoros korzóját is szívesen fotografálták
és vágták be néhány Budapestet reprezentáló rövidfilmbe csakúgy, mint a
Blaha Lujza téri kereszteződés nagyvárosi forgatagát vagy a Szabadság teret
látványos, virágdíszes irredenta emlékhelyeivel.
A filmgyártó
cégek egyébként saját filmarchívummal is rendelkeztek, hogy egy-egy snitt
kedvéért ne legyenek kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak vagy
a magánoperatőröknek. A leforgatott felvételek eredeti vagy másolt negatívjait
és kópiáit témák szerint csoportosítva őrizték a raktáraikban, hogy amikor
egy film utómunkálatainál szükség van hangulatkeltő vágóképre, egy mozdulattal
kiemelhessék a dobozból a szükséges snitteket. A szakirodalom az 1945 előtti
időszakból több tucat olyan cégről tudósít, amely gyártott vagy forgalmazott
Budapestet népszerűsítő rövidfilmeket. Így szinte biztosra vehető, hogy
azok a cím- és felirat nélküli "muszter-tekercsek", amelyeket most a Magyar
Filmintézet archívumában őriznek, csupán töredékei az eredeti mennyiségnek.
A ránk maradt muszterek is sok érdekes felvétellel gyarapíthatják az akkori
fővárosról meglévő ismereteinket, hiszen olyan felvételek is megmaradtak,
amelyek elkészültükkor érdektelennek tűntek, így nem kerültek bele egyetlen
összeállításba sem, pedig fontos építészettörténeti dokumentumot képviselnek.
Ilyen például a Széll Kálmán téri[32]
úgynevezett "gomba" vasbetonszerkezetes, üvegablakos tetejű belső tere,
amely ma már csak egy ilyen muszer-tekercsen látható, vagy az a felvétel,
amely a Széna térrel együtt az egész teret láttatja a Főposta épületének
tornyából. A képeken jól kivehető a tér akkori szerkezete, a villamosvonalak
kocsifordulói és - a mai metrólejárattól kicsit jobbra - a Beszkárt jellegzetesen
hosszú, sokablakos trafik-váróterme.
A Széll
Kálmán téri filmanyag jó példa arra is, miként lehetséges egy ismeretlen
eredetű filmfelvétel korát meghatározni. Elsődleges támpontként természetesen
maguk az épületek kínálkoznak, építésük ideje pontosan meghatározható építészeti
dokumentumaik alapján. Könyvtárakban és antikváriumokban ugyancsak könnyen
hozzáférhető a két háború közti időszak évente megjelenő fővárosi kiadványa,
Az
utca rendje[33] című rendőrségi
zsebkönyv, amely ez esetben a villamos- és autóbuszjáratok részletes ismertetésével
lehet a kutató segítségére. Sokat segíthet továbbá a különböző korok divatízlésének
ismerete, bár ennek alapján csak hozzávetőlegesen lehet egy filmfelvétel
idejét meghatározni. Sokkal pontosabb kormeghatározást ígérnek a falakon
vagy hirdetőoszlopokon szereplő plakátok, reklámok, amelyek konkrét filmet,
színházi premiert vagy más rendezvényt hirdetnek. A kutatóra tehát ugyanolyan
felelősségteljes feladat hárul, mint egy játékfilm kellékesére, dramaturgjára,
díszlettervezőjére, csak éppen a tevékenység iránya ellentétes. Így a Széll
Kálmán téri képsorokat őrző, Budapesti képek fantázianévre keresztelt
filmtekercs készítésének időpontjaként a fent vázolt kutatás alapján nyugodtan
feltételezhetnénk akár az 1944-es esztendőt is. Egy apróság azonban még
pontosabban eligazít bennünket: az a tény, hogy a térről a Várfok utcába
vezető, ma már igencsak málladozó vasbeton lépcsősor alján a két közvilágítást
szolgáló modern kandeláber a filmen még az eredeti állapotában látható.
Ma, a valóságban azonban azt a felfelé lemaszkolt légvédelmi búrával ellátott
lámpatestet láthatjuk, amellyel a háború legvégén, 1943-44-ben látták el
a fővárosi közvilágítást.
A várostörténeti
kutatómunkát, amelyet most az utókor végez el a fennmaradt filmszalagok
segítségével, már 1941-ben megkezdték, amikor azt a bizonyos Budapest
története című "kis magyar filmújdonságot" készítették a Filmirodában,
s nem is akárhogyan! "A film rajzok, trükkök és műtermi felvételek érdekes
kombinációjában mutatja be a főváros fejlődését az ősidőktől napjainkig"[34]
- írta a készülő filmről a szakma hivatalos, hetente megjelenő lapja. Kár,
hogy ez a film is elveszett, pedig még oktatófilm-változat is készült Tubay
László felvételeinek felhasználásával. Sajnos ennek a filmnek a kópiája
is a háború áldozata lett, így egyedüli forrásanyagnak azt az 1943-ban
megjelent oktatófilm-jegyzéket tekinthetjük, amely "Budapest Székesfőváros
Oktatófilmjeinek" sorozatában a 199. és a 200. sorszám alatt tartja nyilván
a Képek Budapest történetéből a legrégibb időktől 1686-ig, valamint
a Képek Budapest történetéből 1686-tól napjainkig című filmeket,
és részletesen közli a tartalmukat.[35]
A kétrészes, néma oktatófilm közel negyven felirat segítségével kíséri
végig a főváros történelmét, az illírek és kelták kultúrájától egészen
a bécsi döntésig.
Hasonló
tematikával próbálkozott néhány évvel korábban Paulovics Mihály
filmgyártó és operatőr, valamint Budapest egy másik híres fotográfusa,
Karbán
József, aki a némafilm idején Fejős Pál, Deésy Alfréd
és Uher Ödön operatőre volt. (Róla egyébként még azt is megjegyzi
büszkén a szakirodalom, hogy "1930-ban Barcelonába ment, ahol két műterem
technikai felépítésében vett részt.")[36]
Filmjük, amelyről most szó van, a harmincas évek végén keletkezett és egy
kultúrfilm-sorozat darabja volt, amely az Ismerd meg hazádat! címet
viselte. Nem tudni, hogy a sorozatnak 1945-ig pontosan hány darabja készült
el. Budapest műemlékei című negyedórás hangos kultúrfilmjük szép
sikert aratott a szakmai körökben. Olyannyira tetszett a szakmai közönségnek,
hogy az 1939 őszén megrendezett Lillafüredi Nemzeti Filmhéten (amelyet
nyugodtan tekinthetünk akár a legelső hazai filmszemlének is) ezüst serleggel
jutalmazták. A Kovács és Faludi Filmlaboratóriumban gyártott film képsora
alatt a korszak legendás rádiószpíkere, Pluhár István mondja az
összekötő szöveget, amely időben és térben egyaránt plasztikusan vezet
végig a főváros szinte valamennyi, azóta már részben eltűnt épületdokumentumát
érintve, bemutatva. A lelkes "tárlatvezetés" nem hagyja ki azokat a várostörténeti
érdekességeket sem, amelyeknek gyökere esetenként a barokk korba nyúlik
vissza. Paulovics és Karbán filmszalagján olyan, ma már talán nem is látható
épületek és városrészek dokumentálódtak eredeti formájukban, mint a Kiscelli
kastély, Óbuda régi lakóházai vagy a Tabán.
Tematikailag
talán ehhez a filmhez áll a legközelebb Gyuricza János kisfilmje,
a Hit és művészet, amely néhány évvel később, 1943 táján készült
a Filmirodában. A kisfilm, amelynek csupán egy másolásra sajnos alkalmatlan
16 mm-es kópiája maradt fenn, Fáy Béla[37]
bariton hangú kísérőszövegével Budapest szinte valamennyi templomát bemutatja.
A ránk maradt több órányi, Bu- dapestről szóló filmanyagban ez az egyetlen
olyan film, amelyben akár csak néhány másodpercig is, de látható a 20.
század történelmében különféle szerepeket betöltő Regnum Marianum templom
a mai Dózsa György úton. Ehhez a filmhez hasonlóan "kellemesen didaktikus"
alkotás a Budapest ipari múltja című rövidfilm is, amelynek bemondója
szakavatott ember volt: Dr. Felkay Ferenc, "Budapest Székesfőváros
Tanácsnoka". A számos, Budapesttel foglalkozó oktatófilm mellett - amelyek
közt egyébként olyan érdekességeket is találunk, mint a Budapest hegyei
című háromrészes sorozat, vagy a főváros csatornázásával, áramellátásával
és kereskedelmével foglalkozó különálló filmek - készültek ekkoriban olyan
művészi ihletettségű filmek is, amelyeket a M. Kir. Országos Külkereskedelmi
Hivatal számára forgattak. Ilyen volt a két háború között készült kultúrfilmek
egyik legnagyszerűbb alkotása, a Budapest fürdőváros című 1935-ös
film is. A tízperces (ma így mondanánk) "referenciafilmet" a "Budapesti
Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság" megbízásából Somkúti István rendezte
és fényképezte, művészeti vezetője Kandó László festőművész volt,
a kísérőzenét pedig az 1939-ben Amerikába kivándorolt kitűnő tehetségű
László
Sándor szerezte. Sikere nem is maradt el. A film, amely a Külkereskedelmi
Hivatal jóvoltából eljutott Németországba, Angliába, Olaszországba és Európa
más országaiba, még elkészülésének esztendejében érmet nyert a comói filmversenyen.
"Ezek a sikerek sokkal többet jelentenek, mint a gyártók munkájának elismerését.
Jelentik azt, hogy mint nemzetközi díjat nyert filmek, elhelyezhetők a
külföldi filmpiacon, és így a külföld mozilátogatói időnként művészi kultúrfilmeken
keresztül szerzenek előnyös benyomásokat hazánk értékeiről."[38]
Hazánk
és fővárosunk értékeit természetesen nemcsak mi, hanem számos ide látogató
turista is megörökítette filmkamerájával. Már a harmincas évek elejéről
ismerünk olyan Budapest-kisfilmeket, amelyeknél a gyártást finanszírozó
cég mögött nem hazai érdekeltség állt. Ilyen például az 1932-ben készült
Budapest
symfoniája című "zenés hangulatkép is", amelynek rendezője az az Adolphe
Osso, aki ebben az esztendőben a Hunniában több filmet is gyártott.
"A Hunnia sokat köszönhet ennek a filmgyártó vállalatnak, mert az Osso-Film
kiegészítette a gyár akkor hiányos lámpaparkját, és munkájával nagyban
hozzájárult ahhoz, hogy a magyar filmgyártás meginduljon"[39]
- írta néhány évvel később a Filmlexikon a francia cégről, amely olyan
filmeket készített Budapesten, mint Fejős Pál Tavaszi zápora,
vagy Székely Istvántól a Repülő arany. A cég budapesti hangulatképei
remekül sikerültek, amiben nagy szerepe volt elsősorban az operatőrnek,
Curt
Courantnak és a nagyszerű komponistának, Angyal Lászlónak. A
film első képsorai emberek, nyüzsgés nélkül mutatja be a főváros nevezetesebb
pontjait, csak a film egészét végigkísérő zenei téma hangszerelése változik
a különböző helyszíneken: a várbeli Mátyás-kútnál a vadászjelenetet kürtök
hangja festi alá, míg a Szentháromság téren a kőbe faragott szentek közelképeit
orgonaszó teszi még plasztikusabbá. Osso remek érzékkel csoportosította
Budapest látnivalóit. Egy csokorba kötötte a hidakat, csakúgy, mint a kultúra
nevesebb intézményeit: a múzeumokat, színházakat és a fürdőket, amelyek
abban az időben sokkal inkább emblémái voltak a magyar fővárosnak, mint
manapság. Csodaszép, alkonyatkor felvett városligeti képekkel búcsúzunk
Budapesttől: a kamera a tavon siklik a Vajdahunyad vár tövében, és Fekete
Pál operaénekes tolmácsolásában megszólal végre eredeti formájában
is a sokféle variációban eljátszott népdal: "Sej, haj gyöngyvirág, teljes
szegfű, szarkaláb..."
Budapest
történetének külön fejezete lehetne a főváros zenével való kapcsolata.
Sokan sokféle szerenádot írtak már Budapesthez, a megihletett dalszövegírók
éjjel is éppoly csodálatosnak látták, mint napsütésben. A századforduló
korábban már idézett, híres slágere, a Látta-e már Budapestet éjjel?
- igaz, némi címváltoztatással - életre kelt filmen is: Dáloky János
készített érdekes snittfilmet 1940-ben Látta-e már Budapestet télen?
címmel, amelyhez a zenét Vincze Ottó írta. A filmnek az alkotók
a "Jazz-fantázia a hóban" alcímet adták, s ehhez a zenei meghatározáshoz
Kerti
Lajos felvételeinek összevágásakor is tartották magukat. A Magyar Filmiroda
gyártásában készült rövidfilm egyike a kor legérdekesebb alkotásainak.
Stílusában és eszközeiben nagyon emlékeztet Dziga Vertov szovjet-ukrán
filmrendező világhírű filmkísérletére, az Ember a felvevőgéppel
című 1929-es lírai filmriportra, amely szintén a városban lakó emberek
hangulatát, mindennapjainak levegőjét, ételeinek ízét kívánja visszaadni
a mozgófényképek mozaikkockáinak rendezett-rendezetlen egységében. Dáloky
filmjében olyan kevéssé fontosnak látszó fővárosi részleteket is bemutatott
(s ezzel egyidejűleg dokumentált is), mint a Szürketaxi vállalat központi
garázsa, a neonreklámok fényében zajló éjszakai élet vagy a legendás hírű
Nagymező utcai Arizona mulató, amelyről ez az egyetlen autentikus, riportszerű
filmfelvétel. Szintén a Filmirodában készült néhány évvel korábban László
Sándor zenés kisfilmje, a Magyar triangulum, amelyben a rendező
három egymástól különböző zenei stílust szerepeltetett. Az egyik ezek közül
egy akkoriban divatos tánczene, az angolkeringő volt, amelyet maga a rendező
komponált Ilniczky László szövegére Álmaim királya: Budapest
címmel. A kor ízlésének megfelelően férfi énektrió (Weygand Tibor,
Szabó
Miklós és Melha Kálmán) adta elő a dalt, amely a zenei anyagra
vágott budapesti montázzsal azóta is sokszor idézett, hangulatos ős-klip.
A magyar dokumentumfilm történetének természetesen nem ez az egyetlen olyan
zenés kisfilmje, amely pusztán Budapest és egy sláger kedvéért jött létre.
Ilyen az a Lánchíd című 1946-os kisjátékfilm is, amelynek ugyan
története nem nagyon volt, hacsak nem magának a címszereplő műtárgynak
a történelmi sorsa. Erről énekel ugyanis a filmben a kor egy nagy és egy
sokkal kisebb sztárja, Jávor Pál és Hertelendy Hanna, akik
számára a Hamvadó cigarettavég komponistája, Hegedűs Tamás
írt szívhez szóló, ám elviselhetetlenül vontatott balladát. Ezt a kesergő
és helyenként hamisan énekelt dallamot festik alá Gyuricza János
felvételei a romos Lánchídról, amelyeket helyenként aprólékos trükkmunkával
úsztat át a híd korábban készült archív képsoraiba.
"8570
mozi vetíti egy amerikai filmriporter Magyarországról készült felvételeit"[40]
- adta hírül büszkén 1939 tavaszán a filmszakma hivatalos lapja, a Magyar
Film. A név nélkül megjelent cikkből megtudhatjuk, hogy a "The Marche
of Time" amerikai filmvállalat európai képviselőjének budapesti látogatása
jóvoltából készült film a magyar fővárosról, amelyet a későbbiek során
az angol nyelvű kommentárok mellett elláttak francia, spanyol és holland
kísérőszöveggel is, így Amerika csaknem valamennyi moziján kívül Európa-szerte
is vetítették a filmet. Egy két évvel későbbi információ szerint az Országos
Mozgóképvizsgáló Bizottság 1941. június 22-28-ig tartott ülésein "külföldre
vinni engedélyezett" egy 105 méteres kisfilmet, amelyet az amerikai Fox
filmgyár készített, és amelyet a Budapesti képek az állatkertből, II.
rész címmel láttak el.[41]
E két amerikai produkcióról nincsenek további információink. Az amerikai
produkcióban készült Budapest- rövidfilmekből Magyarországon jelenleg egy
hozzáférhető csupán: az MGM által a harmincas évek vége felé forgatott
Beautiful
Budapest[42] című kilencperces
kisfilm, amelyet az operatőr (Winton C. Hoch) színes Technicolor
anyagra forgatott. A James A. Fitzpatrick Voice of the Globe
című turisztikai sorozatának egyik darabját képező film igazán nagyszabású
alkotás a ránk maradt Budapest-filmek sorában. Nem csupán még ma is élvezhető
színvilága teszi fontossá, hanem a beállítások, az akkor még szokatlan
daruzások, a rezgésmentes utcai fahrtok, a vágás frissessége és a zenei
összeállítás Strausstól merített motívumai is.
Budapestet
nemcsak az amerikaiak filmezték színes nyersanyagra ekkoriban, hanem mi
magyarok is. Hivatalos formában készült, 35 mm-es filmszalagról persze
még nem beszélhetünk ekkoriban, hiszen ilyen - a Beszélő köntös-t[43]
és Macskássy Gyula reklámfilmjeit[44]
leszámítva - ekkoriban még nem létezett idehaza. Élt és virágzott azonban
az amatőrfilm-mozga- lom, amelynek tehetősebb tagjai körében igen kedvelt
nyersanyagnak számított már a harmincas évek végén a 16 mm-es színes Agfacolor
nyersanyag, amelyen helyes expozícióval meglepően jó minőséget lehetett
elérni. A filmszalag korszerűségéhez azonban egy tökéletlenség is párosult:
nem volt negatívja, így ha idejében nem készítettek róla másolatot, egy
rossz befűzés következtében a belefektetett munka teljes egésze megsemmisült
a filmszalaggal együtt. A fennmaradt források, visszaemlékezések és kutatások
egyértelműen arra utalnak, hogy ezekről a filmszalagokról nem készült másolat,
így tehát a ránk maradt színes felvételeket a szó szoros értelmében egyedi
értéknek tekinthetjük. Az amatőrfilmesek egyesületének hivatalos folyóiratában,
a Pergő képek-ben számos helyen olvashatunk olyan színes keskeny
(16 mm-es) budapesti zsánerfilm-próbálkozásokról, amelyeket puszta kedvtelésből
készített egy-egy olyan amatőr, aki esetenként díjakat is nyert filmjével
a nemzetközi amatőrfilm-versenyeken. A filmek "felhasználási" területe
is gyakran változó volt, hiszen az otthoni családi vetítésektől kezdve
egészen a nyilvános bemutatókig, sok helyszínen, rengeteg ember előtt pergették
le a kis tekercseket. "A Budapesti Nemzetközi Vásáron, az Idegenforgalmi
Hivatal pavilonjában is lesz színes keskeny hangos filmszínház"[45]
- írta a szaksajtó azokról az amatőrfilmekről, amelyek közt olyan érdekes
címekkel is találkozhatunk, mint a Szent István év Magyarországon,
az Egy hét Magyarországon, vagy a Szent Margitsziget. Sajnos
ezekről a filmekről a címükön kívül semmit sem tudunk. Családja jóvoltából
fennmaradt viszont egy tehetséges és sokoldalú építészmérnök, Dudás
László csaknem teljes hagyatéka. Dudás - akit a szakma a Hunnia Filmgyár
díszlettervező- jeként is jól ismert - készítette el ebben az időben a
leghíresebb és legigényesebb színes Budapest-filmet, amelynek a Színes
Budapest címet adta. Nagy kár, hogy a film eredeti példányának eddig még
nem sikerült a nyomára bukkanni, így a hangulatos összeállításból csak
egy fekete-fehér másolat található a Magyar Filmintézet Archívumában. Bánki
Pál magántisztviselő 1943-ban forgatott Szent István Nap Budapesten
című rövidfilmje azonban a közelmúltban, fia jóvoltából bekerült a nemzeti
filmgyűjteménybe. A tízperces kisfilm (amely egyébként díjat is nyert az
1944. évi hazai amatőrversenyen) dokumentumértéke páratlan, hiszen ez az
egyetlen olyan színes filmfelvétel, amely a Horthy-korszak reprezentáns
politikusait megörökítette. A filmet kicsit hosszan "vattázza" ugyan a
rengeteg állatkerti felvétel, s csak keveset mutat a belváros akkori arcából,
a Várnegyedből vagy a főváros mindennapjaiból, ennek ellenére várostörténeti
szempontból is nagy értékű filmfelvételről van szó.
Alighanem
amatőr keskenyfilmek lehettek azok a filmtekercsek is, amelyeket a Magyar
Mérnök- és Építész Egylet összes szakosztályainak egyetemes ülésén pergettek
le, 1939 márciusában. "Az ülésen Király Kálmán tanácsnok bemutatta
a fővárosi út- és csatornaépítési ügyosztály újabb építkezéseiről készült
filmeket. A filmek közül az első az új balatoni út építését, a második
a Várhegy oldalában történt hegycsuszamlás elleni védőmunkát, a harmadik
a központi csatornaszivattyútelep új nyomócsatornájának építését, a negyedik
a Hősök terének átépítését, az ötödik pedig az új óbudai kivezető út építését
mutatta be."[46] Ha a fenti filmek
esetében valóban egypéldányos amatőrfilmekről van szó, akkor kevés az esély,
hogy valahol még fellelhetők. A hasonló témát érintő, akkor még tudományos,
de ma már mindenképpen történeti értéket képviselő filmekből csupán néhány
darabot őriznek a Magyar Filmintézetben. Készítőik nevét a legtöbb esetben
homály fedi, még feliratok sincsenek a képsorok közt, csak az deríthető
ki a filmtekercsekről, hogy milyen eseményen vették fel őket. Ilyen "anonim"
felvételen őrződött meg például a ferihegyi repülő- térre vezető út építése,
az úgynevezett "szomorú" Kossuth-szobor leleplezése, vagy az Acélvázas
építkezés című filmtekercsen egy modern vasbeton szerkezetű budapesti
Bauhaus-lakóház felépítése. Természetesen a filmszalag már említett reprodukciós
képessége révén az ilyen tudományos céllal készített felvételek legjobban
sikerült képsorai gyakran bekerültek az iskolákban kötelező rendszerességgel
bemutatott oktatófilmekbe, amelyek több tucatra rúgó példányszámuknál fogva
nagyobb eséllyel maradtak az utókorra. Az oktatófilmeket készítő Filmiroda
számos ipari célra készült snittet is felhasznált oktatófilmjeiben, amelyek
a főváros csatornázását, vízgazdálkodását, áramszükségletének ellátását
vagy éppen utcai közlekedését próbálták megértetni a tanuló ifjúsággal.
Ez utóbbiból egyébként 1936-ban több részes sorozatot is készítettek Az
utcán légy éber! címmel, amely külön fejezetben taglalta a gyalogos-
és a tömegközlekedést.
Közvetlenül
az ostrom után készült Bodrossy Ernő saját gyártásában az a kisfilm,
amely talán a legigényesebben készült Budapest-filmek egyike. Az igényesség
elsősorban a technikai kivitelre vonatkozik; Nóti Károly forgatókönyve
és a film két szereplőjének, Vándory Gusztávnak és Bodrossy Erzsikének
színészi játéka kevésbé sikerült. A Budapest tragédiája ennek ellenére
jelentős dokumentumfilmünk, ami be is bizonyosodott a nemrégiben kezdődött
restaurálás során. A film eddig őrzött kópiája ugyanis meglehetősen hiányosnak
bizonyult ahhoz a példányhoz képest, amelyet a film rendezője és operatőre,
Gyuricza
János családja bocsátott nemrégiben a Filmintézet rendelkezésére. A
hiány oka abban a csonkításban rejlik, amelyet később a Filmiroda archívumában
végeztek el más filmek készítői, akik ebből az akkor már "lefutottnak"
számító filmből egyszerűen kiollózták a legérdekesebb snitteket. Gyuricza
filmje azonban még csonka formájában is megdöbbentette az utókort, hiszen
a rendező mindent rögzített kamerájával a fővárosi utcákon, amit arra érdemesnek
talált 1945 nyarán. Két főszereplőjét - akik egyébként pesti romokon ámuldozó,
Amerikába szakadt magyarokat játszottak - minden olyan budapesti helyszínre
magával vitte, amelyről még a háború előtt szép felvételeket készített.
Ezeket a felvételeket a korábban a Lánchíd című filmjénél már említett
eljárással egymásba úsztatta, hogy plasztikusan érzékeltesse a pusztulást.
Gyuriczának bizonyára sok munkájába és fáradságába kerültek a felvételek,
amelyeknek ugyanabból a szögből, ugyanolyan gyújtótávolságú objektívvel
kellett készülniük, mint a korábbiaknak. De ugyancsak nehéz lehetett a
két állapotot bemutató felvételeket egymásba úsztatnia ahhoz, hogy a képváltáskor
ne lehessen túlságosan érzékelni a filmtrükk hatását.
A Magyar
Filmintézet Archívumában őrzött Budapest-filmek jelentős hányada már átesett
a restauráláson és a hosszú távú megőrzéshez szükséges átmentéseken. Képanyagaikat
katalogizálták, rendszerezték, beazonosították. A munkák azonban sosem
zárulhatnak le teljesen: erre példa az egykori Szovjetunió filmarchívumában
végzett tavalyi kutatás is, amelynek során a Filmintézet munkatársai egy
olyan, 1945-ben készült Budapest-kisfilmre bukkantak, amelynek létezéséről
sem tudtak eddig. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ösztöndíjával
végzett kutatás várhatóan hamarosan befejeződik, és bekerülhet az archívum
Budapest témájú dokumentumfilmjeinek gyűjteményébe a Budapest mégis
él című tízperces propagandafilm is, amelynek írói Mesterházi Lajos
és Kertész Pál, operatőrei Icsey Rudolf és Ágai István
voltak, és Máriássy Félix rendezte.
[1]Kőháti
Zsolt: Tovamozduló ember tovamozduló világban (A magyar némafilm 1896-1931
között). Magyar Filmintézet, 1996. 29. old.
[2]Képek
a magyar némafilm történetéből (Mafilm, 1964. R: Magyar Bálint).
[3]A
Magyar Filmintézetben Díszszemle a Vérmezőn cím alatt található meg a film.
[4]Budapest
Lexikon, Akadémiai Kiadó, 1973. 522. old.
[5]Nemeskürty
István: A képpé varázsolt idő. Magvető Könyvkiadó, 1983. 54. old.
[6]A
Magyar Filmintézetben Budapesti forradalom 1912-ben cím alatt található
meg a film.
[7]A
Magyar Filmintézetben IV. Károly és Zita királyné megkoronázása cím alatt
található meg a film.
[8]A
diszkográfiai információkat Kiss Gábor Zoltán hangarchívuma bocsátotta
rendelkezésemre.
[9]Baumann
Károly Kőmives Sándor színész apja volt.
[10]Vörös
Riport Film, 5. szám
[11]Vörös
Riport Film, 3. szám
[12]Vörös
Riport Film, 1. szám
[13]"Magyar
díszőrség felváltása". Első Magyar Hanglemezgyár (1908), No. 193
[14]Magyar
Híradó, 22. szám. 1924. július.
[15]Magyar
Híradó, 43. szám. 1924. december.
[16]Magyar
Híradó, 47. szám. 1925. január.
[17]Magyar
Híradó, 48. szám. 1925. január.
[18]Magyar
Híradó, 74. szám. 1925. július.
[19]Magyar
Híradó, 86. szám. 1925. október.
[20]Magyar
Híradó, 92. szám. 1925. november.
[21]Magyar
Híradó, 77. szám. 1925. augusztus.
[22]Magyar
Híradó, 73. szám. 1925. július.
[23]A
Magyar Filmintézetben Blaha Lujza temetése cím alatt található meg a film.
[24]A
Magyar Filmintézetben Kivágás 207. cím alatt található meg a film.
[25]A
Magyar Filmintézetben A Pestsashalmi Ipartestület zászlószentelése cím
alatt található meg a film.
[26]A
Pesti Hírlap Nagy Naptára az 1930. közönséges évre. Légrády testvérek kiadása,
56. old.
[27]A
Magyar Filmintézetben A Zeppelin Budapesten és Képek a "Graf Zeppelin"
nevű óriásléghajó budapesti útjáról cím alatt található meg a két film.
[28]Magyar
Film, 1941. 39.sz., 1941. szeptember 27. 11. old., "Hírek" rovat.
[29]Somkúti
István korai munkáit még Sovisráth Istvánként jegyezte.
[30]Kerti
Lajos korai munkáit még mint Kaulich Lajos jegyezte.
[31]Megyer
Tibor korai munkáit még mint Meyer Tibor jegyezte.
[32]Ma:
Moszkva tér
[33]Felelős
kiadó: Király Elemér, Hunnia nyomda Kft. Budapest, VII., Hársfa u. 36.
[34]Magyar
Film, 1941. 7. sz., 1941. február 15. 3. old.
[35]Budapest
Székesfőváros Oktatófilmjei írásban 1-260-ig. Budapest Székesfőváros kiadása,
1943. 342-348. old.
[36]Filmlexikon.
Szerkesztették: Castiglione Henrik és Székely Sándor. Budapest, 1941. 279.
old.
[37]Fáy
Béla, aki eredetileg színész volt, számos sikeres kultúrfilmnek volt bemondója,
sőt rendezője is.
[38]Magyar
Film, 1939. 1. sz., 1939. február 18. 15. old.
[39]Filmlexikon.
Szerkesztették: Castiglione Henrik és Székely Sándor, Budapest, 1941. 469-470.
old.
[40]Magyar
Film, 1939. 6. sz., 1939. március 25. 12. old.
[41]Magyar
Film, 1941. 27. sz., 1941. július 5. 8. old.
[42]A
Magyar Filmintézetben Tündérszép Budapest cím alatt található meg a film.
[43]Készült
1941-ben, rendezte: Radványi Géza. A filmnek csupán három rövid jelenete
volt színes (Agfacolor nyersanyagon), amit Németországban hívtak elő és
másoltak pozitív filmszalagra.
[44]Ekkoriban
szinte valamennyi színes reklámfilm a kétoldali emulziós ún. "Gasparcolor"
bipakk-eljárással készült. Ezek hívását és másolását, ugyancsak Németországban,
a Geyer cégnél készítették.
[45]Magyar
Film, 1941. 16. sz., 1941. április 19. 11. old.
[46]Magyar
Film, 1939. 7. sz., 1939. április 1. 11. old.
|