Károlyi Mihály
tér, Marx-szobrok, fehér ló
Budapest szimbolikus elfoglalásai 1918-1919-ben
___________________
VÖRÖS BOLDIZSÁR
Az
1918-1919-es magyarországi forradalmak és az ellenforradalom vezetői
nem egy ízben fejezték ki, hogy az egymásra következő politikai-társadalmi
átalakulások sorozatában kulcsszerepet tulajdonítanak az ország
fővárosának, Budapestnek. "Budapest hősei proklamálták az ország
népeinek szabadságát" - írta az októberi forradalomról Bartha Albert,
Károlyi Mihály kormányának hadügyminisztere 1918 végén.[1]
"Azt ugye bár nem kell magyarázni, hogyha Budapest ipari proletáriátusa
nem tartja kezében a gyeplőt, ha Budapest ipari proletáriátusa nem
lesz tovább zászlóvivője a proletár diktaturának ha nem lesz utmutatója,
nem lesz egyenesen fáklyavivője az egész országban a proletárdiktaturának
és az eszmék terjesztőjének akkor a proletár diktatura Magyarországon
nem állhat fenn" - jelentette ki Landler Jenő, belügyi népbiztos,
a Budapesti Forradalmi Központi Munkás- és Katonatanács intézőbizottságának
tagja a budapesti munkás- és katonatanács 1919. április 15-ei ülésén.[2]
"A vidék nem ok nélkül neheztelt a fővárosra. Minden rossz innen
indult ki" - mondta a közelmúltról Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg
fővezére Az Est tudósítójának adott interjújában, 1919. november
elején.[3]
Érthető tehát, hogy mind a polgári forradalom,
mind a Tanácsköztársaság, mind pedig az ellenforradalom vezetői,
irányító testületei a Budapest feletti politikai hatalom megragadásán
és megtartásán túlmenően - eszméik terjesztése, hatalmuk érzékeltetése
és egyben legitimálása érdekében - igyekeztek a legkülönfélébb szimbolikus
térfoglalási eljárásokkal is birtokba venni az ország fővárosát.
Ennek megvalósításához sokféle eszköz kínálkozott: így pl. a különféle
politikai jelképek (képek, szobrok stb.) használata; középületek
birtoklásának hangsúlyozása; utcák, terek átnevezése; emlékművek
állítása; szimbolikus súlyú közéleti beszéd tartása (amelynél különösen
fontos az időpont és a hely); továbbá szimbolikus értékkel bíró
közösségi rendezvények, tömeggyűlések szervezése, lebonyolítása.
Egy-egy konkrét esetben - mint látni fogjuk - ezen eszközök közül
egyszerre többet is alkalmazhattak,[4] még szemléletesebbé,
hatásosabbá téve ezzel a térfoglalást: Budapest elfoglalását.
Forradalmi helynévadások
"Forradalmi időkben semmi sem olyan hatásos,
mint a szimbólumok bukása" - írta a nagy francia forradalom, a Bastille
bevétele kapcsán Eric J. Hobsbawm angol történész.[5]
S valóban: már a magyar polgári demokratikus forradalom legelején,
november első napjaiban sor került az 1849-ben a budai várat a magyar
seregek ellen védő, Pestet bombázó Heinrich Hentzi tábornok korábban
is számos tiltakozást kiváltó, a Habsburg-uralom jelképének számító
budapesti emlékművének elpusztítására.[6] Szintén
novemberben, immár a köztársasági eszmék terjesztése és az elődökként
tisztelt történelmi személyiségek emlékének ápolása jegyében a kormány
felhatalmazta a fővárost egy Martinovics-emlékmű felállítására;
a tervek szerint a Vérmezőn.[7] November 28-i
rendeletével a kormány intézkedett, hogy a magyar címerből el kell
távolítani a koronákat.[8]
E jelképértékű térfoglalásokhoz képest sokkal
koncepciózusabb, Budapest forradalmi szellemű megújítását szimbolizáló
eljárás volt az a két helyátnevezési sorozat, amelyről a Fővárosi
Közmunkák Tanácsa 1918 novemberében döntött. A Közmunkatanács elnöke,
Polónyi Géza még 1918. október legelején felkérte Krúdy Gyulát,
hogy vegyen részt a budapesti utcák új elnevezésének munkálataiban.[9]
Egy hónappal később az író arról számolt be, hogy több felszólítást,
levelet kapott a legkülönfélébb emberektől, akik azt kérték, az
új elnevezéseknél legyen tekintettel a forradalomra.[10]
A különböző elgondolásokat figyelembe véve fogalmazta meg Krúdy
november 19-i előterjesztését, amelyben azt javasolta: "A Közmunkák
Tanácsa nevezze el
a Gizella-teret [ma: Vörösmarty tér]:
Károlyi Mihály térnek
miután ott tartotta, (a függetlenségi kör ablakából) Károlyi Mihály
gróf az emlékezetes beszédeket, amelyek a diadalmas forradalmat
meginditották.
(A tér eddig Ferenc József Gizella nevü leányáról
volt elnevezve, amire többé semmi szükségünk sincs.)
Javasolom, hogy
a Ferenc József teret [ma: Roosevelt
tér]: Október 29-térnek
nevezzék el, miután október 29-én ott lőttek utoljára a szabadságát
követelő nép közé.[11]
(A tér a régi királyról volt elnevezve, akire
többé nem szivesen emlékezünk.)
Az Országház-teret [ma: Kossuth Lajos
tér]: Népszava-térnek
nevezzék el, miután ott kiáltották ki a diadalmas köztársaságot;
a Városligetet: Köztársaság-ligetnek,
miután ez Budapest legnagyobb beépítetlen területe, ahol a munkás-gyüléseket
tartani szokták volt;
a Vilmos császár-körútat [ma: Bajcsy-Zsilinszky
út]: Váci-körútnak,
miután az még ma is így él az emberek emlékezetében s csak a gyötrelmes
háború tanított az új nevére;
ugyanezért:
a Ferdinánd bolgár cár-körútat [ma:
Vámház körút] - Vámház-körútnak;
a Mehmed szultán körútat [ma: Múzeum
körút] - Múzeum körútnak;
s a Károly király-körútat [ma: Károly
körút] - Forradalom-körútnak
nevezzék el, mert nyomban el kell takaritani a városból a háború
e kiáltozó emlékeit."[12]
1918. november 19-ei ülésén a Közmunkatanács,
több esetben Krúdy javaslatát követve, az alábbi helynévváltoztatásokat
rendelte el: az Országház teret Köztársaság térre keresztelték át.
A Ferenc József teret Október térre nevezték át, amely megoldás
(Krúdy elképzeléseitől némileg eltérően) nem a forradalom egy konkrét
eseményére, hanem általában a forradalomra, annak győzelmére utalt,
felváltva a bukott rendszert jelképező uralkodó nevét. A Gizella
teret Károlyi Mihály térre keresztelték át. Az egykori Vámház körutat,
amelyet 1915-ben kereszteltek át Ferdinánd bolgár király útra, visszakeresztelték
Vámház körútra. A korábbi Múzeum körutat, amelyet szintén 1915-ben
neveztek el Mehmed szultán útnak, visszakeresztelték Múzeum körútnak.
A korábbi Országutat 1874-től nevezték Károly körútnak, s 1916-tól
Károly király útnak. Ez esetben azonban a visszakeresztelés nem
lett volna elégséges megoldás a Habsburg-uralmat jelképező történelmi
alak s az általa képviselt rendszer emlékének eltörléséhez, így
érthető, hogy Krúdy radikálisabb megoldást: teljesen új nevet, mégpedig
éppen az e rendszerrel való leszámolásra utalva a Forradalom körút
nevet javasolta. A Közmunkatanács azonban a Népkörút név mellett
döntött. A hajdani Váci körutat, amelyet 1914-ben neveztek el Vilmos
császár útnak, visszakeresztelték Váci körútnak. Az 1916-tól az
uralkodó feleségéről elnevezett Zita királyné utat visszakeresztelték
Várkert rakpartra.[13] Ebben a helynév-változtatási
sorozatban a Közmunkatanács öt esetben a közelmúlt, illetve a jelen
történelmi figuráit, jórészt a világháború hatására elutasított,
de a köztársaságban egyébként sem feltétlenül kívánatos uralkodókat
megörökítő neveket törölte el, négy esetben visszaadva a hely korábbi
nevét. Négy esetben a forradalom legjelentősebbnek ítélt elemeit
örökítették meg helynévadományozással, mégpedig úgy, hogy azok Budapest
területén szimbolikus, a forradalom győzelmére utaló láncolatot
alkossanak: a Népkörútról a legrövidebb úton a Károlyi
Mihály térre, onnan az Október térre, végül onnan
a Köztársaság térre lehetett eljutni.
November 30-i ülésén, a következő helynévváltoztatási
sorozatnál a Közmunkatanács már mélyebben nyúlt vissza a történelembe:
elhatározta, hogy a Ferenc József rakpartnak (ma: Belgrád rakpart)
a Fővám tértől az Eskü térig (ma: Március 15. tér) terjedő szakasza
Kossuth Lajos rakpart, a Petőfi tértől az Eötvös térig terjedő szakasza
pedig Petőfi rakpart lesz. A Kossuth Lajos utca elnevezés ki fog
terjedni az Eskü térig, megszüntetve a Kígyó tér (ma: Ferenciek
tere) és az Eskü út (ma: Szabad sajtó út) elnevezéseket. A Rudolf
rakpart (ma: Széchenyi rakpart) új neve Széchenyi rakpart, a Rudolf
téré (ma: Jászai Mari tér) - Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok
tiszteletére - Leiningen tér lesz. A Főherceg Albrecht út (ma: Hunyadi
János út) - Nagy-Sándor József honvédtábornok emlékére - a Nagy-Sándor
út nevet kapta. A Főherceg Sándor teret (ma: Gutenberg tér) Sándor
térre, a Főherceg Sándor utcát (ma: Bródy Sándor utca) Sándor utcára
nevezték át. A Stefánia út (ma: Olof Palme sétány-Stefánia út) a
honfoglalók vezérének emlékére az Árpád út nevet kapta. A Koronaherceg
utca (ma: Petőfi Sándor utca) új neve: Hajnóczy utca, a Mária Valéria
utcáé (ma: Apáczai Csere János utca) Szentmarjay utca, az Erzsébet
királyné úté Zrínyi Ilona út lesz. A Régi posta utca elnevezés ki
fog terjedni a Hajnóczy utcáig, megszüntetve ezzel a Korona utca
nevet. A Népszínház utca a Blaha Lujza utca, a Borz utca (ma: Nyáry
Pál utca) pedig a Kaas Ivor utca nevet kapta.[14]
Jól látható, miként érvényesült ezen helynévváltoztatási sorozatban
a határozottan Habsburg-ellenes, nemzeti, köztársasági szemlélet:
ennek jegyében a dinasztia tagjainak nevéről az utcákat, tereket
a velük szemben fellépő magyar reformerek és forradalmárok nevére
keresztelték át: elsősorban 1848-1849 hőseiére és a magyar jakobinusokéra.[15]
A polgári demokratikus forradalom döntéshozói
tehát többféle szimbolikus térfoglalási eljárást alkalmaztak, vagy
csak terveztek (Martinovics emlékművét nem állították fel). 1919.
március 21-e után viszont a Magyarországi Tanácsköztársaság irányítói
foganatosítottak ilyen intézkedéseket, immár a saját céljaik érdekében.
Nevek, szobrok, felvonulók
Nem sokkal a Magyarországi Tanácsköztársaság
kikiáltása után, 1919. március 27-én Pogány József hadügyi népbiztos
már rendeletet adott ki több budapesti laktanya átnevezéséről. E
szerint: "A régi hadseregek az uralkodó osztályok érdekeit szolgálták.
A kaszárnyákat tehát császárokról, főhercegekről és tábornokokról
nevezték el. A Vörös Hadsereg a proletárság hadserege, a kaszárnyákat
tehát a munkásmozgalom és a szocializmus nagy vezéreiről nevezi
el." Ekkor, többek között, a Ferenc József laktanya a Marx
laktanya, a József főherceg laktanya a Lenin laktanya, a Radetzky
laktanya pedig a Petőfi laktanya nevet kapta.[16] Budapest Főváros
Népbiztossága március 28-ai rendeletével a Városi Nyilvános Könyvtárnak
a Szabó Ervin Könyvtár nevet adta.[17] Ugyancsak a főváros népbiztossága
rendelkezett április 2-án több budapesti kórház átnevezéséről: ekkor,
többek közt, a Szent István közkórház a Semmelweis közkórház, a
Szent László és Szent Gellért közkórház a Járvány közkórház, az
Új Szent János közkórház a Koch Róbert közkórház nevet kapta.[18]
Április elején a budapesti millenniumi emlékműről eltávolították
I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót és Ferenc József
szobrát; a közoktatásügyi népbiztosság illetékesei pedig azt tervezték,
hogy a közeljövőben az egész emlékművet eltávolítják vagy átalakítják.[19]
A Szociális Termelés Népbiztosságának április 25-ei rendelete arról
intézkedett, hogy "minden zászlót, a tiszta vörös- és feketeszínüek
kivételével, Budapesten 24 órán belül be kell szolgáltatni" egy
megadott zászlóbegyűjtő helyre, ám a "beszolgáltatott zászló ellenértékeként,
amennyiben erre szükség van, vörös zászlót utalnak ki".[20]
A diktatúra leglátványosabb és leghatásosabb
szimbolikus térfoglalási akciója azonban a budapesti május elsejei
ünnepség volt, amelynek megszervezése ügyében már április elején
intézkedett a Forradalmi Kormányzótanács. A rendezői feladatokkal
Szamuely Tibort bízták meg;[21] az ünnepség szobrászati, építészeti
és festészeti előkészítő díszítési munkálatait Biró Mihály, az ismert
plakátművész vezette. Április 30-ai keltezéssel, május 1-je alkalmából
pedig közzétették a Forradalmi Kormányzótanács LXXX. rendeletét,
amely szerint "a Magyarországi Tanácsköztársaság május 1-jét, a
világ forradalmi proletariátusa nemzetközi egységének emléknapját
a proletárállam ünnepévé avatja".[22]
Budapest jelképes elfoglalásának egyik legfontosabb
eszköze az volt, hogy az ünnepség rendezői a diktatúra szellemiségét
hirdetni hivatott dekorációkat helyeztek el a főváros belterületén.[23]
Így pl. Budán, a Vérmezőn hatalmas vörös szarkofágot építettek "Martinovics"
felirattal, és felállították Lenin mellszobrát is. A budavári palotát
vörös dekorációkkal díszítették, és az épület kupoláján elhelyezett
koronát a francia forradalom vörös frígiai sapkájával takarták le.
Az Alagút vörössel díszített Duna-parti bejárata előtt egy katona
és egy pörölyös munkás szobra állt. A Gellérthegyen Szent Gellért
szobrát sárga és vörös színű oszlop fedte be; a mögötte álló oszlopsort
is vörös drapéria díszítette. Alatta, a vízesésnél hatalmas allegorikus
képet helyeztek el a következő felirattal: "Dolgozzatok és tietek
a Paradicsom". Az ábrázoláson kalapácsos, frígiai sapkás munkás,
egy asszony és gyerekek vonulnak egy idilli táj felé, amelyben egy
nagy fa (a Tudás Fája?) alatt szakállas olvasó figura (Marx?) látható.
A kép bal oldalán meztelen férfialak helyezkedik el, kezében lángpallossal;
a jobb oldalon egy másik lángpallosos meztelen férfialak sújt le
a pénzeszsákkal menekülő burzsoá figurájára. A letakart Szent Gellért-szoborból
és e képből álló kompozíció egyértelműen azt sugallta: ne az égiektől,
a szentektől várjátok a boldogságot, a Paradicsomot, hanem magatok
szerezzétek meg magatoknak munkával, tanulással és - a Tanácsköztársaság
elleni külföldi intervenció idején, a két kardos férfialaknak a
kép előterében való elhelyezésével is hangsúlyozva - szükség esetén
fegyveres harccal is.
Pesten, a Kossuth Lajos utcán hat szobrot állítottak
fel, köztük Karl Liebknecht, német kommunista forradalmár és Lenin
mellszobrát. Ugyanakkor vörös gömbökkel díszített hatalmas diadalkapuk
fedték be Werbőczy és Pázmány szobrát. A Petőfi téren álló, még
1882-ből származó Petőfi-szobrot viszont feldíszítették: ezzel az
eljárással a Tanácsköztársaság mintegy átemelte a költő alakját
a diktatúra előtti korszak panteonjából a sajátjába. Az Október
téren, arra a helyre, ahová 1867-ben, Ferenc József magyar királlyá
koronázása alkalmából a koronázási dombot építették[24], és ahová
a későbbiekben az uralkodó lovas szobrának kellett volna kerülnie,[25]
vörös drapériás emelvényre Marx egészalakos szobrát állították,
a hely kiválasztásával is hangsúlyozva jelentőségét: amint Ferenc
József alakja-emléke ez esetben is a letűnt rendszert, úgy Marxé
a Tanácsköztársaságot jelképezte. A Köztársaság téren Andrássy Gyula
lovas szobrát antikizáló építménnyel, az ún. Munka Házával fedték
be; ennek két oldalára egy-egy katonafigurát állítottak fel. A téren
elhelyezték még Lenin és Karl Liebknecht mellszobrát, továbbá két
vörös földgömböt. A Deák téren az Anker-palota előtt, a Nemzeti
Áldozatkészség Szobrát[26] eltakarva hatalmas tribünt emeltek, amelyen
lángok jelképezték a forradalmat; az építmény két oldalára pedig
Lenin és Szabó Ervin mellszobrát helyezték el; Lenin mellszobra
állt a halcsarnok előtt is. A Fürdő utca (ma: József Attila utca)
Váci körúti torkolatánál hatalmas diadalívet emeltek: bal oldalára
Karl Liebknecht mellszobrát helyezték, felette "A vöröskatona nem
proletártestvérei, hanem a nemzetközi tőke ellen harcol" felirat
állt, jobb oldalon pedig, Engels mellszobra felett a "Pusztitsátok
el a tőkét, hogy romjain felépithessük a világ nemzetközi kommunista
társadalmát" felhívás volt olvasható. A Berlini tér (ma: Nyugati
tér) közepén, hatalmas vörös emelvény körül három, pörölyét lendítő
munkásfigura állt. A Köröndön (ma: Kodály körönd) Zrínyi Miklós,
Bethlen Gábor, Bocskai István és Pálffy János szobrát hatalmas vörös
földgömbök fedték be: a letűnt rendszerek által kiemelkedőeknek
tekintett történelmi személyiségek - fejedelmek és hadvezérek -
emlékműveinek ilyen eltakarása, a hagyományos nemzetfelfogást elutasítva,
a diktatúra internacionalizmusát és a proletár világforradalmat
volt hivatott hirdetni.
Természetesen átalakították a millenniumi emlékművet
is: Árpád szobrára és az oszlopra, amelyen Gábriel arkangyal szobra
áll, hatalmas vörös emelvényt és egy abból kiemelkedő vörös obeliszket
építettek rá, s vörös drapériával takarták le az emlékmű két negyedkörívét
is. Az Árpád szobrát befedő emelvényre Marx hatalmas, egészalakos
szobrát helyezték el, egyik oldalán egy bányamunkással, a másikon
pedig egy vasmunkással. Mindkét negyedkörív drapériáján a "Világ
proletárjai egyesüljetek" felirat állt, a bal oldali negyedkörív
végét lezáró drapériafelületre az ipari munkásságot ábrázoló képet
helyeztek "Városi proletariátus" szavakkal, míg a jobb oldali negyedkörív
végére a szegényparasztságot bemutató kép került "Földmívesszegénység"
aláírással. Marx kiemelt megbecsülését mutatja, hogy a letűnt rendszerek
legfontosabb emlékművének központi helyére, s éppen Árpád szobrára
az ő szobrát állították, mintegy azt kifejezendő: Árpád a letűnt
rendszerek alapjait teremtette meg, Marx és a proletariátus viszont
az új rendszer, egy jobb világ alapjait rakták, illetve rakják le.
A kompozíció egésze (a szobor, a képek, a feliratok, a vörös drapéria)
a Marx tanításai jegyében egységessé forró világproletariátust is
hivatott volt megjeleníteni.
A Városligetben, a feldíszített Iparcsarnok előtt
Lenin és Engels mellszobra állt (más tudósítások szerint még Karl
Liebknechté és Szabó Erviné is). A Keleti pályaudvar előtt álló
Baross Gábor-szobrot hatalmas vörös oszlop takarta el, rajta "Világ
proletárjai egyesüljetek" felirattal, tetején vörös csillaggal.
A Margitszigeten - ahol a gyermekek május elsejei ünnepsége zajlott
- a "proletáranya" hatalmas szobra állt.[27] A Budapest
fontos pontjaira felállított dekorációk egész rendszere határozottan
jelezte, hogy a Tanácsköztársaság elutasítja a hagyományos nemzetfelfogást
(az általa méltatott történelmi személyiségek szobrának eltakarásával),
ezzel szemben az internacionalista proletárforradalmat hirdeti.
Ez fejeződött ki a feliratokban, a vörös szín használatában, a vörös
földgömbök, a katonafigurák, az egyszerre a munkára és a harcra
utaló pörölyös munkásfigurák, valamint a diktatúra által kiemelkedőként
értékelt történelmi alakok szobrainak felállításában. Marx kiemelt
megbecsülését mutatja, hogy két, egészalakos szobrát kulcsfontosságú
helyekre állították fel, Leninét pedig az, hogy hat mellszobrát
helyezték el a főváros különböző pontjain.
Természetesen nemcsak a dekorációk jellegében
és elhelyezésében figyelhető meg a szimbolikus térfoglalási eljárás,
hanem, ezekkel összefüggésben, a május 1-jei felvonuló menetek útvonalában[28]
és több csoport összeállításában is. A Budapest reprezentatívnak
számító belső területein, főútvonalain történő végigvonulás egyfajta
szimbolikus hódítás,[29] erődemonstráció volt: jól mutatja ezt,
hogy egyes felvonuló csoportok hosszú utat jártak be a fővárosban,
amíg elérkeztek menetcéljukig - ami egyébként, ha másik útvonalon
haladtak volna, nem lett volna messze gyülekezőhelyüktől. Így pl.
az erzsébetfalvaiak a Közvágóhídnál lévő Marhavásártéren gyülekeztek:
innen a Mester utcán, a Ráday utcán, a Kálvin téren, a Múzeum körúton,
a Népkörúton, majd az Andrássy úton, az Árpád úton és a Hungária
körúton végigvonulva jutottak el a Népligetbe. Az útvonalak kiválasztásán,
a felvonulók hatalmas tömegének jelenlétén túl e térfoglalást még
hangsúlyosabbá tette az, hogy egyes szakmák csoportjai a tevékenységükre
utaló eszközöket, jelképeket is hoztak magukkal. Az Újság
tudósítása szerint pl. "a mozisok szakcsoportja vonult
fel, majd utánuk a moziszinészek. Csoportjuk előtt egy
hatfogatu szekéren, hatalmas vörös filmtekercs jelképezte a szakmát.
A mozimunkások előtt vörös ruhába öltözött dárdás heroldok haladtak."[30]
A főváros különböző pontjain a diktatúra vezetői tartottak beszédeket
a tömegnek. Az Iparcsarnok előtt mondott beszédében Landler így
méltatta Budapest jelentőségét: "Ma Budapest körülbelül azt jelenti
a világ számára, amit valaha Moszkva jelentett. Ma idenéz egész
Európa, ma az európai munkásság ügye a budapesti proletariátus kezében
van letéve. Mutasson példát ez a proletariátus, mutassa meg, hogy
van öntudata, van forradalmi érzése, mutasson példát a világnak,
és akkor a budapesti proletariátus megteszi a maga nagy világtörténeti
szerepének megfelelő kötelességét."[31] Az itt ismertetett,
a hatás érdekében, az erődemonstráció jegyében együttesen alkalmazott
szimbolikus térfoglalási eljárások sorozatába illeszkednek még a
május 1-jei budapesti sportrendezvények, népmulatságok, az esti
díszkivilágítás és a tűzijáték is.
A főváros jelképes meghódítását célzó akciók
sora azonban ezzel nem fejeződött be. A Budapesti Forradalmi Központi
Munkás- és Katonatanács 80-as Intézőbizottságának június 5-ei ülésén
került sor annak megtárgyalására, hogy miként kellene átnevezni
a budapesti utcákat és tereket.[32] A központi munkás- és katonatanács
elnöksége július 12-én még rendeletet adott ki arról, hogy a Városligetben
lévő Nemzeti Parknak (ma: Vidám Park), a Néppark nevet adja[33]
- ám az utcák és terek átnevezésére már nem maradt idő...
Városfoglalás
- országfoglalás
A Tanácsköztársaság bukása után tevékenykedő politikai döntéshozók
egymás után semmisítették meg a diktatúra azon intézkedéseit, amelyek
a főváros szimbolikus birtokbavételét voltak hivatottak szolgálni.
Már augusztus 2-án rendelkezett a Peidl-kormány hadügyminisztere,
Haubrich József mindenfajta zászló (így a vörös zászlók) bevonásáról,[34]
augusztus 8-án pedig Schnetzer Ferenc, az ideiglenesen megbízott
Friedrich-féle hivatalnokkormány hadügyminisztere adott ki rendeletet
arról, hogy a tanácsköztársasági laktanyanevek eltávolítandók a
kaszárnyákról, helyettük "a régi, 1919. március hó 21-ike előtti
laktanyanevek használtassanak".[35] Augusztus végén a budapesti
polgármester és a tanács határozata nyomán a Szabó Ervin Könyvtárat
visszakeresztelték Városi Nyilvános Könyvtárnak.[36] Az év végére
az átnevezett kórházak is visszakapták korábbi nevüket;[37] a polgári
demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején adott régi-új
budapesti helynevek sorsa viszont a továbbiakban igen sokféleképpen
alakult.[38] A május elsejei ünnepségről megmaradt szobrok a diktatúra
bukása után elpusztultak,[39] a millenniumi emlékművet pedig a későbbiekben
helyreállították, és 1929-re teljesen befejezték.[40]
A tanácsköztársasági május 1-jét követő első
nagy szimbolikus térfoglalási akció Horthy Miklós és Nemzeti Hadseregének
budapesti bevonulása volt 1919. november 16-án. E hadsereget Horthy
- amint azt egy bizalmas "Tiszti parancs"-ában megfogalmazta - "a
törvényes rend megtestesitője"-ként értékelte,[41] s Friedrich miniszterelnöknek
a bevonulás alkalmából a budapestiekhez intézett kiáltványa is azt
hangsúlyozta: "A magyar nemzeti hadsereg csapatai azért vonulnak
be Budapestre, hogy itt végre meghonosulhasson a törvényes rend."[42]
A bevonulás előtt Horthy is felhívást intézett "Budapest népéhez",[43]
amelyben - ellentétben a november 16-ai Gellért téri beszédével
- még szó sem volt a "megtévelyedett" városról mint a "magyar nemzet
megrontójá"-ról. A kiáltvány igyekezett megnyugtatni és munkára
biztatni az "igaz magyar"-okat, kétszeri említéssel is hangsúlyozta
a főváros lakosságának addigi szenvedéseit, s csak a "hivatásos
bujtogatók", a "rendbontók", a Nemzeti Hadsereg "rágalmazói" számára
helyezett kilátásba büntetést. A kiáltvány végén, szigorú megtorlást
ígérve mindenféle ellenakcióért, nyugalomra, önfegyelemre intette
a budapestieket. E felhívás mellett még két plakát kiragasztása
(amely eljárás szintén egyfajta szimbolikus térfoglalási akciónak
tekinthető) készítette elő a bevonulást: az egyik hajókormányt markoló
erős kezeket ábrázolt "Horthy!" felirattal, a másik pedig rajzával
is Budapest elfoglalását ábrázolta: a Nemzeti Hadsereg katonája,
háta mögött darutollasok seregével, Budáról Pestre haladva átlép
a Duna felett, s a plakát felirata: "Most vagy soha!"[44]
A november 16-ai vasárnapi bevonulási ünnepség
(amelyet a Bárczy István miniszteri tanácsos által vezetett fogadóbizottság
készített elő) azzal kezdődött, hogy Horthy és kísérete vonaton
megérkezett a kelenföldi pályaudvarra, ahol csak katonai fogadtatás
volt.[45] Horthy altengernagyi egyenruhában, kitüntetéseit viselve,
a győztes vezér attribútumának számító fehér lovon[46] reggel 8
órakor indult meg Kelenföldről, és csapataival a Fehérvári úton
(ma: Fehérvári út-Bartók Béla út) a feldíszített Gellért térre vonult:
itt a főváros vezetői fogadták. Nagy tömeg jelenlétében, a Gellért
szálló előtt felállított, a főváros színeivel díszített szónoki
emelvényről mondta el Bódy Tivadar polgármester a köszöntőbeszédet.
Az üdvözlés helyének szimbólumértéke volt: az, hogy a főváros vezetői
a pogányok által meggyilkolt, szentté avatott Gellért püspök mártíriumának
helyétől nem messze fogadták Horthyt, kapcsolódott a polgármester
beszédéhez, amely hangsúlyozta Budapest "mártíriumi szenvedéseit"
a közelmúltban. Bódy, saját szavai szerint, "a vértanuságot szenvedett
Szent Gellért hegyének lábánál"[47] üdvözölte a hadsereget: "Balsorstól
megtépázott, ezer bajtól megalázott, fájdalmas sebektől vérző várost
találtok itt, mely mártiromi szenvedéseket volt kénytelen elviselni."
Budapest tehát nem bűnös, hanem áldozat - állította
a polgármester. Ugyanakkor többszöri említéssel hangsúlyozta: Horthy
és katonái egy közösségbe tartoznak a budapestiekkel: a sereg tagjai
"vérünkből való vér", akik "hazaérkeztetek" a fővárosba. Mindezek
alapján a polgármester a "haza felvirulása" érdekében "együttmunkálkodás"-ra
szólította fel a hadsereget: "Kérve-kérlek benneteket, legyetek
hűséggel Budapesthez, a magyar főváros minden lakosához. Hassa
át sziveteket a régi, lovagias tiszta magyar szellem, mely nem tűr
semmi gyűlölködést, semmi pártoskodást, mely nem ismer osztály-
és felekezeti különbségeket, mely csak egyet ismer: a magyar haza
szeretetét."
Ellentétben a polgármester beszédével és a saját
kiáltványában megfogalmazottakkal, válaszában Horthy - noha elismerte,
hogy voltak a fővárosban szenvedő "testvérek" is - Budapestet egészében
bűnösnek nyilvánította: "Szerettük és becéztük ezt a Budapestet,
a mely az utolsó években a magyar nemzet megrontója lett.
Tetemre hivom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta
ezeréves multját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, sárba
tiporta a nemzet szineit és vörös rongyokba öltözködött. Börtönre
vetette és elüzte hazájukból a nemzet legjobbjait, azonkivül elprédálta
összes javainkat."[48] Budapest szerinte nem áldozat, hanem
bűnös, akinek csak megbocsátani lehet. Horthy
kijelentette: "mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk
akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához".
Budapest tehát nem alkot egy közösséget a nemzet egészével
(implicite: a Nemzeti Hadsereg tagjaival sem), vissza kell térnie
hozzá. Mindezek alapján Horthy is együttműködést hirdetett: de egy
megújuló, nemzeti főváros megteremtése érdekében, a cél
tehát: "felépiteni a magyar nemzeti erényekben tündöklő Budapestet".
Horthy egész idő alatt lován ült, ezzel érzékeltetve: még nem érkezett
meg céljához - másfelől pedig csak így lehetett azonos magasságban
az emelvényről beszélő polgármesterrel (azt pedig, hogy az emelvény
aljánál álljon, e jelkép értékű szituációban nem engedhette meg
magának).
A beszédek után a tömeg elénekelte a Himnuszt,
majd a menet a Ferenc József hídon, a Vámház körúton, a Múzeum körúton,
a Népkörúton és a Váci körúton vonult tovább. A hadsereg útvonalán
hatalmas tömeg sorakozott fel, sok esetben fehér virágokat (köztük
őszirózsákat) szórtak a katonák elé. A Szent István király bazilikánál
- a jelkép értékű hely kiválasztásával is nyomatékot adva mondanivalójuknak
- a Magyar Királyság Pártjának küldöttsége köszöntötte Horthyt és
csapatait. A párt nevében gróf Bánffy Miklós rövid üdvözlőbeszédében
kijelentette: "Megérkezésetekben boldogitó biztositékát látom annak,
hogy nemzeti királyságunk ujból a régi fényben fog fölragyogni".[49]
Horthy természetesen nem bocsátkozott konkrét politikai kérdések
tárgyalásába, és csak ennyit válaszolt: "Meghatva köszönöm meleg
üdvözlésüket. Éljen a haza!"[50] Ezúttal sem szállva le lováról,
kezet fogott Bánffyval, majd a menet továbbhaladt a Váci körúton,
és az Alkotmány utcán végigvonulva érkezett meg a Köztársaság térre.
Az itt lezajló ünnepségre a Parlament bejáratához,
a lépcsőkre, fehér fából ácsolt, zöld baldachinos misesátort építettek,
amelyből - létrehozva ezzel a magyar trikolór színegyüttesét - piros
szőnyeg futott le a térre. A sátorban oltár állt, mögötte fehér
alapon hatalmas aranykereszt; a sátor mellett és a lépcsőkön kétoldalt
pálmákat, a győzelem jelképeit, és babérfákat, a halhatatlanság,
a győzelem és a béke jelképeit[51] helyezték el. (E sajátos épületegyüttes
mutatja a legjobban az ünnepség meghatározó eszmei mozzanatát: a
nemzeti gondolatkör szakralizálását, ugyanakkor a keresztény vallásos
eszmerendszer nemzetivé tételét.) Az Országház homlokzatán háromszínű
lobogók lógtak, a téren pedig fehér póznák közt kifeszített köteleken
a nemzetiszínű és a főváros színeit viselő zászlók lengtek. Az Országháznál
a kormány tagjai, a keresztény felekezetek főpapjai és számos vezető
közéleti személyiség jelent meg a Nemzeti Hadsereg fogadására.
A Köztársaság térhez érve Horthy leszállt a lováról,
jelezve, hogy megérkezett céljához, majd törzskarával átment a téren.
A Parlament lépcsőjén Friedrich István miniszterelnök sietett eléje
és üdvözlőbeszédében - kihasználva, hogy a bevonulás napja éppen
a köztársaság kikiáltásának egyéves évfordulójára esett - így köszöntötte
a fővezért: "Itt, ezen a téren, a melyen egy év előtt átkos ajakról
elhangzott, hogy »Nem akarok többé katonát látni«, ezen a téren
üdvözöllek és köszöntlek a Nemzeti Hadsereg élén, lelkesedéssel
és szeretettel, a magyar kormány és a magyar nemzet nevében."[52]
A jelkép értékű helyen elhangzó mondat utolsó szavai jól mutatták:
itt már többről volt szó, mint pusztán a sereg budapesti bevonulásáról:
a főváros "meghódítása" után most már az országnak a forradalmi
eszmerendszerektől való jelképes visszafoglalására került sor. Friedrich
szerint a nemzet talpra fog állni, ha "lemond hiú ábrándokról és
messze idegenből várt segitségről, és csak a saját erejében bizva,
tántorithatatlanul kitart a keresztény nemzeti irány mellett". Válaszában
Horthy szintén országos dimenziókban határozta meg a feladatot:
az ország minél gyorsabb újjáépítéséhez "ki kell irtanunk minden
mérget a nemzet lelkéből és össze kell fogni minden magyar hazafinak
egy szent cél érdekében, a melynek két pillére: a nemzeti eszme
és a keresztény morál".[53] Ezután, a vasárnap ünnepéhez kapcsolódva,
mise következett, majd a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének
képviseletében Tormay Cécile írónő adta át a magyar asszonyok zászlaját
Horthynak. Beszédében - az események jelentőségét érzékeltetendő
- a keresztény vallásosság fogalomkészletét alkalmazta a közelmúlt
és a jelen ábrázolásához, egyértelműen a szakralitás szférájába
emelve a magyar történelem eseményeit: "Magyar hajnal és keresztény
feltámadás a Ti hazatéréstek egy szörnyü, véres Kálvária után, melyben
Károlyi, a magyar Judás Iskariot és démoni cinkosai elárulták, megkinozták,
kifosztották és megcsufolták a magyar nemzetet."[54] A magyar történelem
egészében pedig így helyezte el a Nemzeti Hadsereget: "Ti vagytok
a Nemzeti Hadsereg, melyre négyszáz éve vár a nemzet". Végezetül
pedig a hadsereg feladatát immár az egykori egységes Magyarország
helyreállításában jelölte meg: "Vegyétek a zászlót, és ne nyugodjatok,
mig bele nem tükröztétek képét négy folyónk vizébe, mig vissza nem
emeltétek a három halmok fölé." Horthy röviden megköszönte a lobogót,
ugyanakkor, Tormay Cécile felszólítására reagálva, a további feladatokról
óvatosan csak ennyit mondott: "még nem vagyunk a célnál. Pestről
még tovább is kell mennünk."[55] Ezek után az egyházak vezetői megáldották
a sereg zászlóit. A Himnusz elhangzását követően a 63 magyar vármegye
képviseletében 63 nő járult a fővezér elé, s mindegyikük egy-egy
virágcsokrot adott át neki; a megszállt vármegyék képviseletében
szereplő asszonyok csokrát gyászfátyol borította. A minden bizonnyal
a jelen viszonyait szimbolizáló csoport után, feltehetőleg egy jobb
jövőt jelképezendő, az ifjúság nevében[56] 12 magyar díszruhás leány
vonult Horthy elé, élükön Friedrich miniszterelnök leányával, aki
fehér virágcsokrot adott a fővezérnek. E női csoportok résztvevőikkel
feltehetőleg utaltak "Hungáriá"-ra, a nőalakkal perszonifikált Magyarországra
(az esti operaházi díszelőadásban is szerepelt a glóriás Hungária-nőalak),[57]
továbbá a politikusok, katonák és egyházi vezetők férfi-csoportjai
mellett az "országfoglaló" ünnepség "össznemzeti" jellegét is hivatottak
voltak kifejezni. Az ünnepséget a csapatok díszmenete zárta. A fővárosnak,
illetve az országnak a keresztény és a nemzeti eszmeiség jegyében
történő visszafoglalását jelképező ünnepségsorozat további elemei
az esti operaházi díszelőadás és a Buda vári palotában tartott miniszterelnöki
fogadás voltak.
Térfoglalók és módszereik
Áttekintve e sokféle térfoglalási eljárást, köztük
a három részletesebben ismertetett-elemzett akciót - a helyátnevezéseket,
a május 1-jei ünnepséget és Horthy bevonulását - nyilvánvalóvá válik:
mindegyik Budapest leginkább reprezentatívnak számító, legnagyobb
szimbolikus értékű belső területeinek, útjainak, tereinek és legfontosabb
intézményeinek, legismertebb emlékműveinek átnevezésével-átalakításával-eltávolításával
igyekezett kifejezni a főváros jelképes birtokbavételét,[58] ugyanakkor
hirdetni, terjeszteni az ezen eljárásokat alkalmazó politikai erők
világfelfogását, értékrendszerét is.
Jól megfigyelhető a koncepcionális egységesség[59]
is mind a polgári forradalom, mint a Tanácsköztársaság, mind a Horthy-bevonulást
rendezők eljárásainak sorozatában. Szinte minden akcióban egyszerre
van jelen az elutasítás és a méltatás gesztusa.
A polgári forradalom idején eltávolítják Hentzi emlékművét, de fel
akarják állítani Martinovicsét, a Ferenc József rakpartot Kossuthról
és Petőfiről nevezik el - egy Habsburg-ellenes, nemzeti, köztársasági
szemlélet jegyében. A Tanácsköztársaság idején a Szent István közkórház
a Semmelweis közkórház nevet kapja, Árpád szobrára Marxét és a két
munkásét helyezik el, de feldíszítik Petőfi emlékművét - egy szociáldemokrata-kommunista
forradalmi eszmerendszert terjesztendő. Horthy, bevonulásakor, fehér
lovon ül, az Országházra misesátort építenek, zászlókat szentelnek,
az elhangzó beszédek leszámolnak a forradalmakkal - egy keresztény
és nemzeti gondolatvilág értékeinek hangsúlyozott kifejezéseképpen.
Figyelemre méltó, hogy a jelképes birtokbavételnél a birtokba vevők
a nézeteiket kifejező nevet vagy szobrot nemegyszer olyan korábbi
név vagy szobor helyére illesztették, amely homlokegyenest ellenkező
eszmei tartalmat hordozott: ez történt pl. több helyátnevezés vagy
a Szent Gellért-szobor május 1-jei átalakítása esetében, még határozottabbá
téve a foglalást. (A Gellért-szobor esetében különösen érdekes megoldás,
hogy az ateista propaganda jegyében is elkészített ábrázolás ugyanakkor
felhasználja a keresztény vallásosság elemeit: már a feliratban
a "Paradicsom" kifejezést, a paradicsomi tájat, benne a fával, a
lángpallosos férfialakokat - azonban talán éppen ezek evilágiságát
hangsúlyozva akarja még határozottabbá tenni a felhívást.)
Elsősorban a két forradalmi rendszer, különösen
pedig a Tanácsköztársaság esetében feltűnő, hogy döntéshozói a térfoglalási
eljárásoknál azokat az eszközöket használták, amelyeket, természetesen
más politikai eszmék terjesztését elősegítendő, de feltehetően azonos
vagy rokon jellegű gyakorlati megfontolásokból a diktatúra által
megtagadott, bukott politikai rendszerek közvélemény-formálói is
alkalmaztak. (Még a május elsejei dekorációs munkákban részt vevő
szobrászok többsége is a heroikus emlékmű vagy portré hagyományait
folytatta, ennek stílusát alkalmazta a forradalmárok alakjára is.[60])
A térfoglalási akcióknál felhasznált történelmi alakok méltatásával
pedig mindkét forradalmi rendszer törekedett a "saját hagyomány"
megteremtésére[61] is.
Nem felesleges néhány további szempontból összevetni
a két, egészében persze nagyon is eltérő ünnepséget: a budapesti
május elsejét és a Horthy-bevonulást. Mindkettőnél jelen volt egy-egy
domináns - az őket alkalmazó politikai erők jelölésére is használt
- szín: a május elsejénél a vörös (zászlók, drapériák stb.), a Horthy-bevonulásnál
a fehér (virágok, póznák stb.). Mindkettőnél szerepeltek kulcsfontosságú
dalok: május 1-jén elsősorban az Internacionálé, Horthy bevonulásakor
főleg a Himnusz. Végül: a mozgósított és megjelent tömeg szerepe
is részben azonos volt: a rendezvények szervezői e tömegeket
önmaguk ("a proletariátus", "a nemzet") jelképeinek is szánták,[62]
amint ezt a Horthy-bevonulást szervező bizottság felhívása is hangsúlyozta:
"Honfitársak! [...] Jertek tömegesen [ti. az ünnepségre - V. B.],
hadd vegye tudomásul a világ, hogy sokan vagyunk, ha hi a haza!"[63]
Az 1918-1919-es események, térfoglalási akciók
ismeretében nem meglepő Horthy célkitűzése: a nemzet erőinek összefogását
sürgette, "hogy az ezer jelszóval agyonagitált lakosság nyugvópontra
juthasson"[64] - felhívása azonban, paradox módon, éppen az ő és
hadserege fogadására rendezett, tömegmozgósító kijelentésekben éppenséggel
nem szűkölködő ünnepség során, Friedrich miniszterelnökhöz intézett
válaszbeszédében hangzott el...
FÜGGELÉK
Károlyi Mihály-tér
Krúdy Gyula közli velünk, hogy az utóbbi
napokban számos felszólitást és levelet kapott a társadalom minden
rétegéből, hogy a pesti utcák uj elnevezésénél legyen tekintettel
a legutóbb lejátszódott szabadság-harcokra. Sokan inditványozták,
hogy a Gizella-teret, ahol a nemzeti eseményeknek legjelentősebb
mozzanatai történtek, a közeljövőben nevezzék el Károlyi Mihály-térnek.
Mások a Ferenc József-teret nem akarják többé látni az élők sorában,
ahol a forradalmár tömeg közzé az utolsó sortüz dördült el a régi
világ puskái csöveiből. Kérik, hogy a Ferenc József-teret ezentul
Október 29-iki térnek nevezze az utca-keresztelő bizottság.
Nagyon sokan vannak olyanok, akik nem szivesen látják a Vilmos császár-körutat,
a Ferdinánd bolgár cár-utat, de a Mehmed szultán-utat sem. Panasz
érkezett az Albrecht-utra, a Lipót-körutra, a Ferenc-körutra és
még számos pesti utcára, amelynek elnevezése a régi szomoru Magyarországra
emlékezteti a járókelőt. Krúdy Gyula azt irja, nekünk,
hogy előterjesztésében, amelyet legközelebb (november 5-én)[65]
nyújt be az illetékes bizottságnak, elsősorban az elmult gyönyörü
napoknak, a vértelen magyar szabadságharcnak igyekszik emléket állitani
a pesti utcák s terek uj elnevezésével.
(Megjelent: Magyarország, 1918. november 3.)
A Fővárosi
Közmunkák Tanácsa 1918. évi november hó 19-én tartott ülésének jegyzőkönyve
(részlet)
Jelenti az elnök,[66] hogy azokon a tárgyakon kivül, amelyek a meghivóval
közölt tárgyjegyzék szerint az ülés napirendjén szerepelnek, még
egy ügyet kiván a tanács elé terjeszteni, még pedig a többi tárgyak
előtti sorrendben az alábbiakban:
A történelmi idők rohamosan érkeznek nagy fordulókhoz;
pillanatról-pillanatra fejlődnek az események és alakul ki az uj
korszak.
A történelmi nagy átalakúlás, a nagy idők korszakalkotó
eseményei, az államforma megváltozása és a vezéregyéniségek megörökitése
külső kifejezést kivánnak fővárosunk út-elnevezéseiben is.
Foglalkozni kell tehát az eziránt megnyilatkozó
feladat megoldásával.
Előterjesztést tett ez irányban a müszaki osztály,
kérést intézett a Magyar Nemzeti muzeum igazgatósága, javaslattal
lépett elő a Főváros Barátainak Társasága részéről Krudy Gyula is,
de kifejezésre jutott a Nemzeti Tanács kebelében is eziránt a kivánalom.
Az Elnök konkrét javaslatot terjeszt a tanács
elé, ezuttal mint legsürgősebbre, csak nehány tér- és útvonal nevének
a megváltoztatására szoritkozva, mert egyfelől más egyéb, megváltoztatásra
váró mai útnevekre nézve bevárni óhajtaná a Nemzeti Tanács kebeléből
kifejezendő kivánalmakat, másfelől pedig nagyobb számu változtatásnak
egyszerre való foganatositása a póstai forgalomban zavarokat idézne
elő.
Javaslata az, hogy az Országház-tér neveztessék el Köztársaság-térnek,
a Ferenc József-tér Október-térnek, a Gizellatér Károlyi Mihály-térnek,
a Ferdinánd bolgár király-ut neve állittassék vissza Vámház-körútnak,
a Mehmed szultán-uté Muzeum-körutnak, a Károly király-út neveztessék
el Népakarat-útjának, a Vilmos császár-út neve állittassék vissza
Váczi-körutnak és a Zita királyné-út neve Várkert-rakpartnak.
Forbáth Imre dr.[67] tanácstag a Gizella-térnek
élő személyről való elnevezését - a tanács ezirányu elvi határozatára
utalva - elvileg nem helyesli, teljesen kikapcsolva a jelen esetben
az egyén személyiségét, mert mindig hive volt és most is hive gróf
Károlyi Mihálynak. - De amikor a tanács a nagy átalakulás után most
első izben tartja ülését, más dologra kiván utalni: magának a tanácsnak
szerepére az uj helyzetben. Az 1870-es évben bölcs előrelátás hozta
létre a közmunkák tanácsát, amelyre akkor szükség is volt; ma az
egyesitett főváros teljesen kinővén a régi keretekből, a tanács
hivatása és müködése befejezettnek tekintendő.
Az elnök megszakitva a felszólalást, tájékozásul szükségesnek találja
kijelenteni, hogy maga az élő törvény kötelességünkké teszi annak
végrehajtását, de a felszólalás semmi összefüggésben sincs a már
tárgyalni megkezdett napirend tárgyával; - ezenfelül felvilágositja
a felszólalót, hogy a legilletékesebb kormányhelyen annak idején
nyomban eljárván, azt a direktivát kapta, hogy a tanács változatlanul
folytassa a törvényekben megszabott müködését.
Forbáth Imre a felvilágositást tudomásul
veszi; a felszólalással csak annak akart kifejezést adni, az új
kornak első ülése alkalmával, hogy a főváros autonomiája teljesen
biztositandó s reméli, hogy az illetékes tényezők gondoskodni fognak
megfelelő módon annak a megvalósitásáról.
Joanovich Pál[68] a Károly király-út
megjelölésére a Népakarat-útja helyett megfelelőbbnek tartja a Népkörút
egyszerübb és kifejező nevet s ennek az alkalmazását javasolja.
Az elnök ezek után határozathozatalra feltévén utvonalankint a kérdést:
a tanács, mindenik útvonalra nézve egy hangulag, a következően határoz:
az V. kerületi Országház-teret "Köztársaság-tér"-nek,
az V. kerületi Ferenc József-teret "Október tér"-nek, a
IV. és V. kerületbe eső Gizella-teret "Károlyi Mihály-tér"-nek,
a IV. és IX. kerületbe eső Ferdinánd bolgár király-útat "Vámház-körút"-nak,
a IV. és VIII. kerületbe eső Mehmed szultán-útat "Múzeum-körút"-nak,
a IV. és VII. kerületbe eső Károly király-útat "Népkörút"-nak,
az V. és VI. kerületbe eső Vilmos császár-útat "Váczi-körút"-nak,
az I. és II. kerületbe eső Zita királyné-utat "Várkert-rakpart"-nak
nevezi el.
Felkéri a székesfővárost, hogy az uj elnevezéseknek gyakorlati alkalmazása
iránt intézkedni sziveskedjék.
(Ld. Budapest Főváros Levéltára, II. 1. a. 52. FKT XIX. 4252/1918.
sz.)
Kultúrpropaganda
a Vörös Hadseregben
Budapest
müvészi disze május elsején
Szamuely Tibor közoktatásügyi népbiztos nyilatkozata
(részlet)
- Meg akarok
emlékezni a május elsejére tervezett vörös ünnepélyről is, melyről
már ma merem állitani, hogy pompája mindent el fog homályositani,
amit Budapest hasonló téren eddig látott. Különösen müvészeti szempontból
nyujtunk sokat és nagyszabásu dolgokat. Mindenekelőtt el fogjuk
tüntetni városunknak összes régi rossz szobrait. A Körönd négy
idétlen szobra helyett négy szoborcsoportot létesitünk, amely talapzatául
fog szolgálni egy kilenc méter átmérőjü lángoló földgömbnek, mely
az uttest közepe fölött fog lebegni. Az Andrássy-út végén lévő
Millenáris emlékmü közepét vörös obeliszkké alakitjuk át.
A körülötte lévő oszlopsorokat is megfelelően feldiszitjük. Az ott
elhelyezve volt csunya szobrok helyett ebből az oszlopcsarnokból
a munka allegórikus szobra fog alakulni. Az obeliszk előtt
pedig felállitjuk Marx Károlynak nyolc méter magas szobrát,
kétoldalt két munkásalakkal. A városban több helyen valamivel kisebb
ötméteres méretben ugyancsak felállitjuk Marx Károlynak, továbbá
Leninnek, Szabó Ervinnek, Liebknecht Károlynak és Engels Frigyesnek
szobrait. A városligeti Iparcsarnokot teljesen vörösbe
burkoljuk, frizekkel és ornamentikai disszel látjuk el. Az
Országháztéren Andrássy szobra el fog tünni, fölötte a Munka
görögstilü temploma fog felépülni. Különböző diszmüveket helyezünk
el még a Várban a Gellérthegyi citadellán, valamint az Anker-palota
előtt. Mindezekkel a munkálatokkal kettős célt szolgálunk: egyfelől
emeljük vele az ünnepély jelentőségét és müélvezetet nyujtunk az
abban résztvevő proletártömegeknek, másfelől pedig néhány hétre
munkaalkalmat adunk a munkanélküliek tetemes részének.
(Megjelent: Fáklya, 1919. április 20.)
Lowetinszky
János József[69] naplója
1919. május 1.
(részletek)
Az utczán ünnepi hangulat, villamos valamint
kocsi seholsem járt csak a rendezőség automobiljai száguldottak
teljesen vörös diszben imitt amott, az úttesten a menetben résztvevők
nagy csapata haladt, a póstások vig zeneszóval indultak kijelölt
helyükre. Elmentünk az Arena uton az Andrássy úti Millenaris emlékig
a mely teljes vörös pompában díszelgett a szépművészeti és műcsarnok
vörösben lobogokkal feldíszítve egy óriási Marx és Lenin szobor[70]
gypsből. Az Andrássy út 3 úttestén a küldöttségek és menetek már
javában haladtak a liget felé énekelve, kalapot zsebkendőt lengetve
közbe a zenekaris intonálta az Internationálé inkább deprimáló mint
lelkesítő hangjait, felfelharsant a Marseillise is. Az uttestet
kedélyeskedő és czigarettazó katonakordon vette körül. Igy nézegettük
a különböző meneteket lelevéve a kalapot ha az Internationalet fujták.
A menetben rengeteg volt a nő. Érdekesebbek voltak a mozisok hat
fehér ló vonta allegoriai csoportja, a húsvágók hat derék nagyszarvú
fehér magyar ökör vonta szekere, a hentesek csoportja, a malommunkások
csoportja nagy kenyér, perecz és óriási sóskiflivel, a hadsereg
egy szakasza rohamsisakkal, vörösrefestett ágyú és gépfegyverrel,
az élén is skarlát palástba öltözött lovassal, meguntam az álldogálást
s lassan előrehaladtunk a II. Octogonon[71] czigány zenészek karai
voltak elhelyezve a kik az Internationalét húzták felváltva a Marseillissel,
16 bőgőt olvastam csak itt meg, jött a "Máv" gépgyár menete párhuzamosan
a csepeliek óriási menetével a Máv gépgyár egy kocsija lokomotívot,
a másik gépet, a harmadik hidat hozott egy kocsin kovácsok csengették
nagy vígan messzire hallatszóan az üllőt, a gazdasági csoport egy
cséplőgépet hozott melyet jelmezes arató leányok és legények énekszóval
kísértek, a csepeliek lovassal nyitották meg a menetet s nagy szerüen
voltak ellátva lobogókkal, gyermekeiket vörös díszítésű szekereken
hoztak, zenekaruk is volt mely nagyszerűen fujta az indulókat. A
zuglóiak csoportja a burzsoá temetést ábrázóló két koporsót hozott.
A színházak csoportjai külön jelzőtáblák alatt, az Operaház színészei
gyönyörüen énekelték a Marseilliset, sok öreg deres fej volt köztük
a kik úgy haladtak mint haladhattak a római caesarok diadalmenetében
a fogoly fejedelmek, a színésznők egyike másika riadtan nézte a
nekik szokatlan tömeget. A szinházi munkások külön csoportot alkottak,
a cseléd nasságák nagy zsivaj között vonultak fel, az intelligentia
félszegen haladt a menetben a zsidó fruskák azonban fajuk temperamentuma
szerint a szertelenségbe csaptak. Ismerem Budapestet és népét de
annyi polizeiwidrig pofát még életemben nem láttam. A II. octogon
is teljes vörös díszben pompázott a négy szobor tetején négy óriási
földgömb terpeszkedett s tele volt tüzdelve vörös májusfákkal a
házak az Andrássy úton többé kevésbbé gazdagon vörössel díszítve
a mi őszintén megvallva ijesztőleg hatott sehol más szin csak vaditó
vörös szin, szerencse hogy nincs már marhánk mert felöklelnének
bennünket. Nagy nehezen feleviczkéltünk az Octogonig amely szintén
pazarul volt feldiszitve vörössel [...] 1 órakkor kanyarodott be a
menet vége az Andrássy utra a Teréz körútról iszonyatos és egyszersmind
félelmetes tömegü ember volt ez amennyit még életemben nem láttam
pedig már sok tömeget láttam. Az operaház izlésesen volt feldiszitve
2 nagy vörös koszorúja is volt az ablakokban, hm nem jó symbolum
ez. A fürdő utca bejárata is pazarul volt vörössel díszítve. [...]
átballagtunk a Lánczhídon és Alaguton át a Vérmezőre a melynek közepén
egy kataphalk álott vörösben és vörösben boldogult Martinovich Ignácz
& társai vesztőhelyén ez is satisfactio, a vérmező fái piros
diszszel vannak feldiszitve, nyilt szinpadok voltak felállitva az
istenadta nép mig a hideg májusi szélben didergett a zöld füvön
melyet katonáik annyi éven át óvtak tőle katonáikkal. Lekanyarodtunk
az Eskü téri hidhoz. Szt. Gellértet elbujtatták egy nagy büdös sárga
paraván mögé lenn pedig egy ostoba mázolmány akarta vélünk érthetövé
tenni a paradicsomot. A nép ernyedten kullogott jobbra balra 200
vizcsap ontotta nedüjét, de nem is volt itt semmiféle lelkesültség
mint hajdinában danában, sem egy kurjantás sem egy lelkesülő örömteli
arcz, mindenfele gyanakvás és szorongó érzés mutatkozott az arczokon.
Nagy nehezen döczögtünk haza 3 órára.
(Kézirat, ld. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény
B 0910/209/1918-19. B. sztl. - Az e napról készített feljegyzéseit
Lowetinszky piros tintával írta.)
Horthy
Miklós kiáltványa a budapestiekhez
Budapest népéhez!
Magyarország legszégyenteljesebb korszaka után a fővezérségem alatt
álló nemzeti haderő részei bevonulnak Budapestre, hogy ősi, szivünkhöz
forrott nemzeti szineinket kitűzzük Buda várára.
Csapataim oltalma alatt minden igaz magyar nyugodtan végezheti és
kell, hogy végezze azt a munkát, mely összeségében ujraépíti Magyarországunkat.
Én és csapataim főfeladatunknak tekintjük, hogy Budapest sokat szenvedett
népén segítsünk, főleg hogy az előttünk álló nehéz telet számára
elviselhetővé tegyük.
Aki jó magyar, örömmel fogad bennünket, de a hivatásos bujtogatók
és rendbontók óvakodjanak, mert irgalmatlanul fog bűnhődni az, aki
Budapest meggyötört népének hőn óhajtott nyugalmát rosszakaratúan
megzavarni igyekszik. Bűnhődni fog az is, aki az ujraszületett magyar
nemzeti haderő szeplőtlen zászlaját merné hazug rágalmakkal meggyalázni.
Akiknek hibájából országunk a pusztulás szélére sodródott, tanúljanak
meg bűnbánóan a minden bűnök legnagyobbikáért vezekelni. Ez az,
amit a haza ma tőlük jogosan megkíván.
Erőszakoskodásokat, felvonúlásokat, rendzavarásokat semmiesetre
sem tűrök, s ha ilyenek előfordulnának, úgy ezeket a legszigorúbb
eszközökkel torolnám meg.
Viselkedjék mindenki nyugodtan és fegyelmezetten, járuljon mindenki
egy szivvel-lélekkel hozzá, hogy a nagyjelentőségű nap valóban Magyarország
új felvirágzásának hajnalát jelentse.
Horthy Miklós
s. k.
fővezér
(Ld. Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Aprónyomtatványtár,
Szöveges plakát 1919/1. sztl.)
Tormay Cécile beszéde a Nemzeti Hadsereg bevonulása alkalmából
Katonák! Testvéreink!
Hajnal van ma! Ti hoztátok - és mi asszonyok, mint kétezer év előtt
a szentirás reggelén, a Golgotha tövében, eljöttünk, hogy köszöntsük
a feltámadást.
Magyar hajnal és keresztény feltámadás a Ti hazatéréstek, egy szörnyü
véres Kálvária után, melyben Károlyi, a magyar Judás Iskariot és
démoni cinkosai elárulták, megkinozták, kifosztották és megcsufolták
a magyar nemzetet.
Történetünk legsötétebb éjszakája volt ez és most olyan igéretes
a reggel, mert eljöttetek. A reménységet fél esztendő óta Horthy
Miklósnak hivják Magyarországon és most ő vezérelt ide benneteket,
hogy visszafoglaljátok a keresztény Magyarország számára megtévedt,
de bűnbánó fővárosát, hogy az emberiség becsületében magasra emeljétek
ujra Szent István ezeréves koronáját.
Jelentőségteljesebb és sorsdöntőbb hazatérte még nem volt hadseregnek
e világon. Ti nemcsak fővárost foglalni, országot hóditani jöttetek!
Nem csupán a magyarságnak a Duna-Tisza völgyéből kisarjadt fiatal
hadinépe vagytok, de Ti vagytok a Nemzeti Hadsereg, melyre négyszáz
éve vár a nemzet, hogy a sir szélén érje meg és ujra éledjen általatok.
Reménységünk, jövőnk mindenünk vagytok, - még multunk is, mert hiszen
Ti vagytok azok a hősök, akiktől 1914 őszén bucsuztak el a magyar
anyák, a magyar hitvesek. Akkor ment el a mi hadseregünk és azóta
nem tért vissza. Jöttek rokkant hősök a csataterekről, szenvedő
hadifoglyok a szomorú rabságból, sőt jöttek a mult őszön lázadó
ezrek, de a magyar nemzet dicsőséges fegyveres ereje nem tért haza.
Öt év után ma jön vissza. Bennetek térnek meg Gorlice és Limanova
legendás hősei, azok akik győztek a szent Kárpátokon, erdélyi havasokon,
a Duna szerb partjain, az Adria kék vizei felett és tizenkétszer
győztek az Isonzónál és az Alpokon.
Nagy multunk és nagy jövőnk, melynek élén Horthy Miklós jár, hajoljon
meg előttetek minden zászló az országban, szólaljon meg minden harang.
És vigye a szél magyar zászlók suhogását, keresztény harang zugását
azokhoz, akik nincsenek itt, azokhoz is, akik messze kicsiny fakeresztek,
hullámsírok alól most hazafigyelnek.
Élő hősök és az elesettek megdicsőült serege, halljátok meg! Asszonyok
szólnak hozzátok a magyar főváros felszabadult földjén és hü zálogul
felétek nyujtják zászlójukat. Az elmult rémuralom hiába itélte halálra
a nemzet büszke szineit, mint egykor a Rákóczi tárogatóit hiába
égette el máglyán a gyülölet, ujra feltámadtak és szárnyra keltek
egy uj ezer év felé.
Vegyétek a zászlót és ne nyugodjatok, mig bele nem tükröztétek képét
négy folyónk vizébe, mig vissza nem emeltétek a három halmok fölé.
Vegyétek, asszonyok keze áldotta meg, szentelje fel dicsőségben
a Ti férfikezetek.
(Ld. Országos
Széchényi Könyvtár, Plakát- és Aprónyomtatványtár, 1919/33. sztl.
- A lap túloldalán, ismeretlen személy kézírásával: "Tormay Cecil
beszédje Horthy Miklós fővezérhez 1919. nov. 16-án".
[1]Bartha
Albert hadügyminiszter: Október utolsó hetében. A diadalmas
forradalom könyve. A népkormány tagjainak, a forradalom szereplőinek
és 75 magyar írónak önvallomása. A forradalmi napok hiteles krónikája.
Szerk.: Gellért Oszkár, Bp., [1918.] IX. old. - A korabeli szövegeket
eredeti helyesírással közlöm; az idézetekben és a közzétett forrásokban
lévő kurziválások az eredeti kiemeléseknek felelnek meg.
[2]Budapest Főváros Levéltára
(BFL), XVI. l. f. l. cs. l. 18. old. Vö. még: Hajdu Tibor: A Magyarországi
Tanácsköztársaság. Bp., 1969. 84. old.
[3]Az
Est, 1919. november 8.
[4]Bodó Julianna-Bíró A. Zoltán:
Szimbolikus térfoglalási eljárások. Szövegvalóság. Írások a
szimbolikus és diszkurzív politikáról. Szerk.: Szabó Márton,
Bp., 1997. 309., 317. old.
[5]Eric J. Hobsbawm: A forradalmak
kora (1789-1848). Bp., 1988. 63. old.
[6]B. J.: A Hentzi-szobor lerombolása.
A diadalmas forradalom könyve, id. mű, 185-186. old.; Hanák
Péter: 1898. A nemzeti és az állampatrióta értékrend frontális ütközése
a Monarchiában. Uő: A Kert és a Műhely. Bp., 1988. 121-123.,
287. old. Az emlékművet később nem állították fel újra.
[7]Világ, 1918. november 16.
[8]Budapesti Közlöny, 1918.
november 29. A rendelet szerint "Beépitett címereket, művészi alkotásokat
nem kell átalakítani." A címer későbbi történetéhez ld. Bertényi
Iván: Új magyar címertan. Bp., 1998. 81. old. Vö. még: Horváth Miklós:
A forradalmi és ellenforradalmi események helyrajza. Budapest
története a forradalmak korától a felszabadulásig. Szerk.:
Horváth Miklós, Bp., 1980. 109. old.
[9]Vö. Bodri Ferenc: Krúdy
Gyula, az utcakeresztelő. Budapest, 1969. l. sz. 6-7. old.
[10]Magyarország, 1918. november
3. A szöveget tanulmányom után közlöm.
[11]Krúdy tévedése: a "lánchídi
csata" 1918. október 28-án volt.
[12]Országos Széchényi Könyvtár
(OSZK), Kézirattár, An. Lit. 3457. Vö. még: Magyarország, 1918.
november 19.
[13]BFL II. l. a. 52. FKT
XIX. 4252/1918. sz. Az ülés jegyzőkönyvének vonatkozó részletét
tanulmányom után közlöm.
[14]BFL
II. l. a. 52. FKT XX. 4432/1918. sz. - Kaas Ivor, báró (1842-1910),
korának egyik legismertebb publicistája, politikus. - A Ferenc József-híd
(ma: Szabadság-híd) és az Erzsébet-híd átkeresztelésének ügyében
a Közmunkatanács felterjesztéssel fordult a miniszterelnökhöz, aki
azonban - fontosabb elintézendő ügyek miatt - egyelőre nem kívánt
foglalkozni e kérdéssel. (Ld. Magyar Országos Levéltár, K 26. 1918-XLI-6125.
sz.) A hidak átnevezésére a polgári forradalom idején végül is nem
került sor. - A tanulmány további részében az újonnan adott neveket
fogom alkalmazni.
[15]Vö. ehhez: Siklós András:
Magyarország 1918/1919. Események/ képek/ dokumentumok. Bp., 1978.
218-219. old. További eseteket ld. pl.: Vörös Boldizsár: Történelmi
személyiségek ábrázolása a Magyarországi Tanácsköztársaság hivatalos
jellegű anyagaiban. Kézirat, 1997. 57-77., 237-240. old.
[16]Népszava, 1919. március
28. A budapesti laktanyák átnevezéséről készült egy tervezet már
a népköztársaság idején (ld. Köztársasági Ujság, 1919. február 4.),
a Pogány-féle rendelet pedig feltehetőleg ebből vett át megoldásokat.
Ld. még a Hadügyi Népbiztosság 1919. április 30-ai, 74475/7. sz.
Körrendeletét: A Vörös Hadsereg Rendeletei. Szabályrendeletek, 1919.
május 3.
[17]Vörös
Ujság, 1919. március 29.
[18]Budapest Népbiztossága
Hivatalos Közlönye, 1919. április 4.
[19]Vörös
Ujság, 1919. április 6. Az itt ismertetett tanácsköztársasági intézkedésekről
ld. Vörös Boldizsár: id. mű, 182-190., 260-263. old.; az értekezés
további esetekkel is foglalkozik.
[20]Tanácsköztársaság,
1919. április 26.
[21]Szamuely
Tibor a május 1-jei budapesti ünnepség dekorációjával kapcsolatos
elgondolásait kifejtette a Közoktatásügyi Népbiztosság lapjában,
ld. Fáklya, 1919. április 20. (A szöveget tanulmányom után közlöm.)
Szamuelynek és a rendezőségnek sok mindent sikerült terveikből megvalósítaniuk.
[22]Tanácsköztársaság, 1919.
május 1.
[23]A
dekoráció vizsgálata során felhasználtam a korabeli újságok tudósításait
és képanyagát, továbbá a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának,
a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma Fényképtárának, a
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye Fotótárának és
az Országos Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívumának anyagait. Az ünnepségről
készített, fennmaradt filmhíradókat (Vörös Híradó, 5.) a Magyar
Filmintézet Archívuma őrzi; megtekintésüket Varga F. János tette
lehetővé, akinek ezúton mondok köszönetet. - A továbbiakban csak
egyes szövegek idézésekor fogok e forrásokra hivatkozni. Az ünnepségről
ld. még Lowetinszky János József naplójának részleteit, amelyeket
a tanulmányom után teszek közzé.
[24]Baron Albert von Kaas-Fedor
von Lazarovics: Der Bolschewismus in Ungarn. München, 1930. 127.
old.
[25]Budapest.
Révai Nagy Lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája, IV. köt.
Bp., 1912. 34. old.
[26]Ld.
erről: Szabó Dániel: A nemzeti áldozatkészség szobra. (Avagy fából
vaskatona.) Budapesti Negyed, 1994. l. sz. 59-84. old.
[27]Vörös
Ujság, 1919. május 3. A szobrok általában gipszből készültek.
[28]A kijelölt útvonalakról
ld. Népszava, 1919. május l. A táblázatokat tanulmányom után közlöm.
[29]Vö.
Eric Hobsbawm: A munkásosztály szertartásainak átalakulása. "Változás
és folytonosság". Tanulmányok Európa XIX. századi társadalmáról.
Vál., szerk.: Gyáni Gábor, Debrecen, 1992. 146. old.; Gyáni Gábor:
Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870-1940).
Bp., 1998. 96-109. old.
[30]Az Ujság, 1919. május
3.
[31]Népszava, 1919. május
3.
[32]BFL
XVI/l. g. 2. d. 51-54. old.
[33]A Budapesti Munkás- és
Katonatanács Hivatalos Közlönye, 1919. július 25.
[34]Népszava, 1919. augusztus
3.; vö. még: Kirschner Béla: A "szakszervezeti kormány" hat napja
(1919). Bp., 1968. 94-101., 245-247. old.
[35]Rendeleti Közlöny a Magyar
Hadsereg számára. Szabályrendeletek, 1919. augusztus 9.
[36]Az
iratról fotót közöl: Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
története. Bp., 1966. sztl. tábla.
[37]Vö:. Fővárosi Közlöny,
1919. december 12.
[38]Ld. ehhez: Budapest teljes
utcanévlexikona. Bev.: Ráday Mihály. Az adattárat összeáll.: Mészáros
György. Az utcanévtörténeteket írta: Buza Péter. Bp., 1998.
[39]Vö.:
A. B. [Révész Mihály]: A Proletármuzeum munkája. Világosság, 1920.
20. sz. 325-326. old. Révész Mihály szerzőségéhez ld. Tanúságtevők.
Visszaemlékezések a magyarországi 1918-1919-es forradalmak résztvevőitől.
Vál, szerk.: Petrák Katalin. Az életrajzokat írták: Ács Irén és
mások. Bp., 1978. 472. old.
[40]Vö. Liber Endre: Budapest
szobrai és emléktáblái. Bp., 1934. 359. old.
[41]Hadtörténelmi Levéltár,
I. 89. VKF 1919-1920. 307. d. 153-155. sz. A Horthy-irodalomban
való tájékozódásomat Sipos Péter segítette, akinek ezúton mondok
köszönetet.
[42]OSZK Plakát- és Aprónyomtatványtár
(PAt), Szöveges plakát 1919/l. sztl.
[43]Uo. (A plakát szövegét
tanulmányom után közlöm.) Vö. még: Virradat, 1919. november 18.
[44]Vö.
ehhez: Magyarország, 1919. november 18.; a plakátokat ld. OSZK PAt
75/1920. és uo. 23/1919. Mindkét plakát rajzolója Manno Miltiades.
Vö. még: Dömötörfi Tibor: A Horthy-kultusz elemei. História, 1990.
5-6. sz. 23-26. old.
[45]A bevonulási ünnepség
vizsgálata során felhasználtam a korabeli újságok tudósításait és
képanyagát, továbbá a 23. jegyzetben felsorolt fotóarchívumok anyagait.
Az ünnepségről készített, fennmaradt filmhíradót (Corvin Híradó,
l.) a Magyar Filmintézet Archívuma őrzi, megtekintését Varga F.
János tette lehetővé, akinek ezúton mondok köszönetet. - A továbbiakban
csak az egyes szövegek idézésekor fogok e forrásokra hivatkozni.
[46]Vö. ehhez: ló és lovas.
A keresztény művészet lexikona. Szerk.: Jutta Seibert. Bp., 1994.
207. old.; László Gyula: Árpád népe. Bp., 1988. 153-158., 167. old.
[47]Fővárosi Közlöny, 1919.
november 28.
[48]Budapesti Hirlap, 1919.
november 18.
[49]Uo.
[50]Az Est, 1919. november
18.
[51]Vö.
ehhez: babér. A keresztény művészet lexikona, id. mű, 44. old.;
pálma. Uo., 257-258. old.
[52]Budapesti
Hirlap, 1919. november 18.
[53]Uo.
[54]Tormay Cécile beszédének
szövege "Kiáltvány a Magyar Nemzeti Hadsereghez!" címmel, Tormay
nevének feltüntetése nélkül, "A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége"
aláírással röplapon is megjelent (ld. OSZK PAt 1919/33. sztl., a
beszéd szövegét tanulmányom után közlöm). Vö. még: Budapesti Hirlap,
1919. november 18. és Tormay Cecile: A magyar nemzeti hadsereghez.
Uő: Küzdelmek - emlékezések. Bp., [1937.] 18-20. old. - Az egységes
Magyarország helyreállításának gondolatát Raffay Sándor evangélikus
püspök és Józan Miklós unitárius esperes is megfogalmazták zászlószentelő
beszédeikben.
[55]Budapesti Hirlap, 1919.
november 18. Megkockáztatható a feltevés: a területvisszacsatolások
idején tartott bevonulásainál Horthy azért is lovagolt több ízben
fehér lovon, mert - mind ő, mind az ünnepségeket rendező bizottságok
- azt is akarták jelezni: e bevonulások az 1919-ben megkezdett "országfoglalás"
folytatásainak tekintendőek: állomások a végső cél, az egykori egységes
Magyarország helyreállításához vezető jelképes úton.
[56]Ld. az Országház téri
ünnepség Meghívóját, OSZK PAt 1919/33. sztl.
[57]Magyarország, 1919. november 18.; vö. ehhez:
Sinkó Katalin: A megsértett Hungária. Néprajzi Értesítő, 1995. 267-282.
old. - Az ekkor lezajlott szimbolikus térfoglalási akciók sorozatába
illeszkedik annak a Horthy-emléklapnak (ld. OSZK PAt 1919/33. sztl.)
a terjesztése is, amelyet tanulmányom után teszek közzé. - A bevonulási
ünnepséget a továbbiakban még részletesebben szándékozom elemezni.
[58]Vö. Gyáni Gábor: id. mű., 40. old.
[59]Vö. Glatz Ferenc: A történettudomány és a
közgondolkodás történeti elemei. Társadalmi Szemle, 1980. l. sz.
48. old.
[60]Aradi Nóra: A Tanácsköztársaság művészete.
Magyar művészet 1890-1919. I. köt. Szerk.: Németh Lajos, Bp., 1981.
622-623. old.
[61]Vö. ehhez: Eric Hobsbawm: Introduction: Inventing
Traditions. The Invention of Tradition. Ed.: Eric Hobsbawm-Terence
Ranger, Cambridge-etc., 1985. 1-14. old.; Uő: Tömeges hagyomány-termelés:
Európa 1870-1914. Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény.
Szerk.: Hofer Tamás-Niedermüller Péter, Bp., 1987. 127-197. old.;
Victoria E. Bonnell: Iconography of Power. Soviet Political Posters
under Lenin and Stalin. Berkeley-etc., 1997. 1-19., 281-284. old.
[62]Vö. Eric Hobsbawm: A munkásosztály szertartásainak
átalakulása, id. mű., 150., 156. old.
[63]Budapesti Hirlap, 1919. november 15. - A főváros
szimbolikus elfoglalását még jobban érzékeltetendő, mindkét ünnepség
szervezői arra törekedtek, hogy a lakosságot (vagy legalább egy
részét) rábírják: díszítsék fel házaikat, ablakaikat az ünnepségre.
(Ld. az id. felhívást; május 1. esetében: Népszava, 1919. április
30.)
[64]Budapesti Hirlap, 1919. november 18.
[65]Krúdy november 5-i előterjesztéséről nincs
tudomásom; mindenesetre az e cikkben ismertetett elgondolásokat
az író felhasználta 1918. november 19-ei (a tanulmányban is idézett)
javaslatához.
[66]Polónyi Géza, 1918-1920 között a Fővárosi
Közmunkák Tanácsának elnöke.
[67]Forbáth Imre (1875-1952), mérnök, egyetemi
tanár, 1913-1920 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja.
[68]Joanovich Pál (1860-1934), állami főtisztviselő,
majd politikus, 1913-1934 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának
tagja.
[69]Lowetinszky János József, Pest vármegye 53
éves tisztviselője néhányadmagával bejárja az 1919. május elsejei
Budapestet.
[70]Lowetinszky téved: a szobor Marxot ábrázolta,
két munkással.
[71]Értsd: a Köröndön.
|