EPA Budapesti Negyed 29-30. (2000/3-4) Hermann R.: Buda bevétele < > Ungváry K.: Sacco di Budapest

 

Károlyi Mihály tér, Marx-szobrok, fehér ló

Budapest szimbolikus elfoglalásai 1918-1919-ben

___________________
VÖRÖS BOLDIZSÁR
 
 

    Az 1918-1919-es magyarországi forradalmak és az ellenforradalom vezetői nem egy ízben fejezték ki, hogy az egymásra következő politikai-társadalmi átalakulások sorozatában kulcsszerepet tulajdonítanak az ország fővárosának, Budapestnek. "Budapest hősei proklamálták az ország népeinek szabadságát" - írta az októberi forradalomról Bartha Albert, Károlyi Mihály kormányának hadügyminisztere 1918 végén.[1] "Azt ugye bár nem kell magyarázni, hogyha Budapest ipari proletáriátusa nem tartja kezében a gyeplőt, ha Budapest ipari proletáriátusa nem lesz tovább zászlóvivője a proletár diktaturának ha nem lesz utmutatója, nem lesz egyenesen fáklyavivője az egész országban a proletárdiktaturának és az eszmék terjesztőjének akkor a proletár diktatura Magyarországon nem állhat fenn" - jelentette ki Landler Jenő, belügyi népbiztos, a Budapesti Forradalmi Központi Munkás- és Katonatanács intézőbizottságának tagja a budapesti munkás- és katonatanács 1919. április 15-ei ülésén.[2] "A vidék nem ok nélkül neheztelt a fővárosra. Minden rossz innen indult ki" - mondta a közelmúltról Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg fővezére Az Est tudósítójának adott interjújában, 1919. november elején.[3]
    Érthető tehát, hogy mind a polgári forradalom, mind a Tanácsköztársaság, mind pedig az ellenforradalom vezetői, irányító testületei a Budapest feletti politikai hatalom megragadásán és megtartásán túlmenően - eszméik terjesztése, hatalmuk érzékeltetése és egyben legitimálása érdekében - igyekeztek a legkülönfélébb szimbolikus térfoglalási eljárásokkal is birtokba venni az ország fővárosát. Ennek megvalósításához sokféle eszköz kínálkozott: így pl. a különféle politikai jelképek (képek, szobrok stb.) használata; középületek birtoklásának hangsúlyozása; utcák, terek átnevezése; emlékművek állítása; szimbolikus súlyú közéleti beszéd tartása (amelynél különösen fontos az időpont és a hely); továbbá szimbolikus értékkel bíró közösségi rendezvények, tömeggyűlések szervezése, lebonyolítása. Egy-egy konkrét esetben - mint látni fogjuk - ezen eszközök közül egyszerre többet is alkalmazhattak,[4] még szemléletesebbé, hatásosabbá téve ezzel a térfoglalást: Budapest elfoglalását.


Forradalmi helynévadások

    "Forradalmi időkben semmi sem olyan hatásos, mint a szimbólumok bukása" - írta a nagy francia forradalom, a Bastille bevétele kapcsán Eric J. Hobsbawm angol történész.[5] S valóban: már a magyar polgári demokratikus forradalom legelején, november első napjaiban sor került az 1849-ben a budai várat a magyar seregek ellen védő, Pestet bombázó Heinrich Hentzi tábornok korábban is számos tiltakozást kiváltó, a Habsburg-uralom jelképének számító budapesti emlékművének elpusztítására.[6] Szintén novemberben, immár a köztársasági eszmék terjesztése és az elődökként tisztelt történelmi személyiségek emlékének ápolása jegyében a kormány felhatalmazta a fővárost egy Martinovics-emlékmű felállítására; a tervek szerint a Vérmezőn.[7] November 28-i rendeletével a kormány intézkedett, hogy a magyar címerből el kell távolítani a koronákat.[8]
    E jelképértékű térfoglalásokhoz képest sokkal koncepciózusabb, Budapest forradalmi szellemű megújítását szimbolizáló eljárás volt az a két helyátnevezési sorozat, amelyről a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1918 novemberében döntött. A Közmunkatanács elnöke, Polónyi Géza még 1918. október legelején felkérte Krúdy Gyulát, hogy vegyen részt a budapesti utcák új elnevezésének munkálataiban.[9] Egy hónappal később az író arról számolt be, hogy több felszólítást, levelet kapott a legkülönfélébb emberektől, akik azt kérték, az új elnevezéseknél legyen tekintettel a forradalomra.[10] A különböző elgondolásokat figyelembe véve fogalmazta meg Krúdy november 19-i előterjesztését, amelyben azt javasolta: "A Közmunkák Tanácsa nevezze el
    a Gizella-teret [ma: Vörösmarty tér]: Károlyi Mihály térnek
miután ott tartotta, (a függetlenségi kör ablakából) Károlyi Mihály gróf az emlékezetes beszédeket, amelyek a diadalmas forradalmat meginditották.
    (A tér eddig Ferenc József Gizella nevü leányáról volt elnevezve, amire többé semmi szükségünk sincs.)
    Javasolom, hogy
    a Ferenc József teret [ma: Roosevelt tér]: Október 29-térnek
nevezzék el, miután október 29-én ott lőttek utoljára a szabadságát követelő nép közé.[11]
    (A tér a régi királyról volt elnevezve, akire többé nem szivesen emlékezünk.)
    Az Országház-teret [ma: Kossuth Lajos tér]: Népszava-térnek
nevezzék el, miután ott kiáltották ki a diadalmas köztársaságot;
    a Városligetet: Köztársaság-ligetnek,
miután ez Budapest legnagyobb beépítetlen területe, ahol a munkás-gyüléseket tartani szokták volt;
    a Vilmos császár-körútat [ma: Bajcsy-Zsilinszky út]: Váci-körútnak,
miután az még ma is így él az emberek emlékezetében s csak a gyötrelmes háború tanított az új nevére;
    ugyanezért:
    a Ferdinánd bolgár cár-körútat [ma: Vámház körút] - Vámház-körútnak;
    a Mehmed szultán körútat [ma: Múzeum körút] - Múzeum körútnak;
    s a Károly király-körútat [ma: Károly körút] - Forradalom-körútnak
nevezzék el, mert nyomban el kell takaritani a városból a háború e kiáltozó emlékeit."[12]
    1918. november 19-ei ülésén a Közmunkatanács, több esetben Krúdy javaslatát követve, az alábbi helynévváltoztatásokat rendelte el: az Országház teret Köztársaság térre keresztelték át. A Ferenc József teret Október térre nevezték át, amely megoldás (Krúdy elképzeléseitől némileg eltérően) nem a forradalom egy konkrét eseményére, hanem általában a forradalomra, annak győzelmére utalt, felváltva a bukott rendszert jelképező uralkodó nevét. A Gizella teret Károlyi Mihály térre keresztelték át. Az egykori Vámház körutat, amelyet 1915-ben kereszteltek át Ferdinánd bolgár király útra, visszakeresztelték Vámház körútra. A korábbi Múzeum körutat, amelyet szintén 1915-ben neveztek el Mehmed szultán útnak, visszakeresztelték Múzeum körútnak. A korábbi Országutat 1874-től nevezték Károly körútnak, s 1916-tól Károly király útnak. Ez esetben azonban a visszakeresztelés nem lett volna elégséges megoldás a Habsburg-uralmat jelképező történelmi alak s az általa képviselt rendszer emlékének eltörléséhez, így érthető, hogy Krúdy radikálisabb megoldást: teljesen új nevet, mégpedig éppen az e rendszerrel való leszámolásra utalva a Forradalom körút nevet javasolta. A Közmunkatanács azonban a Népkörút név mellett döntött. A hajdani Váci körutat, amelyet 1914-ben neveztek el Vilmos császár útnak, visszakeresztelték Váci körútnak. Az 1916-tól az uralkodó feleségéről elnevezett Zita királyné utat visszakeresztelték Várkert rakpartra.[13] Ebben a helynév-változtatási sorozatban a Közmunkatanács öt esetben a közelmúlt, illetve a jelen történelmi figuráit, jórészt a világháború hatására elutasított, de a köztársaságban egyébként sem feltétlenül kívánatos uralkodókat megörökítő neveket törölte el, négy esetben visszaadva a hely korábbi nevét. Négy esetben a forradalom legjelentősebbnek ítélt elemeit örökítették meg helynévadományozással, mégpedig úgy, hogy azok Budapest területén szimbolikus, a forradalom győzelmére utaló láncolatot alkossanak: a Népkörútról a legrövidebb úton a Károlyi Mihály térre, onnan az Október térre, végül onnan a Köztársaság térre lehetett eljutni.
    November 30-i ülésén, a következő helynévváltoztatási sorozatnál a Közmunkatanács már mélyebben nyúlt vissza a történelembe: elhatározta, hogy a Ferenc József rakpartnak (ma: Belgrád rakpart) a Fővám tértől az Eskü térig (ma: Március 15. tér) terjedő szakasza Kossuth Lajos rakpart, a Petőfi tértől az Eötvös térig terjedő szakasza pedig Petőfi rakpart lesz. A Kossuth Lajos utca elnevezés ki fog terjedni az Eskü térig, megszüntetve a Kígyó tér (ma: Ferenciek tere) és az Eskü út (ma: Szabad sajtó út) elnevezéseket. A Rudolf rakpart (ma: Széchenyi rakpart) új neve Széchenyi rakpart, a Rudolf téré (ma: Jászai Mari tér) - Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok tiszteletére - Leiningen tér lesz. A Főherceg Albrecht út (ma: Hunyadi János út) - Nagy-Sándor József honvédtábornok emlékére - a Nagy-Sándor út nevet kapta. A Főherceg Sándor teret (ma: Gutenberg tér) Sándor térre, a Főherceg Sándor utcát (ma: Bródy Sándor utca) Sándor utcára nevezték át. A Stefánia út (ma: Olof Palme sétány-Stefánia út) a honfoglalók vezérének emlékére az Árpád út nevet kapta. A Koronaherceg utca (ma: Petőfi Sándor utca) új neve: Hajnóczy utca, a Mária Valéria utcáé (ma: Apáczai Csere János utca) Szentmarjay utca, az Erzsébet királyné úté Zrínyi Ilona út lesz. A Régi posta utca elnevezés ki fog terjedni a Hajnóczy utcáig, megszüntetve ezzel a Korona utca nevet. A Népszínház utca a Blaha Lujza utca, a Borz utca (ma: Nyáry Pál utca) pedig a Kaas Ivor utca nevet kapta.[14]
Jól látható, miként érvényesült ezen helynévváltoztatási sorozatban a határozottan Habsburg-ellenes, nemzeti, köztársasági szemlélet: ennek jegyében a dinasztia tagjainak nevéről az utcákat, tereket a velük szemben fellépő magyar reformerek és forradalmárok nevére keresztelték át: elsősorban 1848-1849 hőseiére és a magyar jakobinusokéra.[15]
    A polgári demokratikus forradalom döntéshozói tehát többféle szimbolikus térfoglalási eljárást alkalmaztak, vagy csak terveztek (Martinovics emlékművét nem állították fel). 1919. március 21-e után viszont a Magyarországi Tanácsköztársaság irányítói foganatosítottak ilyen intézkedéseket, immár a saját céljaik érdekében.


Nevek, szobrok, felvonulók

    Nem sokkal a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919. március 27-én Pogány József hadügyi népbiztos már rendeletet adott ki több budapesti laktanya átnevezéséről. E szerint: "A régi hadseregek az uralkodó osztályok érdekeit szolgálták. A kaszárnyákat tehát császárokról, főhercegekről és tábornokokról nevezték el. A Vörös Hadsereg a proletárság hadserege, a kaszárnyákat tehát a munkásmozgalom és a szocializmus nagy vezéreiről nevezi el." Ekkor, többek között, a Ferenc József laktanya a Marx laktanya, a József főherceg laktanya a Lenin laktanya, a Radetzky laktanya pedig a Petőfi laktanya nevet kapta.[16] Budapest Főváros Népbiztossága március 28-ai rendeletével a Városi Nyilvános Könyvtárnak a Szabó Ervin Könyvtár nevet adta.[17] Ugyancsak a főváros népbiztossága rendelkezett április 2-án több budapesti kórház átnevezéséről: ekkor, többek közt, a Szent István közkórház a Semmelweis közkórház, a Szent László és Szent Gellért közkórház a Járvány közkórház, az Új Szent János közkórház a Koch Róbert közkórház nevet kapta.[18] Április elején a budapesti millenniumi emlékműről eltávolították I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót és Ferenc József szobrát; a közoktatásügyi népbiztosság illetékesei pedig azt tervezték, hogy a közeljövőben az egész emlékművet eltávolítják vagy átalakítják.[19] A Szociális Termelés Népbiztosságának április 25-ei rendelete arról intézkedett, hogy "minden zászlót, a tiszta vörös- és feketeszínüek kivételével, Budapesten 24 órán belül be kell szolgáltatni" egy megadott zászlóbegyűjtő helyre, ám a "beszolgáltatott zászló ellenértékeként, amennyiben erre szükség van, vörös zászlót utalnak ki".[20]
    A diktatúra leglátványosabb és leghatásosabb szimbolikus térfoglalási akciója azonban a budapesti május elsejei ünnepség volt, amelynek megszervezése ügyében már április elején intézkedett a Forradalmi Kormányzótanács. A rendezői feladatokkal Szamuely Tibort bízták meg;[21] az ünnepség szobrászati, építészeti és festészeti előkészítő díszítési munkálatait Biró Mihály, az ismert plakátművész vezette. Április 30-ai keltezéssel, május 1-je alkalmából pedig közzétették a Forradalmi Kormányzótanács LXXX. rendeletét, amely szerint "a Magyarországi Tanácsköztársaság május 1-jét, a világ forradalmi proletariátusa nemzetközi egységének emléknapját a proletárállam ünnepévé avatja".[22]
    Budapest jelképes elfoglalásának egyik legfontosabb eszköze az volt, hogy az ünnepség rendezői a diktatúra szellemiségét hirdetni hivatott dekorációkat helyeztek el a főváros belterületén.[23] Így pl. Budán, a Vérmezőn hatalmas vörös szarkofágot építettek "Martinovics" felirattal, és felállították Lenin mellszobrát is. A budavári palotát vörös dekorációkkal díszítették, és az épület kupoláján elhelyezett koronát a francia forradalom vörös frígiai sapkájával takarták le. Az Alagút vörössel díszített Duna-parti bejárata előtt egy katona és egy pörölyös munkás szobra állt. A Gellérthegyen Szent Gellért szobrát sárga és vörös színű oszlop fedte be; a mögötte álló oszlopsort is vörös drapéria díszítette. Alatta, a vízesésnél hatalmas allegorikus képet helyeztek el a következő felirattal: "Dolgozzatok és tietek a Paradicsom". Az ábrázoláson kalapácsos, frígiai sapkás munkás, egy asszony és gyerekek vonulnak egy idilli táj felé, amelyben egy nagy fa (a Tudás Fája?) alatt szakállas olvasó figura (Marx?) látható. A kép bal oldalán meztelen férfialak helyezkedik el, kezében lángpallossal; a jobb oldalon egy másik lángpallosos meztelen férfialak sújt le a pénzeszsákkal menekülő burzsoá figurájára. A letakart Szent Gellért-szoborból és e képből álló kompozíció egyértelműen azt sugallta: ne az égiektől, a szentektől várjátok a boldogságot, a Paradicsomot, hanem magatok szerezzétek meg magatoknak munkával, tanulással és - a Tanácsköztársaság elleni külföldi intervenció idején, a két kardos férfialaknak a kép előterében való elhelyezésével is hangsúlyozva - szükség esetén fegyveres harccal is.
    Pesten, a Kossuth Lajos utcán hat szobrot állítottak fel, köztük Karl Liebknecht, német kommunista forradalmár és Lenin mellszobrát. Ugyanakkor vörös gömbökkel díszített hatalmas diadalkapuk fedték be Werbőczy és Pázmány szobrát. A Petőfi téren álló, még 1882-ből származó Petőfi-szobrot viszont feldíszítették: ezzel az eljárással a Tanácsköztársaság mintegy átemelte a költő alakját a diktatúra előtti korszak panteonjából a sajátjába. Az Október téren, arra a helyre, ahová 1867-ben, Ferenc József magyar királlyá koronázása alkalmából a koronázási dombot építették[24], és ahová a későbbiekben az uralkodó lovas szobrának kellett volna kerülnie,[25] vörös drapériás emelvényre Marx egészalakos szobrát állították, a hely kiválasztásával is hangsúlyozva jelentőségét: amint Ferenc József alakja-emléke ez esetben is a letűnt rendszert, úgy Marxé a Tanácsköztársaságot jelképezte. A Köztársaság téren Andrássy Gyula lovas szobrát antikizáló építménnyel, az ún. Munka Házával fedték be; ennek két oldalára egy-egy katonafigurát állítottak fel. A téren elhelyezték még Lenin és Karl Liebknecht mellszobrát, továbbá két vörös földgömböt. A Deák téren az Anker-palota előtt, a Nemzeti Áldozatkészség Szobrát[26] eltakarva hatalmas tribünt emeltek, amelyen lángok jelképezték a forradalmat; az építmény két oldalára pedig Lenin és Szabó Ervin mellszobrát helyezték el; Lenin mellszobra állt a halcsarnok előtt is. A Fürdő utca (ma: József Attila utca) Váci körúti torkolatánál hatalmas diadalívet emeltek: bal oldalára Karl Liebknecht mellszobrát helyezték, felette "A vöröskatona nem proletártestvérei, hanem a nemzetközi tőke ellen harcol" felirat állt, jobb oldalon pedig, Engels mellszobra felett a "Pusztitsátok el a tőkét, hogy romjain felépithessük a világ nemzetközi kommunista társadalmát" felhívás volt olvasható. A Berlini tér (ma: Nyugati tér) közepén, hatalmas vörös emelvény körül három, pörölyét lendítő munkásfigura állt. A Köröndön (ma: Kodály körönd) Zrínyi Miklós, Bethlen Gábor, Bocskai István és Pálffy János szobrát hatalmas vörös földgömbök fedték be: a letűnt rendszerek által kiemelkedőeknek tekintett történelmi személyiségek - fejedelmek és hadvezérek - emlékműveinek ilyen eltakarása, a hagyományos nemzetfelfogást elutasítva, a diktatúra internacionalizmusát és a proletár világforradalmat volt hivatott hirdetni.
    Természetesen átalakították a millenniumi emlékművet is: Árpád szobrára és az oszlopra, amelyen Gábriel arkangyal szobra áll, hatalmas vörös emelvényt és egy abból kiemelkedő vörös obeliszket építettek rá, s vörös drapériával takarták le az emlékmű két negyedkörívét is. Az Árpád szobrát befedő emelvényre Marx hatalmas, egészalakos szobrát helyezték el, egyik oldalán egy bányamunkással, a másikon pedig egy vasmunkással. Mindkét negyedkörív drapériáján a "Világ proletárjai egyesüljetek" felirat állt, a bal oldali negyedkörív végét lezáró drapériafelületre az ipari munkásságot ábrázoló képet helyeztek "Városi proletariátus" szavakkal, míg a jobb oldali negyedkörív végére a szegényparasztságot bemutató kép került "Földmívesszegénység" aláírással. Marx kiemelt megbecsülését mutatja, hogy a letűnt rendszerek legfontosabb emlékművének központi helyére, s éppen Árpád szobrára az ő szobrát állították, mintegy azt kifejezendő: Árpád a letűnt rendszerek alapjait teremtette meg, Marx és a proletariátus viszont az új rendszer, egy jobb világ alapjait rakták, illetve rakják le. A kompozíció egésze (a szobor, a képek, a feliratok, a vörös drapéria) a Marx tanításai jegyében egységessé forró világproletariátust is hivatott volt megjeleníteni.
    A Városligetben, a feldíszített Iparcsarnok előtt Lenin és Engels mellszobra állt (más tudósítások szerint még Karl Liebknechté és Szabó Erviné is). A Keleti pályaudvar előtt álló Baross Gábor-szobrot hatalmas vörös oszlop takarta el, rajta "Világ proletárjai egyesüljetek" felirattal, tetején vörös csillaggal. A Margitszigeten - ahol a gyermekek május elsejei ünnepsége zajlott - a "proletáranya" hatalmas szobra állt.[27] A Budapest fontos pontjaira felállított dekorációk egész rendszere határozottan jelezte, hogy a Tanácsköztársaság elutasítja a hagyományos nemzetfelfogást (az általa méltatott történelmi személyiségek szobrának eltakarásával), ezzel szemben az internacionalista proletárforradalmat hirdeti. Ez fejeződött ki a feliratokban, a vörös szín használatában, a vörös földgömbök, a katonafigurák, az egyszerre a munkára és a harcra utaló pörölyös munkásfigurák, valamint a diktatúra által kiemelkedőként értékelt történelmi alakok szobrainak felállításában. Marx kiemelt megbecsülését mutatja, hogy két, egészalakos szobrát kulcsfontosságú helyekre állították fel, Leninét pedig az, hogy hat mellszobrát helyezték el a főváros különböző pontjain.
    Természetesen nemcsak a dekorációk jellegében és elhelyezésében figyelhető meg a szimbolikus térfoglalási eljárás, hanem, ezekkel összefüggésben, a május 1-jei felvonuló menetek útvonalában[28] és több csoport összeállításában is. A Budapest reprezentatívnak számító belső területein, főútvonalain történő végigvonulás egyfajta szimbolikus hódítás,[29] erődemonstráció volt: jól mutatja ezt, hogy egyes felvonuló csoportok hosszú utat jártak be a fővárosban, amíg elérkeztek menetcéljukig - ami egyébként, ha másik útvonalon haladtak volna, nem lett volna messze gyülekezőhelyüktől. Így pl. az erzsébetfalvaiak a Közvágóhídnál lévő Marhavásártéren gyülekeztek: innen a Mester utcán, a Ráday utcán, a Kálvin téren, a Múzeum körúton, a Népkörúton, majd az Andrássy úton, az Árpád úton és a Hungária körúton végigvonulva jutottak el a Népligetbe. Az útvonalak kiválasztásán, a felvonulók hatalmas tömegének jelenlétén túl e térfoglalást még hangsúlyosabbá tette az, hogy egyes szakmák csoportjai a tevékenységükre utaló eszközöket, jelképeket is hoztak magukkal. Az Újság tudósítása szerint pl. "a mozisok szakcsoportja vonult fel, majd utánuk a moziszinészek. Csoportjuk előtt egy hatfogatu szekéren, hatalmas vörös filmtekercs jelképezte a szakmát. A mozimunkások előtt vörös ruhába öltözött dárdás heroldok haladtak."[30] A főváros különböző pontjain a diktatúra vezetői tartottak beszédeket a tömegnek. Az Iparcsarnok előtt mondott beszédében Landler így méltatta Budapest jelentőségét: "Ma Budapest körülbelül azt jelenti a világ számára, amit valaha Moszkva jelentett. Ma idenéz egész Európa, ma az európai munkásság ügye a budapesti proletariátus kezében van letéve. Mutasson példát ez a proletariátus, mutassa meg, hogy van öntudata, van forradalmi érzése, mutasson példát a világnak, és akkor a budapesti proletariátus megteszi a maga nagy világtörténeti szerepének megfelelő kötelességét."[31] Az itt ismertetett, a hatás érdekében, az erődemonstráció jegyében együttesen alkalmazott szimbolikus térfoglalási eljárások sorozatába illeszkednek még a május 1-jei budapesti sportrendezvények, népmulatságok, az esti díszkivilágítás és a tűzijáték is.
    A főváros jelképes meghódítását célzó akciók sora azonban ezzel nem fejeződött be. A Budapesti Forradalmi Központi Munkás- és Katonatanács 80-as Intézőbizottságának június 5-ei ülésén került sor annak megtárgyalására, hogy miként kellene átnevezni a budapesti utcákat és tereket.[32] A központi munkás- és katonatanács elnöksége július 12-én még rendeletet adott ki arról, hogy a Városligetben lévő Nemzeti Parknak (ma: Vidám Park), a Néppark nevet adja[33] - ám az utcák és terek átnevezésére már nem maradt idő...

Városfoglalás - országfoglalás

    A Tanácsköztársaság bukása után tevékenykedő politikai döntéshozók egymás után semmisítették meg a diktatúra azon intézkedéseit, amelyek a főváros szimbolikus birtokbavételét voltak hivatottak szolgálni. Már augusztus 2-án rendelkezett a Peidl-kormány hadügyminisztere, Haubrich József mindenfajta zászló (így a vörös zászlók) bevonásáról,[34] augusztus 8-án pedig Schnetzer Ferenc, az ideiglenesen megbízott Friedrich-féle hivatalnokkormány hadügyminisztere adott ki rendeletet arról, hogy a tanácsköztársasági laktanyanevek eltávolítandók a kaszárnyákról, helyettük "a régi, 1919. március hó 21-ike előtti laktanyanevek használtassanak".[35] Augusztus végén a budapesti polgármester és a tanács határozata nyomán a Szabó Ervin Könyvtárat visszakeresztelték Városi Nyilvános Könyvtárnak.[36] Az év végére az átnevezett kórházak is visszakapták korábbi nevüket;[37] a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején adott régi-új budapesti helynevek sorsa viszont a továbbiakban igen sokféleképpen alakult.[38] A május elsejei ünnepségről megmaradt szobrok a diktatúra bukása után elpusztultak,[39] a millenniumi emlékművet pedig a későbbiekben helyreállították, és 1929-re teljesen befejezték.[40]
    A tanácsköztársasági május 1-jét követő első nagy szimbolikus térfoglalási akció Horthy Miklós és Nemzeti Hadseregének budapesti bevonulása volt 1919. november 16-án. E hadsereget Horthy - amint azt egy bizalmas "Tiszti parancs"-ában megfogalmazta - "a törvényes rend megtestesitője"-ként értékelte,[41] s Friedrich miniszterelnöknek a bevonulás alkalmából a budapestiekhez intézett kiáltványa is azt hangsúlyozta: "A magyar nemzeti hadsereg csapatai azért vonulnak be Budapestre, hogy itt végre meghonosulhasson a törvényes rend."[42] A bevonulás előtt Horthy is felhívást intézett "Budapest népéhez",[43] amelyben - ellentétben a november 16-ai Gellért téri beszédével - még szó sem volt a "megtévelyedett" városról mint a "magyar nemzet megrontójá"-ról. A kiáltvány igyekezett megnyugtatni és munkára biztatni az "igaz magyar"-okat, kétszeri említéssel is hangsúlyozta a főváros lakosságának addigi szenvedéseit, s csak a "hivatásos bujtogatók", a "rendbontók", a Nemzeti Hadsereg "rágalmazói" számára helyezett kilátásba büntetést. A kiáltvány végén, szigorú megtorlást ígérve mindenféle ellenakcióért, nyugalomra, önfegyelemre intette a budapestieket. E felhívás mellett még két plakát kiragasztása (amely eljárás szintén egyfajta szimbolikus térfoglalási akciónak tekinthető) készítette elő a bevonulást: az egyik hajókormányt markoló erős kezeket ábrázolt "Horthy!" felirattal, a másik pedig rajzával is Budapest elfoglalását ábrázolta: a Nemzeti Hadsereg katonája, háta mögött darutollasok seregével, Budáról Pestre haladva átlép a Duna felett, s a plakát felirata: "Most vagy soha!"[44]
    A november 16-ai vasárnapi bevonulási ünnepség (amelyet a Bárczy István miniszteri tanácsos által vezetett fogadóbizottság készített elő) azzal kezdődött, hogy Horthy és kísérete vonaton megérkezett a kelenföldi pályaudvarra, ahol csak katonai fogadtatás volt.[45] Horthy altengernagyi egyenruhában, kitüntetéseit viselve, a győztes vezér attribútumának számító fehér lovon[46] reggel 8 órakor indult meg Kelenföldről, és csapataival a Fehérvári úton (ma: Fehérvári út-Bartók Béla út) a feldíszített Gellért térre vonult: itt a főváros vezetői fogadták. Nagy tömeg jelenlétében, a Gellért szálló előtt felállított, a főváros színeivel díszített szónoki emelvényről mondta el Bódy Tivadar polgármester a köszöntőbeszédet. Az üdvözlés helyének szimbólumértéke volt: az, hogy a főváros vezetői a pogányok által meggyilkolt, szentté avatott Gellért püspök mártíriumának helyétől nem messze fogadták Horthyt, kapcsolódott a polgármester beszédéhez, amely hangsúlyozta Budapest "mártíriumi szenvedéseit" a közelmúltban. Bódy, saját szavai szerint, "a vértanuságot szenvedett Szent Gellért hegyének lábánál"[47] üdvözölte a hadsereget: "Balsorstól megtépázott, ezer bajtól megalázott, fájdalmas sebektől vérző várost találtok itt, mely mártiromi szenvedéseket volt kénytelen elviselni." Budapest tehát nem bűnös, hanem áldozat - állította a polgármester. Ugyanakkor többszöri említéssel hangsúlyozta: Horthy és katonái egy közösségbe tartoznak a budapestiekkel: a sereg tagjai "vérünkből való vér", akik "hazaérkeztetek" a fővárosba. Mindezek alapján a polgármester a "haza felvirulása" érdekében "együttmunkálkodás"-ra szólította fel a hadsereget: "Kérve-kérlek benneteket, legyetek hűséggel Budapesthez, a magyar főváros minden lakosához. Hassa át sziveteket a régi, lovagias tiszta magyar szellem, mely nem tűr semmi gyűlölködést, semmi pártoskodást, mely nem ismer osztály- és felekezeti különbségeket, mely csak egyet ismer: a magyar haza szeretetét."
    Ellentétben a polgármester beszédével és a saját kiáltványában megfogalmazottakkal, válaszában Horthy - noha elismerte, hogy voltak a fővárosban szenvedő "testvérek" is - Budapestet egészében bűnösnek nyilvánította: "Szerettük és becéztük ezt a Budapestet, a mely az utolsó években a magyar nemzet megrontója lett. Tetemre hivom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves multját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, sárba tiporta a nemzet szineit és vörös rongyokba öltözködött. Börtönre vetette és elüzte hazájukból a nemzet legjobbjait, azonkivül elprédálta összes javainkat."[48] Budapest szerinte nem áldozat, hanem bűnös, akinek csak megbocsátani lehet. Horthy kijelentette: "mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához". Budapest tehát nem alkot egy közösséget a nemzet egészével (implicite: a Nemzeti Hadsereg tagjaival sem), vissza kell térnie hozzá. Mindezek alapján Horthy is együttműködést hirdetett: de egy megújuló, nemzeti főváros megteremtése érdekében, a cél tehát: "felépiteni a magyar nemzeti erényekben tündöklő Budapestet". Horthy egész idő alatt lován ült, ezzel érzékeltetve: még nem érkezett meg céljához - másfelől pedig csak így lehetett azonos magasságban az emelvényről beszélő polgármesterrel (azt pedig, hogy az emelvény aljánál álljon, e jelkép értékű szituációban nem engedhette meg magának).
    A beszédek után a tömeg elénekelte a Himnuszt, majd a menet a Ferenc József hídon, a Vámház körúton, a Múzeum körúton, a Népkörúton és a Váci körúton vonult tovább. A hadsereg útvonalán hatalmas tömeg sorakozott fel, sok esetben fehér virágokat (köztük őszirózsákat) szórtak a katonák elé. A Szent István király bazilikánál - a jelkép értékű hely kiválasztásával is nyomatékot adva mondanivalójuknak - a Magyar Királyság Pártjának küldöttsége köszöntötte Horthyt és csapatait. A párt nevében gróf Bánffy Miklós rövid üdvözlőbeszédében kijelentette: "Megérkezésetekben boldogitó biztositékát látom annak, hogy nemzeti királyságunk ujból a régi fényben fog fölragyogni".[49] Horthy természetesen nem bocsátkozott konkrét politikai kérdések tárgyalásába, és csak ennyit válaszolt: "Meghatva köszönöm meleg üdvözlésüket. Éljen a haza!"[50] Ezúttal sem szállva le lováról, kezet fogott Bánffyval, majd a menet továbbhaladt a Váci körúton, és az Alkotmány utcán végigvonulva érkezett meg a Köztársaság térre.
    Az itt lezajló ünnepségre a Parlament bejáratához, a lépcsőkre, fehér fából ácsolt, zöld baldachinos misesátort építettek, amelyből - létrehozva ezzel a magyar trikolór színegyüttesét - piros szőnyeg futott le a térre. A sátorban oltár állt, mögötte fehér alapon hatalmas aranykereszt; a sátor mellett és a lépcsőkön kétoldalt pálmákat, a győzelem jelképeit, és babérfákat, a halhatatlanság, a győzelem és a béke jelképeit[51] helyezték el. (E sajátos épületegyüttes mutatja a legjobban az ünnepség meghatározó eszmei mozzanatát: a nemzeti gondolatkör szakralizálását, ugyanakkor a keresztény vallásos eszmerendszer nemzetivé tételét.) Az Országház homlokzatán háromszínű lobogók lógtak, a téren pedig fehér póznák közt kifeszített köteleken a nemzetiszínű és a főváros színeit viselő zászlók lengtek. Az Országháznál a kormány tagjai, a keresztény felekezetek főpapjai és számos vezető közéleti személyiség jelent meg a Nemzeti Hadsereg fogadására.
    A Köztársaság térhez érve Horthy leszállt a lováról, jelezve, hogy megérkezett céljához, majd törzskarával átment a téren. A Parlament lépcsőjén Friedrich István miniszterelnök sietett eléje és üdvözlőbeszédében - kihasználva, hogy a bevonulás napja éppen a köztársaság kikiáltásának egyéves évfordulójára esett - így köszöntötte a fővezért: "Itt, ezen a téren, a melyen egy év előtt átkos ajakról elhangzott, hogy »Nem akarok többé katonát látni«, ezen a téren üdvözöllek és köszöntlek a Nemzeti Hadsereg élén, lelkesedéssel és szeretettel, a magyar kormány és a magyar nemzet nevében."[52] A jelkép értékű helyen elhangzó mondat utolsó szavai jól mutatták: itt már többről volt szó, mint pusztán a sereg budapesti bevonulásáról: a főváros "meghódítása" után most már az országnak a forradalmi eszmerendszerektől való jelképes visszafoglalására került sor. Friedrich szerint a nemzet talpra fog állni, ha "lemond hiú ábrándokról és messze idegenből várt segitségről, és csak a saját erejében bizva, tántorithatatlanul kitart a keresztény nemzeti irány mellett". Válaszában Horthy szintén országos dimenziókban határozta meg a feladatot: az ország minél gyorsabb újjáépítéséhez "ki kell irtanunk minden mérget a nemzet lelkéből és össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, a melynek két pillére: a nemzeti eszme és a keresztény morál".[53] Ezután, a vasárnap ünnepéhez kapcsolódva, mise következett, majd a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének képviseletében Tormay Cécile írónő adta át a magyar asszonyok zászlaját Horthynak. Beszédében - az események jelentőségét érzékeltetendő - a keresztény vallásosság fogalomkészletét alkalmazta a közelmúlt és a jelen ábrázolásához, egyértelműen a szakralitás szférájába emelve a magyar történelem eseményeit: "Magyar hajnal és keresztény feltámadás a Ti hazatéréstek egy szörnyü, véres Kálvária után, melyben Károlyi, a magyar Judás Iskariot és démoni cinkosai elárulták, megkinozták, kifosztották és megcsufolták a magyar nemzetet."[54] A magyar történelem egészében pedig így helyezte el a Nemzeti Hadsereget: "Ti vagytok a Nemzeti Hadsereg, melyre négyszáz éve vár a nemzet". Végezetül pedig a hadsereg feladatát immár az egykori egységes Magyarország helyreállításában jelölte meg: "Vegyétek a zászlót, és ne nyugodjatok, mig bele nem tükröztétek képét négy folyónk vizébe, mig vissza nem emeltétek a három halmok fölé." Horthy röviden megköszönte a lobogót, ugyanakkor, Tormay Cécile felszólítására reagálva, a további feladatokról óvatosan csak ennyit mondott: "még nem vagyunk a célnál. Pestről még tovább is kell mennünk."[55] Ezek után az egyházak vezetői megáldották a sereg zászlóit. A Himnusz elhangzását követően a 63 magyar vármegye képviseletében 63 nő járult a fővezér elé, s mindegyikük egy-egy virágcsokrot adott át neki; a megszállt vármegyék képviseletében szereplő asszonyok csokrát gyászfátyol borította. A minden bizonnyal a jelen viszonyait szimbolizáló csoport után, feltehetőleg egy jobb jövőt jelképezendő, az ifjúság nevében[56] 12 magyar díszruhás leány vonult Horthy elé, élükön Friedrich miniszterelnök leányával, aki fehér virágcsokrot adott a fővezérnek. E női csoportok résztvevőikkel feltehetőleg utaltak "Hungáriá"-ra, a nőalakkal perszonifikált Magyarországra (az esti operaházi díszelőadásban is szerepelt a glóriás Hungária-nőalak),[57] továbbá a politikusok, katonák és egyházi vezetők férfi-csoportjai mellett az "országfoglaló" ünnepség "össznemzeti" jellegét is hivatottak voltak kifejezni. Az ünnepséget a csapatok díszmenete zárta. A fővárosnak, illetve az országnak a keresztény és a nemzeti eszmeiség jegyében történő visszafoglalását jelképező ünnepségsorozat további elemei az esti operaházi díszelőadás és a Buda vári palotában tartott miniszterelnöki fogadás voltak.


Térfoglalók és módszereik

    Áttekintve e sokféle térfoglalási eljárást, köztük a három részletesebben ismertetett-elemzett akciót - a helyátnevezéseket, a május 1-jei ünnepséget és Horthy bevonulását - nyilvánvalóvá válik: mindegyik Budapest leginkább reprezentatívnak számító, legnagyobb szimbolikus értékű belső területeinek, útjainak, tereinek és legfontosabb intézményeinek, legismertebb emlékműveinek átnevezésével-átalakításával-eltávolításával igyekezett kifejezni a főváros jelképes birtokbavételét,[58] ugyanakkor hirdetni, terjeszteni az ezen eljárásokat alkalmazó politikai erők világfelfogását, értékrendszerét is.
    Jól megfigyelhető a koncepcionális egységesség[59] is mind a polgári forradalom, mint a Tanácsköztársaság, mind a Horthy-bevonulást rendezők eljárásainak sorozatában. Szinte minden akcióban egyszerre van jelen az elutasítás és a méltatás gesztusa. A polgári forradalom idején eltávolítják Hentzi emlékművét, de fel akarják állítani Martinovicsét, a Ferenc József rakpartot Kossuthról és Petőfiről nevezik el - egy Habsburg-ellenes, nemzeti, köztársasági szemlélet jegyében. A Tanácsköztársaság idején a Szent István közkórház a Semmelweis közkórház nevet kapja, Árpád szobrára Marxét és a két munkásét helyezik el, de feldíszítik Petőfi emlékművét - egy szociáldemokrata-kommunista forradalmi eszmerendszert terjesztendő. Horthy, bevonulásakor, fehér lovon ül, az Országházra misesátort építenek, zászlókat szentelnek, az elhangzó beszédek leszámolnak a forradalmakkal - egy keresztény és nemzeti gondolatvilág értékeinek hangsúlyozott kifejezéseképpen. Figyelemre méltó, hogy a jelképes birtokbavételnél a birtokba vevők a nézeteiket kifejező nevet vagy szobrot nemegyszer olyan korábbi név vagy szobor helyére illesztették, amely homlokegyenest ellenkező eszmei tartalmat hordozott: ez történt pl. több helyátnevezés vagy a Szent Gellért-szobor május 1-jei átalakítása esetében, még határozottabbá téve a foglalást. (A Gellért-szobor esetében különösen érdekes megoldás, hogy az ateista propaganda jegyében is elkészített ábrázolás ugyanakkor felhasználja a keresztény vallásosság elemeit: már a feliratban a "Paradicsom" kifejezést, a paradicsomi tájat, benne a fával, a lángpallosos férfialakokat - azonban talán éppen ezek evilágiságát hangsúlyozva akarja még határozottabbá tenni a felhívást.)
    Elsősorban a két forradalmi rendszer, különösen pedig a Tanácsköztársaság esetében feltűnő, hogy döntéshozói a térfoglalási eljárásoknál azokat az eszközöket használták, amelyeket, természetesen más politikai eszmék terjesztését elősegítendő, de feltehetően azonos vagy rokon jellegű gyakorlati megfontolásokból a diktatúra által megtagadott, bukott politikai rendszerek közvélemény-formálói is alkalmaztak. (Még a május elsejei dekorációs munkákban részt vevő szobrászok többsége is a heroikus emlékmű vagy portré hagyományait folytatta, ennek stílusát alkalmazta a forradalmárok alakjára is.[60]) A térfoglalási akcióknál felhasznált történelmi alakok méltatásával pedig mindkét forradalmi rendszer törekedett a "saját hagyomány" megteremtésére[61] is.
    Nem felesleges néhány további szempontból összevetni a két, egészében persze nagyon is eltérő ünnepséget: a budapesti május elsejét és a Horthy-bevonulást. Mindkettőnél jelen volt egy-egy domináns - az őket alkalmazó politikai erők jelölésére is használt - szín: a május elsejénél a vörös (zászlók, drapériák stb.), a Horthy-bevonulásnál a fehér (virágok, póznák stb.). Mindkettőnél szerepeltek kulcsfontosságú dalok: május 1-jén elsősorban az Internacionálé, Horthy bevonulásakor főleg a Himnusz. Végül: a mozgósított és megjelent tömeg szerepe is részben azonos volt: a rendezvények szervezői e tömegeket önmaguk ("a proletariátus", "a nemzet") jelképeinek is szánták,[62] amint ezt a Horthy-bevonulást szervező bizottság felhívása is hangsúlyozta: "Honfitársak! [...] Jertek tömegesen [ti. az ünnepségre - V. B.], hadd vegye tudomásul a világ, hogy sokan vagyunk, ha hi a haza!"[63]
    Az 1918-1919-es események, térfoglalási akciók ismeretében nem meglepő Horthy célkitűzése: a nemzet erőinek összefogását sürgette, "hogy az ezer jelszóval agyonagitált lakosság nyugvópontra juthasson"[64] - felhívása azonban, paradox módon, éppen az ő és hadserege fogadására rendezett, tömegmozgósító kijelentésekben éppenséggel nem szűkölködő ünnepség során, Friedrich miniszterelnökhöz intézett válaszbeszédében hangzott el...

FÜGGELÉK


Károlyi Mihály-tér

    Krúdy Gyula közli velünk, hogy az utóbbi napokban számos felszólitást és levelet kapott a társadalom minden rétegéből, hogy a pesti utcák uj elnevezésénél legyen tekintettel a legutóbb lejátszódott szabadság-harcokra. Sokan inditványozták, hogy a Gizella-teret, ahol a nemzeti eseményeknek legjelentősebb mozzanatai történtek, a közeljövőben nevezzék el Károlyi Mihály-térnek. Mások a Ferenc József-teret nem akarják többé látni az élők sorában, ahol a forradalmár tömeg közzé az utolsó sortüz dördült el a régi világ puskái csöveiből. Kérik, hogy a Ferenc József-teret ezentul Október 29-iki térnek nevezze az utca-keresztelő bizottság. Nagyon sokan vannak olyanok, akik nem szivesen látják a Vilmos császár-körutat, a Ferdinánd bolgár cár-utat, de a Mehmed szultán-utat sem. Panasz érkezett az Albrecht-utra, a Lipót-körutra, a Ferenc-körutra és még számos pesti utcára, amelynek elnevezése a régi szomoru Magyarországra emlékezteti a járókelőt. Krúdy Gyula azt irja, nekünk, hogy előterjesztésében, amelyet legközelebb (november 5-én)[65] nyújt be az illetékes bizottságnak, elsősorban az elmult gyönyörü napoknak, a vértelen magyar szabadságharcnak igyekszik emléket állitani a pesti utcák s terek uj elnevezésével.
    (Megjelent: Magyarország, 1918. november 3.)


A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1918. évi november hó 19-én tartott ülésének jegyzőkönyve
(részlet)

    Jelenti az elnök,[66] hogy azokon a tárgyakon kivül, amelyek a meghivóval közölt tárgyjegyzék szerint az ülés napirendjén szerepelnek, még egy ügyet kiván a tanács elé terjeszteni, még pedig a többi tárgyak előtti sorrendben az alábbiakban:
    A történelmi idők rohamosan érkeznek nagy fordulókhoz; pillanatról-pillanatra fejlődnek az események és alakul ki az uj korszak.
    A történelmi nagy átalakúlás, a nagy idők korszakalkotó eseményei, az államforma megváltozása és a vezéregyéniségek megörökitése külső kifejezést kivánnak fővárosunk út-elnevezéseiben is.
    Foglalkozni kell tehát az eziránt megnyilatkozó feladat megoldásával.
    Előterjesztést tett ez irányban a müszaki osztály, kérést intézett a Magyar Nemzeti muzeum igazgatósága, javaslattal lépett elő a Főváros Barátainak Társasága részéről Krudy Gyula is, de kifejezésre jutott a Nemzeti Tanács kebelében is eziránt a kivánalom.
    Az Elnök konkrét javaslatot terjeszt a tanács elé, ezuttal mint legsürgősebbre, csak nehány tér- és útvonal nevének a megváltoztatására szoritkozva, mert egyfelől más egyéb, megváltoztatásra váró mai útnevekre nézve bevárni óhajtaná a Nemzeti Tanács kebeléből kifejezendő kivánalmakat, másfelől pedig nagyobb számu változtatásnak egyszerre való foganatositása a póstai forgalomban zavarokat idézne elő.
    Javaslata az, hogy az Országház-tér neveztessék el Köztársaság-térnek, a Ferenc József-tér Október-térnek, a Gizellatér Károlyi Mihály-térnek, a Ferdinánd bolgár király-ut neve állittassék vissza Vámház-körútnak, a Mehmed szultán-uté Muzeum-körutnak, a Károly király-út neveztessék el Népakarat-útjának, a Vilmos császár-út neve állittassék vissza Váczi-körutnak és a Zita királyné-út neve Várkert-rakpartnak.
    Forbáth Imre dr.[67] tanácstag a Gizella-térnek élő személyről való elnevezését - a tanács ezirányu elvi határozatára utalva - elvileg nem helyesli, teljesen kikapcsolva a jelen esetben az egyén személyiségét, mert mindig hive volt és most is hive gróf Károlyi Mihálynak. - De amikor a tanács a nagy átalakulás után most első izben tartja ülését, más dologra kiván utalni: magának a tanácsnak szerepére az uj helyzetben. Az 1870-es évben bölcs előrelátás hozta létre a közmunkák tanácsát, amelyre akkor szükség is volt; ma az egyesitett főváros teljesen kinővén a régi keretekből, a tanács hivatása és müködése befejezettnek tekintendő.
    Az elnök megszakitva a felszólalást, tájékozásul szükségesnek találja kijelenteni, hogy maga az élő törvény kötelességünkké teszi annak végrehajtását, de a felszólalás semmi összefüggésben sincs a már tárgyalni megkezdett napirend tárgyával; - ezenfelül felvilágositja a felszólalót, hogy a legilletékesebb kormányhelyen annak idején nyomban eljárván, azt a direktivát kapta, hogy a tanács változatlanul folytassa a törvényekben megszabott müködését.
    Forbáth Imre a felvilágositást tudomásul veszi; a felszólalással csak annak akart kifejezést adni, az új kornak első ülése alkalmával, hogy a főváros autonomiája teljesen biztositandó s reméli, hogy az illetékes tényezők gondoskodni fognak megfelelő módon annak a megvalósitásáról.
    Joanovich Pál[68] a Károly király-út megjelölésére a Népakarat-útja helyett megfelelőbbnek tartja a Népkörút egyszerübb és kifejező nevet s ennek az alkalmazását javasolja.
    Az elnök ezek után határozathozatalra feltévén utvonalankint a kérdést:
    a tanács, mindenik útvonalra nézve egy hangulag, a következően határoz:
    az V. kerületi Országház-teret "Köztársaság-tér"-nek, az V. kerületi Ferenc József-teret "Október tér"-nek, a IV. és V. kerületbe eső Gizella-teret "Károlyi Mihály-tér"-nek, a IV. és IX. kerületbe eső Ferdinánd bolgár király-útat "Vámház-körút"-nak, a IV. és VIII. kerületbe eső Mehmed szultán-útat "Múzeum-körút"-nak, a IV. és VII. kerületbe eső Károly király-útat "Népkörút"-nak, az V. és VI. kerületbe eső Vilmos császár-útat "Váczi-körút"-nak, az I. és II. kerületbe eső Zita királyné-utat "Várkert-rakpart"-nak nevezi el.
    Felkéri a székesfővárost, hogy az uj elnevezéseknek gyakorlati alkalmazása iránt intézkedni sziveskedjék.
(Ld. Budapest Főváros Levéltára, II. 1. a. 52. FKT XIX. 4252/1918. sz.)

 

Kultúrpropaganda a Vörös Hadseregben

Budapest müvészi disze május elsején
Szamuely Tibor közoktatásügyi népbiztos nyilatkozata

(részlet)

- Meg akarok emlékezni a május elsejére tervezett vörös ünnepélyről is, melyről már ma merem állitani, hogy pompája mindent el fog homályositani, amit Budapest hasonló téren eddig látott. Különösen müvészeti szempontból nyujtunk sokat és nagyszabásu dolgokat. Mindenekelőtt el fogjuk tüntetni városunknak összes régi rossz szobrait. A Körönd négy idétlen szobra helyett négy szoborcsoportot létesitünk, amely talapzatául fog szolgálni egy kilenc méter átmérőjü lángoló földgömbnek, mely az uttest közepe fölött fog lebegni. Az Andrássy-út végén lévő Millenáris emlékmü közepét vörös obeliszkké alakitjuk át. A körülötte lévő oszlopsorokat is megfelelően feldiszitjük. Az ott elhelyezve volt csunya szobrok helyett ebből az oszlopcsarnokból a munka allegórikus szobra fog alakulni. Az obeliszk előtt pedig felállitjuk Marx Károlynak nyolc méter magas szobrát, kétoldalt két munkásalakkal. A városban több helyen valamivel kisebb ötméteres méretben ugyancsak felállitjuk Marx Károlynak, továbbá Leninnek, Szabó Ervinnek, Liebknecht Károlynak és Engels Frigyesnek szobrait. A városligeti Iparcsarnokot teljesen vörösbe burkoljuk, frizekkel és ornamentikai disszel látjuk el. Az Országháztéren Andrássy szobra el fog tünni, fölötte a Munka görögstilü temploma fog felépülni. Különböző diszmüveket helyezünk el még a Várban a Gellérthegyi citadellán, valamint az Anker-palota előtt. Mindezekkel a munkálatokkal kettős célt szolgálunk: egyfelől emeljük vele az ünnepély jelentőségét és müélvezetet nyujtunk az abban résztvevő proletártömegeknek, másfelől pedig néhány hétre munkaalkalmat adunk a munkanélküliek tetemes részének.
(Megjelent: Fáklya, 1919. április 20.)

 

Lowetinszky János József[69] naplója
1919. május 1.

(részletek)

    Az utczán ünnepi hangulat, villamos valamint kocsi seholsem járt csak a rendezőség automobiljai száguldottak teljesen vörös diszben imitt amott, az úttesten a menetben résztvevők nagy csapata haladt, a póstások vig zeneszóval indultak kijelölt helyükre. Elmentünk az Arena uton az Andrássy úti Millenaris emlékig a mely teljes vörös pompában díszelgett a szépművészeti és műcsarnok vörösben lobogokkal feldíszítve egy óriási Marx és Lenin szobor[70] gypsből. Az Andrássy út 3 úttestén a küldöttségek és menetek már javában haladtak a liget felé énekelve, kalapot zsebkendőt lengetve közbe a zenekaris intonálta az Internationálé inkább deprimáló mint lelkesítő hangjait, felfelharsant a Marseillise is. Az uttestet kedélyeskedő és czigarettazó katonakordon vette körül. Igy nézegettük a különböző meneteket lelevéve a kalapot ha az Internationalet fujták. A menetben rengeteg volt a nő. Érdekesebbek voltak a mozisok hat fehér ló vonta allegoriai csoportja, a húsvágók hat derék nagyszarvú fehér magyar ökör vonta szekere, a hentesek csoportja, a malommunkások csoportja nagy kenyér, perecz és óriási sóskiflivel, a hadsereg egy szakasza rohamsisakkal, vörösrefestett ágyú és gépfegyverrel, az élén is skarlát palástba öltözött lovassal, meguntam az álldogálást s lassan előrehaladtunk a II. Octogonon[71] czigány zenészek karai voltak elhelyezve a kik az Internationalét húzták felváltva a Marseillissel, 16 bőgőt olvastam csak itt meg, jött a "Máv" gépgyár menete párhuzamosan a csepeliek óriási menetével a Máv gépgyár egy kocsija lokomotívot, a másik gépet, a harmadik hidat hozott egy kocsin kovácsok csengették nagy vígan messzire hallatszóan az üllőt, a gazdasági csoport egy cséplőgépet hozott melyet jelmezes arató leányok és legények énekszóval kísértek, a csepeliek lovassal nyitották meg a menetet s nagy szerüen voltak ellátva lobogókkal, gyermekeiket vörös díszítésű szekereken hoztak, zenekaruk is volt mely nagyszerűen fujta az indulókat. A zuglóiak csoportja a burzsoá temetést ábrázóló két koporsót hozott. A színházak csoportjai külön jelzőtáblák alatt, az Operaház színészei gyönyörüen énekelték a Marseilliset, sok öreg deres fej volt köztük a kik úgy haladtak mint haladhattak a római caesarok diadalmenetében a fogoly fejedelmek, a színésznők egyike másika riadtan nézte a nekik szokatlan tömeget. A szinházi munkások külön csoportot alkottak, a cseléd nasságák nagy zsivaj között vonultak fel, az intelligentia félszegen haladt a menetben a zsidó fruskák azonban fajuk temperamentuma szerint a szertelenségbe csaptak. Ismerem Budapestet és népét de annyi polizeiwidrig pofát még életemben nem láttam. A II. octogon is teljes vörös díszben pompázott a négy szobor tetején négy óriási földgömb terpeszkedett s tele volt tüzdelve vörös májusfákkal a házak az Andrássy úton többé kevésbbé gazdagon vörössel díszítve a mi őszintén megvallva ijesztőleg hatott sehol más szin csak vaditó vörös szin, szerencse hogy nincs már marhánk mert felöklelnének bennünket. Nagy nehezen feleviczkéltünk az Octogonig amely szintén pazarul volt feldiszitve vörössel [...] 1 órakkor kanyarodott be a menet vége az Andrássy utra a Teréz körútról iszonyatos és egyszersmind félelmetes tömegü ember volt ez amennyit még életemben nem láttam pedig már sok tömeget láttam. Az operaház izlésesen volt feldiszitve 2 nagy vörös koszorúja is volt az ablakokban, hm nem jó symbolum ez. A fürdő utca bejárata is pazarul volt vörössel díszítve. [...] átballagtunk a Lánczhídon és Alaguton át a Vérmezőre a melynek közepén egy kataphalk álott vörösben és vörösben boldogult Martinovich Ignácz & társai vesztőhelyén ez is satisfactio, a vérmező fái piros diszszel vannak feldiszitve, nyilt szinpadok voltak felállitva az istenadta nép mig a hideg májusi szélben didergett a zöld füvön melyet katonáik annyi éven át óvtak tőle katonáikkal. Lekanyarodtunk az Eskü téri hidhoz. Szt. Gellértet elbujtatták egy nagy büdös sárga paraván mögé lenn pedig egy ostoba mázolmány akarta vélünk érthetövé tenni a paradicsomot. A nép ernyedten kullogott jobbra balra 200 vizcsap ontotta nedüjét, de nem is volt itt semmiféle lelkesültség mint hajdinában danában, sem egy kurjantás sem egy lelkesülő örömteli arcz, mindenfele gyanakvás és szorongó érzés mutatkozott az arczokon. Nagy nehezen döczögtünk haza 3 órára.
(Kézirat, ld. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény B 0910/209/1918-19. B. sztl. - Az e napról készített feljegyzéseit Lowetinszky piros tintával írta.)

Horthy Miklós kiáltványa a budapestiekhez

Budapest népéhez!

Magyarország legszégyenteljesebb korszaka után a fővezérségem alatt álló nemzeti haderő részei bevonulnak Budapestre, hogy ősi, szivünkhöz forrott nemzeti szineinket kitűzzük Buda várára.
    Csapataim oltalma alatt minden igaz magyar nyugodtan végezheti és kell, hogy végezze azt a munkát, mely összeségében ujraépíti Magyarországunkat.
    Én és csapataim főfeladatunknak tekintjük, hogy Budapest sokat szenvedett népén segítsünk, főleg hogy az előttünk álló nehéz telet számára elviselhetővé tegyük.
    Aki jó magyar, örömmel fogad bennünket, de a hivatásos bujtogatók és rendbontók óvakodjanak, mert irgalmatlanul fog bűnhődni az, aki Budapest meggyötört népének hőn óhajtott nyugalmát rosszakaratúan megzavarni igyekszik. Bűnhődni fog az is, aki az ujraszületett magyar nemzeti haderő szeplőtlen zászlaját merné hazug rágalmakkal meggyalázni.
    Akiknek hibájából országunk a pusztulás szélére sodródott, tanúljanak meg bűnbánóan a minden bűnök legnagyobbikáért vezekelni. Ez az, amit a haza ma tőlük jogosan megkíván.
    Erőszakoskodásokat, felvonúlásokat, rendzavarásokat semmiesetre sem tűrök, s ha ilyenek előfordulnának, úgy ezeket a legszigorúbb eszközökkel torolnám meg.
    Viselkedjék mindenki nyugodtan és fegyelmezetten, járuljon mindenki egy szivvel-lélekkel hozzá, hogy a nagyjelentőségű nap valóban Magyarország új felvirágzásának hajnalát jelentse.

Horthy Miklós s. k.
fővezér

(Ld. Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Aprónyomtatványtár, Szöveges plakát 1919/1. sztl.)


Tormay Cécile beszéde a Nemzeti Hadsereg bevonulása alkalmából


Katonák! Testvéreink!

Hajnal van ma! Ti hoztátok - és mi asszonyok, mint kétezer év előtt a szentirás reggelén, a Golgotha tövében, eljöttünk, hogy köszöntsük a feltámadást.
    Magyar hajnal és keresztény feltámadás a Ti hazatéréstek, egy szörnyü véres Kálvária után, melyben Károlyi, a magyar Judás Iskariot és démoni cinkosai elárulták, megkinozták, kifosztották és megcsufolták a magyar nemzetet.
    Történetünk legsötétebb éjszakája volt ez és most olyan igéretes a reggel, mert eljöttetek. A reménységet fél esztendő óta Horthy Miklósnak hivják Magyarországon és most ő vezérelt ide benneteket, hogy visszafoglaljátok a keresztény Magyarország számára megtévedt, de bűnbánó fővárosát, hogy az emberiség becsületében magasra emeljétek ujra Szent István ezeréves koronáját.
    Jelentőségteljesebb és sorsdöntőbb hazatérte még nem volt hadseregnek e világon. Ti nemcsak fővárost foglalni, országot hóditani jöttetek! Nem csupán a magyarságnak a Duna-Tisza völgyéből kisarjadt fiatal hadinépe vagytok, de Ti vagytok a Nemzeti Hadsereg, melyre négyszáz éve vár a nemzet, hogy a sir szélén érje meg és ujra éledjen általatok. Reménységünk, jövőnk mindenünk vagytok, - még multunk is, mert hiszen Ti vagytok azok a hősök, akiktől 1914 őszén bucsuztak el a magyar anyák, a magyar hitvesek. Akkor ment el a mi hadseregünk és azóta nem tért vissza. Jöttek rokkant hősök a csataterekről, szenvedő hadifoglyok a szomorú rabságból, sőt jöttek a mult őszön lázadó ezrek, de a magyar nemzet dicsőséges fegyveres ereje nem tért haza.
    Öt év után ma jön vissza. Bennetek térnek meg Gorlice és Limanova legendás hősei, azok akik győztek a szent Kárpátokon, erdélyi havasokon, a Duna szerb partjain, az Adria kék vizei felett és tizenkétszer győztek az Isonzónál és az Alpokon.
    Nagy multunk és nagy jövőnk, melynek élén Horthy Miklós jár, hajoljon meg előttetek minden zászló az országban, szólaljon meg minden harang. És vigye a szél magyar zászlók suhogását, keresztény harang zugását azokhoz, akik nincsenek itt, azokhoz is, akik messze kicsiny fakeresztek, hullámsírok alól most hazafigyelnek.
    Élő hősök és az elesettek megdicsőült serege, halljátok meg! Asszonyok szólnak hozzátok a magyar főváros felszabadult földjén és hü zálogul felétek nyujtják zászlójukat. Az elmult rémuralom hiába itélte halálra a nemzet büszke szineit, mint egykor a Rákóczi tárogatóit hiába égette el máglyán a gyülölet, ujra feltámadtak és szárnyra keltek egy uj ezer év felé.
    Vegyétek a zászlót és ne nyugodjatok, mig bele nem tükröztétek képét négy folyónk vizébe, mig vissza nem emeltétek a három halmok fölé.
    Vegyétek, asszonyok keze áldotta meg, szentelje fel dicsőségben a Ti férfikezetek.

(Ld. Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Aprónyomtatványtár, 1919/33. sztl. - A lap túloldalán, ismeretlen személy kézírásával: "Tormay Cecil beszédje Horthy Miklós fővezérhez 1919. nov. 16-án".

 

[1]Bartha Albert hadügyminiszter: Október utolsó hetében. A diadalmas forradalom könyve. A népkormány tagjainak, a forradalom szereplőinek és 75 magyar írónak önvallomása. A forradalmi napok hiteles krónikája. Szerk.: Gellért Oszkár, Bp., [1918.] IX. old. - A korabeli szövegeket eredeti helyesírással közlöm; az idézetekben és a közzétett forrásokban lévő kurziválások az eredeti kiemeléseknek felelnek meg.
[2]Budapest Főváros Levéltára (BFL), XVI. l. f. l. cs. l. 18. old. Vö. még: Hajdu Tibor: A Magyarországi Tanácsköztársaság. Bp., 1969. 84. old.
[3]
Az Est, 1919. november 8.
[4]Bodó Julianna-Bíró A. Zoltán: Szimbolikus térfoglalási eljárások. Szövegvalóság. Írások a szimbolikus és diszkurzív politikáról. Szerk.: Szabó Márton, Bp., 1997. 309., 317. old.
[5]Eric J. Hobsbawm: A forradalmak kora (1789-1848). Bp., 1988. 63. old.
[6]B. J.: A Hentzi-szobor lerombolása. A diadalmas forradalom könyve, id. mű, 185-186. old.; Hanák Péter: 1898. A nemzeti és az állampatrióta értékrend frontális ütközése a Monarchiában. Uő: A Kert és a Műhely. Bp., 1988. 121-123., 287. old. Az emlékművet később nem állították fel újra.
[7]Világ, 1918. november 16.
[8]Budapesti Közlöny, 1918. november 29. A rendelet szerint "Beépitett címereket, művészi alkotásokat nem kell átalakítani." A címer későbbi történetéhez ld. Bertényi Iván: Új magyar címertan. Bp., 1998. 81. old. Vö. még: Horváth Miklós: A forradalmi és ellenforradalmi események helyrajza. Budapest története a forradalmak korától a felszabadulásig. Szerk.: Horváth Miklós, Bp., 1980. 109. old.
[9]Vö. Bodri Ferenc: Krúdy Gyula, az utcakeresztelő. Budapest, 1969. l. sz. 6-7. old.
[10]Magyarország, 1918. november 3. A szöveget tanulmányom után közlöm.
[11]Krúdy tévedése: a "lánchídi csata" 1918. október 28-án volt.
[12]Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), Kézirattár, An. Lit. 3457. Vö. még: Magyarország, 1918. november 19.
[13]BFL II. l. a. 52. FKT XIX. 4252/1918. sz. Az ülés jegyzőkönyvének vonatkozó részletét tanulmányom után közlöm.
[14]
BFL II. l. a. 52. FKT XX. 4432/1918. sz. - Kaas Ivor, báró (1842-1910), korának egyik legismertebb publicistája, politikus. - A Ferenc József-híd (ma: Szabadság-híd) és az Erzsébet-híd átkeresztelésének ügyében a Közmunkatanács felterjesztéssel fordult a miniszterelnökhöz, aki azonban - fontosabb elintézendő ügyek miatt - egyelőre nem kívánt foglalkozni e kérdéssel. (Ld. Magyar Országos Levéltár, K 26. 1918-XLI-6125. sz.) A hidak átnevezésére a polgári forradalom idején végül is nem került sor. - A tanulmány további részében az újonnan adott neveket fogom alkalmazni.
[15]Vö. ehhez: Siklós András: Magyarország 1918/1919. Események/ képek/ dokumentumok. Bp., 1978. 218-219. old. További eseteket ld. pl.: Vörös Boldizsár: Történelmi személyiségek ábrázolása a Magyarországi Tanácsköztársaság hivatalos jellegű anyagaiban. Kézirat, 1997. 57-77., 237-240. old.
[16]Népszava, 1919. március 28. A budapesti laktanyák átnevezéséről készült egy tervezet már a népköztársaság idején (ld. Köztársasági Ujság, 1919. február 4.), a Pogány-féle rendelet pedig feltehetőleg ebből vett át megoldásokat. Ld. még a Hadügyi Népbiztosság 1919. április 30-ai, 74475/7. sz. Körrendeletét: A Vörös Hadsereg Rendeletei. Szabályrendeletek, 1919. május 3.
[17]
Vörös Ujság, 1919. március 29.
[18]Budapest Népbiztossága Hivatalos Közlönye, 1919. április 4.
[19]
Vörös Ujság, 1919. április 6. Az itt ismertetett tanácsköztársasági intézkedésekről ld. Vörös Boldizsár: id. mű, 182-190., 260-263. old.; az értekezés további esetekkel is foglalkozik.
[20]
Tanácsköztársaság, 1919. április 26.
[21]
Szamuely Tibor a május 1-jei budapesti ünnepség dekorációjával kapcsolatos elgondolásait kifejtette a Közoktatásügyi Népbiztosság lapjában, ld. Fáklya, 1919. április 20. (A szöveget tanulmányom után közlöm.) Szamuelynek és a rendezőségnek sok mindent sikerült terveikből megvalósítaniuk.
[22]Tanácsköztársaság, 1919. május 1.
[23]
A dekoráció vizsgálata során felhasználtam a korabeli újságok tudósításait és képanyagát, továbbá a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának, a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma Fényképtárának, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye Fotótárának és az Országos Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívumának anyagait. Az ünnepségről készített, fennmaradt filmhíradókat (Vörös Híradó, 5.) a Magyar Filmintézet Archívuma őrzi; megtekintésüket Varga F. János tette lehetővé, akinek ezúton mondok köszönetet. - A továbbiakban csak egyes szövegek idézésekor fogok e forrásokra hivatkozni. Az ünnepségről ld. még Lowetinszky János József naplójának részleteit, amelyeket a tanulmányom után teszek közzé.
[24]Baron Albert von Kaas-Fedor von Lazarovics: Der Bolschewismus in Ungarn. München, 1930. 127. old.
[25]
Budapest. Révai Nagy Lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája, IV. köt. Bp., 1912. 34. old.
[26]
Ld. erről: Szabó Dániel: A nemzeti áldozatkészség szobra. (Avagy fából vaskatona.) Budapesti Negyed, 1994. l. sz. 59-84. old.
[27]
Vörös Ujság, 1919. május 3. A szobrok általában gipszből készültek.
[28]A kijelölt útvonalakról ld. Népszava, 1919. május l. A táblázatokat tanulmányom után közlöm.
[29]
Vö. Eric Hobsbawm: A munkásosztály szertartásainak átalakulása. "Változás és folytonosság". Tanulmányok Európa XIX. századi társadalmáról. Vál., szerk.: Gyáni Gábor, Debrecen, 1992. 146. old.; Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870-1940). Bp., 1998. 96-109. old.
[30]Az Ujság, 1919. május 3.
[31]Népszava, 1919. május 3.
[32]
BFL XVI/l. g. 2. d. 51-54. old.
[33]A Budapesti Munkás- és Katonatanács Hivatalos Közlönye, 1919. július 25.
[34]Népszava, 1919. augusztus 3.; vö. még: Kirschner Béla: A "szakszervezeti kormány" hat napja (1919). Bp., 1968. 94-101., 245-247. old.
[35]Rendeleti Közlöny a Magyar Hadsereg számára. Szabályrendeletek, 1919. augusztus 9.
[36]
Az iratról fotót közöl: Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története. Bp., 1966. sztl. tábla.
[37]Vö:. Fővárosi Közlöny, 1919. december 12.
[38]Ld. ehhez: Budapest teljes utcanévlexikona. Bev.: Ráday Mihály. Az adattárat összeáll.: Mészáros György. Az utcanévtörténeteket írta: Buza Péter. Bp., 1998.
[39]
Vö.: A. B. [Révész Mihály]: A Proletármuzeum munkája. Világosság, 1920. 20. sz. 325-326. old. Révész Mihály szerzőségéhez ld. Tanúságtevők. Visszaemlékezések a magyarországi 1918-1919-es forradalmak résztvevőitől. Vál, szerk.: Petrák Katalin. Az életrajzokat írták: Ács Irén és mások. Bp., 1978. 472. old.
[40]Vö. Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Bp., 1934. 359. old.
[41]Hadtörténelmi Levéltár, I. 89. VKF 1919-1920. 307. d. 153-155. sz. A Horthy-irodalomban való tájékozódásomat Sipos Péter segítette, akinek ezúton mondok köszönetet.
[42]OSZK Plakát- és Aprónyomtatványtár (PAt), Szöveges plakát 1919/l. sztl.
[43]Uo. (A plakát szövegét tanulmányom után közlöm.) Vö. még: Virradat, 1919. november 18.
[44]
Vö. ehhez: Magyarország, 1919. november 18.; a plakátokat ld. OSZK PAt 75/1920. és uo. 23/1919. Mindkét plakát rajzolója Manno Miltiades. Vö. még: Dömötörfi Tibor: A Horthy-kultusz elemei. História, 1990. 5-6. sz. 23-26. old.
[45]A bevonulási ünnepség vizsgálata során felhasználtam a korabeli újságok tudósításait és képanyagát, továbbá a 23. jegyzetben felsorolt fotóarchívumok anyagait. Az ünnepségről készített, fennmaradt filmhíradót (Corvin Híradó, l.) a Magyar Filmintézet Archívuma őrzi, megtekintését Varga F. János tette lehetővé, akinek ezúton mondok köszönetet. - A továbbiakban csak az egyes szövegek idézésekor fogok e forrásokra hivatkozni.
[46]Vö. ehhez: ló és lovas. A keresztény művészet lexikona. Szerk.: Jutta Seibert. Bp., 1994. 207. old.; László Gyula: Árpád népe. Bp., 1988. 153-158., 167. old.
[47]Fővárosi Közlöny, 1919. november 28.
[48]Budapesti Hirlap, 1919. november 18.
[49]Uo.
[50]Az Est, 1919. november 18.
[51]
Vö. ehhez: babér. A keresztény művészet lexikona, id. mű, 44. old.; pálma. Uo., 257-258. old.
[52]
Budapesti Hirlap, 1919. november 18.
[53]
Uo.
[54]Tormay Cécile beszédének szövege "Kiáltvány a Magyar Nemzeti Hadsereghez!" címmel, Tormay nevének feltüntetése nélkül, "A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége" aláírással röplapon is megjelent (ld. OSZK PAt 1919/33. sztl., a beszéd szövegét tanulmányom után közlöm). Vö. még: Budapesti Hirlap, 1919. november 18. és Tormay Cecile: A magyar nemzeti hadsereghez. Uő: Küzdelmek - emlékezések. Bp., [1937.] 18-20. old. - Az egységes Magyarország helyreállításának gondolatát Raffay Sándor evangélikus püspök és Józan Miklós unitárius esperes is megfogalmazták zászlószentelő beszédeikben.
[55]Budapesti Hirlap, 1919. november 18. Megkockáztatható a feltevés: a területvisszacsatolások idején tartott bevonulásainál Horthy azért is lovagolt több ízben fehér lovon, mert - mind ő, mind az ünnepségeket rendező bizottságok - azt is akarták jelezni: e bevonulások az 1919-ben megkezdett "országfoglalás" folytatásainak tekintendőek: állomások a végső cél, az egykori egységes Magyarország helyreállításához vezető jelképes úton.
[56]Ld. az Országház téri ünnepség Meghívóját, OSZK PAt 1919/33. sztl.
[57]Magyarország, 1919. november 18.; vö. ehhez: Sinkó Katalin: A megsértett Hungária. Néprajzi Értesítő, 1995. 267-282. old. - Az ekkor lezajlott szimbolikus térfoglalási akciók sorozatába illeszkedik annak a Horthy-emléklapnak (ld. OSZK PAt 1919/33. sztl.) a terjesztése is, amelyet tanulmányom után teszek közzé. - A bevonulási ünnepséget a továbbiakban még részletesebben szándékozom elemezni.
[58]Vö. Gyáni Gábor: id. mű., 40. old.
[59]Vö. Glatz Ferenc: A történettudomány és a közgondolkodás történeti elemei. Társadalmi Szemle, 1980. l. sz. 48. old.
[60]Aradi Nóra: A Tanácsköztársaság művészete. Magyar művészet 1890-1919. I. köt. Szerk.: Németh Lajos, Bp., 1981. 622-623. old.
[61]Vö. ehhez: Eric Hobsbawm: Introduction: Inventing Traditions. The Invention of Tradition. Ed.: Eric Hobsbawm-Terence Ranger, Cambridge-etc., 1985. 1-14. old.; Uő: Tömeges hagyomány-termelés: Európa 1870-1914. Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. Szerk.: Hofer Tamás-Niedermüller Péter, Bp., 1987. 127-197. old.; Victoria E. Bonnell: Iconography of Power. Soviet Political Posters under Lenin and Stalin. Berkeley-etc., 1997. 1-19., 281-284. old.
[62]Vö. Eric Hobsbawm: A munkásosztály szertartásainak átalakulása, id. mű., 150., 156. old.
[63]Budapesti Hirlap, 1919. november 15. - A főváros szimbolikus elfoglalását még jobban érzékeltetendő, mindkét ünnepség szervezői arra törekedtek, hogy a lakosságot (vagy legalább egy részét) rábírják: díszítsék fel házaikat, ablakaikat az ünnepségre. (Ld. az id. felhívást; május 1. esetében: Népszava, 1919. április 30.)
[64]Budapesti Hirlap, 1919. november 18.
[65]Krúdy november 5-i előterjesztéséről nincs tudomásom; mindenesetre az e cikkben ismertetett elgondolásokat az író felhasználta 1918. november 19-ei (a tanulmányban is idézett) javaslatához.
[66]Polónyi Géza, 1918-1920 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke.
[67]Forbáth Imre (1875-1952), mérnök, egyetemi tanár, 1913-1920 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja.
[68]Joanovich Pál (1860-1934), állami főtisztviselő, majd politikus, 1913-1934 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja.
[69]Lowetinszky János József, Pest vármegye 53 éves tisztviselője néhányadmagával bejárja az 1919. május elsejei Budapestet.
[70]Lowetinszky téved: a szobor Marxot ábrázolta, két munkással.
[71]Értsd: a Köröndön.

EPA Budapesti Negyed 29-30. (2000/3-4) Hermann R.: Buda bevétele < > Ungváry K.: Sacco di Budapest