EPA Budapesti Negyed 25. (1999/3) 33/5. parcella < > 34/1. parcella

34. parcella

34-1-1: Fellner Henrik (a két világháború közti időszak egyik vezető nagyiparosa; a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatója, alelnöke; gyártulajdonos és -igazgató, politikus; a Gyáriparosok Országos Szövetsége /GYOSZ/ elnöke, több vállalat igazgatósági tagja) 1859-1932 [Beck Ö. Fülöp, 1933].

34-1-3: Deák Imre (vendéglős) 1873-1932 [Orbán Antal]. Sírfelirata: „Atyám! Add meg lelküknek az örök boldogságot.”

34-1-4: Rákosi György /Rákossy/ (tábornok, légügyi főigazgató) 1882-1935 [Gabay Sándor].

34-1-6: Nádudvari Győry Tibor (orvos, orvostörténész, bibliográfus, műfordító, egyetemi tanár; egészségügyi szervező, belügyi helyettes államtitkár, Semmelweis Ignác magyar származásának bizonyítója, a Népegészségügy című lap megalapítója, az MTA tagja) 1869-1938.

34-1-8: Lengyel Aurélné [Kisfaludi Strobl Zsigmond].

Vele: Lengyel Aurél (bíró, ügyvéd, jogi író, miniszteri tanácsos; a Büntetőjogi Döntvénytár egyik szerkesztője) 1879-? (†1935 után).

34-1-10: Purt Ernő (részvénytársasági vezérigazgató) 1879-1934 [Horvai János - Györgyi Dénes]. Sírfelirata: „Ne félj csak higyj!”

34-1-11: Vágó család [Kisfaludi Strobl Zsigmond].

34-1-12: Bibel János (építész, a ruszkicai márványbánya-üzem megalapítója, királyi tanácsos) 1858-1937 [Dell Amico Félix - Nazareno Nordio].

34-1-14: Krcsméry Miklós (gépészmérnök) †1935 [Sződy Szilárd].

34-1-18: Salga család [Gabay Sándor].

34-1-19: Schöpfer Aladárné (adományozó) †1938 [Gerenday].

34-1-20: Rémy Gyula (huszárkapitány) 1873-1938 [Vass Viktor]. Sírfelirata: „Nem haltál meg csak elmentél.”

34-1-22: Zalánkeméni báró Wlassics Gyula (jogász, művelődéspolitikus, egyetemi tanár; főügyész-helyettes, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a Közigazgatási Bíróság elnöke, a Főrendiház, majd a Felsőház elnöke, a hágai választott bíróság tagja; a Képzőművészeti Akadémia megalapításának és a nyomdai kötelespéldányok bevezetésének kezdeményezője; valóságos belső titkos tanácsos, az MTA tagja, majd másodelnöke; 1916-tól báró; Csengery Antal politikus veje, Csengery Lóránt földhitelintézeti igazgató sógora, báró Wlassics Tibor költő és ifj. báró Wlassics Gyula művelődéspolitikus apja) 1852-1937 [Istók János].

34-1-23: Reiner Mihály †1936 [Lux Elek]. Sírfelirata: „Élete a szeretet a jóság a szorgalom a munka volt. Siratja felesége, emlékét áldja mindenki aki csak ismerte.”

34-1-25: Sipőcz Jenő (jogász, politikus, kormánybiztos; Budapest polgármestere, majd főpolgármestere, a Magyar Városok Kongresszusának elnöke; Sipőcz László jogi író fia) 1878-1937 [Szentgyörgyi István].

34-1-26: Liber Endre (jogász, szociálpolitikus, író, várostörténész; Budapest alpolgármestere, menekültügyi kormánybiztos, a főváros lakásépítkezéseinek irányítója, a Fővárosi Közlöny szerkesztője) 1878-1936 [Pásztor János, 1937].

34-1-27: Szigeth Gábor (gépészmérnök, egyetemi tanár; a Fővárosi Gázművek igazgatója, a Magyar Ammóniagyár vezérigazgatója) 1879-1940.

34-1-28: Móricz Zsigmond (író, publicista, költő, műfordító; a Magyarország Vármegyéi és Városai segédszerkesztője, Babits Mihállyal a Nyugat főszerkesztője, majd a negyedik Kelet Népe főszerkesztője; a Vörösmarty Akadémia alelnöke; Móricz Miklós statisztikus és Móricz Ida szobrász bátyja, Varga Hugó János filozófus sógora, Móricz Gyöngyi műfordító, Móricz Virág író és Móricz Lili színésznő apja, Móricz Erzsébet /Csibe/ könyvkereskedő nevelőapja, Simon Andor költő, Kolos Richárd gépészmérnök és György László színész apósa; második felesége Simonyi Mária színésznő) 1879-1942 [Medgyessy Ferenc, 1952].

34-1-29: Tóth Tihamér (egyházi író, pedagógus, teológus, hitszónok, főiskolai, majd egyetemi tanár; veszprémi római katolikus püspök, pápai prelátus; 1946-ban boldoggá avatták) 1889-1939.

34-1-30: Babits Mihály (költő, író, esszéíró, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi tanár; a Holnap-kör tagja, a Nyugat szerkesztője, a Baumgarten-díj alapítványi kuratóriumának elnöke, a Vörösmarty Akadémia alelnöke, az MTA tagja) 1883-1941 [Ferenczy Béni; „Apolló”, 1954]. Sírverse:

„Nem az énekes szüli a dalt:

a dal szüli énekesét.”

(Babits Mihály:

Mint forró csontok a máglyán)

Vele: Török Sophie /Tanner Ilona/ (felesége; költő- és írónő) 1895-1955.

34-1-31: Juhász Andor (jogász, a Kúria elnöke, a Horthy-korszak igazságügyi politikájának vezető alakja; gyáralapító) 1864-1940.

34-1-37: Széchy Endréné [Kisfaludi Strobl Zsigmond].

34-1-39: Péch József (vízépítő mérnök; 1848-as honvéd tiszthelyettes; az első világszínvonalú hazai árvíz-előrejelzés megszervezője, az 1890-es Duna- és Tisza-felvétel vezetője, a Temesvidéki Magyar Mérnök Egylet megszervezője és titkára, az Országos Vízépítészeti Igazgatóság vízrajzi osztályának megszervezője és vezetője, királyi, majd miniszteri tanácsos; a Vízrajzi Osztály Évkönyve szerkesztője, a Vízjárási térkép napi kiadásának rendszeresítője; Péch Antal bányamérnök öccse, Péch Béla vízépítő mérnök, Péch Kálmán erdőmérnök és Péch Aladár fizikus apja, Péch Dezső erdőmérnök nagybátyja) 1829-1902.

34-1-40: Tass József (az első magyarországi cserkészszövetségi szabályzat elkészítője) 1877-1940 [Szilágyi Nagy István].

34-1-41: Bitter Illés (ciszterci szerzetes; irodalomtörténész, pedagógus, a Foederatio Emericana - a katolikus főiskolai hallgatók bajtársi szövetsége - megszervezője és első kommendátora, a Katolikus Tanáregyesület egyik megalapítója; clairvaux-i apát) 1868-1939 [Bory Jenő].

34-1-43: Heinlein István (történész, ókortörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja) 1874-1945.

34-1-45: Bláthy Ottó Titusz /Oblat/ (gépészmérnök, az elektrotechnika kimagasló úttörője; a villamos gépek számítások alapján való méretezésének a világon első alkalmazója, Déri Miksával és Zipernowsky Károllyal a transzformátor feltalálója, a váltakozó áramú generátorok párhuzamos kapcsolásának világon első megoldója, az indukciós wattóra-számlálók feltalálója, több más villamos szerkezet szabadalmaztatója vagy tökéletesítője; sakkmester, kora legbonyolultabb sakkfeladványainak szerzője, a Magyar Sakkszövetség alelnöke, majd társelnöke; az MTA tagja) 1860-1939 [Petri Lajos, 1941].

34-1-47: Karlovai és Kralováni Karlovszky Bertalan (festőművész, illusztrátor, festőiskola-vezető, főiskolai tanár; Miticzky Ida írónő fia, Karlovszky Endre levéltáros öccse, Karlovszky Geyza gyógyszerész bátyja) 1858-1938.

34-1-48: Zala György /Mayer/ (szobrászművész, a neobarokk emlékműszobrászat legjelentősebb magyar mestere, az MTA tagja) 1858-1937 [Ligeti Miklós].

34-1-49: Ernszt Sándor (római katolikus pap, politikus, népjóléti és munkaügyi, valamint közoktatásügyi miniszter; a magyarországi keresztényszocialista mozgalom egyik vezetője, a Pressburger Tageblatt megalapítója, az Országos Néplap szerkesztője, a Katolikus Népszövetség vezetője; a Keresztény Szociális Gazdasági Párt megalapítója; nagyváradi kanonok, pápai prelátus) 1870-1938.

34-1-51: Huszár Károly /Schorn/ (keresztényszocialista politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a koncentrációs kormány miniszterelnöke, munkaügyi és népjóléti miniszter, a Nemzetgyűlés második majd első alelnöke, a Képviselőház első alelnöke; a Keresztény Nemzeti Egység Pártja /Huszár-Ernszt Párt/ elnöke; publicista, a Néppárt, majd a Népújság szerkesztője, az Országos Társadalombiztosító Intézet /OTI/ elnöke) 1882-1941 [Kisfaludi Strobl Zsigmond, 1942].

34-1-52: Hoffmann Lujza /Herczog Ferenc Józsefné; Báthory Elekné/ (Herczeg Ferenc író anyja) 1842-1938.

Vele: Kertész Elemér (a Fővárosi Temetkezési Intézet elnöke) 1896-1943.

34-1-53: Samarjay Lajos (gépészmérnök, a Kassa-Oderbergi Vasút igazgatója, majd vezérigazgató-helyettese, a Magyar Államvasutak elnöke, államtitkár, a Közlekedésügyi Múzeum vezetője) 1870-1946.

34-1-54: id. Francsek Imre (építész, miniszteri tanácsos; ifj. Francsek Imre építész apja) 1864-1920.

34-1-55: Kenyeres Balázs (igazságügyi orvostani kutató, egyetemi tanár, a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora, az MTA tagja) 1865-1940.

34-1-56: Nagy Jenő (vezérkari ezredes, Kiss Jánossal a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága katonai vezérkarának főnöke; kivégezték; posztumusz vezérezredes) 1898-1944.

34-1-58: Erdély Zsigmond (igazgató) 1877-1940.

34-1-59: Pethő Sándor (publicista, történész, politikai író; az Élet szerkesztője, Milotay Istvánnal a Magyarság megalapítója, szerkesztője, majd főszerkesztője, Hegedüs Gyulával a második Magyar Nemzet megalapítója és főszerkesztője; autóbaleset áldozata; Pethő Tibor szerkesztő apja) 1885-1940 [Pátzay Pál]. Sírfelirata: „Küzdött, hogy Magyarország magyar ország maradjon.”

34-1-61: Donáth Leó (úszó, nemzetközi sportszervező és -vezető; vállalatigazgató, a Műegyetemi Athlétikai és Football Club /MAFC/ világhírű úszócsapatának megszervezője, a Magyar Úszó Szövetség ügyvezető elnöke, a Nemzetközi Amatőr Úszószövetség főtitkára, az Európai Úszó Liga megalakításának kezdeményezője és főtitkára, az úszó Európa-bajnokságok megszervezésének kezdeményezője, a hatos vízilabdatorna és a világrészek közötti váltóversenyek létrehozója) 1888-1941.

34-1-62: Pintér Jenő (irodalomtörténész, egyetemi tanár, Baros Gyulával és Horváth Jánossal a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megalapítója, majd elnöke; az Irodalomtörténet megindítója és szerkesztője, tankerületi főigazgató, az MTA tagja) 1881-1940 [Bory Jenő; „Ledöfött oroszlán”, 1942].

34-1-63: Hasenfeld Artúr (főorvos, egyetemi tanár) 1870-1941.

34-1-65: Barta Ferencné /Kőnig Boriska/ 1903-1940 [Kisfaludi Strobl Zsigmond].

34-1-66: Gaár Vilmos (bíró, jogi író, a Grill-féle jogszabály-gyűjtemények és döntvénytárak, valamint a Jogállam című folyóirat és a Sopron című napilap egyik szerkesztője) 1862-1938 [Margó Ede].

34-1-67: Róna Miklós (Róna József szobrász fia) 1883-1945 [Farkas Béla].

34-1-68: Hadnagy Domonkos (tábornok, politikus, sportszervező; a honvédségi lőiskola megszervezője, az Országos Magyar Lövész Szövetség elnöke) 1879-1937.

34-1-70: Kálnay Béla 1874-1936 [Halmágyi István].

34-1-71: Almásy László (politikus, ügyvéd; a Nemzetgyűlés alelnöke, az Egységes Párt ügyvezető alelnöke, majd elnöke, a Képviselőház elnöke) 1869-1936.

34-1-72: Köpesdy Elemér (gépészmérnök, a Magyar Királyi Állami Vas- és Acélgyárak vezérigazgatója, miniszteri tanácsos) 1876-1938.

34-1-74: Guttmann Oszkárné Tornyai báró Tornyay-Schossberger Renée 1892-1939.

34-1-76: Jónás Zsigmond (építész, Jónás Dávid építész öccse) 1879-1936.

34-1-78: Miklós László 1877-1936 [Margó Ede].

34-1-80: Ballagi Géza (történész, jogtudós, politikus, író, műfordító; egyedülálló jelentőségű röpirat-gyűjtemény létrehozója; akadémiai tanár, az MTA tagja; Ballagi Mór nyelvész fia, Ballagi Károly pedagógus unokaöccse, Ballagi László műfordító öccse, Ballagi Aladár történész bátyja, Ballagi István bőrgyógyász nagybátyja) 1851-1907.

34-1-81: Fleischer Antal (karnagy, zeneszerző, korrepetitor; a Nemzeti Zenede tanára; 1920-tól haláláig az Operaház karmestere, számos zeneszerző első hazai bemutatója) 1891-1945.

34-1-82: Ruszti Rust József (udvari tanácsos, mecénás) 1860-1935 [Horvai János].

34-1-84: Venczell Béla /Wenczell/ (opera- és oratóriuménekes) 1882-1945.

34-1-85: Kammer Sándor 1882-1936 [Hüvös László].

34-1-86: Pálos Á. László /Pálos László Ádám/ (orvos, belgyógyász, hematológus, egyetemi tanár, tanszékvezető, az Orvostovábbképző Intézet tudományos rektorhelyettese, a Korányi Sándor Társaság elnöke, több külföldi és hazai tudományos társaság tagja; nemzetközi hírű vadász; az MTA tagja) 1912-1983.

34-1-87: Ernyey József (nyelvész, történész, etnográfus, műfordító, gyógyszerész; publicista, a Magyar Nemzeti Múzeum Természettudományi Múzeumának főigazgatója) 1874-1945 [1975].

34-1-88: Gombocz Zoltán (nyelvész, fonetikus, egyetemi tanár; pedagógus, az Eötvös-kollégium második igazgatója; az MTA I. osztályának elnöke; a Nyelvtudományi Közlemények és a Magyar Nyelv című szaklapok, valamint Melich Jánossal a Magyar etymológiai szótár szerkesztője; az MTA tagja) 1877-1935 [Madarassy Walter; „Kőrösi Csoma Sándor”, 1936].

Vele: Gombocz Endre (öccse; botanikus, egyetemi tanár, bibliográfus, botanikatörténész; a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgató-őre, igazgatója, a Természettudományi Társulat első, illetve főtitkára, a Növénytani Szakosztály elnöke; a Botanikai Közlemények, a Természettudományi Közlemény, a Természettudományi Társulat Évkönyve és a Természettudományi Lexikon szerkesztője; az MTA tagja; Gombocz István könyvtáros apja; légitámadás áldozata lett) 1882-1945.

34-1-89: Kolbenheyer Gyula (építész, festőművész, királyi tanácsos; a Magyar Királyi Állami Felsőépítő Ipariskola első igazgatója) 1851-1918.

34-1-90: Borvendég Ferenc (Budapest al-, majd főpolgármestere) 1876-1934 [Medgyessy Ferenc; 1937].

34-1-91: Buchböck Gusztáv (kémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja) 1869-1935.

34-1-93: Strache Gáborné Bauss Edina 1911-1934 [Sidló Ferenc, 1938 előtt].

34-1-96: Popovics Sándor (politikus, pénzügyminiszteri tanácsos, államtitkár, majd pénzügyminiszter, az Osztrák-Magyar Bank kormányzója; 1920-ban a magyar békedelegáció pénzügyi szakértője; az Állami Jegyintézet elnöke, az Országos Pénzügyi Tanács tagja és ügyvezető alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank megszervezője és 1924-től haláláig elnöke, a pengő bevezetésének kezdeményezője; az MTA tagja és másodelnöke) 1862-1935 [Horvai János].

34-2-3: Majthényi János (császári és királyi kamarás) 1873-1944.

34-2-5: Csepregi Horváth János (jogász, politikus, író, szövetkezeti vezető; az Ipartestületek Országos Szövetsége megalapításának kezdeményezője, az Országos Központi Hitelszövetkezet aligazgatója, majd igazgatója, a Magyarországi Szövetkezetek Szövetségének igazgatója, az Iparügyek szerkesztője; a hazai mezőgazdasági szövetkezetek megalakításának és központosításának fő szorgalmazója) 1853-1945.

34-2-6: Montágh Imre (logopédus, nyelvész, főiskolai tanár; baleset áldozata) 1935-1986.

34-2-12: Kun János (orgonaművész) 1920-1947.

34-2-13: Tompa Ferenc (ősrégész, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának őre, az MTA tagja; légitámadás áldozata lett) 1893-1945.

34-2-14: Szillsárkányi Szily Aurél (szemész, egyetemi tanár, az anaphylaxia szemészeti jelentőségének első felismerője, Szily Adolf szemész fia) 1880-1945.

34-2-19: Bozzay Margit /Horváth; Bozzay Boldizsárné/ (író- és költőnő, publicista) 1893-1942. Sírfelirata: „-Uram... várom az Ítéletet... A büntetést vagy föloldozást... A Leckét... elvégeztem...”

Vele: Bozzay Dezső (fia; formatervező iparművész, építész, grafikus, a modern ipari formatervezés hazai úttörője, az Ipari-forma Szakbizottság elnöke; a Kerepesi úti temető 1972-74-es rendezési javaslatainak egyik kidolgozója) 1912-1974.

34-2-20: Magyary-Kossa Gyula (orvos, farmakológus, orvostörténész; akadémiai, főiskolai és egyetemi tanár, az Állatorvosi Főiskola könyvtárának vezetője; az MTA tagja) 1865-1944.

34-2-24: Jancsa Lászlóné Kimmerling Róza 1878-1942 [Marjási].

Vele: Horváth Tibor (igazgató-főorvos) 1915-1987.

34-2-27: Fischer Aladár (pedagógus, az aradi Kölcsey Egyesület utolsó elnöke) 1882-1943.

34-2-28: Brezoviczai Horváth Géza /Bugarin-Horváth/ (zoológus, entomológus, hemipterológus; orvos, utazó; a Magyar Entomológiai Társaság - a későbbi Magyar Rovartani Társaság - megalapítója; a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának segédőre, igazgató-őre, majd főigazgatója; az Országos Phyloxera Kísérleti Állomás - a későbbi Állami Rovartani Állomás - megszervezője és vezetője, a filoxéra elleni harc egyik vezetője; a Rovartani Lapok megindítója, az Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici szerkesztője, az 1916-os budapesti Nemzetközi Zoológiai Kongresszus elnöke; udvari tanácsos, az MTA III. osztályának elnöke, több külföldi tudományos egyesület tagja; az MTA tagja) 1847-1937.

34-2-29: Réti István (festőművész, illusztrátor, író, esztéta, kritikus, publicista; a nagybányai művésztelep egyik megalapítója és teoretikusa, a Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezetője; művészpedagógus, a Képzőművészeti Főiskola tanára, rektora és Lyka Károllyal a nagybányai elvek alapján való megreformálója) 1872-1945 [Ferenczy Béni, 1968].

34-2-30: Tóth Zoltán (történész, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályának vezetője, az MTA tagja) 1888-1958.

34-2-36: Deák-Ébner Lajos /Ébner/ (festőművész, a Női Festőiskola igazgatója, a szolnoki művésztelep egyik megalapítója) 1850-1934.

34-2-38: Éder Róbertné 1892-1923 [Homonnay Jenő].

34-2-39: Kisujfalusi Wildner Károly (vezérőrnagy) 1839-1916.

Vele: ifj. Kisujfalusi Wildner Károly (fia; vezérőrnagy) 1872-1943.

Kisujfalusi Wildner Ödön (id. Wildner Károly fia; író, műfordító, szociológus, filozófus, közgazdász; a fővárosi tanács szociálpolitikai és közművelődési ügyosztályának megszervezője és vezetője; publicista, a Közigazgatási Évkönyv, a Budapest jogszabályai, valamint Bárczy Istvánnal az Új Élet és a Népművelés szerkesztője, a Fővárosi almanach társszerkesztője) 1874-1944 [Sződy Szilárd].

34-2-41: Steinfeld Nándor Endre (Ady Endre „titkára és nevelt fia”) 1895-1945.

34-2-44: Szilágyi László (író, költő, publicista) 1898-1942. Sírverse:

„Amig minden kicsi rózsa el nem virul,

Csillagom az égről mig le nem hull,

Szivem soha téged nem feled,

Mindig szeret...!”

34-2-46: Petrovics Elek (művészettörténész, művészeti író, kritikus; a Szépművészeti Múzeum igazgatója, majd főigazgatója és egyik legjelentősebb fejlesztője, az Új Magyar Képtár megnyitója; a nagybányai festészet elismertetőinek egyike, a Szépművészeti Múzeum Évkönyvei megindítója és szerkesztője, a Művészeti Pantheon megindítója, az MTA tagja) 1873-1945.

34-2-55: Palágyi Lajos (színművész, a miskolci, majd a szegedi színház igazgatója) 1876-1932.

34-2-56: Hunyady Sándor (író, publicista, Bródy Sándor író és Hunyady Margit színésznő fia) 1890-1942 [Vilt Tibor, 1943].

34-2-57: Hidegh Dezső (építész, iparművész) 1909-1943.

34-2-58: Salusinszky Imre (publicista, jogász; a Budapest segédszerkesztője, Az Est helyettes, felelős, majd főszerkesztője, a lap tudósítóhálózatának kiépítője; a Budapesti Újságírók Egyesülete Betegpénztárának elnöke, a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének egyik újjászervezője) 1883-1946.

34-2-68: Baróti József /Brüll/ (színművész, rendező, színházi szakíró; az Országos Színészegyesület tanácsosa) 1886-1940.

34-2-72: id. Szinnyei József /Ferber/ (bibliográfus, irodalomtörténész, nyelvész, író, a modern magyar tudományos biográfia, bibliográfia és bibliográfiai irodalom megteremtője; 1848-as honvéd főhadnagy; az országos hírlapkönyvtár eszméjének felvetője és létrehozásának kezdeményezője; az Országos Széchényi Könyvtár hírlaptárának egyik megalapítója, majd igazgató-őre és első rendszeres továbbfejlesztője, az Egyetemi Könyvtár első őre, múzeumi osztályigazgató, királyi tanácsos; a Magyar Történelmi Társulat egyik megalapítója, a Magyar írók élete és munkái összeállítója, az MTA tagja; Beöthy Zsigmond költő sógora, ifj. Szinnyei József nyelvész, Szinnyei Otmár író és Szinnyei Ferenc irodalomtörténész apja, legifj. Szinnyei József belgyógyász nagyapja) 1830-1913. (A sírkövön szerepel ifj. Szinnyei József neve is, aki azonban a budapesti Farkasréti temető 17. parcellájában van eltemetve.)

34-2-77: Kosztolnyik Kálmán (bankigazgató) 1896-1943.

34-2-78: Hegedüs Imre 1902-1943 [Istók János].

34-2-82: Peidl Gyula (nyomdász, szakszervezeti vezető, szociáldemokrata politikus; az Általános Fogyasztási Szövetkezet /ÁFOSZ/ egyik megalapítója, titkára, majd elnöke; a Typographia és a Szövetkezeti Értesítő szerkesztője, az Országos Munkásbiztosító Pénztár igazgatója és elnökségi tagja, a Szociáldemokrata Párt /SZDP/ vezetőségének tagja; munkaügyi és népjóléti miniszter, a szakszervezeti kormány miniszterelnöke; 1919 után az SZDP újjászervezőinek egyike) 1873-1943.

34-2-84: Jutassy Ödön (publicista, a Molnárok Lapja megalapítója és szerkesztője, kiadó, nyomdaalapító) 1870-1945.

34-2-92: Schöndorfer Lajos (építész) 1894-1945. Sírfelirata: „Büszkeségem, boldogságom, mindenem!... Jóságodért - üdvösségedre. Rózsa.”

34-2-99: Basky Imre /Baski/ (költő) 1869-1943 [fotográfiával].

34-2-105: Ankergrundi Kopp Lajos (pedagógus, matematikus, tankerületi főigazgató) 1860-1928.

Vele: Koltai Virgil Antal /Koltay/ (író, költő, műfordító, publicista, irodalomtörténész, pedagógus, akadémiai tanár; 1890-ig bencés szerzetes) 1857-1907.

34-2-109: Sikabonyi Angyal Dezső (kertész, mezőgazdász, országos kertészeti főfelügyelő; a Kertészeti Tanintézet egyik megszervezője és igazgatója, a modern magyar gyümölcstermesztési módszerek elterjesztőinek egyike, az Országos Pomológiai Bizottság elnöke, a Kertészeti Lapok megindítója) 1852-1936. (A 34-1-84. számú sírhelyen temették el, síremléke rossz helyen áll.)

34-2-118: Lovass Gyula /Dorogi-Ortutay/ (irodalomtörténész, kritikus, író, műfordító) 1914-1943.

34-2-120: Ditrói Siklódy Lőrinc (szobrászművész) 1876-1945.

34-2-121: Törzs Jenő (színművész, író, műfordító, a Belvárosi Színház igazgatója; Forrai Rózsi színésznő férje) 1887-1946.

34-3-6: Kallina Mór (építész; Kallina Géza építész apja, Árkay Aladár építész apósa) 1844-1913 [Kallós Ede - Árkay Aladár].

34-3-8: Bilkei Gorzó Bertalan (levéltáros, történész, genealógus) 1864-1939.

34-3-9: Fehér Mihály 1874-1943 [Hadik Magda].

34-3-14: Tóvölgyi Titusz /Schaffner/ (író, publicista, a második Magyar Hírlap, valamint a Szabadság mint a Nép Zászlója szerkesztője, az Égi világosság című spiritiszta lap megindítója és szerkesztője; a spiritizmus egyik legfontosabb hazai teoretikusa; Térey Antónia operaénekesnő férje) 1838-1918.

34-3-15: Patterson Artúr János /Arthur Patterson/ (angol származású filológus, író, műfordító, egyetemi tanár; tankönyvszerző, az MTA kültagja) 1835-1899.

34-3-16: Lenhossék József (orvos, anatómus, egyetemi tanár, a budapesti tudományegyetem rektora; a központi idegrendszernek - a világon is - az egyik első kutatója, a Malpighi-féle testecskék első kimutatója, az első magyar nyelvű fizikai antropológiai módszertani könyv szerzője, az MTA tagja; Lenhossék Mihály Ignác orvos fia, Lenhossék Mihály anatómus apja) 1818-1888 [1977].

34-3-17: Darvai és Huszti Ágoston Géza (fővárosi árvaszéki elnök, az árvaszék gyermekvédelmi osztályának megszervezője) 1878-1933 [Szentgyörgyi István]. Sírverse:

„A magyar gyermeket védted és szeretted,

ezért lett élővé nemes, szép életed!

S mert a jóban, szépben örömödet lelted:

örökre itt maradt adakozó lelked!”

(Ágoston Gézáné)

34-3-21: Klemm Károly 1863-1942 [Horvai János].

34-3-22: Horger Antal (nyelvész, etimológus, egyetemi tanár, dékán, az MTA tagja; ő tanácsolta el a szegedi egyetemről József Attilát) 1872-1946.

34-3-23: Radó Richárd (író, publicista, a Fővárosi Közlöny szerkesztője) 1876-1945.

34-3-25: Gerlei Lajos 1869-1936 [Csorba Géza].

34-3-26: Angyal Dávid /Engel/ (történész, kritikus, esszéíró, egyetemi tanár; a hazai pozitivista történetírás egyik legjelentősebb képviselője, a bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója, Habsburg Ottó történelemtanára; könyvtáros, liberális publicista, a Történeti Szemle szerkesztője, az MTA tagja) 1857-1943.

34-3-30: Szüle Péter (festőművész) 1886-1944.

Vele: Sárossy Szüle Mihály (fia; színművész, rendező, költő, író; a New York-i Operettszínház megalapítója és vezetője, a Terézvárosi Színpad, majd a Zuglói Színház igazgatója, a Royal Színház gazdasági igazgatója, a Vidám Színház felépíttetője és vezetője, a Nyári Színház megalapítója; az amerikai Magyar Színház igazgatója, majd a Floridai Napsugár Színház létrehozója és több más amerikai magyar társulat megszervezője, illetve vezetője) 1902-1992.

34-3-33: Tarnay Ernő (színművész, rendező, pedagógus, publicista; a Belvárosi Színház helyettes igazgatója, a szegedi színház művészeti igazgatója, a Belvárosi Színház főrendezője, majd a Vígszínház rendezője) 1886-1940.

Vele: Oláh Böske /T. Oláh/ (felesége; színművésznő) 1890-1969.

34-3-43: Szabó Zoltán (botanikus, biológus, egyetemi tanár, az első magyar nyelvű összefoglaló genetikai mű szerzője, kora legképzettebb és legeredményesebb magyar tudósainak egyike; a Botanikus Kert igazgatója, a Botanikai Közlemények szerkesztője; a klasszikus örökléstan, valamint a modern kromoszóma- és génelmélet első hazai ismertetője, számos növényfaj névadója; az MTA tagja) 1882-1944.

34-3-45: Mikes Lajos (író, publicista, műfordító, irodalomszervező, költő; több kiadó irodalmi titkára, a Tolnai Világlexikona szerkesztője, az Est-lapok irodalmi rovatvezetője, az Athenaeum lektora; Szabó Lőrinc költő és Kemény László festőművész apósa, Mikes Margit költőnő apja, Gáborjáni Szabó Klára színművésznő nagyapja) 1872-1930 [Mészáros László, 1932]. Sírfelirata: „A mi országunk az idő.” (Szabó Lőrinc)

34-4-4: Árva József (a fővárosi temetők főkertésze) 1875-1946.

34-4-8: Lehr Albert (nyelvész, költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, az MTA tagja; Lehr Zsigmond műfordító öccse, Tolnai Vilmos nyelvész nagybátyja) 1844-1924 [Lux Elek, 1928]. Sírverse:

„Élni fog nyelvében,

élni művészettel

még soká e nemzet!”

(Arany János: Egressy Gábornak)

Vele: Lehr József 1877-1955 [Grantner Jenő].

34-4-14: Lenhossék Mihály (orvos, anatómus, fizikai antropológus, egyetemi tanár, a budapesti tudományegyetem rektora; az I. számú Anatómiai Intézet igazgatója, kora egyik legkiemelkedőbb idegrendszeri kutatója; az MTA tagja, másodelnöke; Lenhossék József anatómus fia, Szent-Györgyi Albert biokémikus nagybátyja) 1863-1937 [Fülöp Elemér; „Ad astra”].

34-4-16: Vértessy Kornél (gépészmérnök, erőmű-tervező; a Ganz-gyár főmérnöke, műszaki igazgatója, majd helyettes vezérigazgatója, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Magyar Mérnök és Építész Egylet szakosztályi elnöke; Vértesi Arnold publicista fia, Vértesy Jenő irodalomtörténész bátyja, Vértesy Gyula író unokatestvére, Vértesy Miklós bibliográfus nagybátyja) 1875-1929. Sírfelirata: „Amilyen örökzöld a pálma, olyan örök a szeretetem.”

34-4-17: Pláner Miksa †1919 [Sidló Ferenc].

34-4-18: Ádám Lajos (sebész, főorvos, egyetemi tanár, a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora, klinikaigazgató; a helyi érzéstelenítés hazai elterjesztésének kezdeményezője, a Nemzetközi Sebésztársaság vezetőségi tagja) 1879-1946.

34-4-27: Thinsz Béla (cukrász) 1890-1950.

34-4-32: Nagy Béla /S. Nagy/ (orvos, gyógyszerész, gyógyszertár-tulajdonos, a budapesti gyógyszervizsgáló szervezet egyik létrehozója, a Gyógyszerészeti Értesítő szerkesztője) 1886-1940 [Boldogfai Farkas Sándor]. Sírfelirata: „De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Lukács 22,27.)

34-4-34: Ludvigh Gyula /Ludwig/ (vasútépítő mérnök, 1887-től 1909-ig a Magyar Államvasutak elnök-igazgatója, a magyarországi vasúthálózat fejlesztésének egyik irányítója; a kassa-oderbergi vasút vezérigazgatója, valóságos belső titkos tanácsos; Ludvigh János politikus fia) 1841-1919 [Zala György - Siklódy Lőrinc].

34-4-43: Vasmegyeri Megyery István (ügyész, jogi író; császári és királyi kamarás és koronaügyész-helyettes) 1859-1931 [Lányi Dezső].

Vele: Vasmegyeri Megyery Sári /Sacy von Blondel/ (lánya; filmszínésznő, író, költő, publicista; André Lang francia író felesége) 1897-1983. Sírfelirata: „Én is voltam Jávorfácska.” (önéletírásának címe)

34-5-2: Sebestyén Károly (író, költő, műfordító, publicista; irodalomtörténész, filozófus, esztéta, akadémiai tanár; Sebestyén György karmester apja) 1872-1945.

34-5-11: Újhelyi Náday Béla (színművész; Náday Ferenc színész és Widmár Katalin operaénekesnő fia, Tasnády Ilona színésznő férje) 1877-1937.

34-5-16: Diószegi Diószeghy János (államtitkár) 1874-1943.

34-5-29: Novák Mihályné /Kalmár Gizella/ 1913-1945 [Kerényi Jenő].

34-5-32: Fieber Henrik (római katolikus pap, művészeti író, az első budapesti egyházművészeti kiállítás megrendezője, az egyházi művészet modernizálásának hazai kezdeményezője) 1873-1920.

34-5-34: Bruck Miksa (festőművész, a Hazai Művásárlók Egyesületének létrehozója, titkára, igazgatója; Bruck Lajos festőművész öccse) 1863-1920.

34-5-35: Szini Gyula (író, publicista, kritikus, műfordító, esszéíró; jogász, szerkesztő, a Figyelő egyik megalapítója; Színi Károly író fia) 1876-1932.

34-5-36: Pető Imre (zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, korrepetitor, zenetörténész; a Nemzeti Zenede tanára, az Operaház karmestere; Hajós Erzsébet operaénekesnő férje) 1882-1944.

34-5-37: Lemhényi Hankó Vilmos (kémikus, hidrológus, az MTA tagja; Hankó János bányamérnök fia, Hankó József főorvos unokaöccse) 1854-1923.

34-5-38: Tagányi Károly (történész, levéltáros, a hazai levéltárak egyik korszerűsítője, a magyar gazdaság- és társadalomtörténeti kutatások egyik elindítója; a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, az Erdészeti Okmánytár, illetve Paikert Alajossal a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle szerkesztője; az MTA tagja) 1858-1924.

34-5-41: Bónis Lajos (színművész) 1863-1935.

Vele: Pákey Margit (felesége; színművésznő) 1873-1960.

34-5-43/44: Gáborjáni Szabó Lőrinc (költő, író, műfordító, publicista; a Pandora című folyóirat megindítója és szerkesztője; Mikes Lajos publicista veje) 1900-1957 [Csóti Imre; 1995].

Vele: Mikes Klára (felesége) 1895-1978.

Gáborjáni Szabó Klára (lánya; színművésznő, szavalóművész) 1923-1972.

ifj. Gáborjáni Szabó Lőrinc /Lóci/ (Szabó Lőrinc fia) 1929-1997.

34-6-1: id. Fricsay Richárd (karnagy, alezredes, katonai zeneigazgató, zeneszerző; zeneiskola- és zenekar-alapító, az Osztrák-Magyar Monarchia katona-zenekarainak egyik megszervezője; ifj. Fricsay Richárd és Fricsay Ferenc karmesterek apja) 1867-1945.

34-6-4: Teghze Gyula (jogtudós, jogfilozófus, akadémiai, majd egyetemi tanár) 1867-1939.

34-6-5: Némethy Géza (klasszika-filológus, ókortörténész, egyetemi tanár, költő, műfordító; a Budapesti Philologiai Társaság elnöke, az Egyetemes Philologiai Közlöny szerkesztője, az MTA tagja) 1865-1937.

34-6-8: Bochkor Károly (jogász, egyetemi tanár; politikus, állami számviteli szakíró) 1847-1918.

34-6-9: Senyei Károly /Schmidt/ (szobrászművész) 1854-1919.

34-6-11: Ujházy Ferenc (festőművész; 1848-as honvéd, emlékíró, a Képzőművészeti Társulat egyik megalapítója; egy csendélete alapján készült az első hazai sokszínű nyomat) 1827-1921.

34-6-12: Förster Jenő (történész, levéltáros, a Szepesmegyei Történelmi Társulat titkára, a Közlemények Szepesvármegye múltjából című folyóirat megalapítója és szerkesztője) 1879-1919.

34-6-14: Simonyi Zsigmond /Steiner/ (nyelvész, egyetemi tanár, szótárszerkesztő, a magyar összehasonlító mondattan megteremtője, 1903-ban az új helyesírás kidolgozója; a Magyar Nyelvőr és a Nyelvészeti Füzetek szerkesztője, az MTA tagja) 1853-1919.

34-6-16: Nagyváradi Bura László (cimbalomművész) 1884-1943 [fotográfiával].

34-6-19: Demtsa Pál (egészségügyi főtanácsos, Pest vármegye tisztifőorvosa) 1883-1943.

34-6-39: Ihász Miklós (szociáldemokrata, majd kommunista politikus, az ellenállási mozgalom résztvevője; a szovjet hadsereg szakaszparancsnok-helyettese) 1918-1946. Sírfeliratai: „Meghalt a szabadságért. Partizán számára legszebb halál.” - „Emléked megőrzöm, harcodat megvivom, munkádat folytatom. Kató.”

34-6-40: Tihanyi Kálmán (fizikus, a katódsugaras képbontó feltalálója, légvédelmi szakember) 1897-1947.

34-7-5: Károlyi Árpád (történész, a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv, majd a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója; a Magyar Országgyűlési Emlékek szerkesztője, az MTA tagja) 1853-1940.

34-7-6: Horusitzky Henrik (hidro- és agrogeológus, paleontológus, hidrobiológus, főbányatanácsos; talajtérkép-készítő, a hazai barlangok katasztere összeállításának megszervezője, a barlangi foszfáttrágyák gazdasági jelentőségének felismerője; a Magyar Földtani Intézet főgeológusa és igazgatója; Horusitzky Ferenc geológus apja) 1870-1944.

Vele: Horusitzky Zoltán (fia; zeneszerző, zongoraművész, zongorapedagógus, költő, zenei író; zeneiskola-igazgató, főiskolai tanár, A Zene című folyóirat szerkesztője) 1903-1985 [Kelemen Kristóf].

34-7-8: Gallé Tibor (festőművész, grafikus, képzőművészeti iskola-alapító) 1896-1944.

Vele: ifj. Gallé Tibor (fia; publicista) 1929-1996.

34-7-9: Péczely József (író, publicista, műfordító, a Békésmegyei Hírlap szerkesztője; bombatámadás áldozata lett) 1876-1944.

34-7-10: G. Hajnóczy Rózsa (írónő; Germanus Gyula orientalista felesége) 1892-1944.

34-7-12: Alsócsernátoni Csiky Kálmán (jogtudós, történész, egyetemi tanár, író, költő, műfordító; publicista, udvari tanácsos; Csiky Lajos református teológus bátyja, ifj. Csiky Kálmán jogtudós apja, Gönczy Pál pedagógus veje, Lampérth Géza levéltáros apósa) 1843-1905. Sírfeliratai: „...Minket, a te családodat, hívj el a te erényeid szemlélésére. Csodálással és utánzással ápoljuk emlékedet, ez lesz az igazi tisztelet, ez lesz a hozzád legközelebb állók kegyelete.” (Tacitus: Agricola élete) - „A nemes és nagy lélek áldott emlékezetét bánatos szívökben őrzik szerető hitvese és gyermekei.”

Vele: Sebesi Gönczy Etelka (felesége; pedagógus, a nőnevelés hazai úttörőinek egyike, az Országos Nőképző Egyesület alelnöke) 1851-1937.

34-7-13: Bondi Miksa (ökölvívó) 1918-1997.

34-7-17: Hollósy Géza (jogász, publicista, politikus; a Budapesti Újságírók Egyesületének titkára, az újságírói betegpénztár egyik létrehozója) 1866-1910.

34-7-23: Miháldi báró Splényi György 1897-1944.

34-7-27: Nagyváradi és Teleki Horváth Janka (költő- és írónő; Horváth Károly „székely vértanú” húga, Horváth Gyula publicista nővére) 1839-1920.

34-7-28: Bezerédi Gyula /Bezerédy/ (szobrászművész) 1858-1925.

34-7-29: Fülöpp Béla (mineralógiai gyűjtő) 1863-1938.

34-7-31: Mogyorósy Aladár †1905 [Rab Ferenc].

34-7-40: Erkel Ilona (zongoraművésznő, zongorapedagógus; Erkel Ferenc unokája; Erkel Gyula zeneszerző lánya, Erkel Sarolta zenepedagógus testvére) 1874-1942.

34-7-41: Goudsmidt Gerard Alfonz /Goudsmit; Gerárd bohóc/ (artista, cirkuszművész) 1880-1943.

34-8-16: Lázár László (a Magyar Államvasutak igazgatója) 1883-1943 [az Urai Uray-sírban].

34-8-27: Tömpe Károly (építőmester) 1894-1944.

34-8-28: gróf Guyon Edgár (gróf Guyon Richárd tábornok és báró Splényi Mária fia, báró Splényi Lajos diplomata unokaöccse) 1847-1930.

34-8-38: Füstér Géza (sakknagymester) 1910-1990.

34-9-1: Raffay Sándor (evangélikus püspök, teológus, egyházi író, költő, műfordító; a Theológiai Szaklap megalapítója és szerkesztője, a magyar evangélikus egyház új istentiszteleti rendjének kidolgozója) 1866-1947.

Vele: Raffay Béla 1897-1962. Sírfelirata: „Ifjú szivekben élek...” (Ady Endre: Ifjú szívekben élek)

34-9-9: Körtvélyessi Benke Tibor (publicista, haditudósító, ejtőernyős hadnagy; gyorsíró, a Gyorsírási Figyelő szerkesztője; repülőgép-katasztrófa áldozata) 1908-1938 [Medgyessy Ferenc, 1939]. Sírfelirata: „Becsülettel a hazáért.” Sírverse:

„A gép s a test lezúdult, semmivé lett,

De szállt tovább a tűzben égő lélek.

Az Út, Igazság, Élet szent urához!

S ki szívvel, tollal, testtel ennek élt

Fent küzd tovább ez árva nemzetért.

Ki itt megállsz, ne csüggedj! Higyj! Imádkozz!”

34-9-10: Szilvássy József (publicista, haditudósító; repülőgép-katasztrófa áldozata) 1914-1938.

„Vittem a híranyagot, sebesen törekedtem előre,

S bárha utamba a sors vak szele földre tiport:

Hír vagyok én magam is!... Magyarok tüze igy kap erőre

Szárnyalok egyre tovább!... Készül az égi riport!”

34-9-11: Molnár Béla (publicista, haditudósító, ejtőernyős hadnagy; repülőgép-katasztrófa áldozata) 1907-1938 [Boldogfai Farkas Sándor].

34-9-12: Zombory Vilmos (publicista, haditudósító; repülőgép-katasztrófa áldozata) 1910-1938 [Kallós M. Elek - Schmidt Gyula]. Sírfelirata: „Enyém voltál, enyém maradsz örökké.”

34-9-13: Énekes István (ökölvívó, olimpiai bajnok és háromszoros Európa-bajnok; öngyilkos lett) 1911-1940.

34-9-16: Molnár Béla (belgyógyász, egyetemi tanár) 1884-1932.

34-9-17: Jávor Pál /Klein Lipót/ (festőművész) 1880-1923.

34-9-19: Spira Ferenc (szobrászművész) 1874-1923.

34-9-21: Zsinka Ferenc (történész, könyvtáros, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az Országos Széchényi Könyvtár megbízott vezetője; a Protestáns Szemle és a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár szerkesztője) 1889-1930.

34-9-22: Orczán László (kerékpározó; olimpiai ötödik, négyszeres magyar bajnok) 1912-1992.

34-9-23: Mihalovich Ödön (zeneszerző, zenei író, kritikus, zenepedagógus; a Színitanoda igazgatója, 1887-től 1919-ig a Zeneakadémia igazgatója, majd örökös elnöke, az intézmény európai színvonalra emelője, a magyarországi zenetanítás megreformálója; a pesti Wagner-egylet elnöke; ő nevezte ki a Zeneakadémiára Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Dohnányi Ernőt és Weiner Leót) 1842-1929.

34-9-25: Pogány Jakab Ferenc /Pokorny/ (festőművész) 1886-1930.

34-9-26: Pályi Ede /Klein; Pály/ (író, publicista, közgazdász, jogász, akadémiai tanár; a nagyváradi Kereskedelmi Kamara titkára, a Nagyváradi Hirlap, a Budapesti Napló, majd az Est-lapok szerkesztője, báró Bánffy Dezsővel a Magyar Szó megalapítója és szerkesztője; filozófiai író; Pályi Menyhért közgazdász apja) 1865-1930.

34-9-27: Szenthe István (főorvos, egyetemi tanár) 1904-1993.

34-9-28: Hauer Gyula (pénzügyi államtitkár) 1871-1937 [Madarassy Walter - Borda János].

34-9-32: Londesz Elek (író, költő, műfordító, publicista; a Debrecen, majd az Arad és Vidéke segédszerkesztője, a Pesti Napló szerkesztőinek egyike) 1868-1934.

34-9-33: Nagy László (író, pedagógus, pszichológus, az első pedagógiai lélektani laboratórium megszervezője, a Magyar Gyermektanulmányi Társaság egyik megalapítója és vezetője, a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumának megszervezője és vezetője, a Magyar Tanítóképző című lap szerkesztője, A gyermek című folyóirat megalapítója és szerkesztője, a budapesti Gyermektanulmányi Múzeum egyik megalapítója; kora magyar gyermekpszichológiájának legjelentősebb alakja) 1857-1931.

34-9-34: Előd József (főorvos, birkózó világbajnok; a Munkás Testedző Egyesület megalapítója) 1888-1943.

34-9-35: Móricz Zsigmondné Holics Janka (az író első felesége; öngyilkos lett) †1925 [Medgyessy Ferenc, 1926].

Vele: Simon Andor (költő) 1901-1986.

Móricz Gyöngyi (Holics Janka és Móricz Zsigmond lánya, Simon Andor felesége; műfordító, emlékíró, festő- és szobrászművész, könyvkötészet-tulajdonos; Móricz Virág író és Móricz Lili színésznő testvére, Kolos Richárd gépészmérnök és György László színész sógornője, Móricz Miklós statisztikus és Móricz Ida szobrász unokahúga) 1911-1979.

34-10-12: Horányi Tibor (politikus, jogász, egyetemi tanár, a Katolikus Agrár Legények Országos Testülete /KALOT/ egyik vezetője) 1911-1988.

Vele: Horányi Mihály (orvos, egyetemi tanár) 1912-1996.

34-10-15: Hell István (helyettes államtitkár) 1898-1940 [Margó Ede].

34-10-18: Kondor Rezső (redőnygyár-tulajdonos) 1871-1942.

34-10-19: Baróti Incze József (pedagógus) 1869-1928. Sírfelirata: „Boldogok, akiknek szívök tiszta, mert ők az Istent meglátják.” (Máté 5,8.)

34-középen: Miklós Andor /Klein Ármin/ (publicista, lap- és könyvkiadó, Az Est megindítója, az Est-lapok - Az Est, a Pesti Napló, illetve a harmadik Magyarország - tulajdonosa és főszerkesztője, az Athenaeum Nyomdai és Irodalmi Intézet tulajdonosa) 1880-1933 [Falus Elek - Horvai János, 1934].

Vele: Gombaszögi Frida (felesége; színművésznő, akadémiai tanár, a magyar színpad első modern játékstílusú színésznője; Miklós Andor halála után az Athenaeum elnök-igazgatója; Gombaszögi Margit színésznő húga, Gombaszögi Ella és Gombaszögi Irén színésznők nővére; első férje Rajnai Gábor színész) 1890-1961.

34-11-2: Halasi-Kun Tibor (orientalista, nyelvész, turkológus, egyetemi tanár; az Archivum Eurasiae Medii Aevi és az Archivum Ottomanicum alapító szerkesztője; az MTA tagja; Halasi-Kun György hidrológus bátyja) 1914-1991. Sírfeliratai: „A bánatot jól ismerte, de a haragot nem.” - „A tudós, a tanár, a mentor, a humanista.”

34-11-6: Stiasny Ferenc [Schmidt Gyula].

34-11-8: Erney Móric (gépészmérnök, a Diesel-motor kialakításakor Diesel közvetlen munkatársa, a Ganz Vagon és Gépgyár főmérnöke, majd műszaki igazgatója; motorszerkesztő, a Ganz-Jendrassik nyersolajmotorok gyártásának előkészítője; Vécsey Jenővel az Ikarus Hűtő és Fémáru Rt. /a későbbi Ikarus Karosszéria- és Járműgyár/ megalapítója, a hazai autóhűtő-gyártás megteremtője, a magyar gépkocsiipar egyik kifejlesztője) 1877-1948.

34-11-9: Blúm Gyula (mérnök) 1903-1943 [Cser Károly].

34-11-12: Wartha Vince (kémikus, egyetemi tanár, a budapesti Műegyetem kémiai technológiai tanszékének megszervezője és első tanára, két ízben a Műegyetem rektora, könyvtárának vezetője és egyik legnagyobb fejlesztője, a Műegyetem vegyi szakosztályának megszervezője és a mai vegyészeti épület felépíttetője; a Természettudományi Társulat és a Magyar Turista Egyesület elnöke, műgyűjtő, udvari tanácsos, miniszteri tanácsos; a Zsolnay-gyártmányok révén világhírűvé vált eozinmáz /gubbiói fémlüszter-máz/ feltalálója, a herendi porcelángyár újjászervezője, a faenzai Museo Internazionale delle Ceramiche megalapítóinak egyike; a gázgyártásban hasznosítható hazai szénfajták első meghatározója, a víz változó keménységének felismerője, ma is használatos vízvizsgálati módszer kidolgozója; borkémikus, a homokos talajok szőlőtermesztésre való felhasználásának első kezdeményezője, új borvizsgálati módszerek kidolgozója; fényképész, Magyarországon a fotográfia tudományos hasznosíthatóságának egyik első felismerője; az MTA tagja, másodelnöke; gróf Hugonnai Vilma második férje) 1844-1914.

Vele: Szentgyörgyi gróf Hugonnai Vilma (második felesége; az első magyar orvosnő, Svájcban szerzett diplomáját 1897-ben nosztrifikálták; az Országos Nőképző Egyesület tanára, a nőmozgalom egyik úttörője, orvosi író) 1847-1922.

34-11-14: Sólyom Albert (országos szőlészeti és borászati főfelügyelő) 1865-1943.

34-11-18: báró Kornfeld Pálné /Gárdonyi Neumann Olga/ (báró Kornfeld Pál vezérigazgató-helyettes felesége, báró Kornfeld Móric gyárigazgató sógornője) 1895-1942.

Vele: Gárdonyi Neumann Károly (apja; jogász, közgazdász, miniszteri tanácsos, államtitkár, akadémiai, majd egyetemi tanár; a vasútügyek irányítója, közlekedéspolitikai író) 1865-1952.

34-11-21: Faragó Géza (festő- és iparművész, grafikus, karikaturista, plakát-, díszlet- és jelmeztervező, színházi és filmgyári szcenikus) 1877-1928.

34-12-2: id. Entz Géza (zoológus, orvos, műfordító, akadémiai, majd egyetemi tanár, a budapesti Műegyetem rektora; Margó Tivadar és Rónay Jácint mellett Darwin első hazai ismertetője, az Orvostermészettudományi Értesítő szerkesztője és a Természettudományi Közlöny társszerkesztője, a Természettudományi Társulat elnöke; a véglények és a moszatok állat-növény szimbiózisának felfedezője; az MTA tagja; Entz Ferenc szőlész fia; ifj. Entz Géza zoológus apja) 1842-1919.

34-12-9: Tass Antal (csillagász, író, tudománytörténész; az ógyallai obszervatórium aligazgatója, majd Konkoly-Thege Miklós halála után vezetője, a csillagvizsgáló berendezésének Budapestre mentője, a Sváb-hegyi új csillagvizsgáló /Konkoly Alapítványú Asztrofizikai Obszervatórium/ megszervezője és igazgatója; Wodetzky Józseffel a Stella Csillagászati Egyesület megalapítója) 1876-1937 [1963 után].

34-12-10: Reisenleitner Antal 1883-1910 [Siklódy Lőrinc].

34-12-11: Pete Lajos (zene- és dalszerző, énekes, zongoraművész, népdalgyűjtő) 1866-1924.

34-12-12: Radnay Alice [Gabay Sándor].

34-12-16: Rotschild Klára /Rothschild/ (divattervező, a Clara-szalon tulajdonosa, majd művészeti vezetője; Rotschild Ábrahám divatszalon-tulajdonos lánya; öngyilkos lett) 1903-1976.

34-13-5: Nagy Józsefné Baráth Mária 1887-1945 [Nagy Géza].

34-13-11: Peregriny János (jogász, az Országgyűlési Gyorsíró Iroda igazgatója; a Magyar Gazdák Társasköre, a Zeneakadémia, majd az Országos Képtár titkára) 1853-1924.

34-13-13: Treitz Péter (agrogeológus, a magyar gazdasági talajtan megalapítója, az ország agrogeológiai felvételének megszervezője; nemzetközileg is elterjedt talajtérképezési módszer kialakítója, az első nemzetközi agrogeológiai kongresszus egyik megszervezője) 1866-1935.

34-13-15: Mihályi Ferenc (operaénekes, rendező, a Nemzeti Zenede tanára, az Operaház főrendezője) 1858-1942 [egykori síremléke: Gerenday].

34-13-16: Richter Aladár (botanikus, művelődéspolitikus, egyetemi tanár; a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának vezetője, az Erdélyi Múzeum könyvtári osztályának igazgatója, Kolozsváron a botanikai múzeum és az egyetem általános növénytani intézete megalapítója; az MTA tagja) 1868-1927.

34-13-21: Szikla Adolf /Steinberger/ (karmester, zeneszerző, korrepetitor, a Nemzeti Zenede tanára, akadémiai tanár; konzervatórium-igazgató, az állatkerti szimfonikus koncertek megszervezője) 1868-1938.

34-13-25: Szentpétery Imre (történész, diplomatikus, egyetemi tanár; a Scriptores rerum Hungaricum szerkesztője, az MTA tagja) 1878-1950.

34-14-3: Schuller Alajos (fizikus, egyetemi tanár, gép- és műszerszerkesztő; a budapesti Műegyetemen a színvonalas laboratóriumi oktatás egyik megteremtője; az MTA tagja) 1845-1920. Sírfelirata: „Isten veled drága Kincsem!”

Vele: Schuller Margit /Gábos Árpádné/ (zongorapedagógus) 1897-1991. Sírfelirata: „Zene - varázsjáték.”

34-14-7: Rács Ernő (buddhista szerzetes) 1930-1956. Sírfelirata: „Találkozunk még, és ne feledd, minden visszatérés a Nirvánához visz közelebb!”

34-14-16: Lux Endre (építész) 1854-1924.

34-14-19: Földi Mihály /Frank/ (író, orvos, publicista, a Pesti Napló szerkesztője; Szőnyi Sándor író apja) 1894-1943.

34-14-23: Illyefalvi I. Lajos /Illyefalvy/ (statisztikus, kormányfőtanácsos, kormánybiztos; a főváros rendszeres statisztikai vizsgálatainak kiépítője, a Fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatója; a Városi Szemle megindítója és szerkesztője, a Székesfővárosi Közigazgatási és Statisztikai Évkönyv, a Statisztikai Közlemények, a Budapest Székesfőváros Statisztikai Havifüzetei, a Budapest Székesfőváros Statisztikai Zsebkönyve, a Magyar Városok Statisztikai Évkönyve, valamint a Statisztikai Értesítő szerkesztője; a Hágai Nemzetközi Statisztikai Intézet és az MTA tagja) 1881-1944.

34-15-3: Felsőtömösi Geduly Gyula (mérnök, a Magyar Államvasutak és a Közlekedési Múzeum igazgatója, a Magyar Mérnök és Építész Egylet, valamint a német vasútegylet műszaki bizottsága elnöke, közmunka- és közlekedésügyi miniszteri tanácsos; a budapesti pályaudvarok rekonstrukciójának tervezője; Geduly Lajos evangélikus püspök fia, Geduly Olivér zoológus apja) 1852-1933.

34-15-4: Sikabonyi Antal (irodalomtörténész, művészettörténész, kritikus, író, költő; könyvtárigazgató, a Magyar Bibliofil Szemle szerkesztője) 1886-1948.

34-15-5: Knopp Imre (festőművész, Knopp József festőművész fia) 1867-1945.

34-15-9: Szege Sándor (szobrász- és éremművész) 1883-1945.

34-15-10: Oláh Gyula (orvos, egészségügyi szervező, politikus; az első állami közegészségügyi felügyelők egyike, a Közegészségügyi Szemle megindítója és szerkesztője) 1836-1917.

34-15-11: Donogány Zakariás (orr- és gégeorvos, egyetemi tanár) 1868-1917.

34-15-16: Szabó József (fogorvos, szájsebész, egyetemi tanár, klinikaigazgató) 1874-1937.

34-15-17: Gábor Andor /Greiner/ (író, költő, műfordító, esztéta, kritikus; marxista teoretikus, publicista, a berlini Linkskurve szerkesztőbizottságának tagja, a moszkvai Új Hang szerkesztője, a Ludas Matyi főszerkesztője) 1884-1953.

Vele: Halpern Olga (felesége; műfordító, alapítványtévő, irodalomszervező; az 1920-as években a német írók egyesületének szervező titkára, a Proletár Írók Szövetsége egyik megalapítója és megszervezője, Moszkvában az emigráns írók szervezetének szervező titkára) 1887-1967.

34-15-26: Bódi Ferenc (építészmérnök, egyetemi tanár; Hadik Magda szobrász férje) 1909-1993 [Hadik Magda].

34-16-12: Szentgyörgyi Ferenc (publicista, százados) 1894-1948.

34-16-17: Homoródlövétei Mihály József (orvos, publicista, műfordító, kritikus; a Vígszínház orvosa) 1853-1927.

34-17-26: Markó Géza (festőművész) 1916-1944.

34-18-1: Láng Margit 1908-1945 [Telcs Ede].

34-18-24: Losonczy Dezső /Losoncy/ (zeneszerző, karnagy) 1891-1950.

34-18-26: Tóth János 1926-1944 [Grantner Jenő, 1975].

34-18-27: Mosshammer Ottó (hárfaművész, főiskolai tanár; Mosshammer Román hárfaművész öccse) 1872-1957.

34-19-16: Dunaszentgyörgyi Tolnay Kornél (vasúti és vízépítő mérnök, a Magyar Államvasutak elnök-igazgatója, államtitkár; a konstantinápolyi erőmű építésének vezetője; a Gyáriparosok és Gyárigazgatók Köre, valamint az Országos Iparegyesület elnöke; Tolnay Lajos mérnök fia) 1865-1936.

34-20-17: Pewny Adolf Albert 1868-1940 [Pátzay Pál; „Nővérek”,1933].

34-20-18: Kellner Jenő (a Ganz és társa Danubius Rt. igazgatója) 1873-1925.

EPA Budapesti Negyed 25. (1999/3) 33/5. parcella < > 34/1. parcella