EPA Budapesti Negyed 24. (1999/2) Heltai: Temetés < > Szomory: Séta a temetőben
A halottégetők
(Polémia a kiadóval)
______________
MIKSZÁTH KÁLMÁN

 

Hogy mi lesz velünk, amíg élünk, arról fölösleges már gondolkozni és cikkezni, az úgyis a Tisza Kálmán kezében van; hanem hogy mi lesz velünk a halálunk után, arról még lehet beszélni. Az még parlagon heverő téma. A halál utánra még a legnagyobb mameluk is rendelkezhetik magával. Itt még lehet szavazni.

S ezért volt időszerű a Légrády Károly felhívása a halottégetés tárgyában a Pesti Hírlap vasárnapi számában.

Énrám, megvallom, nem tett a cikk borzalmas hatást. Csak az döbbentett meg, hogy Légrády Károly mint lapkiadó legelőbb is egy csomó írót fogott meg elégettetés céljából, ezek közt nemcsak Törs Kálmánt, Borostyánit, de még Csernátony Lajost is. Ez mindenesetre gyanús jelenség.

A cikk nagy feltűnést keltett, s mindenki a halál utánra kezdett gondolni. A temetőőrök sápadtan jártak-keltek a trafikokban, hogy összevásárolják a készletben levő példányokat, nehogy még jobban elterjedjen a világba dobott eszme.

Az orvosok közömbösen vontak vállat:

- Nekünk mindegy, akár a földnek dolgozunk, akár a tűznek.

A bírák mérgesen csapták el a lapot:

- Hát hogy rendelünk mi el ezentúl exhumációt, ha valami gyanú utólagosan fölmerül?

A poéták összemosolyogtak:

- A világ minden temetői poézisét ki fogjuk hajigálni, mint avultat, a könyvtárakból, s csak a mi köteteink maradnak, amiket ezentúl fogunk írni ilyen formán:

Iszonyu fájdalom repeszté szivemet,

Mikor kemencébe tették kedvesemet.

Ezentúl már igazán a felhők közt, a csillagok mellett keresheti az ember elhalt kedvesét.

A kálvinisták azt mondták:

- Hát mire való a pokolt fölhozni a felületre, mikor az úgyis megvolt alul a katlanokkal és a parázstűzzel egyetemben?

A lutheránusok így szóltak:

- Ehhez nekünk a legtöbb jogunk van; mert már úgyis benne van a törvénykönyvben: lutherani comburantur.

A halál maga pedig (ha ugyan olvassa a Pesti Hírlap-ot) fölnevetett.

- Teringette, eddig a nagy kaszás volt a nevem, ezentúl folyamodnom kell a belügyminiszterhez, hogy változtassa át a nagy kályhafűtő-nek.

Egyszóval mindenféle nézet volt. Az aláírók egész seregesen jöttek.

De az új ötletek sem hiányoztak.

Egy marcona fekete ember beállított tegnap a szerkesztőségbe, s így szólott:

- Egy nagy találmányom van, uram.

- Nos?

- Boldoggá akarom tenni az emberiséget.

- Hogyhogy?

- A halála után.

- Igen?

- Olyan módszert találtam fel, hogy most már mindenki kényelmesen, nyugodtan halhat meg és olcsón... végtelenül olcsón.

- Ah.

- Tizennyolc forintba fog kerülni. Potomság!

- Ön is az elégetők közé jött feliratkozni, nemde?

- Ó, dehogy. Az elégetés semmi. Én olyan módszert találtam fel, hogy a halottak nem enyésznek el, hanem csak átváltoznak...

Érdekelni kezdett a dolog.

- Átváltoznak - folytatá -, találja ki, uram, mivé?

- Nem bírom elgondolni.

- Sírkövekké változnak át.

- Bámulatos.

- Pedig úgy van, uram. A halottat be kell önteni hidraulikus cementtel, mintegy tenyérnyi vastagságban, a cement megkeményedik, egypár óra alatt kővé válik... S így minden ember sírköve lesz magának. A kőbe egészen el lesz zárva a test, s abból semmi veszélyes miazma ki nem árad. Ó, be pompás lesz! Egy kővé vált generáció!...

- Éppen úgy, mint az elátkozott kastélyokban.

- Írja ki, uram, ezt az ideát. Hátha Légrády úr is erre hajlik.

- Jól van, megírom.

- Tegye hozzá, kérem, hogy e kövekből aztán építeni is lehet.

- Az ám! Például az új országházra már jól lehetne felhasználni a most elhalt képviselők cementköveit, pompásan venné ki magát az illetők neveivel, s azonfelül történeti emlék is lenne. Okvetlenül megírom.

Egy hirtelen gondolat kapta meg:

- Ne, ne, ó, ne írja meg... a világért se írja meg. Most jut eszembe, hogy az idea sokat ér. (Szeme megcsillant.) Mit gondol, hátha még gazdag ember lehetnék általa? Ha például minden halottól csak egy garast szednék is. Naponkint vagy ötezer halott az országban, ötezer garas... Iszonyú összeg!

- Igen - mondám -, de miként szedné ön be a pénzt a halottaktól?

Elgondolkozott, majd szomorúan lecsüggeszté fejét.

- Erre nem is gondoltam - tagolá melankolikus mosollyal. - Igaz, igaz... a pénzt bajos volna beszedni tőlük. Lemondok inkább, hadd legyen az eszme az emberiségé egészen ingyen...

- Igen nemes dolog öntől. Szabad tudnom a becses nevét?

- Frits János. De ne tessék a nevemet kiírni. Legyen egészen ingyen az emberiségé.

Nem is írtam volna ki a nevét, hanem ma kíváncsiságból tudakozódtam utána, hát felvilágosítottak, hogy a lurkó foglalkozására nézve - ügynök a lábatlani cementgyárnál.

Mikszáth Kálmán: A halottégetők (Polémia a kiadóval). In: Mikszáth Kálmán művei 12. Bp., Magyar Helikon, 1969. 32-35. old.

EPA Budapesti Negyed 24. (1999/2) Heltai: Temetés < > Szomory: Séta a temetőben