EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Budapest a kávéházban < > Magdolna
Köd az Andrássy úton
___________

 

 

Csak olyan a köd itten, mint másutt. De előttem különös, hogy az Andrássy úton egyáltalán van köd. Úgy érzem, hogy az a külvárosokba, a szűk és piszkos utcákba való, ahol az emberek nem törődnek az időjárással, jó és rossz időben azt a ruhát viselik, amelyik éppen van - ahol a szegénység szemérmesen megvonul, és ha ráborul az a nedves, sűrű fátyol, elrejtőzhetik mögötte a világ szeme elől. - Londont csak ködben tudom elképzelni. De London alatt nem a gazdag palotavárost gondolom, hanem azokat a sötét fészkeket, ahol a nyomor megszokta önnönmagát és olyan nagyra nőtt, hogy a könyörület hozzá fel nem ér. Ott van a világon a legsűrűbb köd és a legínségesebb nyomor, és onnan az a babonás hitem, hogy a köd a nyomornak lehelete. - Aztán elgondolom, hogy amióta olyan szépre épült az Andrássy út, nagyon sűrű lett nálunk a köd...

      Pedig ez a mi Andrássy utunk mutogatásra készült. Sugáriránya egyenesen a világvárosok sorába vezetett bennünket. Ezek a büszke, magas paloták hirdetik a mi kultúránkat, a mi művészetünket és - gazdagságunkat. Mi látszik ebből most? - Hat lépésnyire a sima aszfalt, hat lépésen túl szürke pára, mely eltakar mindent. Két sor vörösen lobogó gázláng jelöli az utat, de alig egy kőhajításnyira. Ha elfelejtem, hogy két végtelen palotasor közt járok, mi sem emlékeztet rá. Sőt, úgy érzem, nincsenek is itt paloták. A köd agyamba fészkelődött. Elmosódott gyermekemlékek megelevenülnek. Jobbra-balra a Könyök utca piszkos házai állanak az ő faragatlan kapuikkal, sötét boltjaikkal. Bűz tölti el a környéket, a kocsiúton mosdatlan gyerekek hancúznak. A Kék Kakas (most Petőfi) utcával szemben a legnagyobb ház a Zöld Koszorú, a zsibárusok hangos kurtakocsmája. Aztán tágul az utca, apró sátrak, kosárrakások lepik el a tért, zöldség-, hulladékszag csapja meg az embert. Libák gágognak, kofák rikácsolnak, az az élénk, piszkos kép terül el előttem, amely a keletet jellemzi. A Hajós tér ez. (Most a mi harmonikus Operaházunk van rajta, és Nikisché a vásár. [70]) Azontúl ismét szűk és piszkos utca, és azon túl - itt cserben hagy az emlékezetem, lehet, hogy volt valami, lehet, hogy nem volt túl azon semmi.

      Nagyot fordult azóta a világ. A Könyök utca, a Zöld Koszorú, a Hajós tér csak ködképek. Valóságban az Andrássy út van itten, a mi büszkeségünk, a mi hiúságunk utcája. Nem is építették ezt, hanem megteremtették. Egy varázsütésre. Két évtized előtt még a téglagyárakban volt, ma már egy örökkévalóság óta itt van. De megteremtették volna-e, ha örökösen borongna rajta a köd?

      Feltekintek. A túlsó oldalon az egyik ablak táblája nincs betéve. Nem látok egyebet, csak a fal piros kárpitjából egy darabot és az égő négyágú függőlámpát. Olyan barátságos, olyan hívogató éjjel az ilyen világos ablak. Aki ott lakik, az boldog lehet. És ilyen boldog emberek véges-végig laknak az Andrássy úton. Tehát nem csupán a külső csillogtatás kedvéért épült ez az út, hanem annyi palotába való ember van Budapesten, hogy föl kellett azt építeni.

      Hol voltak ezek az emberek azelőtt? - Viskókban laktak? - Vagy úgy keletkeztek az épülő palotákkal arányosan? Hiszen nálunk még egyre építkeznek, és minden új, fejedelmi lakás számára akad egy fejedelem, aki elfoglalja. A jólétet is lehet megépíteni, mint a házakat?

      Aztán hová lett az a sok-sok szegény ember, aki előbb itt tanyázott? - Az a hely, amelyet most egy család foglal el, tíz családnak adott hajlékot. Minden ember helyett, aki most itt lakik, tíz ember tűnt el, ki tudja hová...

      Van valami igazságtalanság, valami kegyetlenség ebben az építkezésben. Hangzik a teremtő szó: „Legyen palota!” És ekkor se kérdve, se szólva nekirontanak a szegény embereknek és lebontják fejük felett a fedelet. Ezek az emberek, akiknek semmi közük a mi világvárosi álmainkhoz, meg egészen természetesnek találják ezt, és pusztulnak.

      Kár is volna ellenállani. A palotának megvan a maga szelleme, a viskónak is, egyik a másik házában nem tanyázhatik.

      Valamikor, az Andrássy útnak még Sugár úti korában vagy hat szegény ember, akik nem tudtak másutt lakást kapni, összeállt és - ha nincs kenyér, megteszi a kalács is! - az egyik újonnan épült palotában nagy, utcai lakást bérelt. A tulajdonos persze csak akkor ismerte meg bérlőit, amikor azok már behurcolkodtak. Riadalom a szomszédságban, hahota az újságokban. Ilyen még nem esett meg, mióta palota épül. Minden nap nagy sokaság gyűlt a ház elé és mulatott a mezítlábos gyerekeken, kik az ablakokban ugrándoztak örömükben, hogy ők most úgy laknak, mint a gazdagok. De nem tartott soká az öröm, a háziúr szabadulni akart az ilyen lakóktól mindenáron, és szabadult. Ez volt az egyetlen kísérlet, melyet a „bennszülöttek” területük visszafoglalására kockáztattak.

      A gazdagság útjában nincs akadály. Minden palota egy-egy bevehetelen vára. A nyomor pedig húzódik előle, mint az indián a civilizáló fehérek elől, ismeretlen, sötét odukba, ahol megülepszik, sűrűsödik, mint a köd. A civilizáció a pénz fegyverével küzd ellene, de nem irtja ki, csak elsöpri. Sajátságos küzdelem, melyben a gazdagság hódít és a nyomor győz!...

      A terézvárosi toronyóra megszólal. Éjfél után egy óra. Milyen különös gondolatok bántanak! Mintha az a szürke pára egész tömegében megmozdult volna és nekidőlne a zárt kapuknak... Nem köd az, hanem a régi Könyök utca szelleme, mely téli éjszakánként egykori otthonában kísért, és hangtalan szavával megront mindenkit, aki ráfigyel. - Ne álljon vele szóba senki se!

      Néhány alak bontakozik ki a homályból. Az Andrássy úti kaszinóban mulatság van, onnan jönnek. Sietve, szótlanul haladnak, szegzett fővel, feltűrt gallérral, jól beburkolózva. Áthatolnak a lenge tömegen, az oszlik-foszlik előttük, és mögöttük ismét egybefoly... A nyomor légkörében járnak, érzik nyomását, félnek leheletétől, de nem ismernek reá - látják, és nem akarnak látni...

 

(In: Kóbor Tamás: Aszfalt. Bp., 1894. 3-8. old.)

 

      70. Nikisch Arthur (1855-1922) a budapesti Operaház igazgatója és vezető karnagya volt 1893 és 1895 között. Ez idő alatt fellendült a fővárosi operaélet, mindenekelőtt a magas színvonalú Mozart- és Wagner-előadások révén.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Budapest a kávéházban < > Magdolna