EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Kóbor Tamás < > Sánta G.: „Kiábrándult”
Kóbor Tamás, Budapest regényírója
___________
KRÚDY GYULA

 

 

      Nem limonádé, de a harci szekereket kenegető kulimász sem. Pesti élet: ha akarod úgy mondani, hogy békebeli, ha akarod, tegnapi, amely még előveszi komódjaiból jó vásznait, tartósságra szőtt posztóit, elmúlhatatlan igazságait és igazságtalanságait. Ez a Kóbor Tamás irodalma.

      Kóbor Tamásnál jobban aligha ismeri valaki alaposabban Budapestet.

      Látta a Sugár út parkettkockáit, a fényűző város kényelmes fogatai részére kirakva; és látta az Andrássy út mellékutcáiból is városát, ahol szegény szépleányok a tavaszból csak a szeplőt vagy az elérhetetlen vágyat ismerik. Budapest regényírója. Sokszor leírtuk már róla ezt a foglalkozást, de napjainkban e legaggodalmas[abb], szinte rémülten akadozó városban jólesik megismételni, hogy van egy író, aki ennek az elfurcsult Pestnek ifjonti, céltudatos, reményteljes életét éppen úgy följegyezte, mint két eszlári pörét, egyiket a vérvádért, másikat a kommunizmusért, holott a városnak egyikhez se volt köze, idegenek csinálták mindkettőt, nem pedig Budapest, amely élni vágyó, szeretni kívánó, talán keletiesen érzéki és bájoló teremtés volt. Kóbor regényei, amelyek most sorozatos kiadásban megjelentek: ennek a városnak természetrajzát bővebben megírják, mint az utazási könyvek. [2]

      Látta a Nagykörutat, amint karjait lassan ölelésre fonja a város dereka köré, mintha ez lett volna a szerelmi vallomás ideje, amikor Pest a legszebb lett, mint a nő a szerelemben. Molett nők ringatódzó csípőjének, sétáló járásának, nagyvilágias sétáinak kellett tágas, szellős korzókat építeni a régi zegzugos sikátorok helyett, hogy kedvére hömpölyögjön a városi élet a Dunától a Dunáig, mint egy másik folyama a lüktető szívnek.

 

      Úgy épült a Nagykörút a valóságban és Kóbor írói működésében, hogy most már örökre bevégződnek a gettó romantikus szegénységei, minden bujdosó szépleány megtalálja a maga tükrét, amelyben megnézheti magát, csak a Király utcából kell kilépni. A liget felé guruló omnibuszon lehet hallani annak a rejtelmes városi lakosságnak a kacagását, amely lakosságról csak a statisztika tudott addig. A körúti villamoskocsin látjuk meg közelről a főváros szép nőit, akiket odáig csak elérhetetlen fogatjaikból vagy sötét boltocskáikból merengeni obszerválhattunk. Kóbor könyveiből, amelyek most választékos külsőben jönnek az olvasó elé: a Jókai és Beniczkyné regényhölgyein kívüli nővilágot pillantottuk meg, töprengő vagy szenvedélyes női életeket, amelyeknek létezését hiába kerestük a divatlapokban.

      Látta a Hamupipőkéhez hasonló Terézváros kivirágzását, amint elhódítja a város többi negyedeitől mindazt, ami dalt, ami mámort és szerelmet jelent egy város mindennapi életében. Színházak lámpásai világítanak az éjbe azon a helyen, ahol tegnap a púpos kalapkészítőnő kínálta asszonyoknak való parókáit és fejkötőit. Nagyvilágias élet pezsdül a zengerájok helyén, ahol tegnap harisnyás pincérek játszották a „Kalábriász-pártit”. A nagyváros ismeretlenségében még magánosabb életre ítélt szegény és szép női lelkek, zsidó nők szabadulnak ki vallási törvényeik fogságából, hogy a kultúra és intelligencia szabadságai nyíljanak meg lesütött tekintetük előtt; nem kell minden leánynak művirágot készíteni, sem a varrógép fölött hervasztani keblét. A szegény és szép zsidó nők csillagfutását nemegyszer leírta Kóbor, amíg az a tizenkét kötet megszületett, amelyben Budapest életrajzát is megtalálhatják a figyelmes olvasók, inkább, mint a statisztikai könyvekben.

      Szinte hiányos ez összegyűjtött művek forgatása közben, hogy az írónak függöny mögött maradt, csaknem láthatatlan személyéről alig írhatunk valamit, ami a közönséget különösen érdekelhetné. Kóbor Tamás - még az igazi polgári neve is másként hangzik - alig érintkezett testi alakjában az olvasóközönségével. A görögtűz nem emelte, de nem is untatta meg személyét sohasem, amelyet leginkább csak akkor szerepeltetett (eltérően korabeli írótársaitól), ha szenvedni kellett a meggyőződése, kivételes fölfogása miatt, de ünneplések pódiumain, babérlevelek asztaltársasági székein, elnökök emelvényein nem láthattuk.

      Egy író, aki negyvenesztendős működése alatt szemérmetesen, de nem is megvetően, hanem a legnagyobb természetességgel kikapcsolta a maga testi alakját azokból a csarnokokból, ahol tapsok, vivátok dörögnek. Azt hisszük, hogy még rendes tagsági igazolványai se voltak olyankor, amikor senki nem tehetett egy lépést polgári és irodalmi legitimációk nélkül. Szinte ismeretlenül él itt, e nagyvárosban, mint akár Dickens valaha Londonban, amelynek a regényeit írta. Mindent lát és mindent tud, ami Budapesten történik, mert újságíró is, holott sohase ment el az estélyre, amelyre meghívót kapott. Igen lelkiismeretes az idejével, a gondolataival, a foglalkozásával. Író, tehát puritán és aszkéta; újságíró, tehát látni[a] kell az eseményeket és embereket festék és kézfogás nélkül. Gondolkozó ember, tehát nem szeretné, ha másoktól kellene gondolatokat kölcsönözni ahhoz, hogy maga is gondolkozzon.

      Budapest kisasszony, akinek bakfisálmait és lyukas cipőcskéit a regényíró kezdettől figyelte, mert itt született e városban, láthatta eleget boldogult és megrendítő napokon; gardedámja volt a szédítő bókolásokban. Amikor divat volt rajongani Budapestért, ahogyan a régi gavallérok, Podmaniczky Frigyes és a velszi herceg örökbe hagyták utódaiknak; násznagykodott, amikor Budapest menyasszonyt megeskette az igazi liberalizmussal, és Bárczy volt az anyakönyvezető; barátja, tanácsadója, krónikása, udvarlója és apósa volt ennek a városnak, amíg kitűzögették az élni vágyó Pesten a háború gyászfekete és utána a forradalmak gyilkos vörös lobogóját. Ledérnek mondták a várost, és bizony nagyon kellett rá vigyázni az Atyaúristennek, hogy menthetetlenül el ne bukjon a gyalázatban, amelybe kerítették. De elmúlt a kétséges óra, a veszedelmes perc és Budapest lerongyosodva, elszegényedve, tapasztalatokkal megrakodva került ki a rossz kalandból.

      Kóbor Tamás írhatta tovább emlékiratait, Budapest regényeit. Megint érdekes, mulatságos, pesti kezdett lenni a főváros. Persze nincsenek még befejezve a regények; a ragyogások és ifjúságok, megbocsátott botlások és mélázó őszidők után újra sok mondanivalója lehet Kóbor Tamásnak, ha megint kedve kerekedik kötetei sorozatát folytatni. Meglepetések, megfigyelések, kalandok írója, egy város történetírója, amely városban mindig fölkel a nap a hold ábrándos éjszakái után.

 

(A Reggel, 1930. december 22. 10.)

 

      2. Kóbor Tamás Válogatott Munkáinak tizenkét kötete 1930 őszén jelent meg.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Kóbor Tamás < > Sánta G.: „Kiábrándult”