EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Polgárosodás és urbanizáció. < > Halál Budapesten és Bécsben
Bérház a körúton [*]

________________

 

Háromemeletes bérház a Wesselényi és a Dob utca között. Hajdan Erzsébet, majd Lenin, ma újra Erzsébet korút 35. Semmi különös nincs rajta vagy benne, jól illeszkedi a neoreneszánsz környezetbe. Az egyik szomszédja korábbi firenzei reneszánszot mintáz, a másiknak a homlokzata díszesebb, de kevertebb. A közöttük álló 35. számú ház éppen homlokzatának egyszerűségével, tiszta arányaival tűnik ki egy halvány árnyalattal - a reneszánsz harmóniát kedvelők szemében. Nem különös esztétikai kvalitása, és nem valaminő történeti nevezetessége teszi bemutatásra, megörökítésre érdemessé, hanem egy gyakorlati előny: viszonylag bőséges dokumentáció maradt fenn róla. Megvan a ház építése után készült műszaki leírás, az alaprajz, a belső elrendezés, sőt az első tulajdonos végrendelete és hagyatéki leltára is. Ezekből részletes és pontos esetrajz rekonstruálható, amely a pesti Körút jelentős részére jellemző lehet. [1]
      Kezdjük az ismerkedést az első benyomással, a homlokzat leírásával. (Ezt annál is könnyebben tehetjük, mert szorosan beépített házunk három oldalról tűzfallal simul szomszédaihoz.) A körúti homlokzat hétablakos, közülük a két szélső ikerablak, és a főpárkányig kváderekkel díszített rizalit külön kiemeli őket. A földszinten öt azonos méretű, félköríves bejáratot találunk, ezek közül a középső a ház főbejárata, amelyet két dór oszlopon nyugvó, félkörös archivolt bélel ki. A tőle jobbra és balra lévő üzletportálok arányosan tagolják a földszintet.
      Az emeletek ablaksorait tengelyes szimmetria rendezi, ám a középső tengelynek nincs kiemelt építészeti hangsúlya. Az első és a második emelet között meghúzódó osztópárkány két egyenlő méretű, bár kissé eltérő díszítésű sávra osztja a homlokzatot. Míg a földszint és az első emelet felületén a kváderezést utánzó vakolás kelti a súlyos terméskőből készült reneszánsz lábazat benyomását, addig a két felső emeletet sima vakolású, könnyedebb felület borítja. A első emeleti ablakok szemöldökpárkányai egyszerű, egyenes záródásúak. Ezzel szemben a második emeleti ablaksáv jóval díszesebb. A szélső ikerablakok előtt kőbábos, balusztrádos erkély, a szemöldökök fölött pedig figurális jelenetet ábrázoló stukkófríz helyezkedik el. A közöttük lévő falfelület öt kőbábos ablakának kötényét is baluszterek díszítik, az ablakszemöldökök közül három timpanonos kiképzésű, a közöttük lévő kettő pedig egyenes. A második emelet ilyen kiemelése szokatlan, hiszen a legdíszesebb lakás - a mi esetünkben a tulajdonosé - többnyire az első emeleten, a belle étage-on volt. A második emelet kiemelését alkalmasint az építészeti hangsúlyok arányosabb elosztása indokolja: az erkély és a vele egyszintű baluszter-sor pontosan az épület felezővonalában helyezkedik el.
      A harmadik emelet szélső ikerablakai íves záródásúak, az ívmezőben címerpajzzsal, fölötte virágmintás gipszfrízzel. A kerek padlásablakok a frízekkel egy szintben, pontosan az ablakok függőleges tengelyének vonalában nyílnak. Erősen kiugró koronázópárkány zárja le a homlokzatot, szervesen hozzákapcsolva házunkat a megközelítően hasonló magasságú szomszédaihoz.
      Amint e rövid leírásból kitűnik, a Körút e kiemelt épülete harmonikus felületi ritmusával, egyszerű, mértéktartó díszítésével, a függőleges és a vízszintes tengelyek stabilitást sugalló egyensúlyával a budapesti historizmus sikerült, bizonyos művészi értéket is hordozó emlékei közé sorolható. Tervezője és építője Kauser József, neves építészcsalád tagja, aki 1848 tavaszán született és a Tanácsköztársaság idején halt meg. [2] Párizsban Garnier tanítványa volt. Budapesten számos bérpalota és többek között a Bazilika belsőépítészeti megoldása fűződik nevéhez. Az Erzsébet körúti házat 1888-ban tervezte, és 1889-ben építette meg.
      Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a ház külleméről adott utólagos leírásunkat a mérnök szakértő korabeli véleményével egészíthetjük ki. [3]

·

      A műszaki leírásnak nyilván nem a szép magyar stílus művelése, hanem a szakszerűség a fő erénye. Kiegészítésül mégis hozzá kell tennünk, ami a korban magától értetődő volt, hogy a főváros mérnöki hivatala (építési felügyelősége) az alapvető városképi, biztonsági és közművesítési követelményeket szabályzatban írta elő, s ezeket az engedélyezési okiratban is rögzítette. Így limitálta az épület magasságát, meghatározta a közfalak vastagságát, a szellőzési berendezéseket, a csatornázást. A századvégen a házi csatornát már be kellett kötni az úttest alatt húzódó főcsatornába, az árnyékszékeket „vízzáros készülékkel” kellett ellátni - ez volt a mindmáig használatos water closet -, s az árnyékszékek szellőztető kürtőjének meg kellett haladnia a ház fedelét. Az ereszcsatorna levezetőjét a járda alatt kellett a főcsatornához csatlakoztatni. [4]
      Magából a műszaki leírásból érdemes kiemelnünk, hogy az építőanyaggal nem takarékoskodtak. Reprezentatív helyeken, az erkélyeknél, a főlépcsőházban, a folyosólemezeknél márványt használtak; a kapualjat, az udvart, a folyosókat, a rácsozatot ízlésesen díszítették. Mindazonáltal megállapítható - ami a korabeli fővárosi építkezésre általában jellemző -, hogy a kényelem és a dekoráció java az utcai frontra, ott is az első és a második emelet reprezentatív lakásaira esett. Sőt, három oldalról közrefogott házunk esetében még kirívóbb volt az aránytalanság: négy utcai lakással tíz udvari állt szemben, s az előbbiek, a reprezentatívok, ugyanannyi lakószobát tartalmaztak, mint a szerény kétszobás udvari lakások összesen. A melléklépcsőház, mint mindenütt, messze elmaradt a díszes főlépcsőháztól; a szolgaszemélyzet számára készült, ide helyezték tehát a vízkiöntőt és a cselédvécéket is.
      Az egyes emeletek és lakások közötti szociális rangkülönbségek már az udvarról nézve is előtűntek. Az első emeleti lakásnak volt ugyanis egy loggiaszerűen kiképzett terasza, amely a háromablakos ebédlőhelyiséghez csatlakozott. A többi emeletet nem bővítette ilyen téres terasz, és az első emeleti ebédlőnek megfelelő teret is két szobára osztották.
      Még szembetűnőbbek a belső kiképzésben és a felszereltségben mutatkozó különbségek. Az utcai lakások tágasabbak voltak, korabeli komforttal, tehát fürdőszobával, vécével, cselédszobával, gázzal, villannyal, csengővel, sőt telefonnal ellátva, míg az udvariaknak csak csengő és vécé jutott, illetve egy-egy udvari lakáshoz cselédszoba is tartozott, jelezve a lakás alsó középosztálybeli minősítését. Az egyes emeletek közötti 30 cm magasságbeli különbség is rangjelző volt, továbbá az első és második emeleti úri lakások rangját a két fürdőszoba és - a többiek egyszerű falfestésével szemen - a díszes tapétázás is kitüntette. A kívülről rangrejtett első emeleti díszlakás valóságos belle étage minőségét viszont, a teraszon kívül, a házban egyedülálló parkettázás, a reprezentatív ebédlő és a porceláncsempével kirakott, tágas konyha árulta el.
      A földszint utcai részét négy bolthelyiség foglalta el, közülük kettőhöz egy udvari szoba, a másik kettőhöz egy udvari lakás tartozott a személyzet vagy talán a boltos számára. Ezek a szobák aligha lehettek lakályosak: a bolthelyiségek és a szobák magassága öt és fél méter volt, az ablakuk viszont kicsiny, s a szobákat csupán vaskályhával fűtötték. Egyenlőség uralkodott viszont a pince fáskamráinak s a padlás rekeszeinek elosztásában, a földszinti mosókonyha és a padlástéri szárító használatában: belőlük mindegyik lakáshoz arányos rész jutott. A különbség mindössze annyi volt, hogy egyes családok számára a bejáró mosónő, másoknak a mindenes mosott, a legtöbbjüknél azonban a szegény bérlő asszonya vette birtokába a hét meghatározott napján a mosókonyha páragőzös légterét.
      Fejezzük be a ház küllemének leírását az alapadatokkal, amelyekkel talán kezdenünk illett volna: az Erzsébet körút 35. számú ház szélessége kereken 25 m, magassága a földszinttől a koronázópárkányig 20,50 m volt, ami alulról fölfelé 5,55-4,60-4,30 és 4 m arányban oszlott meg az egyes szintek között. A közfalak vastagsága a pincében és a földszinten 0,80, az első emelettől felfelé 0,63 métert tett ki; bennük húzódtak a kéményjáratok.
      Masszív ház volt, kiállta századunk ostromait.

      A lakások
      A ház belvilágában való eligazodáshoz pontos térképül szolgál az alaprajz. [5] Vegyük először szemügyre az első emeleti utcai traktust, a háztulajdonos lakását. Négy kétablakos és egy egyablakos szoba néz a körútra, egy háromablakos a teraszra. Ezen kívül van még egy tágas előszoba, két fürdőszoba, egy cselédszoba, konyha, éléstár, egy ruhatár (amely a műszaki leírásban második cselédszobaként szerepel), és végül egy fontos funkciót betöltő átjáró (passzázs). A lakás utcai frontja 138,5, az udvari 141,5, összes alapterülete 280 m²-t tett ki, ehhez járult még a 17,5 m²-es terasz. A lakás méreteit és dekorációját tekintve mindenképpen a felso középosztálybeli kategóriába sorolható. Erre vall a belső elrendezés hagyományos hármas tagolása: a déli oldalon helyezkedett el a szolgálati szféra, a konyha, a kamra és a cselédszoba. A lakás közepét a reprezentatív szféra, a 40m²-es ebédlo és a 35m²-es szalon foglalta el, tolük jobbra és balra alakították ki a két magánszférát, az egyiket (valószínűleg az északi oldalon) az özvegy háziúr, a másikat a gyermekek számára, mindkettőhöz fürdőszoba, a családfőéhez még ruhatár is csatlakozott.
      Ily módon az előszobából közvetlenül az ebédlőbe és (feltehetően) a nappaliba lehetett bejutni, ez utóbbiból a háziúr szobájába, illetve a szalonba, amelyből ajtó nyílt az ebédlőbe is, a gyermekek traktusába is. Ezt a magánszférát és az ebédlőt külön átjáró kötötte össze a cselédszobával és a konyhával, hogy a kiszolgálás az étkezések, a fogadások alkalmával gyors és zajtalan legyen. A lakás méreteihez képest a 10m²-es cselédszoba - legalább két személyzetet feltételezve - még szerénynek is csak alig nevezheto; csupán vaskályha melegítette, ablaka a teraszra nyílott.
      A két udvari lakás méretei és elrendezése az alaprajzról jól leolvashatók. Az egyik 88,5, a másik 73 m² alapterületu volt, ám a nagyobbik is csak háziúri elfogultsággal minősült háromszobásnak, hiszen kisebb szobája csupán 13m2-t tett ki (ma fogalmaink szerint mintegy félszobányit), és elrendezése a hátsó folyosóra néző külön szobájával csak albérlő tartása esetén lehetett előnyös. A másik udvari lakás két szobáját pedig a konyha és a kamra választotta el egymástól, és a vécéje is a melléklépcsőházban kényelmetlenkedett. Ezek a lakások nyilván a szegény alsó középosztálybeli vagy inkább kispolgári családoknak feleltek meg.
      A második emeleti lakások elrendezése nagyjából az első emeletihez hasonlított.

      A tulajdonos és a bérlők
      A ház építtetője és első tulajdonosa, országgyűlési képviselő, tőkés és földbirtokos. Ahhoz képest, hogy két évtizeden át Frölich Gusztáv megszakítás nélkül képviselő és kerek tíz évig az ország egyik legnagyobb bányavállalatának elnöke volt, édeskeveset tudunk róla. Ő nem írt, róla nem írtak, a parlamentben és az üzleti életben jóformán észrevétlen maradt. A dualizmus kori vezető réteg törzséhez tartozott, a szürkékhez, de nem eminenciási, hanem tudattiszti minőségben.
      A család a szepesi szászságból szakadt ki. Az apa, Frölich Frigyes már Pesten élt, üzleti vállalkozó és pénztőkés volt. Gusztáv Pesten született 1837-ben. ott végezte az elemi és a középiskolát, majd Hohenheimbe, mezőgazdasági főiskolára küldték, valószínűleg földbirtokosnak akarták nevelni. Hosszabb külföldi tanulmányút után a család Temes megyei birtokát vett át, mintagazdaságot szervezett, mégsem telepedett meg. Hamarosan bekapcsolódott a politikába. A Deák-párt színeiben 1872-ben az új-aradi kerület képviselőjévé választották - s haláláig ezt a kerületet képviselte. [6] A politika és az üzlet Pestre vonzotta. Apja örökébe lépve, a francia Union Générale és a bécsi Länderbank által alapított Magyar Országos Bank (a Vasútbank utódjának) alelnöke lett. [7] Ez a bank kifejezetten iparszervező tevékenységet fejtett ki; ő alapította 1881-ben az Északmagyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállalat részvénytársaságot, amelynek elnöki tisztével Frölich Gusztávot tisztelték meg a vállalkozást finanszírozó bécsi bankárok és pesti malmosok. [8] A társaság sikeresen és szolidan fejlődött, az ötödik helyet vívta ki magának a hazai bányavállalatok között, és úgy látszik, vele együtt gyarapodott elnöke is. Szenvedélyesen gyűjtötte az értékpapírokat; Gödöllőn kis kertet és pihenőházat vásárolt, s 1889-ben megépíttette az Erzsébet körúti házat. Halálakor a vagyona több mint negyedmillió forintot tett ki, ami akkortájt csupán módos polgári szintnek felet meg. A vezető réteg soraiba nem anyagi státusa, hanem társadalmi és politikai pozíciója emelte. Kimagasló tettek a politikában sem fűződnek nevéhez. Pénzügyi szaktekintélyként több ízben volt a zárszámadási bizottság előadója. 1878-ban, Bosznia okkupációja alkalmával, a nagy pártbomlás évadján ő is elhagyta Tisza Kálmán népszerűtlen pártját, de néhány év múlva megtért a „” kormánypárti törzsgárda soraiba.
      Körúti bérházának nem sokáig örvendezhetett. 1891 januárjában gégerákban meghalt. A Borsszem Jankó így búcsúztatta: [9]

„Magyar is, nemes is, egyúttal polgár is,
Úri a tettében, elvben liberális.
Szorgalma germán volt, magyar a beszéde,
Bár magul tehetnők őt a föld ölébe.”
EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Polgárosodás és urbanizáció. < > Halál Budapesten és Bécsben
EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Polgárosodás és urbanizáció. < > Halál Budapesten és Bécsben
EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Polgárosodás és urbanizáció. < > Halál Budapesten és Bécsben
EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Polgárosodás és urbanizáció. < > Halál Budapesten és Bécsben
EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Polgárosodás és urbanizáció. < > Halál Budapesten és Bécsben
EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Polgárosodás és urbanizáció. < > Halál Budapesten és Bécsben
      A házat végrendelete szerint gyermekei örökölték. Tulajdonosul vejét, Ybl Félix miniszteri segédtitkárt (Ybl Miklós fiát) jegyezték be. Tőle 1896-ban a Wahrmann József földbirtokos, majd utódai. 1912-ben a ház Bálint Sándor színigazgató tulajdonába került, és maradt korszakunk végéig. [10]
      A bérlőkről még kevesebbet tudunk, mint a tulajdonosról, csupán annyit, amennyi a budapesti cím- és lakjegyzék egyes évfolyamaiból rekonstruálható. Egyértelműen megállapítható, hogy a második emeleti úri lakást 1890-ben özvegy Almay Józsefné földbirtokos bérelte. A 18. század derekán Ausztriából bevándorolt Wurm család alapító őse, József, vaskereskedő, ház- és kávéháztulajdonos. 1834-ben kimódolt nemesítésekor Almayra magyarosított és birtokot vásárolt. Fia, Rudolf, már földbirtokosként szerepel, a harmadik nemzedék azonban hanyatlásnak indult. Így az alapító József nevű unokájának neje már bérlőként vonult be a hétszobás körúti házba. [11]
      A többi bérlőt nem tudjuk meghatározott lakással azonosítani. De talán nem is lényeges. Közülük mindössze két vasúti hivatalnokot találunk, a többi kisiparos és szatócs - mészáros, kocsmáros, bádogos, címfestő, sapkakészítő, szabó -, ám akadt köztük bolti alkalmazott és házaló is. Ez a szociális megoszlás is arra utal, hogy a Körút - éspedig nemcsak a Ferenc és a József, hanem az Erzsébet körút is - a múlt század végén túlnyomórészt kispolgári jellegű volt. [12] Két évtized alatt azonban változott a szociális kép. 1910-ben a ház 22 bérlője közül egy volt „gazdálkodó”, hat kereskedő, öt tisztviselő, kettő értelmiségi, öt magánzó, csupán kettő az iparos, továbbá egy gépmester képviselhette a szakmunkásságot és a házmester az altiszti réteget. [13] Amíg 1890-ben két lakót sorolhattunk a tőkésekhez és négy-öt családot a polgársághoz, a kétharmadot a kispolgárság és az alkalmazotti réteg adta, addig 1910-ben 18 családot (81 százalékot) sorolhatunk a középosztályhoz. A pesti Körút rangja még így is elmaradt a bécsi Ringétől.
      1869-ben a bécsi óváros lakóinak csaknem 20 százaléka a tőkés felső réteghez, 56 százaléka a középosztályhoz tartozott, és csak 24 százaléka az alsóbb népi rétegekhez. 1914-ben a „Ringstraße” lakóinak 13,5 százaléka volt földbirtokos és pénzmágnás, gyáros és bankár - hallatlan magas arány-, 19,8 százaléka jómódú polgár, csaknem kétharmad része tisztviselő és értelmiségi, a jól szituált Bildungsbürgertum tagja, és nem egészen 1 százalékot t ki a házmesterekből és egyéb személyzetből álló szegénynép. [14] Ezek az adatok is azt mutatják, hogy a pesti Körút, amint a gazdasági funkciója is különbözött a bécsit szociális összetételében is kevertebb, kispolgáribb jellegű volt annál.

      A tulajdonos végrendelete
      Frölich Gusztávot élete végén sorozatos csapások érték. Meghalt az anyja, súlyos betegen feküdt az apja, 1888-ban elhunyt a felesége. Nemsokára halálos kór támadta meg: gégerák. [15] Amikor tudatára ébredt az elkerülhetetlennek, végrendeletet készí tett. A végrendelet végrehajtásával régi barátait, Görgei Istvánt és Posch Gyulát bízta meg. [16]
      Egyszerű, rendezett és áttekinthető végrendelet, amilyen a rendelkezői könyve, bankszámlája, üzleti és családi élete lehetett. Az országgyűlés zárszámadási bizottságának előadója a saját számadását is szolidan, tisztes gondossággal és pontossággal készítette el. Vagyonának általa és a szakértők által becsült értéke között csekély eltérés mutatkozott. Az Erzsébet körúti házat 12 ezer, a gödöllői ingatlant 8 ezer forinttal értékelte magasabbra, s meglehet, hogy az ő becslése a helyes. Saját személyes ingóságait, a lakásberendezését, az értéktárgyakat nem részletezte, így nem állapítható meg, hogy van-e, és mekkora a különbség a tényleges állapot, illetve a hagyatéki leltárban rögzített ingóságok mennyisége és értéke között.

      A hagyatéki leltár
      A hagyatéki leltárt a megbízható barát, Görgei István közjegyző 1891. április 10-én vette fel. [17]
      Az ingóvagyon - a csekély értékűnek tekinthető 2200 Ft készpénzen, a 3580 Ft takarékbetéten és a 4100 Ft magánkövetelésen túlmenően - zömmel értékpapírokban feküdt. A leltár aprólékos részletezéssel, 53 tételben sorolja föl a különböző részvényeket, kötvényeket, zálogleveleket és sorsjegyeket. Frölich leginkább a hitelintézeti záloglevelekben, az államkölcsönkötvényekben, a szilárd vállalatok részvényeiben, elsősorban persze az Északmagyarországi Kőszénbánya Rt. részvényeiben bízott. A 126 ezer forintnyi értékpapír túlnyomó többségét, 114 ezret, az Osztrák-Magyar Bank pesti fiókjánál helyezte letétbe.
      Nem vall nagy gazdagságra, fényűzésre egy bányavállalati elnök, háztulajdonos és képviselő részéről. Különösen a ruha-, ágy- és asztalnemű 470 forintra és a bútorberendezés 755 forintra becsült értéke látszik csekélynek, ámbár az ékszerek, az arany- és ezüstholmi értéke sem túl magas, ha figyelembe vesszük, hogy jó háromnegyede, az ezüstnemű a családi örökségből származott. A vagyon nagyságának felmérésben segítségünkre lehet az összehasonlítás, még ha tudjuk is, milyen rendkívül nehéz megközelítően hasonló helyzetű családok összehasonlítása is, hiszen éppen a életvitelben, az értékőrzési preferenciákban, az ízlésben mutatkoznak meg számottevő egyéni különbségek. Ősszehasonlítsunk, bármennyire törekszünk is a státuszhasonlóságra, inkább tájékoztató, semmi felmérő jellegű.
      Az ugyancsak 1891-ben elhunyt Rakovszky Károly ötszobás lakásának bútorait 1092, arany- és ezüstneműjét 321 forintra becsülték. A vagyonosabb nagytőke Goldberger Imre Róbert nyolcszobás Andrássy úti lakásának hagyatékában a bútorzat 4965, az arany- és ezüstnemű 4524, a ruha- és ágynemű 3189, a kép és szőnyeg 1630 forintra rúgott. A vélhetően szerényebb módú polgári értelmiségi, Herczog Ármin orvos négyszobás lakásában 124 forintra becsülték a bútort, amihez képest ugyancsak csekélynek mondható a Frölich család berendezése. [18]
      Vagy vegyük Bécset, válasszunk ki a vezető réteghez tartozó özvegyeket. Sidoni Gensbauer (szül.: Légrády) ötszobás óvárosi lakásának bútorzatát 1901-ben 286 forintra, [19] Alfred von Heniksten táborszernagy négyszobás lakásának bútorait 1882-ben 1091, ágy- és ruhaneműjét 350, könyveit 208 forintra becsülték. [20] Hasonlósági alapon vethető össze Frölichhel Ferdinan von Langenau tábornok hagyatéka 1881-ből. Felvettek 1100 Ft készpénzt, 229 ezer Ft értékpapírt, 283 Ft ékszert, 256 Ft ruhaneműt és 1414 Ft értékű bútort. [21] Az összehasonlításokból annyi leszűrhető, hogy Frölich bútorra, képre, berendezési tárgyakra kevesebbet költött, mint hasonló státusú kortársai.
      Puritán - mondhatni: spórolós - egyszerűség jellemzi a berendezési tárgyakat. Már a számszerűség is feltűnően csekély. A hat szobában és a mellékhelyiségekben mindössze 130 tárgy, a fele sem az ilyen nagyságrendű lakások berendezési tárgyainak. Még feltűnőbb, sőt rejtélyesebb a szobák száma és a berendezés elosztása. A műszaki leírásból és az alaprajzból egyértelműen kitűnik, hogy ez a lakás hatszobás volt (öt utcai és az udvari ebédlő), a leltár azonban csak négy lakószoba berendezését tünteti fel. A rejtélyt bonyolítja - de egyúttal kibonyolítja - a háziúr szobájában és az ebédlőben talált bútorok közelebbi vizsgálata. Az előbbiben ugyanis félreérthetetlenül két szoba berendezése keveredik. Az ágy, az éjjeliszekrény, a mosdóasztal, az állótükör kifejezetten hálószobára utal, az íróasztal, a könyvszekrény, főleg pedig a játékasztal és az ülőgarnitúra (dívánnyal, 4 fotellel, 3 székkel) úriszobára enged következtetni. Alighanem az történt, hogy hitvesének halála után az öregúr az özvegyi hálószobába helyezte át az úriszobát, vagy ő költözött át az úriszobába éjszakára is.
      Hasonló meggondolások alapján választhatjuk szét a láthatóan kevert ebédlő berendezését is. A dívány a két fotellel, a három kis asztal, a zongora, a harmónium a hozzávalókkal, nyilván nem az ebédlőbe, hanem egy valaha volt nappaliba vagy lányszobába tartozhatott. Onnan a két idősebb leány elköltöztekor kerülhettek e tárgyak a télen fűtött ebédlőbe. Hogy a lakásban a leltár felvételekor már csak a legkisebb lány, Dóra lakott, azt a „” megjelölés és a szóló berendezési tárgyak (egy ágy, egy éjjeliszekrény, egy mosdó, egy tükör) valószínűsítik. Eredeti állapotában tehát ez a szoba és a szalon maradhatott fenn. Ezek berendezése a már említett puritánságot, szegényességet tanúsítja. A szalon leltára nem tesz említést vitrinről, csillárról, vázákról, a háziúr és a kisasszony szobája kimondottan sivárnak tűnik, sehol egy értékesebb bútordarab, egy kép, egy dísz, egy porcelán.
      Elképzelhető, hogy apjuk halálakor a férjezett nővér és az elköltöző két testvér saját bútoraikat és néhány értékesebb műtárgyat elvittek. Tudjuk, hogy a hagyatéki leltárak nem pontosan tükrözik az örökhagyó életében ténylegesen létező berendezési tárgyakat és az elhelyezést. Még ha ilyen örökségelőlegező redukció elképzelhető is, nem valószínű, hogy a végrendeletet kezelő apai barátok, a vagyonmérlegre kényesen ügyelő pénzemberek lényeges értékváltoztatásokba beleegyeztek volna. Marad az életmódvezérlő hagyományban és elvekben rejlő magyarázat: a magyar nemességbe asszimilált luteránus szepesi szász polgár mentalitása. Keveset vagy semmit sem költeni a fényűzésre, az üres reprezentációra, a megtakarított pénzt leghasznosabb értékpapírba, házba, földbe, biztosan kamatozó reáliákba fektetni.
      Egyetlen körúti házat kíséreltünk meg rekonstruálni az 1889 és 1891 közötti, fiatalkori állapotában. Részben azt kívántuk bizonyítani, hogy egy épület helyreállításához, megörökítéséhez nemcsak az építész járulhat hozzá, hanem a történész is - a maga sajátos eszközeivel. Másrészt dokumentumokat kívántunk megőrizni és közzétenni, olyanokat, amelyeket kor- és rétegjellemzőnek tartunk. A tervezők és az építők, a tulajdonosok és a bérlők rég elporladtak, s maga a ház sem áll örökké. De a századvég Budapestjének építkezési módját, lakásviszonyait, lakberendezési szokásait, életmódját és mentalitását feltárhatjuk és megőrizhetjük az eljövendő örökösök számára.
      Tanulmányunk esettanulmány. Ellenkeznék e fogalommal és e műfajjal, ha esetünket több-kevesebb önkényességgel tipikusnak minősítve, általános érvényű következtetések levonására vállalkoznánk. Ámbár nyilvánvaló, hogy az egyediben benne rejlik az általános, egyetlen kör neoreneszánsz bérházban is az egész Körút, sőt talán az egész budapesti historizmus egynémely jellegzetessége, de egyetlen példa alapján a budapesti s a körúti tipikusság nem állapítható meg. Hogy házunkban, az Erzsébet körút 35-ben, mennyi az egyedi és mennyi a tipikus, azt ma az eljövendő örökösöknek, e történeti műfaj folytatóinak kell eldönteniük.

      [*] In: Polgári lakáskultúra a századfordulón. Ősszeállította és bevezette: Hanák Péter. Budapest, 1992. MTA Történettudományi Intézete. 97-120. old.

      [1] Budapest városépítészetének történeti feldolgozásai közül témánkhoz a legtöbb eligazítást nyújtja Pálóczy Antal: Budapest főváros alaki rendezéséről. Bp., 1892; Schmall Lajos: Buda-Pest utcái és terei. Bp., 1906; Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? Bp., 1931; Ruisz Rezső: A Nagykörút. Bp., 1960; Preisich Gábor: Budapest városépítészetének története a kiegyezéstől a tanácsköztársaságig. Bp., 1964.
      [2] A Kauser családra Kempelen Béla: Családkönyv. I. köt. Bp., 1940. 103. old.; Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-1917. Bp., 1979. 34-35. old.
      [3] Az ismertetett bérház levéltári adatai Frölich Gusztáv hagyatékban (1891) találhatók. Budapest Főváros Levéltára. IV. 1411. b. A műszaki leíráshoz tájékoztatást jnyújt még Budapest Főváros Ingatlanrendezési Hivatalának Tervtára. Az Erzsébet krt. 35. dokumentációja a 33.910. sz. alatt volt találha 1984-ben.
      [4] Tervtár. 29.303 és 29.334 sz.
      [5] Uo. 33.910. sz. Emeleti alaprajzok, keresztmetszet.
      [6] Frölich életrajzi adataira a legmegbízhatóbb: Új Országgyűlési Almanach 1887-1892. (Szerk.: Sturm Albert.) Bp., 1888. 209. old.
      [7] Országgyűlési Almanach. (Szerk.: Halász Sándor.) Bp., 1886.
      [8] Magyar Compass 1890-1891. XIII. évf. (Szerk.: Ambruster Jakab és dr. G. Nagy Sándor.) Bp., 1890. 522. old. Frölich már 1883 óta elnöke volt a bányatársaságnak.
      [9] Borsszem Jankó, 1891. június 25.
      [10] Ősszeállítva a Budapest cím- és lakjegyzék évfolyamai alapján (Szerk.: Patoczay Pál.)
      [11] Az Almay családra Vörös: i.m., 51-52. old. és Vörös Károly: Egy pesti ház regénye. Élet és Tudomány, 1968/24-26. sz.
      [12] Budapesti cím- és lakjegyzék. 1890. (6. évf.) adatai alapján.
      [13] Uo., 1910. (22. évf.) adatai alapján.
      [14] Elisabeth Lichtenberger: Eirtschaftsfunktion und Sozialstruktur der Wiener Ringstraße. Graz, 1970. 40. és 60. old. táblázatai alapján.
      [15] Pester Lloyd, 1891. január 21. Gyászjelentés.
      [16] Budapest Főváros Levéltára, IV. 141l. b. Frölich Gusztáv hagyatéka.
      [17] Uo.
      [18] Uo., továbbá Gyáni Gábor: Polgári otthon és enteriőr Budapesten.
      [19] Archiv der Stadt Wien. Bezirkgerich Innere Stadt. Gensbauer-hagyaték. A 2. 478. 1881.
      [20] Uo. Heniksten-hagyaték, A 2. 499. 1881-82.
      [21] Uo. Langenau-hagyaték, A. I. 68/17. 1901.

EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Polgárosodás és urbanizáció. < > Halál Budapesten és Bécsben