EPA Budapesti Negyed 16-17 (1997/2-3)Heltai J.: Menazséria < > Szerzőinkről

A tolonc
________
TÓTH EDE

      Személyek:
      KONTRA FRIDOLIN, budapesti magánzó.
      KRIZSA, felesége.
      MIKLÓS, ennek fia, első férjétől, mészáros-mester.
      ÁBRIS, mészáros-legény

      RÉZI,
      HÁNI,
      FÁNI,
      MÁLI,
      KATI,
      kisvárosi zsidó-kisasszonyok.

      LŐRINCZ,
      FARKAS,
      MÓRICZ,
      HARSCHLI,
      kisvárosi zsidó-legények.

      DOLGOS, városi jegyző.
      RIGÓ, városi bíró.
      PÉTER, kisbíró.
      ÖRDÖG SÁRA, vén kodus-asszony.
      ANGYAL LISZKA, cseléd Kontráéknál.
      MRAWCSÁK JOHAN, öreg vándorló-legény.
      A „jólelkü” korcsmáros.
      Pestvárosi rendőr.
      1-ső vidéki pandur.
      2-dik vidéki pandur.
      JÁNOS BÁCSI, kórházi felügyelő.
      SZÁJASNÉ, kórházi ápolónő.
      KOMÁNÉ, kórházi ápolónő.
      1-ső asszony.
      2-dik asszony.
      Polgárok. Parasztok. Nép. Zenészek.
      Történik: az első felvonás Budapesten, a 2-ik és 3-ik Cseresnyés mezővároskában, rövid időközönként. - Idő: jelenkor.

      ELSŐ FELVONÁS
      (Tisztességes polgári előszoba, a középen szárnyas ajtó, mely a belső szobába nyílik. - A szárnyas ajtón belől, midőn kinyilik, két ablak közt egy szép nagy fiókos szekrény látható, benne felejtett kulcsokkal, fölötte nagy tükör, s oldalt egyéb butorzat. - A színésztől jobbra két ajtó, az első nyitva van s a konyhát jelzi, balra a konyhával szemben ajtó, azaz külső kijárás. - A jobboldali két ajtó között fehérre súrolt asztal, négy nádszék, az asztalon két személyre kávézó eszköz A külső kijárás mellett vasrácsos ablak, az ablak alatt egy kis kuffer.)

      ELSŐ JELENET.
      LISZKA. MIKLÓS.

      LISZKA. (Kávét darál, Miklós előtte áll, s egy szép virágbokrétát nyujt Liszkának.) Tegye le!
      MIKLÓS. Nem teszem; vedd el, (Liszka elveszi) aztán készülj.
      LISZKA. Hova?
      MIKLÓS. Sehova, - hanem a dologra.
      LISZKA. Miféle dologra?
      MIKLÓS. Én tovább nem várok, hanem még ma kirukkolok anyám előtt azzal, hogy téged felelségül veszlek.
      LISZKA. Jaj, de nagy fába vágta a fejszéjét!
      MIKLÓS. Nagyobba vagdalok én naponta, és addig vágom, mig végre elkopik.
      LISZKA. Igen, de a ténsasszony nem vágó-tőke ám!
      MIKLÓS. Éppen azért mondom meg előre neked, hogy ne törődj velök, akármit beszélnek.
      LISZKA. Hiszen ha nem az volnék, a mi vagyok, vagy ha apám, anyám volna; de tudtommal még csak rokonom sincs, - szóval: senkim a világon!
      MIKLÓS. Ne is keress senkit, - mindened leszek én; te az én mindenem, s együtt talán mi is teszünk egy egészet!
      LISZKA. Óh hiszen ha csak a fele igaz lenne annak, a miket így beszél, - elhinném egészen, - ha cseléd nem volnék; - de igy... ki tudja, mért beszél? - s aztán mit szeret én rajtam?
      MIKLÓS. Mindent, a mit rajtad két szememmel látok; pedig sokat látok, mert sokszor rád nézek!
      LISZKA. Jó, jó, csak aztán később meg ne bánja.
      MIKLÓS. Soha!
      LISZKA. Hejh, de ha azt tudná, a mit senki se tud.
      MIKLÓS. Mit?
      LISZKA. Azt, hogy ki vagyok én.
      MIKLÓS. Ki? hát Angyal Liszka!
      LISZKA. Jaj, csak legalább igy ne hivnának! -
      MIKLÓS. Miért, angyalom? hiszen nincs ennél szebb név a világon! Nótában, imában, templomban, korcsmában helyén emlegetik, s jót jelent mindenütt és szépet, mint a milyen te vagy!
      LISZKA. És mégis milyen különös az én származásom!
      MIKLÓS. Hogy-hogy?
      LISZKA. Hát... (Egyszerre megakad, a Miklós szeme közé néz s kevés szünet után) De az istenre kérem: ne mondja el senkinek, mert majd ujjal mutatnak rám!
      MIKLÓS. Ne félj, csak mondd el.
      LISZKA. (Kérve.) De igazán nem mondja el?
      MIKLÓS. Becsületemre fogadom!
      LISZKA. Mondja még rá: hogy „bizony isten!”
      MIKLÓS. (Tréfásan.) No hát „bizony isten!”
      LISZKA. Hát én nem tudom, hogy mennyi igaz benne; de annak kell lenni, mert nagybátyám, a nevelő apám, így mondta el halála előtt, most két esztendeje.
      MIKLÓS. Ki volt a nagybátyád?
      LISZKA. Angyal Gábor, a tárnoki takarékpénztár hivatalszolgája.
      MIKLÓS. És mit beszélt?
      LISZKA. Hogy a bátyja, Angyal Pál, - már mint az én apám, köteles-mester volt Cseresnyésen és jómódu ember. Az első felesége halála után sokáig özvegyen éldegélt; de egyszer csak megszállta valami és elvett egy igen szép leányt.
      MIKLÓS. Jól tette az öreg!
      LISZKA. Dehogy tette!
      MIKLÓS. Miért?
      LISZKA. Mert a leány nem szerette...
      MIKLÓS. Az már baj volt!
      LISZKA. És... (Magában küzdve.) Ej még se mondom el.
      MIKLÓS. Miért ne mondanád? Most már tudni akarom, hogy ki vagy?
      LISZKA. De olyan borzasztó!...
      MIKLÓS. Mindegy! csak folytasd.
      LISZKA. Hát, - az apámat nem szerette...
      MIKLÓS. Azt már tudom...
      LISZKA. Hanem mást szeretett.
      MIKLÓS. Kit?
      LISZKA. Azt nem tudom, mert a bátyám nem mondta meg.
      MIKLÓS. Hiba volt tőle.
      LISZKA. Igy aztán nagyon rosszul éltek, s napról-napra fogyott a vagyon, mikor pedig én megszülettem, még nagyobb veszedelem lett a háznál - -
      MIKLÓS. Te miattad?
      LISZKA. Azt se tudom, csak azt, hogy egyszer, egy éjszaka az apámat... Jaj, ne kivánja, hogy tovább mondjam én...
      MIKLÓS. Talán megölte?
      LISZKA. (Elfedi arczát s kezével int, hogy ne kérdezze.)
      MIKLÓS. Az anyád?
      LISZKA. (Némán „igent” int.)
      MIKLÓS. Biz' ez borzasztó! - Hanem azért ne sírj! hiszen te arról nem tehetsz! - No, Liszka! Liszka! - hát aztán mi történt?
      LISZKA. Tudom is én? csak annyit mondott a nagybátyám, hogy elítélték...
      MIKLÓS. Mire?
      LISZKA. Életfogytig tartó börtönre.
      MIKLÓS. Él-e még?
      LISZKA. Ki tudja? Én azt se tudom, hogy hova vitték, azt se, hogy merre van Cseresnyés. - Engem a nagybátyám magához vett, tizennégy esztendeig nevelt s betegágyán vallotta ki, hogy nem ő az apám, hogy halála után intézzem magam sorsomat, s csak arra vigyázzak, hogy a becsületem megmaradjon!
      MIKLÓS. S eljöttél szolgálni.
      LISZKA. El; de ebben is mindenütt szerencsétlen vagyok.
      MIKLÓS. Miért?
      LISZKA. Én nem tudom, csak azt tapasztaltam már két helyen, hogy minél jobban igyekeztem, mennél jobban elvégeztem a rám bízott dolgot, az asszonyom annál jobban szidott. Eleinte mindenütt dalolva keltem, dalolva feküdtem, öröm volt a dolog, a háznépet szerettem, a mit reám biztak, hűséggel kezdtem, hűséggel végeztem, - és mégis egy-két hét elmultán szidalom volt bérem! - Olyan titulusokat kaptam s olyan maró szókat, a mi elaltatta bennem a daloló kedvet, s úgy-úgy megrikattak minden igazi ok nélkül, hogy elveszett bele a szeretet, a hűség meg pangott s elvágytam más helyre.
      MIKLÓS. És nem tudtad okát?
      LISZKA. Rájöttem - aztán, - a második helyen az asszony féltette az urát, így aztán az első is kiderült, mert ott meg a kedvesét féltette! - S látja, itt is az a bajom, - azért hát ugye-e, maga is belátja, - hogy nekem innen legjobb lesz elmenni.
      MIKLÓS. Miért?
      LISZKA. Mert azt hiszem, hogy ez a mi dolgunk csak olyan, mint a nyírfavessző: hajlik, ha hajlitják, de ha erőtetik, bizony ketté törik.
      MIKLÓS. Már ki törné ketté?
      LISZKA. A kedves mamája!
      MIKLÓS. Mondtam már, hogy senkitől se félj!
      LISZKA. Aztán egy ilyen szegény cseléd nem is illik a gazdagok közé.
      MIKLÓS. Csak voltunk gazdagok, míg Pestre nem jöttünk; de bizony most már anyám is azon töri a fejét, hogy hol nyisson egy „kávémérést”, - mert Kontra urammal sokat elpuczoltak.
      LISZKA. Kávémérést? hisz én azt hallottam, hogy a teinsúr valami nagy hivatalba megy.
      MIKLÓS. Megy ám - kellnernek - valahova. Hiszen, galambom, ez a semmiházi ember úgy bolonddá tette az anyámat, meg engem is, hogy nem szánnám a taglót a fejéhez ütni! - Valami utazó ügynök volt, - mikor hozzánk került Tardonára, - ott élősködött, s végre úgy levert a lábunkról, hogy anyám felesége lett, s Tardonán eladtunk mindent: földet, szőlőt, házat, pinczét, a vendéglőt olcsón elpotyáztuk, s feljöttünk Pestre lakni! - ugyan már jó későn; de mégis elég jókor arra, hogy kodus-tarisznya helyett egy kis pénzecskével ujra elkezdheti azt, a mit elhagyott, mesterségét: a korcsmárosságot.
      LISZKA. Mégis jobb lesz az úgy...
      MIKLÓS. Hogy?
      LISZKA. Hogy én elmegyek.
      MIKLÓS. Ugyan hova mennél már? - Hisz én azt akarom, hogy nótás kedved, szereteted, hűséged meglegyen! - Látod, én abban a percben, mikor hozzánk jöttél - s anyám kérdező szavára azt felelted: hogy árva vagy, s szemeidben két könycsepp ragyott, úgy megszerettelek, hogy ki se mondhatom! - Én azt hittem, hogy a szerelem: tréfa, de mióta a te két szemedet láttam, azóta a szivemben olyan forró vér dobog, hogy sokszor azt hiszem: no, most mindjárt szétüti edényét, ha te le nem hűtöd. S olyankor futok utánad, könnyebb a lelkemnek, ha láthatlak, ha pedig szóba állok veled, - szeretnélek a szivembe oltani, hogy ne zsibongna mindég! - (Liszkát keblére vonja s gyöngéden öleli.)

      MÁSODIK JELENET
      KONTRÁNÉ (a középajtón, mintegy 50 éves asszony, pongyolában).

      KONTRÁNÉ. Úgy? - no lám! még utóbb kisül, hogy szeretik egymást.
      MIKLÓS. Ki biz a!
      KONTRÁNÉ. Micsoda?
      MIKLÓS. A mit anyám mondott.
      KONTRÁNÉ. Hogy te ezt a leányt...
      MIKLÓS. Hogy én ezt a leány...
      KONTRÁNÉ. Szereted...?
      MIKLÓS. Szeretem! -
      KONTRÁNÉ. Elment az eszed?
      MIKLÓS. Dehogy ment!
      KONTRÁNÉ. Már pedig ilyen bolond beszédre okos ember a szemedbe nevet.
      MIKLÓS. Hadd nevessen!
      KONTRÁNÉ. Te, fiu! ne feleselj, mert ha fel találok lobbanni, forró lesz lábad alatt a deszka.
      MIKLÓS. Sohse lobogjon azért édes anyám!
      KONTRÁNÉ. Nem is akarok, mert ha van benned egy garas ára becsület, meg egy fikarcznyi ész, hát holmi cselédfélével nem űzöl komédiát.
      MIKLÓS. Nem is komédia ez!
      KONTRÁNÉ. Hát ugyan mi?
      MIKLÓS. Komoly szándék!
      KONTRÁNÉ. Komoly? (Liszkára rival.) Vidd be azt a kávét!
      LISZKA. Igen is! (Beviszi.)
      KONTRÁNÉ. Te, Miklós, - tudod, hogy én sokat elnézek, de ezt már nem nézhetem. - Nem szégyenled magad? te, egy pesti mészárosmester, ilyen derék, szép férfi, egy jöttment cseléddel akarsz szövetkezni? Hiszen fiam, akármelyik „Hausherr” szivesen ide adja a lányát, csak egy kicsit vesd utána magad!
      MIKLÓS. De nem vetem, mert nekem nem kell se a „Hausherr”, se a lánya.
      KONTRÁNÉ. (Nagy dühvel.) De azt a hetvenkedő falusi betyár lelkedet, engem ugyan csúffá nem teszel!
      MIKLÓS. Csúffá tette már anyám magát akkor, mikor ehhez a flasztertretterhez ment feleségül. -
      KONTRÁNÉ. Megint a szememre hányod?
      MIKLÓS. Megint! S aztán tovább nem várok, adja ki az apait, és ne törődjék velem!
      KONTRÁNÉ. Kéne, úgy-e?
      MIKLÓS. Kell is, - mert ha még maguknál hagyom továbbra is, - úgy elfüstölög, mint a többi!
      KONTRÁNÉ. Hm! de szép gyermeki szeretet!
      MIKLÓS. A milyen az anyai!
      KONTRÁNÉ. (Siró hangon.) Jól van no! ezt is eltűröm, csak szidj, hiszen megérdemlem tőled!
      MIKLÓS. Én csak az igazat mondom!
      KONTRÁNÉ. Hiszen igazad van; vedd el a szolgálót s foszd ki az anyádat, juttasd koldusbotra, hiszen azért neveltelek!...
      MIKLÓS. Ej! minő beszéd már ez?
      KONTRÁNÉ. Az igazi!
      MIKLÓS. Nekem nem az, mert én nem tágitok.
      KONTRÁNÉ. Nem? (Erős határozottsággal.) No, hát én se tágitok - s majd meglátjuk, hogy ki győz.
      MIKLÓS. Én nem akarok perbe szállni anyámmal, se villongában élni, - de azt teszem, a mit én akarok, - az apai jusst pedig követelem! -
      KONTRÁNÉ. De nem kapod!
      MIKLÓS. Nem, ha elprédálták!
      KONTRÁNÉ. De nem prédáltuk!
      MIKLÓS. Akkor kikapom!
      KOMTRÁNÉ. Mig én élek, ennyit se ni! (Fittyet vet.)

      HARMADIK JELENET
      ÁBRIS, LISZKA, VOLT.

      ÁBRIS. (Csinos zsidó fiu, tiszta magyarsággal beszél, kezében pakktáska.) Jó reggelt kivánok!
      MIKLÓS. Szervusz Ábris! mi kell?
      ÁBRIS. Hát pajtás, búcsúzni jöttem!
      MIKLÓS. Hát csakugyan elmégy?
      ÁBRIS. Megyek, pajtás, mert tudod, mégis csak jobbnak látom azt!
      MIKLÓS. Igazad van, legalább magad ura leszel, s nem parancsol senki.
      ÁBRIS. Nem nekem az istenen kivül. (Kontránéhoz.) Hát mit üzen Cseresnyésre, kedves teinsasszony?
      KONTRÁNÉ. Semmit!
      ÁBRIS. Hát te, Miklós?
      MIKLÓS. Én még kevesebbet!
      ÁBRIS. Hát maga, Liszka kisasszony?
      KONTRÁNÉ. (Ábrisra förmed.) Kisasszony? - Hm! de kivagyunk! (Liszkához, gúnynyal.) No, kisasszony! hát mit üzen?
      MIKLÓS. Anyám, kérem, ne háboritson fel!
      KONTRÁNÉ. Mit? még te háborogsz, mikor nekem mindjárt kifordul a lelkem, ha reátok nézek! Kisasszony! talán még nagysám is? (Liszkához gúnynyal.) Kérem, kedves kisasszonyos nagysám, súrolja fel ezt a padlót, mert ezek a gavallérok nagyon bepiszkolták!
      MIKLÓS. (Magán kivül.) Anyám! ha még egy szót szól...
      KONTRÁNÉ. Nem tetszik? - ugy-e? - de nekem meg tessék az, ha a szolgálót elveszed!
      ÁBRIS. (Magában.) Jaj, de rosszkor jöttem! (Fenn.) Kérlek, kedves Miklós pajtás, számoljunk össze, s fizesd ki azt a kis hátrálékot, mert a vasut nyolcz órakor indul!
      MIKLÓS. Kifizetem, csak várj egy kicsit!
      ÁBRIS. De már hét óra is elmult!
      KONTRÁNÉ. Hát aztán, ha dél van is? - gazdálkodik az inas a gseftben, mig a gazda a konyhában kurizál.
      MIKLÓS. (Reszketve a dühtől.) Menjünk, Ábris, mert a kezem már ökölre szorult; pedig ütni nem akarok! De visszajövök mindjárt! s anyám, ha addig ezt a szegény leányt bántja, vagy megsérti, olyat teszek, hogy tán még az isten se bocsátja meg soha! - Gyere, Ábris. (El.)
      ÁBRIS. Alázatos szolgája, jó mulatást kivánok! (El.)

      NEGYEDIK JELENET.
      KONTRÁNÉ, LISZKA.

      KONTRÁNÉ. No szegény leány, - hát tetszik egy kis kávé? majd én megcsinálom!
      LISZKA. Már oda bent van régen!
      KONTRÁNÉ. (Asszonyi dühvel fenyegetve.) Te, utálatos koloncz te! hát azért fogadtalak én fel, hogy a fiamat elcsábitsd? - Megállj, mert ezt megkeserülöd!
      LISZKA. Teinsasszony! én rögtön elhagyom a házat!
      KONTRÁNÉ. El bizony, de még Pestet is.
      LISZKA. Az már az én dolgom.
      KONTRÁNÉ. Meg az enyim! - Azt gondoljátok, hogy kijátszatok? Hohó! százszor szülessetek, mig annyi fifikátok lesz, mint nekem van!
      LISZKA. Én nem akarok kijátszani senkit, én csak el akarok menni.
      KONTRÁNÉ. Majd akkor mégy, mikor én akarom. - Most csak annyit mondok, hogy a fiamról tégy le, ha kedves életed, mert ha nem - úgy megkeseritlek, hogy egész életedben kesereghetsz bele! (El a középajtón.)

      ÖTÖDIK JELENET.
      LISZKA (egyedül).

      LISZKA. Leteszek, le, ne félj, és ne is ijesztgess; hiszen, ez már az én sorsom! El is megyek, más vidékre, messze, a hol talán jobbak az emberek, mert itt, ebben a városban én még nem találtam igazi jót! - Mit ér, hogy ez a Miklós szeret? - s én is úgy el tudom nézni, mikor együtt vagyunk, mikor meg nem látom, úgy elmulatok vele, mintha velem volna, - mit ér minden, ha nem hozzám való? Hisz az anyja világosan beszélt, és igaza is van... azaz hogy még sincsen igaza, mert én érzem, tudom, hogy cseléd létemre is vagyok olyan becsületes, mint akármelyik leány, - és hogy nincs egyebem jóságomnál, - bizony az se az én hibám! Édes istenem, miért is rendelted úgy, hogy egyiknek semmije, a másiknak pedig mindene van?! hisz ez nem igazság! - Lám, ha nekem most apám, anyám volna, - meg egy kis vagyonom, - hát szerencsés lehetnék; hogy pedig semmim sincs, hát olyan semmi vagyok, a kit számba se vesz senki, s a kit bátran taposhat a világ! - Ej, csak igaz az, hogy:

      Búra, búra, búbánatra születtem,
      Nem igazi anya nevelt fel engem;
      Mostoha volt; mostoha a világ is,
      Száraz földben elhervad a virág is!

      S búra, búra, búbánatra viradtam,
      Örülhet az egész világ miattam;
      Én csak arra kérem a jó teremtőt:
      Teremtsen már egy igazi szeretőt!

      HATODIK JELENET.
      KONTRA, LISZKA.

      KONTRA. (Hálóköntös, házi sapka, papucs s csibukkal, 35 éves - az oldalszobából kidugja fejét, körülnéz, látja, hogy Liszka egyedül van, hozzá siet.) Jó reggelt, kedves... (Ölelni akarja.)
      LISZKA. Hozzám ne nyuljon!
      KONTRA. Miért?
      LISZKA. Mert nem akarom!
      KONTRA. De én meg akarom! (Ismét ölelni akarja.)
      LISZKA. (Kezet emel rá.) Vigyázzon magára!
      KONTRA. (Hátrál.) Ej, ej, hát nem kedves ez neked?
      LISZKA. Nem bizony!
      KONTRA. Pedig én kedvesed szeretnék lenni!
      LISZKA. Az ugyan nem lesz!
      KONTRA. Pedig én nagyon elhatároztam.
      LISZKA. Mit?
      KONTRA. Hogy téged szeretlek s nem a feleségemet.
      LISZKA. (Lenézőleg.) Menjen! - nem szégyenli magát?
      KONTRA. Azt szégyenlem, hogy cseléd vagy; de...
      LISZKA. No, én meg azt szégyenlem, hogy ilyen uram van!
      KONTRA. Ej ha! te goromba! hát ezért szeresselek?
      LISZKA. Engem ugyan ne szeressen, mert én úgy utálom, mint a bűnt!
      KONTRA. No, no, no, ne tüzelj!
      LISZKA. Majd tüzel az asszony mindjárt, ha kihívom! (Indul.)
      KONTRA. (Megfogja.) Az istenért, mi jut eszedbe?
      LISZKA. Az igazság!
      KONTRA. Hagyd el az igazságot, mert betöri a fejed!
      LISZKA. Hadd törje! Ereszszen el!
      KONTRA. (Még erősebben fogja.) Dehogy eresztelek!
      LISZKA. Mindjárt kiáltok!
      KONTRA. (Befogja a száját.) Azt a bolondot se tedd! (Jobb karjával derékon tartja, baljával a száját fogja be, s igyekszik előre hurczolni.)

      HETEDIK JELENET.

      KONTRÁNÉ. Ez is! (Összecsapja a tenyerét.) No, még csak ez hiányzott!
      KONTRA. (Ijedten.) Jaj! a feleségem! -
      LISZKA. (Kibontakozva s a más oldalra menekülve.) Látja, teinsasszony?
      KONTRÁNÉ. (Előre jön.) Látom! - Igy vagyunk? az urfi is, a teinsur is a cselédet szereti?
      KONTRA. Ugyan mit beszélsz?
      KONTRÁNÉ. (Lábával toppant.) Csitt! - Mindent láttam! Hanem hiszen végeszakad itt a mai nappal mindennek! - Az én házam nem lesz a gyalázat fészke! mert abban én vagyok az úr!
      KONTRA. Hát én mi vagyok?
      KONTRÁNÉ. Semmi!
      KONTRA. Úgy? - no persze, hisz az asszonyokra jobban is illik a nadrág, mint a férfiakra!
      KONTRÁNÉ. Bezzeg illik te rád!
      KONTRA. Igen is, illik, azt mindenki látja.
      KONTRÁNÉ. S ugyan ki vette ezt is, ami most rajtad van.
      KONTRA. Magam.
      KONTRÁNÉ. Magad! de ki adta rá a pénzt?
      KONTRA. Szereztem.
      KONTRÁNÉ. Kitől?
      KONTRA. Tőled!
      KONTRÁNÉ. Úgy-e, - háládatlan!
      KONTRA. Micsoda? hát nem hálálkodtam érte eleget?
      KONTRÁNÉ. De igen, hogy aztán czifra ruhában naplopó s ingyenélő lehess!
      KONTRA. No, no, Krizsa!...
      KONTRÁNÉ. Egy szót se! Régen sejtettem már, hogy itt kutya van a kertben, s végre csakugyan saját szemeimmel láttam!
      KONTRA. De Krizsa, kérlek, engedj szóhoz jutni!
      KONTRÁNÉ. Nem engedlek! Úgy is teljes életed csupa hazugság volt, hát minek tódítanád!?
      KONTRA. No már édes asszonyom, az ilyen szavakat kikérem!
      KONTRÁNÉ. Ki is adom!
      KONTRA. Vagy azt gondolja, hogy én megijedet öntől?
      KONTRÁNÉ. Akár ijed, akár nem, annyi szent igaz, hogy kiteszem a szűrit ezzel a gyalázatos teremtéssel együtt, (Liszkára) a kire rá se tudok nézni!
      LISZKA. (Sértett önérzete fellázad.) Jaj! Teinsasszony, ne sértegessen, mert...
      KONTRÁNÉ. Micsoda? talán bizony még neked áll feljebb?
      LISZKA. Igen is, nekem, mert én becsületes vagyok!
      KONTRÁNÉ. Óh tudom! ismerem már a becsületed nevét!
      LISZKA. Jaj! isten, isten! ha az égben vagy, hogy nézheted el ezt?
      KONTRÁNÉ. S most már kikisértetlek a városból, - „per zsupp!”
      LISZKA. Engem? S volna lelkök megtenni azt velem?
      KONTRA. (Szemtelen elhatározással.) Igen is van! - s meg is tesszük!
      LISZKA. Miért?
      KONTRA. Mert megérdemled! mert ha a viseleted nem olyan kihívó, ha szemeiddel nem kacsintgatsz reánk...
      LISZKA. Hazudik az úr!
      KONTRA. Ezért még inkább kikisértetünk!
      LISZKA. No, akkor nincs igazság sehol! De mégis, azt mondják, hogy a törvény védi az igazat; no, ha úgy van, rábízom ügyemet; igazabbat ennél még soha se védett! (Indul.)
      KONTRA.
      KONTRÁNÉ. (Megfogják.) Hova?
      LISZKA. A bíróhoz, a törvényhez, vagy tudom is én, kihez? Oda, a hol az igazságot osztják!
      KONTRÁNÉ. Ne ereszd!
      LISZKA. Miért ne eresztene?
      KONTRÁNÉ. Oda majd én megyek.
      KONTRA. Én is veled!
      KONTRÁNÉ. Minek?
      KONTRA. Tanuskodni!
      KONTRÁNÉ. Nem kell! majd bevádollak én mind a kettőtöket! Vigyázz rá, mig visszajövök!
      KONTRA. Én? no még csak az kéne?!
      KONTRÁNÉ. Igaz, rád nem bízhatom, - eredj, végy magadra felsőt, hamar!
      KONTRA. Megyek! (Be az oldalszobába.)
      KONTRÁNÉ. Majd megtanittatlak én mindnyájatokat! (Eszmét kap.) Hopp! ez lesz a legjobb ni! (Rázárja Kontrára az ajtót.) Rázárom, addig ki nem jöhet! (Liszkára néz.) Erre pedig a külső ajtót, igy aztán nem szökhetnek meg!
      LISZKA. De én segitségért kiáltok, kitörök ajtót, ablakot s kikiáltom a világnak, hogy milyen méltatlanul bánnak itt velem!
      KONTRÁNÉ. Csak azt próbáld, gyalázatos! Különben mindjárt hozok én rendőrt, a ki téged a jó utra igazít! (El.)
      (Kivül zárcsattanás hallik.)

      NYOLCADIK JELENET.
      LISZKA, KONTRA (a szobában).

      LISZKA. Rendőrt? Óh jaj! teremtő istenem, de le vagyok verve a csúf gonoszságtól!
      KONTRA. (Kopog.) Nos, hát ki zárta rám az ajtót?
      LISZKA. Az asszony!
      KONTRA. Miért?
      LISZKA. Hogy el ne szökjék!
      KONTRA. (Boszúsan.) Ej! vigye el az ördög!
      LISZKA. (Magában.) Magát meg az anyja! gonosz lelkü irigy familia! Óh ha rágondolok, hogy most milyen szennybe mártják nevem, s becsületemet a sárba tapossák, beleszédül fejem! (Fejét tenyerébe szorítja.) Jaj! ne is zúgj oly nagyon, tartsd egy kicsit magad; hisz úgy is magad vagy, nincs neked pártfogód se égben, se földön! (Zokogva az asztalra borul.)

      KILENCZEDIK JELENET.
      MIKLÓS (kivül az ajtón kopog).

      LISZKA. (Felretten.) Ki az?
      MIKLÓS. Én vagyok, Miklós!
      LISZKA. Jöjjön, jöjjön, az ég küldte magát!
      MIKLÓS. Hát nyisd ki az ajtót.
      LISZKA. Nincs kulcsom, hanem feszitsük ki!
      MIKLÓS. (Az ablaknál.) Hát magad vagy itthon?
      LISZKA. Magam.
      MIKLÓS. S ki zárta rád az ajtót?
      LISZKA. Az asszony!
      MIKLÓS. Miért?
      LISZKA. Mert meg akarnak gyalázni!
      MIKLÓS. Talán én miattam?
      LISZKA. Kettőjökért!
      MIKLÓS. Ki a másik?
      LISZKA. Az úr!
      MIKLÓS. Hát mi köze hozzád?
      LISZKA. Semmi! de az istenre kérem, ha egy kicsit becsül, szabadítson ki innen engemet! Jöjjön! (Az ajtóhoz megy.)
      MIKLÓS. Mi történhetett itt? Mindjárt megtudom én! (El az ajtóhoz.) Liszka! itt vagy?
      LISZKA. Itt!
      MIKLÓS. No hát segíts!
      (Liszka belülről húzza, Miklós kivűlről nyomja az atót, kevés szünet után nagy pattanással kinyilik.)
      LISZKA. Igy! hála istennek! Most pedig áldja meg az isten. (Indul.)
      MIKLÓS. Hová akarsz menni? (Megfogja a kezét.)
      LISZKA. Tudom is én! a nagy világba!
      MIKLÓS. Talán csakugyan bűnös vagy, azért akarsz futni?
      LISZKA. Hogy kérdezhet ilyet?
      MIKLÓS. Úgy, hogy beszéded, viseleted tisztán arra mutat!
      LISZKA. Talán még maga is gyanúba ejt?
      MIKLÓS. Abba, ha nem beszélsz!
      LISZKA. Abba? no hát akkor még úgy se szólok! Minek is szólnék? Igy legalább vége lesz mindennek! Ereszszen el, hadd menjek!
      MIKLÓS. Nem én! Vallj ki mindent!
      LISZKA. Hisz már kivallottam.
      MIKLÓS. Mit?
      LISZKA. Hogy gyalázatba akarnak keverni, hogy az asszony rendőrökért futott, én pedig be nem várom őket, inkább a Dunába ugrom. (Hirtelen kiragadja magát s elfut.)
      MIKLÓS. Liszka! Liszka te, megállj! - Gyere vissza! (A külső kijárásnál beszél s el akar menni.)
      KONTRA. (A szobából.) Miklós! Miklós!
      MIKLÓS. Ki az?
      KONTRA. Én vagyok: Kontra, apád!
      MIKLÓS. Mit akar?
      KONTRA. Szabadits ki engem is!
      MIKLÓS. Hát ki zárta oda?
      KONTRA. Anyád!
      MIKLÓS. Miért?
      KONTRA. Mert bolond!
      MIKLÓS. No, maga meg a párja! Csak kuruttyoljon tovább is ott az odujában, én Liszka után megyek! (El.)
      KONTRA. (Belől a szobából.) Miklós! Miklóskám! - már úgy látszik, elment! - Jaj! csak legalább már a kávémat megittam volna! Ej, csak azért is lefekszem ujra, s alszom urasan, délig! (Szünet.)

      TIZEDIK JELENET.
      MRAWCSÁK. (Roppant kopott, rongyos, lump, iszákos arcz, durva ritka szakál, borzas haj. - Bábeli zürzavaros nyelven beszél.)

      MRAWCSÁK. (Benyitja a külső ajtót.) An ármer reizender, pitte um a klánigkait! (Körülnéz.) Nikto! (Óvatosan benyit a konyhába.) Karek alasan, szegin vandorló g'sel, - csaszari kirali katona! (Ismét szétnéz.) Senki se nem kukkanik! (Óvatosan benéz a nagyszobába, melynek mind a két szárnya nyitva van, s látja, hogy senki sincs bent, felcsapja sapkáját s szemtelen otthonos bátorsággal mondja.) Szervusz vin Mrawcsák! du haszt viderum glük! (Elkezd gyorsan kutatni, kinyitja a közönséggel szemben lévő szekrény fiókjait, meglepődve a talált pénztől.) Tyűh! van doszt, - elég! (Mohón zsebre rak bankó-, arany- és ezüstpénzt, miközben a préda felett jóizüen nevet.) Ha, ha, ha! (Egy arany elesik, utána akar hajolni, de meggondolja magát s nagylelkü taglejtéssel és szóval ott hagyja.) Legyen seprünek is! (Ebben a perczben a csukatlan ajtó kitárul, Mrawcsák megijed, lekuporodik a szekrény mellé.) Jaj!... (Kevés szünet. Mrawcsák figyel s látja, hogy senkise jön, felemelkedik.) Valjon ki tréfálkozza ilyenkor velem? (A szekrény tetején levő smukkot szedi.) Aha! potyszem aranyora, - lanczocska is jó lesz! (Keblébe rejti; két-három jó vastag fejes gyürüt ujjára húz.) Aha! ez ippen akkuratusan paszszolja, - ezt istenke nekem csinyaltata! (Kivül az utczai ablak felől kocsizörej hallatszik, mely erre a végszóra elhallgat, Mrawcsák megrezzen, a gyürüket lehúzza s keblébe rejti.) Oho! haza meggyütte hausherr! No Mrawcsák utzekaj, hamar, sietve, lauf! (Összehuzza magát, sapkáját leveszi s a kijáráshoz megy, ki akar menni, de hirtelen visszarántja magát.) Jaj! gyünnek, aus ist die mulatság! (Lekuporodik az ajtósarokba. Léptek hallhatók, melyek közelebb-közelebb jönnek, Mrawcsák reszket, félelmében féltérdre emelkedik s elkezd gyorsan imádkozni.) Jaj! - Váter unser, der du biszt in Himmel, gehailiget ... légyen meg az akaratod tied, is ne vigy minket kisirtésbe, de szabadíts a gonoszok, mert tied orszag, hatalom, dicsüség... (A léptek az ajtó előtt hallhatók, susogva, félve.) Azs na veki veku... (A léptek elhangzottak, nagy lélekzetvétellel feláll.) Amen! (Gyorsan kinéz s el.)
      KONTRA. Krizsa! Krizsám lelkem! eressz ki már (Erősen kopog.) Krizsa! mindjárt megharagszom! - Vagy még most se vagytok itthon? mi? - vagy süketek vagyok? mi?

      TIZENEGYEDIK JELENET.
      KONTRÁNÉ. RENDŐR.

      KONTRÁNÉ. Mi ez? az ajtó nyitva?
      RENDŐR. (Nyugodtan.) Nyitva a!
      KONTRÁNÉ. (Nézi a zárt.) Feltörve, kifeszítve!
      RENDŐR. (Nézi.) Az ám!
      KONTRÁNÉ. És az a leány nincs sehol!
      RENDŐR. Nincs a!
      KONTRÁNÉ. (A szekrényhez rohan, látja, hogy nyitva van és üres.) Szent isten! üres a szekrényem! Nézze rendőr úr, üres!
      RENDŐR. (Nyugodtan.) Az a!
      KONTRÁNÉ. És tudja-e, hogy mi volt benne?
      RENDŐR. Nem én.
      KONTRÁNÉ. (Siró fájdalommal.) Öt ezer forint parázs pénz, ezüstben, aranyban, ötszáz meg bankóban. (Eszébe jut az óra és a smukk, s először magán kezdi keresni.) Ni ni! hát az órám, karpereczem, gyűrűim sincsenek itt? (Keresi a szobában.) Nincs, nincs sehol! mindent elraboltak, jaj, koldussá tettek! (Leroskad egy utban levő fotelbe.)
      KONTRA. (A szobából.) Krizsa! hallom a hangodat!
      KONTRÁNÉ. (Mint a tigris felugrik.) Ah! itt van egy! Rendőr ur, álljon az ajtóba!
      RENDŐR. Jól van!
      KONTRÁNÉ. (Kinyitja az ajtót, Kontra kilép, ekkor megragadja.) Hol van?
      KONTRA. Micsoda?
      KONTRÁNÉ. A pénz, meg a smukk?
      KONTRA. Hát tudom én? No, ne rángass!
      KONTRÁNÉ. De rángatlak, mert te itthon voltál, neked tudnod kell, hogy ki volt itt, ki járt itt?
      KONTRA. Hát Miklós volt itt?
      KONTRÁNÉ. Miklós? akkor ő rabolta el! és pedig azzal a leánnyal. Rendőr ur, kérem, fogassa el Miklóst.
      RENDŐR. Ki az?
      KONTRÁNÉ. A fiam! (Miklós belép.) Ah, éppen itt van! (Miklóshoz.) Ne is tagadd, te vitted el, - te átkozott, hogy tehetted azt?

      TIZENKETTEDIK JELENET.
      MIKLÓS. VOLTAK.

      MIKLÓS. Hogy ne tettem volna; sőt még többet is teszek, mert torkig vagyok!
      KONTRÁNÉ. Hallotta, rendőr ur? csipje nyakon, ne irgalmazzon neki, - hiszen már világos!
      MIKLÓS. Mit? engem csipjen nyakon? (A rendőrhöz.) Mit akar itt?
      RENDŐR. Magát bekisérni.
      MIKLÓS. Miért?
      RENDŐR. Azt mondják, hogy lopott!
      MIKLÓS. Én? - tán megbolondultak? Anyám! mi ez? mi akar ez lenni? magyarázza meg!
      KONTRÁNÉ. Adj vissza mindent, az utolsó krajczárig!
      MIKLÓS. De mit adjak vissza?
      KONTRÁNÉ. A mit elraboltál: aranyat, ezüstöt, bankót és a smukkot!
      MIKLÓS. Nem értem!
      KONTRÁNÉ. Nem? (Magával húzza a szekrényhez.) Hát nem innen vitted el? Úgy-e? no, ne tagadd; te tudtad, hogy itt áll!
      MIKLÓS. (Meglepetve.) Mi ez? hát ez a pénz veszett el, a mi az enyim volt?
      KONTRÁNÉ. Tied is, enyim is...
      KONTRA. No, meg az enyim is!
      MIKLÓS. S mikor veszett az el?
      KONTRÁNÉ. A mig oda voltam!
      MIKLÓS. Igen, de Kontra itthon volt!
      KONTRA. Itthon; de be voltam csukva!
      MIKLÓS. Ez hallatlan dolog!
      KONTRÁNÉ. Hát nem te vitted el?
      MIKLÓS. Már hogy vittem volna? nem vagyok én zsivány.
      KONTRÁNÉ. Akkor hát Liszka lopta el!
      MIKLÓS. Liszka?
      KONTRÁNÉ. Bizonyosan ő!
      MIKLÓS. Az nem lehet!
      KONTRA.
      KONTRÁNÉ. Miért ne lehetne?
      MIKLÓS. Mert ismerem, s tudom, hogy becsületes leány!
      KONTRÁNÉ. Becsületes? csak hidd; az a hited öl meg!
      MIKLÓS. Hát tudnak rá valamit?
      KONTRÁNÉ. Hát kell-e több, hogy most boszúból kirabolt, és hogy ezzel a gyönyörü czifra mákvirággal szemem láttára is ölelkezett!
      MIKLÓS. Mikor?
      KONTRÁNÉ. Ma! - azután, hogy te dúlva-fúlva elhagytad a házat!
      MIKLÓS. Óh jaj neki, hogy ha ez mind igaz! Jöjjenek, menjünk hozzá.
      KONTRÁNÉ. Hol van?
      MIKLÓS. Jó helyen: a tizedik számú őrtanyán.
      KONTRÁNÉ. Hogy került oda?
      MIKLÓS. Erővel vittem be, mert a Dunába akart ugrani.
      KONTRÁNÉ. Hát, mert furdalta a lelkiismerete!
      MIKLÓS. Majd én leszek a lelkiismeret, ha előtte állok! - Menjünk!

      TIZENHARMADIK JELENET.
      LISZKA. VOLTAK.

      MIND. (Meglátva Liszkát, meglepetnek.) Ah!
      LISZKA. (A mint belépett, Kontráné elé térdepel.) Édes kedves drága teins-asszony! Látja, visszajöttem, hogy ne mondják utánam még itt se, hogy szöktem!
      KONTRÁNÉ. Kelj fel, gyalázatos!
      LISZKA. Ne haragudjék rám, hisz elmegyek!
      KONTRÁNÉ. De nem eresztünk ám!
      LISZKA. Óh, ne kinozzanak tovább; hisz tudják, hogy nekem nincsen apám, nincsen anyám, se pártfogóm sehol!
      MIKLÓS. (Magában) Mindég ezt hozza fel ártatlan arczával; pedig talán éppen azért hamis teste-lelke! (Liszkához lép, felrántja térdeplő helyzetéből s merően szembe néz vele.) Liszka! - ezek azt mondják, hogy te elloptad minden pénzünket, és minden ékszert...
      LISZKA. Én?
      MIKLÓS. Azt mondják, hogy te!
      LISZKA. Hát el akarnak egészen veszteni?
      MIKLÓS. Te veszted el magad magadat, szerencsétlen, ha ki nem vallsz mindent.
      LISZKA. Maga is azt hiszi, hogy én tettem volna?
      MIKLÓS. Én nem hiszem, de ha az ellenkezőt be nem bizonyitod, - rád omlik a gyanu!
      LISZKA. Jól van; most tudok már mindent!
      KONTRÁNÉ. De mi még nem tudunk!
      LISZKA. Tőlem nem is tudnak, mert én ártatlan vagyok!
      KONTRÁNÉ. Ej, lári-fári! azt mondja minden alattomos gonosz. Előre! Rendőr ur! ez lesz az igazi!
      LISZKA. Hova akarnak vinni?
      KONTRÁNÉ. Előre, a kapitánysághoz!
      LISZKA. Oh jaj nekem! miért jöttem vissza? hisz ez a szégyen megöl! (Miklóshoz, letérdel előtte.) Miklós! az isten szent nevére kérem: ne engedje ezt a csúfot ütni rajtam! Megesküszöm a hármas szentségre, meg lelkem üdvösségére, hogy soha még csak szándékomban sem volt lopni, vagy bűnt elkövetni! - Hiszen maga tudja, hogy milyen vagyok!
      MIKLÓS. Tudom! de mit tegyek, mikor rajtad van a teher? - aztán ha tiszta vagy, ne félj, kiszabadulsz hamar!
      LISZKA. Jól van! - (Feláll.) Most már megyek! megyek a tömlöczbe, megyek az akasztófa alá; magok pedig csak bizonyitsák rám, hogy megérdemlem a halált igazán!
      (A függöny legördül.)

      MÁSODIK FELVONÁS

      (Városháza és a városi korcsma udvara Cseresnyésen. A háttérben roncsolt kapuoszlopok kőkerítéssel. - Kapu nincs. - A nézőtől balra fekszik a városház épülete, hosszában nyulva, s fehérre meszelve négy ablakkal s közepén ajtó. Jobbra éppen olyan nagyságban a korcsmaépület udvarra néző része, sárgára meszelve, két ajtóval, melyeknek szélei vörös vagy kék festékkel vannak befecskendezve. - A városház szegletén nagy kődarab, melyre le lehet ülni, s a két második ablak alatt fapad, melyen a kisbíró hever.)

      ELSŐ JELENET.
      ÖRDÖG SÁRA. KISBÍRÓ.

      ÖRDÖG SÁRA. (Erősen markírozott arcz, mintegy 50 éves, beesett szemekkel, haja - mely erősen szürke - kuszáltan omlik itt-ott arczára és homlokára a kopott kendő alól. - Öltözete kopott, foltos, lábbelije poros, foltos bőrczipő, - a kövön ül, mellette avult kézi kosár, benne egy üveg s holmi rongy, valamint egy vászontarisznya s bot. - A mint a függöny felmegy, az üveget nézi.) Üres! (Visszahelyezi a kosárba, - a kisbíróhoz.) Péter! Péter! alszik! hejh, de szerencsés, a ki aludni tud! - Péter!
      PÉTER. (Álmosan.) No?
      ÖRDÖG SÁRA. Beigazolod-e a jegyző úrnál, hogy itt voltam?
      PÉTER. Be.
      ÖRDÖG SÁRA. Jól van, lelkem! mert tudod, nem szeretek soká itthon lenni!
      PÉTER. Hát csak menjen! bánom is én!
      ÖRDÖG SÁRA. Megyek bizony, fiam! mert jobb énnekem másutt, a hol nem ismernek.

      MÁSODIK JELENET.
      MIKLÓS. ÁBRIS. (A kapun.)

      MIKLÓS. Bíz úgy, Ábris, - Liszka mégis csak „toloncz”-ra került!
      ÖRDÖG SÁRA. (Magában.) Liszka?
      ÁBRIS. És te mégis szereted?
      MIKLÓS. Szeretem is, nem is!
      ÖRDÖG SÁRA. (Magában.) Liszka? - úgy hitták! (Mintegy magától kérdve.) Úgy-e? Persze, hogy úgy! (Sóvárogva nézi Miklósékat.) Óh! vajjon nem ő róla beszélnek-e?
      MIKLÓS. (Be akar menni a jegyzői lakba, de az ajtó zárva van.) Hisz ez be van zárva!
      ÁBRIS. Bizonyosan nincsenek itthon.
      MIKLÓS. (A kisbírót nógatva.) Hé! álomszuszék! hol van a bíró vagy a jegyző?
      PÉTER. (Álmosan.) A földön.
      MIKLÓS. Miféle földön.
      PÉTER. Hát a buzaföldön.
      MIKLÓS. Mikor jönnek haza?
      PÉTER. Majd ha feljön a vacsoracsillag.
      MIKLÓS. No, tisztelem az ilyen előljáróságot!
      PÉTER. Köszönöm alázatosan, - majd tudtokra adom! (Tovább alszik.)
      ÁBRIS. Tudtam én azt, mondtam is; de nem hitted! - Gyere, menjünk a kávéházba.
      MIKLÓS. Nem megyek, bevárom őket, tudni akarom, hogy itt van-e? volt-e már itt? vagy még csak ezután jön?
      ÁBRIS. Ahogy akarod! - Üljünk le, és beszélgessünk. (Leülnek a korcsmaház melletti padra.) Csak azt nem értem, pajtás, hogy mi köt téged annyira ahhoz a leányhoz?
      MIKLÓS. Semmi, csak az, hogy szeretem! S hiába verem falba a fejemet, hiába szidom az istent, embereket, hogy ilyen bolond lettem, - nem ér semmit, mindig csak oda jutok, hogy szeretem, - szeretem, s punktum!
      ÁBRIS. Bizony pedig nem érdemes reá!
      MIKLÓS. Miért?
      ÁBRIS. Mert a kit egyszer a törvény elítél, az bűnös, az hiába mondja, hogy ártatlan; bolond, a ki hiszi, mert végre is a törvény törvény, s a bíró tudja, hogy mit csinál.
      MIKLÓS. Dehogy tudja, pajtás! hisz engem is elítéltek pedig én már csak ártatlan vagyok.
      ÁBRIS. Elitéltek? miért?
      MIKLÓS. Mert mikor láttam, hogy azt a boldogtalan leányt végképen el akarják veszteni, - megesett a szivem, s védelmére keltem!
      ÁBRIS. Azt tetted bolondul.
      MIKLÓS. Haj pajtás, a szerelmes ember sokszor megbolondul - Elég az hozzá, hogy a mint védelmeztem, hát anyám, meg az a hires Kontra engem is gyanúba ejtettek s ránk esküdtek, hogy együtt sikkasztottuk el a pénzt és a smukkot.
      ÁBRIS. Ejnye!
      MIKLÓS. No, hanem aztán én is előálltam! (Dicsekedő hangon.) Tudod, pajtás, hat ember fogott meg, hat czifra papagály, hisz ismered őket! (Feláll s Ábris elé fordul.) Hát nézd, úgy ült a bíró, a hogy te most (háta mögé mutat), ott az ajtó, ott jöttek be s hátulról megragadtak, vagy megragadtak volna, hanem a mint észrevettem, nézd - (mutatja előbb a jobb, aztán a bal könyökét, kihegyesíti s lökést mutat), egy-kettő, megfordultam köztök s csak úgy szédült a hat „fogdmeg”, némelyik meg a padlót ölelgette! Ekkor aztán a zöld asztalra csaptam, jaj de szép ütés volt! tánczolt rajta minden, még a bíró is féllábra ugrott! „Mit akar velem az úr? rabló vagyok én, vagy gyilkos? mi?” De biz ő kelme egy szót se szólt, csak integetett és csengetett! No tudod, aztán tódult a sok drabant, s mind nekem esett, de én büszkén lenéztem a sok árva vitézt, hozzájok se nyúltam, csak azt kiáltottam, hogy: „vezessetek, megyek!”
      ÁBRIS. Hát aztán?
      MIKLÓS. Aztán? hát 14 napig pihentem!
      ÁBRIS. Hát Liszka?
      MIKLÓS. Hát ő is fogva volt.
      ÁBRIS. És hogy szabadult ki?
      MIKLÓS. Hogy? hát úgy, hogy én bolondjába magamra vettem a lopást olyanformán, hogy az az én tulajdon pénzem volt, mint apai juss. Igy aztán őt felmentették; de egyszersmind, hogy tőlem örökre elidegenitsék, anyám és Kontra kivitték, hogy Liszka szülőföldjére „per zsupp” haza küldessék!
      ÁBRIS. És azt csakugyan meg is tették vele?
      MIKLÓS. Meg hát! hisz azért jöttem ide, tudod!
      ÁBPRIS. Nagyon furcsa dolog!
      MIKLÓS. Nem furcsa, hanem keserves! Mert először nem én loptam el a pénzt, tehát nem tudom, hol lehet? másodszor most kezességre vagyok szabadon, harmadszor az anyámmal perben állok, és se neki, se nekem pénze nincs, s ha a pert megnyerjük, se lesz, mert „a hol nincs, ott ne keress” Negyedszer a gseftet elhanyagolom, és ötödször ezt a „toloncz”-ra került lányt nem birom elfelejteni!
      ÁBRIS. Biz e sok egy magyarra!
      MIKLÓS. Sok! de majd legyőzöm, csak egyet tudjak meg.
      ÁBRIS. Mit?
      MIKLÓS. Hogy az a leány csakugyan ártatlan-e? mert néha mégis azt gondolom, hogy - hátha mégis? ... mert tudod, gyarló az ember, szóval: most tudom meg igazán, hogy mi hát az a leány: angyal-e vagy ördög?
      ÁBRIS. Igazad van, most megtudhatod!

      HARMADIK JELENET.

      RÉZI, FÁNI, HÁNI, MÁLI, KATI stb. (Több kisvárosi zsidó-kisasszony, mind ünnepiesen öltözve, Katit kivéve, ki igen egyszerü viselt ruhában van.) FAR-KAS, MÓRICZ, LŐRINCZ, HARSCHLI stb. (fiatal zsidó-gavallérok, mesterlegények; éppen úgy, mint a nők.) VOLTAK. (Csoportban jönnek az utczáról; a mint az udvarra érkeznek, dalt kezdenek.)

      Kar-dal:
      Sárgán virágzik a repcze,
      Víg a kislány szombat estve,
      Bárcsak mindig szombat estve lenne,
      hogy a kis lány mindig vígan lenne!

      RÉZI. Te Kati, te nem jól fúvod, - e mindig olyan parasztosan kurjantasz! nem tudod városiasan; finomul, így: (Énekel, húzva némely részeket.)

      Bárcsak mindig szombat este lenne,
      hogy a kis lány mindig vigan lenne!

      MIKLÓS. (Ábrishoz.) Kik ezek?
      ÁBRIS. A cseresnyési zsidó kisasszonyok, - ma szombat van, hát mulatnak.
      MIKLÓS. Derék lyányok! melyiket nézted ki magadnak?
      ÁBRIS. (Katira mutat.) Azt ni, a ki olyan parasztosan fútta. Az pedig, a ki megszólította, engem választott ki, de én már csak az én kis paraszt zsidó-lyányomnál maradok.
      MIKLÓS. Gazdag?
      ÁBRIS. Éppen olyan, mint a te angyalod, csakhogy az nem kerül „toloncz”-ra.
      RÉZI. Ah, ni ni, Ábris ur, egy idegennel!
      ÁBRIS. (Köszön.) Alázatos szolgája, kisasszonyok! (A férfiakhoz.) Szervusz, fiúk! (Kezet fog velök s Miklóst bemutatja némán.)
      RÉZI. (Fánihoz titkon.) Te, Fáni! valjon nem zsidó ez? (Miklósra értve.)
      FÁNI. Ah! mit gondolsz?
      RÉZI. No, - hiszen majd úgy néz ki.
      FÁNI. No persze! nézd meg jól.
      RÉZI. Látom!
      FÁNI. Hát van-e neki olyan finom orra, a mi igy hajlik? mi? (Sasorrt mutat.)
      RÉZI. Olyan nincs!
      FÁNI. Hát van-e neki olyan szép okos szeme, mint Lőrincznek? - mi?
      RÉZI. No a szemei szépek! szebbek, mint a Lőrinczé, meg a Móriczé!
      FÁNI. Meg mint az Ábrisé!
      RÉZI. Az nem igaz!
      FÁNI. Miért ne volna igaz?
      RÉZI. Azért, mert Ábrisnak se szép szeme, se szép orra nincs.
      FÁNI. De van szép szakálkája!
      RÉZI. Az van! S meg is mondom neki, hogy a szakálkáját le ne vágassa, mert akkor a Fáni szívének s szerelmének vége!
      FÁNI. Te Rézi, ne bolondozz velem!
      ÁBRIS. (Miklóshoz.) Már mindegy, pajtás, a nőknek is bemutatlak, legalább jobban telik az idő. (Rézihez.) Vágó Miklós, mészárosmester Pestről.
      RÉZI. Nagyon örvendek! - A vásárra tetszett jönni?
      MIKLÓS. Hát vásár lesz itt?
      RÉZI. Igen, hétfőn barom-vásár, kedden a vegyes. - Kati! hozz ki székeket! Régen ismeri Ábrist uraságod?
      MIKLÓS. Egy pár esztendeje!
      RÉZI. Ő is Pesten tanult.
      MIKLÓS. Tudom.
      RÉZI. Jól érti a mesterségét, úgy-e?
      MIKLÓS. Nagyon jól! (A székeket kihozzák.)
      RÉZI. Tessék helyet foglalni! (A társasághoz.) No, kin van a sor?
      MIND. Lőrinczen! Lőrinczen!
      LŐRINCZ. Nekem nincs nótám!
      RÉZI. Muszáj lenni!
      LŐRINCZ. De ha nincs!
      RÉZI. Hát mondjon, a mit tud. (Miklóshoz.) Mert tetszik tudni, elhatároztuk az előbb, hogy mindenki elmondja a legkedvesebb nótáját, hát mondja el az urfi is. (Lőrinczre értve.) Mert ő az utolsó! (Lőrinczhez.) No hát ne kéresse magát!
      LŐRINCZ. Jól van, elmondom azt, a mit tudok:

      Énekel.

      Babot vittem a malomba,
      Azt hittem, hogy kukoricza.
      Sári larra lárom, sári larra lárom,
      Azt hittem, hogy kukoricza!

      Miskolcz mellett van egy árok,
      Szeretnek engem a lányok,
      sári larra lárom, sári larra lárom,
      Szeretnek engem a lányok.

      (A két utolsó sort ismétlik, s karban az egészet.)

      RÉZI. Bravó, Lőrincz! (Tapsol.) Ujra, ujra! (A nőkhöz.) Tapsoljatok neki. (Miklóshoz.) Úgy-e, még ezt a nótát nem ismerik Pesten?
      MIKLÓS. Ezt még nem!
      RÉZI. No látja, most ha megtanulja, mindjárt lesz Pesten is uj nóta! Hanem, lányok, tudjátok-e mit? játszszunk valamit.
      FÁNI. Jól van, játszszunk, de mit?
      RÉZI. Hát „szembekötősdit”. (Miklóshoz.) Játszszák-e azt Pesten?
      MIKLÓS. Csakis ott játszszák igazán.
      RÉZI. Hát a „haragszom rád”-ot?
      MIKLÓS. Azt meg még jobban.
      RÉZI. Úgy hát ismeri ezt a két játékot?
      MIKLÓS. Nagyon ismerem! - Éppen most játsztam el mind a kettőt!
      RÉZI. Igazán?
      MIKLÓS. Biz' igazán!
      RÉZI. No hát akkor folytassuk itt is. (Kendőt dob hozzá.) „Haragszom reád!”
      MIKLÓS. Miért?
      RÉZI. Mert nem vagy büszke!
      MIKLÓS. Hja, nekem az úgy tetszik! (Visszadobja.) Én is haragszom rád!
      RÉZI. Miért?
      MIKLÓS. Mert olyan derék magyar lány vagy, a milyen kevés van Pesten.
      RÉZI. Hja nekem meg éppen az tetszik! (Ábrishoz.) Haragszom rád.
      ÁBRIS. Miért?
      RÉZI. Mert - mert - mert...
      ÁBRIS. Mert?
      RÉZI. Mert olyan vagy, mint Ördög Sára!
      ÁBRIS. Ki az?
      RÉZI. (Rámutat.) Az ni, a ki ott ül.
      ÁBRIS. Mért vagyok én olyan?
      RÉZI. Mert az is rossz, te is az vagy.
      SÁRA. (Magában.) Pedig imádkozom sokat... nagyon sokat...
      ÁBRIS. Ki az az asszony? még nem láttam itt, mióta itt vagyok.
      RÉZI. Az? Azt mondják, hogy gyilkos.
      ÁBRIS.
      MIKLÓS.(Egyszerre.) Gyilkos?
      SÁRA. Hogyha él, ha megőrizte Isten - őrizze, óvja meg a bűntől, a rossztól, késő vénségéig, élete fogytáig.
      ÁBRIS. Kit ölt meg?
      RÉZI. Azt beszélik, hogy az urát.
      MIKLÓS. Régen?
      RÉZI. Nagyon régen!
      MIKLÓS. Hogy hivják?
      RÉZI. „Ördög Sára.”
      MIKLÓS. Hát a férjét hogy hivták?
      RÉZI. Azt nem tudom. Különben folytassuk a játékot s ne törődjünk vele.
      SÁRA. (Elmerülve.) Ha Isten kijelentené egyszer bűnös lelkem előtt álmomban, vagy más látományban, hogy él, hogy az én gyermekem...
      MIKLÓS. (Sárát nézve, magában.) Beszélek vele, hátha ez az anyja?
      SÁRA. Hogy bűntelen, becsületes, eltagadnám előtte, hogy anyja én vagyok, csak titokban szeretném s vele is megszerettetném magamat. Oh boldogságos szüz, lehetne még ez?
      MIKLÓS. Vajjon mit morog magában?
      SÁRA. Ej nem vagyok rá méltó. Bár ne is jutna eszembe soha. Ugy kell! ... ez a büntetés, s jobb is, ha igy veszek el, Kain-bélyegemmel. (Indul.)
      MIKLÓS. Hova megy, anyókám?
      SÁRA. Mi gondja rá?
      MIKLÓS. Hát szeretnék magával beszélni.
      SÁRA. Semmi közünk egymáshoz. (Megy.)
      RÉZI. Ejnye vén ördög, nem látja, hogy kivel beszél?
      SÁRA. (Visszafordul, gúnynyal.) Látlak, lelkem, látlak mindnyájotokat, szépek vagytok, fiatalok, szeretőtök is van, hát nekem hagyjatok békét. (Katihoz.) Katikám! egy meszelykét a törkölybül, tudod, egy meszelykét. (Ismét a többihez.) Én is voltam ilyen, de még szebb, még derekabb s tik is lehettek még majd olyanok, mint én... úgy, úgy. (El a korcsmába.)
      MIKLÓS. Én utána megyek s beszélek vele. (Feláll, indul.)
      ÁBRIS. Ugyan mit beszélnél egy ilyen vén banyával?
      MIKLÓS. Azt már én tudom.
      ÁBRIS. No ne menj, nem eresztelek! (Meglátja a bejövő Kontrát.) Nézd csak, ki jön itt?
      MIKLÓS. Talán Liszka? (Megfordul, meglátja Kontrát.) Kontra? Mit keres ez itt?
      NEGYEDIK JELENET.
      KONTRA. VOLTAK.

      KONTRA. (Meglátta Miklóst.) Ah! nini Miklós, csakugyan itt van! Ej de jó orra van annak a Krizsának. (A társaságot köszönti.) Alászolgája! jó napot!
      MIND. Alászolgája!
      MIKLÓS. (Ábrishoz.) Te, ez bizonyosan én utánam jött leskelődni, - hát most már gyere, hagyjuk itt ezt a helyet, mert nem állok jót magamért, ha ezzel az emberrel szóba keveredem.
      ÁBRIS. Jól van, pajtás, menjünk. (Indulnak.)
      KONTRA. Miklós! itt van a mama is!
      MIKLÓS. (Boszusan.) Bánom is én!
      KONTRA. Téged keres!
      MIKLÓS. Engem ne keressen!
      KONTRA. De már megtaláltunk!
      MIKLÓS. Majd ujra elvesztenek.
      KONTRA. Nyomodban leszünk.
      MIKLÓS. (Dühösen Kontra felé fordul.) Nekem?
      KONTRA. Igen is, mert sejtjük már a dolgot.
      MIKLÓS. (Hirtelen megragadja Kontra karját s a szinpad másik felére hurczolja.)
      KONTRA. Jaj! jaj! ketté törik!
      MIKLÓS. Hadd törjön!
      KONTRA. Jaj már el is tört!
      MIKLÓS. Hallja! ha maguk itt is valami skandalumot csinálnak velem, akkor én becsületemre esküszöm, hogy mind a kettőjüket főbe lövöm, - a harmadik pedig magam leszek! - El ne felejtse ezt. (El sietve Ábrissal a nagy kapun.)

      ÖTÖDIK JELENET.
      VOLTAK, MIKLÓS ÉS ÁBRIS nélkül.

      KONTRA. (Karját fájlalva.) Jaj! milyen bikára való marok! Érzem, hogy dagad utána a karom! - (A társasághoz.) Kérem, látták ezt a brutális jelenést.
      MIND. Láttuk!
      KONTRA. S tudják, ki ez az ember?
      RÉZI. Igen; egy pesti mészáros.
      KONTRA. Az, mészáros, igazi mészáros; jól érzi a karom!
      RÉZI. Hát ön kicsoda, ha szabad kérdeni? -
      KONTRA. Én? Kontra vagyok, Kontra Fridolin, gyámapja, tútora annak az urnak, a ki előlem megszökött! S kegyetek nagyon leköteleznének, ha megmondanák nekem, hogy nem láttak-e azzal az urral egy csinos arczu leányt, a kit különben pandurok kisértek idáig.
      RÉZI. Én nem láttam
      TÖBBEN. Én se, én se!
      KONTRA. (Fáni arczát megcsipve.) Kegyed se látta?
      FÁNI. (Elháritva Kontrát.) Nem!
      LŐRINCZ. (Móriczhoz, látva Kontra tettét.) Nézd csak ezt a szemtelent, hogy barisgatja a Fánit.
      KONTRA. Akkor bizonyosan tartogatja valahol. No majd rájövünk arra is. Különben, kedves kisasszonyaim, folytassák a szép mulatságot, én majd néző leszek, ha megengedik. (Leül egy székre.)
      RÉZI. Óh tessék!
      KONTRA. (Szemüvegét felteszi.) Nos, hát mivel mulatják igy faluhelyen magukat a szép lányok? (Fánit szemüvegezi.) Igazán szépek!
      RÉZI. „Haragszom rád”-dal!
      KONTRA. Haragszik rám? miért?
      RÉZI. Én nem haragszom!
      KONTRA. (Fánihoz, botjával rámutat.) Hát talán maga?
      LŐRINCZ. (Móriczhoz.) Hallod? „magázza” a Fánit!
      KONTRA. Nos? mondja ki bátran, haragszik?
      FÁNI. Haragszom!
      LŐRINCZ. (Tenyerét összecsapva.) Bravó, Fáni! éljen!
      KONTRA. (Lőrinczhez.) Nagyon elárulta magát, fiatal barátom!
      LŐRINCZ. Én nem vagyok a maga barátja, tudja!
      KONTRA. Most már tudom.
      LŐRINCZ. No hát! én magát nem ismerem, azt se tudom, hogy mi fán termett, nem is akarom tudni.
      KONTRA. De nem is kötjük az orrára!
      LŐRINCZ. Hát ne kösse! Ide is minek kötötte magát! Hivta valaki? - Én az urat meg se látom! (Lenézőleg megy el előtte.)

      HATODIK JELENET.
      KONTRÁNÉ. VOLTAK.

      KONTRÁNÉ. (Körülnéz, meglátja Kontrát.) Ah! ez mégis hallatlan!
      LŐRINCZ. (Éppen eleibe áll.) Tessék?
      KONTRÁNÉ. Ej, dehogy tetszik, menjen az utamból.
      LŐRINCZ. No, no, keresztül ne lépjen! (Félre lép.)
      KONTRÁNÉ. (Kontra eleibe áll, gúnyosan.) Jó mulatságot, kedves Kontra ur!
      KONTRA. Köszönöm!
      KONTRÁNÉ. Köszönöd? Hát még csak nem is pirulsz?
      KONTRA. Nem én!
      KONTRÁNÉ. Nem? No ez már sok! Világosan bevall mindent!
      KONTRA. Hiszen itt nincs mit tagadni.
      KONTRÁNÉ. Igaz, nincs, mert rajta kaptalak! Oh te semmiházi, hát igy akartál kijátszani engem?
      KONTRA. Én? mivel?
      KONTRÁNÉ. Mivel? hát nem azt bizonyitja minden lépésed, minden tetted, hogy engem cserben akarsz hagyni?
      KONTRA. Nem értelek.
      KONTRÁNÉ. De értelek én; értek én már mindent! Uram fia! lecsal ide, a világ végire, a hol soha még az apám se járt, lecsal, hogy a fiam után leskelődjem, s annak hire sincs, ő pedig ime, egyszerre folytatja a régit!
      KONTRA. De kérlek, Miklós itt van.
      KONTRÁNÉ. Nincs!
      KONTRA. De biz itt van!
      KONTRÁNÉ. Nincs, magának nem hiszek, maga engem milliószor megcsalt, s most is abban jár! (Körülnéz a nőkön.) Igen, igen, kisasszonyok, ez az ur az én megölő gyilkosom!
      MIND. Ah, ah!
      KONTRÁNÉ. Tudják, mért csalt le ide? hogy a régi kedvesét lássa, hogy vele ujra viszonyt kezdjen, mert én már öreg vagyok neki.
      KONTRA. Krizsa! elment az eszed?
      KONTRÁNÉ. (A nőkhöz.) Kérem, mondják meg, hogy melyik a kedvese?
      RÉZI. Miféle kedvese?
      KONTRÁNÉ. A ki után ide jött! Mert van ám ennek minden bokorban, a merre hajdanában járt, ágens korában sok lányt elcsábitott, de látom, hogy engem tett legnagyobb bolonddá.
      KONTRA. Igazad van, a nagy féltékenység egészen elvette eszedet. Futó bolond se tesz ennél bolondabbat. És hogy neked ebben is igazad legyen, hát itt hagylak fiastul, mindenestül csakugyan végképen, mert már tovább nem türhetem őrültségeidet! (Indul a kapu felé.)
      KONTRÁNÉ. Hó! fogják meg, ne ereszszék! szökik! (Senkise nyúl hozzá.)
      KONTRA. (Visszaszól.) Őt fogják meg, kérem, ő a veszedelmes; én nem bántok senkit. (El.)
      KONTRÁNÉ. Hozzám ne nyúljon senki, azt mondom! Utat! hadd menjek utánna! - Megállj, megfoglak én, nyomodban leszek én, még ha a világ végéig kell is menni utánad! (El sietve.)

      HETEDIK JELENET.
      VOLTAK. KONTRA, KONTRÁNÉ nélkül.

      MIND. (A kapuig menve, utánnok nevetnek.) Ha, ha, ha!
      RÉZI. Még ilyet nem láttam!
      FÁNI. Nézd csak, hogy fut az a kövér asszony, csak úgy repül a fátyol utánna!
      RÉZI. S az a sovány ember hogy tekintget vissza!
      LŐRINCZ. Mert gyáva a pimasz!
      RÉZI. Maga pedig ma igazán nagy hős volt!
      LŐRINCZ. Úgy-e hogy csak megadtam neki? Tudják, úgy forrt bennem valami, hogy ha még egyet szól, hát én székestül keresztül hajitottam volna ezen a keritésen!
      FÁNI. No, no, talán csak nem?
      LŐRINCZ. Higyje el kérem!
      FÁNI. Elhiszem, csak ne mondja másodszor.
      LŐRINCZ. Én többet rájok se gondolok; látom, hogy mindkettő bolond, hát mi közöm hozzájok?
      RÉZI. Az már igaz, hogy ritka pár ember!
      FÁNI. (Ellenkező oldalra nézve.) De még itt se mindannapit hoznak!
      MIND.(A kapuba tódulva ujra.) Hol? hol?
      FÁNI. Ott ni, a pandur kiséri őket.
      RÉZI. Az ám, no lányok, ma van elég mulatság!
      LŐRINCZ. Kérem csináljunk nekik utat, ki tudja, milyen hiresek!
      RÉZI. Hát „éljent” ne kiáltsunk nekik?
      LŐRINCZ. Azt is megtehetjük, mert meglehet, hogy élni szeretnének, de halni kell nekik!

      NYOLCZADIK JELENET.
      LISZKA. MRAWCSÁK. PANDUR. (Megjelennek a kapu előtt.)

      PANDUR.Ide, ide, itt a városháza!
      MIND. (Gúnyosan.) Ah! éljen! éljenek!
      MRAWCSÁK. (Éppen úgy öltözve mint az első felvonásban, hanem egy jó nagy batyuja van „mantlizsák” alakjára kék vászonból a hátán, fején lapos simléderes sapka, kezében bot; jókedvű. Jobbra balra köszönget.) Köszönök! Alászolgája!
      MIND. (Nevetnek.)
      MRAWCSÁK. Éljen! éljen sok zsidó lanyka!
      PANDUR. (A nőkhöz.) Ejnye, de rájok jött a vihogás! hát nincs egyéb dolguk?
      TÖBBEN. Nincs!
      PANDUR. Bizony pedig nem szép a szegényt kicsúfolni!
      LISZKA.(Nagyon egyszerü viselt ruhában, feje bekötve, arcza eltakarva, kezében egy kis batyu.) Már itt is kezdődik! Óh istenem, mikor lesz már vége?
      PANDUR. (Péterhez, a ki alszik.) Te, Péter, most is alszol?
      PÉTER. (Felébred.) No? mi baj?
      PANDUR. Ki van itthon?
      PÉTER. Senki.
      PANDUR. No hát vedd gondod alá ezt a leányt, ide való, Pestről zsuppolták, este felé majd visszajövök, még Csenterbe kell mennem.
      PÉTER. Jól van, jól, hát az a másik?
      PANDUR. Az valami bolond, kiséri ezt a lányt csupa pásszióból, az pedig rá se néz. (Mrawcsákhoz.) No Rafcsák, szervusz.
      MRAWCSÁK. Szervusz bruder! komszt zurük? `jövölsz visza?
      PANDUR. Igen este felé.
      MRAWCSÁK. No akkor iszunk kicsi nagy aldomas! ja?
      PANDUR. Iszunk hát, de megbecsüld azt a kis lányt! (El.)
      MRAWCSÁK. Óh én pecsülök nagyon! meg szeretek őtet, ojjé! (A pandurt a kapuig kiséri s ott néma jelekkel elbúcsúznak, kezet fogva.)
      LISZKA. (Leül a nagy kőre.) Jaj, de fáradt vagyok!
      RÉZI. (és a többiek kiváncsian leskelődnek Liszkára.) Vajjon ki lehet?
      FÁNI. A pandur azt mondta, hogy ide való.
      RÉZI. Éppen azért fúrja az agyamat!
      FÁNI. Szólitsd meg.
      RÉZI. Nem felel az ilyen!
      LŐRINCZ. Majd megszólitom én. (Liszkához.) Hé! mutasd már az arczod, szeretnénk ismerni.
      LISZKA. (Nem felel.)
      RÉZI. Úgy-e mondtam?!
      LŐRINCZ. Pedig hiába takargatja, mert ugy is megtudjuk, hogy ki!
      RÉZI. Hja! hiába, a bűnt takargatni szokták!
      LISZKA. (Sir.)
      MRAWCSÁK. (Hozzá megy, észreveszi, hogy sir, vigasztalja.) No, no, no! dusicska Lizika, mein herz, ne szomorú nekem!
      MIND. (Nevetik.)
      MRAWCSÁK. (Rájok kiált.) No, mit nevetni? ha?
      RÉZI. (Oda vetve.) Semmit!
      MRAWCSÁK. (Nem is figyelve többé rájok, Liszka mellé ül.) No, somolyogni pisszel! ...ja?
      LISZKA. (Magában elmerülve.) Hej! se becsület többé, se kedv, semmi a mi az élethez kötne! ... puszta minden! ... s a szívem olyan nehéz, mintha száz halottja volna! - -
      MRAWCSÁK. Szép Lizika, jó Lizika!
      LISZKA. (Félig magában, félig Mrawcsákhoz.) Jó, jó, a meddig jó; de nem lesz az soká!
      MRAWCSÁK. Sag mein lieber lesz jó; én is leszem jó, kettők leszünk jók!
      LISZKA. (Mint fentebb.) Jó voltam én mindég, most se vagyok bűnös és mégis rám van róva! (Kebléből egy kis medaillont vesz elő.) Óh ha tudtam volna, hogy ez lesz a sorsom, nem tettelek volna soha a szívemre!
      RÉZI. (Fánihoz.) Mit csinálnak azok?
      FÁNI. Bizonyosan tanácskoznak, hogy miképen szökjenek meg.
      RÉZI. Biz azt könnyen megtehetik, mert a kisbíró megint alszik. (A kisbíróhoz megy Lőrinczczel s felköltik.)
      LISZKA. (A képhez beszélve.) Most már felejtsük el egymást, ezer átkom után vedd ezer áldásom s ne búsulj, ne bánkódj soha se utánnam! ... hirem úgy se hallod, siromat se látod, s fátyolt se hord értem soha a kalapod! (Sír.)
      MRAWCSÁK. (Látva Liszka sirását, ő is elérzékenyül s kitör.) Jaj, jaj! Lizika, ne sirnyi már nekem!
      LISZKA. (Feleszmél, rá néz.) Igaza van, nem illik itt sirni!
      MRAWCSÁK. Bizom nem! (Fölkel, jókedvüen egy kis testmozgást csinál s vigasztalja.) No, piszli kustsig nevetni!
      LISZKA. Nevetek is, miért is sirnék többet? -
      MRAWCSÁK. (Biztatja a nevetésre.) Úgy, úgy! tak, tak! zo, zo.
      LISZKA. (Félig sirva és nevetve.) Óh bolondos! (Az arcza egészen látható.)
      MRAWCSÁK. (Nagy örömmel kezét csókolja.) Úgy, úgy! ... sag én vagyom bolondos, jó bolondos.
      LISZKA. (Elvonja a kezét.) No ilyet ne tegyen! -
      RÉZI. (A többihez.) Nézzétek már hogy ki lehet?
      FÁNI. (és többen.) Én nem ismerem!
      TÖBBEN. Én sem, én sem!
      RÉZI. (Fánihoz.) Te, vajjon nem a Boda-lány-e? Az régen elkerült.
      FÁNI. Óh persze, hisz az ragyás volt.
      RÉZI. Hát ha a prédás szabóé? a Nina, tudod, a kit egyik atyafia örökbe fogadott?
      FÁNI. Dehogy! hisz azt is ismerem, az szőke volt és szeplős.
      RÉZI. Hát ha festi magát?
      FÁNI. Ej annak az orra se így állt.
      RÉZI. No hát modd ki, ha jobban tudod?
      FÁNI. Ej, ki tudja, ki lehet? Talán nem is idevaló! Jertek, hagyjuk itt.
      RÉZI. Hova mennétek?
      FÁNI. Én haza megyek.
      RÉZI. Minek?
      FÁNI. Uzsonnálni.
      RÉZI. Ugyan ne okoskodj!
      FÁNI. No hát traktálj meg te, ha nem eresztesz!
      RÉZI. Óh szívesen! Tetszik tej, vaj, vagy gyümölcs?
      FÁNI. Mindenből egy kevés!
      RÉZI. No isten neki, egyszer én is leszek uri dáma, tartok szoárét! - Kati, gyere be, hordjuk ki, a mi van! - Uraim, maguk is kapnak, ha jut! ha nem jut, nem esznek! (El Katival a konyhába és nem sokára kihoznak egy asztalt, tányérokat, vajat, gyümölcsöt, tejet, kenyeret.)
      MRAWCSÁK. Szép Lizika, Mrawcsák peszéli egy jó szó magának.
      LISZKA. Hallom!
      MRAWCSÁK. Szép Lizika! Szeretni mar egyszer engemet is maga!
      LISZKA. Ugyan ne gyötörjön vele!
      MRAWCSÁK. Sag neked van szép kis kapitális, van mesterség sogféle.
      LISZKA. De én nem szeretek senkit.
      MRAWCSÁK. Ej, hát mier nem?
      LISZKA. Mert nem kell senki!
      MRAWCSÁK. De én jó fiu leszem, én fogok dolgozni, fogok magacska tartani nagyságosan, lesz maga gnédige frau, vagy a teisasszony!
      LISZKA. Egyik se kell.
      MRAWCSÁK. Ej no, ne peszélik velem kegyetlenség. Vagy tudja mit? menjunk ki az Olájos országba.
      LISZKA. Hova?
      MRAWCSÁK. Hát az Olájos országba. In die Walachai.
      LISZKA. Oláhországba?
      MRAWCSÁK. Ja!
      LISZKA. Nagyon messze van!
      MRAWCSÁK. Az semmi, felülünk a vasut, aztan haj ahj, furt... hajde prics!
      LISZKA. Ej, nem ér az semmit!
      MRAWCSÁK. Óh „bozse”! hat nem szereti engem?
      LISZKA. (Vállat von.) Szeretem, de csak úgy...
      MRAWCSÁK. Oh „gott”! minek látta maga!
      LISZKA. Hát minek nézett meg?
      MRAWCSÁK. Hajh! volt maga akor olyan mint angyalka a sok bitang között! - In ismerem üket! Maga ott a „Sarvari” piaczon ugy álta a töbi közt, mint pingalva van Maria Magdaléna auf der Golgota, csunya latrok között.
      LISZKA. Ott látott meg?
      MRAWCSÁK. Sag ott! Óh Lizika, én vagyok bolond, mikor magara nézek! Akor is ott lata magat sirnyi, és enyím szived, a mi olyan kemény volt, mint fatuskó, elkezte igy ütni: klik, klak, klik, klak, és mondta nekem valami, úgy sugdosta, hogy: utana, utana, ez lesz tied, ez istenke neked szanta régen!
      LISZKA. Szegény Mrawcsák!
      MRAWCSÁK (Büszkén.) Aj, nem szegíny! (Mellére üt.) Van neked píz.
      RÉZI. (Ezalatt mindnyájan ettek, ittak.) Nos? tetszik még valakinek!
      MIND. Köszönjük, elég volt!
      RÉZI. Akkor ezt a maradékot adjuk oda ezeknek, - igy legalább megtudjuk, hogy kik, és még meg is köszönik! (Odaviszi egy tányéron a gyümölcsöt és maradék kenyérdarabkákat, és Liszka elé teszi.) Ha meg nem sértem vele, egy kis maradék az uzsonnánkból.
      LISZKA. Köszönöm; nem kell!
      MRAWCSÁK. (Nézte az egészet.) Wasz? ezt adja a Lizikának enni? (Felrugja.) Fort mit alamizsna! (Liszkára mutat.) Ez se nem kodus (magára), ez se nem! (Liszkára.) Ez se nem ordinére perszón, (magára), ez se nem!
      LŐRINCZ. (Kihivólag előlép.) Hát talán mi vagyunk azok, mi?
      MRAWCSÁK. Ha, maga is csak olyan!
      LŐRINCZ. Milyen?
      MRAWCSÁK. Mint a többi!
      LŐRINCZ. Miféle többi? te lump!
      MRAWCSÁK. No, mint a többi sok meg van zsidó.
      LŐRINCZ. Te zsuppos betyár, hallgass, mert adok neked egy olyan ötöst (kezet fog reá), hogy soha se költöd el!
      MRAWCSÁK. (Neki gyürkőzve kihivólag.) No, hát potyszem! ha van kurazsija.
      LŐRINCZ. (A nőkhöz.) Kérem, kivessem innen?
      NŐK. (Megfogják.) Ah, nem, nem!
      LŐRINCZ. (Gyürkőzik s ki akar szabadulni.) Már most csak azért is! Bocsássanak!
      NŐK. Nem, nem!
      MRAWCSÁK. (Neveti.) No, kom her! (Ujjával hivja.) Gyüsz, gyüsz!
      LŐRINCZ. Nézzék, kinevet a betyár! engem nevet! ereszszenek már el! (Kirántja magát.)

      KILENCEDIK JELENET.
      JEGYZŐ. BÍRÓ.

      (Többiek. 1. 2. asszony, férfi, valamint már korábban az utczán a kapu előtt megjelent egy bámészkodó, nők, férfiak, munkából kilépett mesterember, suszterinas, szabóinas, szóval: egy kisvárosi utczai elem, egy pár szombatosan öltözött öregebb zsidó és zsidó-asszony, - ezek egész felvonás alatt lassan begyülnek, úgy hogy végre a szinpad tömve van a fent nevezett tarka képpel.)

      JEGYZŐ. (Közbe lép.) Mi az? mit csinálnak itt?
      LŐRINCZ. Kérem, jegyző ur, jó, hogy tetszett jönni, mert ki hajitottam volna!
      JEGYZŐ. Kit?
      LŐRINCZ. Ezt a sehonnai csavargót!
      MRAWCSÁK. Nix csavargó! pecsületes ember!
      JEGYZŐ. (Mrawcsákra.) Hát ki ez?
      LŐRINCZ. Nem tudjuk, hanem erővel belénk kötött!
      JEGYZŐ. Hogy-hogy?
      RÉZI. (Eltolja Lőrinczet.) Lassan, ezt majd én mondom el!
      JEGYZŐ. Csak röviden, kurtán, Rézi, mert a te nyelved ismerem!
      RÉZI. Ne féljen, se nem tóldom, se meg nem kurtítom! Hát a berzenczi pandur kisérte be őket.
      JEGYZŐ. Kiket?
      RÉZI. Ezt, meg azt a szégyenlős leányt ni! Azt mondta, hogy Pestről küldik haza per „zsupp”! Igaz-e, Péter?
      PÉTER. Igaz a! Rám bizta, hogy viseljem gondjukat, hát én meg is tettem.
      RÉZI. Mi itt mulattunk, s ettünk is valamit, a maradékot pedig annak a szegény éhes lánynak szántuk, oda is vittem neki, én magam, értik-e? én magam! És ez a kenderföldre való úgy rugta fel a tányért mindenestül, hogy ezer felé szakadt.
      JEGYZŐ. Ejnye semmire való! (Mrawcsákhoz.) No várj! hát aztán?
      RÉZI. Aztán...
      LŐRINCZ. (Éppen úgy, mint Rézi előbb.) De ezt már én mondom el!
      RÉZI. Jól van no! ugy is tudjuk, hogy csak a nyelvével győzi!
      LŐRINCZ. (Nagy tüzzel.) Igen is kérem, ő kezdte el, feltürkőzött és engem duellungra hítt!
      JEGYZŐ. Még azt is? Elég, lássuk csak, hogy ki és merre van hazája, ha így hireskedik! (Mrawcsákhoz.) Ki vagy?
      MRAWCSÁK. Johann Mrawcsák!
      JEGYZŐ. Hová való!
      MRAWCSÁK. Von Zipczen! Az apád meg volt óber-kellner, az anyád szakácsné.
      JEGYZŐ. Hát te mi vagy?
      MRAWCSÁK. Vandorló legin!
      JEGYZŐ. És vén legény!
      MRAWCSÁK. No ja!
      JEGYZŐ. Mi a mestersége?
      MRAWCSÁK. Suszter, szatler, sleifer!
      JEGYZŐ. Háromféle egyszerre?
      MRAWCSÁK. Ja, van még töbet is!
      JEGYZŐ. Több is?
      MRAWCSÁK. Ja, neked van tízféle professzion: suszter, kellner, szatler, schliefer und masiniszt! Én csinálik: blau wasser, tinte, suvix, grojer kész, szalami, maroni, makaroni. Én peszélik tízféle nation nyelvet.
      JEGYZŐ. Mert magad is jó náczió lehetsz!
      MRAWCSÁK. Ja, tutok mágyarul, németül, italienisch, rátzisch, swabisch, pszlovenszki, popolizki, böhmisch, kroáczis und walachisch!
      LŐRINCZ. Mit? maga tud tízféle nyelvet? mikor tiz szót se tud tisztán elmondani.
      MRAWCSÁK. (Oda vetve.) Te csak hallgass!
      LŐRINCZ. (Tüzbe jön.) Pert „te”? Kérem jegyző ur, ez sértés!
      JEGYZŐ. Igaz! (Mrawcsákhoz.) Maga, a mint látom, most is részeg?
      MRAWCSÁK. A nain! in ma kevéske itta...
      JEGYZŐ. S még az a kevés is sok volt, mert nem tudja, mi a kevés! Most pedig kérje meg ezt az urat (Lőrinczet), mert megsértette! A kisasszonyt szintén; s kérje, hogy engedje el a törött tányér árát. Akkor aztán elmehet.
      MRAWCSÁK. (Bámul.) Én? hisz én nem bántotta senki!
      JEGYZŐ. Dehogy nem! ezt az urat meg akarta verni, a tányért felrugta, az pedig sok bátorság egy ilyen csavargó „toloncz”-tól.
      MRAWCSÁK. (Erősen tiltakozik.) Nix csavargó! pecsületes ember!
      JEGYZŐ. Lassabban hé!
      MRAWCSÁK. (Mint fenn.) Nix lassabban! Neked van „passz”, uti levél in ganzen öszterreich, van bizonyitván, „zertifikat”, „vanderbuch”, „entlassungskarte”. (Átadja az irományokat a jegyzőnek.)
      BIRÓ. Van neked ördögöd, s ha van is, mind hamis! Aló az egyesbe! Péter, vezesd.
      MRAWCSÁK. Vasz? be akarja csukni?
      BIRÓ. Be hát, mig kijózanodol.
      MRAWCSÁK. Én nem részeg.
      BIRÓ. Ha nem részeg, bolond!
      MRAWCSÁK. (Dühvel.) Maga részeg, bolond, ha engem akarja becsukni!
      MIND. Ah! ah!
      BIRÓ. Péter, vigyétek már!
      PÉTER (és két ácsorgó paraszt megfogja).
      MRAWCSÁK. (Küzd velök.) Nix, nem bemegyek.
      PÉTER (és a másik kettő viszik).
      LISZKA. (Figyelemmel nézett mindent, végre nem állhatja a szót, a bíróhoz és jegyzőhöz.) Kérem alássan, ne bántsák azt az embert! nem tett az semmi rosszat!
      JEGYZŐ. Hát te ki vagy?
      LŐRINCZ. A párja annak a bitangnak!
      MRAWCSÁK. Én bitang, én nem „toloncz”, én csak gyüte Lizikaval, - igaz?
      LISZKA. Igaz!
      MRAWCSÁK. (Az ajtóban, a hova beczipellék, visszafordulva.) Is fogok keresni igazsag, a mirt engem igy csúfsagba teszi!
      BIRÓ. Csukjátok rá azt az ajtót.
      MRAWCSÁK. (Nem akarja engedni.) Lizika! vídelmezze artatlan jo Mrawcsák! (Becsukják.)
      JEGYZŐ. (Liszkához.) Hát téged hogy hivnak?
      LISZKA. Angyal Liszka.
      MIND. (Kiváncsian várta nevét.) Angyal?
      JEGYZŐ. Bizony kóbor „angyal” vagy te, ha tolonczon hoztak s (Mrawcsákra czélozva) ilyen vén ördög a társad.
      LISZKA. (Fásultan.) Ne törődjön vele, csak azt mondja meg, hogy tovább mehetek-e?
      JEGYZŐ. Hová való vagy?
      LISZKA. A hová az ördög!
      JEGYZŐ. A pokolba?
      LISZKA. Oda!
      JEGYZŐ. Pedig kár érted, mert fiatal vagy és csinos!
      LISZKA. Azért megyek oda!
      JEGYZŐ. Persze, ez a jó ártatlan társad majd odáig vezet?
      LISZKA. (Jobban hangsulyozva.) Mondtam már, hogy ne törődjön vele!
      JEGYZŐ. No hát akkor a kérdésre felelj: hol születtél?
      LISZKA. Itt.
      JEGYZŐ. Cseresnyésen?
      LISZKA. Igen.
      JEGYZŐ. (Gondolkozva.) Én itt „Angyal”-okat nem ismerek.
      BIRÓ. Egy volt régente, az is meghalt.
      LISZKA. Annak a lánya vagyok én.
      BIRÓ. Lehet! (Ránéz.) Hát tudod-e a történetét?
      LISZKA. Tudom!
      BIRÓ. Hát az anyádét?
      LISZKA. Azt nem.
      BIRÓ. Hát tán azt kitudni jöttél haza?
      LISZKA. Azt.
      BIRÓ. No azt könnyen megtudhatod.
      LISZKA. Hát mondja el.
      BIRÓ. Anyád megölte apádat, azért elitélték örökös fogságra, 16 esztendőt ki is töltött hiven, akkor valami uton-módon kegyelmet kapott, s haza jött, azóta itt csavarog a környéken; hol kártyát hány, hol koldul; de mindenütt iszik, s annyit mondhatok, hogy nagy örömed nem igen lesz benne!
      LISZKA. (Lassanként lehanyatlik a kőre s arczát elfedi, magában.) Oh nyilj meg alattam, s végy magadba jó föld!!
      BIRÓ. (Folytatva.) Úgy hivják, hogy „Ördög Sára!” „Angyalból” ördög lett!
      MIND. (Bámulva.) Ez, az Ördög Sára lánya?
      BIRÓ. Az a!
      1. ASSZONY. (Nézegeti Liszkát közelről.) Csakugyan, ha jól megnézem, épen arra az istentelenre ütött! Nézze, komámasszony!
      2. ASSZONY. Szakasztott az anyja: szeme, szája, orra!
      1. ASSZONY. Még a virtussa is!
      2. ASSZONY. Hja! nem messze esik az alma fájától.
      LISZKA. (Fölkel határozottan.) Ej, mindegy, előbb-utóbb meg kell lenni; én sietek vele! Jegyző ur, ugy-e szabad nekem már innnen elmenni, ha fogadom, hogy nem ártok senkinek?
      JEGYZŐ. Szabad!
      LISZKA. Akkor megyek! (Indul.)

      TIZEDIK JELENET.
      MIKLÓS. VOLTAK. ÁBRIS. (Végül.) KONTRÁNÉ.

      MIKLÓS. (Bejött; meglátva Liszkát, hozzá siet.) Liszka! édes Liszkám!
      LISZKA. Mikós! (Keblére borul, zokog.)
      MIND. Mi ez? mi ez?
      MIKLÓS. Liszka, mi bajod? szólj! - ne sirj!... no! ... mi bajod?
      LISZKA. Nagyon beteg vagyok.
      MIKLÓS. Talán bántottak?
      LISZKA. Bántott az isten! (Fölemeli fejét.)
      MIKLÓS. Ne káromold! Inkább gyere velem!
      LISZKA. (Határozottan.) Nem megyek!
      MIKLÓS. Miért?
      LISZKA. Mert mi külön utra léptünk! Maga a boldogság, én a bú utjára, és ez a halálba vezet.
      MIKLÓS. Ej, mit beszélsz?
      LISZKA. A mit érzek!
      MIKLÓS. Liszka! térj eszedre. (Megfogja a kezét s előre vezeti egészen.) Tudod, mért jöttem ennyire utánad?
      LISZKA. Nem!
      MIKLÓS. Először, mert nem tudlak elfelejteni. Aztán anyám perbe fogott, pedig már azt tudod, hogy én nem vihettem el a pént.
      LISZKA. Tudom.
      MIKLÓS. S anyám utánam ide is lejött! Most hát itt a legutolsó percz, ha szeretsz, szólj igazán, szivem mélyéből kérlek, szólj; csakugyan nem tudsz semmit a pénz felől?
      LISZKA. (Ránéz, kiragadja magát kezei közül, s visszanézve megvetőleg.) Nem!
      MIKLÓS. Mit csinálsz?
      LISZKA. Semmit!
      MIKLÓS. No hát megállj!
      LISZKA. Nem, mert ez a szava a halálba kerget!
      MIKLÓS. Liszka! nem értettél.
      LISZKA. De éppen most értem! Oh, mért jött utánam? mért nem hagyott veszni ugy, a hogy veszésnek indultam? Akkor még szerettem s elvittem volna szép szerelmes képit magammal a sirba, fel a mennyországba!
      MIKLÓS. Hát már nem szeretsz?
      LISZKA. Nem!
      MIKLÓS. Miért?
      LISZKA. Mert büntelenségem, még ebben a végső inségben is gyanuval terheli.
      MIKLÓS. Mert okom van rá!
      LISZKA. Nincs!
      MIKLÓS. Van, mert az én becsületemnek te miattad vége.
      LISZKA. Hát az enyimet kik fojtogatták meg?
      MIKLÓS. (Fejéhez kap két kezével.) Óh minő kérdések?! Liszka! ne vigy a kisértetbe! tudod, hogy vak dühöm vért képes ontani! Beszélj, hogy mit akarsz?
      LISZKA. Hagyjon el örökre!
      MIKLÓS. (Megnézi, elhatároza.) Jól van, most már elhagylak! s búcsúszavam csak az hozzád, hogy úgy áldjon meg isten, a hogy engem megszomoritottál! (Kontráné belép, Miklós éppen szembe megy vele, keblére borul.) Anyám! vigyen innen, mert mindjárt meghasad a szivem!!! (Csoportozat.)

      (A függöny legördül.)

      VÁLTOZÁS

      (Ketté választott szinpad. A nézővel szemben jobbra csinos ebédlő, középen kerek asztallal, az asztalon boros és savanyúvízes üvegek, jó rakás. Az asztal mellett, szemben egymással Miklós és Ábris. Miklós az asztalra könyökölve hanyagul virginiai szivart szi. Hátul, az asztalon tul, nyolcz-tiz tagból álló tisztességes czigány banda. Balra közönséges ivó szoba, hátul a sarokban söntés, és két oldalt két hosszú korcsmai parasztasztal padokkal.)

      ELSŐ JELENET.

      MIKLÓS. ÁBRIS. CZIGÁNYOK jobb oldalon. Baloldalon ÖRDÖG SÁRA egyik asztal mellett, tarisznyája, kosara mellette, előtte egy messzelyes üvegben egy kevés pálinka. A függöny felmentekor Mrawcsák belép az ivóba, kezében iratokkal, miket az oldalzsebébe igyekszik tenni. KATI a söntésben.

      MRAWCSÁK. Biró, jegyző szamar, ostoba! In megmondta neki! (Fenyegetve.) Sag vart! ezir mig fogtok lakolnyi! becsületes utas igy tenni csufa! bezarnyi! mikor van „passz!” egisz orszag, mig „olájos”-ba is! (Dühösen kopog az asztalon.) Hej! zsidó! herszt? hej!
      ÖRDÖG SÁRA. No, no, lassabban, nem magad vagy!
      MRAWCSÁK. (Ránéz, odavetőleg.) Czicho! - hej! zsidó!
      KATI. (A söntésből.) Mi tetszik?
      MRAWCSÁK. Palinka?
      KATI. Mennyi?
      MRAWCSÁK. Egy itcze!
      KATI. Milyen?
      MRAWCSÁK. Sag jó! (Hóna alól letesz egy czipót, a mi be van vágva középen s benne czigánypecsenye van, leül a másik asztalhoz, szemben Ördög Sárával.)
      KATI. (Kihozza a pálinkát.) Tessék!
      MRAWCSÁK. (Elveszi, félig kiissza, aztán evéshez kezd, s eszik, iszik jóizűen.)
      ÁBRIS. (Poharat tölt és kocczintásra emeli.) Szervusz pajtás! igyál és ne busulj!
      MIKLÓS. Nem bánat már az, a mi én bennem forr!
      ÁBRIS. Hát mi?
      MIKLÓS. Harag!
      ÁBRIS. Miért?
      MIKLÓS. Mert haragszom, elkezdve magamon, az egész világra.
      ÁBRIS. Majd ujra kibékülsz!
      MIKLÓS. Nem én addig, mig valakit meg nem ölök! ... (Az asztalra üt.) Jaj, ha eszembe jut! (Az első czigányra néz.) Te, verd ki a fejemből! (A czigányok magyar dalokat játszanak.)
      MRAWCSÁK. (Felveszi a pálinkás üveget s a dalt szöveg nélkül dudolja, majd eszébe jut Liszka.) Hej Lizika! Lizika! hova bujta Lizika?! (Iszik s ujra dalol.)
      ÖRDÖG S. Ejnye de kutya kedven van.
      MRAWCSÁK. Mit én kutyaja? te! ... (Fenyegeti.)
      ÖRDÖG S. Dehogy! csak a kedved olyan!
      MRAWCSÁK. Ja? a ketved? no ja, a ketved kustsig lusztig, szomoru! (Ördög előtt hadonázva.) De nem te kutyja!
      ÖRDÖG S. Nem, nem, se te, se én.
      MRAWCSÁK. Mert én vagyok zur! (Mellét veri.)
      ÖRDÖG S. Látom!
      MRAWCSÁK. Van piz!
      ÖRDÖG S. Elhiszem!
      MRAWCSÁK. (Az üres üveggel az asztalra ver.) Hej! zsidoka! corpo di dio! potyszem!
      KATI. Mi tetszik?
      MRAWCSÁK. Adjal palinka! (A czigányok szomoru dalba mennek át.)
      MIKLÓS. (Énekel.)

      Szerettelek, nem mondhatod,
      Mégis-mégis abba hagyod;
      Abba hagyod a hűséged, -
      Azért ver az isten téged!
      Száz szónak is egy a vége,
      Ki van az én szívem égve,
      Ki van égve, ki van halva,
      Hogy te tőled meg van csalva!

      (Ezalatt Kati kihozta a pálinkát. Mrawcsák mintegy a dal hatása alatt szomorkodik.)

      MRAWCSÁK. Hej Lizika dusicska! minek engem elhagyta! (Felfogja az üveget, s ahhoz beszél.) Nincs Lizika, - palinka! de te maradta flaska!... (Játszik az üveggel, mintha Liszka volna, - csókolja, iszik belőle s szívéhez szorítja.) Oh dusicska, dusicska! (Ezalatt feláll s részeges tempóval énekel, Ördög Sárához megy s azt kínálja, mialatt fél kezével tréfálva arczát csipkedi.)

      Tilili, tululu!
      hospodidi pomilu;
      Hir haszt kustsig palinku!

      ÖRDÖG S. (Elfogadja, Mrawcsák felveszi az Ördög Sára üvegét.)
      ÖRDÖG S. (Éppen úgy énekkel felel.)

      Hej nem bánom én, nem biz én,
      Ördög Sára vagyok én!

      MRAWCSÁK. Szervusz vin strozsak, - trink! (Kocczintanak.)
      ÖRDÖG S. Tartson meg az isten mindig ilyen jó kedvedben s adjon ezerannyi italt, mint a mennyit vélem megosztottál! - Szerbusz! (Isznak.)
      MRAWCSÁK. Te! nem tudni, hol van enyim szíp lany? a Lizika? ha! nem? nem tudni, hova lette?
      ÖRDÖG S. Nem én, nem is ismerem, nem is láttam!
      MRAWCSÁK. Oh bozse! bozse! elszökte enyim szerető!...
      ÖRDÖG S. Soh' se keresd!
      MRAWCSÁK. Csak tudnák, hova lette?
      ÖRDÖG S. Itt vagyok én helyette!...
      MRAWCSÁK. (Ránéz, sértődve.) Oh jaj! géh zum taifel, vin boszorka! talam csak nem vagyol szerelmetes belímbe?
      ÖRDÖG S. Még ugyan nem szeretlek, mert nem sok szeretni valót mutatsz; de azért párosulhatnánk, ha tudsz kenyeret keresni, s el birsz egy ilyen asszonyt tartani!
      MTAWCSÁK. Tíged? Te vín korhely - zsobrak!
      ÖRDÖG S. Hát te tán józan vagy?
      MRAWCSÁK. (Tekintélylyel.) Most mar szot se tübet hozam te... te!...
      ÖRDÖG S. Jó, jó! hiszen eddig se én jártam, hanem te jöttél utánam.
      MRAWCSÁK. Ja? in ferbindolnám magamat egy olyan csuf tranyisztraval, a ki groszmutter lehetne tülemtül? pfujj! Minek is szóba alnyi az ilyen miszt nipsiggel?
      ÖRDÖG S. Óh, eszem azt a vergyi veres, hupikék orrodat, de hetzbe vagy! Hát azt gondolod, hogy külömb emberek nem kunéroztak már engem, mint te vagy? Hiszen szegény, még a nyelved se tiszta, még az is habarék, hetet-havat összedarál! No bizony! Mivel vagy külömb? hogy most megtraktáltál? Soh' se olyan fenynyen hé! Vissza tudja azt adni Ördög Sára! Hé! itczés! (Zörget.) hallod-e tubuskám! Katikám! (Zörget.) Hé! „jó lelkű” hallod-e?

      MÁSODIK JELENET.
      KATI. VOLTAK.

      KATI. No, mi kell?
      ÖRDÖG S. Adjon egy itcze törkölyt!
      KATI. Még se volt elég?
      ÖRDÖG S. Nem magamnak; ez az ur felhányta azt a két-három korty italt, a mivel megkinált, hát visszaadom neki! Ördög Sárának nem kell a panaszos.
      KATI. (Kihozza az itatl.)
      ÖRDÖG S. Tegye oda neki! (Rongyos kendőből apró pénzt szedett elő.) No igyál, fulj meg! fizetek ám még többet is, csak azt lesd! Tessék, itt az ára! Vagyok én olyan gavallér, mint te, piszkos!
      MRAWCSÁK. (Felkapja az üveget s kiöntözi a pálinkát.)
      ÖRDÖG S. (Feláll, egyszerre más hangon, sajnálva.) Jaj, te! azt a drága italt? nem félsz az istentől?
      MRAWCSÁK. Hallgatni mar, kutyja lelki! (Hozzá megy, visszaülteti előbbi helyére.) Tak! A maga asztalához megy.) Is most csendes banya! csendes!... mert corpo di dio, corpo di bacco... (Morogva leborul az asztalra.)
      ÖRDÖG S. (Szintén morogva.) Akaszszanak fel a neved napján, vén csavargó tolvaj! (Hátat fordít neki s az ajtónak is.)
      MRAWCSÁK. (Mintegy álomban.) Lizika... Lizika...
      MIKLÓS. Te, Ábris, rossz ez a bor, olyan mint a méreg, a muzsikaszó meg búbánatot terem!
      ÁBRIS Jobb is, ha elmegyünk..
      MIKLÓS. Hova?
      ÁBRIS. Haza!
      MIKLÓS. Nincs már nekem hazám! (Feláll, látszik rajta, hogy egy kissé ittas. A czigányokhoz.) Húzd! (Ábrishoz.) Gyere, vezess!
      ÁBRIS. Hová!
      MIKLÓS. Szép lányokhoz!

      HARMADIK JELENET.
      KATI belép jobbra, LISZKA balra, majd KORCSMÁROS.

      MIKLÓS. (Egyszerre átkarolja Katit s tánczol vele, ugyanakkor Liszka belép a baloldali ivóba, körülnéz, látja, hogy észre sem veszik, leül Ördög Sára asztalához előre.)
      ÁBRIS. (Egy pár fordulás után int a czigányoknak, fejezzék be a csárdást, azok megteszik.)
      MIKLÓS. Mi az? (Dühösen.)
      ÁBRIS. (Katit karolva.) Pajtás, ez az én szeretőm!
      MIKLÓS. Jól van pajtás! nekem már úgy sincs; volt, nincs. Verje meg az isten! (Visszakönyököl előbbi helyére és sír. Ábris, Kati elmennek.)
      LISZKA. (Magában, körülnézve.) Mrawcsák alszik; bizonyosan részeg, mint a csap! Ezt a vén koldusasszonyt nem ismerem; itt könnyen megeshet.
      ÖRDÖG S. (Felnéz, meglátja Liszkát.) Ni ni! uj vendég! vajjon honnan zavarták el ily késő éjszaka?
      LISZKA. (Magában, elővéve egy papírt, melyben foszfor van.) Borban igyam-e meg , vagy tán pálikában? egyiket sem ittam soha életemben!
      ÖRDÖG S. (Nézi.) Szép is fiatal is... hejh! vajjon milyen uton járhat?
      LISZKA. Megkérdezem, hogy melyik jobb? (Ördögre néz, tekintetök találkozik, egy percznyi szünet.) Kedves nénémasszony!
      ÖRDÖG S. (Jószívűen.) No mi kell galambom?
      LISZKA. Melyik jobb, a bor-e vagy a pálinka?
      ÖRDÖG S. Melyik? ... mire?
      LISZKA. Betegség ellen.
      ÖRDÖG S. Hát mi bajod?
      LISZKA. Mindenem fáj ... oda vagyok.
      ÖRDÖG S. Szegény, akkor a patikába eredj!
      LISZKA. Voltam már!
      ÖRDÖG S. Nohát?
      LISZKA. Adtak igen jó port; ez meggyógyít engem! (Magában.) Husz pakli gyufának levakartam mérgét, annyi talán megöl!?
      ÖRDÖG S. Bevetted már?
      LISZKA. Nem, mert azt mondták, hogy bor- vagy pálinkában hamarább használ.
      ÖRDÖG S. Jó is az mind a kettő!... De a nóta mégis azt mondja, hogy „Jobb a bor, jobb a bor, jobb a pálinkánál!”
      LISZKA. Akkor abban iszom meg! Hé! valaki! Korcsmáros vagy korcsmárosné! (Egy vén zsidó a söntésen keresztül bejön.)
      KORCSMÁROS. Tessék!
      LISZKA. Adjon két itcze bort!
      KORCSMÁROS. (Ránéz.) Kettőt?
      LISZKA. No, mit néz? orvosságnak iszom!
      KORCSMÁROS. Orvosságnak? talán kilencz itczés a gyomrod, mint a sáráé?
      LISZKA. Ne firtassa, csak adja ki!
      ÖRDÖG S. Mit is gondolsz? sok az a két itcze!
      LISZKA. Megiszszuk együtt!
      ÖRDÖG S. Én már nem iszom, ugyis tele vagyok.
      LISZKA. Ej, dehogy nem! Úgy se látjuk mi többet egymást soha!
      ÖRDÖG S. Hát hova szándékozol?
      LISZKA. Messze, nagyon messze; idegen országba!
      KORCSMÁROS. (Eleibe teszi a két üveg bort.) No, itt az útravaló! fizessen meg érte!
      LISZKA. Mi az ára?
      KORCSMÁROS. Negyven réz!
      LISZKA. Itt van!
      MIKLÓS. (A czigányokhoz, éneket kezdve.)

      Dal.

      Hej, zsidó, zsidó, rongyos zsidó!
      Van-e nálad pirosító?
      Halvány a rózsám orczája,
      Ráfár három forint ára!
      (Ezalatt Liszka beönti a mérget az egyik üvegbe, a dal hallatára azonban meredten marad, mintha ismerné ezt a hangot.)

      LISZKA. Mintha őt hallanám! (Szeme a levegőbe néz s félkézzel nyúl az üveg után, eltéveszti s a por felét a másik üvegbe tölti, úgy hogy mind a két üveg mérges.)
      MIKLÓS. (Egy verset énekel s az asztalra borul, a zenészek tovább húzzák; az ujrakezdésnél Liszka zokogva folytatja a második verset, mintha felelne rá.)

      Dal.

      Nincsen apám, nincsen anyám,
      Az Isten is haragszik rám!
      Árva vagyok, mint a gólya, Hej! kinek nincsen pártfogója!

      LISZKA. (Keserű vígsággal felkapja az egyik üveget.) Ej, igyunk! éltesse kendet az Isten! (Isznak. - A czigányok átmennek egy vígabb dalba.)
      MIKLÓS. (Énekel.)

      Jaj de sok szép szeretőm volt,
      De még ilyen soha se volt,
      Sárga reczecze
      piros barna menyecske
      Szemöldöke csalt ide!

      LISZKA. (Önfeledten, kezében üveggel, magát illesztgetve.)

      A ki így meg tudott csalni,
      Titkon szeretőt tartani,
      Sárga reczecze
      Ne legyen több kedvese;
      Verje meg az Istene!

      MRAWCSÁK. (Felébred, Liszkára mered, rendkivüli örömmel kaczag.) Hahahaha! Lizika! Lizika, dusicska molya! (Hozzá megy.) Vissza gyütte nekem? (Csókolni akarja a kezét, meg akarja ölelni, Liszka mindig kikerüli.)
      LISZKA. Félre!
      MRAWCSÁK. No no no! satzika! hat nem hozam gyüte visza?
      LISZKA. Nem bizony!
      MRAWCÁK. Hat akkor minek gyüte!
      LISZKA. Csak!
      MRAWCSÁK. Hat nem is szereti?
      LISZKA. (Vadul.) Hahaha! vén bolond! hát azt hitte, hogy szeretem?
      MRAWCSÁK. No, varja maga hálátlan! majd fogja még maga siratnyi a hüséges Mrawcsákot! ...
      LISZKA. Ej, mit, igyék!
      MRAWCSÁK. Sag iszom! (Felveszi a maga pálinkás üvegét és kiiszsza, a mi benne van.) Iszom! (Zörög.) Hej! zsidóka! corpo di bacco!
      KORCSMÁROS. (A söntésben.) No?
      MRAWCSÁK. Bor! palinka! likőr, sok! ma fogok mulatni!
      LISZKA. Jól van, Mrawcsák! éljen! ma mulatunk, vigan leszünk! Bort ide, korcsmáros! Ugy se tart már soká ez a kutya élet!
      MRAWCSÁK. (Egy öt forintos bankjegyet fitogtat.) Van píz, van sok, van minden, látolsz zsidó? (Mutatja a korcsmárosnak, ki egy üveg bort hoz.) Nix egy, - tiz, husz halbe, ide. (A maga asztalára mutat.)
      LISZKA. Jól van, Mrawcsák! hej csak czigány volna! hogy tánczolva és dalolva adnám ki lelkemet!

      (A másik oldalon a czigányok csárdást huznak, Miklós ülve s fejét két tenyerébe mertíve a csárdás szerint mozog. Liszka egészen neki szilajodva elkezd tánczolni, rá mindjárt Mrawcsák s együtt tánczolnak.)

      LISZKA. (Táncz közben.) Ujujju! ... Jó éjszakát, czudar világ! nem fogsz ki már rajtam!
      ÖRDÖG S. (Fejét rázza, - a megbotránkozás hangján.) Ugyan, ugyan te lány, hát ilyen beteg vagy te?
      LISZKA. (Vadul.) Ilyen hát!
      ÖRDÖG S. No tisztelem a virtusodat!
      LISZKA. Mi köze hozzá? (Kihívólag eleibe áll.)
      ÖRDÖG S. Semmi! De szégyenlhetnéd magad, hogy fiatal létedre egy ilyen országos korhely csavargóval összeadod magad!
      MRAWCSÁK. (Liszkát maga elől elmozdítva nagy dühvel Sára elé rohan s fenyegeti.) Te, sztari baba! te vín boszorka csunya, te vagyolsz csavargó; én vagyok zur! tudolsz, te vín pintli!
      ÖRDÖG S Úr vagy, úr! csak rád kell nézni, még a bolond is elhiszi!
      MRAWCSÁK. Neked van píz, smukk, ruha, minden!
      ÖRDÖG S. Sohse dicsérd magad; dicséri az a sok fót-hátán-fót nagy gazdagságodat.
      MRAWCSÁK. Ez vandorló ruha meg van, ez neked profeszionsz kleid. (Gyöngéden Liszkához.) Úgy-e, Lizika?
      LISZKA. (Visszaesve valódi természetébe, elmerül s a kérdés bántólag hat reá.) Mit tudom én?
      MRAWCSÁK. (Gyöngéden vállára teszi kezét.) Hisz maganak mondta, sokszor mondta, hogy van neked minden.
      LISZKA. (Vállat von.) Ej, bánom is én!
      MRAWCSÁK. Hat maga se hisz?
      LISZKA. Nem!
      MRAWCSÁK. Igazan?
      LISZKA. Ugyan hagyjon már békét!
      MRAWCSÁK. (Elfordul - magában.) Ahá! most jutja eszibe valami, azir nem szereti engem, hogy nem láta semmi! Most előveszem utolsó manöver, s kirukkolja előtte, mint igazi gavalír! (Fenn Liszkához.) Hat csak nem hiszi? nem?
      LISZKA. (Oda vetve.) Nem hiszek én semmi!
      MRAWCSÁK. No wart! (Lázas sietséggel felbontja a pintlit, s abból egy öltözet fekete ruhát vesz ki, a nadrágot az asztal végére teríti, úgy hogy a két szára lecsüng, a frakkot felveszi, s egy ruganyos magas tetejü kalapot a fejére tesz.)
      LISZKA. (Ezalatt háttal leül s bágyadtság mutatkozik rajta.) Jaj! ... már a fejem szédül ... talán nincs messze az óra? ... Óh, ha most itt volnál s a szivembe néznél, bús sorsomon, tudom, hogy elkeserednél! ...
      MIKLÓS. (Éppen úgy, emlékeivel foglalkozva.) Soh' se felejtem el! ... nem lesz az én bánatomnak soha vége... meg vagyok én égve! ...
      ÖRDÖG S. (Liszkát hosszasan nézve, magában.) Eszembe jut bünöm, ha bánkódót látok ... Rajtam van az átok! ... (Kis szünet, mind el van merülve.)
      MRAWCSÁK. (Felöltözve hetykén.) No? ki vagyom én, mi vagyom én, ha?!
      LISZKA. (Rá se néz.)
      MRAWCSÁK. Lizika! Satzika! nézni engem.
      LISZKA. (Rá se néz.) Látom!
      MRAWCSÁK. Nem látolsz!
      ÖRDÖG SÁRA. Ugyan mit nézne rajtad?
      MRAWCSÁK. Te, klepsidra vínsig, adok neked egyet. (Pofont mutat.) Lizika!
      LISZKA. Hagyjon már békét!
      MRAWCSÁK. Üm! no wart! most csinalok legislegutolsó strun ha ez sem hasznal, akkor Mrawcsák alo mars, hamar in die Valachai.(Háttal fordul, felrakja a gyürüket, óralánczot, előbb a nadrágot a másik nadrágra felhuzza.)
      MIKLÓS. (A czigányhoz.) Berczikém! üveg hangon, gyémántosan azt a nótát, hogy „Lehullott a fehér rózsa levele!” (Elkezdik s a leglágyabb adagióval játszák.)
      LISZKA. (Magában, összekulcsolt kézzel, az asztalra könyökölve.) Ha gyónni kell előtted, Istenem, gyónok! Tudod minden bűnöm, én csak egyet tudok, hogy szent nevedre szidalmakat szórtam, s ha az átok azért fogamzott meg rajtam, úgy bocsád meg bűnömet, kinos halálomban! ... Jaj! milyen verejtékes a homlokom! ... (az előtte levo félig telt üveget megkapja s görcsösen tartja, nézi.) Ölsz-e már? vagy többet kérsz magadból? ... úgy-e többet, mert ha ezt már mind megittam volna, régen halva volnék! ... (Inni akar, de megborzad s eltolja magától.) Rossz, mint a méreg! ... (Hirtelen utána kap.) Ej gyáva! idd ki, jól, fenékig! (A szájához veszi.)
      MRAWCSÁK. (Ebben a perczben feléjök fordul, Liszkához megy, megfogja kezét, nem engedi inni.) No! most néz meg, ki vagyom?
      ÖRDÖG SÁRA. (Meglepetve, nagy hangon.)Tyüh! fogontatta! ez már valami!
      MRAWCSÁK. (Kevélyen végig sétál előttük.) No, hat nem vagyom ín nagysagos zur? ha?! (Liszka elé áll.) Lizika! (Gyürüs ujjával állát czirógatja.) Satzika! úgy-e - ha?
      LISZKA. ((A meglepetéstől meredten áll s néz.) Teremtő szent Isten! ez mind a mi smukkunk!
      MRAWCSÁK. Úgy-e szép, ha?
      LISZKA. Nagyon szép! (Magában, lázasan.) Óh, csak addig éltess teremtő Istenem, míg ez a bűn a világ előtt fényesre kiderül!
      MRAWCSÁK. (Liszka mellé áll s az arany és ezüst pénzt dicsekedve mutogatja.) Hat meg ez ni? meg ez? ... ha?
      LISZKA. (Magában.) A pénz is mind nála! Óh, mit csináljak most? ... (Fent, tetsző hizelgéssel.) Jaj, de sok szép pénz!
      MRAWCSÁK. Látolsz? ez mind lesz tied, ha gyüsz velem Olájos országba, és szertelsz engem. No, Lizika! dusicska, satzika, gyüsz? ha?
      LISZKA. (Határozottan.) Megyek!
      MRAWCSÁK. (Örömében nagyot ugrik.) Bravo! iljen! iljen! Zsidóka! hej, hej! sag mos mig rumot, theát, krampampulit, sokat! (Nevető örömmel szerelmeskedve ölelni akarja Liszkát.) Hihihi! jaj! szíp Lizika, puszika engem tied, - na! ... (Csókra tartja száját.)
      LISZKA. Majd máskor.
      MRAWCSÁK. De adolsz neked szíp gyürü, karikakas, ni. (Lehúzza ujjáról, a Liszkáéra akarja húzni.) No, nesze!
      LISZKA. Egy gyürü? Az nem kell! Adja ide mind!
      MRAWCSÁK. (Ránéz.) Mind?
      LISZKA. Hát! Hiszen egy gyürüért csak nem szerethetem!?
      ÖRDÖG S. (Ismét a botránkozás és bosszúság hangján.) Te lány! hát alkuszol vele?
      LISZKA. Muszáj!
      ÖRDÖG S. No, nem tudom, ki szült? de annyi igaz, hogy anyádnak nem lehetsz öröme!
      MRAWCSÁK. ((Leszedi a gyürük felét.) No, itt adolsz fele; - fele feleség, fele zur! jó?
      LISZKA. Nekem mind kell!
      ÖRDÖG S. Te lány, ne ronstd meg az életedet, hisz még fiatal vagy! ... Hát nem látod, hogy kivel van dolgod?
      LISZKA. Ej, tudom én, hogy mit csinálok!
      MRAWCSÁK. Még adolsz kettő! (Nagylelküen.) No, három! meg egy óra, meg egy lancz!
      LISZK Mondom, hogy nekem valamennyi kell!
      MRAWCSÁK. Hiszen mind lesz tied, ha leszel enyim igazi feleség!
      LISZKA. Nekem most kell!
      MRAWCSÁK. (Gyanakodva.) Most?
      LISZKA. (Követetőleg.) Igen is, most!
      MRAWCSÁK. Hogy aztán megszökje vele, hogy engem kijatsza. Mos mar krigszt nix! nye más nyics! nem kapolsz semmise! (Megfordul, az asztalhoz megy, s visszapakol mindent.)
      LISZKA. (Indulatosan utána megy, hogy erőszakkal elvegye.) De fogadom istenemre, hogy enyim lesz!
      ÖRDÖG S. (Utját állja, megfogja, s lassú hangon.) Megvesztél? nem látod, hogy ez csak kirabolt kincs lehet?
      LISZKA. Tudom, s éppen azért!
      ÖRDÖG S. (Bámul.) Ki vagy te, lány, hogy ilyen rossz lélek szorult beléd?
      LISZKA. Ördög Liszka!
      ÖRDÖG S. (Döbbenve.) Ördög? Honnan származol?
      LISZKA. A megölt Angyaltól.
      ÖRDÖG S. Értelmesen beszélj!
      LISZKA. Jobban nem tudok! De hát maga kicsoda?
      ÖRDÖG S. Én is Ördög vagyok; de a te korodban még Angyalnak híttak.
      LISZKA. (Nézi, sejtelmes borzalommal.) S mért lett Ördög?
      ÖRDÖG S. Mert a bűn az Éva almájába harapott! ...
      LISZKA. Most meg én nem értem.
      ÖRDÖG S. Ne is értsd meg soha! mert hejh! a kóbor kutyánál is rosszabb sorsa van a bűnös, becstelen személynek.
      LISZKA. Honnan tudja?
      ÖRDÖG S. Abban őszültem meg! Az tett semmivé, az üldöz úton, úfelen; az az átok rajtam. (Igaz, mély érzéssel.) Oh te lány, én nem tudom, ki vagy; de lennél bár a legnagyobb ellenségem egyetlen magzatja, még akkor is kérve intenélek: hogy maradj becsületes!! ... Te lány! tudod-e, hogy mi az?! koldus a nélkül a király, s király - ha birja, vele a koldus is!
      LISZKA. Én nem úgy tapasztalom!
      ÖRDÖG S. Példát mondok, ha kell.
      LISZKA. Példa vagyok én is!
      ÖRDÖG S. Én tán nagyobb?
      LISZKA. Ki tudja?
      ÖRDÖG S. Tizenhat esztendőt töltöttem börtönben.
      LISZKA. Miért?
      ÖRDÖG S. Mert letértem a becsület útjáról! Hites férjem mellett szeretőt tartottam, s mennél jobban megszerettem a bűnt, annál jobban gyülöltem az igazt, becsületest! ... Gyerekem volt ...
      LISZKA. (Balsejtelemmel.) Kitől?
      ÖRDÖG S. Férjemtől ... de ugy gyülöltem azt is, mint tulajdon apját, bezzeg szeretném most! ... S mikor a rút bűn fekélye egészen elterjedt szívemen, pokol lett életem, az ördögök játsztak, incselkedtek velem! ... Te lyány! ha valaha életedben megkisért a gonosz, Isten nevét kiáltsd és kérd: hogy védelmedre tegyen, ha kell, csodát.
      LISZKA. Tovább... tovább...
      ÖRDÖG S. Hát még most se érted, hogy mire vitt a gonosz?
      LISZKA. Nem!
      ÖRDÖG S. No hát neked megmondom, ajkamra veszem, a mit lelkem tagadni szeret, kimondom, hogy tanulj: - megöltem férjemet!
      LISZKA. Szent Isten!
      ÖRDÖG S. Ne félj! megbünhödtem érte! (Szivét veri.) Itt, itt lakik a biró!...
      LISZKA. (Lázasan.) S hogy hítták a férjét?
      ÖRDÖG S. Angyal Pál!
      LISZKA. (Rendkivüli meglepetéssel.) Angyal? Óh mindenható Isten!...
      ÖRDÖG S. No, mi lelt?...
      LISZKA. (Meredten nézi anyját, majd megfogja, küzd, mintha megnémult volna, végre zokogva felkiált.) Óh anyám! anyám, anyám!! (Összeroskad.)
      ÖRDÖG S. Mit mondtál? ... én a te anyád?... hát ki vagy?... beszélj!... (Mellétérdel, fel akarja emelni, nem bírja.) Hallod? no nyisd fel már a szemed! mert az enyim is kifut, ha igy csorog könnye! (Mrawcsákhoz.) Te gyer már, segíts!
      MRAWCSÁK. (Oda megy.) No Lizika! mi baj?
      ÖRDÖG S. Mi baj? látod hogy elszédült!... hamar csak valamit!... (Felültetik, ott, a hol elesett s Mrawcsák tartja a fejét, Ördög Sára meglátja a mérges üveget.) Nini! hisz itt az orvosságod!... (Felveszi.) Nesze galambom, ettől meggyógyulsz, ettől magadhoz térsz, nesze igyál. (Itatja, de Liszka keveset iszik.) Igy, igy... ez meggyógyit... (Elveszi az üveget szájától.) Jaj! hogy megrendült a szivem gyökere!... alig állok én is!... (A kezében levő üvegre néz.) Ez tán jó lenne nekem is, mert mindenem remeg! (Megrázza az üveget s kiiszsza fenékig.)
      LISZKA. (Magához tér, Mrawcsák felsegiti, beteg hangon.) Mrawcsák! ne hagyjon el, beteg vagyok, majd ha jobban leszek, megyünk... ne féljen... szeretem...
      MRAWCSÁK. Sag tudom...
      LISZKA. Lefekszem ide. (A padra mutat.) Adjon a fejem alá valamit...
      MRAWCSÁK. (Körülnéz.) Jó lesz a pintli? - ha?
      LISZKA. Jó! (Mrawcsák a pintliért megy, azt összeköti, ezalatt Ördög Sárához titkon.) Menjen hamar pandurokért, hogy ezt a zsiványt elfoghassuk, mert e miatt halok meg!
      ÖRDÖG S. Óh dehogy halsz, szentséges angyalom! Viszlek innen nyomban, liliomágyba fektetlek, száz doktort hozatok, éjet napba fűzök, úgy kérlelem istent, hogy felejtse el bűnöm!... Kincseket koldulok, mind lábadhoz rakom, s ha az ég rám hallgat, az az én nagy átkom áldás lesz te rajtad!...
      LISZKA. Jó, jó, csak siessen, hozzon valakit!
      MRAWCSÁK. Itt van pintli! (Leteszi Liszka mellé a padra.)
      ÖRDÖG S. Megyek! (Megfordul.) Jaj! mi ez? nem látok!... (Visszafordul és támolyog.) Az öröm okozza-e, vagy a mértéktelen ital?... Vezessetek!... istenhez akarok jutni... (Egy lépést tesz.) Megyek, angyalom!... (Nagyot kiált.) Jaj!... (Összeroskad.)
      LISZKA és MRAWCSÁK. Mi az?
      ÖRDÖG S. Meggyult a szívem!... Oltsátok el!... hamar, hamar!... mert mindjárt eléget!
      LISZKA. (Hozzá siet.) Mi baja?
      ÖRDÖG S. Az agyvelőm is ég!... csókold meg!
      LISZKA. (Megcsókolja.)
      ÖRDÖG S. Úgy, úgy! ez jól esett!... Ne félj, nem halsz meg!... én nem engedem!... de az az orvosságod nagyon rossz!...
      LISZKA. Ivott belőle?
      ÖRDÖG S. Jó felét kiittam!
      LISZKA. Jézus Mária! Orvost, orvost! hamar!
      ÖRDÖG S. Minek?
      LISZKA. Méreg volt benne!
      ÖRDÖG S. Méreg? hát te is azt ittál?
      LISZKA. Azt!
      ÖRDÖG S. Miért?
      LISZKA. Mert meguntam az életet!
      ÖRDÖG S. (Kinosan.) Óh büntető isten! hát ilyen a kezed?... (Nagy küzdelemmel feláll.) Nem, nem halok meg; csak azért se! te se! mi még jó időket élünk! Perbe szállok miattad istennel, megtagadom jóságát ezerszer, ha most rossz lesz hozzánk!
      LISZKA. Mrawcsák! az istenre kérem! hivjon orvost, vagy valakit ide!
      MRAWCSÁK. Ja ja! (A pintlire néz.)
      LISZKA. De siessen, mert rögtön vége!
      MRAWCSÁK. Ja, ja, megyek! (El.)
      ÖRDÖG S. (Megrázkódik.) Jaj! minő pokolégés van egész testemben!... Tarts!... vagy majd én tartalak!... (Megfogja, nézi.) Lyányom vagy?... az én lyányom?... Az ördög angyala?! (Szivére szoritja.) Az vagy, az, szived veréséről megérezem, úgy dobog, mint enyim!... (Nézi.) Óh de szép vagy, éppen mint én voltam!... (Egyszerre erélylyel.) De jó vagy-e még, mondd meg?
      LISZKA. Nem ismerem a bünt!
      ÖRDÖG S. Úgy áldott az Úr, ha attól megóvott! Jaj! ez a halál keze!... (Összeroskad ismét, Liszka lábaihoz.) Végem... végem... (Rámered Liszkára.) Imádkozz... imádkozz... mert tied a dicsőség... mind örökké... ámen... (Meghal.)
      LISZKA. Anyám! anyám!... meghalt! Óh jaj! én voltam gyilkosa!... most már én is megérdemlem a halált! (Az asztalon levő másik üvegből iszik, aztán az anyja mellé térdel, de előbb a Mrawcsák pintlijét az anyja feje alá teszi.)

      NEGYEDIK JELENET.
      MRAWCSÁK. VOLT. (Befut a másik szobába.)

      MRAWCSÁK. Hej urakok! doktorok! baratok! gyönni hamar velem!
      MIKLÓS és ÁBRIS. Hova?
      MRAWCSÁK. Ide, kis korcsmaba.
      MIKLÓS és ÁBRIS. Minek?
      MRAWCSÁK. Kettőnk haldoklanak!
      MIKLÓS. Kik?
      MRAWCSÁK. Lizika, meg az anyja?
      MIKLÓS. Liszka, meg az anyja?
      MRAWCSÁK. Ja ja! csak gyünni, no, hamar!
      MIKLÓS. No hát menjünk! (El mind.)
      LISZKA. (Anyja mellett étrdelve.) Jóságos istenem! ha itt angyaloknak csufolt a világ és ördögök voltunk, vigy magas egedbe, s tégy ott angyalokká!

      ÖTÖDIK JELENET.
      MIKLÓS. ÁBRIS. MRAWCSÁK. VOLT. CZIGÁNYOK. KATI. STB.

      MIKLÓS. Liszka! te vagy? ... (Hozzálép, látja a halottat, borzadva.) Ki ez a halott?
      LISZKA. Anyám!
      MIKLÓS. Anyád? - Óh szerencsétlen!...
      LISZKA. Csak te légy szerencsés! Nézd, az az ember oka minden bajnak, nála van a kincs. (A pintlire mutat.) Ebben van eldugva, - fogasd el!
      MRAWCSÁK. (Figyel s szökni akar.) Haj, haj!
      MIKLÓS. (Megfogja.) Megállj, vén gazember! Ábris, fogjátok meg! (Ábris és a zenészek fogják.) (Liszkához.) Hát neked mi bajod?
      LISZKA. Semmi! csak vigye haza kincsét!
      MIKLÓS. Hisz te vagy az én kincsem!
      LISZKA. Én mindjárt meghalok! (Elhanyatlik.)
      MIKLÓS. (Ölébe ragadja, s csókolja.) Nem halsz! nem engedem, s nem engedi isten!... Vezessetek! hadd vigyem doktorhoz, - vagy ha az nem segit, veled megyek fel a mennyországba! (Indul Liszkával.)

      (Csoportozat.)

      (A függöny legördül.)

      HARMADIK FELVONÁS.

      A szinpad hátterében jobbra egy földszintes, mélyen benyuló ház, elől két ablak, az udvarra néző részen felosztva kettő-kettő, középen ajtó. Elől az ablak felett ezen felirat áll: „Városi kórház”. A ház előtt az egész színen keresztül léczkerités kapuval, ugy, hogy az „ut” a szin elején van; a keritésen tul, a kórház udvara fákkal, mely kertben végződik, a kerten keresztül fák és bokrok közt gyalogut vezet a temetőbe.

      ELSŐ JELENET.
      MIKLÓS. JÁNOS BÁCSI, KÓRHÁZ-FELÜGYELŐ.

      MIKLÓS. Hát ma kijön?
      JÁNOS. Ki.
      MIKLÓS. Bizonyos?
      JÁNOS. Mint a kétszer kettő!
      MIKLÓS. Fölkelt-e már?
      JÁNOS. Most öltözködik.
      MIKLÓS. Akkor hát sietni kell! De kedves János bácsi, az isten áldja meg, ne szóljon neki egy szót se!
      JÁNOS. Én? - hát asszony vagyok én, hogy pletykának gondolsz? Aztán én is azt akarom, hogy legyen egy kis öröme szegénynek! Ugy is annyit sir az istenadta, hogy no!...
      MIKLÓS. Emleget-e engem?
      JÁNOS. Nem a! Soh' se láttam még én olyan fehérszemélyt, pedig sokféle megfordult már a kezem alatt. Ennek soha semmire el nem mosolyodik szája! ezt nem lepi meg semmi! Küldtek ennek ruhát, ételt, és semmit se vett el! Látogatták jeles dámák, uri kiszasszonyok, kérdezgették sorsát, hajdani életét, beszélt, beszélt, de nagyon keveset! Egyszer kért valamit, a mióta itt van: azt, hogy ne ereszszenek hozzá semmi látogatót, mert akkor megszökik.
      MIKLÓS. (Elgondolkozva.) Szegény beteg angyal!
      JÁNOS. Az a! én is annak tartom: nagy betegnek, a kit a kórházban nem gyógyithatnak ki! Hejh! az ilyen hánytvetett életü leánynak, ha jó s becsületes, - nehéz az élete! Tudom; mert sok panaszból sok igazság rí ki, nekem pedig kijut eleget hallani.
      MIKLÓS. Ő nem panaszkodott?
      JÁNOS. Soha!
      MIKLÓS. Hát arra vajjon emlékszik-e, hogy az ágyánál virrasztottam?
      JÁNOS. Nem tudom.
      MIKLÓS. No mindegy? ha az isten egymásnak szánt, egymáséi leszünk, - ha nem? ... ej! az nem is lehet máskép! Annyi búbánatra örömnek kell jönni; annyi szenvedésnek jutalom a bére! Megyek, s a ki jönni akar, jöjjön, nézze meg és győződjék meg, hogy én nem vagyok a hibás: hogy én most is éppen úgy szeretem, mint a mikor először megláttam!
      JÁNOS. Eredj, öcsém! hozz derék tanúkat, majd úgy intézem a dolgot, hogy a mint kilép, - te jösz eleibe, melletted pedig a tanúk; akkor aztán elmondod neki, a mit akarsz; s ha a betegsége erre se gyógyul, ha ajkára nem ül ki az édes öröm mosolygása, akkor nem mi közénk való; sir akkor a helye!
      MIKLÓS. Igaza van! No hát addig is az én istenem áldja! Siessetek ám vissza. (El a kapun, s elől balra.)

      MÁSODIK JELENET.
      JÁNOS.

      JÁNOS. Siess, öcsém, siess! ne félj, itt minden rendben lesz! Hanem előbb megeszem ám a fröstököt, mert addig nincs igazi kedvem, - aztán majd beszélek azzal a szomoru leánynyal! (El a házba.)

      HARMADIK JELENET.
      LISZKA. (Halvány, szomorú, nagyon egyszerü ruhában jön a házból kevés szünet.)

      LISZKA. „Felgyógyultál, mehetsz, - köszönd meg a doktor urnak, meg a város bírájának, hogy ide vettek, s ingyen adtak mindent! Aztán többet ne tégy ilyen bolond dolgot... légy jobb, s becsüld meg magadat!” Ez az utra való, ezt mondta Szájasné, a vén ápoló asszony. Köszönöm, néni, de azt szeretném jobban, ha köszönni semmit se kéne!... Mit ér már nekem az élet?... hisz nehezebb ez nekem, mint a halál terhe, a mit már félig elviseltem. Az éjjel is olyan szörnyű álom kinzott: apám anyámmal iszonyu harczot vítt, én meg sirtam, nyöszörögtem s tulajdon „jaj” szavam ébresztett fel reggel. Szomoru reggel ez, ... mert utra küld ujra, és én még nem tudom, hogy merre forduljak?... Mi is vagyok én most? keresem, kutatom... a nagy kutatásba bele fájdul fejem, s örökkön örökké csak azt tapasztalom: hogy engemet elfelejtett isten! (Magát biztatva.) Ne is bánkódj te már, ne is sirj te többet, hisz mióta rád tört a baj, - sirtál te eleget! Sirva mondtad rá az átkot, sirva jártad a világot, sirva kérted az istent: hogy azt a rád szakadt átkot, azt a nehéz búbánatot, tétesse sirba veled!... Óh, de édes reménykedés s nyugtató hit volt abban: pihenni lent a sirban! S ime most ujra itt állok, fájóbb szivvel, mint hajdan; most még pusztább ez a világ, és én még százszorta árvább vagyok, mint a milyen voltam! Most már utat se találok; mert embert, világot utálok, nincs már szivemben se tüz! S mintha életemben soha nem is szerettem volna, - nem szeretek senkit, senkit... üres minden és puszta, pedig úgy szeretném mégis, ha a szivem ő mellette egy pár jó szót szólana!... Ugy szeretnék messze lenni, - magam se tudom, hogy hol, csak olyan hely lenne, a hol rám több bánat nem omol! (Szünet.) Elmegyek a temetőbe, - az lesz az én templomom, s mind azt, a mi szivemben van, egy sirnál leimádkozom!... Szóba állok az istennel s megüzenem imádságomban, hogy legyen reám gondja, hogy irjon a csillagsorba; van ott úgy is sok árva!!

      Dal:

      Szomoruan zúg-búg a szél,
      Csendről, nyugalomról beszél.
      Kis madárka csörg az ágon.
      Temetőbe, sirba vágyom,
      Sirba vágyom!

      Szomoru füz hervadt lombja
      Ráborul majd sirhalmomra,
      S édes lesz ott megpihenni,
      Oda lent majd nem fáj semmi,
      Nem fáj semmi! -

      (El a kerti gyaloguton a temetőbe.)

      NEGYEDIK JELENET.
      JÁNOS BÁCSI. (Kijön, körülnéz.)

      JÁNOS. No nézd! se odabent, se idekint nincs! hát hol van mikor itt kéne lenni? (Kiált.) Liszka! Liszka! hallod-e? - dehogy hallja! dehogy hallja!... Még megérem, hogy elszökött! kitelik tőle, - nem ád az ilyen se istenre, se emberre, hanem megy a saját bolond esze után! Ejnye de rászedett! - no! Most ha eltalál jönni a tekintetes fődoktor ur, - a jegyző meg a biró, meg egynehány szájas polgár, szépen leszek!... De vajjon hova, merre mehetett ilyen hamar? - Liszka te! ... Különben mindennek az a két gyámoltalan vén asszony az oka, még az is meglehet, hogy csupa fortélyból elküldték valamerre, hogy engem bajba és szégyenbe keverjenek! Csunya két incselkedő személy! egymást úgy marja hát megett, - persze, hogy engem is; de bezzeg mikor idegen érkezik, jámbor imádkozók, s szelid mind a kettő, mint a neki vénült macska! (Az ajtón beszól.) Szájasné! Kománé! jöjjenek ki csak egy szóra!

      ÖTÖDIK JELENET.
      SZÁJASNÉ. KOMÁNÉ. (Két öreg asszony, egyforma kopott, barna koczkás ruhában, fekete fejkötővel.)

      SZÁJASNÉ és KOMÁNÉ. Tessék?
      JÁNOS. (Tekintélyt igyekszik tartani.) Hát... hol van az az Angyal lyány.
      SZÁJASNÉ. A Liszka?
      JÁNOS. Az!
      SZÁJASNÉ. Talán a Kománé tudja.
      KOMÁNÉ. Én? hiszen a maga keze alatt volt! -
      JÁNOS. Igaz, - de azért mégis mindég maga ette meg a csirke becsináltat, meg a „kochot”, a mit a fináncz respicziensné küldött!
      KOMÁNÉ. Hát maga a rántott báránynak felét nem eldugta-e? Meg a „habczuppot” nem felfalta-e a szegény beteg elől?
      JÁNOS. Ahá!... igy sül ki az igazság! No csakhogy tudom! Most már az is világos előttem, hogy az aszubor mért fogyott el egy cseppig olyan hamar, hogy még csak meg se kóstolhattam!
      KOMÁNÉ. Szájasné!
      SZÁJASNÉ. Kománé!
      JÁNOS. Szájasné is, Kománé is megeszik-iszszák a betegnek valót! Ezt már régen tudtam, most pedig világosan egymásra vallottak, és ezt a fődoktor urnak még ma följelentem, ha nekem azt az Angyal lyányt rögtön elő nem teremtik.
      SZÁJASNÉ és KOMÁNÉ. De hát honnan vegyük elő?
      JÁNOS. Ahová tették!
      SZÁJASNÉ. Tette az ördög, a gyalázatost, én ki nem állhatom!
      JÁNOS. (Ráförmedve.) Ahá! maga marta el! Bizonyosan agyon szekirozta az ápolásával, és az a szegény lyány szó nélkül elment, csakhogy magától meneküljön!
      SZÁJASNÉ. Hát aztán, ha úgy volna is? Tudjuk, hogy ki és miféle volt.
      JÁNOS. Igen, de most számon kérik, mert itt a vőlegénye, egy gazdag pesti ember! hm! hát nem „hát osztán” Szájasné asszonyom! (Kitekint az utczára.) Ahol ni! jönnek! egy egész csapat! (Ingerülten.) Hol van? adjátok elő hamar! mert mind a kettőtöket elcsapatlak!
      SZÁJASNÉ és KOMÁNÉ. (Tipeg-topognak.) De hát hol van? (Mind a kettő nevét kiabálja.) Liszka! Liszka! Liszka te! hol vagy? he?
      JÁNOS. Ne sápogjanak itt, hanem menjenek utána.
      SZÁJASNÉ és KOMÁNÉ. De hova?
      JÁNOS. Tudom is én?! Jaj! már itt vannak!! és az a lyány nincs itt!

      HATODIK JELENET.
      MIKLÓS. KONTRÁNÉ. JEGYZŐ. BIRÓ. Több tisztességes polgár. ÁBRIS. KATI. LŐRINCZ. RÉZI. FÁNI. MALI. HANI. HARSCHLI. FARKAS. MÓRICZ s mindenféle nép gyülekszik lassan.

      MIKLÓS. No! itt vagyunk, János bácsi! A jegyző ur, a biró ur és ezek a tisztelt urak megtették azt a szives barátságot irántam, hogy eljöttek velem! Most hát maga álljon elő!
      JÁNOS. Hiszen én itt állok... de...
      MIKLÓS. Hát csak ne sokáig álljon, mert észre talál venni, és akkor vége az örömnek! No hát menjen, vezesse ki, én elvonulok oda a fa mellé, a jegyző úr pedig majd tudja, hogy mit csinál! (Tuszkolja.) No, menjen János bácsi!
      JÁNOS. Megyek... megyek... csakhogy én hiába megyek...
      MIKLÓS. Hogy-hogy?
      JÁNOS. Hát... izé... (A két vénasszonyhoz.) Most segitsetek no! - ne az ételt falni!
      MIKLÓS. Tán valami baj van?
      JÁNOS. Van... van!...
      MIND. Mi az? mi az?
      JÁNOS. Az, hogy nincsen a lyány sehol!
      MIND. Hát hova lett?
      JÁNOS. Én nem tudom; eltünt, mint az árnyék!...
      MIKLÓS. Az nem igaz! nem lehet igaz! hova mehetett volna?
      JÁNOS. Hisz az a bökkenő, hogy hova?
      KONTRÁNÉ. Már, édes fiam, ezt megint nem szeretem! Ez, - ez nem igaz dolog! ez világosan azt mutatja, hogy te előled szökik!
      MIKLÓS. Ej, hát mért szökne előlem?
      KONTRÁNÉ. Mert nem szeret!
      MIKLÓS. Anyám! ne bántson már!
      KONTRÁNÉ. Dehogy bántalak, lelkem gyermekem! hiszen én mindenbe belenyugodtam már, sőt még magamban azt a leányt szeretni is kezdtem; de engedjen meg a világ, meg te is, édes fiam, - ez már aztán a soknál is sokabb!...
      MIKLÓS. Micsoda?
      KONTRÁNÉ. Az, hogy megszökik előlünk! (A néphez.) Hát kedves urak, nincs-e igazam, hogy ezt mi nem érdemeltük?
      MIND. Igaza van, igaza van!
      KONTRÁNÉ. No hallod?
      MIKLÓS. (Elgondolkozva.) Hallom!
      KONTRÁNÉ. Most hát ne gondolkozz tovább, hanem cselekedj. Légy már egyszer ember, ne szerelmes gyerek; hisz benőtt már a fejed lágya? Mit kötöd te magad egy olyan leányhoz, a ki már háromszor is tudtodra adta, hogy nem szeret téged!!!
      MIKLÓS. (Határozott erélylyel.) Igaza van, anyám! ezt most eltalálta! Ha elment, hát menjen, - majd visszajönne még! ... de már akkor későn jön utánnam! Kedves urak! látják, hogy itt ujra én vagyok kijátszva, hát ne haragudjanak, hogy áprilist jártunk, bizony isten, fáj a szivem nagyon; de hát nem tehetek róla, ha úgy akarta a sors! Most már tudom, hogy nem szeret. Vége van, elveszett! jobb, ha elfelejtem!
      MIND. Bizony jobb!
      TÖBBEN. Nem is érdemes rá!
      MIKLÓS. Azért hát ne is várjuk! menjünk innen s mondjuk rá, hogy „Amen”.
      MIND. (Indulnak.)
      LISZKA. (Kivül, hátul a temető felől énekelve jön.)

      Dal.

      Késő ősznek hideg szele,
      Csapkodja arczomat,
      Egy-egy hulló hervadt levél
      Mutatja sorsomat:
      Megsárgulok, elhervadok,
      Én is nemsokára, És ráirják, hogy „itt nyugszik”
      Sirom fejfájára!! -

      Jaj, de még a temetőnek
      Nincsen oly mély sirja,
      A mely az én bánatomat
      Eltemetni birja!
      Visszajár az éjfél tájon,
      Ahhoz a legényhez,
      A ki miatt hasonlítok
      Őszi falevélhez!! -

      (A dal hallatára mind visszafordulnak s kiváncsi figyelemmel hallgatják. Liszka a dal ismétlése alatt lép be a szinpadra, s mintegy magában a dalban mélyen elmerengve észre se veszi a bámuló népet, - a dal végével a szinpad közepére ér.)

      MIKLÓS. (Alig birva magával, hozzá rohan.) Liszkám! édes angyalom!
      LISZKA. (Fölrezzen, bámul.) Mi ez?
      MIKLÓS. Ez a te ünnep-napod. - A te boldogságod első napja!
      LISZKA. (Remegő sejtelemmel.) Miklós! én nem értelek!
      MIKLÓS. Magyarázza meg neki, kedves, jó jegyző ur!
      JEGYZŐ. De kedves öcsém, nem sok magyarázat kell ide: szeretitek egymást, hát legyetek egymásé!
      KONTRÁNÉ. Ugy van! minek ide a sok szó, meg a komédia?! A fiam szereti, én beleegyezem, - Kontra ur megszökött, semmi köze többé hozzánk, legfeljebb ha valahol megcsiphetem, jól összeteremtem! (Erővel összeadja a Miklós és Liszka kezét.) Igy ni! (Liszkát czirógatja s hizelkedve csókolja.) Ne félj, galambom, nem haragszom ám már! Csakhogy itt vagy, csakhogy megkerültél! De hol is voltál? mondd csak.
      LISZKA. A temetőben.
      MIND. Ah!
      LISZKA. Imádkoztam az istenhez anyám sirja felett, hogy apámmal békitse ki ott fent!
      MIND. (Tetsző mosolylyal.) Ah, ah!
      KONTRÁNÉ. (A néphez.) No, látják?! Ugy-e, hogy angyal? igazi angyal! hiszen tudtam én azt régen! mondtam is, csakhogy az a Kontra...
      MIKLÓS. (Hogy végét szakitsa anyja beszédének, némi boszusággal.) Vesszen a pokolba!... (Liszkához szeliden.) De hát te nem is örülsz? hát se egy jó szó, se egy mosoly nem jön ajkadra?
      LISZKA. Majd idővel megjön az is! Most örömem se jó szóban, se mosolyban nem tör utat; könybe tör ki két szememből, hogy szegény fájó szivemből elmossa örökre búmat! Aztán hogyha téged látlak, látom bús történetem, s ne kívánd, hogy első perczre legyen mindjárt örömem. Bizzuk istenre a jövőt; lásd, eddig hogy hányt-vetett, addig üzött, hogy bizony már a remény is elveszett - s ime, akkor adja vissza mindazt, a mit már elvett... igy mutatja meg jóságát, s hogy mennyire szeretett! (Miklós keblére borul.)
      JEGYZŐ. (Lekesülten.) Derék leány! éljen!
      MIND. Éljen! éljen!
      JEGYZŐ. Most pedig menjünk egyenesen a paphoz, onnan pedig a templomba!
      MIND. Menjünk! (Indulnak, a mint a keritésen kimegy a jegyző, Miklós és Liszka karonfogva, éppen szembe velök belép Mrawcsák, két fegyveres pandur által kisérve.)

      UTOLSÓ JELENET.
      MRAWCSÁK, KÉT PANDUR, VOLTAK.

      MIKLÓS, LISZKA, MRAWCSÁK. (Egyszerre, meglepetve.) Ah! ah!
      MRAWCSÁK. Lizika, Lizika! megveri magat ezir isten!
      MIKLÓS. Félre az utból, bitang! Vigyék kendtek! (A pandurokhoz.)
      PANDUR. Előre.
      MRAWCSÁK. (A pandurhoz.) No, no! lasán! in tudok, mi a régula in töbet járta mar „per zsup” mint maga, in jarta mar nimet-orszag, cseh-orszag, meg olájos orszag! (Liszkához szemrehányó fenyegetéssel.) Hejh Lizika, Lizika! ha gyütte volna olájos orszagba velem!
      PANDUR. (Meglöki.) Mars! előre!
      MRAWCSÁK. (Szemtelenül.) No, wart a piszli! (Leveszi a sapkáját s kéreget.) Kirek alasan szegíny utas, - alamizsna!...
      TÖBBEN. Botot a hátadra!
      MRAWCSÁK. (Körülnéz, látja, hogy nevetik és senki se ád semmit, felcsapja sapkáját, lenézi a közönséget, s a pandurokhoz.) No furt! Sajnálok, hogy lealazta magát ilyen szemít níphez! (Visszafordul.) Ala szolgaja. (El.)
      JEGYZŐ. Mind a vizig szárazon! Mi pedig csak azért is énekszóval végig a városon!

      Kar-dal:

      Elszáradt a meggy,
      Rajta maradt egy!
      Elszáradt a szőlő szára,
      Tied leszek nemsokára!

      Leesett a hó,
      Van lány eladó,
      Ha eladó, majd megveszik
      Menyecskének felesketik!

      (Énekelve el, mialatt a függöny legördül.)

      Vége.


EPA Budapesti Negyed 16-17 (1997/2-3)Heltai J.: Menazséria < > Szerzőinkről