Zárgondnokság alatt
(A Magyarok bejövetele Rt. 1932-1933-ban)
___________
KOVÁCS ÁKOS

      KÖRHINTA
      Körbe megy
      FESZTY-KÖRKÉP
      szintén körbe, de nem megy
      Karinthy Frigyes: Bemutató a Városligetben

      (Az itt publikált dolgozat a Feszty Árpád és körképe című hosszabb tanulmány [1] része, melynek eddig megjelent fejezetei igyekeztek feltárni a panoráma műfaj európai és hazai keletkezéstörénetét, a Feszty-körkép megfestésének, felállításának körülményeit, illetve azt, hogy a körképet, ezt a jellegzetesen 19. századi nagyvárosi látványosságot a Millennium idején hogyan igyekeztek szakralizálni, napjainkban pedig reszakralizálni. Ezúttal - mintegy az alkotók ábrándját az elkészült mű valóságával szembesítve - bepillantást adunk a „háttérbe”, a „Feszty-féle magyar körkép (betéti) társaság” illetve annak jogutódja, a „Magyarok bejövetele Részvény Társaság” gazdasági helyzetébe, melyet szinte a cég megalakulásától kezdődően nagyfokú bizonytalanság, majd rendkívül gyors szétzilálódás jellemzett. Ezt a szétzilálódást és az ellene folytatott hol groteszk, hol tragikus, de mindig hiábavaló küzdelmet kísérjük figyelemmel az 1932 közepétől 1933 végéig terjedő rövid, ám annál jellemzőbb időszakban.
      A „Magyarok bejövetele Részvény Társaság” irattárában lévő leveleket betűhíven idézzük.)
      A londoni bemutatása után nagy nehézségek árán 1909-ben hazahozott körképet Fesztyék azon a telken állították fel, amelyet a főváros a rotundának azután adományozott, hogy a mai Hősök teréről eltávolították, nevezetesen a Mutatványos tér 15. sz. parcellán. A körkép itt, a vurstliban, a Meienheroly-féle barlangvasút (23. sz. parcella), a Schöftner-féle lövölde (22. sz. parcella), a Royal Vio-féle mozgószínház (10. parcella) szomszédságában, ebben a „Popper és Grossmann” cég által kivitelezett és az esőzések idején szüntelenül beázó „körkép-palotában”, [2] már szinte kizárólag az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó közönség szórakoztatását szolgálta ki.
      A „Magyarok bejövetelét” azonban nemcsak új környezet, hanem egy jogi szempontból teljesen újjászervezett társaság fogadta. A „Feszty-féle magyar körkép (betéti) társaság” ugyanis átalakult „Magyarok bejövetele Részvény Társasággá”, melyet 1909. január 22-én jegyeztek be a kereskedelmi társascégek jegyzékébe (L. kötet 32. lap). A részvénytársaság igen körültekintően megfogalmazott alapszabályából néhány paragrafus különös figyelmet érdemel. Mindenekelőtt az „Egyetemes intézkedések” ötödik pontja, amely kimondja: „A vállalat célja: Feszty Árpád a Magyarok bejövetele körképének felállítása, és jövedelmeztetése, esetleg más rokonvállalatok létesítése. A magyarok életéből vett egyéb művészi kivitelű mozgófényképek bemutatása, többszörösítése és terjesztése; festmények vétele és eladása, esetleg kiállítások rendezése”. [3] Eszerint tehát az Rt. működési köre jóval tágabb lett, mint a Bt-é, amely szinte kizárólag körképek létesítésére s azok belépti díj melletti kiállítására korlátozódott.
      Arról, sajnos, nincsenek adatok, hogy vajon mozgófényképek bemutatásával és „többszörösítésével” valóban foglalkozott-e az Rt. - valószínűleg nem -, az viszont tény, hogy egy „rokonvállalat”, a Magyar Színpad, illetve a Jókai Színkör nevű „mozgó-kabaré”, majd jogutódja, a Jókai Színház, évtizedekig működött a körkép épületében. [4] A kabaré igazgatása özvegy Feszty Árpádné és Feszty Béla mellett egyre inkább Szász János bankár kezébe került, aki vezérigazgatóként később már nemcsak a színház, hanem az egész Rt. munkájában meghatározó szerepet játszott.
      Szász János, aki 1912-től folyamatosan az Rt. alkalmazásában állt, az 1917. augusztus 25-én tartott igazgatósági ülésen a következőkről tájékoztatta az Rt. tagjait: „A kabaré úgy niveau mint jövedelmezőség tekintetében emelkedik, a körkép bevételei is kedvezően alakulnak. A szükséges tatarozásokat a képen özv. Feszty Árpádné és leánya végrehajtották.”
      Szász vezérigazgató két évvel később hasonlóan optimista hangnemben számolt be arról, hogy a Magyar Színpad örvendetes fejlődésnek indult, mivel a környékbeli proletariátus kedvelt színházává lett. „A műsor úgy van összeállítva - idézi Szász beszámolóját a korabeli jegyzőkönyv -, hogy az a közönség értelmi színvonalának emelésére alkalmas és utal az e téren a fennállott nehézségek és akadályokkal szemben négy év óta elért eredményekre. Az építkezések befejezést nyertek. A költségek ugyan az összes bevételt felemésztették és az átmeneti hitel igénybevételét is szükségessé tette, de az utóbbi a folyó év első felében kiegyenlíthető lesz.”
      Ez utóbbi mondat azonban sejteni engedi, hogy talán mégsem volt minden rendben, mert - ha szerinte emelkedtek is a bevételek - Szász hiteleket vett fel azt remélve, „a részvényesek bizonyára beleegyeznek abba, hogy osztalékot 8 év után ezúttal sem kapnak...” (1919. III. 1.) Ami egyúttal azt jelentette, hogy az Rt. 1911-től egyetlen évben sem fizetett nyereséget. Ez a helyzet 1919-től 1932-ig nem sokat változott, hiszen sem a körkép, sem a színház bevételei nem emelkedtek. 1932-ben az egyiknél 50 százalék, a másiknál 30 százalékos a forgalom visszaesése, s az Rt-nek ebben az évben már több mint 17 ezer pengő adóssága halmozódott fel.
      Az igazgatóság Szász János, a vezérigazgató túlhatalmát ellensúlyozandó Toma Gábor magántisztviselő személyében 1932. június 25-től cégvezetőt nevezett ki az Rt-ben. A cégvezető munkakörét úgy határozták meg, hogy Szász János tevékenységét minden vonatkozásban ellenőrizhesse. Erre annál is nagyobb szükség volt, mert a Jókai Színház színészei, miután kifizetetlen járandóságukat hiába követelték, 1932. január 10-én egyszer már sztrájkba léptek, most pedig egy Kovács István nevű színész, akinek Szász János nem fizette ki a gázsiját, az Rt. ellen bírósági végrehajtás megindítását kérte.
      „A végrehajtási eljárásnak természetesen az a következménye - számolt be nem sokkal kinevezése után egyik levelében Toma Gábor -, hogy egy zárgondnok van itt szombat este (9-én este) ...Ez azt jelenti, hogy az elszámolásnál az van jelen, s velem számol el együtt s ő rendelkezik a pénzzel. Még szerencse, hogy hallgat rám, s így minden pénz megfelelőleg lesz leosztva, anélkül, hogy bármi fennakadás lenne.
      Csak az a szégyen - folytatódik a levél -, hogy itt ül egy zsidó ügyvéd este az elszámolásnál. Küldd Pistám kérlek mielőbb azt az összeget, hogy ki tudjuk egyenlíteni ezen sürgős tételeket, hogy ne üljön a nyakunkon, mert a körkép bevételére is ráteszi a kezét...” (1932. VII. 11.)
      A helyzetet súlyosbította, hogy egy másik színész is perrel fenyegette meg az Rt-t. „Hogy az újabb perektől mentesülhessünk és a Klein színész féle csődöt, illetve annak kérését elkerülhessük - írta ugyanez év július 22-i levelében Toma - a legsürgősebben pénzt kell szereznünk. A legsürgősebb, kérlek, a fenti összeg (ti. 800-1000 pengő - K. Á.) legsürgősebb diszponálása!! Hívj fel, kérlek, azonnal telefonon Pistám, hogy milyen kibontakozást találtál a pénz felvételére, különben nincs kitartás és megindul a lavina feltétlenül.”
      Toma megpróbált ugyan egyezkedni a színészekkel, kérvén őket, hogy ne pereljék az Rt-t, de a cég kétségbeejtő helyzetével ő is tisztában volt: „Tudod - írja Ógyallára -, hogy micsoda munka ezeket az embereket valamennyire is jobb belátásra bírni! De hiába, a gyomor beszél már náluk is, bizony egyik-másik valósággal éhezik.” (1932. VII. 7.)
      Toma rövidesen értesült más, korábban eltitkolt ügyekről is. Kiderült, hogy az Rt. 560 pengővel tartozott a Dr. Marton-féle színházi ügynökségnek, 570 pengős tartozása volt az Országos Színházi Ügynökségnél, s azért, hogy a Bárd-féle színházi iroda ne perelje be az Rt-t, Tomának sürgősen be kellett fizetni az iroda pénztárába 30 pengőt.
      Toma nagyon jól látta, hogy a színház csak viszi a pénzt: „... amióta itt vagyok, ha minden költséget felszámítok csak deficittel ment a színház, részben a darab butasága (...), részben a nagy hőség miatt” (1932. VII. 7.).
      A nagy összegű tartozások olyan rossz hírbe hozták a Jókai Színkört, hogy a sikerdarabok előadására már nem is adtak a társulatnak engedélyt. Ezzel kapcsolatban írta a cégvezető: „újabb kellemetlen, sőt peres dologtól kell ismét mentesíteni a vállalatot (...) ugyanis a `Mosoly országa' című darab előadását csak azzal engedték meg a színháznak, ha az előadási jogot illetve engedélyt az operától megszerzi. Ő (ti. Szász János - K. Á.) ezt nem tette meg. S az opera most jogbitorlásért perelni akar. Mondtam Szásznak: látja, ezt nem lett volna szabad, itt a kellemetlenség. Azonnal menjen az operához és könyörögje ki, hogy álljanak el a dologtól, megtörtént, hunyjanak szemet a dolog felett, különben nagy bajok lesznek ...” (1932. VII. 4.)
      Három nappal később hasonló eset történt: „`A Fehér ló'-val is komédia volt, ő azt mondta, szombaton (2-án), hogy a kiadóval elintézte a dolgot és előadhatjuk a darabot. Meg is kezdték a próbákat (a beosztás után) és szerdán jön az ukáz, hogy azonnal adjuk vissza a szövegkönyvet a Műszínkörnek, mert nincs engedély. El is vitték az anyagot s a színészek álltak és nem tudtak próbálni. Ez volt szerda d. e. 11 órakor. - Egy őrült kaosz. Mi lesz most? Szászt kerestem, de épen egy bírósági tárgyaláson volt, ugyancsak egyik színész(nő) ügyében s itt is ránk róttak heti 25 p. fizetési kötelezettséget. (Egy kis perköltség is volt mellesleg: 40 p.) Ma itt van csütörtök és még a díszlet nincs kész!”
      Noha a színház bevétele mindig több volt, mint a körképé, az állandóan magas rezsiköltség, valamint a színészek elmaradt járandóságát lefoglaló zárgondnok a befolyó pénzt mind elvitte. Jól jellemzi a helyzetet 1932 nyarának egyik vasárnapi mérlege. A színház 476 pengős bevételéből 115 pengő ment a rezsire és a fellépti díjakra; 245 pengő volt a villanyszámla, 15 pengő a társadalombiztosítás, 25 pengő a ruhakölcsönzés, 20 pengő a nyomdai kiadás és 9-et fizettek az elmaradt fellépti díjakra, illetve a fodrásznak. Toma, általában, úgy osztotta be a pénzt, hogy: „Először jönnek az egyezményes színészi fizetések, amellyel részben hátralékban vagyunk, azután a többieknek valami, hogy lélegzethez jussunk. (Hirdetési díj - elmaradt, régi -, rendőrségi illeték, 4 naponként 60 p.) Villanyszámlára törlesztés, mert különben kikapcsolják. Hisz hónapokkal el vagyunk maradva, rettenetes. A múlt héten villanyra fizettem 25 p-t. Most újból esedékes lesz egy rész. Ezek a legfontosabbak. Még fontosabb a biztosítási hátralék, amit azonnal akarok fizetni, ez most esedékes részlet 41 p. 50 f.” (1932. VII. 7.)
      A nyomasztó helyzetből Feszty egyetlen kitörési lehetőséget látott, amit igyekezett tudatosítani Tomában is: „Ha van időd Gáborkám, most már légy szíves a Körkép látogatás érdekében intézkedni, mert hisz ez a legolcsóbb jövedelmi forrásunk, amire nagyobb regie nincsen. Ha a Körkép látogatást fokozni tudjuk, akkor ebből lehet a legnagyobb jövedelem. Tehát feküdj neki ennek a dolognak és szervezd ezt az üzletágat. - Én határozottan tudom, hogy egy nagy érték, úgymind jövedelmezőségi faktor is, van a kezünkben, csak ki kell aknázni és ügyes vezetéssel azzá tenni. - Tehát ez a cél és jövő lebeg előttem, ezért bízom a dologban.” (1932. VII.). Néhány héttel később: „Kedves Gáborkám légy szíves minden követ megmozgatni a Körkép látogatottság érdekében. - Mert csak így remélem, hogy ki tudunk lábalni ebből a végtelen nehéz helyzetből. - Most még jó és állandó szép időben lehet számítani látogatottságra, ha kellőképpen elő van készítve. Légy szíves tehát az idegenforgalmat számontartani és ahol csak lehet ott kiverekedni az illetékes tényezőknél, hogy a Körképet propagálják... Legfőképpen a már beszervezett tömegeket kell mozgósítani, ahol a különleges propagandát már megcsinálja az a szervezet, vagy egyesület, vagy nem tudom milyen alakulat - amelynek tagja az illető. Erre a legalkalmasabbak a különféle társadalmi egyesületek, amelyekből pedig elég sok van...” (1932. IX. 20.).
      Feszty a körkép látogatottságát új reklámtáblák felállításával szerette volna növelni: „... az az ötletem támadt, hogy kellene ott a sarkon a ringlspiel előtt, ahol befordulunk a Körkép felé egy nagy reklámtáblát felállítani, ami jelezné, hogy hol van és merre kell menni a Körkép felé. - Sok olyan lesz esetleg, akik nem tudják, hogy merre van a Körkép, mert bizony ott a mutatványosok közt nem igen lehet megtalálni. Lehetne a plakát vagy reklám tábla alá egy nagy irányjelző nyilat is tenni és beleírni, hogy a 'Magyarok bejöveteléhez'” (1932. IX. 23.).
      Toma komolyan vette Feszty intencióit, és július 19-én már arról számolt be, hogy számos „illetékes tényezőt” felkeresett: „Jártam a cserkészszövetség országos vezetőjénél. Az országos testnevelési tanácsnál szintén, ahonnan kiment a rendelet a vármegyei testnevelési felügyelőséghez a leventék támogatása ügyében. Szombaton fenn voltam a Honv. Min.-ban, hogy a most érkező 800 olasz ifjú ide is legyen irányítva, Zankó ezredesnél tárgyaltunk, illetve én tárgyaltam s mondotta, hogy ő a programba veszi, de kell az olasz katonai attaséval, Ozilia ezredessel is beszélni, hogy biztosabb legyen a dolog. Ma fenn is jártunk ott Kiss ig. úrral, csak a titkára volt ott s így neki adtuk elő a dolgot. Megígérte, hogy elő fogja terjeszteni. - Én még a minisztériumban szorgalmazni fogom a dolgot. - Azután jártam a társadalmi egyesületek szövetségénél, ahol szintén eredmény lesz. Örömmel állnak rendelkezésünkre a propaganda és a látogatás tömeges megindításával, de csak szept. hótól, mert addig szabadságon van az elnökség”. Toma a „Magyarok bejövetelének” „tömeges látogatása” érdekében több lapban jelentetett meg hirdetést, a Székesfővárosi Népművelési Bizottságnál pedig elérte, hogy Szent István hetén a diákoknak tanulmányi kirándulást szervezzenek a körképhez. Toma tervei közt szerepelt az is, hogy a magyarországi nagybirtokosoknak, gazdatiszteknek, nagyüzemeknek tiszteletjegyeket fog küldeni, akik a mellékelt csekken fizetik majd be a kért összeget. „Én nagyon bízom s minimum 10-15 ezer jegyet el fogok helyezni, így csak 40 fill.-el számolva. - Ez biztos. - Ennek menni kell!” (1932. VIII. 18.)
      Ám a körkép „tömeges látogatása” a körültekintő szervezés ellenére is elmaradt. Egyedül augusztus közepén kereste fel a „Magyarok bejövetelét” 800 olasz cserkész, a hazai nagybirtokosok és gyárosok remélt érdeklődése, s ezzel együtt a 10-15 ezer eladott belépőjegy azonban csak szép terv maradt.
      A körkép bevétele tehát nem nagyon nőtt, sőt a különben alacsony rezsit olykor nem várt kiadások emelték: „Rettenetesen el van a körkép világítása is hanyagolva, úgy hogy este már nagyon sötét a kép, 2 év óta egyetlen körtét sem pótolt (ti. Szász János - K. Á.). Így most sürgősen kellett beszereznem 6 drb. 200-as égőt, ezzel valamennyire már javítottam rajta, de még kell 6 drb. s akkor szépen látszik újra.” (1932. VII. 28.). Ugyanebben a levélben olvassuk: „A villanyra sajnos minden héten 100 p-t kell kiszorítani, mert a nagy tartozás miatt ki akarják kapcsolni”. A körkép bevétele nem tudta fedezni a kiadásokat, amit jól mutat az Rt. 1932. szeptember havi mérlege is. Az 1403,36 pengős bevételt Toma Gábor a következő személyeknek és közületeknek fizette ki:

Patria Biztosító	20,56 pengő
Elmaradt jogi és rendőri díj	36,56
Szász igazgató költségére	3,30
Színészeknek és egyéb sz.-i alk.-nak	262,16
Villanyszámlára törlesztés	60,00
Magyarország tudósítójának	30,00
Özv. Feszty Árpádnénak	25,00
Ilovszky Péter körképi alkalmazottnak	15,00
Országos Társadalombiztosító	30,00
Vrablik színházi alkalmazottnak	5,00
Villanyszámlára	40,00
Villamos, telefon, portó stb.	12,10
Özv. Feszty Árpádné	25,00
Villanyszámla törlesztés	50,00
Házadóra résztörlesztés	100,00
Alkalmazottak kereskedelmi adója	26,00
Ilovszky Péter fizetésére	15,00
Vrablik és Vrablik színházi alk.-nak	8,00
Irodaszerek és írógép javítás	28,12
Olasz fordítás	10,15
Tetőjavításra előleg	25,00
Tetőjavításra előleg	70,00
Napló ívekért	2,75
Szász igazgató költségére	2,20
Özv. Feszty Árpádnénak	10,00
Vrablik színházi alkalmazottnak	5,50
Ilovszky Péter fizetésére	15,00
Forgalmi adóra törlesztés	32,00
Tűzoltó tiszti díj	20,48
Írógépjavítás	3,50
Özv. Feszty Árpádnénak	30,00
Portók körlevelekre, telefon stb.	28,84
Nyomdának, elmaradt nyomtatvány	5,00
Körlevelekre portó	18,34
Körlevelekre portó	10,78
Vrablik színházi alkalmazottnak	4,00
Központi díj és illeték szabv. ügyi hiv.	10,00
Hirdetővállalatnak illeték	20,00
Augusztus havi forgalmi adó	49,40
Denegri színházi alkalmazottnak	10,00
Bélyegző javítás	49,40
Vasárnapi kisegítő	1,50
Villanyszámlára	40,00
Vízdíjra	3,69
Ilovszky Péter fizetése	17,00
Biztosító Társaságnak	60,00
Nyomdának, elmaradt adósságra	10,00
Körlevél bélyegekre	22,54
Vrablik, színházi alk.-nak	4,00
Lámpakapcsolóra	1,60
Olasznyelvű röplapokra	16,60
Bélyegek körlevélre	15,60
Atheaneum nyomdának	97,04
Portók, villamos, telefon	24,88
Tetőjavításra törlesztés	15,00

      Az elszámolásból, melynek túlnyomó részét a különböző adók és az alkalmazottak bére tette ki, nyilvánvaló, hogy a Körkép szeptember havi bevétele elégtelen volt rá, hogy fedezze az Rt. több mint 1500 pengős kiadását. Mivel pedig a listán négy ízben is szereplő Ilovszky Péter körképszolga decemberben sem kapta meg illetményét, Toma levélben kérte Feszty segítségét: „... nem a magam személyéről van elsősorban szó, hanem egy családos emberről: ugyanis ez a szerencsétlen Péter itt van egy nagy családdal - négy gyerekkel - s nem tudok neki adni semmit, mert nincs miből. Ami egy-két pengős bevétel van, oda adom nekik, hogy legyen legalább kenyerük. De már erre se igen van. Nagyon kérlek kedves Pistám, gondolj először rájuk s küldjél amit tudsz mielőbb, mert én mondottam nekik, hogy beszélek Veled, s írni fogok, hogy a fizetésükre valamit kapjanak, legalább a karácsonyi ünnepekre egy kis karácsonyfát tudjanak venni s egy kis apróságot a négy csöpp gyereknek. Hisz hátralékban vagyok most, hogy zárlat alatt vagyunk velük szemben fél havi fizetéssel, az 32 pengő s még van két követelése neki, amit Szász nem fizetett neki ki: 278 pengő. Rongyokban járnak ezek a gyerekek, s ha többet nem legalább 40 pengővel segíteni tudnánk a nyomorúságukon. Fájna nagyon nekem is, ha semmivel se tudnók őket ezen a szent ünnepen segíteni (...) Aztán magam is itt állok - folytatódik a levél - teljesen pénz nélkül, ami volt, azt részben nekik adtam, részben magamnak kellett. Nagyon kérlek juttass nekem is, mert fizetni valóm van, s én is szeretnék valamit Karácsonyra magamnak. Magam is hátralékban vagyok 220 pengővel, s tudva, hogy mennyi költséged van, nem kérem mind, csak a legminimálisabbat, s ez 150 pengő volna...” (1932. XII. 19.)
      Toma augusztus közepétől mind kétségbeesettebben kérte Feszty segítségét, mert úgy érezte, el fogják árverezni a körképet: „Tegnap ez a csődtárgyalás volt s Lajos ügyvéd úrral [5] beszéltem, aki azt mondta, hogy egy heti haladékot kaptunk, az árverés így csak 25.n. lenne, egy másik 31.re van kitűzve. Ezeket el kell kerülni, erre kérte Lajos dr. úr az 1300 pengőt, hogy akik a csődöt és az árverést kérték, ki tudja egyenlíteni, különben a legnagyobb kellemetlenségek lesznek. Itt már húzni halogatni a bíróságnál az ügyet Lajos ügyvéd úr se tudja tovább. Elment a legvégsőkig. Azért is hivatott engem Lajos ügyvéd úr tegnap magához, hogy ezt megbeszéljük s Veled kérlek közöljem. - Hogy valamit innen is tudjunk hozzátenni, elhatároztuk, hogy 21.n. vasárnap nem osztunk ki pénzt a színészeknek, legalább is nem az egész összeget, hanem abból is félreteszünk valamit. Hogy mennyit lehet félretenni, ezt momentán nem tudom...” (1932. VIII. 19.)
      „A helyzet - írta Toma elkeseredetten és nyilván a hajlamainak is engedve, a zsidó származású zárgondnokra haragudva - a lehető legrosszabb most. Az esedékes és pénzhiány miatt nem teljesített peres ügyek fizetését Lajos dr. úr nem tudta tovább húzni s így bírói zár alá helyezték a színház bérösszegét úgy hogy onnan jelenleg semmit sem kapunk. Sőt még ráadásul zárgondnokot is tettek oda, hasonlóan a körképnél is, itt azonban sikerült azzal elállítani őket, hogy a körkép télen zárva van, csak kivételes alkalmakkor, ha külföldiek jönnek nyitjuk ki azok meg úgyis csak havonta, vagy két hónaponként fizetnek ezért meg igazán nem érdemes zárgondnokot tartani itt a hidegben. Mert bizony itt naponta csak egy két órát fűtünk s a zárgondnok úr kedvéért nem áll módunkban itt fűteni egész nap, meg pénzünk sincs rá. Ez azután hatott, s a kis nyápic zsidó kölyök a hideg miatt nem kérte a zárgondnokságot. Azonban állandóan ide figyel a nyavalyás, hogy tényleg nincs e forgalom, úgy hogy két katonai csoportot le is mondtam miatta, mert éppen akkor akartak jönni amikor ezek kint voltak. Kértem, hogy üzemzavar miatt halasszák el a jövetelt. Igaz, hogy üzemzavar is volt, mert a színházi villanyhátraléki egyezség miatt amit Lajos dr. úr kötött az elektromos művekkel, kikapcsolták a villanyt. Egy napig villany nélkül voltunk, s a külföldiek épen akkor jöttek volna vagy 6-an s nem tudtam a körképhez felengedni őket, mert sötét volt” (1932. XII. 16.).
      Toma a levelében említett színházi zárgondnokságot mindenképpen szerette volna feloldatni: „Ami most az itteni helyzetet illeti - írta december 28-án - jelenleg nyugalom van, ez azonban hasonlít kérlek a vihar előtti nyugalomhoz. Épen most kerestem Lajos dr. urat, hogy a feloldás miatt a legszükségesebben járjon el, mert akkor elszalasztom a szilveszteri és az újévi bevételt, s azután ki tudja, mikor tudnak majd fizetni. Szigorúan kell ezt nekem venni, s afelől megnyugtatlak, kérlek, ha a feloldás megvan, úgy én bevasalom rajtuk. Csak most ez a fontos, a feloldás, reggel ismét megyek Lajos dr. úrhoz, hogy a legsürgősebben intézkedjék. Nem is tudom miért nincs még meg. Nem tudtam vele beszélni ma, mert elment valahová, így csak holnap tudok meg valamit. - Egyébként csendes mondom minden, jó volna már ha tavaszodna. Nem főne a fejem ennyit nekem se, de hiszem, hogy lesz ez még jobban is. Mikor fogsz jönni kérlek? - Persze most Neked is a vadászat igénybe veszi minden idődet, kívánok sok szerencsét hozzá (...) Ebben a pillanatban telefonált nekem Lajos dr. úr, s mondta, hogy a zárlatot nem sikerült feloldani, csupán a zárgondnokot s arra kért, írjam meg neked, hogy a lehető legsürgősebben utald át a megbeszélt 500 pengőt, mert csak akkor tudja a feloldást kicsikarni. Postafordultával várja, mert nagyobb bajoknak is elejét tudja venni, azután a bérlőket is csak akkor tudjuk fizetésre szorítani. Tehát S.O.S.”
      A zárgondnokság feloldását Toma kölcsön felvételével próbálta elérni: „Szóval nagy itt a baj, s ezen csakis úgy tudunk segíteni, ha jösz kérlek kedves Pistám, s a momentáni sürgős ügyeket rendezzük, s a kölcsönt pedig perfektuálod az illetékes tényezőkkel. Sokat nyerünk egy kölcsönnel, mert nagyobb összeget tudunk ezáltal megspórolni. Ugyanis egyeseket ki tudunk elégíteni követelésének 2/3 részével, ha fizetünk neki. A kölcsönből pedig ezt meg tudjuk tenni(...) Az örökös Demokles kard elmúlik a fejünk felöl, s szépen tudunk dolgozni. Így most egymásután jönnek majd még az adók miatt is, és ott is nagyobb engedményt tudunk kiharcolni, ha látják, hogy a folyó adókat fizetjük. Míg viszont így magunkra zúdítjuk őket, s a legnagyobb kellemetlenségek jöhetnek, a mostani szigorú adóbehajtásokkal kapcsolatban. A biztosító társasághoz már nem merek felmenni, mert eddig mindig csak hitegettem őket, hogy rövidesen fizetünk, adták a haladékot is, de már őket sem tudom legfeljebb pár napig türelemre bírni. Jöjj kérlek Pistám valamit tennünk kell sürgősen”. (1932. XII. 16.)
      „Az ne aggasszon kérlek szépen, - nyugtatta ugyanebben a levélben Toma Fesztyt -, hogy a kölcsönt nem tudjuk esetleg visszafizetni, szó se róla! Hisz a világ jambore is behozza az egész összeget, azután a 9 hónap alatt a körkép is jövedelmez legalább 13-14 000 pengőt. Ez biztos.”
      Feszty nem válaszolt Tomának, aki ezért 10-én újabb elkeseredett hangú levelet írt neki: „Bizonyára a vadászat foglalt le annyira, hogy rólunk teljesen megfeledkeztél. Lajos dr. úrral egy hét óta várunk, hogy jösz, sajnos hiába. Most azonban nagyon kérlek ne halogasd a dolgot, mert a legnagyobb kellemetlenségek jöhetnek. Már végre akartak hajtani adó miatt s csak hosszasabb könyörgésre álltak el azzal, hogy három napot várnak, és ha addig nem fizetünk a hátralékra valamit, úgy kíméletlenül végrehajtanak és árvereznek. Lajos dr. úrnak is kell úgy tudom egy kis pénz, hogy mozogni tudjon. Az Ő nevében is, mondotta, hogy kérjelek meg, ne halogassad az utat mostmár, mert nagy bajok jöhetnek. Nem tudja már Ő se húzni a dolgot. A színházat is fel kell szabadítani, különben nem tudunk behajtani semmit se tőlük jó ideig.
      Nekem itt most a következő sürgős kifizetések esedékesek január hónapban:

Villany, hátralékra	20 - pengő sürgős
Villany, folyó	30 -
Házadóra (nagyon fontos)	100 -
Kereseti adóra	40 -
Biztosító int. nek	65 -
Inségadóra	20 -
Színészegyesületi jogdíjra (elm. részlet)	30 -
Orsz. Társ. Bizt. (Január havi részlet)	42 -
Forgalmi adóra (3 havi kedv. most esedékes)	49 -
Összesen	396 - pengő

      Rosszul esik nekem ezt kérni Tőled kedves Pistám, de borzasztó hogy szorongatnak itt engem. Épen ebben a pillanatban voltak itt az elektromos művektől, s 24-órai haladékot adtak, tehát holnap délig ha ki nem fizetem az esedékes részletet úgy sötétség borul ránk, mert kikapcsolják a villanyt. Még ez is most.” (1933. I. 10.)
      Feszty január 13-án végre válaszolt Tomának: „A leveled nagy szomorúsággal töltött el - írta -, amelyből megtudtam állapítani, hogy még mindig nem értük el a rossz dolgok kulminatióját s így tehát még mindig csak rosszabbakra számíthatunk. - Pedig már nagyon tudnék örülni egy kis javulásnak is.” Ugyanebben a levelében arra kérte Tomát, írja meg pontosan, hogy hányan perlik a „Magyarok bejövetele Rt-t”, hány pengővel tartozik a cég a feleknek, pillanatnyilag milyen perek vannak folyamatban, kik kértek zárgondnokságot az Rt. ellen, és mennyi pengőre lenne szükség a cég havi kiadásainak fedezésére.
      Toma postafordultával küldte a választ. A „Magyarok bejövetele Rt”-t 1933 januárjában összesen huszonhárman perlik. Tizenkét színész, öt különböző Rt. - alkalmazott, három privát személy és három intézmény, illetve vállalat (Eternit Művek, Bonitas beszerzési iroda, valamint a Főváros). A huszonhárom perből igen veszélyes, végrehajtás előtt áll kilenc (5680, 45 p. követeléssel), hat pernél van ugyan valamilyen ítélet vagy egyezség, de végrehajtás nincs (követelésük 1641,85 pengő), öt pert éppen most tárgyalnak, ezekre még nincs végleges ítélet (követelésük 14, 948 pengő), hármat az év elejére tűztek ki (az elhúzódó perekre várhatóan 4650 pengőt kell majd fizetni). A huszonhárom per tárgya az Rt. összesen 26 920,31 pengő adóssága.
      Toma ismét a kölcsönfelvétel mellett érvelt: „Hacsak lehet egy kölcsönt kell akárhogy is szereznünk, mert másképp nem tudunk reuzálni. Ez lenne: 10 000 pengő. Ezzel tudnánk magunkat teljesen mobillá tenni, s nem emésztene a sok per annyi költséget. Így még meg is tudnánk spórolni legalább 1500-pengőt. Hisz már eddig is kb. 1500-pengő a perköltség kérlek, azon perek után amelyeknél már ítélet van, vagy fellebbezés alatt állnak. A per összege pedig: 7322-pengő. Ez öli az embert, a fene egye meg.” (1933. I. 17.)
      A 10 ezer pengő kölcsönből Toma először a legveszélyesebb, a végrehajtás előtt, illetve az ítélet alatt álló pereket szerette volna kifizetni. A megmaradó 2650 pengő pedig elég lehetett volna az adó, egyéb közterhek és tartozások kifizetésére: „Ezzel a beosztással - írta néhány nappal később Toma -, már tudnánk három hónapon át nyugodtan haladni, sőt három és félig is, azután már elég lesz a havi bevétel és a színházi bér az összes ügyek intézésére, ill. fizetésére, s ez minden zökkenő nélkül menni fog és nem komiszkodik itt senki, s holmi jampec zsidó kölykök nem fognak itt zárgondnokoskodni. Megszabadulunk egy nagy perköltségtől, s csupán a 10 000 pengő kölcsöntartozásunk áll fenn, amit meg az évben úgyis le fogunk törleszteni.” (1933. I. 26.)
      Feszty ugyan egyetértett Tomával: „Igen nekünk 10-15 000 pengő kellene”, - ennek felvételét viszont csak a körkép bevételének terhére tudta elképzelni. „Hogy ezt megtudjuk kapni valami biztos bevételt kell akárkinek is mutatni. - Tehát azért írtam és mondtam már több ízben Neked, hogy csak a cserkészekkel levelezd le a jambori ügyet. - Ha ezt levélben vagy írásban megtudom mutatni valami nagyobb fejű bank embernek, akkor mindjárt könnyebb az ügy.
      Itt első sorban Hegedüs Lorándra gondolok, de amilyen pontos ember Ő is az lesz az első kérdése, hogy miből tudjuk majd visszafizetni.?? - Tehát ezt azonnal légy szíves elintézni és valamilyen részünkre kedvező írást szerezni. A cserkészeknek mond, hogy az igazgatóság ezt szigorúan kívánja és követeli, hogy írásban legyenek ilyen megállapodások lekötve.” (1933. II. 1.)
      Toma február 14-én, gr. Apponyi Albert temetése napján válaszolt Fesztynek: „Épen most kaptam meg kedves lapod, amikor hazajöttem a nemzet nagy halottjának végtisztességéről, hogy lerójam én is mint sok más magyar ember a kegyeletet azzal az emberrel szemben, aki egyike volt a nemzet legnagyobbjainak, aki a hazáért küzdött a nemzetek harcának politikai küzdőterén (...) Itt minden a régiben van - folytatódik a levél - nehezen tudom csak ezeket a végrehajtókat eltanácsolni, s húzom a fizetést ameddig csak lehet. Hisz eddig is nagy művészet volt így lavírozni, hogy az adókkal ne gyilkoljanak bennünket. Mondtam nekik, hogy mi fizetünk csak várják meg amíg kitavaszodik, s lesz egy kis jövedelem. A múlt héten egyik nap már el akarták vinni az iroda berendezést, s addig beszéltem nekik (- lyukat a hasukba -), hogy végül is elálltak s szépen elmentek. Hát így vagyok kérlek. Gyenge vigasz, de egyelőre még jó hogy igyis vagyunk. Magam se gondoltam, hogy így, ilyen magas művészetre fogom vinni az alkudozást a hatóságokkal, s még eredményt is elérünk, t.i. hogy jó ideig ne kelljen fizetni, hisz kellene, de kikunyeráljuk az utolsó pillanatig a fizetéseket. A perekkel Lajos Dr. úr bizonyára hasonlóképpen húzza az időt ameddig csak lehet. Mást nem tehetünk”.
      De Feszty - mint a leveléből is kiderül - sem jutott kölcsönhöz. Egyedüli reményét a körképbe vetette, s ezért egy magyaros jelmezbe öltöztetett, a körképről készült propagandalapokat osztogató munkanélküli segítségével igyekezett minél több látogatót a rotundába csalogatni:
      „... légy szíves nézz utána valami pasasnak - írta Tomának - aki azokat a kedvezményes dolgokat osztogatná, mert egy-kettőre itt a terminus. Legjobb volna a fővárosi munkaközvetítőbe is érdeklődni. - A fontos nekem a pofa! Típusnak kell lenni! Ha esetleg találtál ilyen munkanélkülit akkor se kösd le csak olyan feltétellel, hogy még meg lessz nézve. Én 21-én este érkezem Pestre. Így tehát még van idő az illetőt beállítani. - Most a másik fontos kérdés a ruha kérdés azt is légy szíves a ruhatárból kiásni és az irodába vinni. Hozhatsz többet is majd amelyik jó lesz azt fogjuk reá adni. Fontos, hogy egy szép fövegje, kucsmája legyen.” - (1933. III. 13.)
      A propagandamunkába szállodai portásokat is igyekeztek bevonni, akik, természetesen, bizonyos jutalék ellenében a vendégeknek árusították a belépőjegyeket. Toma májusban 300 darab, a Feszty-körkép látogatására felszólító aprónyomtatványt ragasztatott ki a villamosokba, majd felvette a kapcsolatot a Magyar Filmiroda egyik illetékesével is, aki: „felajánlotta, hogy vállalja a klisék csinálását, amennyit akarunk, s azt elhelyezi 13 nagy moziban egy hónapon keresztül pár szó (15 szó minden képpel jár) kíséretében hirdetve lenne és vetítve. Bizony ez elég drága mulatság lenne, mert 250 pengőt kért egy hónapra. Ezt a nagy lukszust most sajnos el kell ejteni, mert nincs rá fedezet. Még egy propozícióval is jött. Mindennap 3-moziban hirdetve ugyanez, de három hónapon át (Jun. Jul. Aug.) kerülne 150-pengőbe. Hogy melyik moziban legyen hirdetve, azt mi is előírhatjuk neki. El kellett most utasítanom, de mondottam neki, hogy alkalommal vissza fogunk esetleg térni. Ő majd minden hó közepén be fog nézni s ha lesz erre nézve valami határozat, úgy érdemlegesen fog nyilatkozni” (1933. V. 3.).
      E fokozott reklámtevékenység azonban szinte semmilyen eredményt nem hozott, mert sem a látogatók száma, sem a bevétel nem növekedett. Bekövetkezett viszont az, amitől Toma annyira tartott: a Magyarok bejövetele körkép Részvény Társaság ellen április 22-ére kitűzték az árverést, 11-én pedig ismét megjelent a végrehajtó: „Tegnap este meg kijött a végrehajtójuk (ti. Szász Jánosé - K. Á.) ugyancsak a lányuk ügyében az ügyvédjükkel - ezzel a Vassal -, s lefoglalták a körkép megmaradó bevételét is a Babcika [6] javára. Persze nem egészen simán ment a dolog, mert én előmutattam hogy nekünk már van egy zárgondnokunk, s addig amíg az kielégítve nincs nem jöhet ide be. Különben is már nincs hivatalos idő, nem lehet itt semmit csinálni. Ma reggel telefonáltam Lajos dr. úrnak, hogy beszéljen a végrehajtóval, s ha lehet okvetlen akadályozza meg, hogy a lábukat ide betegyék. Micsoda rafinériával dolgoznak hát az nem közönséges. Még azt is lefoglalták amit az Ibusztól kapnánk, hát honnan tudja az a végrehajtó, ha nem Szásztól, hogy nekünk még az Ibusztól is van követelésünk?! Ugye milyen ravasz komisz egy alak? S ide hozott egy vén zsidót zárgondnoknak, én azt hittem, hogy explodálok. Még ez hiányzott itt. Te én kivágom innen úgy, hogy a lába se éri a földet. Azt mondottam, úgyis mérgembe a végrehajtónak, kedves Pál úr nem volna jó ha már itt is megjelenne a várvavárt Hitler, hogy nekem ilyen emberekkel ne kellene dolgoznom együtt. Mindenképpen a leltárt meg a színházi felszerelést követelte, én meg rákiáltottam, nincs. Azt hiszem talán sikerülni fog tőle megszabadulni, Lajos dr. úrnak meg is telefonáltam hogy okvetlen akadályozza meg, nehogy nekem itt az irodába beüljön, mert Isten látja lelkem én nem állok jót magamért, ha ez a vén zsidó itt lesz. Hát mást nem lehet találni csak egy vén ronda zsidót. Azt mondotta hogy ma bejön az öreg zsidó, délelőtt 9-órára, de én úgy rátaláltam nézni hogy annyira megijedt, hogy ezideig nem jött, pedig már 12 óra van. Érdekes volt, amikor elmentek, a végrehajtótól így köszöntem el: ajánlom magam, Heil Hittler!! Jót nevetett a végrehajtó, s azt mondja nekem úgy e maga se tud már szabadulni a Hittleri varázstól, mondom neki bizony szívvel lélekkel vele érzek s csak jönne mielőbb ide is az ő eszméje. Hallotta ezt a vén zsidó is, erre hozzáfordulok s neki is így köszönök: Heil Hittler! Jónapot kívánok. Olyan ijedt pofával nézett rám, hogy el kellett magam nevetni.
      Hát kérlek ilyen epizódok is vannak itt. Minden szépen megindulna, de nem merek sehova sem menni, mert nem tudom mikor viszik el azt a pénzt, amit én nagy utánjárással kiharcolok az iskoláknál. A katonák holnapi látogatását is lemondottam, halasszák el Húsvét utánra, talán eddig kialakul a helyzet valahogy. Hát mi erre a vén zsidóra keressünk? Inkább várunk kérlek kedves Pistám amíg egy kissé nyugodtabb lesz a levegő.
      Borzasztó blamálom amgam(!) az adók ügyével is, ha ezek itt ráteszik a kezüket mindenre, nem tudok semmi se oda fizetni el fogom veszíteni a kedvezményt, rám jönnek csinálják a kellemetlen hatósági intézkedéseket ellenünk. Hej de szeretnék már egy évvel idősebb lenni, hogy ne legyenek már ezek a kellemetlen históriák, s kiegyenlíthessük őket. Hidd el kedves Pistám félek ha az ajtó nyílik, mert nem tudom nem e megint valami végrehajtó, vagy egyéb kellemetlen személyiség toppan be.” (1933. IV. 12.)
      Feszty a zárgondnokokkal szemben teljesen tehetetlennek érezte magát: „Mond meg annak a híres zárgondnok Ettingernek - írja június 12-én -, hogy nem adsz egy huncut fillért sem mert kell Feszty Árpád özvegyének és a leányának akik végszükségben vannak és lehet, hogy életbe vágóan fontos minden pengő. Ha annak dacára el akarja vinni bevételét írassál alá Vele egy írást, hogy az ebből folyó összes kellemetlenségeket és felelősséget Te Magadról elhárítasz és a pénz átvevőjére, a zárgondnokra hárítod. Csak ebben az esetben vagy hajlandó a bevételt átadni.” [7]
      A 10-15 ezer pengős kölcsönt tehát Feszty nem tudta felvenni, az augusztusban rendezendő nemzetközi cserkésztalálkozó sikerében azonban változatlanul nagyon bízott, azt remélve, hogy a legégetőbb adósságokat a kölcsönfelvétel nélkül is ki tudja majd fizetni. A Toma leveleiből kiolvasható jelek mindenesetre kedvezőek: „A cserkészek jönnek, már a vezetők akik a külföldieket fogják kalauzolni. Eddig volt itt vagy 200-vezető magyar cserkész, akik előtanulmányokat kell hogy végezzenek mindott ahová a külföldieket el fogják vinni. Eddig effektívé 16 000-külföldi cserkész van bejelentve, ez a szám azonban még gyarapodni fog. Ezek nézik meg először a két hónap alatt, azután ha idő lesz akkor a magyar cserkészek is külön. Ez a szám már biztos, mert ezt be is jelentették itt. Itt volt Kun Attila, a budapesti cserkészszövetség megbízásából, aki az egész ügyet lebonyolítja.” (VI. 22.)
      Toma korábbi szervező munkája is sikeresnek mutatkozott, ezt tanúsítja, amit július 3-án írt: „A tegnapi, vasárnapi forgalom szép volt 78 pengő, dacára hogy nem volt valami szép idő, de a dalosszövetségnél eljártam, hogy a dalosverseny résztvevői, ha nagyobb számban jönnek, úgy kedvezményt kapnak. Jöttek is vagy 100-an. A többi mulatni ment erre-arra. Még énekeltek is itt nagyon szépen, s ez is vonzott egyéb civil publikumot. A debreceni egyetemi énekkar gyönyörűen szerepelt, elragadtatásukban elénekelték a magyar Hiszekegyet itt” (1933. VII. 3.).
      Az igazi esemény azonban, s ezt tudta Toma is, a jamboree lehetett volna. „Mostmár csak 3 hét a jambore és egy kis változatosság jön be, egy kis lüktetés, mozgalom, amely hiszem hogy tömegeket a közönyös publikumot is megfogja mozgatni. Mindennap jönnek a cserkész fiuk akik vezetői szerepet töltik be, és előadás keretében be lesz mutatva nekik a körkép, hogy aszerint tudják nekik, már a külföldieknek előadni” (1933. VII. 10.).
      Toma tehát egyrészt azon fáradozott, hogy a jamboreeból minél több pénzt csikarjon ki, másrészt vigyázott, nehogy a zárgondnok tudomást szerezzen a rendkívüli jövedelemről. Az éberségét, ezért, mint leveléből is kiderül, igyekezett elaltatni: „Most kérdezte az a piszok Ettinger, hogy mikor jönnek a cserkészek, mert hallotta, hogy jönnek. Na és ki fogja ezt fizetni, kérdi ő? Erre én azt feleltem, hogy még most se biztos hogy jönni fognak, s így a fizetség is csak akkor lesz aktuális ha már tényleg jöttek. Hogy ki fogja fizetni azt se tudhatom még, mert hisz még az se biztos hogy jönnek és hogy hányan jönnek. Erről még szó se volt. Már szerette volna a komisz fráter ezt is, és olyan sunyi módon kérdezte, hogy ha nem ismerném az alattomosságát úgy esetleg még el is mondtam volna neki olyan dolgot amibe belekapaszkodhatott volna. Most eszi a fene” (1933. VI. 18.)
      Június 24-én aztán örömmel írta Fesztynek: „Az egyiptomi cserkészek már itt vannak, úgy volt hogy ide is jönnek, de úgy ki voltak fáradva az úttól, hogy alig bírtak menni néhány helyre, csak aludni akartak mindig. Be is voltak jelentve ide, telefonon, de mondom ki voltak dögölve. Így csak a nagy tábor alkalmával fognak jönni a többivel.” Néhány nappal később: „A jambore megindult, jön a nép szinte megszakítás nélkül. Csak jöjjenek is. Tegnap kevés felvidéki jött, ma azonban megindult az angolokkal úgy hogy se vége se hossza. Van itt cejlonitól és az industól mindenféle angol náció. Csoda érdekes jó pofák. Holnap jönnek ismét amíg el nem fogy, s azután az amerikaiak és a többi különféle náció beosztás szerint.
      Az angol cserevonatot is megfogtam, ma volt az első, 310 személyből álló. Holnap jönnek a horogkeresztes németek csoportja. Minden vonat jönni fog, az ibusz megigérte” (1933. VIII. 4.).
      A jamboreeból így befolyt „890 pengőt átvettem az elszámoláskor - írta augusztus 21-i levelében - többet nem fizettek, hivatkozva a rezsiköltségekre, amelyet mindenki visel - azt azonnal átadtam Lajos dr. úrnak. Ő most ezzel a pénzzel manőverezik, hogy a legpresszánsabb alakokat ill. hitelezőket leszerelje”. Ettinger végrehajtó viszont, aki valahonnan mégis megtudta, hogy az Rt. külön jövedelemre tett szert, másnap kiment Tomához és szigorított zárgondnokságot vezetett be: „Itt ül most jóformán egész nap - írta Fesztynek - ő akar a kasszába ülni, ill. a feleségét, de én erre kijelentettem, hogy én ott nem tűrök meg senkit, s ezt a bizalmatlanságot nem tűröm, s jegyezze meg, hogy itt minden legkorrektebbül folyik, nincs szükség itt senkire, ő itt lehet zárgondnok a törvény értelmében joga van, kontrolálhat is, de mást csinálni nem engedek” (1933. VIII. 21.)
      Mindent egybevetve a „Magyarok bejövetele Részvény Társaság” számára a cserkész világtalálkozó, melyben pedig Feszty és Toma olyannyira bízott, nem volt sikeres, a cég annak hasznából még a legsürgősebb tartozásait sem tudta rendezni. Az 1932 végén mutatkozó több mint 17 ezer pengős tartozást pedig 1933 végére mindössze 16 292 pengőre sikerült leszorítaniuk.
      „Annyi a rendes és nem várt kiadásom - írta Feszty -, hogy bizony nagyon nehezen tudok most az év végén rendet csinálni (...) Kaptam Lajostól is levelet, hogy hárman kértek megint árverést. Jól nézünk ki! Nem is tudom mit kellene csinálni!” (1933. XII. 22.)
      A „Magyarok bejövetele Részvény Társaság”-nak ilyen kritikus körülmények között, több mint 16 ezer pengős tartozással és szigorított zárgondnoksággal a háta mögött kellett megkezdeni az 1934-es évet, mely hasonlóan keserves volt. Mindez azonban a történetnek újabb fejezetéhez tartozik.

      1. A tanulmány egy hosszabb részlete „A Feszty-kép” címmel megjelent a Mozgó Világ 1995. 7. számában és az Ars Hungarica 1996. XXIV. évfolyam 1. számában
      2. Szász János a „Magyarok bejövetele Részvény Társaság” vezérigazgatója ezzel kapcsolatban a következőket írta Feszty Bélának: „A `Körkép' állaga ép, az épület azonban, amely elég hitvány munka, valamint a belső vászonkonstrukció, sajnos rosszak. Azért még ma is agyon kellene verni Popper & Grossmann urékat. Az épületet t.i. megnézettem szakértővel, főleg az érdekelt, hogy a Körkép kiszedése hogyan történhetne, mit kellene bontani stb., és ekkor konstatálódtak az épület konstrukcionális hibái és főleg az épületet kereken fogó u. `Rinnák' hitványsága, amelyek lejtés nélkül épültek és vízlevezetők helyett állandó vízgyűjtőmedencék, amelyek erős vagy gyönge esőzések esetén hosszabb vagy rövidebb ideig, havazások utáni olvadások esetén pedig heteken át eregetik befelé a vizet, amely persze a ponyvákra megy és azokat rothasztja. Tavasszal ezt is valahogy reparálnom kell. A vonatkozó tárgyalásokat megkezdtem, de érdemi lefolytatásuknak a március vége előtt, április eleje előtt célja nincs. Akkor szándékom erre valamelyes áll. segélyt kérni, mert ezt jövedelmekből kiizzadni nem lehet, a vállalat pedig, sajnos, nem hitelképes ilyen szempontból, mert mint tudod, kedves Bélám, a telek a fővárosé, tehát a felépítmény mint telekkönyvi fedezet szóba sem jöhet; a képet elzálogosítani pedig nem lehet és nem szabad e célra sem!” (1925. XII. 25.)
      3. Az alapszabályból, emellett, érdeklődésre tarthat számot további három paragrafus.
      6. §
      A társaság hirdetményei, amennyiben azok közzétételére nézve a törvény máskép nem rendelkezik a „Magyarország” című napilapban teendők közzé.
      II. Fejezet.
      A részvénytársaság és a részvényesek anyagi jogviszonyai általában.
      7. §
      A társaság alaptőkéje: 220.000 K, amely 1100 darab, egyenként 200 K névértékű, 1-1100 folyószámmal ellátott és bemutatóra szóló részvényből áll.
      Az alaptőke közgyűlési határozattal felemelhető.
      9. §
      Az 5. §-ban körülírt: „A magyarok bejövetele” című körképpel annak alkotója Feszty Árpád festőművész mint betéttel kíván a részvénytársasághoz járulni. Ezen ajánlatot a részvénytársaság elfogadván, a betét értéke közös megegyezéssel 100.000 K szóval egyszázezer koronában állapíttatott meg, mely betét ellenértéke fejében a részvénytársaság Feszty Árpád alapítónak 500 szóval ötszáz darab teljesen befizetett részvényt ad át. Ezen részvények a körkép átadása alkalmával teljesen befizetett részvényeknek tekintetnek.
      4. Jókai Színkör, illetve a Jókai Színház szinte kizárólag operetteket, népszínműveket, „táncos életképeket” tűzött műsorára. 1914 júniusában többek között az alábbi darabok voltak repertoárján: Június 7-én Huncut a lány (operette 3 felvonásban), Napkelet rózsája (operette 3 felvonásban), 9.-én és 10-én Marci (nagy táncos operette 3 felvonásban), 19-22 között a Zsidó honvéd (énekes táncos életkép az 1848/49-iki szabadságharcból 5 felvonásban) 21-én a Bolond Istók (táncos operette 3 felvonásban), 22-23 között a Cigányprímás (operette 3 felvonásban). 1923. április 6-án Don Juan hadnagy (operett 3 felvonásban), 8-án Ki az apa? (bohózat), Amúgy urasan (népszínmű), Klárika (apach dráma), A veres sapka (népszínmű 3 felvonásban).
      5. Lajos Ferenc ügyvéd, az Rt. jogi képviselője.
      6. Szász János vezérigazgató 1933-ig feleségét és a lányát, „Babcikát” is alkalmazta az Rt-nél. Babcika Pesthy Baby néven a Jókai Színház színésznője volt. Az egész Szász-család perelte az Rt-t.
      7. Feszty István az idézett levél hátoldalára nyilvánvalóan Ettinger zárgondnoknak a következő sorokat rótta:
      „Toma Gábor
      úrnak
      A „Magyarok Bejövetele Körkép R. T.” cégvezetőjének.
      Budapest
      Igazgatóságunk határozata folytán, felkérem Önt, hogy néhai Feszty Árpád özvegye és leánya részére, a legsürgősebben szükséges összeget, ami a debreceni állami sanatóriumba való szállításukra szükségesnek mutatkozik, - a R. T. pénztárából özv. Feszty Árpádné számlája terhére kiutaljon. -
      Abban az esetben, ha mostani zárgondnok úr nem volna hajlandó ezen intézkedésemet megértően tudomásul venni, és arra a rideg álláspontra helyezkedne, hogy ez nem üzemi kiadás, - kérem ezen levelemet Neki felolvasni és a napi bevételeket átadni, azzal a megjegyzésemmel, hogy minden ez által előálló felelősséget (ami a sanatóriumba való szállítás késedelmét illeti) Ő reá, illetve az Ő általa képviselt felekre hárítunk. -
      Kérem ezeknek a tudomásul vételét, és azonnali intézkedést
      Tisztelettel,
      részvénytársasági elnök
      Ettinger zárgondnok, talán a felolvasott levél hatására, nem vitte el az Rt. aznapi bevételét.