EPA Budapesti Negyed 16-17 (1997/2-3) SzerzőGranasztói P.: Vurstli < > Sándor T.: Urak és parasztok

A moziépítészet és a város
__________
FABÓ BEÁTA

A moziépítészet, mint minden építészet, a korban dívó építési stílus szellemében, a megrendelő kívánságainak figyelembevételével, a mindenkori társadalmi-gazdasági-politikai háttér függvényében, lehetőleg a korlátozó építési előírásokat betartva vagy ügyesen megkerülve születik, formálódik, Budapesten a város és a pesti (budai) közönség által meghatározott közegben, ahol kölcsönösen hat egymásra a város és a mozi. A tanulmány azzal foglalkozik, hogy a város írott és íratlan szabályai és elvárásai, a városlakók igényei stb. hogyan alakították folyamatosan a moziépítészetet, illetve a mozi(épület) hogyan járult hozzá a budapesti közönség és a mozizás viszonyának alakulásához. A moziépítészet történeti áttekintése során a kezdeti születő-agonizáló (hely- és szerepkereső), majd a robbanásszerűen felvirágzó korszakkal részletesebben foglalkozom.

      Korai időszak
      1895-ben a Lumičre fivérek levetítették az első nyilvános mozgófilm-felvételeket Párizsban. Szerencsés időszak volt. A vállalkozási lázban égő és az újdonság befogadására nyitott Magyarország gyorsan reagált az új találmányra. A Váci utcai, majd a Somossy Orfeum-béli kávéházi próbálkozások után elsőként a francia Eugen Dupont vetített tartósan, majd egy éven át mozgóképeket. A feltalálók képviseletében több országban is - előttünk Bécsben - bemutatta az újdonságot. Budapesten a nemrég ünnepélyes keretek között átadott, a Millenniumra elkészült Royal Szálló kávéházában működött. Egy hónappal utána megjelent az első magyar mozgó vállalkozó, Sziklay Zsigmond, aki Párizsban tartózkodó testvére, Sziklay Arnold segítségével hozta be Magyarországra a féléves találmányt. Az Andrássy út 41-ben önálló (mozi)helyiségben önálló produkcióként próbálkozott, de egy hónap múlva bezárt. [1] A bemutatót követően viszonylag nagy számban próbálkoztak az új lehetőséggel, s születtek is tiszavirágéletű cinématographok, mozgófénykép-mutatványok, illetve „Mutoscop”-ok. [2] Többnyire kávéházakban vagy egyéb vállalkozások kiegészítéseként indultak mint látványosság, attrakció, kiegészítő szórakozás. Egy-két, esetleg több hónapig működtek, majd bezártak. Az első engedélyesként Eugen Dupont-t, majd egy-egy olasz és angol néven túl a következő vállalkozókat jegyezték be: Sziklay, Stein Mór, Zlinszky, Lévy, Neumann és Ungerleider, Herbst Samu, Siposs Sarolta, Scheiring, Domager, Singer, Szeibert, Lőwinger, Grünhut, Zwillinger, Bruder. [3]
      A színház és egyéb mutatványok (a mozgóképek is ide sorolhatók) engedélyezése és ellenőrzése - az 1881 évi XXI. tc. 7. §., majd az 1901. évi B. M. rendelet alapján - a városi rendőrség hatáskörébe tartozott. A mutatványos eleinte általában egy-egy hónapra, majd 1901-től maximum négy hónapra kapott engedélyt a rendőrfőkapitánytól. A főváros részére helyi díjat kellett fizetnie. A kerületi elöljáróságok - 1907 után egységes módon - tűzrendészeti szemlét tartottak.
      A kezdeti időszakban valóban a mozi csak egy volt a számtalan mutatvány közül. A mutatványok többnyire könnyű szórakozást ígérő, sokszor váratlan, meghökkentő „csodákat” kínáltak. Ha az egyik csoda nem jövedelmezett eléggé, akkor másikkal próbálkoztak. A mozi kezdetben tehát a gőzember, a planéta, a paprikajancsi, a beszélő gép, a fonográf, az ütőgép, a bolhamutatványos, a láb és kéz nélküli ember, az afrikai falvak, az aradi vértanúk, a telefonhírmondó kiállítás, az óriás leány, az alvó fakír, Isalombo Pappo király, Munkácsy Mihály Ecce Homo-ja, a tamburás, a jambó zene, a csatamutatvány és az egymillió krajcár látványának sorába tartozott. A Városliget volt a legmegfelelőbb táptalaj az első időkben. Az ezredéves kiállításon állította fel Edison kinetoszkóp-vállalkozásának fiókját az Alpár Ignác által tervezett épületben. A Millennium alkalmából épült ki Ősbudavára mulatótelepe a mai Vidámpark és részben az Állatkert helyén. Az ősbudavári Kosmograph nyári idényvállalkozója, Décsi Gyula egyéb attrakciói között 1898-ban „mozgó fényképeket mutogatott”, amire így emlékezik vissza: „... Lumičre-től szerződtettem egy mérnököt és egy gépészt mozgó-képelőadások rendezésére... Szabad, elsötétített téren, külön belépő díj nélkül rendeztem ezeket az előadásokat. Ezek a kezdetleges képek inkább nekem tetszettek, mint a nagyközönségnek.” [4] Az 1900-ban számára engedélyezett mutoscop is feltehetően mozgót jelentett (a Décsi név évtizedekig a moziszakma megbecsült neve volt, az általa vezetett Mozgókép Otthon - a Művész moziként - napjainkig fennmaradt). 1898-ban kért engedélyt Herbst Samu a rendőrségtől [5]. Horváth Zsigmond városligeti gyorsfényképészeti műterméhez tákolta hozzá kis bódéját, melyben - igen rövid ideig - cinématographját működtette. A város (gazdasági hivatal) több ok miatt is ellenezte az engedélyt, mert „a helyszínen nyert értesülés szerint mutatványait a hanyatló üzleti forgalom miatt nem képes tovább fenntartani”, hiányolta a várossal kötött területbérleti szerződést, kifogásolta a bódét mint építményt. Herbst viszont szerette volna az engedélyt, mert „már eddigelé is oly tetemes kiadásaim és befektetéseim voltak a felállítással, a bódékészítéssel, a villamosvilágítás bevezetésével stb., hogy a bódé lerombolásával helyrehozhatatlan, rendkívül súlyos kár és anyagi veszteség származnék reám”. A székesfőváros gazdasági hivatala nevében a városgazda a következőképp írta le ezt a cinématograph helyiséget: „a 10. tervszámú parcellán álló építmény mellékhelyiségében és ehhez a gyorsfényképészeti helyiségbe vezető főbejárat kiszökellése és a sarokfal közé, az épület külső falához egy deszka bódét toldott, illetve épített, mely némileg zavarja ugyan az épület architektonikus összhangját... szépészeti szempontból pedig annyiban eshetnék kifogás alá, hogy a bódé gyalulatlan deszkából van összeállítva és némileg elüt az épület stylszerű külsejétől, melynek farészei sötétbarnára, a deszkabódé pedig világos barnára van mázolva”. 1902-ben nyitott mozit özv. Fényes Mártonné, melyet haláláig, 1942-ig működtetett. (Férje 1896-ban panoramára, plast automatra, alvó fakírra, majd plasticonra, panopticomra és anatómiai mutatványra kapott engedélyt, de 1897 novemberében beszüntette az üzemeltetést. Az özvegy 1901-ben hajóhintát működtetett. Fia, Fényes Gyula 1905-ben ugyancsak a Városligetben mutogatott mozgófényképet. A Fényes dinasztia jelentős helyet foglal el a mozitörténetben.) A Városliget másik, ugyancsak hosszú életű mozija a Fisch család által üzemeltetett The Royal Vio is ez idő tájt keletkezett. Fisch papa a Varieté színházából csinált (nyáron működő) mozit. Emellett - Fényesékhez hasonlóan - a városban megnyitotta téli moziját is. A Lágymányoson épült ki Konstantinápoly a Millennium alkalmából. A szórakozóterület Török kávéházat, Szulejmán sátrát, Camera Obscurát, Vaggon panoramát, cinematographot és tűzijátékot ígért (a teljes vállalkozás azonban még 1896-ban csődbe jutott, ezen a központtól kieső és szúnyoginvázió sújtotta Duna-parti területen). A Népligetben 1905-ben Fisch Erzsébet mutatott be mozgóképeket.
      Az első próbálkozások - a nagy népszórakozdákon túl - elsősorban a pesti belterületen és a pesti sugárutak mentén történtek. Az Andrássy út, Király utca és a Rákóczi út környékén, főleg kávéházakban vagy hasonló jellegű helyeken vetítettek. 1899 decemberétől Ungerleider Mór kávéháztulajdonos és Neumann József egykori artista a Rákóczi úti Velence kávéházban (Tisza moziként zárt be 1994 körül) kezdtek mozgóképeket vetíteni. Közönsége - jól fizető vendégek - a Csikágóból került ki, a jobb közönség azonban nem látogatta. A sikeres vállalkozópáros ezután mintegy tíz évvel, 1908-ban, megalapította a Projectograph Rt-t, az első filmkereskedő és mozivállalatot. Sokáig a filmszakma vezetőiként működtek, és több sikeres úttörő mozit üzemeltettek. Budán 1902-ből maradt fenn az első engedély(kérelem) a Pálffy út 1. sz. és a Margit körút 8. sz alatti helyiségekre Vanek Józseftől, aki az 1880-90-es években a Városligetben ködfátyolképeket mutogatott. Két későbbi leírás a következőképp mutatja be az 1903 körüli mozimiliőt [6]. „Kinn a ligetben egy fabódé, benn a városban egy ideiglenesen üresen maradt bolthelyiség, ez volt a mozi. Gyalulatlan deszkapadok, szorosan egymás mellett ...maszatos becsalogató ember a mozi ajtóban, aki rekedtre ordítozott hangon hívja fel a közönség figyelmét”, „néhány kiadatlan bolthelységben bekenik az ablakokat fekete festékkel, aranybetűkkel ráírják színház, néhány olcsó széket és egy vetítőkészüléket vesznek, azután angazsálnak egy zongorást és bevásárolnak egy pár filmet.”
      Az állandó mozihelyiségeken kívül a város legkülönbözőbb helyein állítottak fel sátormozikat: bérbe vett üres telkeken vagy közterületeken (tereken). 1906-ban a IX. kerület elöljárósága így vélekedett a Boráros téren állítandó sátormoziról: „az egész környék lakóit háborgatná ...csirkefogók, csibészek, zsebmetszők gyülekezőhelye... a mai nehéz megélhetési viszonyok között nem tanácsos az amúgyis igen szűkösen élő, takarékosságra utalt alsóbb néposztálynak könnyelmű pénzkiadásra alkalmat adni”. Azt ajánlotta, hogy az országos vásártéren helyezzék el [7]. A Batthyány téri sátormoziról (1902) így szól egy utólagos visszaemlékezés [8]: „A Bomba-tér... nem volt parkírozva. Homokos, poros volt. Sátorok álltak rajta... A tér közepén egy nagy ponyvás-sátor állt. Bejáróját függöny takarta. A bejáró előtt egy fapódiumon kikiáltó ordította: ...itt látható Sergius nagyherceg meggyilkolása és egy nagy csomó nevettető mozgókép... Előttem, vagy 12 méterre, egy kifeszített fehér vásznat, jobbra egy kisebb pódiumot láttam, azon volt vagy 4-5 zenész”. A VII. kerületi, fővárosi tulajdonú Dohány u.-Wesselényi u. sarkán fekvő telekre többen is kértek engedélyt. Narten György kérését - „a mai kor igényeinek megfelelő” 20 x 40 m2-es mozgófénykép csarnok felállítását - előbb elutasították, majd elfogadták [9]. Tepli Nándorné 1906-ban ugyanezt a területet kérte. Az engedélyezés szerint „színháza elegáns kinézésű, szolíd vállalat”, 20 x 10 m2-es alapterületű, 600 fős fedett helyiség volt. A VIII. kerületi Nagyfuvaros u.-Déry utcai városi tulajdonú telekre kapott engedélyt 1906-ban Lifka, bár a kerület nem javasolta (csődület miatt). A szegény környéken azonban nem maradt hat hónapig. A Lifka-féle kinematograf-sátor 500 fős, 8,5 x 22,5 m2 alapterületű, favázas helyiség volt. Oldalán és tetején impregnált ponyva, alsó részén deszkatábla. A nézőtér egy részén 84,5 m2 területen ülőhelyekkel [10].

      Az első és legjelentősebb virágkor (1906-1914)
      A kezdeti tíz esztendő után bebizonyosodott, hogy a mozi többet nyújt a közönségnek az újdonság varázsánál, kellemes szórakozást, mely a legkülönbözőbb rétegeket hódította meg magának. 1906-ban megnyíltak az első tényleges, mai értelemben vett mozgóképszínházak. Ezek a mozik már a város ütőerében jöttek létre, könnyen el lehetett érni őket, szorosan beépülve annak a mindennapi életterébe. Az első állandó mozit, amely csak mozi céljára használatos önálló helyiséggel, ráadásul saját névvel is rendelkezett - merész, úttörő kezdeményezésként - a Neumann-Ungerleider vállalkozó páros nyitotta meg 1906 februárjában Projectograph (később Odeon) néven az Erzsébet körút 27. sz. alatt. Ennél is jelentősebb esemény volt a már önálló épületben elhelyezett Apolló Színház (ez alatt mozi értendő) megnyitása. A Népszínház u. 1-3. sz. alatt (a mai Blaha Lujza téren), a Népszínház közelében 1906. VI. 12-én kérvényezték „projektograf terem létesítésé”-t. [11] Később meg is vádolták, hogy elviszi a Népszínház közönségét [12]. Városrendezési okokból ideiglenes jelleggel kaptak engedélyt. Az 500 fős épületet vasszerkezettel tervezték, 2 méter széles ajtókkal, négy vészkijárattal. Az építkezés igen sietős volt az építtetőknek, mert amikor kiderült, hogy a vasszerkezet nem készül el időre, akkor azonnal faszerkezetre akartak áttérni a gyors befejezés érdekében. 1906 végére készült el az Apolló Projectograph színház, s már pár hónap múlva erkélyekkel bővítették „...szívesen keresi fel Budapest közönsége, melyben oly hamarosan képződött egy külön publikum, az Apolló-színház publikuma.” [13] Válogatott közönsége volt, a királyi udvar: József, Auguszta, Frigyes, Jenő és Izabella - Neumann szerint - az állandó vendégek közé tartozott. Ez év decemberében a Vasárnapi Újság már arról írt, hogy „körülbelül minden héten megnyílik egy új mozgóképes színház. Alig egy éve még csak egy színház volt itt... ez a tudományos színház volt, az Uránia”. Valóban, 1907-ben maga az Apollót működtető Neumann-Ungerleider páros már több mozival rendelkezett (Rákóczi út 68., Erzsébet krt 27., Hajós u. 25., Üllői út 63., Fő u. 39. sz. alatt). A Chikágó-színház „a fővárosnak legmodernebbül direct e czélra épült kőszínháza, Budapestnek azon a részén... terül el az úgynevezett „Chikágó”, a fővárosnak ezen amerikaiasan, boszorkányos gyorsasággal épült része. Ebben a városrészben aztán - mondhatni - kultúrmissziót teljesít... oly nagy előszeretettel özönlik az elegáns publikum.” [14] 1908-ban a Projectograph Rt. a főváros tíz helyén tartott mozgókép vetítést. 1909-ben negyvenhat mozgó várta a szórakozni vágyó közönséget. A szaksajtó 1910-ben kiemelte, hogy Budapest többé nem a kávéházak, hanem a mozik városa.
      A rendőrkapitány időszakonként korlátozta az új engedélyek számát („numerus clausus”) a mozitulajdonosok teljes egyetértésével. A régi mozisok legfőképp a fő utcákon nyitandó mozik és a hamar meggazdagodni akaró spekulánsok ellen szólaltak föl. További szigorításként 1913-ban a varietékben is megtiltották a mozielőadásokat [15].
      Egy 1913-as kimutatás szerint [16] a moziüzemeltetés nem jövedelmezett jól, a főváros összes mozija közül mintegy harmincnak fényesen ment, a többség azonban éppen hogy csak megélt. A szezon folyamán tizenhárom kisebb (140-200 fős) megszűnt, helyettük hat új, viszonylag nagyobb mozi (többnyire 280 fő feletti férőhellyel) nyílt - a korábbiakban kiadott elvi engedélyek alapján. Az európai nagyvárosokkal számszerűen összehasonlítva Budapest valóban a mozikkal legjobban ellátott városok közé tartozott (Berlin: 260 mozi, kb. 4 millió fő, London: 400 mozi, 7 millió fő, Budapest: 114 mozi, 910 000 fő). A száztizennégy moziból a legkisebb 105 fős, a legnagyobb 1000 fős volt (a világ legnagyobb mozija ekkor a párizsi 6000 férőhelyes Gaumont Palace). A legelterjedtebb volt a 200-300 férőhelyes mozi (a mozik 50 százaléka). [17] Kerületenként változott a mozik száma, de nem függött össze szorosan a lakosság számával, inkább a (kereskedelmi) központi fekvéssel.

kerületI.II.III.IV.V.VI.VII.VIII.IX.X.
mozik sz.9653625272292

      A legjobb moziközönségnek a VI-VII. kerület polgárságát és a VIII. kerület munkásságát tartották. A mozitulajdonosok nem rendelkeztek sok mozival, ahogy külföldön ez gyakorlat volt. A Projektograph cég tartott fenn nyolc mozit, ezenkívül egy-egy tulajdonosnak öt, négy illetve kettő mozija volt, a többiek egy-egy mozival rendelkeztek. 16 százalékukban társtulajdonos, 23 százalékukban pedig nőtulajdonos volt. [18] A főváros - szemben a vidéki nagyvárosokkal, amelyek megpróbáltak ebből fontos, esetleg privilegizált bevételi forrást teremteni - nem üzemeltetett mozit. (A vidék is jó ütemben lépést tartott Budapesttel. Nemcsak a vándormozik jutottak el korán vidékre. Állandó mozihelyiségek nyíltak. Ahol ezt nem tudták megoldani, ott más funkciójú épületekben vetítettek. 1909-ben már csak Miskolc az egyetlen vidéki nagyobb város, ahol nincs állandó mozi. Az 1913-as évet úgy jellemzi a szaksajtó, hogy nincs olyan hét, amikor ne nyílna új mozi vidéken.)
      A mozi jelentős tényezővé vált Budapest életében. Ezt nemcsak megnövekedett számuk jelezte, hanem az irántuk megnyilvánuló általános és széleskörű érdeklődés, véleménynyilvánítás, kritika vagy éppen elismerés.
      Ehhez nagy mértékben hozzájárult a viszonylag hamar szerveződő, öntudatos moziszakma kialakulása önálló újságokkal (1907-ben megjelent az első lapjuk, 1908-ban pedig az első valóban jelentős lapjuk, 1912-16 között évente 2-3 új lapot indítottak a különböző érdekcsoportok, a szakma és a nagyközönség részére) és önálló országos szövetséggel (1909-ben alakult 67 taggal). A mozik működtetésére vonatkozó egységes szabályzat azonban nem létezett. „Rég várja már a moziszakma, hogy a sok kapkodó vidéki rendelkezés helyett végre egységes szabályrendelet legyen”. (A vidéki városok helyi városi szabályzatokat alkottak. Így a főváros szomszédságában fekvő Újpest is korán, 1909-ben megalkotta szabályrendelet-tervezetét, melyet anélkül használt, hogy a belügyminiszter jóváhagyta volna. Újpest 1913-ból származó tervezetének alapgondolatai: négy hónapra szóló engedély és annak a díja, sátormozi állításának az engedélyezése, a városi díj a bruttó bevétel 10 százaléka, építési és tűzrendészeti előírások, mozik száma nem korlátozott.) A háború miatt azonban nem született meg - a kidolgozás alatt álló - szabályzat. A rendőrfőkapitány nem tartotta szükségesnek az egységes szabályozást, szabályrendeletet (egyedül a tűzbiztonsági rendeletek, szabályok betartásához ragaszkodott).
      A mozilátogatás a magasabb körökben is elfogadott szórakozássá vált az 1910-es évekre. A mozik fekvésétől, üzemeltetőjétől, programjától, kialakításától stb. függően már e korszak elején a közönség tagozódása figyelhető meg. A Vasárnapi Újság 1907-ben azt írta, hogy pl. az Uránia kifejezetten drága, 19-22 óráig tartó esti előadásának látogatása úri dolog. [19] Néhány év múlva már a Mozivilág [20] arról számolt be, hogy miniszterek, hercegek is járnak moziba (főleg az Apollóba, a Mozgókép Otthonba, a Corsóba, az Omniába), pedig pár éve, 1908-ban még a mozinak nem volt presztízse. Az 1913-as Mozi-színpad [21] így jellemezte a közönséget: elegánsabb, nagyobb mozik előadására főleg hölgyek jönnek, akik beszaladnak uzsonna előtt vagy után, kevés a férfi, főleg a nagyobb diákok, korán fekvő nyárspolgárok. Este 19-22 óra között folyik az élénk pezsgő élet, mivel a banki, ügyvédi, irodai munka vége után a hivatalnokok, katonatisztek, ügyvédek, orvosok, tanárok, papok, képviselők, kereskedők érkeznek, a külterületen pedig kisiparosok, kiskereskedők, munkások. Este 10 óra után új, különleges közönség érkezik: a mozi-lump, aki vacsora, színház stb. után jön be. Az egykori Tisza Kálmán téri pornómoziban este 10 után „pikáns képeket” mutattak az elegáns közönségnek (az Országos Kaszinó-béli művésztársaságnak, gazdag zsidóknak, uraknak) [22]. A szórakoztatás széles skáláján túl próbálkoztak egy-egy réteg, csoport részére oktató-nevelő filmek vetítésével is. Az erre specializálódott mozik azonban általában megbuktak. A máriaremetei Mystérium mozi főleg vallásos képeket vetített a búcsújáróknak (1913). Keleti Adolf fővárosi tanár a népművelő filmek játszását szorgalmazta, amire egyébként az Uránia Tudományos Színház volt hivatott. A jólmenő Apolló és sok más egyéb mozi tulajdonosa, a Projectorgaph Rt. új attrakcióként 1912-ben megnyitotta az Állatkerti mozit, mely jellegében eltért az átlagostól: csak nyáron üzemelt, speciális környezetben, a fővárostól bérelte a (szikla)helyiséget. Nyilván ezekben a különleges adottságokban látott üzleti lehetőséget, mikor 1911-ben engedélyt kért „magas színvonalú és emellett szórakoztató előadások”, mozgófényképes ismeretterjesztő előadások tartására, főleg a természettudomány és az állatvilág köréből, a nyári hónapokban „a sziklaüreg szolid, ízléses és környezethez alkalmazkodó” átalakításával. A mozi a nyitás után két évvel bezárt a „hadi állapot” miatt. [23]
      Maguk a mozitulajdonosok igyekeztek a hirdetésekben, reklámokban - a szerintük - előnyös tulajdonságokat kiemelni. A Tivoli fényjátékház a főváros legelőkelőbb mozgóképszínházának hirdette magát. Az eladásra kerülő moziknál a következőket emelték ki (1913): kitünő forgalmú, a legelőkelőbb negyedben, modern, jól bevezetett, munkásnegyedben olcsó házbérrel és lakással, munkásnegyedben, mely nyáron is megtelik, Budapest legforgalmasabb helyén, mozisátor Budapest legszebb kirándulóhelyén felállítva és üzemben csapószékekkel és páholyokkal, pléholdalakkal eladó. A hirdetésekben fontosnak tartották általában az eladás megindokolását is: vezetés hiánya, más üzlet átvétele, családi viszály, családi körülmények, nyugalomba vonulás vagy tőkehiány miatt eladó.
      A színház és a mozi sajátos viszonyban állt egymással, a korai időktől kezdve sok kapcsolódó és ütköző ponttal. A kezdeti időben engedélyezés szempontjából a színházak, mutatványok kategóriába tartozott a mozi. A későbbiekben, amikor a színház kategória önállósult, a mozi még sokáig felhasználta a színházi normatívákat, mint pl. az építési előírások, nyári szünet alkalmazása. A színházak már a virágzó korszak elején ellenségesen fogadták a mozit. 1908-ban született az a főkapitányi rendelet, mely szerint tilos mozira és kabaréra a színház szó használata, mert a közönséget megtévesztheti, bár ezt a gyakorlatban nem nagyon tartották be. A mozi szó megjelenése (1908 körülre tehető, Heltai Jenő szóalkotása) és elterjedése is azt mutatja, hogy jelenséggé vált. „Sokoldalúságánál és tökéletességénél fogva a mozi lassan háttérbe szorítja a színházat, fölösleges lesz a színház, de nélkülözhetetlen a mozi” - írta Balla Jenő 1913-ban a Mozi-színpadban. [24] „Ez az új kultúra... rendkívüli rövid idő alatt emelkedett fel a kulturális nívónak arra a fokára, amelyen már sikeresen veheti föl magánál sokkal sikeresebb intézményekkel a versenyt” - célzott a színházra a Mozivilág 1913 februári száma. [25] Főleg vidéki városokban felmerült vagy meg is történt a (városi) színházak moziként való hasznosítása. Ez a tendencia Európában mindenütt, legfőképp Franciaországban és Olaszországban, általános volt.
      A mozi térhódításával nemcsak a színházi szakma helyezkedett szembe, a kereskedőknek is konkurenciát jelentett. A Kereskedelmi Kamara kifogásolta (1912), hogy drágák a boltbérletek, hogy kidobhatják a boltost, ha a mozik, bankok, kávéházak (egy kategória!) egy jó sarokbolt helyiség miatt megveszik a bérházat; hogy a főutakon nem lehet boltot nyitni, csak a külvárosban és a csendes budai utcákban.
      A kávéházi helyiségből vagy csarnok jellegű hodályból ekkorra fokozatosan kialakult a mozi mint sajátos intézménytípus. A helyiségben először megjelent a pénztár, a ki- és bemenetet biztosító két ajtó, a vetítőnyílás (mind-mind speciálisan a mozira jellemző elem), az előtető a bejárattal (a music hall-októl átvéve) és az egyre díszesebb homlokzat.
      Az épülő mozikat általában meglévő vagy új bérházban helyezték el. Az eredetileg üzleti, kávéházi vagy vendéglői céllal tervezett helyiségből utólag vagy sokszor még a tervezés-kivitelezés közben mozit alakítottak ki. A Nagymező u. 8. sz alatti szecessziós stílusú Ernst-múzeum és lakóház kialakításában a kor olyan neves művészei vettek részt, mint Rippl Rónai a lépcsőházi üvegablakoknál, Lechner Ödön az előcsarnok üvegablakainál. A négyemeletes, képkiállító-termes bérház eredeti terveit 1909-ben elutasította a tanács. Két év múlva megkezdték az ötemeletes, kiállító-termes bérház építését. Építés közben a földszintre tervezett kávéház helyett mozit alakítottak ki (a bérháztulajdonos Ernst Lajos biztosabb jövedelemforrást láthatott a Projectograph Rt-vel kötött szerződésben, mint a kávéházban). Az épület 1912-re felépült a Tivoli fényjátékházzal, melyet még egy-két évig kiegészítéssel, átalakítással tökéletesítettek a működés közbeni tapasztalatok alapján. Ez a kis építéstörténet tipikusnak mondható a kor újonnan épülő bérházában történő mozi kialakításra.
      A mozi belső építészeti megoldását alapvetően a beépített város adottságai határozták meg a minél nagyobb befogadóképesség szem előtt tartásával. A férőhelyek számát a tűzbiztonsági előírások és a még elfogadható látási viszonyok korlátozták. Az alaprajzi kialakítást meghatározta a korra és a belterületre jellemző, zártsoros beépítésű, belsőudvaros bérház. A földszinti, többnyire az utcára nyíló helyiségeikből alakították ki az állandó mozihelyiséget. Az ablakokat eleinte feketére festették, majd a későbbiekben befalazták vagy kijáratra cserélték. A kezdeti évek tapasztalatai alapján kialakultak az íratlan, de hivatalosan is elvárt szabályok. A padozat ne legyen porfogó, jól tisztán tartható legyen (vagyis fapadló és szőnyeg nem megfelelő). A terem levegője a vetítés alatt elhasználódik, büdös lesz, ezért szellőztetési lehetőséget kell biztosítani az előadások alatt vagy között. A folyamatos előadások miatt szét kell választani az érkező és a távozó közönséget. A közönség számára el kell különíteni a bejáratot és a kijáratot. Hamar rájöttek a rossz tapasztalatok alapján, hogy tűzbiztonsági okokból a vetítőgépet külön teremben kell elhelyezni, és a közönségnek közvetlen a szabadba nyíló kijáratot kell biztosítani. A nézők kezdetben a padokon, székeken üldögéltek, majd lecsavarozott székeken, míg meg nem jelentek a felcsapható székek és a kényelmes páholyok.
      Az első megoldások prototípusa a csőmozi volt. Az utcáról nyíló bejáraton át lehetett az előcsarnokba belépni, ahol minden esetben pénztár, esetleg ruhatár, ritkán büfé fogadta a közönséget. A nézőtér 5-6 m szélességű és 20-25 m hosszúságú terem volt, ahol 18-25 sorban, soronként 8-9 szék fért el. Ebben a szűk és korlátozottan használható térben próbálkoztak a kényelmesebb páholyok elhelyezésével. Azonban az egyik oldalsó falat a kijáratok részére, a hátulsó falat a bejáratok részére kellett fenntartani. Az emeleti erkélysor jelentett egyedüli bővítési lehetőséget. A nézőtér teljes befogadóképessége 150-250 fő volt. A nézőtér méreteit nem lehetett növelni. Újabb széksorok elhelyezése esetén már a vászon nem volt jól látható. A terem szélesítése szintén lehetetlen volt, mivel az akkori bérházak helyiségei (főfalak távolsága, traktusszélesség) maximum 5-6 m szélesek voltak. A távozó közönség a nézőtérről közvetlen a szabadba - a bérház udvarára vagy az utcára - jutott. Ezek a csőmozik több évtizedig alapjában változatlan kialakításban fennmaradtak, egy részük ma is gyakorlatilag változatlan formában működik - átalakítási, bővítési lehetőség híján.
      A nívósabb mozi belső kialakításától elvárták, hogy diszkrét színezésű legyen kényelmes székekkel, szemkímélő lámpákkal, fokozatosan elsötétülő világítással. A rangosabb moziknál színházi miliőhöz hasonló belső (szép, meleg, kellemes, hangulatos, intim) teret próbáltak megteremteni. Az Apolló színpadi nyíláskeretét „stílusosan” alkították ki. Az Olympia belseje kékesszürke alaptónusú volt, szalon jellegű nézőtérrel, XIV. Lajos stílusú világító testek díszítették. A két nézőtérrel rendelkező Liszt Ferenc téri mozi várója dongaboltozatos, görög szalagdíszes bronz kandallós, nézőtere aranydíszes volt. Az Elite nézőtere magyaros stílusban, meleg kék színben született újjá, középen páholyok - párizsi mintára - azoknak, akik közelebbről akarták nézni a vásznat. Elkülönített dohányzó és büfé működött itt [26].
      Az utcai homlokzaton megjelent a moziportál, mely az eklektikus bérházhomlokzaton belül önálló egységként vagy a szecessziós homlokzat szerves részeként került kialakításra. A szecessziós stílus kedvezett az egyes részletek (előtető, műsor, lámpa, hirdetés, stb.) finom, dekoratív, anyaghoz illeszkedő kidolgozásának. A bronz vagy márvány portálnak mint „műremeknek” kifelé jeleznie kellett, hogy benn művészet folyik. Valószínűleg szép, a kor építészeti színvonalán álló portálalkotások születtek. Sajnos ezek azonban nem maradtak ránk, mivel a portál nagyon érzékeny a korban lezajló változásokra. A tulajdonos- és a stílusváltások során korszerűsítés, modernizálás, felújítás címén hamar átalakítják őket. Szép megoldású volt az óbudai bérház belső udvarában kialakított Flórián mozi, az Akácfa utcai Valter mozi (Gorkij moziként szünt meg), a Keleti pályaudvar melletti Keleti (Baross) mozi, az Olympia (ma Hunnia) és a mai Moszkva tér környéki Scala mozi. Az első Flórián mozi egy műhely átalakításával épült, a bérház udvaráról lehetett megközelíteni. A félnyeregtetős, szomszéd házhoz tapadó udvari épületnek tetszetős kis szecessziós homlokzatot terveztek. Később aztán ennek helyén épült fel a közvetlenül az utcáról megközelíthető mai Flórián. A kis Keleti mozi helyét (ma gyorsétkező van a helyén) a katonai barakkból kialakított grandiózus Capitol vette át 1924-ben. A budai Scala mozi a némafilm-korszak végén bezárt. Az egyetlen ma is meglévő szép példa - nemcsak a homlokzat, hanem a belső tér egységes, színvonalas kialakítására is - a Nagymező u. 8. sz. alatti, jelenleg színházi átalakítás alatt álló, műemléki védettségű, volt Tivoli (Tinódi) mozi.
      A külsőbb részeken fekvő mozik - a belterületi mozik egy részével együtt - nem dicsekedhettek azonban ilyen fényes kialakítással. A külterületeken építési szempontból sokkal kedvezőbbek voltak az adottságok a belterületi foghíjtelkek vagy bérházak földszintjének beépítésével szemben. 300 fő befogadóképességen túl már lakóházban nem lehetett mozit létrehozni, külön épületet kellett emelni. Nagyobb befogadóképesség esetén - a színházakhoz hasonlóan - minden oldalról szabadon fekvő telekre lehetett csak építkezni. A kertvárosi beépítési mód és a nagyobb telkek biztosították a nagyobb méretű, szabadabb alaprajzi kialakítású, önálló moziépületek létrehozását. A tulajdonos viszont csak a helybéli nézőközönség érdeklődésére számíthatott. Rákosfalva (Külső Kerepesi út) közönsége számára létesített mozit Plutó néven Pálfi János vállalkozó. 4,5 m magas vasvázas épületet emelt. A nyitás után egy évvel, 1911-ben már bővítette, irodahelyiséget is kialakított, majd cukrászdát is nyitott mellette. 1932-ben üzlethelyiséget is épített. 1936-ban tovább bővítette moziját. 1964 körül bontották le. Az állandó bővítés és a folyamatos hosszú fennállás azt mutatja, hogy a mozi beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A mai peremkerületeinkben (abban az időben önálló településként működő Újpest, Kispest, Rákosszentmihály stb.) inkább épült néhány, a település többi épületéhez képest jelentős, szép homlokzati megoldású épület.
      A háború kezdetével lezárult ez a dúsan virágzó korszak. Nem tudjuk pontosan, hány mozi nyílt az 1914 előtti időszakban. Becslésünk szerint az ekkor létrejött mozik kevesebb mint 20 százaléka kb. egy évig, mintegy 30 százaléka néhány (kettő-tizenkettő) évig működhetett, s kevesebb mint 50 százaléka élte túl az első világháborút.

      Az 1914 és 18 közötti időszak
      1915-ben Körmendi Ékes Lajos a moziról írott összefoglaló munkájában [27] a következőket észrerevételezte (javasolta): szabályozni kell a moziengedélyezést, korlátozni kell a moziengedélyeket, legyen városi monopólium az engedély (ez nem valósult meg, bár ez a gondolat már a háború előtti időszakban felmerült, s a háború alatt Wekerle miniszterelnök javaslatot is tett erre), központi filmcenzúra kell (pl. korhatár kérdése), ifjúsági, tudományos, népművelő filmek szükségesek. A világháború idején a rendőrfőkapitány időlegesen valóban nem adott ki új engedélyeket, sőt csökkenteni akarta a meglévő mozik számát „a kis nézőszám és az életképtelenség miatt”. A mozisok egy része bezárt, egy részük azonban elégedett volt a látogatottsággal, a saját odaszoktatott nézőközönségével (bár a nézőközönség összetétele erősen megváltozott, nagyrészt nők és gyerekek látogatták). A háború időszakában mintegy 30 százalékkal esett vissza a mozik száma, előbb kilencvenhatra (1914 végén), majd nyolcvankettőre (1916 végén). Ekkor szűnt meg többek között a Keleti, az Andrássy, a Liszt Ferenc és a Jupiter mozgó, valamint a Kálvin tér környéki Kedélyes és a józsefvárosi Elit. 1918-ban még nehezítette a helyzetet a vigalmi adó bevezetése (a mozi bruttó bevételének a 10 százalékát a város részére ki kellett fizetni).
      A Projectogaph Rt. - részben mert a tanács a régi nagy sikerű Apollót akármikor lebontathatta városrendezési meggondolásokból - 1915-ben megnyitotta a Royal Apollót a mozis tradíciókkal rendelkező nagykörúti Royal Szálló épületében. Ez merőben eltért az eddigiektől. A hatalmas, volt bálterem 1000 fő részére biztosított nézőteret. A nagyszabású, nagyméretű, elegáns mozikomplexum új korszakot nyitott a moziépítészetben. Belső kialakítása már valóban színházéra (méretek, aranyozás stb.) emlékeztetett. A mozi a helyválasztásával, a múltjával, a kialakításával az elegáns közönséget célozta meg. (Az 1910-es vagy 20-as évek folyamán minden nagyobb országban felépült legalább egy gigantikus, több ezer fős, komplex szolgáltatásokat nyújtó, önálló épülettel rendelkező mozikolosszus, „a mozikatedrális”. Persze ez korántsem mondható rá a Royal Apollóra, hiszen ezek közül valójában egyik kritériummal sem rendelkezett. Mégis ez állt talán - egész moziépítésünk során - legközelebb a katedrális mögött rejlő gondolathoz.) A Projectograph Rt. a másik moziját, a 480 férőhelyes új Odeont a nagykörúti volt Odeon áthelyezésével nyitotta meg a VII. kerületi Csikágó városrészben fekvő Népszínpad kialakításával. [28] A Projectograph Rt. előrelátóan felismerte, hogy a jövőben a nagyobb mozik nyereségesebben működtethetők. Az ugyancsak Ungerleider-féle vállalkozásban működő Phönix Filmgyár Rt. (mely 1919 őszén megszűnt, azután a Projectograph Rt-é lett) 1918-ban szintén a VII-VI. kerületben tervezte két új mozi megnyitását: a Városliget közelében fekvő Phönixét (a későbbi Imperial, 520 illetve 600 fős) és a Rákóczi úti Velence kávéházból kialakított Imperialét (a későbbi Phönix, 399 fős). [29] Ezen kívül néhány - még addig befedetlen külterületi - helyen (Angyalföld, Tisztviselőtelep, Zugló, Kőbánya, Rákos) nyíltak új mozik.
      A „szénatéri Nagy mozgó színház”, azaz a budai Bristol tervei még 1913-ban elkészültek. [30] Árkay Aladár tervezte magyaros szecessziós stílusban a 15 m magas, impozáns mozipalotát a részletek szép megoldásával. Árkay a kor neves építésze volt, az ő nevéhez fűződik a budai kis Svábhegyen a bírák és ügyészek lakótelepének, a városligeti fasori református templomnak, a városmajori kistemplomnak, a Rákóczi Fiúgimnázium templomának építése, mely alkotásokat a magyaros formavilág jellemzi. Az épület az első, mozi céljára épült önálló nagyszabású épület lett volna, azonban nem valósult meg. Helyette 1918-ban - három évvel a pesti Royal Apolló megnyitása után - felépült az 1200 fős Budai Apolló.

      A húszas évek
      A háború után kedvezőtlenül alakult a mozik helyzete. Az általános rossz gazdasági helyzeten és az infláción túl ehhez hozzájárultak az addig nem létező terhek, korlátozások és a mozikat érintő tulajdonos-változások. A mozik államosításáról már 1917-ben minisztertanácsi rendelet született, de azt nem hajtották végre. A Tanácsköztársaság ideje alatt államosították a mozikat, gyerekmozikat alakítottak ki (Andersen, Gulliver, Hófehérke, Grimm, Csipkerózsika). Ez a rövid időszak nem hagyott nyomot a moziépítészet területén. A József körúton nyitandó Fészek mozira 1918-ban kapott engedélyt Grosz Bernát mozibérlő. Előtte mulató volt itt, majd katonai műhely. Az átalakítást nem tudta befejezni, csak a Tanácsköztársaság idején készült el a tervtől eltérően a háztulajdonos minden ellenkezésére: „A comunizmus beálltával a mozgó színházak is eltulajdoníttattak... a comunizmus a ...véghatározattal megállapított feltételektől több tekintetben eltért”. Másodízben már keményebben nyilvánította ki a nem is annyira a mozikialakítás, mint inkább a Tanácsköztársaság elleni haragját: „ha egyéb ...alapos okom nem volna ...már csak hazafiui érzelemből sem nyugodnék abba bele, hogy a bolsevikok helyesebb megoldást találtak ki annak, hogy a mozgó képet hova helyezzék el, mint ezt a tek. tanács tisztelt szakértő közegei elhelyezendőnek találták”. [31]
      1921-ben a belügyminiszter revízió alá vette a mozikat, felülvizsgálta az összes addigi engedélyeket. A rendelet szerint további vagy újabb engedélyt elsősorban azok kaptak, akik „valamely különleges viszonynál fogva az állam gazdasági támogatására tarthatnak számot”, így a vagyontalan hadirokkantak, legalább két kiskorúról gondoskodó hadiözvegyek, hadiárvák, nem tényleges szolgálatban álló érdemes közszolgálati alkalmazottak stb. Nemeskürty megfogalmazásában: a darutollas katonák mozikat kaptak jutalmul, a hadiözvegyeket, a bal oldali gondolkodásúakat, a zsidókat kiüldözték a moziból. [32] Ennek következtében Budapesten mintegy 54 nagyobb központi fekvésű mozi engedélyese megváltozott, s mintegy 26 - kisebb, külvárosi - mozi megmaradt a régi engedélyesénél. 1921. július 1-ig át kellett adni a helyiségeket, kiürítve vagy berendezéssel. A Pesti Hírlap június 29-i száma látványos tudósításban számolt be a mozik lecsupaszításáról, az átadók mozirombolásáról: „Sok helyütt nem is ment simán a dolog, s a Rákóczi-úti Fővárosi Nagymozgó kiürítésének megkísérlésénél a rendőrség is beavatkozott. A mozgó régi tulajdonosa, Gerő Sándor ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a berendezést az utolsó szögig elviteti... A szomszédos Phönix-mozgó belseje is a teljes pusztulás képét mutatja... Itt lebontották még a porcelánkályhát is...”. A rendeletek erősen korlátozták a helyiség tulajdonosának jogait is: nem mondhatta fel az előzőleg e célra bérbe adott helyiség bérletét, mely a bér beszedése szempontjából lakásnak számított, s az 1920 májusa előtti bér alapján - a terület nagyságától függetlenül - kérhette csak az erősen korlátozott bérleti díjat. Az új engedélyesek általában nem értettek a mozihoz, s nagy részük csak néhány évig maradt. A revízió után pár évvel helyre állt a szakmai rend.
      Az 1920-as évek elejére gyökeresen megváltoztak a mozi iránti elvárások. A háború előtti mozik - innen visszapillantva - kis befogadó képességgel, kisebb, kényelmetlenebb kiszolgáló háttérrel (előtér, wc, ruhatár, büfé) sokszor kényelmetlenebb, kezdetlegesebb befogadó berendezéssel voltak ellátva. A háború utáni hirdetések a „Városliget egyedüli elegáns és nívós”, „Budapest legintimebb és legpazarabb”, a „Nagykörút legkellemesebb és legszolidabb”, a „Baross tér környékének legkedveltebb”, „a belvárosi előkelő társadalom legelegánsabb”, „a budai intelligencia kedvelt” vagy éppen az „Erzsébet körút legolcsóbb” szórakozóhelyére várták az érdeklődőket, ahol a „tágas várók”, „kellemesen szellőztetett helyiségek”, „kényelmes ülőhelyek” fogadták őket „szenzációs”, „elsőrendű és magasszintű”, „legválogatottabb”, „legkiválóbb” műsorral, „művészi zenével”, „szimfónikus zenekarral”. Ez az általános tendencia külföldön is: minőségi törekvés, finom dísz, klasszikus stílusok
      A bezárt mozik helyett - főleg Pesten a Nagykörút környékén vagy azon belül - néhány nagyobb (300 fő feletti befogadóképességű) mozi nyílt az 1920-22 közötti időszakban. A színház- és/vagy mozikoncepció nem mindig különült el élesen a tervezés és a működés során.
      A Nemzeti Színház kihasználatlan, csúfolkodó telkén építendő ideiglenes Nemzeti Mozgó gondolata ebben az időszakban merült fel. 1921 márciusára Lechner Jenő neves építész elkészítette az épület terveit. A színház megmaradt sarokrészletét felhasználva, a Múzeum körút és Rákóczi út felől nyitott pergolás homlokzati megoldást, belül pompei stílusú festménydíszítést tervezett. A mozin kívül üzlethelyiségeket és a Nemzeti Színház örökös tagjainak szobákat alakított ki. Maga az építkezés gondolata heves vitákat váltott ki, politikai-gazdasági-városrendezési, valós és valótlan érvek és érdekek csaptak össze keményen, kezdve attól a kérdéstől, hogy luxus-e ebben az időben mozit építeni vagy ez elősegíti az építőipar foglalkoztatását. Miután az Országos Középítési Tanács és a Fővárosi Középítési Bizottság elutasította az építkezés gondolatát, [33] a Nemzeti Mozgó helyébe lépett a kertmozi ötlete (ez pár év múlva meg is valósult).
      Még tartott a háború, amikor kérvényezték „intim színház” kialakítását az Eskü téri Magyar Királyi Osztálysorsjáték palotájában. A századvégi épület belső udvarát - díszterem céljára - már eredetileg üveggel fedték. Ebben a jó adottságú épületben alakította ki Lechner Jenő a Medgyaszai Színházat. Az átadása után többször is gazdát cserélt, míg 1921 augusztusában új bérlőkhöz került, akik Helikon filmszínház néven mozi és színház célú üzemeltetésre kaptak engedélyt. 1925-től kisebb átalakítás után Orion mozi néven működött tovább. [34] A II. világháborúban az épület rommá vált.
      Az Andrássy út-Nagymező u. környéke valamikor mulató- és szórakozóhelyekben bővelkedett, a város előkelő szórakozónegyede volt. Ez a koncentrált szórakozó terület - ahogy az évtizedek tapasztalata mutatja - képes volt több mozit is eltartani az egyéb szórakozási lehetőségek mellett. A Nagymező u. 22-24. sz. alatt az egykori Wabits Lujza-féle Télikert, majd kabaré helyén 1920 végén a Radius Magyar Filmgyár és Filmforgalmi Rt. igen elegánsnak szánt mozit hozott létre, kibérelte a Télikertet, ahol „a világvárosok, különösen Páris mozgóképpalotáihoz hasonló hatalmas etablissementet kiván megteremteni”, s Közép-Európa legpompásabb és legpazarabbul berendezett mozijává akarta tenni. [35] A következő években azonban már színházzá alakították át (melyben mozielőadást is tartottak). 1926-tól mintegy húsz éven át működött itt a Radius majd Renaissance mozi (930 fős), több konkurens mozi (a 290 fős Turán és az 530 fős Tivoli) hatósugarában. 1945 után újra több éven át színházi célokat szolgált.
      A Nagykörút-Dohány u. sarkán álló épületben működött a Carmen kávéház, majd 1921-től a Carmen (ma Bástya) mozi. Az egyébként jó adottságú épület értékét az sem rontotta, hogy mind a Rákóczi útnak, mind a Nagykörútnak ezen a tájékán igen sok kis és nagy, jól bevezetett, népszerű mozi működött. A mozitulajdonos jövedelmezőbb, azaz tágas, nagy mozit szeretett volna működtetni. A hatóságok ezt nem támogatták, mivel az építésügyi szabályzat szerint földszintes lakóházban berendezett mozgó maximálisan 300 fős befogadóképességű lehetett. A nagy tér kialakítása szerkezeti problémákat vetett fel, többek között a többszintes lakóépület falterheinek nagy fesztávon - belső látótér zavarása nélkül - történő kiváltását. Az 1924-25-ös újabb átalakítások a belső zárt udvar beépítésével oldották meg a nagy tér létrehozását. A mozibelső változtatása megváltoztatta a homlokzati megjelenést is. A portál kialakítására már eredetileg több variáció készült, s az idők során a valóságban is sokat változott. Jól működő mozi volt, a legnagyobb közönséget vonzotta. [36] Napjainkban is a legrentábilisabb budapesti mozik közé tartozik, annak ellenére, hogy - szemben sok nemrégen felújított, korszerű kialakítású mozival - legutolsó felújítása 1963-ban történt meg.
      A Dohány utcai Hungária Rt. uszoda évek óta kihasználatlanul állt vízellátási problémák miatt. Az Rt. nagyszabású épületkomplexum - szálloda-fürdő-mozi - együttes kialakítását tervezte. Ehelyett azonban az úszócsarnokból kialakított Kamara mozi valósult meg, mely (közcélú intézmény megszűnése miatt) ideiglenes jelleggel működött 1921 és 1927 között, majd végleges engedélyt kapott.
      Budapest belterületi moziépítésére a fenti példák igen jellemzőek. A tulajdonosnak, tervezőnek, kivitelezőnek sok adottsággal, problémával kellett megküzdeni a meglévő épület nagy részének mozivá történő átalakítása során. Az Üllői út-József körút kereszteződésében fekvő Gschwind teleknél az építész, Bauer Emil más problémával került szembe. Az Unio Színházüzemi és Színházépítő Rt. „Colosseum” építését tervezte 1919-ben. A nagyszabású látványosságra (cirkusz, színpad, vízmedence) berendezett 5600 fős színház helyett azonban egy év múlva a Corvin Színház alapozása készült el, mikor felmerült a telek kihasználatlansága. Az új koncepció szerint a telek belső magvában épüljön a (mozgó)színház, és az utca felől pedig bérház. Az elképzelés szerint az épület korszerű mozi- és színházegyüttesként működött volna. Azonban a színpadi rész (a zsinórpadlás kiugró része) teljes kiépítésére nem került sor az ott meglévő barakkiskola miatt. Még folyt az építkezés, amikor az 1921. évi mozirevízió kapcsán a belügyminiszter visszavonta az engedélyt az építtető Városfejlesztő Banktól, és azt újabb szigorú feltételekhez kötötte. Öt évre adott engedélyt, azzal a feltétellel, hogy az esetlegesen hátrányosan érintett mozik kártalanítására a bruttó bevétel mintegy 10 százalékát kifizeti, valamint magasabb helyárakat használ, mint a szomszédos mozik. 1922 novemberében végül is igen ünnepélyes keretek között megnyitották az ezerkétszáz fős mozit. A megnyitón részt vett Horthy Miklós, József kir. főherceg, a külügy-, belügy- és honvédelmi miniszter. A szabadon álló, egyemeletes neobarokk épület nagyszabásúra sikeredett hatalmas méretekkel, annak ellenére, hogy a kivitelezés a takarékosság jegyében történt, pl. nemes anyagokat nem lehetett felhasználni. Nagy méretű előcsarnok, monumentális belső lépcsőkarok, pazar díszítés (aranyozás, kazettás álmennyezet, lámpák), külső reliefek készültek, korszerű, máig jól működő berendezéssel (fűtő- és hűtőrendszer levegőáramoltatással az épület előtti kút segítségével). A Corvin mozi a kezdetektől fogva speciális helyet foglalt el a mozik sorában, sok ellentmondással, kezdve a helyszíni adottságoktól (önálló épület), a szokatlan építtető (Városi Bank), az emelkedett szellem meghirdetése (Nemzeti Színház, művészi filmek a színházmoziban), szokatlan működési feltételek (környező mozik kártalanítása) és az ennek ellentmondó ünnepélyes megnyitó (az ország vezető politikusainak részvétele). A továbbiakban is igyekezett korszerű és színvonalas megoldásokat alkalmazni a közönség megtartása érdekében. Látványos reklámokkal hívta fel a figyelmet a körútról kissé visszahúzódó mozira, pl. malmokat állított fel a Moulin Rouge fantomja c. film bemutatójára a mozi előtt. Korán (1928) fényreklámot használt.
      A külvárosban (a mai X. és XIII. kerületben) ugyancsak tympanonos, neobarokk (copf, klasszicista) szabadon álló mozik épültek, kényelmesen terpeszkedő alaprajzi megoldással, de a pénzügyi és környezeti adottságoknak megfelelően szerényebb díszítéssel és mérettel készültek.
      A mozik a színház mintájára a nyári idényben bezártak. Hamar rájöttek azonban, hogy a rekkenő hőségben hogyan lehet a szórakozni vágyó közönségnek kellemes, kulturált, friss levegőjű környezetben filmeket vetíteni. Megszületett a szabadtéri mozi. „A pesti közönség eddig nem ismerte a fedetlen mozit, amely előadásait nem falakkal és tetővel határolt épületben, hanem teljesen a szabad ég alatt tartja meg”. [37] Az 1800 fő befogadóképességű Kertmozi - a fővárosban elsőként, az országban harmadikként - 1920-ban nyílt meg a Városliget peremén, a Dózsa György út és Damjanich u. sarkán, a Corvin Filmgyár régi műterme helyén. Ez volt a legnagyobb, a legtovább folyamatosan fennálló, az egyetlen elsőhetes, azaz a legvirágzóbb ebben a műfajban. Korabeli ismertetője kiemelte a művészi zenekart, a büfét és a dohányzási lehetőséget. (Megálmodója, Révész Artur eredetileg vasútépítő vállalkozó volt, aki előzőleg külföldön dolgozott, s a háború idején olasz területen tizennyolc mozit épített-vezetett. A fővárosban is személyesen irányította az építési munkákat.) Egy év múlva a városligeti korcsolyázó pavilon mellett létrejött a második szabadtéri mozi, a Tó, mely szintén sokáig fennállt. Az engedélyes Daróczy őrnagy ötleteként a nézőteret a partra, a vásznat pedig a tóra, az előadás kezdetén a vízbe lesüllyesztett vascsónakra helyezték volna el. A vászon végül is közvetlen a tópartra került. A kedvező tapasztalatok után, 1922-ben öt újabb kertmozi létesítését vették tervbe. A margitszigeti MAC pályán elhelyezett mozi működtetése is sok ötletességet kívánt. A nappal futball- és atlétikai célokat szolgáló pályán nem lehetett vetítő gépházat elhelyezni. Így azt a föld alá építették úgy, hogy 30 cm magasan kiállt a földből, s innen vetítettek felfelé 30 m magasságba. A (meg nem valósult) tervek között szerepelt többek között a városligeti Scala, a császárfürdői és a gellérthegyi kertmozik kiépítése is. A budai zöldövezetekben (Városmajor, Svábhegy) létesült azonban néhány. Az 1920-as évek közepén virágkorát élte a kertmozi. A sajtó kertmozik városának nevezte Budapestet. Valóban a közönség egyre növekvő igényét mutatta, hogy a kertmozik megjelentek a sűrűn lakott és beépített belterületen (a volt Nemzeti Színház vagyis a tervezett Nemzeti Mozgó helyén a Kiskörút-Rákóczi út sarkán) a Hungária körúton és Budán a Vízivárosban. Néhány megfelelő területi adottsággal rendelkező, főleg külterületi mozitulajdonos is élt az újabb üzleti lehetőséggel (a későbbi XIII. kerületi Winkler és Nép, a IX. kerületi Kultur, a későbbi XIV. kerületi Plutó és Homeros, a VII. kerületi Regnum Marianum). A téli és nyári mozik egyidejű, azaz kettős üzemeltetése nagy vitákat kavart a mozitulajdonosok körében.
      Az 1920-as évek másik jellegzetessége volt a speciális, bizonyos célzott rétegek, csoport, közeg számára létrehozott mozi, mely többnyire azonban bárki számára látogatható volt. Ilyenek voltak a vakok (Homeros), az ifjúsági és az egyházi (Regnum Marianum, Egyetemi, dominikánus Kulturház, Juventus), a tiszti (Tiszti Kaszinó csak tagoknak), valamint a gyári (Ezermester, Törekvés, Gázgyári) mozik. Építészetileg nem jellemzők, ugyanis átalában több funkciót is betöltő termekben, kultúrtermekben tartottak alkalmi vetítéseket hetente 2-3 alkalommal. Mindenestre a mozis társadalom úgy látta, hogy ez az új kezdeményezés „újabb veszedelem a munkásosztály elvonásá”-ra. [38]
      Az évtized közepén az 1924-27 közötti időszakban mintegy tucatnyi, átlagban 250 fős mozi bezárt. A fennmaradáshoz elengedhetetlen volt a korszerűsítés, modernizálás vagy a bővítés. 1926-ban sok kis- és középmozi renováltatta a helyiségét. Ez sokszor korszerű technikai, gépészeti (pl. klimatizáció), szerkezeti (pl. nagy terek áthidalása, nagy kiváltók alkalmazása, beemelése szűk helyeken) megoldásokat követelt. A régi értelemben vett külvárosi mozik eltűntek. Megváltozott a mozik kialakítása iránti igény, a moziépítészettel kapcsolatos követelmény. Pál Hugó építész a következőképpen fejtette ki véleményét: a színházépítésénél szebbet, jobbat kell adni, mert a közönségnek már nem elég a jó film, jó vetítés, jó zene, igényli a kényelmes, színvonalas kiképzést, ne utánozza a színházat, ne a régi klasszikus stílusokat kényszerítsék rá, hanem az újabb célnak újabb szerkezet szolgáljon. [39] A mozi mint intézmény, valamint a moziépítészet megnövekedett jelentőségét mutatja, hogy 1928-ban végre megszületett a kizárólag mozgó képszínházak létesítésére vonatkozó szabályzat, hiszen ez ideig az Építésügyi Szabályzat „mulató, kabaré vagy más efféle előadások vagy mutatványok”-ra, illetve a színházra vonatkozó előírásokat alkalmazták (az átlagos bérháznál 600 főben maximálta a befogadó képességet).
      A színházi építészettől való elszakadás igen hosszú folyamat volt szerte a világon, s valójában 1945-ig nem is fejeződött be a mozik társadalmi szerepe miatt. A kifejezett moziépítés az 1930-as években jelentkezett. Az 1924-ben megjelent Robert Mallet-Stevens féle kiáltvány szerint: „A ma épített épületek között a mozi az egyike azoknak, melyeknek a legmodernebbeknek kell lenniük... Egy mozi nem úgy épül föl, mint egy színház, egy music hall, az építésznek más programot kell megvalósítania. Az első sorok már nem a legjobb helyek, az oldalpáholyoknak... nincs értékük a moziban...”. [40] 1929-ben Sexton meghatározta a moziépítés öt alapelvét. [41]
      1926-ban, már ebben a szellemben, két új, nagy jövőre hivatott mozi lépett be a főváros életébe. Az UFA (Scala Metro) és a Fórum (Puskin) újra csak az amúgy is mozikban túlzsúfolt kereskedelmi tengelyre, mozihálóra (Rákóczi út, Nagykörút) települt (ez is világjelenség és nem budapesti jellegzetesség, hogy a mozik a főtengelyekre települnek). Nagyszabású, mintegy 800 fős, elegáns kivitelű, nemes anyagokkal, korszerű gépészettel kialakított mozik jöttek létre. Nem véletlenül, hiszen mindkettő mögött jelentős építtető, üzemeltető állt: a nagy múlttal és tapasztalatokkal rendelkező német UFA és a belügyminisztérium volt helyettes államtitkára, az előzőleg moziengedélyekkel foglalkozó Pantl Kálmán.
      Az UFA már filmszínház, illetve mozgóképpalota volt (az amerikai újítások jegyében fogant díszes hajlék, mint egy színház, melyet hatalmas, pazar fényűzés, kényelem, stukkó, széles páholyok, vörös és lila függöny, bársony, olasz barokk mintájú szobrok, a modern építészeti tudomány minden rafinériája jellemez a korabeli leírás szerint), pazar kivitelben, a neoelegancia tetszetős és kényelmes kelléktárával. Igen korszerű gépészeti megoldásokat alkalmaztak itt. Az első mozi, ahol mechanikus színváltó (a színt a fényforrás elé tolta) berendezéssel dolgoztak, és a függönyöket gombnyomásra működtették. Külső világításra - az akkoriban még speciális - neon szolgált. Az ünnepélyes megnyitó leírásakor külön kiemelték a jó külső megvilágítást: „csodálatos fényben úszik az egész környék”, „valóságos fényben fürdik...”. A filmvetítések látványosabbá tételére színpadi produkciókat is terveztek, megfelelő színpadi térrel, zenekari elhelyezéssel és orgonával. Az épület terveit Bauer Emil a pár évvel azelőtt megnyitott, szintén nagyszabású Corvin mozi tervezője készítette. [42]
      A Rákóczi út-Semmelweis u. sarkán sokáig sikeresen működött a Magyar Világ kávéház. Először 1912-ben gondoltak itt mozi létesítésére, de csak öt év múlva valósult meg ez az elképzelés az időközben bankká alakított helyiség újabb átépítésével. 1926-ban épült ki a Fórum mozi. A tervezés során a szokásos problémák merültek fel: a szerkezeti megoldások a nagy kiváltásokkal, a 900 fős mozi kiépítése szemben a bérházban engedélyezett 300 fős befogadóképességgel. A jeles tervezők Jánszky Béla és Szivessy Tibor szépen oldották meg a belső tér kialakítását. A födém közepén a kör alakú nyílás nagyvonalúan egybekapcsolja a földszinti és az emeleti várakozó teret. A belsőt nemes anyagú, pazar díszítés kíséri, jó világítási megoldásokkal. A csillárokat és a szobrokat a már jól bevált - színházak, mozik, szállodák részére dolgozó - cégek készítették. Mind tervező, mind kivitelező tekintetében színvonalas gárda dolgozott itt.
      Ha lehetséges az 1920-as évekre jellemző moziépítészeti irányvonalról beszélni, akkor ezek a mozik annak szerves részei. Már az évtized elején a nagyobb terek, a kényelem kialakítására kezdtek törekedni a mozik. Kialakulóban volt a később általánossá váló, az udvar lefedésével nyert nézőtér típusa. Törekedtek a látogatók teljes körű, minden részletre kiterjedő ellátására, kiszolgálására. Az UFÁ-ban az előtér, a büfé, az egyenruhás jegyszedő, a zenekar, azaz minden körülmény a mozilátogató minél nagyobb kényelmét és élményét szolgálta. 18 jegyszedő, 4 portás aranyos-piros egyenruhában, 4 kék-fehér UFA-egyenruhás pénztárosnő fogadta a közönséget. [43] A Fórum mozinál amerikai rendszerű önkiszolgáló büfét üzemeltetett Csillag úr. A másik szintén a nézők minél nagyobb komfortját szolgáló megoldás a nyitható tetőszerkezet volt. A fővárosi tiszti főorvosi hivatal 1919-es vizsgálata során lesújtónak találta a mozik közegészségügyi helyzetét. [44] Bírálata szerint levegőtlen, zsúfolt, büdös, piszkos, szellőzetlen helyiségek „melegágyai a fertőző betegségek csíráinak”. Javasolta az összes mozi átépítését. Ez nem történt meg, de talán a fenti véleményt megfogadták az új moziengedélyesek. Nem véletlen, hogy az 1920-as években egyidejűleg megjelent a kertmozi és a nyitható tető a nyári szórakozás, mozilátogatás szolgálatára. Az 1920-30-as évek kedvelt, mondhatni elterjedt megoldása volt. A nyitható tetőszerkezet különböző változatai lehetővé tették nemcsak a nyári esti szórakozást, hanem az egész évben biztosított gyorsabb szellőztetést is.
      Ennek a fejlődési folyamatnak a lezárásaként 1930-ban megépült az Uránia mozi helyisége. Sokkal érdekesebb múlttal és speciálisabb helyzettel rendelkezett, mint bármely más mozi. Uránia Tudományos Színház (bécsi és berlini társai mintájára) néven működött 1899 óta az Alhambra mulató helyén. 1901 óta vetítettek itt filmeket, azonban nem működött önálló moziként. Időnként megvádolták, hogy - a lehetőségek kijátszásával, engedély nélkül - újabb mozi akar lenni. 1930-ban alakították át színházterét ténylegesen mozivá. Megint egy újabb mozi a Rákóczi úton. Adva volt minden feltétel egy újabb sikeres mozi létrejöttéhez. Az 1000 fősre tervezett mozi terveit az UFA cég megbízásából a Fórum már jól bevált tervezőpárosa, Jánszky Béla-Szivessy Tibor készítette. Ugyanazt a nagyvonalú, szellemes megoldást alkalmazták a jó adottságú, különös hangulatú belső térben, mint az előzőekben. A pompázatos, elegáns díszítés, aranyozás, nemes anyag, keleties belső ornamentika, ízléses lámpamegoldások szépen illeszkednek a velencei mór stílusú külsőhöz.

      Az 1930-as és 40-es évek
      Az 1920-as évek végén megjelent a „képtáviratozás”, a „rádiómozi”, azaz a televízió. Feltalálója az „új konkurrencia közeli veszedelmének eshetőségei”-t jósolta meg ebben. [45] A moziban azonban éppen ekkortájt tértek át az óriási változást jelentő hangosfilmre. Ezzel újabb lendületet kaptak a mozinézők és azok is, akiket ezidáig nem vonzott ez a műfaj. Megszűnt az élő zongora vagy zenekari kíséret, és helyébe lépett az eseményeket hűen kísérő tényleges hangfelvétel. Budapesten 1929. szeptember 20-án a Fórum moziban mutatták be az első hangos filmet. Néhány év alatt, viszonylag gyorsan átálltak a mozik az új technikára. 1932-re gyakorlatilag minden budapesti mozi áttért. (Vidéken ekkor még negyven-ötven néma mozi üzemelt. 1934-re a városok és a nagyközségek, 1936-ra a teljes vidék áttért. Európában 29 195-ből 12 650, Angliában 4850-ből 4100, Franciaországban 3300-ból 1450, Németországban 5257-ből 2500, míg Magyarországon 505-ből 198 mozi volt hangos 1931-ben). Ez újabb szelekciót jelentett a mozik között. A túlélő mozik nemcsak technikában korszerűsödtek, hanem majdnem mindet felújították. Az 1930-33 között mintegy tucatnyi kisebb, kevésbé jól működő fővárosi mozi már nem költött az új gép vásárlására. Szüneteltek, majd véglegesen bezártak (főleg kertmozik, több ferencvárosi és budai mozi).
      Az 1928-ban megjelent B. M. rendelet (az 1920-as M. E. rendelet alapján) korlátozta a kiadható moziengedélyek számát. Budapest területén három évre 96-ban, majd 1931-től újabb három évre 86-ban állapították meg ezt a számot, amiből 6 csak nyáron játszhatott. 1934-től lassan újra megindult az új mozik alapítása, bár ez főleg a régi, már működő engedélyek új helyre való átvitelét jelentette (a kis Simplonból a Simplonba, a Meteorból a Citybe, a Barossból az Otthonba, a Fészekből a Savoyba).
      Az új épületek részére a város belső területén foghíjtelkek álltak rendelkezésre. A három oldalról meglévő épülettel, azaz falakkal határolt, szabálytalan alakú telkek, valamint a telekbeépítés meghatározott mértéke mindig nehéz feladat elé állította a tervezőt. Míg a lakóépületeknél a természetes szellőzés és megvilágítás biztosítása, a moziknál elsődlegesen a tűzbiztonsági szempontok, a megfelelő, elkülönített ki- és bejárat kialakítása jelentette a gondot.
      A Simplon (ma Bartók) volt az első modern, eredetileg is e funkcióra tervezett és épített mozi-bérház együttes. Bár születtek már önálló, e célra létesített épületek, elsősorban a kertvárosias, laza beépítésű külterületeken, valamint ilyen volt a saroktelket igen sajátosan kihasználó, önmagában álló, bérházakkal övezett Corvin filmszínház. Ezek azonban még a hagyományos építési módokon és stílusokban (vagy anélkül) készültek. A Simplon mozi és bérház-együttes szabálytalan saroktelken épült Preisich Gábor-Vadász Mihály-Révész Zoltán tervei szerint. 1934-ben az adómentességi rendelet megszabta határidő miatt az addigiakban szokatlan, drága, de gyorsan elkészíthető vasvázas rendszerben épült - az építésügyi előírások miatt addig még nem alkalmazott - alagsori elhelyezéssel. [46] A homlokzat (portál és környéke) impozáns esti megvilágítást kapott. A harmincas és negyvenes években a moziépítészet egy újabb jelentős elemévé vált az épületen belül önálló, az esti városképben figyelemfelkeltő mű, az építészeti alkotásként megkomponált neonvilágítás. Az 1930-as években terjedt el általánosan a világban a neon használata. Az éjszakai építészet, azaz a neon karakteres és elterjedt homlokzati alkalmazása, az este élő moziutcák azonban nem alakultak ki nálunk olyan erőteljesen, mint néhány európai országban.
      A Magyar-Hollandi Rt. székházában, a Kálvin tér közelében 1936-ban nyílt meg a Savoy (ma Vörösmarty) mozi. Az építész, Asztalos Béla már több mozi átalakítását tervezte. A két párhuzamos utca által határolt, szabálytalan négyszög alakú belső udvaros eklektikus bérházban addig szokatlan formában - ellipszis alakú nézőtérrel - alakította ki a mozit. Egyébként az 1930-as évek mozijainak kialakításánál elég elterjedtté vált az íves vonalú alaprajzi megoldás. A természetes szellőzés biztosítására az udvari részen a nézőtér felett ernyő alakban nyitható kupolát tervezett. [47]
      Ugyanebben az évben - a házadómentességi rendelet után - született meg modern (mozi)építészetünk egyik legkiválóbb alkotása, a budai Átrium mozi-bérház együttes. Az itt állott életveszélyes állapotú földszintes lakóházat elbontották. A hosszúkás, tört tengelyű telek utcai frontján áll a lakóház a mozi előcsarnokával, s a hátulsó részében a nyitható tetejű nézőtér. Az első változatban még alagsorba süllyesztett nézőteret - feltehetően építészeti korlátozások miatt - véglegesen a földszinten helyezte el. A már a Simplonnál is alkalmazott acélvázas szerkezeti megoldás a tervezőnek lehetőséget adott a könnyed homlokzat kiképzésére, új típusú, horizontális ablaksáv (ablakfal) kialakítására. Az impozáns előcsarnokot a nagy, tágas térrendszer, a hangsúlytalan tükörburkolatos oszlopok és az építész, Kozma Lajos által kedvelt fekete-fehér-vörös színösszeállítás jellemzi. [48]
      Néhány kisebb, kevésbé jól működő, kevésbé frekventált helyen vagy külterületen fekvő mozi átalakítására, építésére is sor került vagy legalábbis tervbe vették azt (Kálvária téri, budai Apolló, Corso, Patria, Pluto, Venus, Uranus). Ezeket az átalakításokat elsősorban két dolog jellemezte: a homlokzat modernizálása, neonnal történő kivilágítása és a nézőtér bővítése. A Bauhaus építészeti szellemében a vízszintes és függőleges, egyenes vonalak játékán alapuló tömeg- és formaképzés uralta az épületeket. Egyszerű, sima felületet, díszítésmentes homlokzatokat (portálokat) alakítottak ki. [49]
      1937-től újra fellendült a moziépítés. Felröppent a hír arról, hogy a filmgyárak bemutatómozi engedélyt kapnak, ami a mozisok tiltakozását váltotta ki. A minisztérium azonban azon a véleményen volt, hogy szükség van új mozikra, vagyis az előírt mozikontingenst növelni kell. [50] A mozik számában ugyan jelentős változás nem történt, mert az 1937-től a háborúig terjedő időszakban kb. ugyanannyi mozi létesült, mint amennyi megszűnt. Azonban minőségi csere következett be. Elsősorban azok a (réteg)mozik zártak be, melyek a tízes és a húszas évek jellemző termékeként jöttek létre: városligeti, kert- és réteg- (egyetemi, gyári) mozik. Egyidejűleg újak létesültek az újonnan kiépülő városrészekben (a XII. kerületi Németvölgyben, a XIV. kerületben, az Újlipótvárosban), a továbbfejlődő Kőbányán és Óbudán, valamint az új lakótelepeken (Pongrác úti, Valéria telep). A külterületeken sokkal kedvezőbb helyzetben volt az építész, nem kellett megküzdenie alaprajzi, magassági, nagyság- (befogadóképesség) problémával, a ki- és bejáratok elhelyezésének a gondjával, pl. a kőbányai szabadon álló Alfa mozinál.
      A modern mozi és bérház-együttesek sorát gyarapította a Szt. István körút közelében fekvő Lloyd (ma Duna) mozi is. A ferde foghíjtelek adta korlátozott lehetőségeket szintén a színházterem hátrahelyezésével, az udvaron kialakított, nyitható tetős nézőtérrel használta ki a Hofstätter Béla-Domány Ferenc tervezőpáros. Ennél az épületnél is az általános tűzbiztonsági problémák merültek fel: a mozi és a lakóépület egymástól teljesen független kialakítása, az elegendő és megfelelő kijárat, a lakóépületben való elhelyezésnél maximálisan 600 fős befogadóképesség. A legfőbb gond azonban itt is a mozi alagsorban történő elhelyezése volt. A csatlakozó bérház lakó- és közlekedőterének megvilágítása miatt a mozi (nézőtere) a földszint magasságáig épülhetett. Így a nagy belmagasságú mozi csak az alagsor felé terjeszkedhetett volna az építésügyi szabályzat előírásaiba ütközve. A tervező végül is megoldotta a problémát. A nézőteret dongaboltozattal fedte, amely a bérházhoz való csatlakozásnál kellően alacsony (vállmagasságú). A tetőszerkezet szintén mozgatható, azaz nyitható volt. [51]
      Az 1930-as évek moziépítészete több színvonalas, a modern építészeti vonalba szervesen illeszkedő alkotást hozott létre. Ezek azonban mind bérház-mozi együttes részeként születtek meg. Nem jött létre az a sajátos, csak a mozikra jellemző építészet, amely több európai országban nem feltétlenül szép, de egyedi alkotásokat teremtett. Ennek a műfajnak a terméke a hajóforma, a gépek, a világítótorony, a siló, a vasúti épület, a pályaudvari egyórás mozi műfaja (CINEAC hálózat). A világ mozibirodalmában egyetlen társaság, az angliai Odeon hozott létre jellegzetes, modern stílusú Odeon mozitípust, jól átgondolt ideológiára alapozva: a mozi olyan legyen, mint a templom a negyedben, mindenki által ismert tornyával, fehér a szürkeségben, és lehetőleg sarokra épüljön.
      A Bethlen Színházat mintegy tíz évi működés után alakították át mozivá. Az átépítés után a rikoltó Hollywood mozi néven várta neobarokk színháztermébe a VII. kerületi Csikágó városrész lakosságát.
      Színház kialakítását tervezték az 1910-es években a Károly körút-Dohány u. sarkán épült bérház kétszintes pincéjében is. Az I. világháború után azonban már mozi létesítésén gondolkoztak. Végül is 1939-ben itt nyitották meg a Broadway mozit. A nézőteret - áthágva minden szabályzatot - a pincében, -7 méteres padlószinttel, a bérház udvara alatt alakították ki. Ez merőben új dolog volt. A távozó közönség egyenes karfájú szép lépcsőkön vonulhatott ki a teremből. A Domány Ferenc tervezte belső teret elegáns, nagyvonalú térkiképzés, jó megvilágítások jellemzik. A mozi esti image-ára, a jól megvilágított, hívogató portálra is kellő hangsúlyt fektetett a tevező. [52]
      A mozikra vonatkozó rendelkezések egyre nagyobb politikai indíttatású szigorítása figyelhető meg az 1933 körüli időszaktól: kötelezővé vált a Magyar Filmhíradó filmjeinek játszása, a moziműsorok növekvő hányadát magyar filmnek kellett képeznie. 1939-től a B. M. előírta az ismeretterjesztő, oktató, nemzetnevelő filmek vetítését, és megtiltotta a vélemény- és a tetszésnyilvánítást. (Ez a korlátozás nemcsak azt jelentette, hogy politikai állásfoglalás és vélemény ne hangozzék el, hanem magába rejtette a mozival kapcsolatos általános polgári gondolkodásmódba való beilleszkedés elvárását is. Hiszen a színházban már régóta elképzelhetetlen volt a közönség afféle spontán, előíratlan megnyilvánulása, szemben a mozikkal, ahol még húsz évvel azelőtt is az a bírálat hangzott el, hogy „ideje lenne már, hogy a kismozis is kultúrintézménynek tekintse a színházat, ne korcsmapótlónak, ahol a páholyban dinnyét lehet enni...”.) [53] Ugyanekkor megkezdődött a zsidó filmgyártók, forgalmazók jogainak korlátozása. 1941. július 31-ig visszavonták a zsidók moziengedélyét, majd 1944. május 25-től eltiltották a zsidó közönséget a nyilvános szórakozóhelyek (így a mozik) látogatásától. 1940-41 körül jelentkezett Magyarországon - talán ennek a korszaknak a jellemző termékeként - egy új típusú mozi, a híradómozi. Az újságok már az évtized elején mint újdonságról számoltak be arról, hogy New Yorkban reggeltől éjfélig 45 perces hangos híradókat játszanak. Nem lehet véletlen, hogy a háború kezdetével egybeesik ennek az új típusú moziműfajnak a megjelenése. A belvárosi Váci utcában nyílt meg az első Híradó mozi a Belvárosi Színház átalakításával. A Nagykörút-Dohány utcai új Híradó mozi kialakítására gyönyörű és szellemes megoldást talált Münnich Aladár, az építész. A homlokzatból pillérsor mögé visszaugratott, legömbölyített épületsarok képezi a bejáratot, s rejti magába az előcsarnokot.
      1940-41 körül gyakorlatilag lezárult a háború előtti moziépítészet. A háború után társadalmasított, majd államosított mozik nagy része ugyanannak a mindent eltüntetni akaró, a múlt értékeit sajátosan kiirtó és értelmező, egyéniségmentesítő irányvonalnak esett áldozatul, mint a korban oly sok más épület.

      Források
      A moziengedélyek kiadása a rendőrfőkapitány (majd a belügyminiszter) hatáskörébe tartozott. Egyedül az 1897-1903 közötti időszakra maradtak fenn a rendőrségi (helyi díj) nyilvántartások (BFL számvevőségi iratok, IV. 1413. k). Így a mozik keletkezésére vonatkozóan a korabeli sajtóból, a korabeli építésengedélyezési tervekből (Tervtár) és iratokból (BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag IV. 1407. b., a polgármesteri ügyosztályi iratanyag IV. 1409. c., az elöljáróságok iratanyaga), az 1914, 1917-18 és 1919-es Almanachokból [Mozi almanach, 1914 (szerk. Lenkei Zsigmond-Vári Rezső) Bp., (1913), Almanach. A magyar kinematográfia kézikönyve. 1917-1918 (szerk. Vári Rezső- Kármán Béla-Pék Dezső) Bp., 1916-(1917), Almanach. A magyar kinematográfia kézikönyve 1919 (szerk. Kármán Béla-Pék Dezső) Bp., (1918), a Lajta-féle Filmművészeti Évkönyvekből [(Lajta Andor: Filmművészeti évkönyvek, 1920-48)], esetenként csak utólagos visszaemlékezésekből lehet anyagot találni.
      Az építészeti megoldások megismerésénél és értékelhetőségénél elsősorban a Fővárosi Önkormányzat Központi Nyilvántartó és Mérnöki Iroda Tervtárában (Tervtár) található nagyszámú, bár igen hiányos tervanyagra, a korabeli publikációkra, a különböző fotógyűjtemények anyagára, a helyszíni bejárásra (a sok változás, átalakítás, megszüntetés miatt) lehetett támaszkodni.
      Sok esetben csak a korabeli leírásokat, ismertetőket vagy utólagos visszaemlékezéseket használtam fel, elsősorban a város és a mozi mindenkori viszonyának a bemutatására, az egymásról alkotott vélemények és közeledések megismerésére. Mivel a megfogalmazások módja és hangneme, a nyilatkozók számára lényeges dolgok hangsúlyozása is sokat elárul ebből, ezért fontosnak tartottam az idézetek felhasználását - a saját tárgyszerű megfogalmazás helyett. A másik eset, amikor szintén a korabeli leírásra vagy utólagos visszaemlékezésekre kellett támaszkodnom, a mozik jellege és látogatottsága, valamint a korai időszak mozikialakítása, hiszen igen kevés a korabeli dokumentum (terv, fotó), a belső megformálásokból pedig egyáltalán nem maradt fenn képes anyag. Nemeskürty István Tünt idők mozija című cikkében jellemzi összefoglalóan a háború előtt működő mozikat azok egyénisége szempontjából.
      A tanulmányban általában nem foglalkoztam a már publikált alapadatbázis (pl. mozik keletkezésének időpontja) teljeskörű kutatásával, többnyire a publikált anyag (sajtó, általános irodalmak) olykor ellentmondó adatai közül az általam legelfogadhatóbbnak talált adatokat használtam fel, amennyiben ez nem játszott döntő szerepet. Ellentmondó a mozik nevének a helyesírása is (pl. Pluto, Plutó). Az évenként működő mozik számának egyértelmű megállapítása szintén nehézségekbe ütközik - az engedélynyilvántartás forrásának híján - a különböző másodlagos források (Budapesti Czím- és lakjegyzékek, az Almanachok, évkönyvek 1920-48, statisztikai adatok csak a késői időszakban, a korabeli sajtó számadatai) igen eltérő számokat adnak meg. Ennek nemcsak a források esetleges pontatlansága az oka, hanem az éven belüli, a tizenkét hónap alatt történt számbeli (bezárás, megnyitás) vagy működésbeli (szüneteltetési, elvi engedély) változások. A mozik nagyságára, azaz befogadóképességére vonatkozó adatok szintén sokszor eltérnek a különböző források szerint (bár az eltérések nem jelentősek: 10-20 férőhely differenciát jelentenek).
      A témához rendelkezésre álló irodalom leginkább a korai időszakkal foglalkozik. Az 1896-1906 közötti időszakra az Orth-féle forrásfeldolgozás [Orth János: Fővárosi Levéltári anyag. Budapesti filmvetítések, filmelőadások levéltári forrásainak kutatása 1896-1906-ig. A mozgófényképek budapesti törvényhatósági forrásai (1896-1906), kézirat, Magyar Filmintézet Könyvtára], valamint Magyar Bálint forrásmegjelölésekkel ellátott munkájának egy fejezete (1907-ig) [Magyar Bálint: A magyar némafilm története, 1896-1918, Bp., 1966. Építésügyi Tájékoztató Központ, házi sokszorosítás, a későbbi időkre Magyar Bálint: A magyar némafilm története 1918-1931 Bp., 1967] igen jól használható. Az 1906 és 1920 közötti időről az Almanachok és a korabeli lapok informálnak. Az első szaklap, az 1907-1909 között megjelent A kinematográfia című lap példányai nem maradtak fenn. A témához legfőképp a Mozgófénykép Híradó (1908-1922) és a Mozivilág (1912-1922) kapcsolódik. A 25 éves moziról szóló könyv szubjektív visszaemlékezéseket tartalmaz, elsősorban a szakma képviselőitől. A teljes korszakot átfogó Lajta-féle kézirat [Lajta Andor: Budapesti filmszínházak története (Bp., 1959), kézirat, Magyar Filmintézet Könyvtára] igen sokrétűen tárgyalja a mozik történetét. Az újságíró, folyóiratszerkesztő Lajta a filmszakmában évtizedeken keresztül jelen volt, majdnem 30 éven át szerkesztette az évkönyveket. Munkájában azonban nem jelöl meg forrásokat, nem tudni mennyi a visszaemlékezés és mennyi a hiteles adat, tárgyi tévedései vannak - feltehetően 1962-es halála megakadályozta a kézirat pontosítását. Nemeskürty alapvetően filmmel, filmesztétikával foglakozik [Nemeskürty István: A mozgóképtől a filmművészetig. A magyar filmesztétika története (1907-1930), Bp., 1961. Magvető, Kossuth ny.; Nemeskürty István: A meseautó utasai. A magyar filmesztétika története, 1930-48, Bp., 1965. Magvető, Atheneum ny.; Nemeskürty István: A magyar film története (1912-1963), Bp., 1965. Gondolat, Atheneum ny.].

      1. Az első magyarországi vetítés a Váci utcában zajlott le, egy külső ház falára vetítettek, majd 1896. IV. 29-V. 6. között a Somossy mulató kávéházi Télikertjében működött az „Animatograph”. Dupont 1896. V. 10.-1897. IV. 5. közt vetített. Sziklay csak 1896. VI. 20.-VII. 20. között a rendőrségi bejegyzések szerint, bár valójában már VI. 13-án elkezdte.
      2. Nem tisztázott, hogy a korabeli plasticon, élőkép, fátyolkép, panorama elnevezések pontosan mit jelentettek. Lehetséges, hogy szintén mozgóképet takartak.
      3. Évente átlagban 4-5 alkalmi vállalkozás született [BFL IV. 1413. k., Számvevőség engedelmi díjak. Pénzbüntetés és helyi díj nyilvántartás 1897-99. Rendőrség által beszedett helyi díjak nyilvántartó könyve 1899-1903]
      4. Lányi Viktor-Radó István-Hild Albert: A 25 éves mozi, Bp., Bíró ny., 1920. 128. old.
      5. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag, IV. 1407.b., 144/ VI/86 sz.
      6. A Mozivilág 1913 januári és februári száma
      7. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag, IV.1407.b.1552/II/1906 sz.
      8. Horváth Elemér-Horváth Mária: Írások Budapestről képekkel, Bp., Királyi Egyetemi Nyomda, 1940. 38-39. old.
      9. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag, IV.1407.b. 333/VI/1906 sz.
      10. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag, IV.1407.b.1552/II/1906 sz.
      11. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag IV.1407.b. 2205/III/1918 sz.
      12. Fővárosi Közlöny, 1907. 619. old.
      13. Budapesti Újságírók Almanachja 1908-ra, szerk.: Szerdahelyi Sándor, 1907. 505. old.
      14. Uo.
      15. 1907 novemberében a főkapitány rendeletben leállította az új moziengedélyeket a túl magas moziszám miatt. 1909-ben újra korlátozta, azzal indokolva, hogy a korlátozás a szabadversenyt gátolja. 1913 őszén újra befagyasztotta. A varietébeli korlátozás indoklása az volt, hogy a varieté fedőnév alatt valójában a tulajdonos mozit üzemeltetett.
      16. 260 fős mozi bevétele 1 hónapra (ha 300 napon át 3-3 előadást tart telt házzal és 30 koronás jegyárral) 6900 K. Ezzel szemben kiadása 5800 K, amiből a műsor 1800 K, a villany 1600 K [Mozivilág , 1913 január]
      17. Európa nagyobb országaiban és az USA-ban ekkor 5-600 fő volt az átlag. Bár Angliában az Electric Theatre hálózat 1908-ban megteremtette jellegzetes kis, szerény, kb 200 fős népszerű mozitípusát [Lacloche, Francis: Architectures de cinéma, Paris, Ed. du Moniteur, 1981.]
      18. Mozgófénykép Híradó, 1913. június 22.
      19. Vasárnapi Újság, 1907. 187-188.old.
      20. Mozivilág, 1913 áprilisi száma
      21. Mozi-színpad, 1913. 1. sz., Balla Jenő cikke
      22. Pesti Futár, 1908. 32. sz., 7-8. old.
      23. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag, IV.1407.b. 4400/VI/11
      24. Uo.
      25. A Mozivilág 1913 februári száma
      26. Az 1913-as őszi idény megnyitására több mozit felújítottak. Ezek leírásából képet kaphatunk a mozibelsőkről [Mozgófénykép Híradó, 1913. július 6., augusztus 17.]
      27. Körmendi Ékes Lajos: A mozi. Bp., 1915.
      28. Mozihét, 1915. 25. sz.
      29. Mozihét, 1918. 14. és 16. sz., Színházi Élet, 1921. 38. sz. 48.old., Filmművészeti Évkönyv, 1920.
      30. Magyar Építőművészet, 1917. 10-12. sz. 27-29.old.
      31. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag IV.1407.b. 3801/III/25 sz.
      32. Egy 1921. január 27-én kelt levél [BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag, IV.1407.b. 1736/III/1920 sz.] jól mutatja, hogy a moziengedélyek kiadásánál milyen politikai szempontok játszottak szerepet, s a mozikkal szemben is megnyilvánuló szemléletet és álláspontot. Az Erzsébet körúton építendő Jókai (Carmen) mozi engedélyezési terveit az FKT elutasította. Az építő Teszák fellebbezésében az építészeti és műszaki érvelésen túl a következőkre hivatkozott „Ha körszemlét tartunk a budapesti mozgó képszínházak között, azt látjuk, hogy azok 98 százalék erejéig nem keresztények birtokában vannak... vállalkozásunkhoz kizárólag magyar és keresztény tőkét sikerült mozgósítanunk... A fentvázoltak lennének a keresztény tőkének e téren az első szárnypróbálgatásai, melyet azutána filmgyártás és kölcsönzés követne, hogy ezáltal az egészségtelen reklámokkal dolgozó nem keresztény és idegen tőkét fokozatosan kiszoríthassuk.”
      33. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag IV.1407.b. 796/III/21. Építő ipar, építő művészet 1921. 33-36. old.
      34. BFL Színházi és közművelődési iratok IV.1420.c. 50. doboz, Orion (Apolló) 1918-33 közötti iratanyag; Tanácsi ügyosztályi iratanyag IV.1407.b. 391/III/18
      35. Lányi-Radó-Hild: i. m.; Mozihét, 1920. 3. sz.
      36. Nemeskürty István: Tünt idők mozijai. Bp., 1979. 10. sz. 21. old
      37. Lányi-Radó-Hild: i. m., 173. old.
      38. Mozi és film. 1924. 14. sz.
      39. Filmkultúra. 1928. 2. sz. 8-10. old.
      40. Lacloche: i. m.
      41. Uo.
      42. Mozi és film. 1926. 4. sz., 20. old.; Színházi Élet. 1926. 6. sz., 54-60. old.; Az Est Hármaskönyve 1927. Az Est Lapkiadó Rt.
      43. Uo.
      44. BFL tanácsi ügyosztályi iratanyag IV. 1407. b. 6749/III/18 sz.
      45. Mozihét, 1927. 50. sz.
      46. Tér és forma, 1934., 279-85. old.
      47. Vállalkozók Lapja, 81-82. sz., 5. old.; Fővárosi Önkormányzat Központi Műszaki Nyilvántartó és Mérnöki Iroda Tervtárában található tervek
      48. Beke László-Varga Zsuzsa: Kozma Lajos. Akadémiaia Kiadó, Bp., 1968, 26. old.; BFL polgármesteri ügyosztályi iratanyag IV.1409.c. 7064/III/35; Tér és forma. 1936., 126-159. old.; Fővárosi Önkormányzat Központi Műszaki Nyilvántartó és Mérnöki Iroda Tervtárában található tervek
      49. Fővárosi Önkormányzat Központi Műszaki Nyilvántartó és Mérnöki Iroda Tervtárában található tervanyag
      50. Mozivilág, 1937., II.
      51. BFL polgármesteri ügyosztályi iratanyag IV.1409.c. 4450/III/38; Színházi Élet, 1937. 48. sz., 70-72. old.
      52. Tér és forma, 1939. 35-40. old.
      53. Mozihét, 1920. 37. sz., 10. old.


EPA Budapesti Negyed 16-17 (1997/2-3) SzerzőGranasztói P.: Vurstli < > Sándor T.: Urak és parasztok