EPA Budapesti Negyed 14 (1996/4)Beszélgetés

Szubjektív metamorfózisok

___________________

Budapest sajátos metamorfózisairól akkor kezdtem először igazán gondolkodni, amikor kezembe került Nagy Lajos „Európai negyed Budapesten” című írása. 1931-ben ugyanis történt egy kísérlet arra, hogy a belvárosban az európaiság normáit minden szempontból kielégítő viszonyokat teremtsenek, s a razziák során sikerült is vagy kétszáz koldust elűzni a tervezett cityből.
      A mostani utcákat járva természetesen tisztában voltam azzal, hogy nem beszélhetünk egyszerűen a koldusok vagy a múlt visszatéréséről, ezért a jelenséget magamban inkább a metamorfózis szóval illettem. És valóban, az a fiatal hölgy, aki másnap ottlétemkor beállított a fodrászüzletbe, hogy színes műanyag hátizsákjából fehérneműt árusítson, külsőre szintén nem emlékeztetett a századforduló vagy a harmincas évek házalóira. „Mostanában mindennap jönnek a legkülönfélébb és legfurcsább dolgokkal” - mondták a fodrászlányok. Vajon milyen körülmények voltak egykor és ma, azok, amelyek között a budapesti társadalom szétesésének bizonyos jelei oly jól megfigyelhetők? Kellene erről írni egyszer, gondoltam.
      Egyre többször támadt fel bennem az érdeklődés Budapest metamorfózisai iránt. Ebből a szempontból fontos volt számomra például az a nap, amikor a Városházán felavatták a századelő híres polgármesterének, Bárczy Istvánnak a szobrát. Az eseményen szép számmal képviseltette magát az értelmiség - buzgón forgolódva nemcsak a közgyűlés ünnepi fénybe vont nagytermében, hanem a Városháza politikai holdudvarában is. Mármost tudnivaló, hogy Bárczy ann ak idején felkészült és progresszív reformerek egy csoportjával vette körül magát, s bár kedvezőtlen körülmények között, de végrehajtotta az égetően szükségesnek vélt várospolitikai változtatásokat, újításokat. Eszménye egy olyan várospolitika volt, amely „a fővárosi nép legszélesebb rétegeinek és ez alapon az egész polgárságnak érdekeit méltóan képviseli és érvényesíti”, erre szolgáló eszközei pedig a községesítés és a törvényhatósági beavatkozás a gazdasági-társadalmi folyamatokba. Szembeszökő a metamorfózis a mai, „második polgárosodás” korszakával összevetve, amikor a privatizáció, a gazdasági folyamatok elszabadult mozgása, a hatóság gazdasági funkcióinak minimalizálása és a nagy többség érdekeinek háttérbe szorítása a jellemző.
      De akkor hogyan lehet ma épp az említett korszak egyfajta kulturális vonatkoztatási pont? Egyáltalán miért vált olyan fontossá a századforduló? És tulajdonképpen mi történt a későbbi időkben? Nem lehetne például bizonyos szempontból épp az államszocializmusban hozott intézkedéseket a Bárczy-féle várospolitika sajátos folytatásaként értelmezni? Különös metamorfózisok ezek, valóban foglalkozni kellene velük.
      Elkezdtem cikktémákat kiötölni, szerzőkön gondolkodni, rovatokat szerkeszteni. „Még mindig Budapesten vagy?” - kérdezték bécsi és hamburgi ismerőseim, amikor megkerestem őket. „Én ma már látogatóba se megyek oda” - tették még hozzá. Írni pedig még arról sem voltak hajlandók, hogy miért is nem akarnak Budapestre jönni. Vajon ők mentek át valami változáson, vagy inkább a magyar főváros? Miben rejlett a nyolcvanas évek idején Budapest kulturális és hétköznapi értelemben véve is különleges vonzereje? És miért szűnt meg, ha tényleg megszűnt a rendszerváltás után?
      Különösen érdekes és tanulságos metamorfózis azonban számomra végül is az, amelyen a Budapesti Negyednek maga ez a száma ment keresztül. A koldusok és utcalányok problémájáról eleve nem született cikk, mondván, hogy ezt másutt oly sokszor tárgyalták már - jóllehet a divatossá váló „szociálisan érzékeny” riportok többnyire nem jutnak tovább a jelenség riasztó voltának megállapításánál. Akadt, aki megígérte, hogy megírja a lakótelepek leszakadását a városról, de sosem készült el vele. Ugyanígy terv maradt a posztmodern villákról szóló dolgozat. Ennek témája az lett volna, hogy léteznek-e egyáltalán ilyenek Budapesten, s ha igen, más-e az itteni jelentőségük és funkciójuk, mint mondjuk Párizsban. Felmerül a kérdés: vajon a nyugati hatásokat integráló sajátos budapesti építészeti kultúra honosodik-e meg vagy inkább elvadul ez a befolyás? Gyermekkor Pesten és Budán - az e témáról szóló két interjú egyikét némelyek „ideologikus-balos”-nak ítélték meg, egyébként egyik sem aratott túl nagy sikert, mert „semmi újszerű nincs bennük”.
      A budapesti szubkultúrákról folytatott kerekasztal-beszélgetésben mint vitavezető valószínűleg én nem voltam elég erélyes ahhoz, hogy a szerteágazó eszmecseréből nyomtatásban közölhető, egységes anyag jöjjön létre. Dőltek viszont az érdekes tanulmányok más típusú metamorfózisokról. Például arról, hogy miért lett annyira más egy-egy nyugati szerző polgári létviszonyokat ábrázoló darabja az ötvenes évek budapesti színpadán. Vagy arról, hogy miképp élte meg a különféle rendszerváltozásokat egy tipikus középpolgári család. Az egyik társadalomtörténeti tanulmány leírja azt a folyamatot, amelynek során a hagyományos körülmények közt élő kispolgárok megpróbálták magukévá tenni az 1870-es évek nagyszabású építkezéseivel létrejött új magyar fővárost. Más helyütt arról olvashatunk, milyen változó funkciókat töltött be létrehozásakor és később a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. De kifejezetten mai változásokról is szó esik. Arról, hogy eltűnőben van-e a megszokott értelemben vett nyilvános tér a városban. Privatizálják-e a közterületet anélkül, hogy eddig igazán észrevettük volna? Hosszú korszakot tekint át az a tanulmány, amely azzal foglalkozik, hogyan ábrázolták a XIX. század óta a változó Pestet, Budát, Pest-Budát és később Budapestet. Egy másik művészeti cikk központi kérdése pedig az, hogy mit kezdenek az alkotók az állami mecenatúra megszűnése után a mai újrapiacosodó viszonyokkal?
      Összességében véve nem volt zökkenőmentes e szám összeállítása, s az okokon magam is eltöprengtem. Hiányozna belőlem a rátermettség? Lemaradtam talán a szellemi élet legújabb átalakulásairól? Vagy annyira nehéz lenne saját korunkról, metamorfózisainkról hiteles és egységes képet adni? Valószínűleg mindhárom megközelítésben van némi igazság. Végső állapotában azonban a Budapesti Negyednek ez a száma gazdag képanyagával együtt tükrözi a tegnapi és mai Budapest számos fontos vonását, s remélhetőleg a város metamorfózisainak továbbgondolására is szolgál.

      Susan Zimmermann, Budapest 1996 április


EPA Budapesti Negyed 14 (1996/4)Beszélgetés