EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Vadas F.: Belsőépítészet < > Sármány I. - Juhász Gy.: Berendezés

A Krisztinaváros és a Philadelphia

_________
SALY NOÉMI

      Alagút utca 3. A hajdani kávéház első otthonául szolgáló épület helyén ma a Krisztinaváros szégyene, az OTP-ház dölyfösködik. Nagyipari rúgás a világörökség bokájába. A bank bejáratánál régivágású öregurak krákognak és dzsoggingos újgazdagok vakkantva záruló autócsodái szorítják a busz alá a babakocsikat. A Pauler utcai oldalon márványtábla hirdeti Szabó Dezső és a „Fila” emlékét.
      Közhelyként szokás idézni a Budavára tárcaíróját:
      „A régi Krisztinaváros arculatához két dolog tartozott intenzíven: a templom és a Philadelphia. Ha valaki a Krisztinába ment, hát az egész biztosan vagy templomba, vagy kávéházba készült.” [1]
      A Krisztinába menni ma nemigen megy bárki. Nincs miért pont ide, hacsak nem a Tabán moziba. Az átutazó rendszerint ki se pislant járműve ablakából: tovazötyög a Déli, a Moszkva tér, a hegyvidék vagy a Lánchíd felé. A környéket csupán lakói és a tabániak használják rendeltetésszerűen. Az előbbiek, ugye, itt éldegélnek, az utóbbiak számára pedig ez az a hely, ahova cipőt talpaltatni, bankba, postára, patikába járnak, s zömmel iskolába is: a „gellértesek” és „krisztinások” elkerülhetetlenül „petőfisek” vagy „szilágyisták” lesznek. Persze, itt volna a Vár is, de a Várat hagyjuk. Ködös késő-novemberi alkonyat legyen, hogy az ember helyénvaló módon bandukolhasson el a Ferdinánd-kaputól a Bécsi kapuig. Akkor inkább a szomszédba, ahová a tabáni polgár, mióta világ a világ, átmegy, míg a Várba és a Vízivárosba egyképpen föl, Pestre pedig be. „Bródy Sándor dolgozik a Rudasban. [...] Este lesz, mire a városba jön”, meséli Krúdy.
      A Krisztinavárosnak is van azonban egy titkos arca. S aki hajlandó elnézegetni a Horváth-kert fái alatt sakkozó bácsikat, idétlenkedő kamaszokat, bekukkantani Ottlik Géza hajdani házának jellegtelen és szégyenszemre máig jeltelen kapuján, megszámolni, hány gesztenyefa is maradt a Mikó utcában abból a hétből, fölkanyarodni a Tábor utcába, ahol Kosztolányi Hajnali részegsége született, találgatni, vajh' hol is lakhatott minden idők leghíresebb magyar kávésa, Pilvax bácsi, aki nyugalomba vonultan ide költözött, elábrándozni a próféta-szakállú Herman Ottó szintén jeltelen Krisztina körúti lakhelyénél, vagy Kodály jóbarátja, Ádám Jenő karnagy úr ablaka alatt a Moszkva téren...

      „Utca nyilott ki. Szegény házacska. Fölötte falombok.”
      1772 után, amikor az osztrák katonai vezetés föloldotta a Vár alatti területre vonatkozó építési tilalmat, lassan benépesült a vidék, s a lehető leghagyományosabb település-csíra, a hajdani „Kéményseprő-kápolna” köré szerveződött. Az aprócska épületet Franczin Péter Pál budai kéményseprő mester jámborságának köszönhették a környékbeli földművesek és szőlősgazdák: az olaszországi Ré községben 1694-ben tett zarándokútjáról hazahozott egy Vérző Mária kegyképet, melyet „a fehérvári kapun kívül levő szántóföldjén”, a magaépítette kápolnában, „püspöki engedéllyel 1700-ban nyilvános tiszteletre el helyezett”. A jelenlegi templomot Hikisch Kristóf építette 1795-97-ben, harangjához az ördöglovas, Sándor Móricz is jelentős összeget adományozott. [2] 1940-ben az épületet merész megoldással bővítették mai méretére: főoltárostul hátratolták a szentélyt, és kereszthajó-szerű, kiugró oldalfalakkal toldották meg.
      „...korán reggel a krisztinavárosi plébánoshoz. Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott. Kocsin haza Crescence-szal. Félix-nek sokat kell szaladgálnia a diszpenzációk miatt. Crescence-nál eszem. 7 előtt nálunk gyülekeznek. Én Ribordyval és Geyzával kocsizom a Krisztina-kápolnába. - Megvárom Crescence-t. Végigmegyek vele az egész templomon. Igen méltóságosan és határozottan viselkedünk (!)...”
      Széchenyi István tizenkét évig szerelmes Seilern Crescenciába, mire 1836. február 4-én beírhatja ezeket a sorokat a naplójába. Divat volt akkoriban a romantikus kis templomban esküdni. Az esküvői lakoma állítólag a nevezetes Márvány Menyasszonyban volt, amelynek egyik későbbi tulajdonosa száz esztendő múltán is mutogatott vendégeinek egy emlékként megőrzött korsót és egy bontatlan üveg bort.
      A Mária-kegykép sugárzásában cseperedő városka Mária-Terézia lányának, Albert-Kázmér szász-tescheni herceg feleségének nevét kapta; s ahogyan egy józsefvárosi vagy erzsébetvárosi polgár sohasem nevezi nevén szűkebb pátriáját, az idevalósiak mindig csak „a Krisztinának” hívták és hívják ma is. Lassan érte utol a falusias szomszédot: míg a Ráczvárosban 1873-ban, az egyesítéskor 48 utcát és 6 teret számlál az összeírás, a Krisztinának csupán 33 utcája és 4 tere van. A jelentősebbek közül az Attila utca (1820-ban még Uj utcza, majd Fő utcza) prózai módon az Attilához címzett korcsmáról kapta a nevét; az Alkotás utcát Haydn Teremtés-oratóriumáról nevezték el; a Logodi utca törökdúlta középkori község emlékét őrzi; a hajdani katonai temetőhöz vezető Temető utcza 1875-ben lett a sarki mészárszékről Mészáros utca, és az Alagút utca folytatásaként az egyik fő útvonal. [3]
      A fejlődésnek nagy lökést adott a pesti Belvárossal közvetlen összeköttetést biztosító Alagút, melyet már 1854-től használtak. Építője, Clark Ádám egy időben szintén krisztinai polgár volt: az Áldássy-házban, a mai Színháztörténeti Intézet épületében lakott. Az Alsó- és Felső-Krisztinát beretvaként kétfelé nyisszantó Déli Vaspálya indóháza 1861-re készül el, végül a Margit-híd átadásával 1876 után kialakul a budai körút mai rajza; itt már a századfordulón villamosvasút közlekedik. A krisztinaiak zsémbelnek is főterük elviselhetetlenné váló zsúfoltsága miatt. Itt a piac, csütörtökönként a hetivásár, tavasztól őszig sokadalmat vonz a színkör, s nem kis zajjal-porral-balesetveszéllyel „vágtat” a farkasréti villamos és a Városligetig közlekedő omnibusz: mindkettőnek itt a végállomása. (Az omnibusz-vállalat budai istállóiban, a Kis Rókus utca 9-ben még a háború alatt is kétszáz lovat abrakoltak esténként.) Mindehhez hozzáképzelhetjük a fiakker- és konflis-standot az Attila utca és az Alagút utca sarkán és „Patai András első budai patkoldájának” környékbeli kuncsaftjait.
      A városközpont kettős kereszt alakú: az Alagút utca-Mészáros utca tengely a Horváth-kert keleti szélénél az Attila utat, a nyugatinál a Krisztina körutat metszi. A Horváth-kert, melyet a Nagy Átkeresztelők teljesen hiába próbáltak megfosztani a nevétől („Legyen a Haydn parkban, Budán”?), 1789-ben került Nicky Kristóftól Horváth Zsigmond udvari tanácsos birtokába, aki az Ördögárok öntözte földdarabot citrom- és narancsfákkal ültette be. Az Alagút megépülése kettészelte a jókora birtokot, déli felét azután Buda városa megvette, és már 1862-ben közparkká nyilvánította. A gyerekszerető Horváth a hagyomány szerint kikötötte, hogy a leendő parkban mindig legyen játszótér. [4] Így is lett. Persze, nemcsak az aprónép járt ide szívesen:
      „Özvegy Kovács Józsefné a Horváth-kertben vagy arrafele sétálóknak igazán jó és száraz szivarokkal szolgál...” [5]

      „... lelkembe játszik a tündéri színház.”
      Itt állt a Krisztinaváros másik jeles építménye, a Budai Nyári Színkör. A Ságody Ferenc tervezte 1200 férőhelyes „aréna” és mellette a kertvendéglő 1843-tól csábította Pest-Buda polgárait. Eleinte csak német társulatok játszottak benne, később már magyarok és németek felváltva. [6]
      „Birtokomban van a »Budai népszínház első évi emlénye 1861-ik évről« - írja Kassai Vidor -, kiadta Égeni Elek, súgó.” A Nyári Színkörben vendégeskedő társulat műsorán Az ezred leánya, A Peleskei nótárius és a Fehér Othello után „május hó 1-jén a Bányarém, n[ép]sz[ínmű]: 3 felv. és allegória” következett. Később megint:
      „1868 nyarán a budai krisztinavárosi színkörben a Bem apó darabot Molnár erősen reklamírozta. Délutánonkint a Szent Gellérthegy Budára néző oldaláról mozsárágyúkat (tarackot) sütögettetett. [...] Az előadásra összegyűjtötte mindazokat az életben lévő negyvennyolcas honvédeket, akik csak vállalkoztak s napidíj mellett szerepeltette őket. Érdekes volt látni, hogy a színpadi 1848 is mennyire megvillogtatta szemeiket s mily hősies lelkesedéssel rohantak be a színkör tágas udvaráról a nyitott színpadra, melynek hátterét a Gellért-hegy képezte, a színpad elején pedig sodrony volt átvezetve; de még így is majd belerohantak a zenekarba. [...] ágyúztunk, ropogtunk, puffogtunk, trombitáltunk, ordítottunk, egészen fölkavartuk a Krisztinaváros csöndes svábjait, amikor bevettük Szebent.
      Már előbb jött társulatunkhoz egy feltűnően szép lány. [A darabban] a fiúnak egyszer át is kellett ölelnie a lány derekát... s ez meg is történt. [...] Jelenetünk után a fiú nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezze: »Ejnye, de kellemes ölelés volt ez!« (A fiú persze én voltam) Erre ő így szólt: »Nem vagyok befűzve« [...] Karban is kellett neki énekelni, de zenei hallása csekély, énekhangja semmi, úgyannyira, hogy Víg Károly karmester kétségbeesve fogta be füleit: »Jesszusz, die Jászai!«” [7]
      Tizenegy nappal később Kassai Vidor megkérte Jászai Mari kezét. Itt vajon, a Krisztinában? Szeben bevétele után? Csillagos nyári estén a Horváth-kert legendás narancs- és citromfái alatt, vagy szemben, a középkori budai zsidótemető hajdani és a „Fila” majdani helyén álló sörkert egyik kockás abroszos asztalánál?
      1861-ben felépült ugyan a budai Népszínház a Lánchíd hídfőjénél, de 1870-ben már le is bontották. A Horváth-kerti színkör azonban állt. 1870-ben Aradi Gerő, 1871-ben Latabár Endre magyar színtársulata bukott meg benne. Ide érkezett a temesvári színészekkel Krecsányi Ignác
      „1883. év június hó 5-én a reggeli vonattal [...]. Legelőször a színkörbe mentem. Azaz, hogy nem színkörbe, hanem egy ütött-kopott, rozzant granáriumba jutottam, körülbelül olyanba, amilyenbe a szántóvető s egyéb gazdasági eszközöket szokták elhelyezni. A nagy, tágas udvart fölverte a csalán, szamártövis, útilapu és katángkóró. Az útilaput alkalmasint elődjeim talpára növesztették. Én is kiszemeltem saját részemre egy jó széles levelű, nagy párt. [...] A nézőtéren az ablakok nagy része körös-körül betörve. Ezeken keresztül, a belül mennyezetlen tetőzet alatt a verebek ütöttek tanyát. S eltekintve attól, hogy a földszint korhadt, festett deszkákból álló ülőhelyeit látogató-jegyeikkel ugyancsak sűrűn elcsúfították, kora reggeltől késő estig olyan sipogó, csiripelő hangversenyt rendeztek, hogy csak úgy zúgott tőle a fejünk. [...] A pénztárban nem volt kivilágítás. A jegyeket egy szál gyertya pislogása mellett árulták.”
      Krecsányi 1895-ben „Fővárosi Nyári Színházra” kereszteli a némileg rendbetett kócerájt. A budai sajtó eztán már Szacsvay Imre, Gabányi Árpád, Góth Sándor, Beregi Oszkár felléptéről közöl ujjongó tudósításokat, Jászai Mari „adja” Médeiát, Blaha Lujza játszik népszínművekben, Környei Béla, Szoyer Ilonka és Küry Klári énekel operettet, és Hauptmann Takácsokja után itt mutatják be Budapesten többek között a Cyranót, Ibsen Nóráját és az Éjjeli menedékhelyet.
      „... a színkör nyílt udvarán, harminchat fokos melegben, a nagy, nyitott ponyvasátor alatt Gorkij klasszikus darabjából reggel nyolc órától délután kettőig szakadatlanul próbáltunk. Az udvaron gyermekek kiabálása, a bal oldali zongorateremben énekpróbák, az utcáról villamoskocsik csöngetése, lovak patkóinak csattogása és a tőszomszédságban levő templom tornyából lezúgó harangszó képezte próbáinkon a kíséretet.” [8]
      Krecsányi, az egyik legnagyobb magyar színidirektor, a Színkör kávéház, aztán meg a Philadelphia rendszeres vendége, aki „gyönyörű ősz, fürtös hajzatot viselt, emlékeztetett Batsányi János történelmi portréjára, és kánikulában sem vetette le ünnepélyes ferencjózsef-kabátját, amely azonban nem fekete volt, hanem szürke” [9], nagy szegénységben halt meg 1923. december 13-án, majd' nyolcvanesztendősen. [10] A roskadozó színkört a következő évben le is akarták bontani. Az új bérlő, Sebestyén Géza kiharcolta a fennmaradási engedélyt, tizenkét évi díjtalan használat fejében saját költségén átalakításokat végzett. A tizenkét év lejártával, már Sebestyén halála után, 1937. november 23-án megjelentek a bontási határozat ítéletvégrehajtói. (A Tabán után szemlátomást lendületben voltak.) 1843-tól 1936-ig a színkörben 2637 előadást tartottak. Emlékét semmi sem őrzi: a helyére álmodott állandó színház nem épült meg, Déryné szobra is elpusztult a háborúban. Hűlt helyéről csak a fák kora tudósít: „A valamikori színházépület előtt egy nagy vadgesztenye áll, mint a kert nagy öregje. Látható itt egy közel 50 esztendős tulipánfa, amely a színház mögött lehetett. Amik bizonyosan a színház egykori területén találhatók, azok a Ferenczy Béni Ülő akt szobra mögötti juharfák.” [11]
      S hogy a színkör mennyire volt része a Krisztina kispolgári hétköznapjainak?
      Figyeljük, mit rendel a Philadelphiába betévedő ifjú újságíró, Balassa Imre, Kosztolányira lesve:
      „...Kosztolányi nyakkendője is kevésbé látszott nyakkendőnek, mint máskor, gyermekded mosolyú arcába hullott homlokáról a haja, és verset írt. Nem is zavartam volna, másik asztalnál telepedtem le. Egy »Haraszty Micit« fogyasztottam habbal. Ez egy helybéli likőr volt, a szemben lévő zöldre pingált [...] Krisztinavárosi Színkör szép művésznőjéről, Haraszty Miciről nevezték el.” [12]
      Ha a Cyrano Roxanjáról házi főzésű likőrt keresztelnek el a szemközti kávéházban, nyilvánvaló: ugyanaz a nagyérdemű lelte gyönyörűségét Mici mindkét alakváltozatában. S a későbbiekben persze a színház pusztulása a kávéház hanyatlásához is hozzájárult.

      „Végigmentél a budai utcán, s megsimogattad szőke kisfiúk fejét...”
      A polgárság kezdeti összetételéről jó képet ad például az első magyarországi kisdedóvó: Brunszvik Teréz Attila úti „Angyalkertjének” anyakönyve. Az első óvodai tanítók: Weldy József és felesége, Steinacker Alojzia, Mathias Kern, Rieder Máté, Baumann Jozefa és Völgyi Lázár gondos följegyzéseiből nemcsak a gyerekek neve, hanem a szülők foglalkozása és vallása is kiderül. A krisztinai (és vári) gyerekek: Wallerschütz, Hubáts, Fischer, Carsa, Kloise, Honner, Koschalits, Kreineker, Zelenka, Roth, doktor Forti két kisfia, Taxer Gertrud (ingyenes növendék, anyja szolgáló), Fäller Antónia, Diedrich Ágoston, Branthuber Károly, s elvétve egy-két magyar nevű: Belányi Kati, Országh Sándor. 1829-ben 24 katolikus, 3 izraelita; köztük Cohn Lénárdnak, az első zsidó óvoda alapítójának kisfia, Lipót. 1830-ból, amikor a napi gyereklétszám 25 és 149 (!) között mozgott, részletes adatok is vannak a szülőkről: 26 szőlősgazda, 5 kereskedő, 2 pincér, 2 vendéglős, de akad nyomdász, pék, posztónyíró, disznópásztor, lőszertáros, rendőr, szappanfőző, patikusnő, nyelvmester, küldönc, toronyőr, professzor, kőfaragó, helytartósági fogalmazó, hajózási mérnök, könyvkötő és molnár is. [13] Látnivaló, hogy immár igazi várossal van dolgunk: a lakosság legszélesebb rétegét alkotó szőlőművesek mellett mesteremberek és értelmiségiek, szembetűnően egészséges számbeli és szakmai összetételben. Ezeknek a gyerekeknek, a Krisztinaváros „csöndes svábjainak” meg a tabáni rácoknak és görögöknek ivadékaiból lett néhány évtized múlva Krecsányi magyar színházának - és a Philadelphia törzsasztalainak - közönsége.
      Az 1894-95-ös tanévre beiratkozott elemisták statisztikája a krisztinai lakosság szapora növekedését mutatja: míg a vári iskolába 445 gyerek jár, a tabániba 795, a Szarvas téri inasiskolába 305, a Krisztina téri elemibe 580, az Attila útiba pedig 663. A két „lenti” városrész gyerekszáma már többé-kevésbé kiegyenlítődött. [14]
      Az alsófokú iskolák után jellemző módon nem a Tabánban, hanem a fiatalabb, de polgáribb Krisztinában épült gimnázium, 1892-ben a mai Petőfi, I. ker. Királyi Katolikus Gimnázium néven. Az 1881-ben létrejött vári polgári lányiskola 1892-től „felsőbb leányiskola”, majd 1916-tól leánygimnázium: ez a Szilágyi, amelynek Mészáros utcai új épületében, épp a budai lámpagyújtogatók hajdani telepének helyén, [15] 1936-ban kezdődik majd meg a tanítás. A Buda és vidéke a század végén még fontos eseményként számol be az első fecske, Salgó Margit, „a lipótmezei országos tébolyda ismert nevű főorvosának leánykája” magánvizsgájáról:
      „A szóbeli vizsgálaton jelen volt a kir. főigazgató is, s úgy ő, mint a vizsgáló bizottság tagjai gyönyörködve hallgatták az okos lányka szabatos feleleteit minden tárgyból, de legmeglepőbb volt ez a latin nyelvben, melynek nehézségeitől oly alaptalanul féltik a mamák - fiaikat. Üdvözöljük első jeles leány-gymnazistánkat!” [16]
      A polgárosodás velejárója az iskolaépítés mellett az egyletek és kaszinók létrejötte. A nagy múltú Budai Casino Egyesület és a Budai Dalárda még a Várhoz kötődött, de az 1817-ben alapított Budai Jóltevő Asszonyi Egyesület, melynek elnöke 1819-től harminckét esztendeig Brunszvik Józsefné grófnő volt, a Krisztinavárosban, az Attila út 93-ban nyit menhelyet, majd aggok házát, s 1832-től ők felügyelik az óvodát is. A Budai Polgári Casino 1886 szeptemberében kezdi meg működését, s 1893-ban saját épületbe költöznek, a Krisztina tér 1. számú házába [17] - erről még lesz mondandónk, mert a Philadelphia utolsó tíz évére ide telepszik át.
      Az iskolák tanárainak, a környékbeli tisztviselőknek és iparosoknak számos asztaltársaságáról is tudunk, ezek közül több is foglalkozott szegénysorsú gyerekek istápolásával. Ilyen volt például a „Budenz József asztaltársaság” a legendás Zöldfá-ban, amelynek tagjairól hírül adja a helyi sajtó, hogy kilenc iskolást öltöztettek föl a tél beköszöntével, mire a következő lapszámban tüstént olvasható, hogy a Bittner-vendéglő „Örökzöld asztaltársasága” meg fölruházott tizet, és még kolbászra, süteményre és sörre (!) is meghívta őket... A már bezárt Philadelphia emlékén merengő Katona Jenő pedig ezt meséli:
      „Vasárnap délelőttökön, amikor a Krisztinában megszólalt az orgona és békés, dolgos polgárok templomba jöttek vagy mentek, tiszta, csendes vasárnap délelőttökön gyűlt össze az egyik szögletben a »Bölcsességfog« asztaltársaság. Napkeleti bölcseivel és bölcsességével mindig az utolsó szót mondotta ki a politikai élet hullámzó lehetőségei között, mindig az utolsót, a legbölcsebbet, a legigazabbat, a verhetetlent és cáfolhatatlant.
      Kár, hogy a politikai valóság oly kevéssé igazodott hozzá. De hát megmondotta már Renan, hogy ha valamit elméletben helyesnek tartottam, megvalósulását a gyakorlatban szinte sohase hittem...
      Mért lettek volna éppen a Philadelphia ”Bölcsességfog" politikai asztaltársaságának olyan harcos és valójában olyan szelíd, jó tagjai e részben kivételek?" [18]

      „Most kávé kellene.
      Pillés és enyhe kávé...”

      A falusias utcácskákban immár emeletes házak épültek, s a környék vendéglátóhelyeinek száma a századfordulóra mai szemmel hihetetlen mértékben megnőtt. Hirdetéseik szerint kb. 1890 és 1910 között, vagyis a Philadelphia születésének és felfutásának idején csak a legszűkebb városközpontban a következő (nemegyszer már akkor is patinásnak számító) vendéglők, „czukrászatok” és kávéházak várták a nagyérdeműt:

      Alagút u. 1. Az Alagút kávéház 1893-ban nyílik; 1898 után Alagút vendéglő, tulajdonosa Wellisch Zsigmond, akinek a Várban, a Tárnok utcában is van egy kávéháza; 1900-tól Zimmermann Fülöp vendéglője A Fekete Bakhoz, 1906-tól mellette vagy a helyén Neumäyer Vilmosné tej- és kávécsarnoka, gyümölcs- és csemege-kereskedése A Krisztinavárosi Alagúthoz. Ma itt hentes- és csemegebolt van.

      Alagút u. 3. 1867-ben Az Ország Nádorához, Wastl Lambert; esetleges későbbi tulajdonosai neve ismeretlen; 1898-tól Philadelphia. A tulajdonosváltozásokat lejjebb részletesen tárgyaljuk. A régi házat az ostromkor bombatalálat érte, teljesen elpusztult.

      Alagút u. 5. 1895. május 30-án nyitja meg Bittner Alajos és Follner Jakab a Krisztinavárosi Színkör Kávéházat; 1900. november 1-jén átveszi Horváth János. 1901-ben Horváth tönkremegy, 1902-ben a tulajdonos Kürschner József lesz, a további tulajdonosváltozások nem követhetők nyomon. Szabó Samu, a Philadelphia kávésa később megvette az egész épületet, és a Budai Újság híradása szerint a hajdani Színkört 1917-ben „büffévé” szándékozta alakítani. Hogy aztán ez valóban megtörtént-e, nem tudni; mindeközben 1918 májusában a Magyar Vendéglős és Kávésipar a 70 esztendős Schabenböck József, „a budai Színkör kávéház tulajdonosa” halálhírét közli. 1935-ben Szabó bérbeadta a helyiséget Spolarichéknak, akik vendéglőt alakítottak ki benne. A ház a háborúban elpusztult, a helyén a környék léptékét üdítően tiszteletben tartó új épület áll, benne Meinl csemegeüzlet, átnyúlva a volt Polgári Casino földszintjébe.

      Alagút u. 2. 1900-ig Vendéglő a Zöld Kerítéshez, ennek tulajdonosa, Zimmermann veszi át Wellisch szemközti üzletét Fekete Bak néven. Helyén ma „Az utca legjobb kocsmája” - igaz, az egyetlen is -, az Alagút bisztró.

      Krisztina tér 1. Casino Sörcsarnok/vendéglő, 1893-ban, az ekkor épült Budai Polgári Casino földszintjén nyitja Kleinhackel János, az alagút túloldalán lévő Söröskocsi tulajdonosa; tőle átveszi Bittner Alajos, 1899-ben pedig Ehmann János, majd 1905-től Kolbay István; rövid ideig Auguszt cukrászata is működik itt. Ma csemegeüzlet a szocialista pártszékházban.

      Krisztina tér 3./Roham u. 1. Fischer Antal cukrászatát 1897-ben Hochäcker József veszi át, majd „Fischer B. czukrászata”, végül Auguszt, aki 1870 és 1907 között hat különböző üzleten vándorolt végig az Attila úton; 1907-től 1915-ig a Casino földszintjén bérelt helyiséget, 1915-ben került a Roham u. 1.-be. Ma Déryné.

      Krisztina tér 7. Zöldfa vendéglő, 1772 óta bizonyítottan létezett, 1775 óta ezen a néven; 1893-ban Bittner Alajos eladta Fukáts Jánosnak; 1900-ban Beranek Elek, utána Szívós Zsigmond vette át. A Zöldfa a telekre épített ocsmány betonkolosszus súlya alatt kimúlt. Élt kétszázhúsz évet. Remélem, gyilkosai álmát néha befonják vén gyökerei.

      Krisztina körút ? Strasshoffer János vendéglője (említik 1899-ben).

      Krisztina körút 69. Nagy József Gourmand vendéglője, említik 1899-ben.

      Krisztina körút 75. Bittner Alajos; 1907-ig Kölber Elemér majd Kürti Mihály vendéglője.

      Krisztina körút 81. Frisch Antal kávéháza, 1903-ban Budai Otthon néven átveszi Kiss István.

      Krisztina körút 91. Krisztina Grand-kávéház, 1896-ban nyitja Bayer Ferencz, két év múlva átveszi Störi A. J., 1901-ben pedig Follner „a volt Színkörből”.

      Pauler u. 3. özv. Wittreich Jánosné = Seifert Dezsőné vendéglője. 1905-ben már létezett. 1906-ban átveszi Posch József, majd 1907-ben A Kedélyességhez néven Nagy Lajosné.

      Pauler u. 7. 1902 novemberében - szemlátomást a Fila nyomdokain - California kávéházat nyit Boross; soha többé nem említik.

      Roham u.-Attila u. sarok A Három Almához, Fukáts János nyitja 1900-ban; 1906 és 1908 között négy tulajdonos szerencsétlenkedik vele.

      Roham u. Prager Irma polgári étkezdéje.

      Gellérthegy u. 3. 1892-ben özv. Stossmann Lőrinczné „régi, jóhírű vendéglőjeként” említik; 1904-ben megveszi „Jurák Miska, a Casino-sörház volt főpinczére”.

      Gellérthegy u. 5. Három Huszár; 1905-ben, nagyapja és apja után veszi át nagy büszkén Huber János, de fél év után tovább is adja Burger Lipótnénak. (A kisvendéglő neve onnan eredt, hogy az öreg Hubernek egyszerre három fia szolgált a huszároknál.)

      Koronaőr u. 6. (= Kosciuszko Tádé u.) a hírneves Der Politischer Grajzler, vagyis A Politikus Szatócs; 1850 óta létezett, az alapító Gürsch Jánostól fia, Ferenc vette át kb. 1879-ben, és 1914 márciusáig ő vezette.

      Márvány u. 6. A Márvány Menyasszony; 1836-ban már javában megvolt; Weisz Antal adja el 1894-ben Wagner Vilmosnak, ő pedig 1905-ben Boross Gyulának. Ma is működik; ha az ember kifog egy turistacsoportok és műtulipántos hejehujázás nélküli estét, meg-megcsillan valami a régi hangulatból.

      (A sokszori házszám-változás miatt a mai állapotokat nem mindig tudtuk egyeztetni az üzletek hajdani helyével.)

      Ennyi vetélytárssal nem lehetett könnyű megbirkózni. A többi környékbeli vendéglőhöz és kávéházhoz hasonlóan a Philadelphia eleinte többször gazdát cserél. A közhiedelemmel ellentétben az üzletet Fuith Lajos nyitja meg ezen a néven, 1898. június 1-jén, amint a Buda és vidéke hirdetésében olvashatjuk. (Lásd a 225. oldalon.)
      A legendát, mely szerint a kávéház-alapító eltűnt barátja emlékére nevezte el üzletét arról a városról, ahonnan az utolsó hír jött róla, nem sikerült igazolnunk. [19] Ha hitelt adunk a törzsvendégek emlékezetének, megmaradhatunk ennél a megható magyarázatnál. Az sem kizárt azonban, hogy a rohamtempóban épülő, Amerikára tekintő Budapest derék polgárának a Függetlenségi Nyilatkozat vagy az 1876-os philadelphiai világkiállítás járt az eszében.
      Arról, hogyan is nézett ki ez a „kényelmes és fényes” berendezés, keveset tudunk. Az Attila útra néző nagy ablakokat szinte mindenki megemlíti. Márványasztalon születtek a versek és a kereskedelmi szerződések, voltak újságolvasó nádkeretek, mint minden kávéházban. A négy biliárdasztal tágas belső teret sejtet; ebben az időben a berendezés kötelező, hatóságilag előírt tartozéka két biliárdasztal volt: a duplája már valóban luxusnak minősülhetett. Tudjuk azonban, hogy mit lehetett kapni, mert ezt is rendelet szabályozta. Egy 1910-es felsorolás az egyszerűbb üzletfajták áruválasztékáról, csupán gyönyörködtetésül: „kávé, tea, csája, csokoládé, tej, aludttej, tejfel, tejszín, jegeskávé, fagylalt, limonádé, gazeuse, szörp, szikvíz, ásványvíz, továbbá az elősorolt czikkekkel fogyasztani szokott sütemények, végre gyümölcs, sajt, vaj, tojás és az ebből készült ételek, hideg és meleg hentesáruk (sonka, felvágott, kolbászok), valamint az italmérési engedélyben felsorolt szeszes italok”...
      A kávéház nyilván jól ment, mert szinte egyáltalán nem hirdetett: a Buda és vidékében csak két évvel később jelenik meg újra egy aprócska reklám: „Filadelfia kávéház a Színkörrel szemben. Legelegánsabb berendezés. Pontos kiszolgálás.” Ugyanez a szöveg a tíz nappal későbbi számban is felbukkan, majd megint - évekre - néma csend. A Budai Hírlapban 1902-ben egy hónapig jelennek meg hetente szűkszavú hirdetések, párban a Színkör új tulajdonosának csinnadrattájával, aztán megint semmi.
      Az alapító személyéről sajnos keveset sikerült kideríteni, neve csak a kávéház kapcsán bukkan elő a helyi lapokban. A Vendéglősök Lapja szerint 1885-ben Komáromban a Magyar Király szálloda tulajdonosa, 1889-ben ipartársulati tisztségviselő, majd szállodáját 1891 nyarán átadja „Bereczky L. budapesti kávésnak”. A Budapesti Czím- és Lakjegyzék tanúsága szerint „Fujth Lajos vendéglős” 1896-97-ben a Kerepesi út 80-ban, 1901-ben pedig „Fuith Lajos kávés” a Pauler utca 1-ben lakott. Az 1899-es budai farsang rendezőségében szereplő Fuith nővérek a testvérei vagy a leányai lehettek? A Fővárosi Közlöny 1903 szeptemberében arról tudósít, hogy a fővárossal torzsalkodik: az üzlete előtt lévő bérkocsiállomás áthelyezését kéri ismételten, mert „vendégei a bérkocsi állomáson kifejlődő köztisztasági állapotok és a bérkocsis legények magaviselete miatt üzletéből visszamaradnak”; a fellebbezésben már nem is az egész Alagút utcai állomás áthelyezését kéri, csak „az Attila-utcza felé eső részen állomásozó bérkocsikét, melyek az ugynevezett »platzon« nem állhatnak ki, s csak az Attila utczában várakoznak és sütkéreznek.” Elutasítják, jóllehet a kérést két tanácstag is támogatja, egyikük látható helyismerettel arra hivatkozva, hogy „a kávéház közönségét a kocsisok durva beszélgetése igen kellemetlenül érinti.”
      Fuith 1906. október 15-tel üzletét megszüntette, és kilépett az ipartestületből; ugyanekkor lépett viszont be Veres Kálmán, aki a kávéházat szeptemberben átvette tőle, és fél éven belül teljesen átalakította, de megtartotta a nevét, s az kb. 1946-ig nem is változott. [20]
      Veres korábbi működéséről nincs adatunk, de nem lehetett kezdő a szakmában, mert 1908-ban már a budapesti ipartestület választmányi tagjai között találjuk. 1908. december 1-jével a kávéházat eladja Szívós Zsigmondnak, és kilép az ipartestületből, helyére a választmányban is Szívós kerül. Fél év múlva azonban új üzletet nyit (sajnos, nem tudni, hol), és még három évig tevékenykedik a testületben, mígnem betegség miatt tagságáról átmenetileg lemond. (1922-ben a cím- és lakjegyzékben még szerepel mint kávés, az Üllői út 30-ban lakik, 1928-ban már nem találjuk, lehet, hogy már nem élt.) Veres a megnyitást hírül adó közleményben így kéri a „nagyérdemű közönséget és becses jóakaróit”: „... elődöm iránt tanusított jóindulatát reám is átruházni kegyeskedjék”. A Fila az ő keze alatt is elég jól mehetett, mert a Budai Hírlap 1906-1908 közti számaiban a kávéháznak mindössze négy hirdetése jelenik meg, miközben több más kávés rendszeresen csalogatja a vendégeket cigány- vagy katonazenével, tamburazenekarral, „kitűnő kávéházi ételek- és italokkal”.
      Szívós Zsigmond Budapest-szerte népszerű vendéglős volt. 1900-ban vette meg a Zöldfát, amit nyolc évig vezetett; ekkor veszi át a Philadelphiát, de egy év múlva tovább is adja Szabó Samunak. Továbbra is elismert kávés maradt, mert 1909 januárjában az ipartestület választmányi tagjai közt találkozunk a nevével, 1918 májusában pedig ő veszi meg Somló Vilmostól a Fehérvári úti Hadikot, Karinthy későbbi törzskávéházát.

      „Egy ember jön feléd, bemutatkozik”
      Főhősünk, Szabó Sámuel 1909-ben lett tehát a gazda, s az államosítás miatt nem érte meg negyvenéves tulajdonosi jubileumát. Az 1870-es években született Karakószörcsökön, szakképzett vendéglős lett, s alighanem öccse, Imre nyomában jött Budapestre, aki 1900-ban már Mayer József Egyetem utcai Erzsébet királyné szállodájának főpincére volt. 1906 novemberében adja hírül a Magyar Vendéglős és Kávésipar: „Szabó Samu kitűnő hírnévnek örvendő bükki [valójában a Sopron megyei Bük községről van szó] vendéglős fivérével társulva megvette Budapesten a Váczi körút 24 szám alatt levő [ma Bajcsy-Zsilinszky út-Arany János utca sarok] Boulevard kávéházat. A Szabó fivérek ezen új vállalkozásával új kezekbe kerül a székesfőváros egyik legrégibb jónevű üzlete, mely az ő szakszerű vezetésük előnyei mellett bizonyára csakhamar újabb felvirágzásnak fog indulni.” A fivérek ekkor itt is laknak, a Váczi körút 25-ben. Szabó Samu 1906. december 1-jétől lesz ipartestületi tag, vagyis előtte valószínűleg nem dolgozott önállóan Budapesten.
      Harmadik testvérükről, Istvánról a nevén kívül semmit sem tudunk. 1932-ben már valószínűleg nem élt. Imre viszont megérdemli, hogy az ő életére és munkásságára is vessünk egy pillantást. 1908. május 1-jével megveszi Mayer özvegyétől az Erzsébet királynét (ma Erzsébet szálló), és teljesen átalakítja, később „a szomszédos telken hatemeletes épülettel bővíti az üzemet”; oda is költözik. 1908. június 15-én veszi feleségül „Mogyoróssy Teruska kisasszonyt, M. Samu büki vendéglős leányát”. Régi családi kapcsolat volt ez: mindkét testvér Mogyoróssynál tanulta ki a szakmát, Imre vezette is a büki üzletet. A főváros egyik legsikeresebb és kartársai körében is igen népszerű szállodása 1927-ben megnyitja az első olyan vendéglátó helyet Budapesten, amely a magyar irodalom ihlette díszítést kapott: ez a Sándor Béla falképeivel ékes János Pince. A Kávésok lapja azonban 1929. május 1-jén már nekrológot közöl:
      „A magyar szállodás-, vendéglős és kávésipar fájdalmas veszteségéről adunk hírt, amikor Szabó Imre kartársunknak, az Erzsébet királyné szálló tulajdonosának folyó évi április 16-án, élete 52. évében hosszas szenvedés után történt elhunytát közöljük. A megboldogult vasszorgalmával, puritán egyéniségével, ipari munkásságával mindenkor díszére vált a magyar vendégiparnak, amely legszebb éveiben való elvesztését fájdalmasan gyászolja. Elhunytát neje, öt gyermeke, fivére, Szabó Samu kartársunk, úgyszintén unokaöccse, Mogyoróssy Lajos kartársunk és kiterjedt család gyászolja. A temetés április 18-án a Kerepesi úti temető halottasházából ment végbe, ahonnan a megboldogult földi maradványait Bükre szállították.”
      Bátyja 1908 tavaszától egy évig egyedül vezette a Boulevard-t, melyet azután Kozma és Lukács vett át, majd tőlük 1910 márciusában Diósi Ágoston; Szabó Samu pedig megvette a Philadelphiát, de csak 1911-ben költözik az Alagút utca 3-ba; ekkor - először és utoljára - még az I. kerületi ipartestület jótékony célú báljának rendezői közt is szerepel.
      Szabó Sámuel szemlátomást kávéházának szentelte az életét. A rendszeres, népszerű vendéglős- és kávés társasvacsorákon szinte sohasem találkozunk a nevével, eleinte a hivatalos összejöveteleken is csak akkor vesz részt, ha valami húsbavágó téma (pl. adóemelés, záróra, árubeszerzési érdekvédelem) kerül terítékre. A háború elején mindkét testvér belép a Vöröskeresztbe, szűkmarkúan bár, de adakoznak is a Mentők és az Ipartestület rokkantjainak segélyalapja számára. Szabó Samu neve fel-felbukkan a munkanélküliek segélyalapját és a pincérek Egyetértés sportklubját támogató befizetők névsorában is. Szakmai elismertségét azonban jól mutatják az ipartestületben betöltött egyre magasabb tisztségek. 1914-ben kerül a tisztikarba választmányi póttagként; 1919 decemberében a Budapesti Kávésok Áruforgalmi Rt. felügyelőbizottságának tagja; 1920-ban az ipartestület rendes választmányi tagja, majd amikor 1921-ben megalakul a Kávésok Országos Szövetsége, itt is a választmány tagja lesz. 1922-ben az önálló Budapesti Kávés Ipartestületben már szakosztályi elnök (először a kávés-, majd 1923-tól a zenés szakosztályé); 1926-ban a Kávés Áruforgalmi Rt. elnökségi tagja. 1932-ben az Ipartestület országos közgyűlése egyhangúlag választja másodmagával alelnökké. 1944-ben még viselte ezt a tisztséget. Élete további alakulásáról egyelőre semmit sem sikerült kideríteni. [21] Természetesen találkozunk vele különféle alkalmi bizottságokban is: 1921-ben a kávésok sörbojkottja alkalmával ellenőrző bizottsági tag, 1922-ben „repülő uzsorabizottsági ülnök”, a harmincas években a tanonciskola vizsgabizottságában tevékenykedik, 1944-ben a tanonc- és mestervizsgáztató bizottság elnöke. Bár a közlönyökben hozzáférhető jegyzőkönyvek egyetlen felszólalását sem örökítették meg, kemény tárgyalópartner lehetett, mert 1924-ben két ízben is előfordul, hogy nehéz helyzetekben képviseli sikerrel a kávésok érdekeit: júliusban az adóhivatal vezetőjénél, „a személyzet élelmezése után fizetendő forgalmi adó ügyében”, novemberben pedig a „Magyar szövegírók, zeneszerzők és zeneműkiadók” igazgatójánál, „zene-előadási jogok tárgyában”.
      Szabó Samu valószínűleg nős volt már, amikor a fővárosba került, mert az ipartestületi szaklap, amely heves érdeklődéssel követi nyomon a tagok családi viszonyainak alakulását, sem házasságáról, sem gyerekei születéséről nem tudósít. Két fiáról tudunk biztosan. Egyikük jogot tanult, róla csak egy adatunk van. 1942 májusában a Vendéglátóipari Szemle új üzletforgalmi iroda alapítását adja hírül: „Jóleső örömmel regisztráljuk, hogy a mai üzlet adásvételi konjunktúrában már egészen komoly emberek is bekapcsolódnak és ez megnyugtatásul szolgálhat azoknak a szakembereknek, akik üzletet ohajtanak venni vagy eladni. Az új iroda tulajdonosa dr Szabó Ferenc, a budai Philadelphia kávéház tulajdonosának fia. Ennek a régi patricius háznak sarja biztosíték arra, hogy a jövőben csak tisztességesen lehet venni vagy eladni üzleteket...”
      A másik fiú apja nyomdokaiba lépett. 1929 júliusában a Kávésok lapja közli az alábbiakat: „Magyar fiúk sikere Wienben. A bécsi felsőbbfokú szállodás-, vendéglős és kávésszakiskola kitüntetett növendékei sorában két budapesti kartársunk fiának nevét olvassuk. Szabó László, Szabó Samu a Philadelfia [sic!] kávéház tulajdonosának fia a szakiskola gondnokságának elismerő oklevelét [...] nyerte el.” Egy későbbi interjúban Szabó László maga is említést tesz bécsi tanulmányairól. [22]
      Szabó Samu a kávéházat többször is korszerűsítette. 1929-ben „központi melegvízfűtést vezetett be, és ezzel elérte, hogy állandóan egyformán temperált hőfok van a kávéházban, még a hatalmas ablakoknál is, amelyek azelőtt sugározták be a hideget.” [23] Két évvel később az üzletében működő Budai Karambol Kör kedvéért versenyasztalt vásárolt - az erről szóló hirdetésből derül ki, hogy a felújított kávéház (legalábbis ekkor már) kétszintes volt: „Még a pestiek számára is meglepetés! Billiárdverseny és sakkverseny termeivel az újonnan átépített PHILADELPHIA kávéház. Pompás FAGYLALTJA közismert. A kávéház emeletén külön termek.” [24]
      A kávéházban régóta volt zeneszolgáltatás is. Józsi bácsi, az egyik öreg pincér elmondásából tudjuk, hogy az összetolt székeken olykor ott alvó „nagyon jó vendég”, Ady a „cimbalomra borulva írt verset”. [25] Egy korabeli regény apró életképe is elmeséli:
      „Elegendő élénk volt e kedves tér ezen a júliusi estén. Egy közeli és kalandosan amerikai városhoz - Philadelphia - címzett kávéházból kihallatszott a zene, mely élénk ütemű spanyol táncot játszott és így az elvonuló nőcskék mozdulatai kellemesen himbálództak az imént hallott ütemekhez igazodva.” [26]
      (Nehéz volna kideríteni, mi volt „az élénk ütemű spanyol tánc”. Annyi bizonyos, hogy minden áldott nap - ki tudja, mióta? -, pontban kilenc órakor felharsant a Carmen „Torreádor-indulója”, ezzel kezdődött el az éjszaka záróráig tartó, zenés fele). [27] Tudjuk azt is, hogy Parádi József bandája 1929-ben állandó szerződéssel működött [28], 1931-ben pedig:
      „a magyar dalt ünnepli a Philadelphia-kávéház minden szombat este, amikor Füredi Fábián és cigányzenekara kizárólag magyar nótákat játszik. Igazán jólesik ebben a dzsezbendes világban olykor-olykor édesbús majd pattogó magyar melódiákat hallgatni, hiszen lassan azt is elfelejtjük, hogy cigány és magyar nóta van a világon. Elismerés illeti Szabó Sámuelt [...] ezért a meglepetésért, mellyel vendégeinek kedveskedik.” [29]
      A harmincas években azonban semmilyen vendégcsalogató intézkedés nem segített az üzletmenet hanyatlásán. 1935 őszén a Literatúra így harangozza be a szomorú jövőt:
      „Ismét egy régi, megszokott színnel lesz szegényebb Budapest. Jövő tavasszal megszünik a Philadelphia-kávéház, Budának ez a régi, patinás családi találkozóhelye, amely ugyanakkor írók és színészek kedvenc bohémtanyája is volt. [...] Szabó Sámuel több mint negyedszázadon keresztül vezette [...] Az utóbbi években a gazdasági válság mindjobban kikezdte a régi patinás kávéházat és hiába ölt bele a tulajdonos mind több pénzt, még a befektetések kamatait sem tudta megkeresni. A mult héten aztán eladta a házat a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnak, amely a Philadelphia helyén bankfiókot nyit.” [30]
      Szabó Samu és fia a velük készített riportban kerek közgazdasági elemzéssel indokolja a döntést.
      „A kávéházat ezen a környéken kissé gunyorosan, kissé becézve a »méltóságosok kávéházának« ismerik [...], ahová tisztviselők, nyugdíjasok járnak. Leszállították a tisztviselői fizetéseket és talán még ennél is nagyobb mértékben a nyugdíjakat. A közönségnek a kisebb jövedelemből kellett megélni, tehát beosztotta jobban a pénzt, és száműzte a fesleges luxuskiadást, a kávéházat.
      Kis hangsúllyal mondja Szabó Samu a luxus szót, kissé csodálkozva, mert még ma sem érti, miért luxus az. [...]
      A fizetéscsökkentés után felére esett vissza a napi forgalom. Következett az állami hivatalok és a Délivasút igazgatóságának elvándorlása erről a környékről. Újabb visszaesés a forgalomban. Majd a kegyelemdöfést a Tabán adta meg, amit leromboltak. Elköltöztek a lakók és igen sok jó vendégünk végleg elmaradt. [...] A gyarmatáruk egytől-egyig megdrágultak, ugyanakkor az árakat mi kénytelenek voltunk leszállítani, hogy a megmaradt közönséget megtartsuk. Aztán van-e valakinek arról fogalma, hogy milyen nagy mértékben fejlődött és fejlődik ma is a közönség igénye? Napról-napra jobbat kell nyújtani, ami szintén nem kis mértékben teszi veszteségessé az üzletet. Az eredmény a köztartozások számláján mutatkozott. Köztartozások, adó, OTI [...] Nem tapasztaltunk soha semmi támogatást a hatóság részéről. El kellett adni az egyik házat, annak árából kiegyenlíteni a terheket, hogy adósságmentesen, emelt fővel állhassunk bárki előtt.
      Egy magas fiatalember lép most hozzánk, Szabó László, a tulajdonos fia. [...] - Én Bécsben a szakiskolát egy év alatt kitüntetéssel végeztem el. Azóta minden áldott nap déli 2 órától reggel 6 óráig itt vagyok és dolgozom. [...] Szívesen mesélne a Philadelphia vendégeiről reggelig is, mindenkire büszke és mindenkire külön vigyáz. De nem teheti, mert most már percenként kérik az asztalokhoz, ahonnan csak a hangját hallani. - Igen kérem. Bezárjuk a kávéházat, mert amióta lebontották a Tabánt, azóta nincs értelme.” [31]
      A kávéház bezárt: „Egy szép napon lehúzták a redőnyöket, ami 27 év alatt egyszer se történt meg.” [32] A riadalom azonban hamarosan alábbhagy, mert Szabóék mégsem adják fel.
      „Már-már megijedtünk, mikor körülbelül fél év előtt a régi kávéház bezárta kapuit és a népszerű Szabó Sámuel (akinek egy szép törökkori emléket köszönhet Budavára) az azóta hallatlan belső és idegenforgalmi nészerűségre szert tett Spolarich étterem tulajdonosa lett. Azonban hamarosan megnyugodtunk, amikor kiderült, hogy csak a Hazai Takarék kiköltözését várja a kávéház, hogy megifjodva, ragyogó pompában ez év Szent István napjára kitárja ajtajait a budai közönség felé. Szabó Sámuel és fia, a képzett és mindenki által kedvelt Szabó László az új kávéház főnöke, aki bizalommal tekint az elkövetkező évtizedek elé. Sietünk hozzátenni: a fiatal tulajdonos a legpompásabb fantáziával, az építkezés és portálkiképzés minden finom eszközével aláhúzta azt a régi szivélyes hangulatot, amely ennek a kávéháznak mindig sajátja volt. A jó üzletvezetés a legbiztosabb propaganda, itt pedig meg kell jegyezni, hogy a Philadelphia mindig alkalmazkodott a budai polgárok igényeihez. Adott annyi hangulatot, kedves ismeretséget, billiárdot és minden más jót és szépet, amennyit soha nem lehet eléggé megfizetni. Mindezen felül pedig jelentette a budai kávéház fogalmát, amelyet rajta kívül senki üzeme nem jelent.
      Budai polgárok, mikor majd visszatérnek a Krisztina tér sarkára költözött kávéházba, pillanatig talán azt hiszik: ez egy új kávéház, amelynek új szokásai és új árai lesznek. Mi azonban tudjuk, hogy a megifjodott Philadelphia csak külsőségekben változott meg; bensejében ugyanaz ma is, ami volt: a budai úri közönség mai igényének kényes izléssel eleget tevő, úri kávéház: budai kávéház, amely multjával a szivünkhöz nőtt és új szépségével további bizalomra méltó.” [33]
      Szabóék az új „Filát” a Budai Polgári Casino épületébe költöztetik, a Hazai Takarék helyére. A helyiség korai történetét föntebb már áttekintettük. Építésze, Francsek Imre [34] (1864-1920) később a Közmunkatanács főmérnöke, második házassága révén pedig Bárczy István polgármester sógora lett. Eklektikus, historizáló alkotásai közül említésre méltó a városligeti műjégpálya épülete, a szentesi evangélikus templom, a Gellérthegy lépcsőrendszere és támfalai - meg ez a kaszinó, melynek hajdani derűs szépségéből mára semmi sem maradt. Kopár, komor KISZ-, párt- és munkásőrszékház lett, sorsa azóta sem javult. A bálteremben bálásruha-vásárok tartatnak - e sorok írója nem minden malícia nélkül szokott ott turkálgatni, a stukkós mennyezetről lógó förtelmes neonok fényétől káprázva, s képzelvén maga elé a megnyitási ünnepség díszvendégeinek gratulációit fogadó snájdig fiatal mérnök: a dédapja mosolyát.
      Visszakanyarodva a közelebbi múlthoz: a kávéház új arculata Erhard Ernő építésziparművész műve, aki ekkoriban több üzlet átalakítását is végzi. [35] A fényképen látható szép, világos helyiség „méreteiben és felszereltségében is jóval szerényebb volt nagy elődjénél, látogatói is mások voltak. Rövid ideig élt.” [36] A pusztulás krónikása 1948-ban írja le (igaz, talán a régi épületről): „Vak ablakai üresen bámulnak az elmenőre. Nem integetnek többé be rajtuk a Horváth-kert őszi lombjai. Nem merenghetsz többé a tavasz aranyos sugárzásában a Krisztina öreg maradék házaira. Eggyel kevesebb a zajgó, zűrös Pesten a csendes menedéksziget [...]. Bezárult az öreg Philadelphia...” [37] A tölgyfaasztalos „Kis Fila” a háború után Krisztina söröző néven két-három évig még működött. [38]
      Szabó Samu, ha élt és Budapesten maradt, legalább hetvenhárom éves volt, amikor háza rombadőlése után meg kellett érnie kávéháza államosítását is. Az a bizonyos „szép törökkori emlék” azonban, amit neki köszönhet Buda, ma is áll, a Vár legészakibb pontján, az Anjou-bástyán: ez a város talán legkülönösebb és legmegrendítőbb háborús emlékműve. Fölállítását Aggházy Kamill ezredes, a „Hadimúzeum” igazgatója kezdeményezte, s bár már 1926-ban elkészült, végül csak 1932. szeptember 2-án avatták föl, ünnepélyes keretek között, több magas rangú muszlim vendég jelenlétében. „A skutari-i temetőben levő jellegzetes turbán sírkő mintájára” készítette Zsille Kálmán festőművész terve alapján Kiss József kőfaragó mester. [39] Felirata így szól, magyarul és törökül: „A 143 éves török hódoltság utolsó budai helytartója, vezir Abdurrahman Abdi Arnaut pasa e hely közelében esett el 1686. nyárutó hava 9. napján délután, életének 70-ik évében. Hős ellenfél volt, békesség vele!” Az emlékmű előtti párnakövön pedig ez olvasható: „A hadimúzeum kezdésére állították az ugyanakkor itt elesett Szabó György Veszprém vármegyei, karakószörcsöki nemes felkelő leszármazottai, nemes Szabó István, Sámuel és Imre, 1926.” Lejjebb: „A török emlékmű hátlapján egykor ez a felirat is szerepelt. Ezen emlékkő kiegészítésül szolgál az egykori adományozók tiszteletére. 1988. Dr. Szabó Imre és Bp. Főváros Tanácsa.” (Dr. Szabó Imre, az egyetlen ismert élő hozzátartozó Floridában lakik, egyelőre nem sikerült kapcsolatba lépnünk vele.) Az emlékmű avatásáról szóló korabeli tudósításból kiderül: a várvívó kurtanemes ükapja volt a három Szabó-fiúnak. [40] Szabó Sámuel az ünnepség alkalmával sem szólal meg a sajtóban - minden rendű-rangú vendég ott tülekszik, beszédet tart, nyilatkozik, csak ő nem. (Szabó Imre özvegye szintén ott van az avatáson, a család más tagjait nem említik.)
      Szomorú, hogy a kávéházra vonatkozó későbbi könnyhullató visszaemlékezések szinte szóra sem méltatják azt az embert, akinél a krisztinai kis- és nagypolgárok éppúgy otthonra leltek, mint az éjszakai bagoly színészek, írók, újságírók, tabáni kocsmákból átbotorkáló korhelyek. Egyetlen mondat, mégis: „... szerette a gyerekeket, akik a szemközti Horváth-kertből bebeszaladtak hozzá”. [41]
      Ugyanígy nemigen esik szó a Fila pincéreiről sem, pedig nyilván oroszlánrészük volt az üzlet népszerűségében. Még Fuith idejében, 1906-ban tagja a Kávéssegédek Szakegyletének Nedved Nándor. Az „igazi Filából” a már említett „Józsi bácsin” kívül, aki még Adyt és Krúdyt szolgálta ki, tudunk még „Sándor bácsiról”: „mindnyájunk Sándor bácsija, a főpincér, apás, meleg jóakarattal asztalunk fölé hajol, s megkérdi: Mi lesz, Szerkesztő Úr?” [42] Az egyetlen, akinek teljes nevét ismerjük Szabó akalmazottai közül: Dubrova Károly főpincér, 1922-ben a Főpincérek Országos Egyesületének felügyelőbizottsági tagja. [43] Ez a magas tisztség kitűnő szaktudást sejtet, s alighanem ő lehetett az, akiről Szabó Dezső kapcsán ezt olvassuk:
      „A Philadelphia kávéház pincérei, különösen a művelt és áldott jószívű Károly, gondoskodtak legnehezebb napjaiban élelmezéséről, ők látták el tüzelővel és néha kitakarították a piszkos Fillér-utcai lakást. Gonosz nyelvével és rágalmaival úgyszólván minden barátját elvesztette már, de Károly mindig hű maradt hozzá, s talán ő [Sz. D.] is szerette, hiszen egészen becsaládiasodott a kávéházukba.” [44]
      Egyik adatközlőnk visszaemlékezése szerint a Philadelphia 8-10 fős felszolgáló-gárdájában nem volt nő, s nem volt kasszatündér sem - ez is Szabó Samu konzervatív üzletvezetésére vall, hiszen a harmincas években sok „jobb” kávéház is engedményt tett, és a konyha után a vendégek közé is beengedte a női alkalmazottakat.
      Ugyancsak figyelemreméltó, hogy a Philadelphia alkalmazottai semmiféle munkásszervezkedésben, szakszervezetben sem szerepelnek. [45] Talán nem is volt rá szükségük.

      „Itten zabáltunk éhomra dohányt, feketét...”
      A Fila leghíresebb-hírhedtebb vendége kétségkívül Szabó Dezső volt. Rá (sajnos csak rá) emlékezik a márványtábla a bank falán, s rá emlékszik elsőként mindenki, aki ezt a kávéházat szóba hozza. 1925-től napi vendég volt, itt adott interjúkat, s itt mintázta meg, kellő feltűnést keltve, Somogyi Imre.
      „... nem volt nehéz meglelni. Az egyik legnagyobb tükörablak keretében ült. Mikor asztalához léptem, felriadt merengéséből és rámripakodott: - Mit akar? [...] - ... úgy gondoltam, hogy az önképzőkörbe... [...] - Balekja csak az országnak vagyok, de nem minden bábaképzőnek! Azt hiszi, hogy én fogok minden pörsenéses kamasz-nemzedéket bevezetni a magános gyönyörökbe?!
      Fel akartam állni és egy irtózatos gorombasággal elmenni, amikor csoda történt. Rámnevetett és azt kérdezte: - Iszik egy feketét? - Aztán elnézve fejem felett, intett valakinek. Kosztolányi lépett az asztalhoz.” [46]
      „Egy napi kávéházi költségvetéséből egy többgyerekes család megélt volna”, mondja ugyancsak Bóka László (I. m. 167. p.), ami annál is jelentősebb adalék, mert Szabó Samu nehéz időkben nemcsak hitelbe kosztolta és kávéztatta, de az író, láttuk, volt, hogy azt is nekik köszönhette, ha fűteni tudott. [47] Az Éjfélkor a kávéházban [48] szemlátomást a Filában született, egyes leveleit és cikkeit innen dátumozza, [49] s a Ludas Mátyás füzetek 1935. szeptember 15-i, 11. száma egyenest ezt a címet viseli: A Philadelphia ablakában. A verses levél elejéből idézünk, nem minden sanda él nélkül gyanakodva a Koronaőr utcai polgári leányiskola fruskáinak ihlető hatású átvonulásaira...

      (A tizenöt év bizonnyal költői túlzás, vagy a szótagszámhoz kellett, mert a húszas évek elején Szabó Dezső még javában a Centrálba járt.) A Csodálatos élet elkészültét az író Bohuniczky Szefivel, annak férjével és Bodor Aladárral ünnepli törzshelyén:
      „»Rex Desiderius nagyot inna, megérdemli! Gyertek Bodorral este a Philába.«
      Akkor négyesben szép, meleg mulatás kerekedett ki. Szabó Dezső csendes volt, és kedvenc nótáit a cigánnyal órákig huzatta, megvette a virágárus asszony összes rózsáit, és szó nélkül tolta a csészém mellé. Azon az estén csak mulatott és nem beszélt. [Évek múltán] ritkán találkoztam vele és féltem is tőle... De elmenőben a Philadelphia kávéház előtt később is sokszor láttam még, már téliessé zúzmarásodva az ablak közelében, egyre társtalanabbul, de annál gőgösebben. A nagy tükörablakból az utcát nézte...” [50]
      Lehet, hogy Szabó Dezső a maga módján kedvelte a Fila kávésát és derék főpincérét, de félő, hogy hitelt kell adnunk egy másik, rosszmájúbb emlékezőnek is:
      „A mester dühöngve, s magas keménygallérjába dagadva szidta itt a kávét, a kávést, a pincéreket, a kormányt, a világot. Öreg fizetők tanúsítják, hogy soha olyan nyűgös, elégedetlen, morgó vendég nem járt még ide, mint Szabó Dezső, aki esténként ordítozva megfogadta, hogy soha többé be nem teszi a lábát ebbe a bejzlibe, ami belőle él, amit rá alapoztak, s ahol mégis mindig ő kapja a legzaccosabb feketét, legrosszabb kiszolgálást.” [51]
      Az első világháború előtti korszak híres vendégei közül Adyt és Krúdyt már említettük. Velük együtt és utánuk megfordult itt többé-kevésbé rendszeresen sok más híresség is: egyszer „a Nyugat törzskara” tartott egy „nagy éjszakai murit egy nyári éjjelen”; sorolhatjuk Kaffka Margitot, Hatvany Lajost, Karinthy Frigyest, Török Gyulát [52], Babitsot, „aki különben alig járt kávéházba, s csak néha-néha ment át [...] Szabó Dezső sasfészkébe” [53]; Kosztolányit, aki két saroknyira lakott, s az Édes Annába is beleszőtte a Fila cigányának hegedűszavát; Kádár Lehelt; a kimeríthetetlen mesélőkedvű Bevilaqua Borsody Bélát, a magyar kávésipar történetének jeles krónikását. „Itt írja alföldi históriáit a kun Szalay László. Ide jár Lendl Dolfi bácsi [Lendl Adolf kiváló természettudós, Herman Ottó jó barátja, a budapesti Állatkert alapítója és első igazgatója volt], [...] Bajcsy-Zsilinszky Endre, Géczy István[54], és igen gyakran a friss szellemű szerkesztő szürke kalapjával, Dubonay Pál is". [55] Rendszeres vendég volt a Magyar Nemzet alapítója, Pető Sándor; Schöpflin Aladár, Márai Sándor, Balassa Imre zenekritikus, Orbók Attila [56], Farkas Imre, Vajthó László [57], Balázs Sándor [58], Babay József [59]. Innen írogatta mulatságos várostörténeti adalékokkal teli kis beszélyeit „Pali bácsi”, azaz Joanovich Pál államtitkár; s talán beült egy-egy délutáni teára a közelben lakó Schlachta Margit is. Biztosan tudunk több főnemes, politikus és magasrangú katonatiszt vendégről is: a már említett Bajcsy-Zsilinszky és Aggházy Kamill, a „Hadimúzeum” igazgatója mellett Bornemisza Géza kereskedelmi miniszterről, Ripka Ferenc főpolgármesterről, Nagyszombathy és Lukasich Géza altábornagyokról, Gabányi János tábornokról, Kárász táborszernagyról, Festetich Pálról és Zichy Nándorról [60] - ők persze nyilván nem „éhomra” vagy hozomra itták a feketét -, közelebb kerülünk tehát annak titkához, miből vett anno Szabó Samu két bérházat. (Bevilaqua Borsody ugyan egy helyütt „karakószörcsöki földbirtokosoknak” titulálja a fivéreket, de ha valóban volt még a családnak ekkoriban földje, biztosan kisebb volt 100 holdnál, mert a gazdacímtárak szerint még a járásban sincs Szabó vagy Mogyoróssy néven jelentősebb birtok.)

      „Tudod-e, ez mi?
      Jó torna eszednek”

      A törzsvendégek még egy harmadik, méltatlanul elfeledett csoportjáról kell szólnunk itt, akik a polgárok és a bohémek mellett (vagy inkább fölött, az emeleten) külön világot alkottak a Filában. A játékosok világa ez - de milyen játékosoké! A klasszikus kávéházi játékokat, a kártyát, a biliárdot, a sakkot sem illett itt amatőr szinten űzni. A Budapesti Napló krónikása [61] egy kártyatúra során megállapítja: „A Krisztinában, a Vízivárosban és a lebontott Tabánt környékező uccákban a preferánc járja. Ehhez kell egy pohár sör és egy jól szelelő virzsinia-szivar. Nyugdíjas világszemlélet is ajánlatos, mert a preferánc többnyire nyugdíjas vasutasok, minisztériumi altisztek, villamosvasúti ellenőrök kedvenc játéka. A Várból lassan kiszorul a tarokk, és helyét a bridzs foglalja el”. Ha preferánc-partikról nem is, tarokkról és bridzsről annál inkább van adatunk a Philadelphiából is. Jenei Ferenc, kedves adatközlőnk szerint a sakkozók is szívesen kártyáztak, mintegy pihenésképpen egy-egy nehéz játszma után.
      Ugyanez áll a biliárdra is. Említettük már, hogy Szabó Samu 1931-ben versenyasztalt vásárolt a kávéházba. A biliárdklub elnöke ekkor dr. Főző Sándor közigazgatási bíró volt, tagjai közül pedig dr. Frenreisz Frigyes kúriai bíró, vitéz Adám Dezső alezredes, Poltzel Jenő és Varró Sándor minisztériumi tanácsos, Palóczy Antal és Szalay Zoltán ügyvéd nevét örökíti meg a helyi sajtó, hozzátéve, hogy rajtuk kívül „számos katonatiszt, tanár és tisztviselő” is játszik itt hetente „érdekes mérkőzéseket”. [62]
      A legjelentősebb csapat azonban a Budai Sakkozó Társaság volt. 1910-ben alakult, ekkor még nem a Fila volt a székhelye. 1911-ben lépnek be a Magyar Sakkszövetségbe, a budapestiek közül elsőként, ekkor költöznek a Döbrentei téri Erzsébet-híd kávéházba, majd onnan a Krisztinába. 1913-ban 40 taggal képviseltetik magukat a szövetség közgyűlésén, ez a győriek és a szabadkaiak mögött a harmadik legnépesebb delegáció. Nemzetközi föladvány-szerző versenyt írnak ki, különböző tornákon vesznek részt [63]. 1913-ban a BST-nek hivatalos közlönye is születik, Biliárd és Sakkjáték Szemle címmel, Sztanoj Miklós szerkesztésében, aki az Európa szálló jeles főpincéreként és országszerte elismert, ördöngös ügyességű biliárdjátékosként egyaránt nagy tekintélyt vívott ki magának. (A lap egyébként - Sztanoj halála miatt - csak három számot ért meg.) A kávéházi sakkozás hosszú és dicső történetében a Philadelphia legalább olyan jelentős helyet foglal el, mint a Wurm, a Velence, a Zrínyi, az István főherczeg, a Justitia, a Király, a MIÉNK, a Baross, az Ostende vagy a Hadik. Kevesen tudják, hogy a (szintén kávéházakban működő) Pesti Sakk-kör vezéralakja 29 esztendeig Erkel Ferenc, a zeneszerző volt. A Budai Sakkozó Társaság első számú híressége pedig Maróczy Géza, nemzetközi nagymester, minden idők egyik legnagyobb magyar sakkozója. A Magyar Sakktörténet [64] lapjain a BST téma- és megfejtési versenyeiről, feladványszerzőkről olvashatunk. A harmincas évek közepén heti két összejövetelt tartottak, a háziversenyek pedig vasárnaponként voltak. A sakkvásznakat este 6 körül terítették le, és körülbelül 10-ig játszottak, ki fogyasztott valamit, ki nem, de soha nem néztek ferde szemmel a kispénzű diákokra sem, akik csak ritkán engedhettek meg maguknak egy tányér rántottát... A sakkozók közt voltak orvosok, tisztviselők, mindenféle rendű-rangú értelmiségi. Néhányuk nevét említsük meg itt: Havasi Artúr, Kórodi Keresztély, Pákh Károly mérnök, dr. Sallay Roland jogász, s akitől mindezt megtudtuk: Jenei Ferenc közgazdász. Maróczy Géza önéletrajzából sajnos nem derül ki pontosan, mettől-meddig járt ide, csak annyit jegyez meg, hogy az első világháború után a BST hatalmas fejlődésnek indult, „gárdája pár év alatt nagyon megerősödött. Itt tömörültek a feladványosok is, akik a magyar sakkot külföldi versenysikereikkel gazdagították”.

      „Egy kávéházban voltam, egy kávéházban. Álmodtam?”
      - írta föl egy darab papírra a haldokló Kosztolányi, s ha az olvasó még nem jött volna rá, hogy a Krisztina melyik híres lakójától származnak írásunk kis mottói, búcsúzóul ezzel megadtuk a megfejtést. A bácsik sakkoznak tovább, télen nagykabátban, lila kézzel a Horváth-kert fái alatt, a Petőfiből kiözönlő kamaszok nemigen tudják, kiknek a hűlt lábnyomában csörtetnek hazafelé, kiknek a házfalára firkálják föl szerelmük vagy kedvenc együttesük nevét. Iskolájukon tábla hirdeti a hajdani Tornaegylet elpusztított épületének emlékét, pár házzal lejjebb Gerevich Aladár neve ragyog arany betűkkel - róluk, a budai sportolókról itt most nem szólhattunk, pedig volna mit.
      Legyen ennyi elég, hörpölgessünk el lassúdadan egy nagy csésze kávét, szűrve, habbal, Kosztolányi és a többiek, de legfőképpen Szabó Samu és a Philadelphia emlékezetére. Félő, hogy „a nagy időn se lesz hozzá hasonló”.

      1 Budavára, 1936. augusztus 21. p.
      2 Schoen Arnold: A Krisztinavárosi plébániatemplom. Bp., 1937.
      3 Schmall Lajos: Buda-Pest utczái és terei. Adatok a buda-pesti utczák és terek elnevezésének történetéhez. Bp., é. n.
      4 Dr. Jeli Kornél 90 esztendős krisztinai polgár szóbeli közlése.
      5 Hír a Buda és vidékében, 1897. március 28.
      6 Bános Tibor: Regény a pesti színházakról. Bp., 1973. 210., 468. p.; Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Bp., 1929.
      7 Kassai Vidor Emlékezései. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor. Bp., é. n. (1940). 242; 252. p.
      8 Krecsányi Ignác: Régi dolgok régi színészetről. Bp., 1914.
      9 Balassa Imre: Nyolc évtized vándorútján. Bp., 1976. 228.p.
      10 Pukánszkyné Kádár Jolán: Krecsányi Ignác hagyatéka. Magyar Könyvszemle, 1925.
      11 Radó Dezső: Budapesti parkok és terek. Bp., 1985. 75. p.
      12 Balassa Imre: I. m.
      13 Zibolen Endre: Brunszvik Teréz kisgyermekiskolái, In: Bilibok-Sebestyén-Zibolen: Első óvodáink életéből. Bp., Tankönyvkiadó, 1984.
      14 Buda és vidéke, 1894. szeptember 3.
      15 Ádám Jenő tanár úr szóbeli közlése 1971-ből; hitelességét nem sikerült ellenőrizni, de si non vero, ben trovato...
      16 Buda és vidéke, 1897. május 30.
      17 Budapest Lexikon. Szerk.: Berza László. Bp., 1993.
      18 Budai Hírlap, 1902. november, december; Politika, 1948. március 27.
      19 E legenda forrása, amelyet Gundel Imre és Harmath Judit: A vendéglátás emlékei (Bp., 1979) c. könyve az alapító nevére vonatkozó tévedéssel együtt ellenőrizetlenül átvesz, a Literatúra 1935. október 1-jei és/vagy a Vendéglátóipari Szemle 1935. november 1-jei száma. Akkoriban még lehettek olyan törzsvendégek, akik a volt tulajdonosok egyik-másikát ismerték, de emlékezetük szemlátomást ki-kihagyott.
      20 Az üzleti adatok változásait a Kávésipar Szakközlönye, a Magyar Vendéglős- és Kávésipar, a Magyar Kávésipar, a Kávésok Lapja, a Vendéglátóipari Szemle; a Buda és Vidéke, a Budai Hírlap, a Budai Napló, a Budai Újság és a Budavára közleményei és hirdetései alapján követtük nyomon.
      21 A Vendéglátóipari Szemle 1944-ben megszűnt, az 1945-52 közti Vendéglátóipari Munkás pedig egyetlen szót sem ejt Szabó Sámuelről és fiairól.
      22 Völgyes Miklós: „Megszűnik egy kávéház”. Újság, 1935. szeptember 3.
      23 Budai Napló, 1929. január 20.
      24 Budai Napló, 1931. április 22. és július 5.
      25 Völgyes Miklós riportja, id. hely.
      26 Ujhelyi Nándor: Tabán. Bp., 1917. 69. p.
      27 Jenei Ferenc nyugdíjas közgazdász, 80 éves krisztinai polgár közlése, akitől a Budai Sakkozó Társaságról is értékes adatokat kaptunk. Adatközlőnk sajnos a zárórát sose várta ki, így a búcsú-nóta mibenléte (pedig biztosan volt) egyelőre titok maradt. A regényrészletre egyébként Bevilaqua Borsody: Pest-budai kávéházak. Kávé és kávésmesterség című óriási, de áttekinthetetlenül kusza és sokszor megbízhatatlan könyve is kitér.
      28 Kávésok Lapja 1929. március 15. „Kimutatás a fővárosi zenés helyiségekben játszó cigányzenekarokról és azok szerződési határidejéről”.
      29 Budai Napló, 1931. október 27.
      30. Literatúra, 1935. október 1., LXXIII. p.
      31 Völgyes Miklós riportja, id. hely.
      32 Budai Napló, 1936. augusztus 30.
      33 Budavára, 1936. augusztus 21. Itt jegyezzük meg, hogy a Magyar Közgazdaság 1936. július 30-i számának értesülése szerint egy kft. a régi Fila helyén „kávéház-éttermet és bárüzemet” akart volna nyitni. Ezt a kerületi elöljáróság a lap szerint valószínűleg elutasítja, mivel „semmi esetre sem forog fenn közszükséglet”. Nem is nyílt másik kávéház.
      34 Nem tévesztendő össze idősebbik fiával, ifj. Francsek Imrével, aki a Széchenyi-fürdő strandjával írta be nevét a város építészet-történetébe, majd Iránban dolgozott tizenkét évig. Ott esett szovjet fogságba, és 1952-ben nyoma veszett a Gulag lágereiben.
      35 A Margit körút 40-ben a Casino kávéház helyén nyílt Magyar Világot és a régi Vígszínház kávéházból átalakított Viktóriát is ő tervezte. Ld. Vendéglátóipari Szemle, 1936. július 1; 1937 szeptember, november
      36 Budai Balogh Sándor: Három Philadelphia. Budapest, 1984. 7. szám, 21. p.
      37 Katona Jenő: Egy kávéház halálára, Politika, 1948. március 27.
      38 Ruffy Péter: A pesti kávéház alkonya, Politika, 1947. augusztus9.
      39 Budai Napló, 1932. augusztus 19.
      40 Bevilaqua Borsody Béla írása, Budai Napló, 1932. szeptember 3.
      41 Budai Balogh Sándor: Három Philadelphia, Budapest, 1984. július, 21. p.
      42 Katona Jenő: I. m. u. o.
      43 A Magyar Kávésipar tudósítása szerint 1922. február 15-én választják a testületbe.
      44 Bohuniczky Szefi: Emlékezés Szabó Dezsőre. Irodalomtörténet, 1958.
      45 A Vendégipari Munkás, a Kávéssegédek Szaklapja, a Főpincérek Lapja majd Közlönye és a Vendéglőssegédek Lapja átböngészése után ezt bizton állíthatjuk.
      46 Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok. Bp., 1962. 165-166. p.
      47 Nagy Péter: Szabó Dezső. Budapest, 1964. 474. p.
      48 A Nép, 1921. július 24.
      49 Pl. A magyar középosztály megteremtése, Philadelphia, 1935. október 10.; A középiskoláról. Philadelphia, 1935. október 16.
      50 Bohuniczky Szefi: I. m., uo.
      51 Karinthy Ferenc: Pesti kávéházak, magyar irodalom, Szivárvány, 1946. november 23. 8-9. p.
      52 Katona Jenő: I. m., uo.
      53 Karinthy Ferenc: I. m., uo.
      54 Géczy István (1857-1936), az Országos Színészegyesület titkára, a Petőfi Társaság rendes tagja volt; 40 éves színészi jubileumát 1920-ban, a Budai Színkörben tartotta; ld. Gulyás: Magyar írók élete és munkái.
      55 „Literatusok inváziója Budán”, névtelen tudósítás, valószínűleg Bevilaqua Borsody tollából. Budai Napló, 1934. augusztus 30. 3. p.
      56 Orbók Attila (1887-1964), a két világháború közt baloldali lapok munkatársa, sikeres színműíró. A Tünemény című darabjából Hollywoodban film készült. Ld. UMIL.
      57 Vajthó László (1887-1977), tanár, 1930-1944 között a Magyar Irodalmi Ritkaságok 63 kötetét adta ki. Ld. UMIL.
      58 Balázs Sándor (1883-1982), 1917-től a Werbőczy (= Petőfi) Gimnázium tanára, ő érettségiztette magyarból József Attilát. Felesége Beczássy Judit írónő.
      59 Babay József (1898-1956), a Petőfi társaság tagja, hírlapíró. 1935-től a Magyarság és az Új Idők főmunkatársa. A nevek a következő cikkből valók: „Újjászületett a Philadelphia kávéház”. Budai Napló, 1936. augusztus 30.
      60 A Budapesti Hírlap, 1932. szeptember 3-i, a Budai Napló, 1932. szeptember 3-i és az Újság, 1935. szeptember 3-i számai alapján.
      61 Sándor Kálmán: Pesti kártyás. Mit kártyázik Budapest? Budapesti Napló, 1937. 3. 259. p.
      62 Budai Napló, 1931. április 22.
      63 A Magyar Sakkújság 1911-1913. számainak hírei alapján.
      64 Eddig három kötete jelent meg, szerk. Barcza Gedeon és mások, Bp., 1975., 1977., 1989. a negyedik kötet megjelenés előtt áll. A második kötet Maróczy Géza önéletrajzát tartalmazza.


EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Vadas F.: Belsőépítészet < > Sármány I. - Juhász Gy.: Berendezés