EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Kresalek G. - Zeke Gy.: A Japán < > Vadas F.: Belsőépítészet

A százéves
irodalmi kávéház,
a „Newyork”
[1]

____________
CSAPÓ KATALIN

      A New York palota születése
      A történet a múlt század hetvenes éveiben kezdődik, amikor egy jó képességű felső-magyarországi fiatalember, név szerint Max Aufricht, tanítói oklevelével és egy ezüstforinttal a zsebében megérkezik Pestre, szerencsét próbálni. Szegénységét és fiatalságát mindenesetre határozott célkitűzés és ambíció ellensúlyozza. A fővárosi munka mellett folytatni szeretné tanulmányait. Ajánlólevele Popper Ármin nagykereskedőnek szól, aki egy jó hírű lipótvárosi textilkereskedő cég tulajdonosához irányítja, ahol fizetés, koszt és kvártély várja az ifjú házitanítót. Max anyagi gondjai egycsapásra megoldódnak, és megvalósíthatja terveit. A nevelői munka mellett jogi doktorátust szerez, és megtanul franciául. [2] Nevét is megmagyarosítja, és állami küldetésben az ifjú dr. Arányi Miksa rövidesen Párizsba utazik. Ekkoriban az üzletek főleg a kávéházakban köttettek, ezért a híres Café de la Paix lesz a törzshelye. Itt találkozik a New York, az akkori világ egyik legnagyobb biztosítótársaságának igazgatójával, s az ismeretség igen gyümölcsözőnek bizonyul. Megbízást kap egy magyarországi hálózat kiépítésére. Minthogy a társaságnak minden európai fővárosban volt egy reprezentatív épülete, hamarosan napirendre kerül a budapesti palota terve is [3], az immár magyarországi vezérigazgató, dr. Arányi kezdeményezésére. [4]
      A tervek elkészítésére kiírt pályázatot Hauszmann Alajos nyerte meg, aki Korb Flóris és Giergl Kálmán közreműködésével fel is építette az olasz reneszánszra támaszkodó, eklektikus stílusú palotát az új Erzsébet körúton. [5]
      Az épület legpompásabb része a földszinti kávéház lett. Ablakai mellett stílusosan 14 ördög - „El Asmodáj” a kávé és gondolkodás ősi alakja - tartotta a lámpást. [6] De enteriőrjeit is a historizáló eklektika jegyében tervezték. Csupa márvány, bronz, selyem és bársony volt minden, nem csoda hát, ha sokan II. Lajos bajor király palotájához hasonlították. [7]
      A kávéház tulajdonképpen négy szintre oszlik. A terek és szintek tagolását a jellegzetes, csavart oszlopok rendkívül dekoratívan oldják meg. Újszerű volt az erkély-megoldás, és rendkívül hatásos a karzatlépcső bronzszobrokkal díszített feljárata, valamint a szökőkút és a velencei csillárok szikrázó fénye. A színezés a mennyezet festményeinek diszkrét, világos keretéül szolgált. A képek Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc alkotásai. [8] Két festményen a vidám zene és a szerelem allegóriái, a többi kép egyikén - a Vasárnapi Újság szerint - bacchánsnők, másikán incselkedő faunok láthatók. Egy lenge ruhás nőalak „Newyorkiát”, a művészetek barátját ábrázolja. A női- és játéktermek mellett, a mélyített szinten egy biliárdterem is helyet kapott. [9]
      A berendezés, amely közel negyedmillió forintba került, tökéletes összhangban volt a belső terekkel, így a kávéház „nem csupán szórakoztató helyiségül szolgál, hanem előmozdítja a művészi ízlés fejlődését is” - amint ezt megírták róla a kortársak. [10]

      A Newyork vezető irodalmi kávéház lesz
      A kávéház első bérlője Steuer Sándor, az 1894. október 23-án megtartott ünnepi megnyitón az akkori közélet, irodalom és művészet legismertebb képviselőit üdvözölhette. Az anekdota szerint ezen az első napon, egy jókedvű újságírócsoport élén, Molnár Ferenc a Dunába dobta a kávéház kulcsát, hogy az éjjel-nappal nyitva maradhasson. [11] A kávéház vezetése persze nem a koldusszegény bohémvilágra számított, hanem az előkelő, gazdag vendégekre. De az új kávéház híre egyre jobban terjedt, és hamarosan tarka közönség tódult a kávéházba. [12]
      „A Newyork minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt, egyformán vonzotta az arisztokratákat, a nyárspolgárokat és a bohémokat az, hogy nyári estéken a vakító villamoslámpa változatlan közönnyel gyűjti maga köré a mindenféle és mindenfelé céltalanul tévelygő lepkéket és bogarakat. Varázsának senki sem tudott ellenállni. Mindenki mindenkit ismert benne. A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet és hozzá a tintatartót meg az írópapirost” - írta az egyik törzsvendég, Heltai Jenő. [13]
      Az „írópapiros” persze nem volt más, mint az a bizonyos cégjelzéses „kutyanyelv”, amelyen a korszak irodalmi gyöngyszemei születtek. Nagy Lajos emlékezetében így élt az akkori kávéház:
      „Van olyan vendég is, aki itt könyvel a kávéházban; aki itt írja versét; aki itt árusítja könyvét; aki itt keres állást; aki itt gyártja cikkeit...” „Kapni lapokat - napilapokat és hetilapokat, belföldieket és külföldieket, képeseket vagy szövegeseket, sőt képteleneket is...” [14]
      A bohémvilágot különösen vonzotta a pompás környezet. Az írók és újságírók Otthon Köre ugyanabban az épületben volt, ami nyilvánvalóan közrejátszott a közönség összetételének alakulásában. Hamarosan létrejöttek a művészasztalok, és persze kialakult a kávéház napszakok szerint változó törzsközönsége is. A Newyork azonban akkor vált igazán „irodalmivá”, amikor a kilencszázas évektől kezdve a Harsányi fivérek vették át a vezetést. [15]
      Harsányi Adolf jó hírű kávés volt, a kávéstestület nagyemlékezetű elnökmestere. [16] Mindemellett szeretetreméltó egyéniség, udvarias, mosolygós és barátságos. Ő volt az üzlet lelke, aki ráadásul még az irodalmat is kedvelte és pártolta. Bevezette az „írótálat” vagy másként a „kis irodalmit”, ami nem volt más, mint kevés sonka, szalámi és sajt csinosan tálalva - fillérekért vagy hitelre -, kizárólag az írók számára. Sokan bizony ebből éltek a nehezebb időkben. [17] Harsányi maga is gyakran leült vendégei közé kávézni és kártyázni. [18] Lakásából elhozta a teljes tizenhat kötetes Pallas Lexikont, és a mai konyhabejárat helyén lévő raktárhelyiségben helyezte el. A munkájában elakadt íróembernek csak füttyenteni kellett, az újságos gyerek már hozta is a kívánt kötetet. De egyéb nélkülözhetetlen segédkönyv is rendelkezésre állt: Budapest teljes Lak- és Címjegyzéke, Magyarország Helységnévtára, a Tiszti Címtár, a Pénzügyi Kompassz és a téli és nyári Vasúti Menetrend. Lent, egy föld alatti raktárhelyiségben demizsonszám állt a kiváló, Müller-féle „antracéntinta” és a legkorszerűbb írókészletek tucatjai. Tapperek gondoskodtak arról, hogy a türelmetlen író ne szivarhamuval szárítsa fel tintafoltos kéziratát. Nem csoda hát, hogy hamarosan az írótársadalom érezte magát a legotthonosabban Harsányiék „palotájában”. [19]
      Európában, a polgári életforma bővérű, nyugtalan és csodálatos világában minden valamirevaló író kávéházban élt és dolgozott. Mindenesetre Balzac úgy gondolta, hogy „az ember belehal abba az ötvenezer findzsa feketekávéba, amit megivott, mialatt megírja az életről, hogy csak komédia.” [20]
      Karinthy Frigyes Budapesti emléke 1913-as első kiadásának címlapján a költő kávéházi asztalánál dolgozik. Tollát, mint valami nyitott tintatartóba, önnön fejébe mártja. Kígyózó kézirattekercsét szerkesztőségi alkalmazottak hada szállítja el asztaláról, az egyikük pedig kávéra, szivarra való aprópénzt potyogtat a zsebébe. [21] Krúdy Gyula úgy látta, hogy „a legtöbb pesti kávéháznak megvolt a maga írója, aki éjfélkor a kapuciner mellé tintát és tollat rendelt és hajnalig gyilkos szemmel nézegette azokat is, akik a szomszédos asztal mellé merészeltek letelepedni.” [22] Heltai Jenő meg egyenesen a kávéház „tanítványának” vallotta magát: „Rettenetesen sokat tanultam a kávéháztól, amíg ültem, nézelődtem és hallgattam benne, régi jó barátokkal vagy új ellenségekkel találkoztam, beszélgettem vagy sakkoztam, kártyáztam, vártam, hogy az eső elálljon, a vonat induljon vagy érkezzen. Vártam a dicsőséget, a pénzt, a nőt, a jószerencsét, a boldogító sorsfordulást, nem egyszer a halált is. És mindenekelőtt az ihletet, a késlekedő Múzsa csókját, azt leginkább...” [23]
      Mint ismeretes, 1908-ban jelent meg az elkövetkező évtizedek legfontosabb irodalmi orgánuma, a legendás Nyugat, amely már nevével is az Európa felé fordulást hirdette. A szellemi modernizmus művészi gárdájának vezéralakja, összetartó egyénisége Ady Endre volt. [24] Az Ignotus és Osvát Ernő irányításával induló folyóirat vált a századforduló nagy nemzedékének szellemi otthonává, a „valóságos” helyszín pedig hamarosan a Newyork kávéház lett. Itt, a karzaton szerkesztette a folyóiratot Osvát, ahol emléktáblája ma is látható. Biztos érzékkel választotta ki a tehetségeket a tengernyi „írósüvölvény” közül. Márványasztalára tették le - félénken vagy bizakodva - első írásaikat még ők is: Móricz a Hét krajcárt, Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszait. [25]
      Lestyán Sándort édesapja csak azért vitte el már gyerekkorában a Newyorkba, hogy a kávéház sárga szalonjában megmutathassa neki mindazokat, akiknek könyve ott sorakozott a kisfiú könyvespolcán. [26] És valóban, alig volt a napnak olyan időszaka, amikor ne lehetett volna ott találni a híres írókat és látni, mondjuk, a fiatal Krúdy impozánsan férfias alakját a hű cimborával, az újságírás „tiszteletbeli lovagjá”-vá avatott Báttaszéky Lajossal együtt. A Newyork leggyakoribb íróvendége azonban a lányos arcú, elegáns, harsány vidámságú férfi, az ifjú Molnár Ferenc volt, elmaradhatatlan monoklijával. A doktor úr és a Józsi feltűnő sikerei után ott, a kávéházban készült az Ördög és a Liliom jó része is. [27]
      Esti Kornél így látja a korabeli Newyork színes és érdekes világát: „A kávéház zúgott, a zaj a karzaton egyre erősbödött. Ebben a harsány lármában érezték életük ütemét, azt, hogy mennek valahová, hogy haladnak előre. Minden asztal, minden fülke el volt foglalva. A füstből viharfellegek tornyosultak. Jól esett elnyúlni ebben a gőzben, ebben a meleg pocsolyában, semmire sem gondolni, figyelni, hogy fortyog és bugyborékol, és tudni, hogy azokat, akik benne lubickolnak, lassanként elernyeszti, megabálja, összefűzi, együvé kotyvasztja egyetlen zsibongó korhelylevessé. Elszórva a különböző asztaloknál, bársonypamlagokon, székeken mindennapos ismerőseiket látták. Mind-mind megérkeztek. (...) Ezek mind egyszerre beszéltek. Arról, hogy van-e az embernek szabad akarata, hogy milyen alakú a pestisbaktérium, hogy mennyi Angliában a munkabér, hogy milyen messze van a Sirius, hogy mit értett Nietzsche az »örök visszatérés«-en, hogy jogos-e a homoszexualitás és hogy Anatole France zsidó-e. Mindennek bele akartak hatolni az értelmébe, gyorsan és alaposan, mert bár nagyon fiatalok voltak valamennyien, alig többek húszévesnél, úgy érezték, hogy már nincs sok idejük.” [28]

      Újságírók, filmesek, színészek, muzsikusok otthona
      Már a megnyitás évében törzsasztala lett a Newyorkban a Pesti Napló szerkesztőségének is. A kasszával szemben terpeszkedett el a nagy újságíró asztal. Bródy Sándor, Nagy Endre, Nádas Sándor, Kemény Simon, Berkes Imre már igen ifjan helyet foglalhattak körülötte. A szomszéd asztaloknál pedig a többi, még névtelen ifjú sorakozott, várva a jószerencsét. Egy vidéki újságíró, ha akkoriban feljött Budapestre állást keresni, egyenesen a Newyork kávéházba igyekezett. Jól tudták ezt a vidéki kiadók és főszerkesztők is, ezért még a vidéki szerződések nagy része is a Newyorkban köttetett, sőt, itt fizették ki az előlegeket is. [29]
      A félelmetes hírű kritikusok viszont az Erzsébet körúti fronton lévő, ellipszis alakú, óriási „veseasztal” körül tanyáztak. Minden művészeti és irodalmi eseményt megtárgyaltak: „A feketekávéval együtt egy-két eleven írót is elfogyasztunk” - jelentette ki Szomaházy István. A vidékről felkerült színészt, Vágó Bélát örökös taggá fogadta a veseasztal társasága, miután kiadta a jelszót: „Az élőkről vagy rosszat, vagy semmit!”. Az is igaz persze, hogy a lapokban megjelent bírálatok rendszerint már jóval enyhébbek voltak az asztal körül elhangzottaknál. A Színházi Élet egyébként 1913-ban külön „veseasztal számot” is nyomatott a kávéházi kritikuscsoport véleményéből. [30]
      1912-ben a film- és a moziszakma kialakulásában is szerephez jutott a kávéház. Ide járt az ifjú hírlapíró, Korda Sándor és Kertész Mihály, a Magyar Színház apró szerepeket játszó fiatal színésze. A Kolozsvárról Pestre került Janovics Jenő, akit a magyar filmgyártás megteremtőjeként tisztelhetünk, szintén gyakori vendég volt a Newyorkban. A fáma szerint egy alkalommal Szomaházyt kérte meg, hogy ajánljon neki egy tehetséges fiatalembert, akiből majd filmrendezőt faraghat. Szomaházy rámutatott egy sápadt, húszéves, hórihorgas legényre: „Valami Korda... - mondta, - próbálja meg, hátha tud valamit, bár a párisi Pathéba be se engedték, a portás rúgta ki...” - eleveníti fel a történetet Ruffy Péter. [31]
      Rövidesen a filmújságírók hivatalos helye is a karzat lett, a Dohány utcai oldalon. Itt szerkesztették a szaklapokat, és itt készültek a filmek feliratai is. Az irodák ugyanis nem voltak alkalmasak a szellemi munkára, az ifjú újságírók nagy része pedig hónapos szobában lakott. A törzsgárdához később Pánczél Lajos, a majdani kitűnő filmtörténész is csatlakozott. [32] Korda Sándor hamarosan megindította az első, nagyközönségnek szánt magyar moziújságot. Társszerkesztője Várnai István, Korda egyik legjobb barátja lett. A lapot Pesti Mozinak hívták, és egy nagy P. M. monogram volt a címlapján. A P. M. révén lett igazán népszerű Karinthy, de írt bele Gábor Andor, Liptai Imre, Kosztolányi Dezső és Somlyó Zoltán is. [33]
      A Newyorkban tartották a színházi premierek és a jubileumok bankettjeit, és persze, itt volt nagy jellemszínészünk, Újházi Ede asztala is. A kávéház hátsó nagy termében késő este, úgy tíz-tizenegy óra tájban kezdtek szállingózni az Újházi-asztal törzsvendégei: Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Heltai Jenő, Rákosi Viktor, Szász Zoltán, Szomaházy István és Beöthy László, a Nemzeti Színház igazgatója. Az akkoriban még újdonságszámba menő hölgytagok közül pedig leginkább a „szőke csoda”, a Nemzeti legünnepeltebb drámai művésznője: Márkus Emilia. De sok muzsikus is volt közöttük: Kacsóh Pongrác, Buttykai Ákos, Huszka Jenő, Jakobi Viktor, Szirmai Albert és a Király Színház karmestere, Konti József. A társaság gyakran hajnalig együtt maradt, hogy soha véget nem érő vitában meghányják-vessék a világ és a világot jelentő deszka dolgait. [34]
      Bródy Sándor és Gárdonyi Géza új színműveit Beöthy László adatta elő. Gárdonyi, aki vidéki nyugalmából gyakran rándult föl a pesti forgatagba, egy alkalommal csendesen borozgatott a kávéházban, és szívta a számára féltve őrzött, hosszú szárú csibukot. Beöthy igazi „paraszt darabot” kért az egri remetétől, aki rögtön rábólintott, de előleget akart. Nagy összeget, kétezer forintot. Az anekdota szerint Beöthy egy cseppet sem késlekedett, felment az Otthon Körbe, és rövid idő alatt kártyán megnyerte a szükséges pénzt. Érdemes volt, hiszen A bor korának egyik legnagyobb kasszasikerét jelentette. A főszerepet az akkor még ismeretlen ifjú színészre, Rózsahegyi Kálmánra osztották a premieren. Szerepét pompásan alakította, Gárdonyi legnagyobb megelégedésére. Rózsahegyi csakhamar a Nemzeti Színház kiemelkedő művésze és természetesen, akárcsak a többiek, a Newyorknak is törzsvendége lett. Jóízű, csattanós történeteit szívesen hallgatták asztaltársai. [35]
      Ha már a színészekről esik szó, meg kell emlékeznünk egy híres asztaltársaságról, a „Kövessy-vár”-ról. Tagjai főként színészek voltak. Kövessy Albert színigazgató, szerző és színész ötlete alapján emberbaráti céllal alapították a nyugdíjas színészek karácsonya javára. Az asztal közepére egy perselyt raktak, amelybe minden vendég bedobott egy koronát, később pengőt. Ebből segélyezték az öreg színészeket. A társaság tagjai bolondos játékot űztek néhány öreg színész karácsonyi mosolyáért, no meg a saját szórakozásuk kedvéért. A Kövessy „légvár”-nak „ködlovagjai” voltak: várnagyok, kincstárnokok, íródeákok, igricek, hírnökök, főbíró, pecsétőr, pohárnok, stb., megfelelő funkciókkal és szabályokkal ellátva, amit az ún. „Hagyományok Tekercse” tartalmazott. [36]
      A Newyork zenés kávéház volt. Kezdetben cigányzene szórakoztatta a közönséget, sőt télen katonazene is. A vendégek között pedig éppúgy megfordultak a zenés műfaj előadóművészei, mint maguk a komponisták, akár a könnyű-, akár a komoly műfaj képviselői. A Tavaszmező utcai főgimnázium matematikatanára, Kacsóh Pongrác, a kávéház sárga szalonjának zongorája mellett komponálta a János vitéz melódiáját. A daljátékot 1904-ben, a - Beöthy László által alapított - Király Színházban mutatták be, fergeteges sikerrel. 689-szer játszották a darabot, és ez nemcsak a színházat, de az új műfajt is fölvirágoztatta, hiszen erre az időre esik a magyar operett születésének csodálatos korszaka és egyben világhírének kezdete is. [37]
      Huszka Jenő, a Bob herceg, a Gül Baba és más nagy sikerű operettek szerzője is gyakran megfordult a sárga szalonban, de a Newyork volt egyik kedves, ifjúkori kávéháza Kálmán Imrének is. A jeles szerző még akkor is gyakran felkereste, amikor már a „sógoroknál” az a jelszó járta, hogy „Bécs nem lehet meg operett nélkül - az operett Kálmán Imre nélkül”. Mindig benézett, valahányszor itthon járt. [38]

      A képzőművészek „napközije”, a „Nyehó”...
      A századforduló nagy forgatagából, az új stílusok és utak kereséséből a képzőművészek sem maradtak ki. Amíg a tehetséges írók a Nyugat köré gyülekeztek, a képzőművészek megalakították a MIÉNK csoportot, vagyis a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét. Szinyei-Merse Pál, a MIÉNK doyenje így fogalmazta meg a társaság hitvallását: „Mindenki úgy fessen, »wie ihm der Schnabel gewachsen ist.« Teljes szabadság, mindenkinek a maga igazsága, előírt szabályok és módszerek nélkül.” [39]
      A sokszor nyomorgó fiatal képzőművészek számára az általuk „Nyehó”-nak becézett Newyork valóságos napközi otthon és műterem volt. Herman Lipót, Pólya Tibor, Szigethy István, majd Major Henrik olyannyira a kávéházhoz, de legfőképpen a Newyorkhoz tartoztak, hogy ez lett a munkahelyük, majd a kiállítótermük, ahol napjainkban is megcsodálhatjuk írókról, poétákról, színészekről és a kávéház többi megbecsült vendégéről készült portréikat. Herman Lipót, a kitűnő festő és grafikus A művészasztal című könyvében ír pályatársairól, kezdeti nehézségeikről és a Newyorkról, ahol melegedtek, alkottak, barátkoztak és rengeteget vitatkoztak a művészetről, a művészetért. [40]

      Az irodalmi főpincér
      A sok író és művész mellett illik megemlékezni a pincérekről, a csendes, segítőkész pártfogókról is, akik megteremtették a kávéházban dolgozó szegény, de tehetséges ifjú nemzedék számára a megfelelő körülményeket. Egyikük, a titokzatos korú és nemzetiségű „Jean” - polgári nevén Jozef Bezalel - szinte minden nyelven beszélt (rosszul). Az egykori artista a vendégek minden szokását és kívánságát elleste, és kérés nélkül is teljesítette: Krúdy úr söre ne legyen hideg, Bródy Sándornak sötét tejeskávé, zsemlye és parádi víz. Langyos kávé sok habbal Karinthynak, Szini úrnak két négyperces tojás pohárban, Molnár Ferencnek francia konyak. [41]
      Sok pincér nevét megőrizte az emlékezet, de az igazi irodalmi főpincér Reisz Gyula volt. Tőle kaptak az írók „kutyanyelvet”, írószert, bíztatást, aszpirint, sőt, közvetve állást is. Ezen felül kapucinereket literszám és a „kis irodalmit” hitelbe. „Gyula” különös érzékkel ismerte föl a tehetségeket, és megszerette őket. Számukra korlátlanul adott hitelt, huszonhat éven át. Ő volt az írók támasza, titkára, pénztárosa, tanácsadója, lektora, bírálója, kritikusa, buzdítója és meghitt barátja mindazoknak, akiket arra érdemesnek tartott. Halálakor többen elbúcsúztatták, de mind közül leginkább Szép Ernő mondta ki az igazságot nekrológjában:
      „Gyula a szónak egyenes értelmében fogta fel a fizető szerepét. Fizetett. A differenciát fizette, ami az illúziónk meg a sorsunk között volt és ami volt a keresetünk meg a könnyelműségünk közt és azt a differenciát, amit ő érzett a becsünk meg a megbecsültetésünk között.” [42]
      A Newyork első világháború előtti története nagyjából 1913-ban ért véget. A Harsányi testvérpár félmillióért megvált a kávéháztól, melyet a Bánó és Szabó cég vett át, törzsasztalaival, a publikumával, szokásaival együtt. [43]
      „A pazar Newyork kávéházban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat, megigazították a körmödet (...) a kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni. Mindig akadt benne egy-egy megüresedett játékszoba, amelyben két újságpapirossal letakart nádszéken egy-két órát alhatott az ember” - írja Heltai. [44]
      „- Háromnegyed kék” - adta ki a jelszót néha Molnár Ferenc, monoklis szemével egy pillantást vetve a hajnalodó utcára. A társaság rendszerint még várt egy „negyed kék”-et, azután csendesen „hazamentek a legények”. [45]

      Az első világháború
      Ahogy kitört a háború, a Newyork élete gyökeresen átalakult. Nemcsak a kávé, de a hangulat is megkeseredett. A fiatalok bevonultak, a törzsasztalok mellett is ritkultak a vendégek, és egy újfajta közönség kezdett beszivárogni a kávéházba. Először csak a Dohány utcai fronton, majd lassan az egész kávéházban csak őket lehetett látni: a hadiszállítókat. Az étlap is jóval szegényebb lett, a dús tálakat és az ínyenc falatokat a cikória és a korpakenyér váltotta fel. Ráadásul bevezették a jegyrendszert, s még a kenyeres lány is ollóval járkált az asztalok között. Azért persze a rengeteg sajtótermék be-be csalogatta a vendégeket, abban a reményben, hogy némi tájékozódást nyújtanak ebben a politikailag zűrzavaros időszakban. [46] A háború alaposan szétszórta a baráti társaságokat is. A kávéház régi reklámmondatát: „Színház után találkozunk a Newyorkban!” sajátos humorral és a túlélés reményében így alakították át: „Háború után találkozunk a Newyorkban!” [47]
      1918-ban ismét gazdát cserélt a kávéház, mert a bérleti jogot Bánó eladta Aczélnak, aki rögvest áttervezte a helyiségeket. A szuterénből éttermet szeretett volna csinálni, sőt, még bár és cukrászda is szerepelt a tervekben. A sajtó azonban rosszallotta a dolgot. [48] A tervek nagy része csak terv maradt, nem a sajtóvisszhang, hanem elsősorban a körülmények miatt. 1918-ban kitört a spanyoljárvány. Áldozata lett sokak között Kaffka Margit egész családjával és Karinthy felesége, Judik Etel is. A vesztes háború után különben sem volt kedve senkinek kávéházba járni. [49]
      Az írók szétszóródtak, a Nyugat is visszaköltözött a Centrálba. A művészkávéház-jelleg megmaradt ugyan, néhány íróvendég is megfordult olykor, de a régi hangulat a múlté lett. A kávéház egyszerű szórakozóhellyé vált, még a hamutartókon is ez volt olvasható: „Ne politizálj, szórakozz!” [50]

      Tarján Vilmos és a Newyork café-restaurant
      A háború után a klasszikus értelemben vett kávéházak virágkora mindenütt leáldozott. A húszas-harmincas években a társadalom élete és ezzel együtt a kávéházi közönség is teljesen megváltozott. Lassanként szinte minden üzletnek melegkonyhája lett, mert elsősorban a jó ételek vonzották a vendéget, később az előkelő társaság, majd végül a jó műsor. A Newyork esetében ezt az üzleti lehetőséget csak olyan ember vállalhatta föl, aki széles ismeretségi körrel, ügyes szervezőkészséggel rendelkezett, bátran bele mert vágni az újításokba és persze némi tőkéje is volt. Ilyen ember volt Tarján Vilmos.
      Tarján 1920-ban mint jóhírű, de éppen anyagi csődben lévő állástalan rendőrségi riporter elhatározta, hogy pénzügyei rendezése végett kártyázni kezd. Az elhatározás és a kitartó „munka” eredménye rövidesen félmilliós kártyanyereség lett. Ezzel a tőkével már komoly egzisztenciát is lehetett teremteni. Éppen kapóra jött, hogy az ügynökség a Haas család kezelésében lévő Newyork kávéházat megvételre ajánlotta. Tarján társakat szerzett maga mellé, a dúsgazdag Magyar Miklóst, Zoltán Bélát, a csepeli Weiss Manfréd művek volt főpénztárosát és Rónai (Herskovits) Olgát, egy zombori vendéglős-dinasztia sarját. Végül négyen vették meg a kávéház bérleti jogát három és fél millió koronáért. Közülük egyedül Olga asszony értett a szakmához, aki később Tarján felesége lett. A bérlőváltással egyszerre új korszak kezdődött a Newyork életében. [51]
      A kávéházat hat hétig tartó nagytakarítás után, melegkonyhával is kibővítve megnyitották. Tarján a kapcsolatai révén ide csalogatta a Nemzeti Kaszinó legelőkelőbb vendégeit, Mészáros Ervint, Csekonics Gyula bárót és a többi arisztokratát. Egyszeriben a legelőkelőbb körök találkozóhelye lett a „mélyvíz” - ahogyan a szuterénban kialakított éttermet nevezték. Ettől kezdve „sikk” volt a Newyorkba járni. [52]
      Néhány év múlva Tarján renováltatta és megnagyobbíttatta a kávéházat. Drága szőnyegeket vásárolt, és a legfinomabb plüss székeket rendelte meg. Ezenkívül csodálatos mahagóni bútorokkal még egy bárt is berendezett, ahol a megvilágítást vékonyra csiszolt márványlapokkal oldották meg, ami az egész helyiségnek misztikus fényt kölcsönzött. A közönség ide csak estélyi ruhában mert bemenni. Kezdetben műsor sem volt, csak Brodszky Miklós játszott zongorán. Ugyanis az attrakció maga a közönség volt. A hölgyek direkt a Newyork számára öltözködtek. Egy-egy nagy színházi esemény után az előkelő divatszalonok tulajdonosai is mind megjelentek, mert ezek az esték igazi divatbemutatók voltak. Tarjánnak jó érzéke volt a reklámhoz is. A Newyork kávésai egy időben a korszak híres mulatóhelyét, a Royal Orfeumot is bérelték. Az ott fellépő artisták szerződésében különböző kikötések szerepeltek. Például egy fókaidomárt arra köteleztek, hogy reggelijét a Newyorkban fogyassza el, mégpedig fókája társaságában. [53]
      Akkoriban az újgazdagok feltűnési vágyát többnyire a pazar vendéglátóhelyek elégítették ki, köztük a Newyork, mely a Tarján-érában Budapest éjszakai életének központja volt. Reggel 6-tól déli 12 óráig mozisok, ügynökök, színészek, újságírók komplett reggelit fogyasztottak. A nyugdíjas színészeknek délelőttönként szabad bejárásuk volt, fogyasztási kötelezettség nélkül. Este 8 órakor kezdtek vacsorázni a szerkesztőségekből érkező újságírók. Volt külön orvos-asztal, mérnök-asztal, jöttek a zenészek is feleségeikkel, artisták, tanárok, kereskedők, kis- és nagyiparosok. Mozi és színház után, estélyi ruhában megjelent a nagyvilági közönség. Majd késő éjszaka és a hajnali órákban a lumpok, artistanők, zenészek és pincérek birodalma lett a kávéház. [54]
      „Az a nagyszerű, hogy mindenki jól érzi magát. (...) Az is, aki nyolcvan filléres feketéje mellett egész este elgyönyörködik a nők divatrevű-szerű felvonulásában, az is, aki a »mélyvízben« ezüst tálakról szedi a Hors d'Oeuvret...” [55]
      Aki rövid idő alatt meg akarta ismerni a pesti közönség életrevalóságát, vidámságát és szórakozásra való hajlamát, annak csak néhány órát kellett a Newyorkban eltöltenie - vallotta Tarján Vilmos. [56] Tudták ezt akkor már a határokon túl is. A főváros világhírű vendégei sosem mulasztották el az alkalmat, hogy ne a Newyorkban vacsorázzanak. Egyrészt azért, mert így együtt lehettek a főváros művészvilágával, másrészt a kitűnő konyha miatt, amely elismerten a legjobbak közé tartozott akkor Budapesten. Mózer István, az akkori konyhafőnök itt készítette a kedvelt korhely- és bableveseket, a kitűnő színész, Pethes Imre emlékére a Pethes-levest, a báró úrnak a Csekonics-salátát, a híres ügyvéd (Bedő Móric) kedvencét, a Bedő-imbiszt, no meg a többi finomságot. [57]
      Felejthetetlenek voltak a szilveszter éjszakák a Newyorkban. Nemcsak a pazar kiállítás és hangulat miatt, de üzleti szempontból is. Egy alkalommal előfordult, hogy a Newyork 24.000 pengős forgalmat bonyolított le, mert az éjszaka folyamán csak levesből háromezer adag fogyott és a ruhatár bevétele is sokezer pengőre rúgott. [58]
      Tarján fogékony volt az újdonságokra, sohasem sajnálta az áldozatot, hogy a Newyork közönségét a kávéház világvárosi rangjához méltó zenei csemegékkel is meglepje. Az attrakciók egymást követték. 1925-ben egy alkalommal olyan tolongás volt a kávéház előtt, hogy rendőröket kellett kivezényelni, ugyanis Tarján leszerződtette Eddy Suth néger dzsessz-zenekarát egy hónapra... Ekkor hódított az új műfaj. Tarján három napi bevétele, felemelt árakkal, körülbelül harmincezer pengő volt. Persze, akinek az új módi nem tetszett, beülhetett a Newyork márványtermébe, ahol minden este a híres Berkes Béla cigánybandája muzsikált. [59]
      A Newyork népszerű énekesnői - Sólyom Janka, Fellegi Teri, Mezey Mária - mellett külföldi dizőzök is felléptek a bárban, köztük Annia Suly, Miss Dolly és Anita Best. Tarján Vilmos szerint „nélkülük a Dunapart télen Szibéria lenne, ahová csak fázni járnának az emberek.” [60]
      Valamennyi jelentős filmsztár és drámai színész megfordult a Newyorkban. Velük és körülöttük mindig nagy társaság gyűlt össze írókból, festőkből és zenészekből. Olykor akadtak magányosok is. Ilyen volt Csortos Gyula, aki mindig a mélyvíz valamelyik asztalánál ült, közel a bejárati lépcsőhöz. Itt fogyasztotta el legendásan gazdag menüit. Asztalához csak ritkán merészkedett betolakodó. Uray Tivadar sokáig főleg biliárdozni járt a kávéházba, Páger Antal römizni, Nagy Endre, a híres író-konferanszié pedig az újságírók asztalánál ült a legtöbbet. [61]
      Bár az igazi „művészasztal” a Japán kávéházban volt, a képzőművészek társasága még mindig a Newyorkhoz is kötődött. Herman Lipót és Pólya Tibor mellett olyan művészvendégekkel dicsekedhetett ekkor a kávéház, mint például Fényes Adolf vagy Pátzay Pál. A híres mester, Molnár C. Pál pedig még egy étlap-sorozatot is készített a Newyork számára, amellyel ma a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteménye büszkélkedhet.
      Tarján Vilmos tevékenysége a nagy gazdasági harcok korára, a húszas és a harmincas évekre esett. Ezért vendégkörét tudatosan építette ki. Az arisztokrácián és a bohémvilág tagjain kívül elsősorban az úgynevezett nagypolgári rétegre számított, és a pénzügyi, gazdasági, sőt az intellektuális előkelőségek közös intézményévé akarta kifejleszteni üzletét. A film- és moziszakma, amely tulajdonképpen egyidős volt a Newyork kávéházzal, akkoriban még nem fért bele ezekbe a kategóriákba. Képviselői vagyonban, eleganciában és modorban kispolgárok, igazi „self made man”-ek voltak. Tekintélyes részük persze a Newyorkban vacsorázott és feketézett, hogy utána kezdje rendes éjszakai életét, beleértve a munkáját is. A Newyork valamikori filmes törzshelyén azonban, a karzat jó előre lefoglalt asztalainál most a nagypénzű, előkelő vendégek ültek, mert onnan lehetett jól látni a legkiváltságosabb réteg, az ismert notabilitások asztalait lenn, a mélyvízben. Tarjánék általában hűvös fölénnyel kezelték azokat, akik a Newyork múltjához tartoztak, de nem jelentettek különösebb reklámot az üzletnek. Ezt a mellőzöttséget érezték a filmesek is, akik legfeljebb csak éjfél tájban foglalhatták el régi helyüket, amikor már az ügyvédi, orvosi, nagykereskedői, gyár- és bankigazgatói társaságok visszavonultak rózsadombi és Stefánia úti villáikba. [62]
      Ázsiójuk csak a húszas évek végére lett nagyobb, amikor a bankvilág részvételével már a filmszakmában is mind tekintélyesebb vállalatok alakultak, és a filmesek tábora az „előkelőségek” új csoportjával is gazdagítani tudta a Newyorkot. Itt zajlottak a reprezentatív vacsorák, sőt, a sztárok tiszteletére Tarjánék még bankettet is rendeztek, mégpedig az újonnan megnyílt, csodálatos „márványterem”-ben, amely egyenesen a mélyvízből nyílott. A Filmklub 1935-ben oszlott fel, abban az évben, amikor már a Newyork felett is összecsaptak a gazdasági válság hullámai. [63]

      Gazdasági válság és a második világháború
      A bajok tulajdonképpen már 1933-ban elkezdődtek. Akkoriban sorra nyíltak a divatos, drága mulatók, és mint legfőbb baj, kezdtek elszaporodni a népszerű és olcsó sörözők. A Nagykörút is sokat veszített vonzerejéből, sőt, az éjszakai élet központja lassanként az Andrássy út és a Belváros felé tolódott el, ahol a legtöbb színház, kabaré és mozi működött. Tarján hiába próbálkozott színes műsorokkal, szenzációkkal és olcsó menükkel (még ha ráfizetett is), a süllyedő hajót már nem tudta megmenteni. Az igazság persze az, hogy Tarján lóverseny- és kártyaszenvedélye ugyancsak siettette az anyagi romlást. [64]
      1936 áprilisában összeült a hitelezői értekezlet, mert a közel 15.000 pengős bérleti tartozás miatt az Adria Biztosító Társaság felmondással fenyegetett. Az sem lágyította meg a szívüket, hogy Tarján felajánlotta a hátralék törlesztését napi 100 pengős részletekben a folyó házbérfizetésen felül. Végül Kraszner Menyhért, a Japán kávéház bérlője vette át a csődbe ment kávéházat, ám az üzlet alig egy év múlva már Patat Lajosé, aki korábban a lillafüredi Palota Szálló és a Nemzeti Kaszinó éttermi vezetője volt. [65] A háborús évek közepén, 1943-ban ismét gazdát cserélt az üzlet. Így szól az egykorú tudósítás:
      „A New-York jelenlegi tulajdonosa, nemes Spolarich Károly kormányfőtanácsos, a kávéházat minden részében restauráltatta, úgy, hogy az ma ismét alapítási évének nemes ízlésével és páratlan művészi kiképzésével gyönyörködteti látogatóit. Jelenlegi tulajdonosa a New-York palota udvari helyiségét is hozzácsatolta a kávéházhoz és díszes kerthelyiséggé képeztette ki, úgy, hogy a New-York ma kávéházat, téli éttermet, nyári éttermet, és bárt foglal magában...” [66]
      A kávéház forgalma mindamellett nagyon megcsappant, a gyönyörű nagytermek üresen kongtak. Ezekben az időkben már az ártatlan politizálásnak sem kedvezett a kávéházi légkör. Legfeljebb a csípős pesti viccek csattantak el időnként ott, ahol Horváth Árpád, Reinitz Béla, Agárdi Ferenc és Bevilaqua Borsody Béla társasága naponta összeverődött. Aztán elkövetkezett a suttogás, majd a besúgások ideje is. Mindenki félt a szomszéd asztalnál ülőktől. Hamarosan a korlátozások és az elsötétítés hónapjai köszöntöttek a városra, a kávéházat bezárták. Helyiségeibe az üldözöttektől elkobzott bútorokat zsúfolták össze. Majd eldördültek az ágyúk, és robbantak az aknák. A csodálatos palota tornyába is bevágódott egy lövedék. [67]

      A kávéház sorsa a háború után
      Századunk második felére a kávéházak világa végképp lehanyatlott. 1938-ban még 167 kávéháza volt a fővárosnak, 1947-ben már csak 90. Közülük is további 20 szűnt meg rövid idő alatt. Budapest ostroma alatt a Newyork hatalmas üvegablakai betörtek, a falakon golyónyomok éktelenkedtek, a berendezést kifosztották. Elvittek, elpusztítottak szinte mindent, még a tányérokat és az evőeszközöket is. A gyönyörű helyiségekben először melaszt és krumplit árultak, később cipőt. Majd az üzletet 1947 áprilisában újjáépítés miatt bezárták. [68]
      Az építészek lapjában, a Tér és forma 1947-es évfolyamában olvashatunk az újjáépített kávéházról. A ruhatárból „modern” eszpresszó, egy másik helyiségből pedig büfé-söröző létesült, mindez óriási költséggel. A durva átalakítást és stílusrombolást így próbálta mentegetni a lap tudósítója: „A nagyközönségnek a vendéglátó iparral szemben támasztott igényeiben és ízlésében beállott változás, mely annyi nagymultú pesti kávéház megszűnését okozta, nem kímélte a New-Yorkot se, mely egy ideig küzdött az árral, azután rátért a kitaposott útra...” [69] Persze, ez a „kitaposott út” valójában nem létezett, hiszen még csak ekkor kezd erősödni az a tendencia, hogy eszpresszók és sörözők vegyék át a kávéházak korábbi szerepét.
      A közönség végleg kiábrándult a rideg, kietlen termekből, és az üzlet forgalma úgyszólván a nullára apadt. Ekkor a Gazdasági Főtanács a kávéházi részt a Sportszerkereskedelmi Nemzeti Vállalatnak ajánlotta fel, az eszpresszót pedig a házban amúgy is irodát bérlő, de terjeszkedni akaró utazási irodának, az IBUSZ-nak utalta ki!

      A Hungária étterem
      1954-ben megnyílt az új „Hungária”, igaz, nem kávéházként, de csaknem a régi fényében. Így is örömmel vegyes nosztalgiával üdvözölték a régi törzsvendégek, többek között Heltai Jenő: „A régi Newyork meghalt, elmúlt. Helyén ma szép, új kávéház nyílik meg: a Hungária. Élni és virulni akar új világunkban. Sok szerencsét kívánok hozzá. Itt-ott megőrzött valamit a régi Newyork díszeiből, ezeket talán kiegészíthetnénk a múltra emlékeztető egy-két képpel vagy szobrocskával is a magamfajta elaggott törzsvendégek számára.” [70]
      Az éttermet kulturáltan terített asztalaival, előzékeny pincéreivel hamarosan újra megkedvelte és birtokba vette a hálás közönség. Délben menüt szolgáltak fel, este ŕ la carte étkezés folyt. Az IBUSZ is ide hozta külföldi csoportjait. Bár a Hungária nem lett irodalmi kávéházzá a régi értelemben, falai között érződött az irodalmi atmoszféra. Ez jórészt az írók és szerkesztők egy újabb nemzedéke jelenlétének volt köszönhető, akik a megmaradt régiekkel együtt kedvvel és kitartóan ragaszkodtak a helyhez.

      A Newyork mai élete
      A nyolcvanas évektől kezdve eleinte csak véletlenül, később hivatalosan is, „Hungária” helyett ismét „Newyork”-ot emlegetnek. Bár a házban lévő kiadók megszüntek, a kávéháznak megmaradt a sajátos vonzereje. Napjainkban itt ülésezik a 2000 c. folyóirat szerkesztősége, és a fiatalok mellett itt olvasgatnak, beszélgetnek a nyugdíjas korú tollforgatók is. Vajon sejtik-e már a 2000 újságírói, hogy milyen lesz az élet a 21. században, és milyen lesz maga a Newyork? Bizonyára ők is csak azt tudják, amit mi valamennyien, hogy azt a szellemi örökséget, amely itt, a százéves falak között született, nem szabad elherdálni, elfelejteni. A Newyork nélkül szegényebb lenne az egész modernkori magyar kultúra.

      1. A „Newyork” írásmódot következetesen használja Bevilaqua Borsody Béla. Ld. még pl. Balla Vilmosnál és Tarján Vilmosnál.
      2. Balla Vilmos: A kávéforrás. Bp., 1927. 164-166. p.
      3. I. m. 167-168. p.
      4. Vasárnapi Újság, 1894. november 11. 764. p.
      5. Uo.
      6. Bevilaqua Borsody Béla-Mazsáry Béla: Pest-budai kávéházak. Kávé és kávésmesterség 1535-1935. (A továbbiakban: BBB), Bp., 1935. 872. p.
      7. Vasárnapi Újság, uo.
      8. Uo.
      9. Uo.
      10. Uo.
      11. Így Konrádyné Gálos Magda: A Newyorktól a Hungáriáig. (A továbbiakban: Konrádyné), Bp., 1965. 9-10. p. Ekkor az író tizenhat éves volt, valószínűbb, hogy az eset 1927-ben, az újjáépített kávéház megnyitásakor történt. Ld. Erki Edit: Kávéház-sirató. Törzshelyek, írók, műhelyek. Bp., 1995. 67. p. Ld. még Színházi Élet, 1927. 43. 99. p.: „...ez a kávéház éjjel-nappal szünet nélkül nyitva áll.”
      12. Balla Vilmos: I. m. 169. p.
      13. Heltai Jenő: A régi Newyork kávéház - Az új Hungária étterem. In: Konrádyné, 240. p.
      14. Nagy Lajos: Budapest nagykávéház. Bp., é. n. [1936]. 49.; 47. p.
      15. Konrádyné, 9. p.
      16. Festett arcképét ld. BBB, a 608-609. oldalak közötti képmellékletben.
      17. Konrádyné, 10. p. és BBB, 856. p.
      18. Konrádyné, 9. p.
      19. Kálmán Jenő: Emlékek a Harsányi korszakból. In: Konrádyné, 180-181. p.
      20. Ruffy Péter: A pesti kávéház alkonya. Politika, 1947. augusztus 2. p.
      21. BBB, 850. p.
      22. Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái. In: Irodalmi kalendáriom. Bp., 1989. 537. p.
      23. Heltai Jenő: A kávéház tündöklése és alkonya. Magyar Nap, 1949. május 8. 4-5. p.
      24. Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Bp., 1959. 473. p.
      25. Kosztolányi Dezső: Szellemidézés a Newyork kávéházban. In: Konrádyné, 48-49. p. és BBB, 927-928. p.
      26. Lestyán Sándor: Pesti kávéház. Bp., 1946. 10-11. p.
      27. Konrádyné, 42. p.
      28. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél. Bp., 1981. 83.; 85. p.
      29. Balla Ödön: A világ legszebb kávéháza sportszerkereskedelmi központ lesz. Magyar Nemzet, 1949. január 1. 4. p.
      30. Konrádyné, 12-13. p.
      31. Ruffy Péter: A pesti kávéház alkonya. Politika, 1947. augusztus 2.
      32. Radó István: A magyar film bölcsője. In: Konrádyné, 141. p.
      33. Uo.
      34. Demeter Imre: Színészek a Newyorkban. In: Konrádyné, 89-90. p.
      35. I. m. 96. p.
      36. I. m. 103-111. p.
      37. Albert István: Muzsikusok otthona. In: Konrádyné, 113. p.
      38. I. m. 114. p.
      39. M. [Meller Simon]: A MIÉNK kiállítása. Huszadik Század, 1908. I. 173-174. p.
      40. Hermann Lipót: A művészasztal. Bp., 1958. 21-28. p.
      41. Gundel Imre-Harmath Judit: A vendéglátás emlékei. Bp., 1979. 224. p.
      42. Szép Ernő: Egy főúr halálára. Újság, 1927. május 7.
      43. Konrádyné, 13. p.
      44. Heltai Jenő: I. m., uo.
      45. Relle Pál: A Newyork. Világ, 1947. május 1.
      46. Konrádyné, 14-15. p.
      47. Uo.
      48. Vágóhíd, 1918. május 7. 10-11. p.
      49. Konrádyné, 16. p.
      50. Konrádyné, 17. p.
      51. Tarján Vilmos: (t.v.)-től a Tarjánig. Bp., é. n. (1931), 159-161. p.
      52. I. m. 162. p.
      53. Színházi Élet, 1927. 43, 39. p.
      54. Tarján Vilmos: I. m. 163. p. és uő: Pesti éjszaka. Bp., 1940. 38. p.
      55. Tarján Vilmos: I. m. 37. p.
      56. Színházi Élet, 1927. 43, 99. p. és Vállalkozók Lapja, 1927. október 12. 7. p.
      57. Tarján Vilmos: I. m., uo.
      58. Uo.
      59. I. m. 38. p.
      60. Konrádyné, 116-117. p. és Tarján Vilmos: I. m. 49-52. p.
      61. I. m. 53. p.
      62. Radó István: A magyar film bölcsője. In: Konrádyné, 153-154. p.
      63. I. m. 162. p.
      64. I. m. 21. p.
      64. I. m. 21. p.
      65. Tarján Vilmos: (t.v.)-től a Tarjánig. Bp., é. n. (1931), 193. p.; Konrádyné, 21. p. és Magyar Közgazdaság, 1936. március 25.; Színházi Élet, 1937. 24, 76. p. és MKVM [Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum] üzletkataszter.
      66. A magyar vendéglátóipar története. (Szerk. Ballai Károly) Bp., 1943. I. 420. p.
      67. Konrádyné, 21-22. p.
      68. Puszta Béla: Ma reggel bezárt a New York kávéház. Világosság, 1947. április 29. 4. p.; Relle Pál: I. m.; Kulcsár László: A budapesti kávéházak végnapjai. Demokrácia, 1947. március 2. 6. p.
      69. Tér és Forma, 1947. 212-213. p.
      70. Heltai Jenő: A régi Newyork kávéház - az új Hungária étterem. In: Konrádyné, 241. p.


EPA Budapesti Negyed 12-13 (1996/2-3)Kresalek G. - Zeke Gy.: A Japán < > Vadas F.: Belsőépítészet