A megnyitás
_______________

      A királyi pár utja.
      Borongos, szürke reggel volt a mai. Az emberek félve, aggódva nézték a felhős eget, a mikor már jó korán megindultak, hogy a hosszu uton, a melyen a királyi párnak végig kellett menni, állást foglaljanak.
      Reggel 8 órakor kivonult a rendőrség az utczákra. Négyszáz és néhány rendőr, vadonat uj egyenruhában szállta meg a királyi palotától a kiállitás kapujáig vezető utat. A rendőrtisztviselők és tisztek elfoglalták helyüket: az egész utat részekre osztották föl, minden rész egy rendőrkapitány alá tartozott, a ki mellé néhány tisztviselő és rendőrfelügyelő volt beosztva. Ezek állitották föl a rendőröket.
      A tömeg egyre nőtt és már 9 órakor az egész ut mentén sürü tömegben lepte el a közönség. Az ablakok is mindenfelé megteltek és a boltok kirakataiban rögtönzött tribünöket hölgyek foglalták el.
      Mozgalmas, érdekes, izgatott, de derült képe volt az utcáknak: lenn az élő sorfal, a mely folytonosan hullámzott és mozgott, a mint az emberek kiváncsian előre hajoltak, hogy nézzék, ki jön, fenn az ablakokban pedig a csinos női fejek, tarka tollas, virágos kalapok, világos tavaszi toalettek. Ehez a házak diszitése, a mely ma mutatkozott csak igazán egész pompájában, a mikor az erkélyeket, az ablakokat szebbnél-szebb szőnyegekkel, virág és lombkoszorukkal diszitették fel; a zászlók száma is megsokszorozódott.
      A kocsisok karszalagja már messziről tájékoztatta a nézőt, hogy kifajta ül a kocsiban. A vörös karszallagos kocsis országgyülési képviselőt vitt, a zöld főrendet, a fehér vagy a diplomácia valamely tagját, vagy az udvarhoz tartozót hozott. A miniszterek kocsisainak fehér karszalagján az ország cimere ragyogott aranyból. A nagykövetek kocsija előtt lovasrendőr vágtatott, arról lehetett megösmerni. A többi meghivott vendégek kocsisa rózsaszinü karszalagot viselt.
      Tiz óra előtt elkezdett szitálni az eső, de a közönség nem is vette figyelembe, sem azok, a kik a nyitott kocsikon jártak, sem a nézők. Fél óra mulva azután el is állt a csöpögés teljesen, sőt később kisütött a nap is egy rövidke időre, de különben borult maradt egész délelőtt, a minek különösen a néző publikum örült azért, mert legalább nem perzselte a nap.
      A tolongás pedig kezdett azokon a helyeken, a hol több nagyobb utca nyilik egymásba, fokozódni; a rendőrök nem birtak már a közönséggel. Ekkor a 16-ik huszárezred két százada vonult ki s az azután hátraszoritotta a népet. A huszárok az Andrássy-ut és váci-körut torkolatánál, a nagy körut és Andrássy-ut kereszteződése helyén és az Andrássy-ut végén állottak ezután sorfalat mindvégig.
      A hosszu utvonalon egyenlőtlenül oszlott meg a közönség. Igy legkevesebb esett a budai oldalra; a budaiak is mind átözönlöttek a pesti oldalra, hogy a kiállitási bejáráshoz közelebb essenek és a pesti notabilitásokat is láthassák. A mikor a király kocsija végig haladt az uton, nyomában fölbomlott mindenütt a közönség önkéntes sorfala és a széles utcákat elboritotta a sok ezer és ezer ember. Ugy látszott, hogy a rendet többé nem lehet helyreállitani. Hasztalan erőlködtek a rendőrök, hasztalan ijesztgették toporzékoló lovaikkal a huszárok az embereket, a közönség nem gondolt velök, legfeljebb kitért előlük. És a mikor az egész ut véges végig fekete volt a nyüzsgő embertömegtől, kis félórával azután, hogy a királyi pár végighaladt az uton, egy lovasrendőr vágtatott a kiállitásból befelé ezzel a hirrel; a királyné jön! És a lovas nyomában egyszerre megritkult a nép, megtisztult az ut: a közönség a járókra huzódott, engedelmeskedett a rendőröknek, a rend mint egy varázsütésre helyreállt.
      A kiállitási főkapunál Splényi Ödön báró rendőrtanácsos táborkarával: Peregriny fogalmazóval, Brandtner segédfogalmazóval, Dömjén és Pekáry rendőrtisztviselőkkel, Tömösváry, Tóth és Bockelberg felügyelökkel reggel 9 órakor foglalta el helyét az artézi forrás zászlórudja körül, a kiállitás főbejáratával szemben s beosztotta százötven főnyi gyalog és lovasrendőr hadát. A főváros ünneplő népe ekkor már az óriási térség minden zugát elállotta: a fekete férfiruhák és a szines asszonytoaletteknek kokárdákkal virággal és bokrétával diszitett tarka özöne befolyta a kiállitás főkapuja, az uj mücsarnok, a Feszty-panoráma és az Andrássy-ut torkolata közti területet. Az ember-tengernek egy-egy hulláma elcsapódott néha a kiállitás igazgatósági épületéig, a másik oldalon az állatkert bejáratáig, azután megint visszatért medrébe, a fővonalra, a hol a ma délelőtt látványosságából legtöbbet láthatott az ünneplő kedvü, de meghivó és belépti jegy nélkül való közönség.

      A kiállitás területén.
      A főkaputól a megnyitó ünnepség szinteréig is sorfalat állt a közönség, mint kivül az utcákon, a merre az uralkodó család elhaladt. A hosszu vonalon végig mindenütt sürü tömeg szorongott, a mely egyrészt azokból került ki, a kik öt forintos jegyet váltottak, másrészt a kiállitókból, alkalmazottakból verődött össze. A férfiak nagyrészt frakban jelentek meg, a hölgyek előkelő utcai öltözékben.
      Ott álltak órák hosszáig rendületlenül, ügyet is alig vetve a kiállitásra, a mely mint egy ünnepi szinekben pompázó, nagy tündérváros vette őket körül.
      Megkapó, impozáns a milléniumi kiállitás képe. Arányaiban egyszerre át sem tekinthető, gazdagságra meg nem mérhető. Tessék csak elképzelni: 520 ezer négyszögméternyi területen épült. A kiállitási épületek száma 234 s területük 120 ezer négyszögméter. Az állam kiadása és bevétele a költségvetés szerint 4,800.000 frt. Kiállitó van összesen 8220, köztük a tengeri és szárazföldi hadsereg, a bécsi udvari kincstár, a török szultán, a német császár. A történelmi kiállitásban fölhalmozott kincsek megmérhetetlenek s megbecsülhetetlenek. A kinek csak valami becses magyar vonatkozásu régisége volt: az egyházak, a városok, a muzeumok, a régi családok: mind odaadták a történelmi kiállitásra.
      Ez a kiállitás dereka, ott a városligeti tó partján, a melyet nagyon ügyesen vontak bele a kiállitás keretébe. A régi festői vár, a lőréseiből kinyuló régi ágyukkal, romantikusan tükröződik a tó vizében, s a hidról nézve, feledhetetlen benyomást tesz az érkezőre. Távolabb látni, hogy az épület egyesiti magában az összes középkori épitőstilt: a gót vajdahunyadi várat az ugyancsak gót segesvári toronynyal, a románstilü jáki kápolnával és kolostorral, a lőcsei renaissance toronynyal és más renaissance motivumokkal. S ez a müvészi, régi épületcsoport, melynek kapuiban korhűöltözetü hajduk állnak őrt, alabárddal a kezükben, különös szép, bizarr impressziót kelt a sok tornyos, modern épület közt, szemben a kis falusi, más-más vidéki, zsupfödeles házakkal: a kiállitás falujával...
      De a közönség most csak egyet kivánt látni: Erzsébet királyasszonyt, [2] és még valakit: Stefánia [3] özvegy trónörökösnét. Feléjük irányult a legnagyobb érdeklődés, őket várták a legtöbb szeretettel, s roppant aggasztotta a közönséget, hogy a borus idő miatt talán el sem jön a felséges asszony.

      A királyi sátor körül.
      Az ünnep szinhelye az iparcsarnok előtt levő tér, a régi korzó volt. Ide gyült a meghivott közönség, az ünnep minden ragyogása.
      A kép kápráztatóan szép volt. A tér közepén állott a királyi sátor, magasra emelve csillogó koronás fejét. Gyönyörü ez a könnyü alkotmány, mely fehér selyemben ragyogva, bibor virágok tüzében égve, arannyal elárasztva, lebegett a királyi házat váró podium és ugyszólván az egész ünnepi kép fölött.
      A sátor külső kárpitja ugy omlik alá, hogy aranynyal csikozott fehér selyem és bibor virágos brokát bársony matéria váltakozik benne. A sátor nyitott, szellős, a belseje nehéz bordó-aranyplüs valódi arany dusesszel s a menyezeten arany csillagok fogják össze a kárpit csomóit. A sátor alatt, a pódiumon aranyozott állványu, plüssel bevont támlásszékek voltak elhelyezve. A kárpitozást hazai iparos, Lengyel Lőrinc szegedi kárpitosmester végezte és dicséretére válik a szegedi iparnak. A királyi sátor bádog-ornamentikai részét, mely betetőző disze a szép alkotmánynak, Steiner Ferenc gyára készitette.
      A sátor előtt és mögött földre ereszkedett szines felhő: a spektrum minden szinében tüzelő és nevető diszruhák tömege. A sátor előtt a magyar mente és a diplomaták aranyos frakkja, a sátor mögött a katonaság tiszti uniformisa ezrével. A diszruhás urak e nagy sokadalmát, mint a tavasz minden pazarságával meglepett virágágyak: alacsony tribünök fogták körül, megszállva hölgyek seregétől. Tizenkét ilyen tribün környékezte a helyet.
      A nézők szemét, mielőtt az udvar megérkezett, a tribün előtt állók foglalták le, első sorban a diplomaták. Ezeknek az uraknak külön pódiumot állitottak a sátorral szemben: ezen foglaltak helyet hölgyeikkel. Európa minden állama, sőt Ázsia minden vezető állama képviselve volt az aranyos mellü, frakkos, spádés, pofoncsapott kalapu urakban, és csaknem minden hadsereg az attasékban. Nagyon kivált Nigra gr., az olasz nagykövet, egy magas, fehér szakállu előkelő alak, a ki szinte élén állott a diplomatacsoportnak. Ő és Lozé, a francia nagykövet, a ki szintén magas, impónáló alak, figyelmét, mosolyát megosztotta a magyar urak és a pódium hölgyei közt. (...)
      Nagy föltünést okozott, mikor megjelent a szemhatáron Nerimán kán, bécsi perzsa követ nagy fekete feze és alatta a kán mosolygó, széles arca.
      - Ni, hát a perzsa sahot nem ölték meg? - ez a kérdés járt a tömegben.
      A kán, kinek megjelenése, ugy tetszett, megcáfolja a teheráni merénylet hirét, trabális alak, joviális arca szemüvegével egyáltalán nem tesz exotikus hatást. Inkább valami jól táplált német professzornak vélné az ember. Jó kedvvel felelgetett a kérdezősködőknek:
      - Nem kaptam még semmi hivatalos értesitést hazulról.
      Ezzel, mintha Perzsiában semmi sem robbant volna föl, a tribünök hölgyeit kezdte nézegetni.
      Rohamosan meghóditotta a közönséget egy igen szögletes arcu apró emberpár, kik a diplomaták székein helyezkedtek el. A bécsi japán követ volt ez a feleségével. A követ ur tökéletes diplomata dreszben volt, mellén széles zöld szalaggal és egy csomó rendcsillaggal, felesége egy karcsu, filigrán fiatal asszonyka, mályvaszinü, elegáns párisi szabásu selyemruhában jelent meg. Franciául beszélgetett a kis követ, egy nagyon müvelt, előkelő modoru, fölötte komoly férfiu, folyton asszonykáját mulattatta, ki mongolosan keresztbe álló mandulaszemével őszintén megbámult mindent, a mi megbámulni való volt. Nagyon kedvesek voltak.
      A kinai követ volt az egyetlen, a ki nem a sablonos diplomata uniformisban jelent meg. Ő excellenciája ugyanis szoknyában volt és copfot viselt, mely a hátán végigfolyva, a földet söpörte. Mig a japáni urak (kettő is volt) szépen kipödört vékony bajuszt viseltek, a kinai sápadt bagariaszinü arca szőrtelen volt, csak az álla alatt mutatkozott egy kis sörte. Apatikusan nézett maga elé, nem sokat törődvén a vén Európa örömeivel, de ennek sem imponálhatott valami nagyon, mert mikor később a király a pavillonokat bejárta, kiséretéből a rendőrök minduntalan kihajszolták a kinait, nem akarván elhinni, hogy világos nappal ilyen habitusban is járhat nagy ur.
      Mint mindig, most is feltünést okoztak a német tisztek az ő elegáns uniformisukkal, romantikus sisakjukkal, az olaszok csillagos fövegükkel, mig a francia hadsereget ezuttal nem valami fényes uniformis képviselte. Egy marcona, kardos montenegrói vajda fehér kabátban, szintén a diplomaták közt álldogált.
      A vendégek közt a két közös miniszter és az osztrák miniszterek is nagy figyelem tárgya voltak; diplomata-frakkban, strimfliben, [4] oldalukon gyiklesővel jelentek meg, Chlumetzky, az osztrák képviselőház elnöke, ki johannita dreszben volt, egészen otthonosan érezte magát és lerchenfeldi dialektusban nagy vigan üdvözölte ismerőseit:
      - Bravó... ön is itt van... na, ma mulatunk ám egy nagyot!
      A vendégek közt volt egy nagy csoport bosnyák, nemzeti öltözetben, mohamedánok és keresztények, nagy szakállu bégek és egyéb potentátok. Ez volt a bosnyák és hercegóc küldöttség, melynek a sátor előtt, a legjobb ponton adtak helyet. A bosnyákot a tenyerén hordta most is a hivatalos világ, sok cifra magyar ur nézett irigykedve rájuk. (...)
      A magyarság fényesen kitett magáért. A főpapság, a zászlós rend, a törvényhozás, az arisztokrácia, a törvényhatóságok, egyes testületek vezérlete mind ragyogó diszöltönyben jelent meg a nemzeti ünnepen. Mindazok, a kik a politikai életben vezérszerepet játszanak, magyar diszben jelentek meg: Apponyi Albert gróf [5] fekete diszben, Tisza Kálmán [6] szintén feketében, Ugron Gábor [7] fekete bársony mentében, Kossuth Ferenc [8] sötétzöld bársony mentében, világos zöld selyem atillában, Fejérváry báró [9] lovassági tábornoki uniformisában mindenek szemét magára vonta. Munkácsy fényes diszruháját, Zala György stilizált csikós öltönyét szintén megbámulták. Abban a fényes csoportban, mely a királyi sátor körül gyülekezett, több főur és dignitárius különösen ragyogó diszruhája rendkivül feltünést tett. Igy Bánffy Dezső báró [10] miniszterelnök diszöltönye, a Zichy, Karácsonyi, Batthyány és Andrássy grófok drágaköves diszruhái, Apponyi Lajos gróf udvari marsall diszmagyarja, a hercegprimás összes személyzete, Révay Simon báró, Klobusiczky János, Meszlényi Lajos képviselők remek ruhái, Berzeviczy Albert [11] és Magyarevics Jeremiás püspök környezete oly káprázatos képet nyujtottak festői és kiváló izléssel készült jelmezeikkel, hogy ezen a csoporton minden szem megakadt. Az itt felsorolt jelmezek Tiller Mór és Társa egyenruhakészítő és jelmez intézetéből kerültek ki, mely cég a juniusi hódoló diszmenet fényéhez még nagyobb pompáju jelmezekkel fog hozzájárulni.
      Az arisztokrácia hölgyei számára a királyi sátorral szemben hatalmas tribünt állitottak. Különösen kitüntek rendkivül elegáns ruhájukban:
      Zichy Anna grófnő orgonavirág szinü ruhában, ezüst csokrokkal ékitve.
      Vay grófné fekete moirée ruhában, fekete csipkés tollkalappal.
      Teleki Sándorné grófné rózsaszin csikos szürke selyem ruhában, elül fehér betéttel és gyémántcsatokkal tartott bársony pántokkal ékitve. Az ujja félhosszu redős selyem gáz volt, négy selyemcsokorral.
      Széchenyi Mária grófnő valenciennes csipkével ékitett lila gaze toiletteben.
      Czebrián grófné himzett grenadine ruhában.
      Kilenc óra után megkezdődött a páratlan kocsikorzó a melynél különbet sehol a világon eddig be nem mutattak, a bérkocsik és magánfogatok rettenetes tömege - a kétezeren sok százzal fülöl ömlött be az Andrássy-ut valamennyi mellékutcáin. Elöl még sebes ügetésben kettesével mentek a hintók, utóbb mint a lavina, vagy a kiáradó patak, nőtt a kocsik végtelen sora. Az Andrássy-ut közepén már négyesével mentek, s a kocsisoknak valósággal birkózniok kellett a lovaikkal, hogy csendesebb ügetésre tudják rábirni őket. Az artézi kutnál, a hol fordultak a kocsik, már csak hatos sorokban haladtak előre, ha ugyan haladásnak lehet nevezni azt, hogy 5-10 percnyi mozdulatlanság után előbbre jutottak pár méterrel, s utána vesztegeltek megint nagy ideig.
      Később féltizenegy óra felé megjelentek a diplomácia aranynyal himzett frakkos, spádés képviselői: nem is láttuk még, ki ül a kocsiban, de az utvonalon mindenütt mereven szalutáló tisztek jelentették, hogy valamelyik külső hatalmasság képviselője robog arra. Ezek a kocsik, ugy, mint a minisztereket vivő és az udvari fogatok is, az artézi kutnál balra kanyarodtak, s behajtattak a főkapun. A rózsaszin karkötős kocsisok az igazgatósági pavillon bejáratánál álltak meg és szállitották le utasaikat.
      Ott jöttek gyorsan egymásután négyes és kettős fogatokon a királyi hercegek és hercegnők: Frigyes és Izabella, a Ferdinándok, Lipót Szalvátor és Blanka, Rajner és Jenő, Gizella és Valéria, közben a toszkánai nagyherceg és neje, Koburg Fülöp herceg és a többiek, a kiket mind tisztelgéssel üdvözölt a katonaság és kalaplevéve a közönség. Igen kedves volt Izabella kir. hercegnő, a ki a tiszteletadások közt, mielőtt a kiállitásra behajtattak volna, kézitükröt vett elő zsebéből és egész uton a fru-fruját igazgatta. Azután nagyobb éljenzés hangzott: széles hintajában, krémszinü selyemruhában, hermelin- és csipkegallérban jött Stefánia kir. hercegasszony, a trónörökös özvegye s fejbólintva nyájasan köszöngette a publikum éljenzését. Valósággal tüntetésszámba ment az a lelkes, szivből jövő éljenzés, a melylyel a József kir. herceg sötétvörös, ezüstveretü ruhás hajduját és huszárját a közönség már messziről köszöntötte. A mikor a kir. herceget, a ki fiával József Ágost kir. herceggel és jobbján menyével, Auguszta kir. hercegnővel ült a kocsiban, az éljenzés megtizszereződött ugy, hogy a huszártábornoki diszben levő kir. herceg alig győzte a szalutálást.
      Tiz óra negyven perckor, mire az udvari fogatok fölvonulása véget ért, egyszerre megüresült az Andrássy-ut rengeteg hosszu utvonala. Az artézi kuttól a Fonçiére-palotáig a nyilegyenes kocsiuton egy lélek sem volt többé. Mindenki Buda felé forditotta a tekintetét, és várta a királyt.
      Tizenegy óra még nem volt egészen, a mikor az Andrássy-ut végén egy nagy fehér tömeg jelent meg, és az egész közönségen halk moraj futott végig:
      - Az ott a király!
      És csakugyan mind közelebb jött az öt fehér paripa, már látszott mögöttük az á la Daumont hintó nagy, aranyos szárnya, mindig jobban hallatszott a közönség örvénylő zugása:
      - Éljen a király!
      - Éljen a királyné!
      Azután hirtelen nagy embertömeg feketéllett a kocsi mögött, a közönség áttörte a kordont s mint a kiáradt tenger zúdult a hintó után. Éljenezve, kendőt lobogtatva, kalaplengetve futott a kocsi mögött az embersokaság, ki birván a versenyt a pompásfehér arab lovakkal, a melyek közül négy a nagy, nyitott batárba volt fogva, egyen pedig elül lovagolt a fullajtár. Félős volt, hogy a gátjukat szakitott ünneplők elárasztják a főbejárat előtti teret s ezzel megbontják azt a mintaszerü rendet, a melyet eddig Splényi báró nagy erővel tartott meg, a közönség lelkesedésének azonban határt szabott a huszárszázad, a mely miután Ilosvay kapitány tisztelgést vezényelt és háromszor szalutált kardjával a király kocsijának, mint a legyező nyilt szét a hintó mögött, fölfogván a rohamot.
      A lovas tábornoki diszben levő király mosolyogva szalutált az éljenzőknek. A királyné pedig, a kinek tiszta fekete gyászruhája olyan bánatos, olyan szomoru volt a tündöklésnek ebben a kincses házában, legyezőjével félig eltakarta érdekes arcát, s ugy bolintgatott feleletül az ezerszeres éljenre.
      Néhány másodperc alatt a királyi pár benn volt a kiállitás területén, kivül pedig a rendőrök fáradságos igyekezettel nyomták vissza az előretóduló sokadalmat. A közönség azután nyugton maradt, a helyéről senki el nem távozott, sőt valóságos harcokat vivtak minden talpalattnyi földért, a melyet elfoglalniok sikerült. A melegben, a tolongásban hiven kivárták azt a hosszu két órát, mig odabenn az ünnepek tartottak. Egyedüli szórakozásuk az volt, hogy a cifra udvari hintókat, kocsisokat,lakájokat, követségi inasokat, cimeres hajdukat nézték, kik az előttük levő szabad téren rendezkedtek.
      Mikor megzendültek odabenn a harangok, jelentvén, hogy a király megnyitotta a kiállitást, sokan levették a kalapjukat, a mikor ellenben belülről, a Gotterhalte hangait hozta kifelé a szél, roszkedvü mormogás zaja hallatszott a tömegben.
      (...)

      Az udvar megérkezése.
      Fél 11 óra tájban érkezett a főbejárathoz az első udvari fogat: Frigyes kir. herceget és feleségét hozta. Azután sürün jöttek az udvari kocsik: a barátságos ovációk itt is ismétlődtek. Mária Valéria kir. hercegné kedvesen bólintgatott jobbra-balra; a közönség eleinte nem ismerte meg, de azután lelkes éljenzéssel köszöntötte végig a soron. Stefánia özv. trónörökösnéra rögtön ráismertek s zajos éljenzéssel kisérték; az özv. trónörökösné bájos mosolygással köszönte az ovációt. József kir. herceg családját is szeretettel, hangos éljenzéssel fogadta az eleven sorfal.
      A kir. hercegek és hercegasszonyok a királyi sátor mögött kifeszitett piros szőnyegen a katonatisztek sorfala előtt várták meg a királyi párt.
      Még egy kis félóra telt el, mig a távoli éljenzés tompa nesze jelezte, hogy jön a király és a királyné. Minden szem a királyasszonyt kereste, a ki egy kissé összehuzódva ült a kocsiban s rendkivül nyájasan köszönte a hódolatot. A katonabanda a Gott erhaltét játszotta.
      A királyi párt Dániel miniszter, Schmidt József kiállitási igazgató és Szalay miniszteri tanácsos üdvözölték és vezették a diszsátorhoz.
      Mély, mozdulatlan csönd a királyi sátor előtt, a hol a meghivott közönség állt. Minden szem a sátorba szegződött, melynek menyezete alá az égen gomolygó felhők árnyékot vetettek. Ebben a szürke levegőben egyszerre megjelent a király, karján sötét ruhás karcsu alakkal: a királynéval. Riadalmas éljenzés támadt; a közönség levette fejéről a föveget s a sastollas, kócsagos kucsmák egész förgetege lengett a levegőben, üdvözletet intve a fejedelmi pár felé.
      - Éljen a király! Éljen a királyné!
      Az éljenzésből olykor, mikor az kissé megcsöndesedett, kihangzott a bosnyákok zsiviója.
      A királyi pár mögött feltüntek az uralkodó ház és az udvar tagjai. Katonai uniformisban a hercegek, ragyogó ruhában a hercegnők. A sátor dobogóját megtöltő fejedelmi csoport élén megindultan, komolyan, a nemzetet üdvözölve állt a király s az, a kire még nagyobb kiváncsisággal tapadt minden szem, a fejedelemasszony. A Gotterhalte-nak a háttérből hangzó muzsikája lassan elhalt.

      A királyné és kisérete.
      A káprázatos fényü kép közepén, hol zászlók és drapériák alatt aranytól csillogó, selyembe-bársonyba öltözött tömeg hullámzik: szinte megdöbbentő hatást tesz a királyné feketeruhás alakja. A fia halála óta nem vett még magára szines ruhát.
      Erzsébet királyasszony fekete selyem szoknyát viselt, e felett egy metszett fekete bársonyból készült testhez álló felöltőt. A hosszu bársony kabát hajtóka és dudoros ujjal készült, a dudor elül kinyuló hosszu szük ujját a csuklyó körül perzsa prém ékitette. A nyakát valódi csipkével vegyes fekete pármai ibolya bodor fogta körül, a melyből elül földig érő fekete szalag függött. Fekete tollból készült francia kalap egészitette ki a fejedelmi ruhát.
      Stefánia özvegy trónörökösné crémeszin selyemruhában volt, ugyanolyan szinü duchesse derékkal és ujjal. A szoknya varrásait remek csipkefigurák ékitették. Széles öve fehér puha selyem, kalapja ibolyával ékitett fehér crepp, napernyője szintén.
      Mária Jozefa királyi hercegnő gyöngyházfényü moiré antique ruhát viselt lila bársony övvel és lila bársonynyal és ibolyával ékitett kalapot.
      Izabella kir. hercegnő ezüstfényü moire antique ruhát választott, beleszövött ehiné virággal. Tudorgalléros köpenykéje egy falat fehér brokátból és sárgás structollból volt összeállitva. Francia fehér tüll kalapját ibolya és kócsakforgó ékitette.
      Blanka kir. hercegnő fehér-kék mintás ehiné toilette-ban pompázott, brüsszeli csipke munkával. Kalapja fehér lószőrfonat buzavirággal.
      Gizella kir. hercegnő ruhája nehéz ehiné szövet nyersszin csipkekendővel és gáz fodrokkal ékitve, a szoknya diszét oliv bársony egészitette ki.
      Auguszta kir. hercegnő türkiszkék, apróvirágos selyem ruhában volt. A ruha ujját és derekát finom crepp boritotta.
      Koháry Koburg Lujza hercegnő remek halovány lila crepp toiletteben pompázott, lila crepp, lilaszin orgonával diszitett kalappal és napernyővel.

      A kereskedelmi miniszter beszéde.
      Mikor az éljenzés véget ért, Dániel Ernő kereskedelmi miniszter a dobogó lépcsőjére állt és ezzel a beszéddel üdvözölte a királyt:
      Császári és Apostoli Királyi Felség!
      Legkegyelmesebb Urunk!
      A Mindenható kegyelme megengedte, hogy teljes erőben és virágzásban érhesse meg ez az ország az ezredévnek ünnepét.
      A sorsnak különös kegye... mert hiszen csodálatra méltó, hogy ezt az országot, melyről a történelem muzsája följegyezte, hogy századokon át a nyugati kulturának a megsemmisülés ellen védbástyája volt, melyen az egykor hatalmas keletnek ereje megtörött, hogy ezt az országot a világtörténelmi események vészes hullámai el nem sodorhatták.
      A miniszter beszéde alatt sürün hangzott fel az éljen; a leglelkesebb éljenzés akkor tört ki, mikor a király nevét emlitette. De ugyanekkor az a kellemetlenség történt, hogy az éljenzés valami szerencsétlen flótással elhitette, hogy vége a ceremóniának, és meghuzatta a kiállitás harangjait. A harangszóra az énekkar, mely az iparcsarnok tövében hadi lábon dalra készen állott, megeresztette az éneket, rágyujtott a Langer pályanyertes szerzeményére...
      A teret egyszerre megtöltötte a kongás-bongás és énekszó, s most már a miniszter együtt beszélt a harangokkal és énekesekkel. Ugyanakkor az egész fővárosban megzendültek a harangok és a Gellérthegyen dörögni kezdtek az ágyuk. Szerencsére, az utóbbiból a kiállitáson semmit sem hallottunk, annál többet az énekből, mely valóban nagyon szép volt, s melyet Zimay László mesterileg vezetett.
      Az éljen mindannyiszor feldörgött, valahányszor a miniszter a király nevét emlitette és mikor befejezte a beszédet, megujult az ováció. Most előlépett a király és egy papirlapról olvasni kezdett. Az énekesek éppen akkor elhallgattak s igy a király minden szava tisztán csengett a fülbe. Alig mondott néhány szót, a felhőkön áttört a napsugár, és egymásra mosolygott az ég és föld. Az ember szive sebesebben feldobogott, látva az égről omló aranykévéket, melyek éppen abban a pillanatban koszoruzták meg az ünnepet, mikor a király egy uj ezredév küszöbén megszólalt... Nemsokára napfényben fürdött az egész főváros.

      A király válasza.
      Örömteljes érzelmektől áthatva, jelentünk meg a történelmi időszakot jelző kiállitás megnyitásán.
      Különösen fokozza pedig ez örömet, hogy a magyar állam ezer éves fönnállásának dicsőitésére, a hasznos munka, a szellemi és anyagi teremtőerő évszázados fejleményeinek bemutatásával, ily valódi béke-ünnep áll első sorban.
      E kiállitás - mint reménylem - tanusitani fogja ország-világ előtt, hogy a magyar nemzet, föntartván ez államot sok viszontagság között, dicsőségesen egy évezreden át, nemcsak a harctéren tudta vitézségével a trónt és hazáját mindenkor megvédeni, hanem a mivelődés terén is méltó helyet vivott ki magának és foglalhat el a mivelt nemzetek között.
      Hatalmas, őszinte éljenzések szakitották félbe minduntalan a királyi választ, melynek végeztével az éljen folytonos zugásában Dániel miniszter fölment a dobogóra és fölkérte a királyt, hogy nézze meg a kiállitást.
      A király karját nyujtotta a királynénak, és a kocsihoz kisérte, a melyre a felséges asszony szives bucsu után fölszállt. A király pedig az udvarral és a notabilitásokkal megindult a körutra.
      S egyszerre felbomlott minden rend. Mikor a közönség látta, hogy vége van az ünnepies szertartásnak s a királyné a gellérthegyi ágyuk dörgése közben már hazafelé indult, szétszaladt, ki az iparcsarnok kapujához, ki a történelmi kiállitás elé, a hol a királynak és kiséretének el kellett vonulnia a megállapitott program szerint.
      Ezen közben kezdett csak voltaképpen érdeklődni a hivatalos ünneplőkkel egyben, a milléniumi kiállitás iránt.

      A körut.
      A harangok zugása és a milléniumi himnus hangjai mellett hagyta el a király a királyi sátort és mögkezdette körutját. Kiséretében voltak a királyi hercegek és hercegnők, a kormány tagjai és diplomáciai kar. A nyugati kapun át lépett az iparcsarnokba, a hol Dániel Ernő kereskedelmi miniszter figyelmeztetésére azonnal megnézte Löw Károly zsolnai posztógyáros pazarul fölszerelt pavillonját, mely pompás kiállitásával, gyönyörü freskóival, de különösen kiállitási anyagának kitünő minőségével általános figyelmet keltett. A király, a mint látható, megelégedéssel odalépett, az őt fogadó Löw főnökhöz, több kérdést intézett. Megkérdezte, az uralkodó, hogy mióta áll a gyár? A mire Löw azt felelte, hogy hat év óta. És hol kérdezte továbbá a király. És a mig a pavillont, a gyönyörüen, még pedig egy villámos mótorral müködő szövőgépet, sajátságos, rendkivül szépen haladó müködését, a főnök kalauzolása mellett megtekintette, folyton élénken érdeklődött annak kiállitási tárgyai iránt, - és végül az egészen a legnagyobb megelégedését fejezte ki. Valamint a király, ugy az őt kisérő előkelő társaság is, különösen a szövőgép müködése iránt tanusitott élénk érdeklődést. Egy pár iparos kiállitást megtekintve néhány iparost ki is tüntetett megszólitással, azután pedig az északi kapun át a borászati pavillon felé indult. Itt már a közönség tengernyi áradata csatlakozott a királyi menethez és mindvégig hüségesen kitartott. A közönség nem győzött betelni a király üde, daliás alakjának nézésével és uton-utfélen hallatszott a közönség arcából: Jaj, be aranyos! A kiséretben leginkább föltünt Stefánia özvegy trónörökösné fejedelmi alakja, a ki Gizella bajor hercegnővel ment, azután Mária Valéria kir. hercegnő, a ki fürgén hol elül, hol hátul járt és minden iránt érdeklődött.
      A borászati csarnokban Andrássy Aladár gróf igy üdvözölte a királyt:
      "Elődeink ősi szokás szerint kenyeret és sót nyujtottak át hódolatuk jeléül az uralkodóknak. Engedje meg felséged, hogy mi Magyarország legnemesebb borával, a tokajival kináljuk meg."
      - Bizony nehéz helyzetük van a magyar bortermelőknek a filoxera miatt - mondá a király - de remélem, hogy helyzetük most már javulóban van.
      Ezután a pavillon belsejébe lépett a király, a hol Dobokay osztálytanácsos, Baross csoportbiztos és a bizottság tagjai közül többen, ezen kivül Széchenyi Imréné és Andrássy Sándorné grófnék körül egész csoport főuri asszony és leány várta. Andrássy Sándorné grófné remek mivü pohárban tokaji borral kinálta meg az uralkodót, a ki fenékig üritette a poharat, mire nehány percig társalgott a hölgyekkel. Széchenyi Imréné grófnétól a Budapest hadihajó vízrebocsátásáról és a grófnénak az alkalommal mondott fölköszöntőjéről tudakozódott. A király rendkivül gyorsan ment a horvát pavillonba, ugy, hogy kisérete alig birt vele lépést tartani. Stefánia özvegy trónörökösné mögéje sietett, szólván:
      - Felség, talán egy kissé gyorsan is haladunk.
      A király visszafordult, mosolygott e szavak hallatára és meglassitotta lépteit.
      Ezalatt összejöttek a csarnokban a kir. hercegek és hercegnők és az összes miniszterek. Ezután a felség még rövid ideig beszélgetett Andrássy Aladár gróffal és a kiállitók és a közönség éljenzése között elhagyta a csarnokot.
      A felség látogatása a borászati pavillonban nagy biztatás szőlőtermelőinknek, mert bizonyitéka annak, hogy e veszélyben lévő gazdasági águnkat figyelmében és jóakaratában részesiti.
      A horvát pavillonhoz érve a zsivió és az éljen versenyezve iparkodott egymást tulharsogni. Jurkovics Miklós pozsegai főispán üdvözölte a királyt horvát nyelven, mire a király németül válaszolt. Horvátország részvétele a kiállitásban - mondá - bizonyitéka annak, hogy a lakosság a Szent-István koronája többi országával való összetartozandóságának érzését táplálja.
      A pavillonban cerclet tartott a külföldi nagykövetekkel és Badeni osztrák miniszterelnököt is megszólitotta. Ezután Khuen-Hederváry gróf horvát bán és Jurkovics főispán kalauzolása mellett megtekintette a kiállitást, melyben föltünően sok a kétfejü sassal ékes zászló. A kézmüipari kiállitás mellett a müvészeti rész nyerte meg az uralkodó tetszését. Itt megszólitotta a király Bukovác festőt és Franges, szobrászt, továbbá Bujnicsics orsz. levéltárost.
      Dél felé járt már az idő, a felhők is szétszakadoztak, mikor a király a történeti csoport elé ért. Itt Széchenyi Béla gróf, Szalay Imre min. tanácsos, Czobor Béla dr., Gromon Dezső, Radisics Jenő, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, Fittler Kamil, Bethlen Balázs gróf, Kammerer Ernő, orsz. képviselő, Schikedanz Albert [12] stb. társaságában fogadta a királyt rövid üdvözlő szavakkal és azután bemutatta neki a jelenvoltakat. Szalay Imréhez fordulva igy szólt:
      - Az épületek igen szépen sikerültek.
      Erre a sorfalat álló közönség nagy csalódására a király nem a piros szőnyeges főajtón, hanem egy mellékajtón lépett a renaissance-épületbe. Nagyon megtetszett a királynak Tököly Éva egy bámulatos módon éppen maradt kék bársony ruhája. És a mikor figyelmeztették Tököly Évának ugyanott függő arcképére, a király megjegyezte, hogy az igen jó gondolat volt, hogy az arcképet ugyanebben a teremben mutatták be. Megtekintette ezután a király tulajdonából való és Schloshofból ide hozott régi holicsi majolikákat, a vezekényi tálat, Brassó város modeljét stb. Különös érdeklődéssel szemlélte a hadtörténeti csoport régi fegyvereit, a himzett, drága nyergeket, a Pálffy-féle drágakövekkel kirakott arany serleget és Budavárának 1686-ki megvételéről készült szép modelt. Az egyháztörténeti osztályban Czobor Béla dr. vette át a vezetést. Első sorban Károly Ambrus kir. herceg és primás remek kelyhét, ámpolnáit és tálcáját nézte a király, Forgách egykori nyitrai püspök szinarany kelyhe pedig annyira megtetszett neki, hogy megkérdezte, hogy milyen munka az! Különös figyelemmel nézte Szilassy János lőcsei ötvös zománcos monstranciáit és kelyheit, a trencséni másfél méter magas ezüst madonnát, a Bakács kápolnájának hü másolatát és Szelepcsényi primás mükincseit és misemondó ruháját, mely utóbbira megjegyezte, hogy olyan, mintha még uj volna.
      Nagy megelégedéssel távozott innen a király és hangosan mondá:
      - Az egyházak igen szépen vettek részt a kiállitásban.
      Egy mellékajtón lépett ki az udvarra, a hol egy pillantást vetve a régi ágyukra, az átellenben levő királyi pavillonba ment. A bejáratnál Dániel Ernő kereskedelmi miniszter bemutatta az uralkodónak Alpár Ignác [13] müépitőt, a ki előtt igen hizelgően nyilatkozott a történeti csoport épületeiről. Itt vannak ő felsége termei, a melyekben programszerüleg meg kellett volna pihenni. A király azonban csöppet sem volt fáradt és nem vette igénybe a program pihenőjét, hanem a termek megtekintése után ismét az udvarra lépve, kérdé:
      - No, most hova megyünk?
      - József kir. herceg pavillonjába - válaszolt a kereskedelmi miniszter.
      És a közönség folytonos éljenzése között haladt az előkelő menet a vajda-hunyadi vár széles ive alatt a fahidon keresztül József kir. herceg pavillonjához, a hol József, József Ágost kir. hercegek és Auguszta kir. hercegnő fogadták, a kikkel ő felsége kezet fogott. Fiume és Margit-sziget csodálatos virágdiszét varázsolták ide és virágözön közepette volt a király mellszobra. Az uralkodó körülbelül egynegyed óráig időzött itt és innen a program szerint a székesfőváros pavillónjába kellett volna menni, ő felsége azonban jobbra fordult és a háziipar csarnok felé tartott, a hol a pozsonymegyei háziipar-egyesület védőasszonya Izabella kir. hercegnő fogadta és kisérte végig a termeken.
      Innen a falu templomába ment a király, a hol Zichy Jenő gróf, Lozé francia nagykövet és ennek neje társaságában fogadta az uralkodót és mutatta be az Ázsiából hozott érdekes gyüjteményét, a mely nagyban megnyerte a király tetszését. A falusi templomból kilépve Dánielhez fordulva kérdé a király;
      - Hát a falu merre van, nem lehet oda menni?
      Ez a kérdés természetesen parancs volt és a már fáradt kiséret alig birta követni a király gyors lépéseit. Végig mentek tehát a falun és ő felsége különösen a temesi és sárosi házat tekintette meg, mely utóbbi lakójától megkérdezte nemzetiségét is.
      A faluból a székes főváros pavillonjába ment a király, a hol a lépcső alján Ráth Károly üdvözlő szavaira, a király kezet nyujtott a főpolgármesternek és kérdezte tőle, hogy Triesztben volt-e a Budapest vizrebocsátásánál és azután megjegyezte, hogy a kert - t. i. a virágágyak a kiállitás területén - igen szép. A pavillonban gyönyörködött Benczur Gyula képében és kérdezte is, hogy hol van Benczur. De a müvész nem volt ott.
      A hadügyi kiállitás volt a program utolsó pontja. A különféle egyenruhák tarka képén pihent a szem a pavillon előtt. Spaun altengernagy és Gromon Dezső államtitkár várták itt az uralkodót.
      Mielőtt azonban az uralkodó befejezte a körutat, még egy ritka látványban gyönyörködött a közönség. A katonai léghajózási tanfolyama léghajófelszállást rendezett. Abban a pillanatban, mig a király a pontonhidra lépett, az óriási sárga léggömb, melynek kosarában Dworzak főhadnagy és Kozeznik hadnagy voltak, fölszállt a magasba. A két tiszt folyton szalutált a kosárban, és a király jó darabig mosolyogva nézett utánuk.
      A honvédek pavillonjában József kir. herceg, Fejérváry báró, Gromon államtitkár, Pókay és Klobucsár tábornokok, valamint a honvédtisztek sürü sorfala fogadta a királyt. Fájdalom, azonban még nem jelenthették a királynak, hogy a pavillon elkészült, de ő felsége kérdésére mondták, hogy rövid idő mulva minden rendben lesz. A király mindazáltal keresztülment a pavillonon és már két óra felé járt az idő, mikor a hadfelszerelési pavillon mellett elhaladva, a kiállitási főkapuhoz sietett, a hol az udvari fogatok várták.

      Az oszlás.
      Először a királyné távozott el, a kinek kétfogatu hintaját, mint emlitettük, már készen tartották. A felséges asszonyt ugyanazok az óvációk kisérték vissza a várba, a melyek a kiállitásba követték.
      Ekkor kezdődött azután meg az udvari kocsiknak, a miniszterek hintainak és a nagykövetek fogatainak összeállitása. Kinsky gróf, dragonyos főhadnagyra, Liechtenstein herceg főudvarmester segédtisztjére volt bizva ez a nagy föladat, a ki Weber udvari zsandár és két vörös frakkos udvari furir segitségével végezte a munkát. (...)

      A megnyitás ötszáz méter magasból.
      Egyik tudósitónk, ki a kiállitás megnyitásának ünnepét a Godard kapitány ballon captif-jából nézte végig, ezt a csodaszép képet a következőkben vázolja:
      Az Andrássy-ut, ez a hosszu keskeny szürke szalag egyszerre megtisztul, az apró feketeségek gyorsan másznak le róla. Azután végigrobog rajta egyetlen kis kocsi, előtte öt fehér egérkével. Találgatjuk: ez lehet a király; utána árad az emberek sürüsége, innen igazán ugy látszik, mint egy fekete tenger, beleszoritva a házak kicsiny kis csatornájába. Azután kiér a kocsi a kiállitásra, a pompásan kicirkalmazott sárga utakon halad a hintó. Végre beér a királyi sátorhoz. Alul megszünik minden mozgás, hang ugy sem hat ide: olyan minden, mintha meghalt volna.
      És ezt a halálos némaságot és mozdulatlanságot egyszerre egy ágyu lövés hangja töri meg, s rögtön utána harangok zugása hallatszik olyan erősen, mintha itt mellettünk szólnának. És olyan csodálatos ez a hang, olyan tiszta, semmi lárma nem vegyül bele itt az ötszáz méternyi magasban, mintha egyre finomodnék, csengőbbé, harmonikusabbá válnék, a mint közeledik Istenhez, a kihez szánva.
      - A kiállitást megnyitották - suttogjuk meghatottan és aztán nézzük a királyt, a mint megkezdi utját a pavillon-skatulyák közt, melyek közül csak a történelmi épületcsoport imponál nagyságával még idefönn is.
      A kiállítás sárga utjainak világos alapzatán igen jól látszik az a kis mozgó vörös pont: a király. Igazán csak sejtjük, hogy ő az a nagy távolságról, a melyben követik és arról a szines katonai kiséretről - mintha apró festékpöttyek, kék, zöld, barna, piros és fehér foltok keltek volna utra, - a mely utána megy. Megáll a főváros pavillonjának lépcsőjén... egy pillanatig még látjuk... a következő percben odalenn egy kis tolongás támad... elvesztjük a szemünk elől... két-három vörös egyenruha is van ott... és a következő pillanatban nem tudjuk, melyik a király. A magasság nivellál mindent. A király ugyanolyan apró vörös petty, mint az udvari furir, a melyik a kocsija lépcsejét leereszti.
      Ebben a percben alul megindul a gőzgép, s mi valósággal esünk lefelé, olyan gyorsan huz le a kötél: minden nagyobbodik alattunk, minden megnő hirtelen, mint a mesebeli játékszerek. A fővárosi pavillon lépcsőjén egy daliás alak áll, egyedül, olyan nagy már, hogy az arcát is megismerjük. Ő az, a király!
      És a csendnek vége van. A föld zaja, dübörgése, lármája fölhat már hozzánk, valamennyi egy kiáltásba egyesülve:
      - Éljen a király!

*       Négy óratájt sürü csöndes eső kopogott a pavillonok tetőzetén s a közönség május elsei kirándulás hangulatával bevonult a vendéglőkbe, kávéházakba, a csárdákba s egyszerre hangos és vig lett az egész kiállitási terület a cigánymuzsikától. Most ugy látszott, mintha az egész kiállitás nagyobb szabásu nemzetközi vigadásra volna berendezve: fiatal egyetemi hallgatók, berekedt dalosok, férjüktől elszakadt menyecskék, sötét piros fezes bosnyákok, francia és angol turisták, törökök és németek, kakastollas csendőrök és kékbéli falusiak egymás mellett s majdnem egymás hátán a legteljesebb buzgósággal poharaztak s hallgatták a kiállitás minden tájékán fölhangzó cigánymuzsikát.
      Esti 6 óra előtt ujra elállott az eső s a közönség az iparcsarnok előtti korzóra vonult. Az volt a boldogabb, a ki a királyi baldakinum valamelyik piros bársonyszékét elfoglalhatta. Ma az volt a divat: ott ülni, a hol az udvar ült és kérdezősködni szépséges királyasszonyunk mosolygásáról és ruhájáról. Hanem az oszló felhők ismét összeszaladtak, megsürüsödtek s a közönség felerésze nagy hirtelen hazasietett, megostromolva mindennemü közlekedési eszközt, másik fele pedig ismét csak a vendéglőket kereste föl. De 9 óra után a villámos lámpák is szeszélyeskedni kezdtek s kis időre rá csak a muezzin éneklése hangzott a kiállitási mecset karcsu tornyáról.
      (Budapesti Hírlap, május 3.)

      2. Erzsébet (1837-1898): Wittelsbach bajor hercegnő, 1867-től magyar királyné. Ferenc József császár és király feleségeként, elősegítette a kiegyezést. Egy anarchista ölte meg.
      3. Habsburg Rudolf, az öngyilkos trónörökös felesége.
      4. Harisnya.
      5. (1846-1933) a Nemzeti Párt (1891-től), majda Függetlenségi Párt (1904) egyik vezetője, vallás-és közoktatásügyi miniszter (1906-1920), magyar delegátus a Népszövetségben (1920-as évek).
      6. (1830--1902) a Szabadelvű Párt (1875) megalapítója, miniszterelnök (1875-1890).
      7. (1847--1911) ellenzéki liberális politikus és hírlapíró.
      8. (1841--1914) mérnök, ellenzéki politikus, Kossuth Lajos idősebb fia. 1894-ben jött haza az emigrációból,a Függetlenségi Párt elnöke lett, kereskedelemügyi miniszter (1907-1909).
      9. (1833-1914) táborszernagy, honvédelmi miniszter (1884-1903), miniszterelnök (1905).
      10. (1843-1921), a képviselőház elnöke (1892), miniszterelnök (1895-1899).
      11. (1853-1936), történetíró, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter (1903-1905), az MTA elnöke (1905-1935).
      12. Építész (1846-1915). A Millenáris emlékmű (Herzog Fülöp társaságában), a Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum tervezője.
      13. Építész (1855-1928). Ő tervezte a tőzsde, a Nemzeti Bank és a Hitelbank épületét.