EPA Budapesti Negyed 9. (1995/3)Erdei Gy.: Bárczy István < > Tormay C.: A régi ház

Három hídépítő
(részletek)

_____________
LENGYEL JÓZSEF

Szóval, Adam Clark személyére vonatkozó adataim elég hiányosak. Adjam helyettük az építkezési adatokat és számokat? Mert azt meg tudnám mondani, hogy hány cölöp kellett a zárógáthoz. Azt is kiszámította valaki: hány ütés kell egy cölöp beveréséhez, és ebből egyszerű szorzás megadja az ütések számát. Csakhogy ez a szám semmit se mond. A munkások izzadságának cseppjeit ez a számoló se számolta össze.
      Úgy hiszem, elég, ha csak a legfukarabban sorolom fel az adatokat:
      Az első gátcölöpöt, jó szlavóniai tölgyet, 1840. július 28-án verték a folyó medrébe, 1842. május 12-én az utolsót. Az alapkőletétel ünnepélyes külsőségek, főherceg, nádor és hasonló satöbbik jelenlétében 1842. augusztus 24-én ment végbe. 1846. október 2-án érkezik meg a vasláncok első, negyvenkétezer mázsás szállítmánya. A láncok angol cégnél, Howard & Rawenshillnél készültek. A saruk a Hunger & English cégnél, az öntött vasrészek magyar vállalkozóknál, Ganz Ábrahámnál és gróf Andrássy György hámorában. Az első láncot 1848. március 28-án, az utolsót, a tizenkettediket július 18-án húzták fel a pillérek tetejére. De utolsó pillanatban ez a lánc leszakadt, és csak augusztus 26-án tudták végleg a helyére tenni.
      Nos, a láncok szerelése napjaiban Magyarországon más nevezetesebb dolgok is történetek; Petőfi a Múzeum lépcsőjén a Nemzeti dal-t szavalja, forradalom van Magyarországon. Erről akkor is beszélni kellene, ha csak közvetve érintené a Lánchíd sorsát. De közvetlenül érinti, tűzzel, vassal érinti magát a Lánchidat, a mestereit, munkásait. Itt már szűkszavú adatok nem lesznek elegendők.

      Adam Clark születési dátumáról nincsenek pontos adatok. Az egyik adat szerint 1814-ben született Glasgow-ban; a másik adat szerint 1811-ben. Apja, úgy látszik, gyári munkás volt, 1834-ben Adam Clark a Hunter & English vasöntödéjében, gépgyárában dolgozott. Állítólag itt talált rá Tierney Clark, aki Széchenyi kérésére gépészt keresett a „Vidra” nevű kotrógép számára. Valószínűbb, hogy Széchenyi magával a szállító céggel állapodott meg abban, hogy küldjenek hozzáértő embert, aki a gépet felszereli, vezeti és karbantartani is tudja. Exportált gépek szerelését manapság is gyakran a cég szerelői végzik. Így hát nagyon természetes módon érkezett Adam Clark Magyarországra, nyilván mert kiváló képességű munkás volt, ráadásul fiatal és nőtlen. Értett a gőzhajó vezetéséhez, melyet az akkor legkiválóbb gőzhajóépítő cég, a Boulton és Watt készített, és a gőzgép által hajtott kotrógéphez is, melyről Széchenyi a József nádorhoz intézett részletes jelentésében így írt: „A Hunter & English készítette gépezetek a legdrágábbak, de a legjobbak.” A gőzgép tíz lóerős volt, és kilencszáznyolcvanöt fontsterlingbe került, a kotrógép berendezése ezerszázötven fontba.
      A kotrógép megrendelése Széchenyi Duna-szabályozási terveinek a megvalósítása felé tett első lépése...

      (...)

      Mindenesetre elérte, hogy Adam Clarkot a főherceg is nagyon szívélyesen fogadja. Mert Clark nemsokára megérkezik és évekig a „Vidra” szerelője, vezetője, kapitánya. Clark megismeri a Dunát, Magyarországot, a magyarokat - a Lánchíd megépítése már a második magyarországi megbízatása.
      Közvetett adatokból tudom, hogy rendkívül ügyes, szorgalmas ember volt és nagyon mértékletes. Az azonban nem csoda, hogy a derék angol munkásból itt Magyarországon csakhamar sznob lett, hogy is lehetett volna más. Az angol különben is nagyon hajlamos a sznobizmusra, hát ha még egy angolman, arisztokrata-sznob a patrónusa.
      Igenis, Széchenyi sznob volt.
      A sznobság nem zárja ki a kiváló képességeket. Thackerey - megint Thackerey - a sznob fogalmának megalkotója, Byront sznobnak nevezi: „A Don Juan szerzőjének önéletrajza mintaképe a sznob életének.”
      Széchenyi mintaképe Byron volt - Clark Ádám eszményképe Széchenyi. Viszonyuk is tipikus sznob kapcsolat. Tasner, Széchenyi túlbuzgó titkára, aki annyiszor hallja, hogy Adam Clarkot dicsérik, club-meghívót küld az olajtól fekete kezű, repedezett bőrű gentlemannek. Ezért meg is kapja a kellő tanítást:
      „Clarkot nem volt jó bevezetni. Még nem vagyunk arra érettek. Eszerint minden Engine Worker is közibénk való, das war theoretisch. Asztalomhoz soha nem hívnám, faluhelyen tán igen.”
      Ha a levél nem 1835-ben íródott volna, azt hinné az ember, hogy a The Book of Snobs-ból kiírt idézet. Pedig gróf Czirákyék, a konzervatívok, épp ebben az időben nevezik Széchenyit „republikánus”-nak...
      Hát így van ez, kérem. Mellesleg majd látni fogjuk, hogy Clark Ádám és Széchenyi közt később majdnem baráti a viszony. A kérdés: Széchenyi lett demokratikusabb? Aligha, Adam Clark lett „gentlemanlike”.

      (...)

      Nos, Adam Clark, ez a mechanikus-szerelő talán egy és másban hasonlított a gyengédlelkű Fieldhez, de a legtöbb vonatkozásban bizonyára talpraesettebb volt. Másképp nem lehetett volna egy nagy építkezés vezetője. Bár ő se nagyon élelmes, még nem tudja magát jól adminisztrálni. Ezt megint Széchenyi leveleiből látjuk, aki mindent megtesz, hogy ezt a kiváló képességű embert Magyarországon tartsa.
      Mert hiába készült el a „Vidra” szerelése 1835 januárjára, fél évnél is rövidebb idő alatt, hiába sikerült oly jól a kotrógép bemutató próbája márciusban, sőt talán mert túl egyszerűnek látszott a teljesítmény, Széchenyinek levelet kell írni József főherceg-nádorhoz: „A »Vidra« gépészét nélkülözni nem lehet. Még egy darut és több merítőt kell felszerelni, és ezért szerződését fél évre, vagyis május 29-től november 29-ig meg kell hosszabbítani.” Továbbá megkérdezi, hogy ő fizesse-e Clarkot, avagy gróf Zichy Ferenc hivatalból fog erről gondoskodni?
      Clark persze érzi, hogy kihasználják; miután munkáját jól végezte, csak fél évre kötnek vele szerződést. Ilyen alkalmazást - azaz ilyen bizonytalanságot - Angliában is kaphat.
      Széchenyi nem akarja elveszteni a fiatalembert, ezt a kitűnő munkaerőt. Október végén újra ír a főhercegnek. (...) Ezután maga a főherceg is felszólíttatja Clarkot, hogy telepedjen le Magyarországon. Széchenyi, november 4-én, Clark elképzelt magyarországi működésével kapcsolatban írja Tasnernak: „Én jobbat respublicanus szellemben szinte semmit nem ismerek.”

      (...)

      És ami a legfontosabb, Széchenyi látja, hogy Adam Clark többre is alkalmas, mint a „Vidra” kezelése.
      Barátom - írja Tasnernak -, keressen alkalmat Clarkkal beszélni, s hozná elő, mint saját gondolatát: „A híd építése ellen csak az a nagy akadály, hogy sokan gondolják, a jég elviszi, s így az építést lehetetlennek tartják. Ön ugyan nem Engeneer, de sokat látott. Vigyázzon télen át, tegye észrevételeit, és annak idején, mondja meg vélekedését.”
      Íme: ha úgy tetszik ettől az 1835. december 18-án írt levéltől számíthatjuk Adam Clark bekapcsolódását a hídépítés ügyébe. Széchenyi, kinek már az öreg Telford is értelmesen elmagyarázta, hogy a jég nem árthat a hídnak, még mindig aggodalmaskodik. Kerülő úton, a fiatal Clark véleményét akarja kitudni, akit esetleg - és persze, csak falun - még asztalához is meghívnak.
      De néhány hónap múlva, februárban, már mint eldöntött kérdést közli titkárával: „Clark nemsokára el fogja hagyni a »Vidrát«.Ugyan tett-e már fel valami attestatumot számára?”
      Szóval, attestatumot, bizonyítvány írnak Clarknak, mert jól dolgozott. Ez, ugyebár, nem túl sok?
      Annál is inkább, mert még most is nagyon kellene ez a Clark. „Ha Clark még - írja Széchenyi Tasnernak - Pest-Budán volna, kérdezze meg tőle, hogy a gőzmalmokban szárazon vagy nedvesen őrölnek-e. S a bennük őrölt liszt odább tétetik... Kell-e azt előbb megszilárdítani? Ezt talán Fowles és Pearson is tudja?”
      Hát igen, lehet hogy, más is tudja. Hisz Széchenyi százfelé is munkálkodik: gőzmalom, vasmű, hajók, Duna-szabályozás, országgyűlési viták, alkudozás a pesti városatyákkal, akik a hajóhídból eredő hasznukat féltik. Az se volna csoda, ha Clark rendes bizonyítványáról megfeledkezne - hogy nem feledkezett meg, bármily kevés is ez, száz szónál is többet nyom a latba, mikor Széchenyit dicsérni akarjuk.
      Azonban Adam Clark mégis elhagyja Magyarországot. Úgy látszik, újra Hunter & English gyárában dolgozik. Visszatérését Tierney Clark eszközli ki jóval később, 1839-ben.

      (...)

      Adam Clark megváltozott. A fiatalemberből férfi lett, aki ismeri saját értékét. Mikor Tierney Clark felkereste, alighanem másképp beszélt, mint mikor a „Vidra” volt gépészeként először küldték Magyarországba.
      - Csak önnek akarok felelősséggel tartozni - mondja keserű tapasztalataira emlékezve.
      - Helyes - felel Tierney Clark.
      - És szerződésem a híd felépítéséig szól?
      - Magától értetődik. De tartani azért mégiscsak úgy tudja majd magát, ha nehézségek esetén gróf Széchenyihez fordul. Felteszem, érti ezt?
      - Széchenyihez szívesen fordulok. Rajta kívül nincs is senki, akihez fordulhatnék. Vagy talán Sina?
      - Sina az olcsóbbat szeretné. Széchenyi a jobbat. Tehát ő a mi emberünk. Nem kockáztathatom mérnöki jó híremet. Mindenből csak a legeslegjobb anyagot engedje beépíteni! Presztízsünk függ ettől.
      - Világos.
      - A jövedelme mindent felülmúl, amit itt Angliában kereshetne. Mégse hosszabbítsa az építkezés idejét! Sőt! Igyekezzünk minél gyorsabban befejezni. Azt hiszem, olyan tapasztalatot szerez, hogy ezután annyi munkája lesz, amennyit akar... Különben nem találja, hogy a gróf kicsit bolondos?
      - Ha Széchenyi bolondos, akkor nem tudom, milyenek az okos emberek.
      - Okosság és bolondság nem zárják ki egymást. De a fő: mutasson teljes biztonságot...

      (...)

      Tierney Clark csak eleljött évente egyszer, legfeljebb kétszer, néhány napra. A nagy építkezés mindennapi munkáját Adam Clark vezette egyedül. És nemcsak a mindennapit, hanem a mindennap felbukkanó, azonnali intézkedést, új megoldást követelő munkát is. Egy nagy dunai híd építésénél, a gátaknál, oszlopok alapozásánál egyik percről a másikra kell dönteni - vagy elúszik az egész, a már kész munka is. Adam Clark megfelelő emelődarukat konstruál, munka közben nyert tapasztalatok alapján a gátépítésben új módszereket dolgoz ki és valósít meg. Oklevelet ugyan azóta se szerez, de bizonyos, hogy kevés mérnök volt, aki nálánál jobban megtanulta volna a hídépítést. Közben valami mentőszekrényt is kitalál, meg is csinálja, a kísérlet is sikerül. Többet nem tudunk. Ez a találmány eltűnt, elúszott. Ellenben áll és megmaradt az Alagút. Megmaradtak vasútépítési és csatornaépítési javaslatai, és megmaradt a nagy elképzelés a Budapestet végig átszelő nagy főútvonalról, mely kicsit elferdülve kiépült. A Népköztársaság útra gondolok, ahol hatvanöt évvel ezelőtt építették meg Budapesten a máig is egyetlen földalattit.

      (...)

      A híd ezenközben épül, jól és szépen. Még Tierney Clark, a tervező is második személy lesz: a főszereplő most a fiatal Adam Clark, az építés vezetője. (...) Adam Clark már nem a szerény gépész, hanem a nagy építkezés vezető főmérnöke. Úgy látszik, egyaránt jól halad a sznobosodás és az építkezés. Nyilván fehér már a keze, nem repedt, nem olajos. Széchenyi nemcsak mindenféle városépítési, hajógyári, sétányépítési ügyben kéri ki tanácsát, de sokszor, lám, már ebédre is meghívja, és mindenhová magával cipeli. Hol a szolnoki vasút megnyitására, hol Metternich bécsi villájának megtekintésére, hol a magyar színházba, saját páholyába. Meg arra is figyel, hogy nem nősül-e Clark, és ha beteg, kétségbeesik...
      Például 1845. március 15-én: „Adam Clark tegnap azt mondta, hogy a hármas számú pillér alapja négy nap alatt elkészül. Ó, Istenem... az alap elkészül. Csak A.C. az életével fizet érte. Micsoda zavarba jutunk.”
      Ez arra vonatkozik, hogy Adam Clark ez időben nemegyszer betegeskedik. Széchenyi meg mindenkit betegebbnek lát, mint amilyen. Saját közeli halálát minden héten megjósolta. (...) A munkásszármazás, sajnos, nem óv a sznobizmustól. A kivételes helyzet, melybe Magyarországon került, a nagy hatalom, mely az építés vezetésével jár, a jó fizetés bizony nyomot hagy a fiatal angol életében és nemcsak fiatal angolok életében és nemcsak a múltban. Ám nyomot hagy munkásvolta is. Méginkább a tudat, a biztonság, hogy kitűnően érti a mesterségét. „Independent” - írja róla Széchenyi egy alkalommal, és ebből magyarázza, hogy Clarkot nem szereti a hajógyár tisztviselője, Rau úr. (...) Adam Clark minden erejét, minden képességét beleadta a hídba. Pénzügyeiben azonban, akárcsak Tierney, nem feledkezett meg magáról, és a saját nélkülözhetetlenségére is vigyázott. Erre minden oka megvolt; nem felejtette el, hogy milyen csúnyán bántak vele, mikor a „Vidra” már kifogástalanul működött.

      (...)

      Adam Clarknek helyzete Pesten elég kényes volt, mert Széchenyi helyzete vált mindinkább kétségessé. Ő pedig szívvel-lélekkel Széchenyi embere.
      Például Széchenyit már 1843-ban rágalmazták, hogy sokat keres a híd részvényein. Adam Clarkről pedig azt híresztelik, hogy hatszázezer forinttal megszökött. A Jelenkor, a Széchenyihez közelálló lap felel erre „Egy kis fővárosi pletyka” címen, és megírja: Clark nem szökött meg; a kőbányákban van, hogy a kövek minőségét felülvizsgálja.
      Ó, igen. A rágalom kétélű fegyver. Ebben igaza van. Csakhogy az a bizonyos második él, sajnos, sokkal később vág. És megtörténhet, hogy már későn. A mi esetünkben csak bosszantotta az építőket.

      In: Lengyel József: Három hídépítő, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960. 142-144.; 146-147.; 148-151.; 154-155.; 162-164.; 166-167.


EPA Budapesti Negyed 9. (1995/3)Erdei Gy.: Bárczy István < > Tormay C.: A régi ház