EPA Budapesti Negyed 9. (1995/3)Ybl Miklós levele < > Finta József interjú

Feszl Frigyes
és megbízói

_____________
KOMÁRIK DÉNES

Feszl Frigyes (1821-1884) - a pesti Vigadó építője - a magyarországi romantikus építészet legeredetibb egyénisége, Ybl Miklós (1814-1891) mellett a kor legjelentősebb építésze volt, viszonylag kevés megvalósult és még kevesebb fennmaradt, a hazai közízléshez soha igazán közel nem kerülő műve ellenére. Egyben az egyetlen, aki az építészet területén a maga módján bekapcsolódott abba az általános hazai áramlatba, mely a magyarságot akarta a szellemi élet minden területén megnyilatkoztatni.
      Érthető, ha a jelentős építész, egyben különös pályájú alkotó megbízói iránt érdeklődés támad bennünk, ha szeretnénk megtudni, kikkel, milyen emberekkel, a társadalom mely rétegeinek képviselőivel volt kapcsolatban; ezek a kapcsolatok milyenek voltak, például személytelenül üzletiek (mint a nagy irodáknál) vagy személyes vonásokkal átitatottak, ilyen eredetűek stb.; építő és építtető közötti viszony milyen struktúrája volt működésére jellemző, melyek fordultak elő nála, melyiket preferálta, ha módja volt rá. Ez kapcsolódik az építő- és munkaszervezetbe való beleilleszkedés mikéntjéhez, melynek tág keretei ugyan szilárdan adva voltak, de azon belül már több, nem jelentéktelen különbséget mutató alternatíva kínálkozott választásra. Kérdés, hogy mindebből mi olvasható ki az akkor rohamosan átalakuló magyar társadalomra, polgárosuló világra nézve, melynek vizsgálatánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül mesterünk személyes viszonyulásait, beágyazottságát sem, mely utóbbi kapcsolódik természetesen az építő- és munkaszervezet milyenségéhez is.
      Mielőtt azonban ezekhez az - egyelőre szükségképpen csak vázlatos - vizsgálódásokhoz hozzáfognánk, idézzük fel röviden Feszl Frigyes életének és munkásságának főbb mozzanatait, hiszen az építtetőkkel való kapcsolatai s azok értékelése nem független ezektől. [1]
      Ausztriából származó, német anyanyelvű pesti patríciuscsaládban született, apja kőfaragómester volt, legidősebb bátyja, Ágoston 1848-tól 1874-ig Pest város tanácsnoka. Pesten szabályos céhes képzésben részesült, feltehetően Hild Józsefnél, majd 1839 tavaszától 1844 nyaráig vándorúton volt, melynek nagy részét Münchenben töltötte. Itt 1839-ben a Képzőművészeti Akadémiára is beiratkozott.
      1845-ben társult a hozzá hasonlóan pesti kőfaragó családból származó Kauser Lipóttal (1818-1877) és a kassai születésű Gerster Károllyal (1819-1867), mely társulás kilenc évig működött. Céhes mester csak 1866-ban lett.
      Munkáit stiláris szempontból két csoportba sorolhatjuk, a romantikus és a historizáló eklektikus művek csoportjába. Romantikus architektúrájában három vonulatot figyelhetünk meg, a gótizáló, keleties formálású „Rundbogenstil”-t és a magyaros formaszándékú alakításét. Teljes egészében vagy dominálóan gótizáló alkotása éppúgy viszonylag kevés van, mint kifejezetten magyaros formaszándékú, azaz parasztkariatidákat, állatfőket, vitézkötés-motívumot felhasználó műve. A romantikus munkásságának zömét kitevő sajátos „Rundbogenstil” architektúrája, ez a keleties-móros „félköríves stílus” Feszl egészen eredeti formaleleménye volt, melyben csipkeszerű és szőnyegszerű elemek ötvöződtek kubusos-sztereometrikus építészeti tagozatokkal. Romantikus alkotókorszaka nagyjából a Vigadó befejezéséig tart, mint ahogy országos viszonylatban is 1865 után kezd a középkorias romantika rohamosan háttérbe szorulni, kivéve bizonyos mértékig a templomépítés, emlékműformálás, kastélyépítés területét. E rezervátumokban Feszlnek is akad egy-egy romantikus terve vagy műve. Megadatott azonban a nagy romantikus mesternek, hogy utolsó megépült műveinek egyike és utolsó terve ezek sorába tartozzon. 1882-83-ban épült meg az egykori Sugárúton a Vigadó formavilágát alkalmazó Bányász-villa, és 1884-ben készítette a romános formálású, de Feszl-motívumokat sem nélkülöző kőbányai templom tervét.
      Ugyanakkor azonban élete utolsó húsz esztendejét szinte maradéktalanul a historizáló eklektika uralta, ellentétben a köztudattal, mely szerint mindvégig kitartott a romantika mellett, s éppen ezért nem is nagyon épített. A historizáló eklektika elfogadásáról tanúskodnak megépült és eddig felkutatott épületei, valamint igen nagyszámú terve a tervhagyatékban. Ugyanerről tesznek bizonyságot 1870-es Sugárút-tervei és az 1871-es városrendezési tervben szereplő új épületek rajzai vagy az ez időben készült pályatervei. Természetesen nem lehet kétség afelől, hogy romantikus korszaka, a romantikus formálás állt közel hozzá, ezt mutatják alkalmi vázlatai, álomtervei és az, hogy ha alkalma nyílott rá, még húsz év múltán is ebben a modorban tervezett, mint élete utolsó két munkájánál láttuk.
      Főműve a pesti Vigadó volt, melyen stílusának sajátságai, nemzeti építőművészeti stílusra való törekvésének jellege és kvalitása egyaránt megmutatkozik. Hogy a magyar nemzeti építőstíluson Feszl mit értett, elérését miként látta megvalósíthatónak, nem könnyű megállapítani. Művei világos választ nem adnak, erre vonatkozó gondolatait nem örökítette ránk, egykorú feljegyzés alig őrzött meg valamit. A kortársak és az utódok leginkább keleties formakincsében, „vitézkötéses” ornamentikájában, bajuszos magyar fejekkel díszített oszlopfőiben vélték a magyaros jelleget felismerni. Hogy ezek a nagy mester eszközei voltak, biztos. De törekvésének mélyebb rétegét fejezi ki az, amit az őt jól ismerő fiatalabb építész kolléga, Ney Béla jegyzett fel: „... megrendíthetetlen hite és meggyőződése volt, hogy a magyar lakóház »ámbitusával« építőművészetileg kiképezhető motívum, s hogy ebből kiindulva s a magyar ékítési mintákat fölhasználva az építőművészeti styl egy jellemző válfaját létesíteni nem utópia! ...” [2]. Ami a nemzeti építőstílusra való törekvést illeti, az - némi publicisztikától eltekintve - nem volt építészeti közügy, alkotóan csak Feszl Frigyes tette magáévá, s az ő elképzelésében is jórészt megmaradt szervetlen külsőségeknél. Szemléletével azonban két szempontból kiemelkedett kortársai közül. Az „ámbitusos” magyar lakóházhoz, tehát az ősi kúria mintájához visszanyúló törekvése külsőségek helyett valami immanens művészire, építészire irányult. A paraszti világra utaló elemek - bár művészileg külsőleges - alkalmazása pedig mutatja, hogy az építészetben is megtörtént a szemléletnek a rendi-nemzetitől a nép-nemzetihez való fordulása. Ezért és ennyiben volt jelentős Feszlnek a nemzet magakeresési munkájába való bekapcsolódása a saját területén, még akkor is, ha az előtte nyitva álló út, s az általa elérhető eszközök a cél megvalósítását nem is tették számára elérhetővé, és ha kérdéses is, hogy nemzeti stílust ily módon, tehát szándékosan, programszerűen egyáltalán meg lehet-e valósítani.
      Mindehhez hozzáveendő, hogy alkotó eredetiség és nemzeti jelleg az ő szemében mintegy egybeesett, s ha építészként formált, valójában mindig vitathatatlanul az elsőn volt a hangsúly. Ennek részletesebb bemutatására itt nincs terünk, de azt megemlíthetjük, hogy midőn pályája kezdetén a Gersterrel és Kauserrel való társulás célkitűzéseit összefoglalja, abban nemzeti stílus mint ilyen még nem szerepel, csak a hazainak mint egyedinek az arctalan univerzálissal szemben való érvényesítéséről, az egyhangúság csökkentéséről, tehát végső soron eredetiségről van szó. Ugyanakkor épületterveiben már az első években megüti azt a hangot, mely egész oeuvre-jére jellemző, melynek a későbbi művek inkább csak kibontását jelentik; „nemzeti”-nek tekinthető alakulást nem figyelhetünk meg. Illetve csak külsőségekben: a „vitézkötés”, a magyar fejes oszlopfő, a tükördíszítésként táncoló parasztfigurák alkalmazásában. Ugyanezt az asszociatív, tematikus magyarságot látjuk még később készült műromos, magyaros emlékmű-tervein, melyeken parasztfigurák szerepelnek kariatidákként.
      Noha Feszl Frigyes oeuvre-jében, mint láttuk, a nemzeti építőstílus valójában nem jelent meg, nem játszott szerepet, mégis érintenünk kellett, éspedig értelmező céllal kissé hosszabban is. Nemcsak azért, mert a dolog mesterünket valóban tartósan, komolyan foglalkoztatta, és mert e törekvés számontartása valódi építészeti teljesítményét elnyomó intenzitással nyomult mindenkor előtérbe a köztudatban, hanem és főképpen azért, mert tudnunk kell, hogy megbízói e vonatkozásban mivel álltak szemben. Mit igeneltek vagy utasítottak el, volt-e egyáltalán valami, amihez lehetett így - pozitívan, negatívan vagy semlegesen - viszonyulni.
      Feszl Frigyes személyében valójában nem elsősorban a nemzeti építőstílusra törekvőt, hanem - az autonóm művész mellett - a polgársághoz, a polgárosodáshoz kötődő alkotót kell látnunk. Munkássága jellegzetesen a polgársághoz kapcsolja, számukra tervez lakóházakat, villákat, családi sírkápolnákat vagy közösségi épületeket, mint a takarékpénztárak, a politechnikum, a színházak (a Német Színház pályaterve, a pesti nyári színház terve) vagy a pesti Vigadó. Fő megbízója két évtizeden keresztül egy polgári testület, Pest városa, amit alighanem bátyja támogatásának is köszönhet. Innen származott egyházi épületekre szóló megbízásainak nagy része is: a szervita templom-kolostor-plébánia együttes, a belvárosi plébániaépület, a ferencvárosi templom stb. De tervezett templomot magánmegbízó részére (Mayer János, 1853 vagy 1859) és polgártársai felkérésére is (kőbányai templom). Pest városához hasonlóan a nagyvárossá alakulni készülő Budapest építészeti-műszaki megvalósításán munkálkodó, európai mintájú Fővárosi Közmunkák Tanácsával is szoros volt a kapcsolata, legalábbis a kezdeti időszakban. E testülettel való együttműködése még feltáratlan, de tudjuk, hogy terveket készített a Sugárút kialakításához, valószínűleg az egykori Ferenc József-tér és esetleg egyéb terek rendezéséhez, valamint részt vett az 1871. évi városrendezési tervpályázaton.
      Megjegyzendő, hogy Budapest és közvetlen környékén kívül - a pályázatokat nem számítva - csak néhány munkájáról tudunk: egy tervről (Bia), egy villáról (Pilismarót), egy sírkápolnáról (Szob), egy csupán feltételesen neki tulajdonítható lakóházról (Kassa) és valamilyen, egyelőre nem világos szegedi szereplésről. Ez utóbbiba nem számíthatjuk bele a Gerster Károly tervezte, Vámos Ferenc által Feszlnek tulajdonított Feketeházat (1857), és függőben levőnek kell tekintenünk a szegedi helytörténeti irodalomban Feszl-névvel szereplő 1857-es királylátogatási díszépítmények szerzőségét. A keresztnév megörökítése nélküli adat ugyanis vonatkozhat ifj. Feszl Józsefre (1819-1866) is, kinek felesége szegedi születésű volt. Ami biztos, az egy díszmű terve Feszl Frigyes hagyatékában, mely három lábon álló halászlékondért mutat, fogóján magyar címerrel, peremén „Szegedi emlék” felirattal. Mindehhez hozzátehetjük, hogy ami biztos és meg is épült, az mind a kettő (Pilismarót és Szob) pesti megrendelő, Heckenast Gusztáv és a Luczenbacher testvérek számára készült. Tehát zömében a polgársághoz kapcsolódó munkássága egyben csaknem teljesen a két testvérvárosra, a későbbi Budapestre korlátozódik.
      E vonatkozásban meglepően hasonló, csak kisebb léptékű pályát futott be a romantikus építészet második vonalába tartozó, Feszl Frigyesnél némileg fiatalabb, de őt jóval túlélő Máltás Hugó (1829-1922). Az ugyancsak céhes mesterjog nélkül működő építésznek Buda város tanácsa volt két évtizeden keresztül egyik fő megbízója, majd az új főváros szolgálatában állott 23 évig a mérnöki hivatal vezető műszaki tisztviselőjeként. Budapesten kívül csak egyetlen munkájáról tudunk, a nagykőrösi kertészeti mintaiskola főépületéről.
      Az idézett analógia nyomán felötlik a kérdés, vajon nem hasonló volt-e a helyzet bizonyos mértékig a század többi városi (pesti és budai) építőmestere esetében? Vajon indokolt-e ennyire hangsúlyozni Feszl Frigyesnek a polgársággal való kiemelkedő és a fővárossal való szinte kizárólagos kapcsolatát? Amíg egészen szabatos és megbízható statisztikai adatokkal nem rendelkezünk, addig ez a kérdés teljesen megnyugtatóan nem válaszolható meg, de eddigi ismerteink alapján azért bizonyos közelítő áttekintés adható.
      A városi építőmesterek persze kinek építettek volna, ha nem elsősorban a városi polgárságnak, és hol, ha nem a városban. A pesti és budai céhnek azonban megvolt az a privilégiuma, hogy az ország egész területén építhetett, s ezzel bizony a mesterek többsége - érthetően - élt is. Ez az, amit viszont Feszl Frigyes feltűnően nem csinált. Ugyanakkor a Pesten kívüli megbízások többnyire nemesi udvarházakra, arisztokrata kastélyokra, esetleg ezek nagyobb gazdasági épületeire, valamint vidéki templomok építésére (pl. Wagner János) vonatkoztak. De az arisztokrácia budai és pesti palotáit is meg kellett valakinek terveznie, építenie. S ha a tervezők nem is mindig voltak pestiek, sőt hazaiak se, azért szép számmal van pesti és budai mesterek tervezésére példa Pollack Mihály működésétől Pán József budai Karácsonyi-palotáján keresztül Ybl Miklós közismert munkásságáig. Nos, mesterünk ez utóbbiból se vette ki a részét.
      Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy Feszl Frigyes esetében egyrészt bizonyos - részben véletlen diktálta - mennyiségi különbségről van szó, részben valami sajátos, habituális viszonyulásról, amit nehéz megfogalmazni, de egész életét, életvitelét áttekintve, nem lehet nem észrevenni. Ezt pályakezdésekor csupán érzékelteti - ha egyébként ezzel nem is áll egyedül -, hogy esze ágában sincsen, s még sokáig nem is lesz, céhes keretek közt működni, ami felé viszont Ybl korán megteszi az - igaz, kitartóan nem követett - első lépéseket. Ugyanakkor az ő - Feszl Frigyesével ellentétesen - országos munkássága, valamint sokáig szinte kizárólag az arisztokrácia megbízásaira való támaszkodása egészen más, mesterünkével a tárgyalt vonatkozásokban ellentétes jellegű pályaalakítást mutat. Mindezeknek természetesen nem szabad úgy tűnniök, mintha Ybl nem vette volna ki a maga részét a polgári fejlődésben való közreműködésből. A Gründerzeitre eső munkássága egymaga mutatja egy ilyen értékelés képtelenségét. Ezt azonban ő teljesen más úton-módon tette, amit itt most még csak vázlatosan sem érinthetünk. Így sem ebben, sem - a tények tükrében vizsgálva - egyéb vonatkozásban nincs alapja és értelme a két nagy mester szembeállításának, ahogyan erre korábban volt példa az irodalomban. Legfeljebb különbözőségük regisztráló és értelmező leírásáról lehet szó, s rivalizáló szembeállításuk még akkor sem helytálló, ha egyébként az egészséges szakmai és művészi versengés pozitívan értékelendő is.
      Feszl Frigyes pályája, mint láttuk, csaknem egy évtizedes társas viszonyban való működéssel kezdődött, így az építtetőknek Feszllel való kapcsolata azonos a Kauser-Feszl-Gerster társulással való kapcsolatukkal. Ezt szem előtt kell tartanunk, hiszen az ilyesminek jelentős hatása van a megbízók körének milyenségére. Kivált, ha figyelembe vesszük, hogy a triumvirátusban legkevésbé ő foglalkozott az üzletszerzéssel. E korszaka szempontunkból azért is jelentős, mert a társulás mindjárt az első években sok feladatot oldott meg, igényes és nagyszabású megbízásokat tudott szerezni, és egyáltalán, az együttműködés kilenc esztendeje igen termékeny volt. Ennek valószínű magyarázata az, hogy a cég három építésszel nagyobb teljesítő és átütő erőt képviselt, mint amilyet később Feszl egyedül; hogy az elmélyült építészmunka (Feszl), a műszaki tervezés (Gerster) és az agilis üzletszerzés (Kauser) megoszlott köztük, s hogy a kezdet kezdetén már olyan évtizedek óta működő kivitelező üzem állt rendelkezésükre, mint Zofahl Lőrincé (1791-1863). Nyilván nem csekély szerepet játszott a fiatalos pályakezdő lendület is. Itt jegyezzük meg, hogy - mivel munkásságukban az architektonikus formálás dokumentálhatóan Feszl nevéhez fűződik - ha alkalmilag a társulásról beszélünk is, szempontunkból Feszl Frigyesre gondolunk. És tudnunk kell, hogy az épületek cégszerűen akkor is a társulás nevéhez tartoztak, ha - szempontunkból joggal - Feszl műveként beszélünk róluk.
      A mondottak alapján érthető, ha klientúrájuknak egy jelentős, alapvető vonulata ekkor alakult ki. Természetesen vizsgálandó lesz majd, hogy - amennyiben maradandónak bizonyul a megbízóknak e köre - hogyan oszlik meg a társulás felbomlása után annak tovább működő tagjai közt.
      A megbízók e vonulatában két csoport, részben talán összefonódó jelenlétét figyelhetjük meg: Széchenyi István személyének, környezetének és a túlnyomórészt felvidéki (szepességi, pozsonyi), német eredetű evangélikus kereskedő-vállalkozó polgári rétegnek a szerepét. A Széchenyivel feltűnően hamar (már 1846 elején) létrejövő kapcsolat eredete a bizonytalanabb, sokféle oka lehetséges. Mindenesetre a korai kapcsolatteremtésen túl feltűnőnek kell tekintenünk, hogy még egy fél esztendő sem telik el a Hild által tervezett és épített sétatéri nagy ház befejezése (1846 májusa) után, s már javában Feszlék tervezik Széchenyi újabb házát, melyre ráadásul a gróf 1843-ban már készíttetett egy tervet a nagy mesterrel. [3]
      Az említett vagyonos pesti evangélikus polgárok ismeretségét feltehetően az ugyan katolikus, de kassai származású Gerster és rajta keresztül az ugyancsak kassai, Gersterrel baráti viszonyt fenntartó, evangélikus Henszlmann Imre (1813-1888) közvetítette. Megjegyzendő, hogy a sikeres, vagyonosodó pesti kereskedő rétegben feltűnő az evangélikusok számarányukat felülmúló részvétele [4]. Feszl és társai klientúrájában való feltűnően nagy szereplésüknek bizonyára ez az egyik oka, de hihetően az említett kapcsolatok révén kialakult ismeretség-láncolat volt a sokkal lényegesebb.
      Ami Széchenyi megbízásait illeti, azok közül egy kivételével nem valósult meg semmi [5]. Amit ismerünk, azt a részben megmaradt tervek, vázlatok alapján ismerjük. Így a Felső-Dunasoron építendő háromemeletes saját házat (1846-47), az Ipartanoda épületét (1847), a szervita templomkolostor-plébánia együttes tervét (1847), melynek tulajdonképpeni megbízója Pest városa volt, csak bizottsági tagként a terv készíttetését intéző Széchenyi juttatta Feszléknek. Ezen kívül a Széchenyi-sétatéren kioszkot építtetett velük, és egy zenepavilon vázlata is fennmaradt (1847).
      Széchenyi István bizalmas köréhez tartozott a vasmegyei nemesi családból származó Bertha Sándor (1796-1877) ügyvéd, a reformkori mozgalmak agilis szervezője, aki Fáy Andrással részt vett a takarékpénztárak felállítását célzó törekvésekben, az első hazai takarékpénztárnak mindvégig választmányi tagja volt, és aki 1847-48-ban háromemeletes házat építtetett a Nemzeti Múzeummal szemben (V. Múzeum krt. 23.). Erről az épületről 1877-ben kelt végrendeletében a következőt írja: „Hadd maradjon egy ideig e ház azon a néven (ti. Bertha-ház), melyet gróf Széchenyi István kívánságára építettem 3 emeletesre, s mint ilyen első volt 20 évig a pesti Országúton, a boldogult gróf szerint egykor boulevard alakot öltendőn. 35 évig voltam (1825-1860) a boldogult gróffal benső ismeretségben... Legyen e ház emlékje amaz egykori jó viszonynak, mely közöttünk volt, s emlékeztesse a jövő kort, hogy a Múzeum körúti házak magassága és szépsége gróf Széchenyi fejében fordult meg legelőször...” [6]. Mindezek alapján szinte biztosnak tekinthetjük, hogy építő és építtető kapcsolata Széchenyi ajánlása nyomán jött létre.
      Bár Bertha Sándornak a Budai Takarékpénztár alapításában és működtetésében semmilyen szerepe nem volt, a takarékpénztárakkal kapcsolatos említett tevékenysége következtében elképzelhető, hogy személyes kapcsolatok útján befolyásolta az építész kiválasztását a székház 1847-ben történő építésekor, még ha ez nem is több számon tartandó lehetőségnél. Kauser-Feszl-Gerster az üzleteket, hivatali helyiségeket és lakásokat tartalmazó, egykor a mai Várbazár középrésze helyén álló székházat átalakítás, emeletráépítés és új homlokzat formálásával alakította ki.
      A Feszl Frigyest foglalkoztató megbízók említett másik csoportjának tagjai közül Széchenyi a Jurenák testvérekkel és Frölich Frigyessel volt szorosabb viszonyban. Az Oszvald testvéreket csak a sétatérre néző Nádor utcai házukkal (építési engedély: 1846. június 23.) kapcsolatban említi naplója, de feltehetően ettől függetlenül is ismerte őket, mint ahogyan nyilván különböző intenzitású kapcsolatok fűzték a pesti polgárság és a kereskedelmi élet vezetőihez, kiknek köréből Feszl nem egy megbízója kikerült. Ennek ellenére úgy tűnik, ha közülük egyáltalán valaki Széchenyi révén jutott el az ifjú triumvirátushoz, akkor az Jurenák Frigyes Vilmos volt, a ferihegyi villa építője. De a megbízók e körét, s benne kivált a már említett kiemelkedő evangélikus kereskedői réteget feltehetően inkább a Gerster-Henszlmann ismeretség közvetítette.
      E közvetítés talán leginkább tetten érhető az 1850 körül épült pilismaróti Heckenast-villa esetében. Építtetője Heckenast Gusztáv (1811-1878) pesti könyvkereskedő és könyvkiadó volt, a kassai német ajkú evangélikus gyülekezet (annak idején Henszlmannt is keresztelő) lelkészének fia, s az eperjesi kollégiumban a vele közel egyidős Henszlmann iskolatársa, kivel ez időben könyvkiadói kapcsolatban is állott.
      A prosperáló, túlnyomórészt evangélikus megbízók közt, kik egymást többnyire nyilván ismerték, de egy részüket rokoni szálak is fűzték egymáshoz, találjuk Balassovits Pétert, Frölich Frigyest, Jurenák Frigyes Vilmost, Kochmeister Frigyest, az Oszvald testvéreket s bár teljesen nem sorukba tartozik, de számunkra fontos szerepe miatt itt említjük Zsivora Györgyöt is. Végül nem megbízóként, hanem alkotóként érdemes lesz egy pillantást vetni az egyikükkel rokonságba is keveredő Marschalkó Jánosra.
      Közülük szempontunkból legfontosabb a Jurenák- és a Frölich-család. A részben pozsonyi, részben zempléni eredetű családból, melynek egy része az Alföldön is birtokot szerez, és ott meggyökeresedik, Jurenák Frigyes Vilmos kerül kapcsolatba Feszl Frigyessel, és építteti meg még valószínűleg 1848 előtt az akkor Vecséshez tartozó Ferihegy-pusztán villáját, vagy ahogy ő nevezi, kastélyát. A Jurenák-családból az 1850-1870-es évek pesti címjegyzékeiben Pál (1795-1876) vaskereskedő, József (1886 előtt) gyógyszerész és gyáros, Károly ügyvéd és Ede (1818-1894) hajóskapitány nevével találkozunk. Jurenák József felesége révén Frölich Frigyes sógora, ki 1841-ben társult be az akkor nemrég alapított sztearingyertya-gyárba, melyet aztán továbbfejlesztettek. Jurenák József később, az ötvenes évek derekán Pozsonyba telepedett át. Egyik leánya, Stefánia 1867 után Heckenast Gusztáv negyedik felesége lett. Lehet, hogy Heckenastnak - cége 1873-ban történt eladása utáni visszavonulása, házépítése felesége esetleges pozsonyi vonzódásával, családjának itteni rezideálásával függött valamiképpen össze. E rokoni kapcsolatok - mint a majd még ezután láthatók is - érzékeltetik e társadalmi csoport belső kohézióját, személyes kapcsolataik kiterjedtségét, állandóságát.
      A Pesten született szepességi származású, a Jurenák-családdal - mint láttuk - szorosan rokonságban álló Frölich Frigyes (1811-1891) a pesti kereskedelmi élet ügyvédi vizsgával is rendelkező kiemelkedő, vállalkozó szellemű tagja volt. Háromemeletes lipótvárosi házát (V., Sas utca 3.) 1853-54-ben építteti. Lehetséges, sőt valószínű, hogy a Feszl-triász és az építtető Frölich Frigyes kapcsolata Henszlmann révén adódott, s noha a Jurenák-közvetítés sem kizárható, ez a valószínűbb. Akárhogy is volt, itt is jól tetten érhető Henszlmann Imrének kapcsolatbiztosító vagy legalábbis kapcsolatszilárdító szerepe. Fejérváry Gábornak ugyanis, Pulszky Ferenc műgyűjtő nagybátyjának, akit utolsó éveiben Henszlmann és felesége gyámolított, ápolt - 1851 novemberében kelt gyászjelentésének tanúsága szerint - Zsivora György és Frölich Frigyes volt a végrendeleti végrehajtója, vagyis bizalmi embere.
      Érdemes megjegyeznünk, hogy Frölich Frigyes új házában lakott rövidebb ideig Jurenák Károly ügyvéd és egy bő évtizeden keresztül (1866-ig) Jurenák Ede (1818-1894), a Dunagőzhajózási Társaság említett hajóskapitánya. Ez utóbbi annyiban érdemel figyelmet, hogy talán ő közvetítette a kapcsolatot, melynek nyomán Feszl tervezte meg Dominico Ferro jubileumi serlegét 1863-ban, esetleg korábban, 1857-ben a Masjon-emlékbillikomot is. Dominico Ferro a Társaság hajózási felügyelője volt, és annak kapitányaitól kapta ezt a serleget 25 éves szolgálati jubileuma alkalmából. J. A. Masjon hajóskapitány és hajóépítő volt, aki először a Dunagőzhajózási Társaság szolgálatában működött, majd 1844-től az óbudai hajógyárat vezette 1856 végéig. A távozó igazgatót 1857-ben tisztelték meg a gyár tisztviselői és munkásai az említett díszserleggel.
      A családi összefonódások közül ide kívánkozik annak említése, hogy Frölich Frigyes unokája, Irma annak a Giergl Imrének volt a felesége, kinek apja (Henrik) Marschalkó János sógora volt, lévén hogy testvérét, Giergl Hedviget vette el feleségül. A Feszl Frigyessel többször együtt dolgozó Marschalkó János (1819-1877) esetében nem annyira ez a véletlenszerű, a nem szepességi és katolikus családon keresztül adódó rokonság, hanem szepességi származása, evangélikus hovatartozása volt a lényeges. Ugyanaz a tényező, mely a triászt megbízóinak egy meghatározó, döntő csoportjához vezette el, játszott feltehetően itt is lényeges szerepet abban, hogy a szobrász 1846-os [7] külföldről történő hazatérése után, 1847 elején már együtt dolgoztak a Széchenyi-házban lévő Steingassner-kávéház belsejének kialakításában.
      Visszatérve Feszl Frigyes e társadalmi csoportból verbuválódó megbízóihoz, még három nagyobb, illetve jelentősebb ház építtetőjéről szeretnénk megemlékezni. Náluk a kapcsolatteremtés olyan közvetlenül nyomon követhető útját, mint az előzőeknél, egyelőre nem ismerjük vagy nem valószínűsíthetjük. Velük kapcsolatban csak az a nyilvánvaló tény állapítható meg, hogy az evangélikus kereskedő-iparos réteg tagjai voltak, s elsősorban az így adódó közvetítést tételezhetjük fel. De nem szabad elfeledkeznünk arról sem, ami végül is az eddig szereplőkre és a később szóba kerülők egy részére is érvényes, vagyis hogy e személyek egymással a kereskedelmi élet és a városigazgatás vezető grémiumainak tagjaiként is szoros érintkezésben álltak.
      Feszl Frigyes lakóházai közül a legfontosabbat, a mai napig álló háromemeletes V., Nádor utca 22. sz. épületet az evangélikus és valószínűleg szepességi származású, de budai születésű Oszvald testvérek építtették 1846-48-ban. Oszvald Antal (szül.: 1817) és Oszvald József (szül.: 1820) a „Brüder Oszvald” néven bejegyzett nürnbergiáru-nagykereskedő cég tulajdonosa volt. József 1850 körül - pesti cégtársi szerepét megtartva - Bécsben telepedett le, szerzett ingatlant, s lett ottani nagykereskedő. A pesti üzletet ezután Oszvald Antal vezette, ki többek között a kereskedelmi bíróság ülnöke, a Magyar Kereskedelmi Bank és a Pesti Lloyd Társulat elnöke is volt, tehát a pesti kereskedelmi élet vezető és befolyásos szereplője.
      A Tolna megyei Gyönkről származó Balassovits Péter (szül.: 1802) cukrászmester, az ottani evangélikus lelkész fia csak vallása, s nem felvidéki származása révén tartozik az eddig felsoroltak csoportjába. Az V., Váci utca 57. sz. alatti kétemeletes házát 1848-49-ben építtette.
      Az evangélikus kereskedelmi életből származó megbízók csoportjának legjelentősebb tagja a később (1876-ban) osztrák bárói rangra emelt, soproni születésű Kochmeister Frigyes (1816-1907) nagykereskedő, kinek ősei a XVII. században telepedtek meg a Felvidéken. 1842-ben Pesten drogista- és terményüzletet nyitott, majd ezután minden nagyobb kereskedelmi vállalkozás részese volt. Részt vett a Pesti Lloyd Társulat, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde és a Magyar Hitelbank megalapításában és vezetésében Feszl és társai a pilismaróti Heckenast- és a ferihegyi Jurenák-villa mellett harmadik jelentős villaépületüket neki építették 1852-ben a budai Svábhegyen. A favázas, svájci modorú lak a Budakeszi út 71. sz. alatt ma is áll.
      Szembetűnő, hogy Feszl Frigyesnek az arisztokráciával - Széchenyi mellett két kisebb kivételtől eltekintve - nem volt kapcsolata, s bár azonosítatlan kastélyvázlat akad rajzai közt, romantikus kastélyaink közül - mai ismerteink szerint - egy sem fűződik nevéhez, ellentétben Ybl munkásságával. Az is érdekes, hogy az arisztokrata Széchenyi nem közvetített a triumvirátus és mágnás barátai, ismerősei között - bár ennek oka lehet mintegy két és féléves együttműködésük 1848-ba torkolló rövidsége -, viszont a polgári származású Zsivora György (1804-1883) révén jutottak az említett két másik arisztokrata megbízásához: az egyikhez biztosan, a másikhoz valószínűsíthetően. A Tolna megyei Sárszentlőrincen született Zsivorának, az 1848-ban kinevezett első nem nemesi szeptemvirnek, arisztokrata körök kedvelt, sokat foglalkoztatott ügyvédjének ebben rejlik szempontunkból a jelentősége. Az imént láttuk az evangélikus Fejérváryval, Henszlmannal, Frölichhel való, e tekintetben meghatározó kapcsolatát. - A Kálvin téri református templom kriptájában nyugvó gróf Zichy Manóné 1854-ben készült síremlékének megbízója dokumentálhatóan Zsivora György, az elhunyt végrendeleti végrehajtója, de szerepe valamiképpen - Feszl Frigyes csődiratainak tanúsága szerint - megoszlott gróf Andrássy Manóéval. A másik ilyen megbízás, amire utaltunk, az evangélikus vallású gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok, az aradi tizenhárom egyike síremlékének ismeretlen időpontban készült tervére vonatkozott. Zsivora közvetítő szerepének valószínűsítéséről itt nincs módunk részletesen beszélni. Csupán megemlítjük, hogy báró Podmaniczky Frigyes 1859 nyarán eladta „aszódi kis házát” annak a gróf Bethlen Józsefnek, aki 1854-ben feleségül vette a vértanú tábornok özvegyét, s aki - Podmaniczky szerint - „célszerűbbnek vélte családjával itt letelepedni, mint akár Torontál megyében, akár Erdélyben”. [8] Podmaniczkyt ugyanakkor nemcsak evangélikus vallása, az arisztokrácia tagjainak a keresett ügyvéddel való jó kapcsolata, hanem az is összefűzte, hogy Zsivora fiatal korában nevelőként járt a családhoz, s különösen Júlia nővérét oktatta eredményesen a magyar nyelvre.
      Az arisztokráciával való e szerény kapcsolat regisztrálása után - mielőtt polgári megbízóinak a már ismertetett jelentős kereskedő rétegén kívüli további csoportjai felé fordítanánk tekintetünket - érintenünk kell a köznemességgel való kapcsolatait. Erről azt mondhatjuk, hogy gyakorlatilag nem, pusztán névlegesen létezett. Az egy-két felmerülő ilyen személy ugyanis (Bertha, a Spiegelből nemesített Tüköry Sándor, Glósz Ferenc, Palikucsevni, Majthényi stb.) szerepét tekintve és szempontunkból nézve alig egyéb, mint polgári igényű, polgári rendeltetésű városi épületek építtetője. Olyan megbízásokról, mint amilyenekkel később Gersternek és Kausernek volt dolga - például a katymári Latinovits-kastély, a kelebiai (igaz, báró) Redl-kastély - vagy korábban Wieser Ferencnek a nagylónyai Lónyay kastély esetében, Feszl Frigyes munkásságában nem tudunk.
      Feszl Frigyes Kőbányához fűződő, ifjúkora óta növekvően erős kapcsolata számlájára írandó klientúrájának sajátos struktúrájú része, melynek jelentős hányadát a Kőbányára települt sertéskereskedők tették ki. Ez a kereskedelem növekvően oly jelentős volt, hogy sertésszállásain az 1870-es években már az egész országból, sőt a Balkánról is érkező, s innen Európa nagy piacai felé továbbítandó sertéshadakat adnak-vesznek. A dúsgazdag sertéskereskedőknek való építés két nagyobb példája az oeuvre-jében kiemelkedő szerepet játszó, 1847-48-ban Glósz Ferenc (1789-1863) számára épült kétemeletes ház, mely egykor a VII., Rákóczi út 16. helyén állott, és a háromemeletes, historizáló eklektikus architektúrájú belvárosi Porszász-ház, mely 1868-69-ben épült Porszász Antal (1797-1868) számára, s kinek jellemzően 1855-57 között több balkáni utazásáról tudunk. A kőbányai sertésszállások tulajdonosai azonban nemcsak sertéskereskedők, hanem vendéglősök és szállodások is voltak, akik a vidékről feljáró sertéskereskedőknek szállást adtak, és sertéseiket is elhelyezték. A tervhagyatékban több tervet és vázlatot találunk kisebb szállodákhoz, fogadókhoz, melyek ilyenformán csaknem teljes bizonyossággal Kőbányára készültek, s az ottani sertéskereskedelem forgalmával függtek össze. A tervezett szállodák helye - egy sorozat, illetve egy vendéglő kivételével - nem ismeretes, valamint egyelőre az sem, hogy megépültek-e. A homlokzatok architektúrájából arra következtethetünk, hogy a tervek az 1870-1880 körüli években készültek.
      Feljebb azért kellett sajátos struktúrájúnak neveznünk a Kőbányával kapcsolatos klientúrát, mert nagyobb szabású épület és (jelentős mértékben) fészer; városi lakóház, sertésszállás, vendéglő; kisebb ipari épületek és sörgyárak egyaránt kikerülnek a keze alól, mint ahogy megbízói megoszlanak vagyonos kereskedők, nagyvállalkozók és jelentéktelen kiskereskedők, ingatlantulajdonosok közt. Kőbányával való ilyetén kapcsolatából ered, hogy több építési munkát vállal itteni birtokos társainak máshol is a város belső részein, a budai hegyekben, a Városliget környéki villanegyedben.
      Nem várt kép tárul elénk, ha azt vizsgáljuk, milyen szerepet töltött be az ez időben mind számbelileg, mint anyagilag rohamosan gyarapodó zsidóság Feszl munkásságában. Azt fogjuk látni, hogy a Dohány utcai zsinagóga építésében játszott szerepe ellenére az egyes zsidó építtetők igen ritkán fordulnak hozzá. Magával a zsidó hitközséggel korán kapcsolatba került, midőn az 1850 utolsó napjaiban megbízta - a nekik régen dolgozó Hild József mellett - a Dohány utcai zsinagóga tervének elkészítésével. Két terv készíttetésének magyarázata valószínűleg a hitközségen belüli különböző beállítottságú, ízlésű csoportosulások, frakciók létezése volt, a Kauser-Feszl-Gerster társulás terve tehát a stílusvita eldöntésében volt hivatva szerepet játszani. Bár az akkori építészek mindegyike képes volt különféle stílusokban tervezni, számunkra nyilvánvaló, hogy Feszl Frigyes irányulása különösen alkalmas volt e célra. Mivel azonban 1850-ig még alig volt alkalma a csupán 1845 óta működő fiatal építésznek ezt széles körben megmutatnia, joggal tételezünk fel valamilyen - általunk ismeretlen - személyes ismeretséget, kapcsolatot is a megbízás mögött. Nem lehetetlen, hogy Feszlt éppen Hild József ajánlotta, aki őt jól ismerte, és több jel szerint támogatta, rokonszenvezett vele. A tervből azonban nem lett semmi, a templom végül is a bécsi Ludwig Förster elgondolása szerint valósult meg. Hét évvel később azonban, mikor a hitközség 1857 végén a befejezéséhez közeledő épület tervezőjével összekülönbözött, és tőle megvált, a befejező munkálatokhoz, a szentély kialakításához 1858-ban Feszl Frigyest vették igénybe. Tíz évvel később pedig, 1869-ben vele terveztették meg a Hajós utca egyik bérelt házának udvarában felépítendő kis szárnyasállat-vágóhíd épületecskét. [9]
      A hitközséggel meglevő tartós és jó kapcsolat ellenére - mint mondtuk - mesterünk oeuvre-jében kevés, pláne nem számottevő zsidó megbízóval találkozunk. Ezektől is inkább csak jelentéktelen kis munkákat kap, egy részüket Kőbányán. Így például Herzl Jakab [10], Lővy Áron [11], a Légrády testvérek [12], Popper és Domán [13], Stern Simon [14], Schiffer Alojzia [15] nevét említhetjük.
      Jelentősebb zsidó megbízót - igaz, megvalósulatlan - tervvel csak egyet ismerünk, Freystädtler Antal (1814-1892) [16] személyében. Számára készített Feszl az egykori Váci út és Ó utca sarkára (VI., Bajcsy-Zsilinszky út 21.) egy korábbi, finoman kidolgozott romantikus tervet 1861 körül, és egy későbbi, részben vázlatosan megrajzoltat 1867 után, mely már a megváltozott közízlésről tanúskodik. Végül is Freystädtler Otto Wagnerrel és Kallina Mórral az ún. „Iparudvar”-t építtette meg itt 1871-72-ben. [17]
      Miután Feszl megbízóinak néhány markáns és meghatározó csoportját részletesebben is bemutattuk, villantsunk fel még néhány nevet, hogy ezzel is érzékeltessük építtetői széles rétegének milyenségét, kliensi palettájának - nyilván véletlen is szülte - tarkaságát. Így Becker (később Baróti) Károly pékmesternek, Pest város 1848-ban, 1861-ben és 1867-ben bizottsági tagjának 1848-ban tervezett a mai Kossuth Lajos utca 11-ben átalakítást, bővítést. Ez gyakorlatilag új, kétemeletes ház lett volna, igényes homlokzattal, de csak egy része készült el; Pfeffer Ignácnak a Diana fürdő kisebb átalakítását (1850); a Ráth-testvéreknek kisebb, szabadon álló házat (1852). Síremléket Jálics Ferencnek (1795-1874), Mosonyi Mihálynak (1814-1870), Carlo Emanuele di Barbieri (1822-1867) olasz karmesternek és zeneszerzőnek, a pesti Nemzeti Színház operakarmesterének. A természetesen adódó kapcsolatok nyomán iparostársainak is dolgozott, így például Strommayer József kőfaragómesternek 1863-64-ben házat épített, Ohnhaiser Károly ácsmester családjának pedig síremléket tervezett a Kerepesi temetőbe. Tervezett továbbá az Üllői úton dr. Turnovszky Frigyes udvari fogorvos részére, Borsos József festő számára a Szép Juhászné fogadó bővítésére (1871), a Luczenbacher testvéreknek (1852) stb. Kerültek ki kisebb-nagyobb ipari, üzemi épületek is a keze alól, így Schlick Igánc (1862) vagy a pesti Dohánygyár részére. A Dreher sörgyárnak többek közt az első nagy üzemi épületét (1863) tervezte és egy óriási istállóépületet is (1874). A meg nem valósultak közé tartozott a „Gerenday-féle emlékmű- és építési anyag” rt. palotájának 1872 körül készült terve, mely háromemeletes bérházat, földszintjén pedig bemutatótermet, műhelyeket, lerakatot foglalt volna magában.
      Érdekes, hogy a jelek szerint saját családja alig vette igénybe munkáját. Tudunk egy távolabbi rokona, Hajagos Johanna részére végzett átalakításról (1850), s közelebbi rokonainak készített egy-két kisebb tervéről.
      Mint már említettük, különösen jellemző volt rá a különböző polgári testületekkel való kapcsolata. Ebben messze legjelentősebb volt az, ami Pest városához fűzte. A legkorábbi a szervita templom-kolostor-plébániaegyüttes megvalósulatlan terve volt (1847), ezt követte a „városi képviselők házának”, azaz reprezentatív közgyűlési terem befogadására szolgáló épületnek a tervezése 1848-ban, melynek építése el is kezdődött, de a szabadságharc bukása következtében abbamaradt. A város mint kegyúr ennek felhasználásával építtette meg 1854-55-ben, Feszl terve szerint, a belvárosi plébánia kétemeletes épületét. Pest városától kapta megbízását élete főművére, a Vigadóra (1859-1865), majd ennek kiegészítéseként az elpusztult Német Színház helyére építendő bérházra 1865 tavaszán, mely aztán másképpen, nem az ő terve szerint valósult meg. Közben a ferencvárosi templomra készített tervet ismét a város mint kegyúr számára. Tervezett köztéri kutakat (1859), lámpákat, tudunk terveiről a belvárosi Szentháromság emlékre (1859), efemer díszépítményekre 1857-ben (királylátogatás), 1865-ben (az érkező uralkodó részére) és 1867-ben a király koronázásakor, mely utóbbi alkalommal a koronázási domb meg is valósult. A teljesség igénye nélkül említhetjük még a Kerepesi temető 1860 után készült kapuit, rácsait és az Eötvös-féle közoktatási törvény nyomán kibontakozó nagyarányú iskolaépítési programba való bekapcsolódását 1873-74-ben. Öt elemi népiskola és egy polgári iskola építéséről van tudomásunk.
      A Fővárosi Közmunkák Tanácsához fűződő, eddig kevéssé feltárt kapcsolatáról már volt szó. Csak félig-meddig tekinthető testületnek, inkább kibontakozó vállalkozás volt a Dunagőzhajózási Társaság és az Óbudai Hajógyár, melyekkel szemmel láthatóan volt valamilyen, egyelőre nem tisztán kirajzolódó kapcsolata.
      Feltűnően gyakran vesz részt pályázatokon, ellentétben a kor befutott, megbízásokkal elhalmozott, nagy vállalkozó építészeivel (Pollack, Hild, Zitterbarth, Kasselik), de másokkal is. Nem lehet nem észrevenni, hogy itt - a nyilvánvaló egyéni, lelki alkatbeli hajlandóságon kívül - a viszonylag új, demokratikus mentalitású tervezési, megbízásszerzési formához való, számára természetes vonzódásról is szó van, ellentétben környezetének a régi, patriarchális világban való otthonosságával. Ez rokon azzal, hogy - amíg teheti - nem céhes keretek közt akar dolgozni, hanem a céhtől, s egyáltalán az ipartól - amennyire lehet - emancipálódni törekszik. Ilyen továbbá a társas viszonyban, cégszerűen való működés, mely tudtunkkal nemcsak Pesten, de az országban is az első igazán tartós (kilenc évig fennálló) ilyen vállalkozás, még ha csak szóbeli megállapodáson nyugodott is.
      A pályázatok esetében sem a feladat jellege, sem a kiíró testület milyensége nem jellemző Feszl vonzódására, csupán a pályázat már említett demokratikusabb és kötetlenebb vállalkozási formájának kedvelése (pesti Német Színház, Országháza, a bécsi Votivkirche, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár székháza, a debreceni református Kistemplom, Budapest városrendezési terve, a nagykanizsai városháza, a régi Műcsarnok).
      Valószínűleg részben egy tőről fakad a pályázatok és a társas működés iránti alkati vonzalma a fantáziatervek készítése iránti hajlandóságával. Nem minden ilyen tervéről tudjuk ma még egyértelműen megállapítani, hogy nem állt mögötte reális megbízás, de többről igen: például a Magyar Tudományos Akadémia székházának tervéről vagy a műromos magyaros emlékműtervekről. Mindezeknél azt érezzük, hogy szabadabban, kötetlenebbül, a praktikus követelményekkel kevesebbet foglalkozva alkothat.
      Az építtetők jellemző csoportjainak korábbi felvázolása és az egyes megbízók körének futólagos jellemzése után itt, a városi megbízásokhoz és a pályázatokhoz kapcsolódva látszik helyénvalónak egy nemleges megbízói réteg említése, mely még az arisztokráciánál is kevésbé lép be Feszl Frigyes életébe. Az egyházak, sajátos módon az izraelita hitközséget kivéve, eddigi tudomásunk szerint közvetlen megbízóként nem jelennek meg. Feszl templom-, kolostor-, plébániatervei más módon születnek. Mint részben már láttuk, Pest városa rendelte meg a kapucinus együttes, a belvárosi plébánia, a Nagymező utcai polgári iskolába belefoglalt terézvárosi plébánia, a ferencvárosi templom tervét, és talán a Kerepesi temető számára készült az a - ily módon megvalósulatlan - temetőkápolna-vázlat, melyet Feszl László leszármazottai őriztek meg. Pályázati kiírás alapján foglalkozott a bécsi Votivkirche nagyszabású feladatával és a debreceni református Kistemplom kiépítésének tervével. Civil felkérés alapján jutott olyan feladatokhoz, mint a kőbányai plébániatemplom tervezése, amit ottani polgártársainak köszönhetett vagy Mayer János kisebb templomnak is beillő kápolnája. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tervhagyatéka még tartalmaz néhány kisebb templomtervet, illetve vázlatokat, melyekről semmit sem tudunk, de az összkép várhatóan aligha fog megváltozni.
      A Kauser-Feszl-Gerster társulás klientúrájának Feszl Frigyes kilépése (1854. június 30.) utáni alakulását röviden szemügyre véve először azt kell rögzítenünk, hogy a társak későbbi munkássága - sok részadat ellenére - nem áll oly részletesen előttünk, mint mesterünké, így csak mérsékelt érvényű megállapításokat tehetünk. Mindenesetre feltűnő, hogy a közel egy évtizedes együttlét után klientúrájának eddig ismert nevei (az egy izraelita hitközség és természetesen Pest városa kivételével) nem jelennek meg többé Feszl oeuvre-jében. Így például Heckenast Gusztáv új, háromemeletes kiadó- és nyomdaépületét, a meglevő fölhasználásával, 1861-62-ben Diescher Józseffel - tehát még Gerstert is mellőzve - építteti meg az akkori Egyetem utcában. Amit Feszl társairól e tekintetben tudunk, az sem sok, legfeljebb Gersterről van több adatunk. Az Oszvald testvérek 1864-ben vele (és akkori társával, Frey Lajossal) építtetik át Nádor utcai házukat szállodává; Becker Károly vele végeztet Hatvani utcai házán 1862-ben kisebb átalakítást, bővítést, és 1865-ben egy másik épületén foglalkoztatja; Pfeffer Ignác pedig 1862-ben és 1864-ben végeztet kisebb munkákat a Diana-fürdő épületén. Végül Széchenyi nagycenki templomának terveztetésével kapcsolatban merül fel a neve 1860 januárjában: „... őt a grófné pártfogolta, előnyére számították azt is, hogy Széchenyi pesti házában lakott”. [18]
      Az építtetők és csoportjaik megoszlása, általános és részleges jellemzőik különféle megállapításokat tesznek lehetővé történelmi, művészetszociológiai, művészeti és egyéb szempontból. Egy építész megbízói körének milyensége, struktúrája sokat elmond magáról az építészről, de a rajta kívül álló lehetőségekről vagy azok hiányáról is. A megbízók anyagi helyzete (milyen nagy léptékű, esetleg monumentális építkezésekre vállalkozhatnak), foglalkozása, társadalmi helyzete (milyen rendeltetésű épületekre van szükség) és mentalitása (mennyire stimuláló szerepű akár nyitottságával, nagyvonalúságával, akár határozott, igényes ízlésvilágával) révén sok mindent befolyásoló szerepe nem lényegtelen. Mindebből láthattunk valamennyit, amennyire a rendelkezésre álló adatok rá tudtak világítani. Ennek kiegészítéséül a művészi, esetünkben stiláris befolyásról tudunk még valamennyit elmondani, ami - lévén szó a 19. századról - stíluspreferenciákat jelent. Ennek két fajtáját kell megkülönböztetnünk: az általános ízlésváltozást és az egyéni vonzódást. Ahol Feszl Frigyes az általános stílusváltozást követi (erről 1865 után beszélhetünk), ott is megbízói igény kielégítéséről van szó, hiszen, mint láttuk, Feszl rokonszenve és otthonossága megmaradt sajátos romantikus modusa mellett, de a megbízói igény tételes megfogalmazását nem kell feltételeznünk. Ilyenre csak akkor indokolt gondolnunk, ha az általánostól való eltérést látunk, például a Vigadó formavilágával operáló Andrássy úti Bányász-villa esetében 1882-83-ban, vagy ha a romantika világán belül a mesterünk által általában nem kedvelt gótizálással találkozunk. „Szinte panaszkodott akkor, amikor tőle egy alkalmatlan gót stylű tervet kértek” - jegyezte fel Kauser József. [19] Ilyen építtetői igényre kell gondolnunk a Glósz-ház esetében vagy a „városi képviselők házá”-nak tervénél. Ez utóbbi esetben nyilván nem az építtető városi testület alapvető és általános ízléséről volt szó, hanem arról, hogy az új, egyben ünnepélyes funkcióhoz az új, egyrészt divatos, másrészt a fennkölt középkort idéző stílust találták őszintén illőnek.
      A néhány évvel később épült belvárosi plébániaépület esetében nyilvánvalóan az játszott szerepet, hogy a gótikát par excellence keresztény, vallásos stílusnak tekintették. A bécsi Votivkirche terve teljesen gótizáló, amire Feszlnél alig van példa, monumentális terveinél egyáltalán nincsen, de ezt itt a pályázati kiírás követelte meg. Nem találunk viszont magyarázatot arra, hogy az 1844-es Országháza-pályázatra készített terve metszetrajzán miért tervezett az élethűen megrajzolt háttérben mutatkozó üres telekre velenceiesen gazdag, gótizáló architektúrájú homlokzatot, mikor maga az Országháza egyáltalán nem ilyen volt. Lehet, hogy ezt a meglehetősen sajátos, szabadon alakított változatot nem érezte annyira idegennek, és talán a zsüriben feltételezhető ilyen irányú ízlésnek is akart valami megnyerőt nyújtani.
      Síremlékeknél, sírkápolnáknál talán, ő maga is bizonyos mértékig elfogadta, hogy a gótika illik a vallásossággal elegy emlékszerűséghez - bár nem egy ettől eltérő félköríves, Feszl-motívumokkal operáló példát is látunk nála. Nyilvánvaló, hogy e területen is mindig számolnia kellett a megbízói igénnyel, amit nemcsak az említett, alighanem általa is elfogadhatónak tartott kétféleség bizonyít, hanem klasszikus formavilágú síremlékek tervezése is. A sírkápolnák és Zichy Manóné ide sorolható sírfülkéje is érdekes módon mind csúcsívesek, de az említett Leininger-Westerburg kriptán már a homlokzaton megjelennek az ettől eltérő Feszl-motívumok is. A belsőben levő szarkofág pedig teljesen ez utóbbi kategóriába tartozik, miként a Zichy Manóné-síremlék uralkodó elemei is.
      Befejezésül, és a problémakör rendkívüli összetettsége miatt igazán csak vázlatosan, érintenünk kell a Feszl Frigyesnél részben valóban meglévő, részben csak neki tulajdonított nemzeti törekvés és megbízói igény találkozásának általában nem bolygatott kérdését.
      A nemzetire, a nemzeti építőstílusra való törekvés mind Feszlnél, mind az építtető társadalomban sajátosan tudathasadásos volt. Feszllel kapcsolatban szóltunk már arról a kettősségről, amely alkotó művészetének külső szempontokat nem igénylő, öntörvényű önállósága és a nemzetinek (ehhez viszonyítottan) mintegy külsőleges magára öltése, bizonyos mértékig - valószínűleg tudattalan - magára erőltetése között volt. Meggyőződésem, hogy nála mindenkor az alkotó eredetiségre való törekvés volt az alapvető, meghatározó impulzus, s az építészeti értelemben vett nemzetire való törekvés csak fokozatosan, később - nem utolsósorban az ezt könnyen felszínre hozó akkori közgondolkodás hatására - nyerte el azt a kényszeres túlsúlyt, amely aztán kitörölhetetlenül a nevéhez tapadt. Bár a magyarosnak tekintett, de nem építészetileg exponált népies érzésvilág kezdettől fogva (például már az 1845-46 körül készült Zsámbék-grafikák saffázs alakjaiban) mindvégig foglalkoztatta, nem véletlen, hogy a nemzeti építőstílusra való, világosan látható és hangsúlyos törekvései későbbre, az 1870-es évekre esnek, akkor jelennek meg vázlataiban.
      A nemzetire irányuló törekvésnek az építtető társadalomban való említett hasadásos jellege - mint még részletesebben látni fogjuk - abban állt, hogy minden hazafias retorika és őszinte nemzeti identitáskeresés mellett, számukra sem volt - sőt kevésbé volt - világos, hogy egyáltalán mire kell törekedni, s a spontán érdeklődés ugyanakkor, mindettől szinte érintetlenül, az európai tendenciák recepcióját tekintette magától értetődőnek.
      Megjegyzendő, hogy a nemzeti építőstílusra való törekvés nem sajátosan magyar, hanem egyetemes európai jelenség [20], melynek gyökerei századokra visszanyúlnak, s hosszú ideig az oszloprendes gondolkodáshoz tapadva nemzeti oszloprendek szerkesztésében nyilatkozott meg. [21]
      Ennek az áramlatnak a sodrában született 1790-ben a német Johann Nepomuk Schauff (1757-1826), pozsonyi rajztanár magyar nemzeti oszloprendje, az első ilyen kísérlet hazánkban. A nagyobb összefüggésekre való eme utaláson kívül azonban többre itt nem vállalkozhatunk. Közelebbről azt kell szem előtt tartanunk, hogy a nemzeti művészet (Henszlmann), a nemzeti architektúra (Széchenyi) vagy a nemzeti eposz gondolata lényegében egyidejűleg, a reformkorban merül fel, a megvalósulás legnagyobb vállalkozásai azonban későbbre tolódtak, Aranyé lényegében a szabadságharc és a kiegyezés közötti időre, Lechneré pedig a századfordulóra, mely körülmény azonban nem maradt negatív következmények nélkül. Fel kell ismernünk, hogy Feszl - Aranyénál kétségtelenül alacsonyabb szintű - vállalkozása a vele szinte egyidős, nála két évvel korábban meghalt költőé mellé helyezendő. Nem elért eredménye, hanem szinkronicitásának szimptomatikus jelentősége miatt. Arany és Lechner vállalkozásának mély rokonságára, fogadtatásuk hasonló sorsára már történt utalás. [22] Valami ilyesmit állíthatunk Feszl Frigyessel kapcsolatban is, azzal a megszorítással, hogy egyrészt ő nem volt olyan markánsan vagy kizárólagosan a nemzeti törekvésnek elkötelezve, másrészt a negatív reagálás az ő esetében nem volt olyan látványos sem személyét illetően, sem társadalmi szempontból. Ahogy azonban Arany késői lírájának szívbe markoló rezignáltsága hátterében nyilvánvalóan ott lappang főművének kudarca, valami hasonlót tételezhetünk fel Feszl egyébként talányos műromos, düledező formában elképzelt magyar emlékműterveivel kapcsolatban is. Feltételezhetjük, hogy a magyaros stílusteremtő vállalkozása iránti érzéketlenség nyomán támadt rossz érzésének felnagyítása vezérelte ezek tervezésében.
      Az elmondottakban burkoltan benne van már építész és építtető viszonya a nemzeti stílustörekvéseket illetően. Bár azokban az években visszhangzott a publicisztika, az írásbeli és szóbeli megnyilatkozások minden fajtája a nemzeti és a hazafias igenlésétől, a nemzeti építészetnek olyan formája iránt azonban, mint amilyet Feszl hagyatékának vázlatai vetítenek elénk, nincs igény. A Vigadó népies fejeket magukba foglaló oszlopfői, vitézkötéses díszítményei jelentették a maximumát annak, amit inkább elviseltek, mint igényeltek. Az viszont, hogy a „bizáncit”, a Rundbogenstíl Európa-szerte, de különösen Dél-Németországban és a monarchiában virágzó változatát tekintették sokan magyarosnak, vagy a történelmünk legdicsőbb korszakával egybeeső gótikát ajánlották mások e célra, nem jelentett eltérést a stílusválogatás nemzetközi gyakorlatától.

      1. Monografikusan l. Komárik Dénes: Feszl Frigyes (1821-1884). Bp. 1993. Ugyanakkor mindazt megtalálja itt részletesen az olvasó, amit jelen tanulmányban természetszerűen csak röviden és források megjelölése nélkül említünk.
      2. Ney Béla: Feszl Frigyes meghalt. Az Építési Ipar. 1884. augusztus 3. p. 309.
      3. Sisa József: Széchenyi István építészeti érdeklődése. Művészettörténeti Értesítő. 1992. 1-4. sz. p. 54.
      4. Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Bp. 1989.
      5. Komárik Dénes: Feszl és Széchenyi. Ars Hungarica. 1991. 2. sz. pp. 179-192.
      6. Bártfai Szabó László: Gróf Széchenyi István és Budapest. Pestbudai Emléklapok. 1931. 3-4. füzet p. 102.
      7. S. Weber: Ehrenhalle verdienstvoller Zipser des XIX: Jahrhunderts 1800-1900. Igló, 1901. p. 300.
      8. Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei. Bp. 1984. p. 346.
      9. Budapest Főváros Levéltára (BFL): XV. 312. EB. 399/1869
      10. BFL: XV. 312. EB. 1714/1870; 624/1872; 603/1873
      11. BFL: XV. 312. EB. 507/1866
      12. BFL: XV. 312. EB. 1293/1867; 1246/1868
      13. BFL: XV. 312. EB. 1116/1871; 1143/1871
      14. BFL: XV. 312. EB. 57/1868
      15. BFL. XV. 312. EB. 2647/1872; 2959/1872
      16. Ujvári Péter: Zsidó Lexikon. Bp. 1929. p. 294. szerint a születési év 1825.
      17. Ines Müller: A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga. Bp. 1993. pp. 44, 45.
      18. Bártfai Szabó László: Gróf Széchenyi István művész kortársai és barátai. Magyar Művészet, 1930. p. 601.
      19. Kauser József Feszl-életrajza. (Közli Komárik Dénes). Ars Hungarica. 1993. 1. sz. p. 117.
      20. Egy sajátos német példa erre: System eines neugermanischen Baustyls. Erfunden und dargestellt von F.V. Horn. Potsdam, 1845.
      21. A legkorábbi kísérlet Philibert de l'Orme-tól származik (1597), egy évszázaddal később pedig, 1671-ben Colbert pályázatot ír ki francia oszloprend tervezésére.
      22. Kunszt György: „Századfordulós” és „népnemzeti” magyar építészet. Holmi. 1991. p. 1073.


EPA Budapesti Negyed 9. (1995/3)Ybl Miklós levele < > Finta József interjú