EPA Budapesti Negyed 9. (1995/3)Herrer Cézár interjú < > Erdei Gy.: Bárczy István

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (1870-1948)
Egy független városrendező hatóság

__________
DÉRY ATTILA

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa - továbbiakban: F.K.T. - története döntően Pest városrendezésének története.
      1686 után Buda - az ország újjáéledő politikai központjaként - erőteljesebb fejlődésnek indult. A síkon elterülő, folyó menti Pest azonban jelentéktelen maradt; de a 18. század végére a Kárpát medence és a balkáni kereskedelmi forgalom központjává nőtt; jelentőségét a napóleoni háborúk kontinentális zárlata idején a gyarmatáru-kereskedelem epizódja is emelte. A 19. század közepétől Pest áruforgalmát a kiépülő nagymalmok növelték; e század végére Pest jelentős ipari központtá is nőtt.

      Előzmények
      Pest dinamikus növekedése a 18. század második felében vetette föl a szervezett városrendezés kérdését. A II. József által a város élére erőszakolt energikus Hülff Móric az 1780-as években városfalakat bontatott, báró Schilson János kamarai adminisztrátor 1789-1791 között a város ellenkezése dacára parcelláztatta a Lipótvárost. Hülff, - már mint városszépítési biztos - a várost állandó karbantartó személyzettel bíró körzetekre osztatta.
      A 19. század elején Pesten a városrendezéssel kapcsolatos döntéseket már ad hoc bizottságok készítették elő. Ez nem bizonyult hatásos megoldásnak. József nádor 1801-1808 között keresztülvitte egy önálló városrendezési testület, a Szépítő Bizottmány felállítását. E testület működése évtizedeken át meghatározta Pest fejlődését; tevékenységében keveredett a városrendezés, a szabályzatalkotás, az engedélyezés és a műszaki felügyelet esztétikai kérdésekkel, valamint tisztán műszaki jellegű problémákkal. E komplex szemlélet nyomán alakult ki Pest egységes klasszicista városképe.
      Mintegy rögzítette e városképet az 1838-as árvíz tanulságai és a bécsi szabályzat figyelembe vételével 1838-ban készült első pesti építési szabályzat, amely a várost két övezetre osztotta, a belterületen szigorúbb, kívül lazább építési követelményekkel. E szabályzat meghatározta az épületek mértékadó szilárdsági és geometriai - padlómagasság, belméretek stb. - követelményeit, és esztétikai igényeket is megfogalmaztak benne.
      1849 után az osztrák kormányzat - hatásköri szűkítéseket követően - 1859-ben megszüntette a Szépítő Bizottmányt. A forradalom leverését követő dekonjunkturális időszak után azonban Pest fejlődésének dinamizmusa nem csökkent. Kialakultak az ipar területei Pesttől északra és délre, a Dunaparton, illetve keletre, Kőbányán. A partra települt malmok és a dunai szállítás lehetősége magukhoz vonzották a nehézipart. E folyamat gyorsította a partmenti letelepedést. A partmenti lineáris fejlődés ellensúlyozásának lehetőségeit Pest város tanácsa már az 1860-as évek elején vizsgálta. Mindkét város gondja volt a Lánchíd szűk keresztmetszete és korlátozott állékonysága. Az újabb hidak kérdésével együtt merült fel a rakpartok építésének szükségessége. E probléma felvetette az árvízvédelem komplex megoldásának lehetőségét is. Az állami beavatkozás szükségessége a pestbudai városrendezést politikai kérdések szintjére emelte.

      A városegyesítés
      Pest és Buda egyesítésének 1849 júniusi epizódja után a tényleges városegyesítést a tapasztalt és óvatos osztrák adminisztráció indította el; 1849. november 8-án Óbudát Budához csatolták. Az 1850. november 13-i rendelet Budát és Pestet egy közigazgatási kerületbe sorolta. Az 1853. február 24-i rendelet a két várost pénzügy-igazgatási-adózási szempontból egységbe fűzte. E pestbudai „övezet” valóságos fővárossá emelését politikai problémák lassították.
      A kiegyezés után id. gróf Andrássy Gyula kormánya bonyolult feladat előtt állott. Pest gondjainak orvoslása nem tűrt halasztást. A kiépülő egyesített fővárossal nemzetünk életképességének bizonyítékát akarták a külföld elé tárni. Joggal remélték, hogy a főváros polgársága kormányzatuk támasza lesz, ám az egyesített Buda és Pest túlságosan is nagy gazdasági erejéből következő politikai súlya ellenében az ellenőrzés és korlátozás módozatait is meg kellett keresniük.
      Andrássy sietett. Már 1868-ban újjáélesztette a szervezett városrendezést megelőző időszak ad hoc bizottsági rendszerét. Május 18-án, egy a fővárosok(!) tárgyában összeült ideiglenes bizottság előtt összefoglalta kormánya elképzeléseit; kisajátítási törvény, a város övezetekre bontása, ezen belül ipari övezet kialakítása, reprezentatív, a Városligetbe vezető út építése... E tárgyalások közben 1868-ban megszavaztatta a parlamentben az építtetőknek adómentességet biztosító XXII. tc.-t, keresztülvitte az 1868. évi, Buda és Pest városok területén végrehajtható ingatlan-kisajátításról szóló LVI. tc.-t, amelynek 4. §-ában független városrendező szervezet alapításának lehetősége volt elrejtve, és megszavaztatta az azévi LVII. tc.-t is, a Pest halasztást nem tűrő középítkezéseire felveendő kölcsönről. E törvényt még 1870 nyarán követte a dunaparti házak adómentességét biztosító XXII. tc., amely után a Lánchíd megváltásának törvénye (1870. évi XXX. tc.), és a Sugárút költségeinek fedezéséről szóló törvény (1870. évi LX. tc.) következett.
      Andrássy a városok különállását formálisnak tekintette. Az adóbehajtásról szóló 1868. évi XXI. tc. már megkülönböztette a két város törvényhatóságát a többitől (62. §). Az 1868. évi XXXVIII. tc. 127. §-a Pestet és Budát közös iskolatanáccsal ellátott külön tankerületté emelte. Nyilvánvalóvá tette a kormány egyesítési szándékát az 1870. évi X., (közmunkatanácsi) tc. és a törvényhatóságokról intézkedő 1870. évi XLII. tc.; az utóbbi kivette a fővárost (!) a törvényhatóságok sorából.
      A törvényhatóságok rendezéséről benyújtott törvényjavaslat 1870 nyarán zajló képviselőházi vitája elodázhatatlanná tette Pest és Buda törvényben biztosított különállásának kinyilvánítását. Buda, Pest és Óbuda egyesítését végül - a városok politikai, pénzügyi és személyi okú ellenállása dacára - két éves tárgyalás után az 1872. évi XXXVI. tc. mondta ki.

      A Fővárosi Közmunkák Tanácsa
      Tárgyalásai közben Andrássy a kulisszák mögött egy városépítési munkákat finanszírozó tőkés csoportot keresett. Megállapodván a német-osztrák Erlanger-bankház körül tömörülő pénzügyi csoporttal 30 millió Ft. névértékű kölcsönkötvény 80%-os árfolyamon történő átvételéről, 1870 tavaszán a fővárosi városrendezési hatóság szervezetének, feladatainak és költségvetésének tervezetét nyújtotta be a képviselőházban. A parlamenti vitában kifogásolták, hogy a később egyesítendő főváros majdani joghatóságát sérti a független városrendezési hatóság alapítása, meglepetést keltett a városrendezésre és építésre szánt összeg hazai viszonyok között szokatlan nagysága és bianco-csekk jellege is. A vitában Deák tekintélye döntött. A javaslatból az 1870. évi X. tc. lett.
      A törvény tartalmazza a Lánchíd megváltását, egy vagy két új Duna-híd létesítését, a Duna pest-budai szakaszának szabályozását és a két városban főútvonalnak nyitását. Az e célra felveendő 24 millió forintos sorsolási kölcsön fedezetéül hidak, rakpartok jövedelmét, a szabályozás során kialakított telkek értékesítéséből befolyt összeget, illetve a magyarországi vagy itt is üzemekkel bíró vállalatok községi adópótlékát jelöli meg. A törvény az eladott telkek árából fővárosi pénzalapot alkot, melyet a kijelölt pénzalapoknak a törlesztésen felül maradó, később teljes összegével és az ún. terjedéktelkek eladási árával gyarapít. A városrendezéssel kapcsolatos teendők ellátására elrendelte a törvény a Fővárosi Közmunkák Tanácsának felállítását, amelynek feladata a fővárosra vagy városrészekre kiterjedő szabályozási tervek készítése, munkák előkészítése. Míg a városok egységes rendezési terve el nem készül, és az építésügyet törvénnyel szabályozni nem fogják, a városoknak az F.K.T. terveihez és előírásaihoz kell igazodniuk. Építési és építésrendőri ügyekben az F.K.T. a városi tanácsok fölött, másodfokú hatóságként szerepel. A törvény lehetőséget nyújtott az F.K.T.-nak, hogy tevékenységét a főváros határain túl is kiterjessze.
      Az F.K.T. jogállása, szervezeti rendje tisztázása után alelnökét és tanácsa kilenc tagját a kormány, hat tagot Pest, hármat Buda nevezett ki. A városegyesítés után Budapest kilenc tagot delegált. Tanácskozási jogú tagok voltak még Buda és Pest egy-egy városi tanácsosa, a két város főmérnöke, középítési bizottságaik két-két tagja és azok a szakértők, akiket esetenként meghívtak. 1873 után a középítési bizottságok küldöttei helyébe a fővárosi középítési bizottmány négy tagja lépett, a városi főmérnököket a főváros főmérnöke, majd középítési igazgatója, a fővárosi mérnöki hivatal megszűntével pedig a főváros két műszaki osztályának vezető tanácsnoka váltották fel. Andrássy fellépése nyomán az F.K.T. elnöke, szokásjogon, a miniszterelnök lett.
      Az F.K.T. ügyeit adminisztratív osztálya, a tanács elé kerülő ügyeket műszaki osztálya dolgozza fel. A tanács előtt általában az F.K.T. előadója referált. A tanács szótöbbséggel döntött.

      1872-1918. Városrendezési alkotások
      Az F.K.T. 1870-1871 fordulóján tette közzé városrendezési pályázatát. A fővárossal foglalkozó irodalomban e pályázat általában a körúti-sugárúti rendszer ötletadójaként szerepel. Tévedés; az F.K.T. pályázati kiírásához mellékelte saját javaslatait is, a pályázók pedig megtekinthették a Pest város vezetősége által már kidolgoztatott terveket - és Andrássy időközben megszavaztatta az országgyűléssel a nagykörút létesítéséről szóló 1871. évi XLII. tc.-t is.
      A pályázatok figyelembe vételével 1872-ben dolgozta ki az F.K.T. Pest szabályozási tervét. E terv javasolta a Belvárosban a Kossuth utca szélesítését, a Vörösmarty tér szabályozását, a Petőfi utca meghosszabbítását a Bécsi utcáig, a Deák tér, a Molnár, Zöldfa - ma: Veres Pálné - és Duna utcák szabályozását; a Lipótvárosban az Újépület bontását és telkének parcellázását és a tőle északra fekvő telkek kiosztását; a Nagykörút és a Sugár - ma Andrássy - út kiépítését; a külső kerületekben a Nagykörút - Margit híd - Blaha Lujza tér közötti szakasztól kifelé eső terület parcellázását, illetve újraszabályozását, az Újvásár-tér - Teleki tér, a Baross utca, a ferencvárosi Duna-part és a későbbi Klinikák területének szabályozását, valamint a Podmaniczky, Dohány, Ötpacsirta - ma: Puskin -, Szentkirályi utcák rendezését, az Operaház terének, a Klauzál és a Rákóczi tér szabályozásával együtt. E terv súlypontja Pest északkeleti részére - a Teréz- és az Erzsébetváros környékére - esett. A terv intézkedett a Duna-partok vonaláról, a Margit-sziget partvonalainak rendezéséről, valamint a dél-budai Duna-kanyarulatnál elhelyezkedő, részben mocsaras terület, a „Kopaszi zátonyok” feltöltéséről is. E terv a főváros fejlődésének kereteit jelölte ki. Megvalósítása során az F.K.T. egyes feladatok finanszírozását vállalta magára, konkrét kérdésekben pedig másodfokú hatósági szerepének megfelelően járt el.
      Még a városegyesítés előtti hónapokban kezdődött el a Sugárút építése. A fővállalkozó Erlanger Bankház filiáléja, a Franco-Magyar Bank 1872-ben megalapította az Általános Magyar Municipális Hitelintézetet a sugárúti építkezés lebonyolítására. E bank a már kisajátított telkeket átvette az F.K.T.-tól, és kötelezte magát, hogy a Sugárutat öt éven, a mellékes útvonalakat tíz éven belül felépítteti. Az F.K.T. vállalta, hogy a még szükséges kisajátítások költségeinek felét fedezi, valamint 1.038.000 Ft-ot fizet a vállalkozóknak az út kiépítéséért. Az F.K.T. az út szélességét az Oktogonig terjedő szakaszon 18 ölben (34.14 m), a Kodály köröndig terjedő második szakaszon 24 ölben (45,52 m), a Városligetig terjedő harmadik útszakaszon, az előkertekkel együtt 30 ölben (56,90 m) határozta meg. A munkákat az 1873-as gazdasági válság lassította. Az F.K.T. ugyan hajlandó volt a vállalkozók munkáira és kifizetéseire előírt határidő két évvel való meghosszabbítására, a kormány azonban - tekintve hogy a vállalkozók 1876-ban új egyezséget akartak kikényszeríteni, az összeomlófélben lévő Franco-Magyar Bank pedig láthatólag magával készült rántani a Municipális Hitelintézetet - 1876-ban inkább kártalanította a vállalkozókat, és az F.K.T.-hoz juttatta vissza a vállalkozást. Az F.K.T. az utat 1876-1877-ben építette meg, 1876-1880 között gazdára talált az építési telkek zöme. Az útvonal épületeinek többsége az 1880-as években készült el.
      A 20 öl (37,90 m) szélesre tervezett Nagykörút építkezéseinek kezdetére is az 1873-as válság nyomta rá bélyegét. Az F.K.T. még a szükséges kisajátításait sem tudta végrehajtani. A lehetetlen helyzetet feloldandó, a kormány felajánlotta a sugárúti állami előlegek fel nem használt részét, 1,716,973 Ft-ot. Az összeget elégségesnek nem tartó F.K.T. tárgyalásokat kezdett a kormánnyal és a fővárossal a terhek megosztásáról. Végül a főváros vállalta a mellék-gyűjtőcsatornák, gáz és vízvezetékek fektetését, valamint a mellékutcák körútba torkollásának kialakítását. Végeredményben a főútvonalak nyitására szánt 24 millió Ft-ot az 1870. évi IX. tc. valamint az 1884. évi XVIII. tc. intézkedései alapján használták fel.
      A Sugárút nyitására az 1870. évi LX. tc. az F.K.T. rendelkezésére bocsátott 6.671.818 koronát véglegesen, valamint 9.727.624 koronát kamatos kölcsönként. A kamatokat az 1881. évi XXX. tc. elengedte. A kölcsönből az F.K.T. 6.294.037 koronát visszafizetett, a maradék 3.433.586 koronát az 1884. évi XVIII. tc. átengedte a Nagykörút nyitására. Erre, a fent említett átengedett 3.433.586 koronán felül, az 1871. évi XLII. tc.-vel kölcsönadott 1.800.000 korona állott az F.K.T. rendelkezésére. Ez utóbbi kölcsön kamatait az 1881. évi XXX. tc. ugyancsak elengedte. A nagykörúti munkákra az F.K.T. felhasználhatta a nagykörúti terjedékek és a Duna szabályozása során nyert telkek értékesítéséből és a telektulajdonosokat terhelő kisajátítási és járdafektetési járulékokból befolyt összesen 6.229.598 koronát. Ez utóbbiakat - tekintve, hogy felvételük nem a körúti építkezésekkel párhuzamosan zajlott - az F.K.T. lekötötte a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél, az e pénzintézet által folyósított 5.000.000 koronás átmeneti kölcsön alapjaként. Mivel az F.K.T. képtelen volt e kölcsön magas kamatterheit kifizetni, a kormány állami előlegeivel pótolta ezt. A Nagykörút, házállományának többségével, nagyjából 1895-re készült el.
      A nagy főútvonal-építések árnyékában az F.K.T. mintegy 1 millió Ft-os költséggel rendezte a Vámház krt. - Múzeum krt. - Károly király krt. - Bajcsy-Zsilinszky út belső körútnak tekintett szakaszát, 1874-1880 között; elindította a Rákóczi út és az Üllői út rendezését, valamint a Belváros szabályozását. Ez utóbbit az 1880-as években az érdekelt telektulajdonosok még meg tudták akadályozni. Csak néhány utcatorkolat módosítását, a Petőfi Sándor utca Bécsi utcáig történő vezetését, a Szervita tér szabályozását, valamint a régi Kúriához hozzáépített Schneider-ház bontását tudták keresztülvinni, hogy a Ferences templom előtti utcaszűkületet megszüntessék.
      A Sugárút és a Nagykörút létesítésével, valamint a kivezető utak szabályozásával a pesti külvárosok esetlegesen kialakult beépítését átvágva egy nagyváros alapvető közlekedési rendszerét - és egyúttal építészeti kereteit - alakították ki. A hamarosan Andrássyról elnevezett, elegánsabb, forgalomból kieső Sugárút mellett a giccses, kommerciális, kozmopolita Nagykörút, a kapitalizálódó nagyváros kispolgárságának, gyökértelen lateinereinek világa, gyűjtőere a nagyvárossá váló Budapest jelképévé nőtt.
      A Sugárúttal és a Nagykörúttal kapcsolatos városrendezési munkákat Lipótváros északi felének rendezése követte. Az Újépület és a további belterületi katonai ingatlanok átvételének kérdése már a városegyesítés idején is napirendre került. Bár már az 1871-es pályázat is foglalkozott az Újépület helyének rendezésével, az épület - valamint a Károly-kaszárnyává átlényegült egykori Invalidus-palota - átvételére csak az 1894. évi XX. tc. adott lehetőséget. Wekerle Sándor mint közmunkatanácsi elnök-miniszterelnök, keresztülvitte ezen épületek, valamint a Citadella és néhány budai laktanya átadását; cserébe a főváros jelentős külterületi ingatlanok tulajdonáról mondott le a hadügyi tárca javára. Az Újépület bontása után a Magyar Mérnök és Építész Egylet által kiírt pályázat tanulságainak figyelembevételével rendeztek területet. Az obligát pályázati viták után a kor akadémikus városrendezési szemléletét tükröző tervet dolgozott ki az F.K.T. - Palóczy Antal terve alapján. A szimmetrikus, „U”-alakú tér láthatóan azzal a céllal készült, hogy az esetleg megvalósuló Kálvin tér - Kecskeméti u. - Károlyi M. u. - Petőfi S. u. - Bécsi u. - Október 6. u. vonalát követő „Várostengely” méltó befejezést nyerjen.
      Pest rendezésének a Sugárút és Nagykörút utáni, harmadik nagyszabású tudatos akciója a Belváros átépítése volt. Az F.K.T. és a főváros erről folytatott vitáját az új híd építéséről szóló 1885. évi XXI. tc. indította el. A probléma gyökere a létesítendő új Duna-híd elhelyezése volt. A Belvárost Budával összekötő híd közlekedési szempontból ideális hídfői - Pest utcahálózata és Buda földrajzi adottságai következtében - nem egymással szemben helyezkedtek (volna) el. A pesti oldalon a hídra vezető út létesítése elképzelhetetlen volt az egész városközpontot érintő bontások nélkül. Az F.K.T. és a főváros tárgyalásainak hátterében a városrendezésben érintett és érdekelt személyek, illetve a nagy munka zsíros koncát megkaparintani igyekvő vállalkozók ellentétes érdekei állottak. A vita a hídra vezető út kijelölésére és az ezzel kapcsolatban szükséges bontások meghatározására szűkült. Egy hangos vállalkozói csoport - élén a szaklaptulajdonos id. Bobula Jánossal - a belvárosi plébániatemplom bontása mellett tört lándzsát. A Mérnök és Építész Egylet építész tagjainak többsége új, nagy belvárosi templom építése mellett kardoskodott.
      A huzavonát a kormány unta meg, amely a kérdéssel foglalkozó vegyes bizottság akkori álláspontját az - F.K.T. által sugallt - 1893. évi XIV. tc.-ben törvényerőre emeltette az országgyűléssel. E törvény szerint a híd pesti hídfőjét a plébániatemplom előtt kell kialakítani, a hídra vezető utat pedig az akkori Rózsa téren és Sebestyén utcán kell a Hatvani (ma Kossuth L.) utca torkolatáig vezetni. A törvényben implicite a belvárosi plébániatemplom bontása is benne volt. A döntésbe a főváros és utóbb az F.K.T. sem nyugodott bele. A főváros törvényhatósága 1894-ben a plébániatemplom megtartása mellett foglalt állást.
      E szabályozás munkálatainál már a főváros fölénye érvényesült. A Lechner Lajos középítési igazgató, Heuffel Adolf és Devecis del Vecchio Ferenc tervei alapján megvalósult nagyvonalú rendezés a korabeli Pest belvárosának szinte teljes központját megsemmisítette. Az Erzsébet hídra vezető főútvonal (Kossuth Lajos u. - Szabadsajtó út) melletti bontások nyomán eltűnt a - javarészt klasszicista épületek között kialakult - belvárosi kis terek sorozata; a Hal, Rózsa, Sebestyén, Plébánia és Városház tér. A terek körül lebontották a Pesti B. u. - Váci u. - Kígyó u. - Károlyi M. u. - Curia u. - Veres Pálné u. - Irányi u. által határolt tömböt. A bontások áldozatául esett az akkor már igen elhanyagolt régi Kúria, az egykori Grassalkovich-palota, az Athenaeum palotája, a régi pesti Városháza, valamint a kegyesrendiek rokokó palotája is.
      A plébániatemplom páratlan művészettörténeti becsét kevesen ismerték fel. Megtartásában a belterületi lakosság hagyománytiszteleténél is nagyobb szerepet játszott a Bazilika elhúzódó építkezésén okuló magisztrátusnak az új nagytemplom építésétől való irtózása. Bár a bontások zöme 1897 őszére lezajlott, az új házak építése pedig az újonnan szabályozott telkeken általában a 20. század első évtizedének közepére befejeződött, a munkák, a piaristák telkének elhúzódó szabályozása miatt, 1914-ig tartottak.
      Pest gyors fejlődése idején az F.K.T. legjelentősebb budai városrendezési alkotása a 19. század végén megindított, de csak az 1910-es években befejeződő budai körút - Attila út - szélesítése és szabályozása, amelyet az 1908. évi XLVIII. tc.-ben az e munkára adott 2 millió koronás kamatmentes állami hitel tett lehetővé.
      A 20. század elején politikai botrányt kavart a József főherceg (1833-1905) vagyoni szanálása érdekében hozott 1908. évi XLVIII. tc., amely a - főhercegi család tulajdonában lévő - Margitszigetet, az eladó számára kedvező feltételek között, a Fővárosi Pénzalap tulajdonába jutatta. Az F.K.T. korabeli számítások szerint mintegy 12 millió koronára becsült vagyontömeg birtokába jutott, amelynek fenntartását azonban nem sikerült rentábilissá tennie.
      Az F.K.T. kevéssé látványos, de fontos tevékenységei közé tartozott a rakpartok és közművek építése, illetve e munkák koordinálása. A rakpartok nagy része az első világháborúig kiépült, a Kopaszi zátonyok „polderezett” feltöltése elhúzódott az 1950-es évekig. A közművek építésében a 19. század végére már a főváros mérnöki ügyosztályainak fölénye érvényesült; ezért készültek a fővárost kiszolgáló vízművek az olcsóbb, de ingadozóbb vízhozamú természetes szűréssel az F.K.T. által pártfogolt mesterséges szűrési eljárás helyett.

      1870-1918. Szabályzatok
      1871-ben dolgozta ki az F.K.T. ideiglenes építési utasítását is. Az F.K.T. a házak párkánymagasságát az utcák szélességének függvényében szabályozta. Az utasítás legkimerítőbben a mértékadó és megengedhető utca-, padló- és küszöbszintekkel foglalkozott; az 1838-as árvíz emléke kísértett. Ezt az utasítást 1875-ben az F.K.T. végleges építési szabályzata követte, ám ezt - 202 §-ra kiterjedő hosszadalmassága miatt - a főváros nem fogadta el, hanem - kifejezve az F.K.T.-val szembeni ellenállását - 1877-re saját, rövidebb szabályzatot készíttetett III., Magánépítési Ügyosztályával. Ez az F.K.T. elvetett tervezetét követte - ám a kisebb tőkeerejű építtetők érdekében „az építési szigort” alábbszállította. Ezt viszont az F.K.T. nem hagyta jóvá, hanem saját ideiglenes utasítását tartotta szem előtt 1886-ig, amikor már nem ideiglenes jelleggel szabályzatszerű, új „Utasítást” léptetett életbe.
      Ez a - főváros fejlődését alapvetően meghatározó - „Utasítás” négy beépítési övezetet különböztet meg, meghatározott szélső értékek közti beépítési százalékokkal és műszaki előírásokkal. Ekkor már módosult az F.K.T. és a főváros viszonya; az F.K.T. ugyanis nem érezte magát följogosítva kihágások és büntetések megállapítására, hanem fölkérte a fővárost, hogy építésrendőri ügyekben, kihágások büntetéséről alkosson szabályrendeletet. Az „Utasítás” a telkek szabályozására nem terjedt ki, mert azt a kormány az 1881. évi XLI. tc.-ben meghatározta. Ezen előírások hibája volt, hogy lehetővé tették a zsúfolt, nyomornegyed jellegű beépítést is, és nem tartalmaztak külön vári építési szabályokat sem.
      1891-ben a főváros szabályrendeletekkel próbálta az építésügyet irányítani - sikertelenül. Az F.K.T. 1984-ben új, lényegében az „Utasítás” elveire támaszkodó szabályzatot léptetett életbe, amely a főváros építését huszonegy fejezetben tárgyalta. E szabályzat megszüntette a pincelakásokat, részletezte a középület- és gyárépítkezésekre vonatkozó előírásokat és meghatározta a várlejtő beépítését is.
      Az 1914. évi építési szabályzat az előbbieknél részletesebb és átfogóbb, realistább szemléletű. Nyolc építési övezetet különbözet meg, a korábbinál részletesebb beépítési előírásaikkal együtt. Övezeteinek differenciáltsága lehetővé tette célszerűen elkülönített gyári és lakóterületek kialakítását, külön vári beépítésről azonban nem intézkedik. A közművek iránti szigorú igénye és műszaki előírásai megfelelnek a korszerű építészet követelményeinek.

      Az F.K.T. első megszüntetése
      A testvérvárosok egyesülésének idején az F.K.T. anyagi ereje felülmúlta a fővárosét, szakembereinek tekintélyét sem kérdőjelezték meg. Magától értetődött, hogy a nagy városrendezési akciók terhét az F.K.T. viseli. A főváros bevételei azonban gyorsan nőttek - miközben az F.K.T.-t az 1873-as krach a kormány támogatására szorította. A századforduló táján a főváros bevételei az 1874-es 16,7 millió kr.-ról 1900-ban csaknem 70 millió kr.-ra nőttek, és a 20. század első évtizedében túlhaladták a 300 milliót is. A hatalmas községi vállalatai által alátámasztott főváros gazdasági kolosszussá nőtte ki magát az ország pénzügyi életében. Az F.K.T. ezzel szemben szerény, milliós nagyságrendű vagyonával gazdálkodhatott csupán, kormánytámogatásra támaszkodva.
      Az F.K.T. nagytőkés-nagyvállalkozói elkötelezettségét a - belvárosi rekonstrukció folyományaként a közmunkatanácsban jelen lévő - belvárosi politikai klub, a „Sas-kör” konzervatív ellenzékisége hangsúlyozta ki. A tanácsban a hazai nagy bankok közül a Saskör mögött álló Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület dominált; tagja volt a tanácsnak e pénzintézet elnöke, Kléh István, a Saskör elnöke, Polónyi Géza, valamint e bank és e kör több vezetője, de tagjai voltak az F.K.T.-nak a Hitelbank korabeli vezetői - Fuchs Rudolf, báró Kochmeister Frigyes - is. Még az építész tagok is nagyvállalkozói érdekeknek voltak elkötelezve; Pucher József az Első Magyar Iparbank elnöke volt, Steindl Imre a Belvárosi Takarékpénztár Rt., Hauszmann Alajos a Magyar Országos Központi Takarékpénztár, Kauser József a Magyar Aszfalt Rt., Steinhardt Antal a Fővárosi Kereskedelmi Hitelintézet igazgató tanácsában foglalt helyet. A fővárosban jelentős ingatlantulajdonnal bíró F.K.T., saját és nagyvállalkozói csoportja érdekeinek megfelelően, telekárfelhajtó politikát folytatott.
      A főváros vezetősége viszont - választóinak szűk köre ellenére - rászorult arra, hogy polgári-kispolgári érdekeket is képviseljen. A községi érdekek védelme a nagytőke korlátozását - jelen esetben a kisvállalkozóknak megfelelő alacsony telekárakat -, valamint a kormánybefolyástól mentes városi politikai élet programját jelentette. Ebből következett az F.K.T. megszüntetésének fővárosi igénye. A fővárosi törvényhatósági bizottság tagjainak többsége az F.K.T. fenntartásában és közvetlen miniszterelnöki hatáskör alá rendelésében kormányszintű beavatkozás lehetőségét látta. Ez ügymeneti szempontból lehetséges volt, ám a városépítéssel foglalkozó döntések az F.K.T. és a főváros alkuiban születtek - amelyek során mindkét fél polarizálódott.
      Főváros és közmunkatanács közötti konfliktus forrása volt az F.K.T. műszaki színvonalának hanyatlása is. Az F.K.T. induló csapatából a vitathatatlan tekintélyű Reitter Ferenc 1874-ben elhunyt, Zofahl Gusztáv 1877-ben, Wohlfarth Henrik 1891-ben vált ki az F.K.T. kötelékéből. Országh Sándor már 1881-ben politikai karrierrel cserélte föl előadói tisztét. A belvárosi városrendezés nagy korszaka (1890-1910) idején aktívvá váló új, ütőképes városházi műszaki gárdával - Heuffel, Devecis, Warga László - és a Magyar Mérnök és Építész Egylet hátterével bíráló Palóczy Antallal szemben az F.K.T. nem tudott hasonló felkészültségű szakembert felléptetni. Az F.K.T. ekkori tevékenységére a fantáziátlan Bakos János mérnöki osztályvezető működése nyomta rá bélyegét. A korszak jelentősebb közmunkatanácsi építkezései pedig a közepes tehetségűnek is csak jóindulattal nevezhető Francsek Imre nevéhez fűződnek.
      Az 1873-1905 között alelnöklő báró Podmaniczky Frigyes érezte az F.K.T háttérbe szorulását, és a műszaki kérdések szigorú bürokratikus kezelésével igyekezett hivatala pozícióját megtartani. Bár Podmaniczky makulátlan jellemével azok közé az arisztokraták közé tartozott, akik a közösség előtt személyiségükkel hitelesítenek és meg is jelenítenek valamely közhasznú tevékenységet - felkészültség és gyakorlat híján alkalmatlan volt egy szokatlanul dinamikusan fejlődő nagyváros műszaki és városrendezési kérdéseinek felfogására, és e helyzetben egy városrendező hatóság vezetésére.
      A főváros és az F.K.T. viszonyát az 1870. évi X. tc.-et kiegészítő, ún. „Terjedék-egyezmény” befolyásolta, amelynek értelmében az F.K.T. a magántelkekből közterületté vált terjedékek kártalanítását magára vállalja. Cserébe a főváros kisajátítási alapot alkotott, amelynek egyharmadát átengedte az F.K.T.-nak, a „kiszökellék” közterület-foglalási díjaival együtt. A terjedék-egyezményt 1896-ig öt évenként automatikusan megújították. Jelentős változást hozott az F.K.T. pénzügyi hátterére nézve az 1890. évi I. tc., amely a közmunkaváltság helyébe a főváros területén előírt egyenes állami adók 1,5 százalékában megállapított útadót tette meg a Fővárosi Pénzalap fő jövedelemforrásává.
      A főváros az F.K.T. megszüntetésének első lépéseként a terjedék-egyezmény felszámolását óhajtotta, amelyre 1901-ben sor is került. E folyamatot a Szabadelvű Párt választási veresége és az 1905-ös „nemzeti ellenállás” Márkus főpolgármester gárdáját elsöprő epizódja szakította meg. A válság után az új városházi vezetés kiegyezett az F.K.T.-val. E lépés mögött a főváros vezetésének az a felismerése állott, hogy a perifériális települések Budapesthez csatolása elkerülhetetlen - és ez teljesíthetetlen feladat a kormány segítsége nélkül.
      Podmaniczky 84 éves korában történt menesztését kora mellett éppen pártja bukása indokolta. Utána a kiváló közigazgatási szakember, Némethy Károly reorganizálta az F.K.T.-t. A koalíciós korszak utáni kormányok, a fővárosban oly visszatetsző közvetlen kormánybeavatkozás látszatát elkerülendő, 1910 után névlegesen, majd 1914-ben ténylegesen megszüntették az F.K.T. miniszterelnöki elnökségét. Az F.K.T. első független elnökévé, mintegy nyugdíjas szinekúraként, a korabeli gazdasági élet vezetőinek egyikét, Tolnay Lajost nevezték ki.
      Volt egy, a nyilvánosság számára láthatatlan oka is az F.K.T. életben tartásának. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár élén állott Steiger Gyulának az 1876. évi VI. tc.-kel felállított közigazgatási bizottsághoz kapcsolt kísérlete óta létezett Budapest törvényhatóságában egy konzervatív-nagypolgári csoport, amely a város vezetését ki akarta venni a választott testület kezéből. E csoport idővel ráébredt, hogy az F.K.T. léte megfelelő alapot nyújthat törekvéseikhez. Csipkerózsika-álmot alvó elképzelésük 1917-ben merült fel ismét. Wekerle Sándor, újonnan kinevezett miniszterelnök befolyásos fővárosi ellenfelét, Polónyi Gézát, a függetlenségi ellenzék régi politikai matadorát az F.K.T. elnöki megbízásával akarta kiváltani a politikai életből. Polónyi az F.K.T.-t a főváros feletti hatalom megszerzésére óhajtotta felhasználni. A főváros vezetése - elsősorban Bárczy István polgármester és Harrer Ferenc alpolgármester - a város védelmében keresztülvitték az F.K.T. megszüntetését, amelyet hivatalosan végül az 1919. évi VII. Néptörvény tett meg.

      A Közmunkatanács, 1920-1944
      Az F.K.T. 1919. szeptember 20-án alakult újjá - jelentősége azonban csökkent. Bár megőrizte hatósági szerepét, a főváros - III. városrendezési és magánépítési ügyosztályával - általában maga készíttette az F.K.T.-vel jóváhagyandó rendezési terveket. Az építési dekonjunktúra leértékelte az engedélyező hatóság fontosságát. A trianoni Magyarországon a főváros súlya relatíve nőtt, és ezt tovább növelte az is, hogy a fővárosi közüzemekre és adóbevételekre támaszkodó Budapest az 1925-ös Ostendei Egyezményben rendezte külföldi adósság-viszonyait, és új kölcsönöket vehetett fel.
      A húszas években a kormány kihasználta az F.K.T. biztosította beleszólás lehetőségét Budapest ügyeibe. A főváros tabáni rendezési elképzeléseit keresztülhúzó „Bethlen-udvar” engedélyezése (1928) olyan politikai gesztus volt, amely a fővárost lehetőségeinek határaira figyelmeztette. Ellentétek forrása lett az F.K.T. következetes szakmai konzervativizmusa, amelyet a főváros mérnöki ügyosztályain dolgozó fiatal, korszerű elvek szellemében működő gárda nem tudott elfogadni. A konfliktusok ráébresztették a kormányt arra, hogy az F.K.T. és a főváros viszonyát - anyagi, jogi és szervezeti téren - rendezni kell. Ezzel együtt meg kellett találni a fővároshoz csatolandó települések egységes rendezésének jogi alapját is.
      Az 1929-ben kezdődő előkészítés után végül az 1937. évi VI. tc. rendezte e kérdéseket. E törvény, a kiegészítéseként alkotott 33/1938. BM. sz. rendelettel együtt, kiterjesztette az F.K.T. hatáskörét Újpest, Rákospalota, Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszenterzsébet és Budafok megyei városokra, valamint Pestújhely, Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Cinkota, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákoshegy, Rákoscsaba, Vecsés, Pestszentimre, Soroksár, Csepel, Albertfalva, Budatétény, Nagytétény, Pesthidegkút és Békásmegyer nagyközségekre. (Utóbb még Dunaharaszti és Dobogókő csatoltatott a fentiekhez.)
      A törvény az F.K.T. jogállását és hatáskörét is megváltoztatta. A szabályozási és az általános, részletes rendezési terveket, valamint a városias kialakításra szánt terület kijelölését, továbbá az Építésügyi Szabályzatot Budapest területére és környékére az F.K.T. állapítja meg; azonban az általános rendezési tervet az illető település törvényhatósági bizottságával, a részletes tervet pedig a település polgármesterével, illetve képviselőtestületével köteles egyeztetni. Az általános rendezési terv előkészítő munkálatává előlépett városfejlesztési tervet ellenben a főváros, illetve a községek dolgozzák ki. A településekre bízta a törvény a telekfelmérés és teleknyilvántartás vezetését, valamint a városrendezés végrehajtására irányuló jogalkotást, az Építésügyi Szabályzat rendelkezésein túl. Feljogosítja a hatóságot arra, hogy városrendezési célból telekhatár-rendezést hajtson végre, és intézkedik az utak, közterületek, középületek számára átadandó telekhányadról is.
      A Budapest környékére vonatkozó ügyekben az F.K.T. a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósága által választott, kilenc taggal kiegészített tanácsa határoz. A főváros környéki ügyekben tanácskozási joga van a megyei államépítészeti hivatal vezetőjének és az érdekelt megyei városok képviselőtestületei által kinevezett egy-egy tisztviselőnek.
      Miután a kormány az F.K.T.-t a főváros perifériájának ügyeivel is terhelte, gondoskodnia kellett a többletfeladatok megoldásának anyagi hátteréről is. Átmeneti megoldásként a kormány a 12 éven át 1,5%-ról 4,5%-ra felemelt útadót a Fővárosi Pénz-alapba juttatta. E pénzügyi segítség - a kormány színfalak mögötti nyomásának megfelelően - az F.K.T. és a főváros kiegyezéséhez vezetett. Az 1939 decemberében létrejött megállapodás értelmében az F.K.T. évi átalányösszeg fejében átengedte a fővárosnak a közterület-szabályozások során magántelkekhez csatolt területek értékesítési díját, valamint az 1914. január 1. után létesített boltkapuzatok és felülvilágítók közterületfoglalási díját. Szabályozta az egyezmény a kisajátítás lehetséges módozatait, továbbá a Fővárosi Pénzalap számára telekkönyvezett telkek tulajdonjogát, jövedelmeit és megváltását a főváros javára. A megegyezés a főváros tulajdonába juttatott több, a főváros kiemelt pontján lévő telektömböt.
      E korszakban átfogó városrendezési akcióra nem került sor Budapesten. A nemzedék nagy alkotásának indult Madách út (Erzsébet sugárút) torzó maradt. Inkább az előző korszak gyors fejlődése által felvetett részfeladatok sorát oldották meg. Az 1940-ben kiadott - a fővárost immár tíz övezetre osztó - szabályzat azonban már a városházi műszaki ügyosztályok reálisabb és modernebb szemléletéhez igazodott.

      1945-1948. A közmunkatanács vége
      Az F.K.T. 1945 februárjában alakult meg újra. Kezdetben a pártok ideiglenes küldöttei vettek részt benne, nyár végére valamennyi kinevezés megtörtént, koalíciós alapon. A háborús károk orvoslása miatti szükséghelyzet felértékelte az intézményt. Tanácskozási jogú tagjaiban is - Kotsis Iván, Novák Ede, Tabéry Iván, Weichinger Károly -, tisztviselőiben is - Benkhardt Ágost, Borbíró Virgil, Major Máté, Preisich Gábor, Pogány Frigyes - jeles építészekre támaszkodhatott, sőt, elnöke is kiváló szakember volt: Fischer József.
      Az F.K.T. építési hatóságként tovább folytatta tevékenységét. Törekedett arra, hogy a romos épületeket csak a város fejlődését nem gátló mértékben állítsák helyre. Rendezési tervei és pályázatai hosszú távú elvi megoldásokat kívántak adni a főváros fejlődésének kérdéseire. A kormányhivatalokat igyekeztek a budai várba koncentrálni.
      Az MKP 1945 óta törekedett az F.K.T. megszüntetésére. Elképzeléseikben „párhuzamos” városrendező hatóságnak helye nem volt. Miközben a városházán teret nyert a kommunista párt, az általános balra tolódásban az F.K.T., szociáldemokrata elnöke és befolyásos „jobboldali” kisgazdapárti tagjai - Acsay László, Sári Ignác - miatt, ellenzéki szervezetté vált. Rontotta az F.K.T. esélyeit a szociáldemokrata Fischer József és az akkor nagy hatalmú Vas Zoltán ellentéte is.
      Az F.K.T. létjogosultságát az 1946. évi XXIV. tc. kérdőjelezte meg, amely az országot - a fővárossal együtt - hat közmunkavégzési kerületbe sorolta. A közmunkaváltság helyére lépő adónemek bevezetésével pedig pénzügyi alapját tette kérdésessé. A némi utóvédharc után szabad kezet kapott Vas Zoltán 1948 nyarán elindította az F.K.T. felszámolását, amelyet az országgyűlés 1948. november 17-én hivatalosan is megtett.
      Az F.K.T. vagyonát a főváros örökölte, általános rendezési terv megállapítására vonatkozó hatásköre a Budapesti Építés- és Közmunkaügyi Főigazgatóságra, a részletes rendezési terv megállapítására vonatkozó hatásköre pedig a székesfővárosra és az egyes községekre szállt.

      Tanulságok
      Budapest kialakulása nem egyetlen hatóság, személy avagy csoport tevékenységének függvénye volt; még a közmunkatanács története is a főváros vezetőségével, egyes miniszterelnökökkel, független szakértőkkel, valamint, de nem utolsósorban, a mindenkori politikai és gazdasági helyzettel összefüggően vizsgálható és érthető. Az F.K.T. tevékenységének volt apálya és dagálya. Nagy korszakait - 1870-es évek, 1945-47 - a csöndes háttérbe szorulások időszakai követték, a fővárossal szemben. Mégsem mondhatjuk azt, hogy akkor nem volt e hatóságra, e hivatalra szükség. Egészségesen fejlődő társadalomban az eltérő érdekek ütközése a kovász; ahhoz, hogy ezen érdekek megjelenjenek a nyilvánosság előtt, ütközéseik nyílt fórumára van szükség. Ilyen volt a közmunkatanács is.
      Az F.K.T. teljesítette eredeti küldetését. Az 1870-es években a fővárosi út- és településhálózat kialakításában megfelelően értékelték a városok fejlődésének problémáit, és koruk műszaki színvonalának megfelelő választ adtak ezekre. A Duna-partok rendezésével megszabadították a várost az árvíz lidércnyomásától. Pest súlypontjának keletebbre helyezése a sugárúti-körúti rendszer által az egészséges városfejlődéshez szükséges, logikus lépés volt. Azok a döntések azonban, amelyeket az 1870-es években - akkori felkészültségük és ismereteik birtokában - hoztak, nem számoltak a főváros fejlődésének mértékével. A hegyek közé szorult budai belterület mellett a pesti városias belterület az angyalföldi gyártelep - Nyugati Pályaudvar - Városliget - Keleti Pályaudvar - Lóversenypályák - Népliget - Józsefvárosi Pályaudvar - ferencvárosi iparterület karéjában találta magát; a bekerítettséget meghatározta a körvasút töltése is. A pesti „íven” csak délkelet felé voltak összefüggő beépítésre alkalmas „hézagok”. A délkeleti irányú fejlődést a még a fővárosnál is lendületesebben fejlődő közeli települések - Kispest, Pestszentlőrinc... - vonzása is erősítette. Érthetetlen módon az 1930-as évekig sem a főváros, sem pedig az F.K.T. nem vett tudomást a fejlődés e tendenciájáról.
      Felmerülhet a kérdés, szükség van-e ma közmunkatanácsra? E gondolatnak vannak hívei, ellenzői. A válasz nem lehet egyértelmű „igen” vagy „nem”. Erős központi akarat érvényesülésének lehetősége mellett egy független városrendező hatóság a helyi érdekek képviselőjének szerepét játszhatja, egységes akarat érvényesülését elfojtó rendszerben viszont éppen a közös érdekek érvényesülését teheti lehetővé. Egy szabályzatalkotási, városrendezési, építési engedélyezési jogokkal bíró testület létrehozatala azonban mindenképpen túlmutat a műszaki kérdések körén; alapításának, jogkörének, szervezetének, működésének, felügyeletének meghatározása politikai kérdés, amely hosszú időre meghatározhatja a főváros fejlődésének irányát.

      Források.
      Szépítő Bizottmány iratanyaga: BFL 1207 a-c - Pesti Építési Bizottság iratanyaga: BFL IV. 1305 - Pesti Mérnöki Hivatal anyaga: BFL; IV 1326 a-b - F.K.T. iratai a BFL II. 1 a-g - fővárosi terv és iratanyag 1873 után: BFL 1421 a-b

      Irodalom.
      Általános összefoglalás: Rómer Flóris, A régi Pest. Bp. 1873., Schmall Lajos, Adalékok Budapest székesfőváros történetéhez I-II. Bp. 1899. - A pesti periféria kialakulásáról: Nagy Lajos, A Terézváros kialakulása. TBM. XIV. 1956. 97-126., Turányi Kornél, A Ferencváros. Városi Szemle XXXIV., Pásztor Mihály, A százötven éves Lipótváros. Stat. Közl. én. - Schilson tevékenységéről: Gárdonyi Albert, Az Erzsébettér keletkezése. História 1929 (Pestbudai Emléklapok) január, 128-133. - a Szépítő Bizottmányról: H. Boros Vilma, A pesti Szépítő Bizottmány működésének kezdete és a Szépítési terv. MMM évk. 1953. Bp. 1954. 507-530., Gárdonyi Albert, Pest város újjáépítése a XIX. sz. elején. Pest-Buda Művészeti Alm. szerk. Schoen A. Bp. 1919. 74-88., Rados Jenő, Budapest városépítészetének története. Technika mell. 1928. 10. sz.-hoz 16-tól. - az első szabályzat: Allgemeine Bauordnung für die Freistadt Pesth. Pesth 1839. - József nádorról: József nádor iratai 1809-ig. szerk Domanovszky Sándor. I-II. in: Magyarország újabbkori történetének forrásai Bp. 1925-1935. és Domanovszky Sándor, József nádor élete. Bp. 1944. - az árvízről: A Pest-budai árvíz 1838-ban. szerk. Némethy Károly, Bp. 1938., Jégszakadás és a Duna kiáradása. kiáll. kat. 1988. BTM. - az egyesítés előtti pesti városszervezetről: Wildner Ödön, Buda és Pest közigazgatásának története az 1848-1865. évi abszolutizmus és provizórium alatt I-II. Bp. szfőv. 1939. - az egyesült főváros hivatali szervezetéről: Flaxmayer József, Budapest közigazgatási szervezete és alkalmazottjai. Bp. 1936. - A városegyesítés dokumentumai in: A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye. szerk. Gárdonyi Albert. Bp. 1913. - A hatvanhetes korszak városfejlődésének összefoglalója: Budapest műszaki útmutatója. szerk. Edvi Illés Aladár. Bp. 1896., A negyvenéves Budapest. A Városi Szemle Jubiláris Száma. Bp. 1913. és Gárdonyi Albert, Ötven év Budapest székesfőváros történetéből. Bp. 1925. - a hatvanhetes korszak építészetéről: Divald-Rozinay, Budapest építményei. Bp. én. és A. Schroll; Budapest új épületei. Bp-Bécs én. 1907 k. - Az F.K.T. történetéről 1929-ig: Siklóssy László, Hogyan épült Budapest? A Fővárosi Közmunkák Tanácsa története. Bp. 1930., 1930-tól 1940-ig Harrer Ferenc, Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1930-1940. Bp. 1941. - Budapest két világháború közötti fejlődéséről: Halász Árpád, Budapest húsz éve 1920-1939. Bp. 1939. - általában a kapitalista korszak várospolitikájáról, elfogultan, de tényekkel: Kiss György, A budapesti várospolitika 1873-1944. Bp. 1954. - A vízművekre vonatkozóan: Nagy Lajos, A 100 éves Fővárosi Vízművek. Bp. 1968. - A világításról: Pásztor Mihály, A közvilágítás alakulása Budapesten. Bp. én. - A csatornázásról, Budapest-balpart csatornázása. Bp. szfőv. 1918., Zaitz László, Budapest csatornázása. Stat. Közl. 83/2. és Darvasy Károly, Budapest csatornázása. Bp. 1914. - Általában a közüzemekről: Szekeres József, A fővárosi közüzemi hálózat működésének jogi szabályozása 1872-1938. TBM. XXII. 1988. 287-310) - Az egész közmunkatanácsi korszak építészetéről és építészeti irodalmáról: Merényi Ferenc, A Magyar Építészet 1867-1967. Bp. 1970. - A két világháború közötti fővárosi építészetről: Benkhardt-Preisich, Budapest építészete a két világháború között. Építés és Közlekedéstudományi Közlemények. X. 1967. 461-524. és Pamer Nóra: Magyar építészet a két világáború között. Bp. 1986. - A főváros környéki ipari övezetekről: Berend-Ránki, A Budapest környéki ipari övezet kialakulásának és fejlődésének történetéhez. T.B.M. XIV. Bp. 1961. 535-574. - A főváros fejlődésének hosszú tendenciáiról, térképekkel: Budapest városfejlesztési programja. A törvényhatósági közgyűlés külön bizottságának jelentése. Bp. 1940. és Szendy Károly, Tanulmány Nagy-Budapestről. Bp. 1942.
      1945 előtt, de leginkább a hatvanhetes korszakban az állam által finanszírozott építkezések esetén a kormány, a kor gyakorlatának megfelelően, törvényekkel szabályozta az építés feltételeit. Fővárosi építés esetén, kidolgozásukban az illetékes Közmunka és Közlekedésügyi, - 1889-től; Kereskedelmi - Minisztérium tisztviselői mellett a főváros és az F.K.T., valamint esetenként a Magyar Mérnök és Építész Egylet képviselői vettek részt. A főváros arculatát és fejlődését meghatározó törvényekből közöljük az e korszakban alkotott legjelentősebbeket... a vakok intézetének építéséről, - 1873. évi XXXI. tc. -; a sebészeti kóroda építéséről - 1874. évi XXI. tc -; az áru és értéktőzsdéről - 1875. évi XVI. tc. -; a Nemzeti Színház homlokzat-átalakításáról és bérházáról, - 1875. évi XXXIV. tc. -; az F.K.T. és az osztrák cs. kir. szab. államvasúti társaság szerződéséről, amely a nagykörút és a Nyugati Pályaudvar csatlakozó területeinek rendezési költségeiről intézkedett, - 1878. évi XII. tc. -; a honvédelmi minisztérium elhelyezéséről - 1879. évi IX. tc. és építéséről az 1889. évi XXIII. tc. -; a kir. József Műegyetem és az állatgyógyintézet elhelyezéséről, - 1880. évi XLVII tc. -; a Duna-szabályozás folytatásáról, - 1880. évi XL. tc. és 1881. évi L. tc. -; az állandó országház építéséről, - 1880. évi LVIII. tc. és 1884. évi XIX. tc. -; a közraktárakról, - 1880. évi LXV. tc. -; további orvoskari épületek építéséről - 1881. XX. tc -; a nemzeti színházi építkezésekről, -; 1882. évi II. tc. -; a földművelésügyi minisztérium épületéről, - 1885. évi IV. tc. -; a Ludovika Akadémia továbbépítéséről, - 1885. évi XVII. tc. -; a rendőrségi laktanyákról - 1886. évi XV. tc. -; a törvénykezési épületről, - 1888. évi III. tc. -; a körvasútról - 1891. évi XXIV. tc. -; az igazságügyi palotáról, - 1893. évi XIII. tc. és 1899. évi XXVI. tc. -; az Újépület, a Citadella és a Károly-kaszárnya eladásáról - 1894. évi XX. tc. -; a Műcsarnok építéséről - 1894. évi XXVIII. tc. -; a postatakarékpénztár épületéről, - 1899. évi XLIV. tc. -; és a zálogház alapításáról - 1900. évi XIII. tc...
      A kormány a fővárosi építkezések tendenciáit az F.K.T. ajánlásainak megfelelően az építőknek adókedvezményeket is biztosító törvényekkel is igyekezett befolyásolni. A nagyvárosias Budapest kiépülését szolgálta az 1868. évi XXII., az 1870. évi LI., az 1873. évi VI., az 1875. évi IV. és XIII., az 1879. évi XLII., az 1880. évi XLI., az 1881. évi XXXVI., az 1883. évi XLVI., az 1884. évi XVIII. és az 1886. évi XXV. tc...


EPA Budapesti Negyed 9. (1995/3)Herrer Cézár interjú < > Erdei Gy.: Bárczy István