EPA Budapesti Negyed 4. (1994/2)Schweitzer G.: Herzl < > Palmer, Fr.: Buda és Pest

Gróf Hofmannsegg utazása
a XVIII. század végi
Magyarországon

__________
POÓR JÁNOS

Ha egy XVIII. század végi utazó a Habsburgok birodalmának nagyobbik felébe, Magyarországra készült, s előzetesen a legfrissebb „szakirodalomból” tájékozódott úticéljáról, óhatatlanul előítéletekkel telve kerekedett fel. Az ország külföldi megítélése hagyományosan rossz volt, s hírneve a század kilencvenes éveiben nem öregbedett. A német nyelvterületen legismertebb Statsanzeigen (sic!) című göttingai folyóirat Magyarországról szóló írásai, kommentárjai például azt sugallták: az utas egy a felvilágosult abszolutizmus törtekvéseit zátonyra futtató - érdekeit a néppel és az uralkodóházzal szemben érvényesítő -, önző nemesség által uralt országba fog megérkezni. II. Lipót császár és király (1790-1792) bértollnoka L. A. Hoffmann pedig kifejezetten stigmatizálóan írt Magyarországról - főleg annak nemességéről - az elfogulatlan külföldi olvasó számára egyébként szórakoztató részeket is tartalmazó politikai pamfletjeiben (Babel, Ninive). A hasonló szellemű, ellenséges „röpirattermés” a század utolsó évtizedének elején meglehetősen bőséges volt.
      A pamfletek egy része kifejezetten a lejáratás szándékával íródott, de a tárgyilagos szemlélő is okkal ütközhetett meg Magyarország állapotain. A francia forradalom idején a magyar állampolgár értékét még születésén mérték. Jórészt érvényben voltak a nemesség werbőczyánus, sarkalatos jogai. A szabad királyi városok összes lakosa elfért volna a korabeli Párizsban. A húszezres város nagynak számított. Tessedik Sámuel, Kármán József, Berzeviczy Gergely írásait lapozva, a nemes, polgár és paraszt mentalitását elemezve kiderül: a századvégi, századfordulós Magyarország jó része fölött nyomot nem hagyva suhant át a felvilágosodás évszázada.
      Nem csoda, hogy az országba vetődő idegenek többsége az elmaradottságot, a politikai és társadalmi szerkezet avittságát emelte ki, rosszabb esetben barbárságról, civilizálatlanságról írt. Ezért is méltóak a figyelemre a tárgyilagosságra törekvő tudósítások. Így W. Hunter (Travels through France, Turkey, and Hungary to Vienna in 1792), R. Townson (Travels in Hungary with a short account of Vienna in the year 1793) vagy E. M. Arndt - 1798-as - utazásának leírása (Reisen durch einen Theil Teutschlands, Ungarns, Italiens und Frankreichs).
      A drezdai születésű szász természetbúvár, J. C. Hofmannsegg (1766-1849) útleírása azonban ezek közül is kiválik. Egyrészt feltűnően baráti hangja miatt: az 1793-94-ben itt járt gróf nemcsak bejárta, hanem meg is szerette az országot, sőt magyarul is megtanult. Másrészt és főként, mert Hofmannsegg került a legközvetlenebb kapcsolatba magyarokkal. Nem nyújt ugyan annyi információt az országról, mint Townson, de ő adja a legjobb betekintést a társasági életbe, vendéglátói - főként a felső és a középosztály - mentalitásába.
      Bécsből érkezett Magyarországra 1793 nyarán. Útjáról levelekben számolt be asszonytestvérének. Műve 1800-ban jelent meg Görlitzben (Reise des Grafen von Hofmannsegg in einige Gegenden von Ungarn bis an die türkische Gränze). 1887-ben - nem a teljes szöveg - magyarul is napvilágot látott (Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793-1794-ben. Bp. Ford.: Berkeszi István). Az alábbiakban e magyar kiadásból idézzük fel a jeles utazó budai és pesti élményeit.

Buda, 1793. július 3.
      Múlt hó 23-án utaztam el Bécsből. Lehetetlen jobb postai szolgálatot kívánni is, mint ebben az országban van. Többször megtörtént, hogy a lovakat hamarább felváltották, mint a mennyi idő alatt a kerekeket megkenhették és sohasem történnek, mint nálunk, késedelmezések s aztán bocsánatkérések, hogy a lovak nem voltak idehaza s több efféle. Csak ilyen intézmény mellett lehetséges két nap alatt, és pedig reggeli 5 órától esti 9-ig tartó utazás után 36 mértföldnyi utat megtenni, mert ilyen messze van Buda Bécstől, mégis a második nap este már ott voltam...

Buda, 1793. november 17.
      Budán a legismeretesebb és legjobb vendégfogadóba, a Fortunába szállottam a várban... Itt van a királyi palota is, egy igen nagy, szép kinézésű épület. Leopold [1] főherczeg, a császár fivére lakja, ki Magyarországnak nádora s így a legfőbb személy az országban, olyan helytartóféle. Hivatali testületek úgy itt, mint Pesten is vannak, [2] valamint a nemesség is e két hely között megoszlik; ez a társaságra nézve némileg kellemetlen. A két város együtt véve sokkal nagyobb, mint Drezda és Neustadt együtt, Pest sokkal szebb is. Itt most egy rakás új ház épül és igen jó alakban, úgy hogy idővel egy kis Berlinné nőheti ki magát, olyan tágasak és szélesek utczái és terei. Mivel Pesten jelenleg épen vásár van, ez még növeli élénkségét, épen olyan nagy lárma és tolongás van, mint a lipcsei vásárokon, csakhogy itt a vásártér sokkal szebb. Oly sok szép bolt és válogatott kivált külföldi áruk azonban itt nincsenek. A pesti kávéház [3] még a legszebb, a mit e nemben idáig láttam. Egy földszint van és több szobából áll, de már az első - mindjárt a bemenetnél - valóban pompás. Ez egy kis négyszögletű terem, egy-egy oldala talán tizenöt lépés lehet, négy bolthajtással, melyek a középen négy oszlopon nyugosznak. Úgy ezek, mint az összes falak és a boltozat márványból vagy gipszből vannak; én úgy gondolom, hogy inkább különböző színű gipszösszetételből. A négy bolthajtásról négy új divatú kristály gyertyatartó függ alá ŕ l'Arabeske. Egy gazdag diszítésű ízléses kályha harmonikusan egyezik meg egy hasonló nagyságú fali órával. A teremben három billiard van. Az egyik oldalon van a buffet, a hol - mivel a négyszög egyik oldalát áttörték - mindent láthat az ember, midőn valamit készítenek, e mellett egy fülkében ül egy választékosan öltözött fiatal hölgy, egy kedves kis íróasztal van előtte és beszedi a pénzt.
      Az első nap sehova nem mentem...
      Másnap meglátogattam báró Podmaniczkyt [4], kihez Drezdából vagyok ajánlva, s a ki kényes helyzetemben már idáig is sokat tett érettem [5], de nem találtam otthon. Mivel ma vasárnap van, tehát délután állathecz [6] is van Pesten. Oly barbárnak tetszett nekem mindig ez a szórakozásnem és mégis elhatároztam magamat, hogy életemben legalább egyszer megnézem. Az amphitheatrum, a melyben tartatni szokott, egy kerek épület, melynek közepén egy egyengetett térség szabad ég alatt van, ez körülbelől 40-50 lépés átmérőjű lehet. E fölött három sorban páholyok vannak egymás fölött, és pedig minden sorban 45, minden páholy körülbelől három rőf széles. A földszinten csupa csapóajtók vannak, melyek a vadállatokat zárják el. A közvárakozásnak legméltóbb tárgya tulajdonképpen az, midőn a heczmester egy felbőszült ökörrel viaskodik s azt egy késsel leteríti. Ezenkívül még más vadállatokat is ingereltetnek kutyákkal, de nem oly mértékben, hogy akár az állatoknak, akár a kutyáknak ártana. Először két medvét vezettek elő, melyek egy ideig együtt játszottak, majd kutyákkal ingereltették, de egymásban semmi kárt nem tettek. Némiképp komolyabban ment azután egy másik idősebb medvével, mely egynehány jókora csapást osztogatott, de mivel sem fogai, sem körmei nincsenek, ez sem tett sok kárt, s ha komolyabban menne már a dolog, a kutyákat visszahívják. Azután jött egy ökör, mit néhány vörös ruhába öltözött ember, kik a középen az ökör felett voltak felkötve, ingerelt s valahányszor az ökör a levegőben ide-oda kapkodott, ők fittyet hánytak - mit az utóvégre rossz néven vett. Ezután kutyákat bocsátanak reá, melyek igen ügyesen mindjárt fülébe kapaszkodnak és harapják, úgy hogy meg sem mozdulhat, csak keservesen bőg. Szomoru ezt nézni és hallani. Ha egy ideig hagyták, ezután eleresztik. Utána egy farkas jön, mely kutyákkal viaskodik, épen úgy a vaddisznó. A legszebb volt még egy jól megtermett tigris, illetőleg leopárd. Egy kost bocsátottak hozzá, melyet mindjárt megragadott a nyakánál fogva úgy, hogy a szegény állat a félelemtől egész néma lett s a tigris kényszeríté, hogy mellette menve, kisérje be barlangjába, hol a szegényt valószinűleg széttépte és felfalta. Végre jött a bika, melyet már arról fel lehetett ismerni, hogy szarvain két fagolyó volt, nehogy a vívót átszúrja; így csak döfhetett. Egy idő előtt egy heczmester azzal dicsekedett, hogy ő a bikát ily golyók nélkül is leteríti, a bika azonban nem ismerte a tréfát és úgy átdöfte szegény heczmestert, hogy két óra mulva belehalt - s mindez a városi közönség szemeláttára történt. E bikát is különféle úton módon feldühösítették, végre fellépett ellenében a heczmester, ki trikóban volt, bőrnadrág rajta, kerek kalapja zöld tollakkal volt diszítve s angol csizmák a lábain. Jobb csizmaszárában egy vadászkést rejtett el. Először egy bottal ingerelte, majd kavicsot és homokot szórt a szemei közé. A bika haragos volt, fújt és toporzékolt, sokáig nem akart támadni, de nehány perczczel később mégis rárohant - ez is borzasztó pillanat volt. A heczmester a helyett, hogy elkerűlné, kiválasztja a kedvező alkalmat, s midőn a bika épen döfni akart, megkapja balkezével a balszarvát, s fölveti magát a bika baloldalára s jobb kezével mindjárt megragadja a jobb szarvát is, így hurczoltatja magát egy ideig a bikával, kötekedik vele, a mennyire csak lehet. Erre jobb kezével a csizmaszárába nyúl a kés után, kihúzza s a bika szügyébe mártja, mire ez abban a pillanatban összeesik. Ez a veszély, a gyilkolásnak ez a neme, a vér, a haldokló állat - uram isten, miképen lehet e fölött mulatni, és még ezért pénzt kiadni. Kis összeg ugyan, de elég lenne egy éhező családot egy, sőt több napra is fentartani. Én az ókori pogányság maradványának tekintem e játékot, melyet keresztény államokban nem kellene megtűrni. És hol találjuk mégis? Épen ott, hol a szenteskedést a leginkább affektálják.
      A színház [7], melyet szintén ez estén látogattam meg, kicsiny, sötétes és alkalmatlan. Ama helyet, hova fiatal emberek járnak, első földszintnek hivják; de itt alig van ötven szabad hely, a többi zárt, vagy részben bérelt, részben előre megrendelt hely; különben pedig szokás, hogy egyedül nők használják. Mivel egy kissé későn jöttem, három órán át állanom kellett. E kellemetlenséget mégis némileg elfelejtettem az előadás folyamában, a mi valóban igen jól sikerült. Csak egy társulat van, a mely Budán és Pesten játszik, nap-nap után fölváltva operát és színművet ad, s a legjobb középszerüek közé lehet sorozni.
      Tegnap találkoztam végre báró Podmaniczkyval; kicsiny, púposhátú férfiú, de még sem kellemetlen kinézésű, hanem tele ésszel, tudománnyal és képességgel... Göttingában tanult, azután Európa legnagyobb részét a legalaposabban átutazta, igen sok nyelvet beszél, s a mint megitélni képes vagyok, mindegyiket jól; mesterien játszik a zongorán, alaposan érti a zenét, nagy látóköre van a tudomány, művészet, irodalom, politika és kereskedelem terén és helytartó tanácsos a kereskedelmi osztályban, hozzátartozik a szinház is. Ily jeles tulajdonságok mellett mulattató s azért rendkívül szeretik is. Nem kivánhattam volna magamnak jobb ajánlást. Este elvezetett egy társaságba, hová rendesen szokott járni, Schenstein udvari tanácsosnéhoz, ki nem egész fiatal, de igen kedves asszony és a legjobb társalgási modorú. Igen nagy kedvelője és pártolója a zenének, maga is játszik zongorán, de sokkal magasabban a műkedvelés határain felül, egész virtuóz. Ugyanis alig van valami nehezebb, mint Mozarttól egy kettős szonátát eljátszani, s ezt ő egy fiatal Haller grófnővel úgy eljátszotta két pompás zongorán, hogy valóban mindent csak dicsérni lehetett, de semmit sem kifogásolni. - Nem is lehet jobban játszani. A grófnő, ki csak tizenöt éves, még nagyobb tetszést aratott, mert bizonyos, hogy csak huszonnégy óra óta tudja a darabot játszani. Kedves szőke leányka, élénk és eszes. Atyja alelnök és titkos tanácsos, egy valóban kedves, udvarias férfiú. Egy másik virtuóz, és mégis csak műkedvelő volt Hering bankár Bécsből. Ez akármikor karmester lehet, ha akarja. E zeneestélyen, mely tíz óráig tartott, mintegy 20-30 tagból álló, igen kellemes társaság volt együtt, kikkel ezen alkalommal meg is ismerkedtem. A fiatal Almási grófnő szépségre nézve messze felülmulta a többi hölgyet, s alkalmasint a városban is ő a legszebb; egész Heloďseszerű arcz, a többi tulajdonairól nem tudok itéletet mondani, mert nem hallottam őt beszélni. Ma egy püspöknél ebédeltem, de ez a püspöktalár alatt a legélvvágyóbb világfi, s mint ilyen, fölér akármely jeles társalgóval. Kikocsiztunk később Pestre, a vásárt megnézni, hol egy sereg beaumonde sétálgatott; este pedig a szinházba, hol ismét állanom kellett, de ez úttal az előadás e körülményt velem nem feledtette. Nem sokára egy új szinház fog itt épülni.

Buda, 1793. deczember 17-én.
      Látogatások, ebéd, szinház, játék és vacsora - ezek nehány hét óta az én legfőbb teendőim. Azt hittem, hogy e fényűzést már el is feledtem s nem is lenne csoda, mégis meglehetősen jól megy. Sőt egy kihallgatás is a császár öccsénél, Leopold főherczeg nádornál, igen szerencsésen ütött ki. De mégis kénytelen vagyok előbb neked az itteni egész társadalom életéről egy rövid rajzot nyujtani, hogy ezzel az én helyzetemről is biztosabb képed legyen. Budát Pesttel egy hajóhíd köti össze [8] a mely 700 lépés hosszu. Mindkét városban külön körülbelül 50 000 ember lakik [9], a nemesség mindkettőben szétszórva lakik, de mégis többen vannak Pesten és gazdagabbak is, igy pl. a fiatal gróf Károlyi évi jövedelme háromszázezer forintra megy. Ötvenezertől százezer forintig terjedő évi jövedelem valami nagyon közönséges. Mindkét helyen vannak országos hivatalok és még másfélék is, de a legtöbb mégis Budán van és pedig a várban, mely egymagában is egy várost tesz ki a hegyen. Hossza egy jó negyedóra járásnyi, szélessége pedig négy-öt utczányi s a többi utzák és utak által, melyek amphitheatralis alakban vannak a hegyre építve, összefügg a város többi részeivel, minők pl. rácz- vagy görögváros, Krisztinaváros, Viziváros, Ujlak stb., de melyek elég rosszul és szűken vannak építve. Ezek egy jó félóra járásnyi hosszúságban vezetnek a folyó mentében, szép kilátást nyujtanak, mivel megettök halmok és hegyek emelkednek, melyek szőlővel vannak beültetve. Ez alsó városrészekben a nemesek közül senki sem lakik, hanem csak a polgárság. A várhegy oly meredek, hogy a kereket meg kell kötni, ha lefelé jövünk. Már ez is némileg nehezíti a közlekedést. A helytartóság vagyis a kormány, a legfőbb politikai hatóság a várban székel, tehát a helytartótanácsosok is. Ennek elnöke Judex Curiae [10] nevet visel s a közéletben is úgy hivják, ez gróf Zichy [11] ... Ő az első ember a városban a nádor után - olyan, mint nálunk az első miniszter. Háztartása is a legelső minden tekintetben, én legalább is 3-4-szer vagyok itt hetenkint. Utána jön az alelnök, gróf Haller [12], kinél szintén igen jókedvű s épen nem tartózkodó urakat lát az ember. Természetes, hogy van még egy egész sereg nemes család, de ezeket kevésbé keresik fel s a hova bizonyos okok nélkül ritkán megy az ember. Pesten szintén van egynehány ilyen hely, de ha az ember Budán lakik, ezek messze esnek tőle. E miatt a pestiek ritkán jönnek hozzánk. Még egy ház van itt, a mit kivált a fiatal emberek látogatnak sűrűen, a Schenstein udvari tanácsosnéé. Itt a legfesztelenebbül érezheti magát az ember, mert szivesen látják a nap akármely órájában, bárminő öltözetben. A nők általában véve igen műveltek és jól öltözködnek. A nemesek között sokkal több szebb és kedves asszony van mint nálunk, kivált arczaik kifejezésteljesebbek; több a barna mint a szőke. A középosztályt egymértékűnek vehetjük a mienkkel, de a köznép nálunk sokkal szebb és tisztább. Nehéz volna itt morális nevelést kivánnunk, midőn az még Bécsben is oly hátra van. Sőt Prágában is csak most kezd az a mi szomszédságunk következtében életbe lépni.
      Habozás nélkül mondhatom, hogy a mi polgárleányaink jobban vannak művelve, mint az itteni hölgyek legnagyobb része s e miatt a szokásos társalgási hang eléggé szegényes. A férfiak legnagyobb részéről is kevésbbé mondhatunk jobbat, kivált a fiatal emberek rendkívül könnyelmüek. E könnyelműség azonban mégis tetszik, kivált a másod-, harmadrangú nőknek. Mint igen ritka jelenség, az is megérdemli a felemlítést, hogy a legfőbb körök legszebb és legifjabb asszonyai magok között egy szövetséget kötöttek, a melynek czélja, hogy maguk körében csak feddhetetlen szokásokat tűrjenek, becsületességet, szorgalmat és ájtatosságot gyakoroljanak. Ezek leginkább Pesten találkoznak, dolgoznak és társalognak; csak szolid, tehát igen kevés férfinak a látogatását fogadják, mert a fiatal emberek tudják, hogy itt kevés szerencséjök akad. Báró Podmaniczkyról pártatlanul elmondhatni, hogy a legtöbb és legkülönbözőbb tudományágakban nagy jártassággal bir, azért némileg zárkózott természetü. Ő mutatott be engem általánosan minden társaságban, azután ismételtem látogatásaimat a hol akartam.
      Mig a közlekedés Buda és Pest között teljes volt, addig én is elég gyakran átjöttem, de most... igen, neked tudnod kell, hogy mi szüntette meg a közlekedést. Tehát így áll a dolog: a hajóhidat az egész éven át használják egész télig, míg a jégzajlás kezdődik. Ekkor tehát el kell bontani, nehogy a jég kettészakítsa, a mi különben úgy is elég gyakran megtörténik, mint pl. ezelőtt tizennégy nappal is. Ha már egyszer a hajóhid szét van szedve, akkor csak tavaszszal állitják vissza, midőn a jégzajlás megszünt. Időközben a repülőhidat, vagyis az u. n. hidast használják, de ezt sem mindig, és ha jég van, épen nem. Ezután már csak csónakkal lehet oda vagy visszautazni. - Míg a jég gyenge, addig az utazás nagyobb csónakokkal történik; egy-egy csónakba 30-40 ember fér s rendesen négygyel közlekednek. Ha az átkelést az úszó jégdarabok nem akadályozzák, úgy öt percz alatt a másik parton lehetünk; de ha jégár van, úgy az átkelési időt épenséggel meg nem határozhatjuk. Egy óráig, sőt tovább is eltarthat, olykor a jégdarabok több száz lépésre is magukkal ragadják a csónakot a folyomon. Néha erősen megakad a csónak a jégdarabok között s csak hintázó mozgás által lehet közűlök menekűlni, mit az utasoknak közösen kell végrehajtaniok. Ha a jégzajlás még erősebb, úgy csak egészen kis csónakkal lehet átkelni, a melybe alig egy-két ember fér s ezeknek is le kell feküdniök. Ha útközben egy nagyobb jégtáblához érkeznek, kiszállnak, a csónakot a jégtáblán átvontatják s a másik oldalán ismét a vízbe eresztik, különben pedig igyekeznek a jég között úgy átvergődni, a mint csak lehet. Ez azonban eltarthat két vagy három óráig is, s hozzá, kivált még éjjel, igen kellemetlen, veszélyesnek is látszik, de alig ha lesz az, mivel szerencsétlenségről még nincs példa. Nálunk nehezen szánná reá magát valaki ily utazásra, míg itten gyakran egy bál miatt megtörténik. Végre ha megállott a zajlás és átfagyott a folyam, a jégen át járnak gyalog és kocsin úgy mint nálunk. Az éghajlat és a folyam szélessége aligha megengednék ezt, ha nem lennének a folyamon szigetek.
      Egy pár hideg nap, mely alatt erősen fagyott és havazott, ezelőtt 14 nappal megindítá a jégzajlást és kettészakítá a hajóhidat; ezért szétszedték, ámbár azóta enyhe időjárás állott be, mely ismét elolvasztott mindent. Azért írom meg neked ezt a téli vízi utazást, mivel alig hiszem, hogy Európának többi fővárosai valamelyikében így lenne. Most megismertetlek néhány házzal, a melyekben megfordulok. Először is a gr. Zichyével. Ez egy szép, igen okos, élénk férfiú, körülbelül 40 éves, tehát még igen fiatal az ország első állására. A legfontosabb ügyek az ő vállain nyugosznak, de ezt észre sem lehet venni, oly jókedvű és gondtalan a társaságokban. Igen szereti a zenét is, maga is szépen énekel s minden szép operának a partiturája megvan nála. Ezek közül énekelnek, ha nála társaság van, mivel a szalonban egy szép zongora is van, mint majd minden jobb háznál. Felesége született Khevenhüller herczegnő, magas, igen szép termetű. Igen szép, kifejezésteljes arcza van, igen művelt modora s hozzá magas és szép hangja. Igen sokat ír, olvas és dolgozik, kivált köt és pedig a legnagyobb tökélylyel, mindenben igen pontos és rendes. Egy rakás szép gyermekök van s ezeket igen jól nevelik. Már állásuk hozza magával, hogy nagy házat vigyenek. Egy idő óta minden kedden és vasárnap estén vacsorán vagyok nálok, körülbelől huszonnegyed magammal, többnyire ugyanazok vagyunk mindig. Hét órakor szoktam odamenni, nyolczkor mindnyájan együtt vagyunk, a legtöbben játékhoz ülnek, a hölgyek kézimunkával foglalkoznak, nehányan a zongorához is ülnek s játszanak kiki a hogy tud. Leginkább kiválik egy fiatal ember, mesterien játszik a zongorán, alaposan érti a zenét és egész operákat megtanúl, pl. a Varázsfuvolát könyv nélkül tudja. Míg a játék folyik, leginkább én énekelek s velem még egy pár nő is. Ha a játéknak féltiz óra tájban vége van, többen is csatlakoznak hozzánk, még az országbiró is velünk énekel s ekkor egyes operákból egész részleteket adunk elő. Ezután röviden megvacsorázunk és tizenkét óra tájban mindennek vége van. Néha nem este megyek át, hanem mindjárt ebéd után. E házban a legmagasabb franczia társalgási hang uralkodik. A grófnő maga Párisban nevelkedett, huzamosabban időzött a királynéval a franczia udvarban s ennek következtében kitünően beszél francziául, de - mint itten általában - rosszul németül. Ellenben a gróf Haller házában egészen német szokások uralkodnak. A gróf maga igen szorgalmas és ügyes munkás, hivatalában igen buzgó, de azért társaságban is kellemes. A grófnő is jó asszony, víg, fesztelen - leginkább otthon, azért szívesen lát magánál társaságot. Itt leginkább játszanak, ezelőtt igen nagyban, most már nem annyira. Nekem is részt kell vennem néha a játékban, de ha nem veszek részt, akkor két kedves leánnyal töltöm az időt. Az egyik a házi kisasszony, egy igen jó, kedves gyermek, még csak tizenöt éves, egészen őszinte, természetes, mert még nem rontották el a társalgási fintorgatások. Ő is mesterien játszik a zongorán, alaposan tanúlja és úgy még sokra viheti; nagyrészt zongorával mulatjuk magunkat.
      Még sehol nem vettem úgy hasznát kevés zongoratanulmányomnak, mint itten. Ezenkívül a kisebb leányok számára még egy nevelőnő is van a háznál, ez is kedves szép leány. Itten néha délután, néha este szoktam megfordulni, ha a szinházban nincs előadás; de gyakran a szinház után is ellátogatok és ott maradok 12-ig, vagy néha éjfél után 1 óráig. Most jön a harmadik ház, a Schensteinéké. A bel esprit-nek egy neme uralkodik itten. Az úrnő művelt, finom, csupa tárháza a képességeknek s ezek között első helyen áll a zongora. Csakugyan ritka tökélylyel játszik, még nem hallottam így játszani, hozzá még kellemesen énekel is, vagy az éneket kiséri zongorán, mint akár egy karmester; a rajzoláshoz is igen ért. Férje egy szorgalmas udvari tanácsos s mivel mindketten az alsóbb nemességhez tartoznak, leginkább állásukbeli néhány férfiú szokott hozzájok járni, legnagyobbrészt pedig fiatal hivatalnokok. Ugy tekintik e helyet, mint a hol minden szabad pillanatot kellemesen lehet eltölteni, azért nem egykönnyen múlik el nap, hogy nálok társaság ne lenne, én pl. akármely órában felmehetek, ha kedvem van zongorázni és mindjárt hozzá is ülök. Bókról itten szó sincs, kötelezettségekkel sincs összekötve, mert ők az embert soha nem kérik semmire. Még több ház is van itten, a hol fesztelenül érezheti magát az ember, de nekem alkalmam nem volt és nem is kerestem, hogy velök ismeretséget kössek. Természetes, hogy Pesten is egy sereg kellemes ember van, de ezekkel még kevésbbé ismerkedtem meg. Ha az egész telet itten tölteném, úgy átmennék lakni Pestre, különösen azért, mivel az országbiró is ottan szokta tölteni a telet.
      Most még nehány szót az én magánlakásomról. Itt létem első idejében magánlakást kerestem, de nem volt található, vagy ha volt, hiányzott benne vagy az ágy, vagy valami bútor stb., azért a Fortuna szálló fogadósával egyeztem meg és ezután itt is maradok. Ebédet és vacsorát table d'hote [13] szerint eszem, de senki más nem jön, mint fiatal kormányhivatalnokok, kik a társaságokban is fő szerepet játszanak s közöttük igen vigan folyik az idő. Ebéd alkalmával öt tál étel borral és kenyérrel nem kerül többe, mint fél forintba, vacsoránál adag szerint fizetek.
      Az itteni színház [14] elég szép, körülbelül olyan mint a drezdai, mégis valamivel kisebb. Szereplők és énekesek egészben véve középszerűek, némelyek nagyon jók, mások nagyon rosszak. Egy nap itten játszanak, másnap Pesten, de ez utóbbi helyen a színház berendezése nyomorúságos. Akkor nap, midőn Budán színművet adnak elő, Pesten magyarul játszanak. Leginkább nagy és csupa jó darabokat játszanak. Legfigyelemreméltóbb a Varázsfuvola előadása. A basszushangra, mely pedig ez operánál nagyon lényeges, a legjobb énekesek egyike van itt, a minőt eddig életemben nem hallottam, s hozzá ez énekes még magas tekintélyes férfiú is, a ki mint a nap papja rendkívül jól veszi ki magát s e szerepet nem is lehetne már jobban betölteni. Annál középszerűbb volt a többi szereplő és a zenekar, mégis az egész igen kedvező sikert ért el. - A szokásos belépti díj a földszintre két huszas vagyis tíz garas és nyolcz fillér, de bérelni lehet tíz előadásra három frtért, a mi valóban igen olcsó. Ha valaki már ismerős a személyekkel, kevés időt tölt a földszinten, hanem látogatásokat tesz a páholyokban. Az előadás rendesen hét órától tízig tart, hosszabb darabok azonban 11-ig is eltartanak.
      Tegnap egy hete voltam a főherczegnél kihallgatáson, ki előbb Bécsben volt. Először bemutattattam magam a főudvarmesternél, gróf Szapárynál [15], azután vasárnap délelőtt fél tíz órakor mentem a nádor lakosztályának előszobájába, hol a magyar nemes testőrségnek őrségre kirendelt pár tagját - mivel 12 közülök folyvást itt van - találtam és a két kamarás egyikét. Az utóbbi megkérdé nevemet és rögtön bejelentett, mire mindjárt bebocsátattam. A főherczeget egy előszoba félében találtam. A nádor igen magas, talán nyolczvan hüvelyknyi is van, karcsú és jól megtermett, de a magyar ruha jól áll rajta. Most 21 éves, kellemes arczkifejezésű, mely egy csepp zavart sem árul el. Kérdezősködött ez országban való utazásom felől, beszélgettünk az ország sajátságai, előnyei és lehető előrehaladása felől, még nővéréről, valamint a mi Antal herczegünkről [16] is összevéve talán egy félóráig, mire én magamat ajánlottam. E fiatal ember törekvései miatt, mellyel az ország javára dolgozik, odaadásaért, mit a hivatalos ügyeknek szentel, éles belátása miatt, melylyel mindent megitélni szokott, és kitünő erkölcsi tulajdonai végett rendkívül becsülendő, de imádja is az egész nemzet.
      Legközelebb egy nővel ismerkedtem meg, ki előttem váratlan és feltünően figyelemreméltó. Egy nő, ki öt éven át nem volt kevesebb, mint Madagaskár kormányzónője. Nem olvastad még gróf Benyovszky kalandjait? ki orosz fogságban Kamcsatka félszigetére jutott, hogy ottan czoboly-menyétre vadásszon, ott megfoghatatlan ügyességgel a várat, hol őrizték, elfoglalta, azután a kikötőben egy hajót kerített hatalmába s azon a többi fogollyal Chinába menekült. Mindezt olvasnod kell, mert nagyon érdekes. Ezután Francziaországba jött s onnan ismét Madagaskár szigetére küldték. Kés villa kiestek kezemből, midőn ezt megtudtam. Ebéd után jól kikérdeztem és ő elég terjedelmesen elbeszélte sorsát.

Pécs, 1794. februárban.
      Volt alkalmam még két álarzos bált is megnézni, egyet Budán, a másikat Pesten. Mi sem hasonlít inkább egymáshoz, mint ilyen mulatságok; itt sem vehettem észre semmi feltűnőt, olyat, a mi nálunk is ne lenne megengedve. Mivel a sarkantyú a nemzeti viselethez tartozik, tehát az álarczosbálba is sarkantyús csizmával jönnek.Természetes tehát, hogy kivált az itteni igen heves táncz közben sok ruhát összetépnek s a nők bokáit meg-megsértik s habár belátják ennek illetlen voltát, még sem hagynak fel vele. Azonban meg kell vallanom, hogy vannak, kik részben a hosszas gyakorlat következtében annyi ügyességre már szert tettek, hogy fölfegyverzett lábaikkal sem tesznek kárt tánczosnőikben, részint - kivált a belátóbbak - oly sarkantyút viselnek, mely már alakjánál fogva sem árthat. - Kevésbbé tartom megbocsáthatónak azt a szokást, hogy fegyverrel is jönnek az álarczosbálra. Mivel a nemesnek egyedül van ama joga, hogy kardot viselhet s ettől semmiféle alkalommal sem akar megválni, tehát ekkor is élni akar jogával. Te tudod, hogy az idegenek, kik a mi zöld termünket akarják megnézni, kötelesek előbb, nehogy valamiben kárt tegyenek, oldalfegyveröket, botjaikat az előteremben letenni. Midőn gróf Zichy országbíró nehány évvel ezelőtt Drezdában volt, tőle is ezt kivánták, mire ő azt felelte, hogy egy magyar még soha nem tette le a kardját, s inkább visszament volna, ha - tekintettel állására - ezt nála meg nem engedik. Ezt ő maga beszélte el nekem. - Mégis kevés kardot láttam az álarczosbálon, mert magok is kellemetlennek találják. Különben épen nincs kötelezve senki, hogy álarczosan jelenjék meg. Egy papirlapocska vagy egy kártya a kalapon és főkötőn, már tökéletesen elég a metamorphosishoz, s ez is tulajdonképen csak a nádor végett van, hogy ne feszélyezze őt, ha a jelenlevők az irányában való szertartásosság alól felmentik magokat. - A bálterem mint Pesten úgy Budán is elég nagy s képes 6-800 személyt is befogadni. A feltűnően szép phantasia-maszkok igen ritkák, hanem annál gyakoribbak a szép arczok és alakok. Nem emlékezem, hogy a világ valamely helyén egyszerre ennyi sok szép nőt lehetne együtt látni, mint itt. Drezda és Lipcse e mellett elbujhatnak. S azonkívül alak és szín annyira különböző és változó, hogy mindenféle ízlés megtalálhatja a magáét. Ez alkalmasint a különböző nemzetiségek serege következtében van így, melyek Magyarországon együtt élnek. Az, hogy semmiféle más táncznem nincs szokásban, mint a folyamatosan változó menuet és valczer, azt egy felnémet kissé egyhangúnak fogja találni. Egy quadrillet [17] rendezni, egész tanulmányt igényel, s a hol lehetséges, még próbát is. Itt majdnem senki sem ért hozzá, s a nagy tömegben megjelenő köznép, mely a finomabb vendégek közé keveredik, igen megnehezíti, hogy az ember egy válogatottabb táncznemben gyönyörködhessék. De még magyar tánczot is járnak. Ez egész sajátságos táncz. A zene minden más zenétől nagyban különbözik, igen érzésteljes, gyakran lágy, majd megindító. A czigányok hiresek arról, hogy a legjobban huzzák s én mindenkor nagy gyönyörrel hallgattam. A táncz hasonlít a kozákokéhoz, de a sarkantyú pengése elengedhetetlen kíséretül szolgál. Sajátságos az is, hogy néha egyedül férfiak tánczolnak együtt, ketten vagy többen is. Sok ügyesség kell hozzá, hogy a szükséges mozdulatokat megtegyék a nélkül, hogy sarkantyúikkal egymást meg ne sértsék. E táncz tehát egyik oka annak, hogy a sarkantyú még az álarczosbálon is elengedhetetlen. - A belépti díj egyénenkint egy forint, de előre fizetéssel az egész farsangra is csak ugyanannyi. E mulatságok Pesten sokkal vigabbak, mint Budán, valószinüleg azért, mert itt a vagyonos középosztály száma nagyobb, meg az egyetem is Pesten van. De legyen elég a tánczról.

      1. Sándor Lipót főherceg (1772-1795), az uralkodó, Ferenc király öccse, 1790 és 1795 között Magyarország nádora. Méltóságából következően többek között az országgyűlés felső táblájának, a Helytartótanácsnak és a Hétszemélyes Táblának az elnöke.
      2. Budán működött például a legfontosabb magyar kormányszék, a Helytartótanács és a Magyar Kamara, a Királyi Kúria pedig Pesten székelt.
      3. A Duna-parton, a hajóhídnál lévő kávéházon szinte minden utazónak megakadt a szeme. Hunter, Townson és Arndt éppúgy áradozott róla, mint Hofmannsegg.
      4. Podmaniczky József báró (1756-1823), helytartótanácsos, az 1790/91-es országgyűlés által kiküldött kereskedelmi és tanulmányi bizottság tagja.
      5. Hofmannsegget az év nyarán Pécsett egy ideig házi őrizetben tartották, mert nem voltak rendben az útiokmányai, illetve mert francia ágenst gyanítottak benne. Szorult helyzetében többek között Podmaniczky segítségét is kérte. „Fogsága” nem volt nehéz. Mikor igazoló iratai megérkeztek, ezt írta: „Meg kell vallanom, hogy az én örömem nagyon középszerű volt. Vagy azért, mert a dolgok ilyetén kimenetelét előre tudtam, vagy hogy itt már egészen berendezkedtem s az itteni csendes életmód nekem nagyon megtetszett, (...) szóval én kevésbbé örültem, mint gondolták.”
      6. A hecc-színház, amelyet Hofmannsegg meglátogatott, a Szent István bazilika helyén állt.
      7. A színház, a Rondella, a Duna-parton állt, s ekkoriban a pesti színészet otthonául szolgált. Benne tartotta Kelemen László társulata az első pesti magyar nyelvű előadást 1790-ben. 1815-ben városrendezési okokból lebontották. A Régiposta u. 4. sz. ház falán tábla őrzi emlékét.
      8. A több mint 400 méter hosszú, telente lebontott hajóhíd Pesten a mai Vigadó magasságában, a Deák Ferenc utcánál volt.
      9. Hofmannsegg túlbecsülte a népességet. Az 1784-87-es népszámlálás adatai alapján Pest tényleges lakossága 20 704, Budáé 23 919 fő volt. (Az első magyarországi népszámlálás, 1784-1787. Szerk.: Dányi Dezső és Dávid Zoltán. Bp. 1960. 368.)
      10. Az országbíró a nádor után a második magyar közjogi méltóság volt. A Helytartótanács elnöke nem az országbíró, hanem a nádor, ha a nádori méltóság be van töltve (ld. 1. jegyzetet).
      11. Zichy Károly gróf (1753-1826) 1788-tól országbíró, akkor a Helytartótanács elnöke, majd az 1790/91-es országgyűlés egyik vezető politikusa. 1795-ben - többekkel együtt - egy időre félreállították. Később fényes udvari karriert futott be.
      12. Haller József (?-1812) helytartótanácsos, a katonai ellátás ügyeivel foglalkozott, 1795-ben őt is félreállították.
      13. A table d'hote közös étkezést jelent, melyen a vendégek és a fogadós és családtagjai is részt vesznek.
      14. A Várszínházról van szó, amelyet II. József alatt a karmelita kolostorból alakítottak ki.
      15. Szapáry János gróf (1757-1815), a kilencvenes évek jeles politikusa 1792-től Sándor Lipót, majd utóda, József nádor főudvarmestere volt.
      16. Antal Kelemen szász hercegről van szó, aki Sándor Lipót nővérét - II. Lipót legidősebb lányát -, Mária Teréziát vette feleségül.
      17. Francia négyes.


EPA Budapesti Negyed 4. (1994/2)Schweitzer G.: Herzl < > Palmer, Fr.: Buda és Pest