EPA Budapesti Negyed 3. (1994/1)Borus J.: Kossuth < > Vadas F.: Millenniumi piramis

A nemzeti áldozatkészség szobra

(Avagy fából vaskatona)

___________
SZABÓ DÁNIEL

      1915. március 6-án, egy esős szombat délelőtt Bécsben a Schwarzenberg téren leleplezték Joseph Müllner professzor „Wehrmann im Eisen” nevezetű hársfaszobrát, amely ekkor a magyar szóhasználatban a vashonvéd nevet kapta. A kezében rövid kardot tartó, lezárt sisakú lovag- szobor szorosan kapcsolódott a már több mint hat hónapja zajló világháborúhoz. Egyrészt jelképeznie kellett a Monarchia katonáinak hősiességét, másrészt a beleverendő „jótékonysági” szögeken keresztül az otthon maradt lakosság háborús áldozatkészségét.
      A bécsi vashonvéd nem maradt egyedül: hónapok alatt számtalan rokona akadt az örökös tartományokban, Magyarországon, a Német Birodalomban. Lovagokat, honvédeket, pajzsokat, rózsákat, oszlopokat állítottak fel fából, hogy a jótékonyság szögei vassá változtassák azokat. [1]
      A következőkben a központi magyarországi háborús szimbólummal az 1915. szeptember 12-én Budapesten, a Deák-téren, az Anker-ház előtt leleplezett „Nemzeti Áldozatkészség Szobrával” foglalkozom, összehasonlítva azt az első hasonló magyarországi szobrokkal, (május 23: Pozsony, augusztus 1: Nagyszeben, augusztus 18: Kolozsvár, szeptember 8: Szeged, szeptember 12: Székesfehérvár), az eredeti bécsi alkotással, s néhány 1915-ös monarchiabeli és németországi rokonával. Nem törekszem a lehetetlenre, az összes ilyen jellegű „műalkotás” létrejöttének és használatának bemutatására, hiszen akadt olyan korcsmáros, aki az ő üzletében iszogató pótzászlóalj emlékére „szögezendő” emlékpajzsot készíttetett, vagy olyan gyógyszerész, aki a falujából bevonult katonák dicsőségére állíttatott hasonlót. A bevétel minden esetben jótékony célra fordíttatott, általában valamely központi segélyalapnak átutalva.

      Ötlet, szervezők
      A Nemzeti Áldozatkészség szobrának tervéről a nagyközönség 1915 február végén értesült. Ekkor jelent meg több napilapban a hír, hogy „a Hadsegélyző Hivatal a világháború emlékével kapcsolatban a nemzet áldozatkészségét monumentális módon kívánja megörökíteni az utókor számára. Hetek óta folynak már a tárgyalások az illetékes tényezők között arról, hogy a Hadsegélyző Hivatal állítson fel egy fából készített Mátyás-korabeli páncélos-lovasszobrot egyik közterületünkön, s a nagyközönség hazafias áldozatkészségére bízassék amaz eszme megvalósítása, hogy ezt a faemlékművet a nagyközönség nevével ellátott pikkelyes ércszegekkel borítsa be, úgy, hogy e falóból a nagyközönség áldozatkészsége teremtse meg azt a monumentális ércszobrot, amely mint a világháború emléke hirdetője legyen a nemzet áldozatkészségének. Az illető tényezők tárgyalásai után most már a megvalósítás előtt áll a terv.” (A miniszterelnök és a honvédelmi miniszter megbízta a honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hivatalát az akció szervezésével.) [2]
      A híradásokban nincs szó a bécsi példáról, de nyilvánvaló, hogy a januári ötletfelvetésben ez játszotta a meghatározó szerepet. Másutt egyértelműen utalnak arra, hogy a birodalmi főváros szobra, majd annak sikere adta a lökést a helyi szobor megrendeléséhez, később elkészítéséhez. [3]
      A budapesti szobornál az első pillanattól kezdve a hivatalos államhatalom játssza a szervező szerepet, s a szobor „alkotói” közé csak később csatlakozik az Auguszta Gyorssegély Alap. A bécsi példánál és a többi magyarországi szobornál nem ez a helyzet. A „Wehrmann” létrehozásának ideája az „Egész Fegyveres Erő Árva- és Özvegysegítő Alapjának” köreiből kerül ki. Theodor Hartig gróf, Ferenc Ferdinánd egykori tengerészadjutánsa veti fel az ötletet, s annak kivitelezésére ez a félhivatalos segélyszervezet (élén Schönaich báró volt közös hadügyminiszter áll) azonnal összefog Bécs városával, amelynek apparátusában születik meg a forma (páncélos vitéz) és a név. [4]
      Pozsonyban egy már korábban létező, de nem túl sikeres akció „feljavításának” érdekében alkalmazzák a vashonvédet. Március 15-én adta ki Bartal Aurélné, a főispán felesége (a helyi jótékonysági akciók egyik vezető alakja) felhívását, hogy hozzák létre a városi és megyei háborús rokkantak otthonát. A sok egyéb jótékonysági akció mellett, úgy tűnik, ez nem eléggé vonzó, így a rokkantotthonalap segítésére jön létre a vashonvéd.
      Kicsit eltérő ettől a helyzet Székesfehérváron [5] és Kolozsvárott. Itt a szobor megalkotásának központi alakja Lyka Döme pázmándi (Fejér megyei) 2500 holdas nagybirtokos, [6] aki a két városnak felajánlja, hogy szobrot ajándékoz, és aktívan vesz részt a kivitelezés megszervezésében, s mindenekelőtt Székesfehérváron a támogatók gyűjtésében is. Szegeden a helyi Vörös Kereszt Egyesület keretében születik meg az ötlet és az bonyolítja le a kivitelezést is. [7]
      Nagyváradon egy helyi napilap szerkesztőségében merül fel az idea, mivel eddig nem elég sikeres a kárpáti falvak újjáépítésére indított akció. [8] Még a szoborelnevezésben is találkozunk az utánzással, avagy elegánsabban a példakövetéssel: a kolozsvári szobor a Kárpátok őre nevet nyeri, ezután a nagyváradiak az Isonzó őre nevet választják. Nagyszebenben a város német egyesületei a szoboralkotás mozgatói.
      Az itt említett szobrok többségét már ismert szobrászok készítik el: a Budapestit Sidló Ferenc, a Pozsonyit és Székesfehérvárit Rigele Alajos, a Kolozsvárit Szeszák Ferenc, a Szegedit Szentgyörgyi István. Nem írnak ki pályázatot, hanem a szervezők megkeresik azt a művészt, akinek eddigi pályája bizonyságot nyújt arra, hogy az elképzeléseknek megfelelő lesz az emlékmű. Igen lényeges a legtöbb helyen a helyi művész jelenléte, részben lokálpatriotizmusból: a saját szobrunk a saját szobrászunk műve; részben a saját művésznek a katonai szolgálatból való ideiglenes kivonása érdekében. Szeszákot például, aki bevonulása előtt, 1915 márciusában, még kiállítással búcsúzik városától, 1915 májusában Horváth Ignác 48-as honvédezredes emlékművének elkészítésével bízzák meg, majd valószínűleg ezt a megbízást változtatják át Lyka felajánlása után a Kárpátok őre című szobor elkészítésére. Később már nemcsak neves művészek készítik az adott szobrokat és tárgyakat, hanem valaki a helyi polgárságból vagy a városban állomásozó katonai egységből.
      A pesti szobornál meghatározó szerepet játszanak a szervezés lebonyolításában a hivatalos szervek: konkrétan a Hadsegélyző Hivatal. A szobor végrehajtó bizottságában is ennek, valamint az Auguszta Gyorssegély Alapnak vezetői szerepelnek. [9] A magyarországi „szoborszervezés” hagyományainak megfelelően, [10] természetesen létrehozzák a szobor ún. nagybizottságát is. Ennek nem gyakorlati, hanem reprezentáló szerepe van, amit bizonyít a tagok „toborzása” is. Levélben kérik fel őket erre a tisztségre; majd mikor a válaszok csak vékonyan csordogálnak, újsághirdetésben szólítják fel őket a válaszadásra, tehát annak jelzésére, hogy elfogadják-e a bizottsági tagságot, avagy nem. Hangsúlyozzák, hogy a nagybizottsági tagság nem kerül pénzbe. [11] Majd mikor a felhívás eredménytelen, ugyancsak újsághírben közlik, hogy a visszajelzés hiányát a megtisztelő tisztség elfogadásának tekintik.
      A „vidéki” szobroknál a hivatalosságot a város, illetve a megye képviseli, amely segítséget nyújt a szobor létrehozásában. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a vidéki szobroknál a „társadalmi” momentum sokkal erősebb, mint az országosnál, az csak a felavató rituálé része, mint később visszatérek rá, hogy a város átveszi a szobrot: ez természetesen megtörténik Budapesten és Bécsben is. Az igazság az, hogy a birodalmi főváros szobra és a lakosság viszonya inkább a magyarországi vidékiekhez, mint a magyar fővárosihoz hasonlít, s a berlini szobor az, amely a Nemzeti Áldozatkészség Szobrához hasonlóan „állami”.

      A cél
      Mi szülte ezeket a szobrokat? Alapvetően kettős funkcióról lehet velük kapcsolatban beszélni. Az első egyértelműbb: a különböző jótékonysági akciókhoz való pénzgyűjtés. A világháború kitörésének pillanatától problematikus a háború vezetésének és következményeinek financiális fedezése, biztosítása. Az általános költségvetési támogatáshoz a hadikölcsönök kibocsátása járul hozzá, [12] míg a háború következményeinek ellensúlyozásához a különböző jótékonysági akciók: mindenekelőtt a rokkantak, árvák, özvegyek segítésének céljára. [13] Az elég hamar kiderül, hogy az állam nem képes elégséges pénzt biztosítani a szükséges kiadásokra, s ezért alakulnak különböző alapok a „kisegítésre”. [14] A bécsi vashonvéd akciónál ki is mondatik, hogy a legsürgősebb feladat az árvák és özvegyek ellátása, s mivel az állam csak hat hónapra vállalta ezt a feladatot, valamiféle új pénzszerzési módról kell gondoskodni, [15] hiszen a háború minden ígéret ellenére félévnél hosszabbra sikeredett. Az állami feladatok országos, vagy helyi közösségek általi ideiglenes kiváltása, kiegészítése valamennyi szoboralkotásnál szerepel. Tehát jótékonysági célokra indított új akciókról, vagy régi akciók új formával való kiegészítéséről van szó.
      Mielőtt az új forma „előnyeiről” szólok, ki kell térni a másik célkitűzésre. Ez nem más, mint a (győztes) háború apoteózisa. Hangsúlyozni kell a győzelem momentumát, mert éppen ez különbözteti meg e szobrokat a háború után elterjedt háborús emlékművektől, amelyek már egyértelműen a vereség szimbólumai. [16] Míg a háború utáni emlékművek az országos gyászt kötik össze az egyéni veszteséggel, s sokszor így interiorizálják azt a gondolatot, hogy Trianon az egyén vesztesége is, a most vizsgált emlékművek feladata az, hogy az otthonmaradottakat a háborús erőfeszítésekhez, a győzelemhez, a sikerhez kösse. Míg a későbbiek az állami (nemzeti) és magángyász összekötő szimbólumai, addig ezek a állami (nemzeti) és egyéni büszkeséget hivatottak jelképezni. [17] Az, hogy a konkrét akció nem a háborúban valamit megnyerőnek, hanem a háborúban valamit elvesztőknek javára zajlik, az az egész gondolat ellentmondásossága.
      Így az adott vas(fa)szobrok eltérnek a hagyományos jótékonysági akcióktól, melyek ideológiája pusztán a szegények segítése: itt a győzelemben való részvétel valósul meg az adakozáson keresztül. Ezt messzemenőkig tükrözi a szóhasználat is. Egyre gyakoribb a jótékonyság helyett az áldozatkészség kifejezés használata, természetesen mindig a nemzeti avagy a hazafias jelzőkkel kiegészítve.
      Ez utóbbi momentumot erősíti maga a forma is: nemcsak pénzt adok, hanem a szögelés fizikai tettével segítek, a fizikai aktivitás mint lehetőség a hátország háborús erőfeszítésének kifejezésére igen lényeges az adott emlékműveknél. Hozzájárul mindehhez, hogy ellentétben a szokott „emlékműhasznosítással” itt nem egyszeri aktusról: felavatás-leleplezés, s annak, tegyük fel, évenkénti egyszeri vagy többszöri megismétléséről, koszorúzásokról stb. van szó, hanem valamiféle állandó ünnepség-(akció) sorozatról. A szobrok teleszögezése nem egyszerre történik, hanem időben elhúzva, valamiféle rendszerességgel: a hét megadott napján és órájában vagy állandóan, tehát a társadalom nem egyszer, hanem mindig, folyamatosan segíti a katonai erőfeszítéseket. A háborús ünnepségek sorát - kivilágítások győzelmekkor, tüntetések az olasz illetve román „áruláskor” - újabb mobilizálásokkal lehet kiegészíteni.
      Mint a későbbiekben kitérek rá, a háborúhoz, a győzelemhez való hozzájárulás érzését nem pusztán a szobor illetve a szög tárgyiasultsága, hanem a hozzájuk csatlakozó tárgyak sokasága is erősíti.

      Az emlékművek
      A szobrok funkciója határozza meg a formájukat és felállításuk helyét is. Evidenciának tűnik, hogy e háborús műtárgyaknak katonát, harcost kell ábrázolnia. A nemzeti emlékművek [18] ebben az időben alakulnak át „vezér” emlékművekből az „egyszerű ember”, katonai kifejezéssel élve a legénység emlékműveivé, amelyek a háború utáni háborús emlékműszobrászat abszolút jellemzőjévé válnak. [19] A budapesti és a székesfehérvári szoborral kapcsolatos vélekedések, újságcikkek mutatják, hogy ez még nem ment át teljesen a köztudatba; a németországi kivételekre is kitérek még. [20] A szögelésre kitett szobrok (és itt nem foglalkozom az egyéb tárgyakkal) alapvetően két típusúak: vagy valamiféle középkori páncélos lovagot, vagy a nagy háború egyszerű katonáját ábrázolják. [21] Az első, a hősi múltra való utalás mellett, minden valószínűség szerint praktikus okokra vezethető vissza: a páncél felülete inkább létrehozható a szögek sokaságával, mint bármely más felület. A korszak publicisztikájában utalás történik az északnémet városok hagyományos Rolland szobraira is, amelyek a piac védőiként szerepeltek. Ezek példát adhattak az első, a bécsi szobor formájának kialakítására, de lényeges változás következett be azáltal, hogy az eredeti Rolland szobrok fedetlen feje helyett itt sisakos vitézekkel találkozunk. [22] Úgy vélem, hogy a magyarországi páncélosok a bécsit másolják, és ehhez kapcsolják a később kifejtendő Mátyás kultuszt. A budapesti szobor „monumentalitásában” egyedül a berlini Hindenburg szoborhoz hasonlítható. Sidló Ferenc sokak szerint Verocchio velencei Colleoni szobrát utánozta. Hogy a Mátyás király számára is dolgozó művész nagy hatást gyakorolt Sidló alkotására, azt nem tarthatjuk kizártnak, hiszen ugyanez köszön vissza 1938-as székesfehérvári Szent István szobrán is. Egy kis rosszindulattal persze azt is feltételezhetjük, hogy a kőbányai sörfőzde Mátyás sörének hasonló páncélos lovast ábrázoló képe adta az ötletet a Nemzeti Áldozatkészség Szobra formájához. [23]
      A szobrok elhelyezésének kérdése is szorosan kapcsolódik a szögelés szertartásához. A szögelés időszakára olyan hangsúlyozottan ideiglenes helyet kell találni a szobroknak, ami egyrészt elég forgalmas, figyelemfelkeltő helyen van ahhoz, hogy a szögelés rituáléja a kívánt propagandahatást kifejtse, másrészt elég helyett biztosítson a rendszeres „ünnepélyekre”, a térzenével való összekapcsolásra. [24] A Nemzeti Áldozatkészség Szobrának végrehajtó bizottsága ennek alapján kéri a fővárost 1915 júliusának végén (láthatólag a emlékműszervezés egyik utolsó aktusaként), hogy vagy az Osztrák-Magyar Bank előtti sétányon, vagy az Erzsébet hídnál, a sorsjáték palota előtti téren, vagy a Deák téren, az Anker palota előtt biztosítson helyet a szobornak. [25]
      Az állandó mozgósítás valamennyi szobor feladatává tétetett. Kis eltérés adatik abban, hogy egyes helyeken minél előbb „vassá akarják tenni” az emlékművet, míg másutt el akarják húzni a folyamatot. Ez részben abban nyilvánul meg, hogy jóval a szobor leleplezése előtt megindítják a gyűjtést, például a Nemzeti Áldozatkészség Szobránál július 20-val le akarták zárni az első jelentkezéseket, [26] s csak a szobor elkészültének lelassulása, valamint a jelentkezők csekély száma akadályozta meg, hogy már nem sokkal a leleplezés után „vasszobor” álljon a város meghatározó terén. A különböző stratégiákat jelzi, hogy míg egyes helyeken a befizetett összegtől függetlenül az adakozók egy szeget vernek (veretnek) bele az emlékműbe, másutt a szögszám arányos az adománnyal. Természetesen a szobor méretei is befolyásoló hatással vannak a tervre és a kivitelezésre. Bécsben félmillió szöget akarnak a szobron elhelyezni, Szegeden csak húszezret.
      A szobrok egymásutánisága valamenynyire a tapasztalatok halmozódását is jelenti. Ez vonatkozik az adományok lehetséges demokratizmusára is. Az „etalonnál”, a bécsi szobornál határoztatott meg, hogy már minimális összeg befizetése lehetőséget ad a szögelés szertartására. Itt mindenki azonos szöget ver be, csak az uralkodóház(ak) szögei különböznek ezektől, ezek aranyszögek. Az idő előrehaladtával egyre általánosabbá válik az eredeti egyenlőség feloldása, bár „a legkisebb összeg is jogosít az alapvető funkcióra”-faktor végig megmarad, sőt a diákszögek bevezetésével még szélesebb körre akarják kiterjeszteni a szoborhoz tartozók közösségét. A budapesti, berlini és a szebeni szobornál már teljes árlap jelenik meg: a befizetett összegtől függ a szög (esetleg lemez) anyaga, formája és elhelyezési helye. Míg kezdetben pusztán egy nagyon általános, sőt leginkább szimbolikus társadalmi hierarchia jelenik meg a szobrokon, addig a későbbi emlékművek már a polgári (gazdasági) erőt is figyelembe kívánják venni. Ezeknél a speciális szögeknél is nyoma van a hagyományos értékrendnek, mivel a nagyobb felszegezett lemezekre címert lehet rávésetni: ez azok privilegizált helyzetét hangsúlyozza, akik nem pusztán pénzzel, de a nemesi presztízs akvizitumaival is rendelkeznek.

      Az egyén
      A jótékonysági akciók igen fontos előmozdítója az a tény, hogy az adományozó neve megörökíttetik. A világháborús újságokat olvasva rendszeresen találkozunk azok listájával, akik ehhez vagy ahhoz az akcióhoz kisebb-nagyobb összeggel hozzájárultak. A nyilvánosság kihívása egyértelműen segíti a minél nagyobb összeg összegyűlését. Ennek mindenekelőtt a kisebb közösségekben van szerepe, a saját csoportban való elhelyezkedés szempontjából. A Nemzeti Áldozatkészség Szobrának megalkotói tisztában vannak ezzel a ténnyel, s továbbfejlesztik a bécsi ötletet. Már a „Wehrmann im Eisen”-nek is van emlékkönyve, s az adakozók itt is emléklapot kapnak háborús hozzájárulásukról. A budapesti szobor esetében túllépnek a névmegörökítés emlékkönyv-emléklap formáján. A szobrot nem szögekkel, hanem különböző méretű bronzlapocskákkal fedik be, amelyen feltüntetik az adakozó nevét, s az emléklapon jelezve van, hogy a szobor melyik pontján helyezkedik el az adakozó lapocskája. Így a „jövőnek, unokáinknak szóló üzenet” a köz-(publikus) szférából teljes terjedelmében átmehet a magán-(privát) szférába. Nemcsak a szobor egésze fogja hirdetni a késő korok számára a nagy idők emlékét és a társadalomnak abban való aktivitását, hanem a lemezfelirat s a pontos leírású emléklap egyénenként hirdetheti az „én is ott voltam, én is tettem valamit” momentumot.
      Nyilvánvaló, hogy a szoboralkotásnak nemcsak a jövőre, hanem a jelenre vonatkozóan is van „üzenete”, a háborús propagandának nyilvánvaló eszköze ez. Tehát el kell érni, hogy az adakozók ne csupán a messzi jövőben, hanem a jelenben is kifejezhessék a háborúval való azonosulásukat, az erőfeszítésekhez való hozzájárulásukat.
      A háború kitörésének pillanatától kezdve megjelennek a „piacon” olyan emléktárgyak, amelyek ezt a magatartást sugallják. Részben egyszerűen kereskedelmi termékek az „Isten verd meg Angliát” s hasonló feliratú kitűzők, az „1914” (később „1914-1915” stb.) feliratú mütyürök, gyűrűk, részben a jótékonysági akciókban való részvétel bizonyítékai. [27] Már 1914 őszén megjelenik a Monarchiában az „aranyat vasért mozgalom”, ahol a leadott aranygyűrűért vasgyűrűt adnak az adakozóknak, hogy bizonyíthassanak, hogy büszkeségüket kifejezhessék. Az akcióhoz Kálmán Imre átírja egy korábbi nem túl sikeres operettjét, s a Theater an der Wien-ben 1914 októberében be is mutatják „Aranyat adtam vasért” című daljátékát. Az ékszerészek is azonnal hirdetni kezdenek, s felajánlják azoknak, akiknek bőrét zavarja a vasgyűrű, hogy annak belsejét bearanyozzák, vagy beezüstözik. [28]
      Egy régi szögelési forma is feléled: a zászlószegadományozás. Nyilvánvaló, hogy kevesebb a zászlórúd, akármennyi katonai egység is áll hadban, akármennyi egyesületi, templomi zászló is van az országban, mint amennyi jótékonysági hadi zászlószeget várnak, s ha egyszer beverték egy rúdba, nem lehet később azt mutogatni az unokáknak, így „A hadi zászlószög passepartoutban vagy márványba illesztve is kapható.” [29]
      Ez a momentum megjelenik a bécsi vashonvédnál is. Itt a női és férfi tevékenység részbeni elválásáról van szó (később kitérek a nőknek az ilyen jótékonysági akciókban való részvételére), a „Wehrmann”-hoz kapcsolódóan jótékonysági céllal „szerencseszögeket” árusítanak, melyeket vagy jelvényként lehet hordani, vagy az íróasztalon lehet elhelyezni „örök emlékül”.
      A budapesti szoborbizottság összekapcsolja a két akciót: a szögezést és az emlékjelvényt. Mindazok, akik legalább a minimális összegért (ez Budapest esetében 2 korona) nevükkel ellátott szöget vertek vagy verettek a pesti lovagszoborba, ugyanezen összegért a szobor képével ellátott emlékjelvényt válthatnak, amit azután büszkén viselhetnek, illetve büszkén kell viselniük. Megjelenik több helyen a szobor abszolút „privatizálása” is, az ország, a nemzet avagy a város jótékonysági emlékszobrát kicsiben, szobadíszként is megalkotják, s ugyanazon alap jövedelmének növelésére árusítják. Az csak természetes, hogy képeslapok stb. is születnek, melyek eladási jövedelméből a különböző alapok részesednek. Ez tulajdonképpen csak utánzása a már korábban is meglévő jótékonysági bélyegeknek és a Hadisegélyző cigarettapapírjának. [30]
      A szobrok megalkotói (mindenekelőtt azoknál a szobroknál amelyek a szög elhelyezésével a hierarchiát is megjelenítik) egyértelműen gondolnak a társadalom pénzesebb rétegeire is. Nemcsak egyének, hanem szervezetek, önkormányzatok, egyesületek és vállalatok is válthatnak szögeket. Ez utóbbiaknál már korábban is megjelent a jótékonysági akciókban való részvétel, tulajdonképpen egyfajta hirdetési módként. [31] Nem véletlen, hogy a Nemzeti Áldozatkészség Szobrának meghirdetése után két nappal már megjelenhet az újságokban a hír egy nagyobb adományról: „Ormódy Vilmos, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság igazgatója értesítette a Hadsegélyző Hivatalt, hogy a vezetése alatt álló biztosítótársaság húszezer koronát adományozott a terv megvalósításának biztosítékául.” [32]

      Kritika
      Külön kérdés lehet, hogy mennyire elfogadott az emlékművek és a szögelések által sugallt értékrend Magyarország, a Monarchia vagy akár általában a Központi Hatalmak társadalmaiban. Az akciók váltakozó módon sikeresek vagy sikertelenek: van, ahol megtelik, vassá válik a szobor, van ahol nem. Ez nem okvetlenül különböző értékrendeket sugall, sokkal inkább a társadalom fizetőképességére, vagy a cél (szoborméret) realitására avagy irrealitására utal. A háború az újságcenzúra korszaka, ebből következően, ha a hatalomnak nem tetszik, akkor az esetleges kritikus hangok nem nyernek nyilvánosságot. Úgy vélem, mégsem erről van szó, mikor azt látjuk, hogy a médiumokban alapvetően támogató cikkek jelennek meg az emlékművekről. A kettős cél az, amely komolyabb kritikát nem tesz lehetővé. A világháború folyamán érthetően nem lehet élesen támadni egy olyan akciót, amely az áldozatok (rokkantak, özvegyek, árvák) megsegítésére szerveztetett. Marad tehát a „fanyalgás”, mindenekelőtt a kivitellel kapcsolatosan.
      Már a „Wehrmann im Eisen” felállítása előtt elhangzik Karl Kraus (egy hivatalos fanyalgó) előadása, amelyben az egész akció társadalmi félrevezető szerepéről értekezik, kifogásolva, hogy a lövészárokban szenvedő katonák áldozata értékelődik le azáltal, hogy a háborúval kapcsolatosan azok neve is ugyanúgy megörökíttetik, akiknek lövészárka a Kärtner-strasséra kanyarodik, akik a háborúban nem szenvednek, hanem azon meggazdagodnak. Ennek alapján nevezi a szobrot „Schmock im Eisen”-nek. [33] Ugyanez a momentum jelenik meg a Nemzeti Áldozatkészség szobrával kapcsolatosan, de pusztán egy életkép formájában, [34] vagy a szegedi fahonvédről (ugyancsak életképként) hangzik el, hogy ez az urak szobra. [35] Még a „Vas Hindenburggal” kapcsolatosan is megjelenik a „fanyalgás”, de szinte apologetikus humor formájában. [36] Van persze olyan kritika is, amely azt kifogásolja, hogy oly időkben, mikor minden aranynak a Birodalmi Bankba kellene kerülnie, a gazdagok, a maguk száz márkájáért az utcán Hindenburgon szórják el ezt a nemes és a háború idején különösen szükséges fémet. [37]
      A fanyalgások tulajdonképpen jelzik valahol az ország vagy akár az egész birodalom belső ellentmondásait. A pesti szobornál kifogásoltatik, hogy pusztán a katolikus egyház az, amely a felavatásban részt vesz [38] (avagy privilégizáltan vesz benne részt). A nagyszebeninél, hogy a meghirdetett valamennyi nemzetiség és felekezet „emlékműve” helyett a szobor a német közösség szobrává válik. A helyi magyar hetilap meg is tagadja tőle a „vashonvéd” kifejezést - amit, láttuk, még a bécsire is alkalmaztak -, és hideg, rideg, idegen Rolland szobornak titulálja. [39] Nemzeti szimbólum megalkotásáról lenne szó, így a fanyalgások egyikében, érdekes módon az emlékműalkotást leginkább támogató lapban jelenik meg egy „vers” a szobor formájának nemzetietlen, azaz nem magyar voltáról. [40] A prágai szobrot egyértelműen a csehországi németek hozzák létre. Az itt elhangzó beszédek azt remélik, hogy a háború után végre egyesülhet az „összes ausztriai német”. [41] A tartományi és azon belül nemzetiségi feszültségeket mutatja, hogy az Egész Fegyveres Erő Árva- és Özvegysegítő Alapja (csehországi tagozat, német szekció) Ferenc József születésnapja alkalmából kezdett újabb gyűjtésének felhívásán hangsúlyoztatik, hogy az „összes a csehországi tagozathoz beérkező összeget Csehországban használják fel”, de megjelenik az is, hogy a „német szekcióhoz beérkező adományok a gyermekvédelem és ifjúságtámogatás csehországi német tartományi bizottsága által lesznek elosztva.” [42]
      A legtöbb kritika azonban a művészet oldaláról támad. Nemcsak publicisták, de a Magyar Iparművészeti Társaság is tiltakozik az ellen, hogy egy szobrot a szögeléssel „elrontsanak”, hogy a világháború giccsgyűjteményébe egy hivatalos is belekerüljön, amelyen nem pusztán a szobrot teszik tönkre, de élő emberi testbe vernek szöget. [43] Az adott kritika, fanyalgás megjelenik minden szögező országban. Részben ennek következménye egyrészt a szobrok olyan kivitelezése, hogy a borítás ne nagyon változtasson alakjukon, részben ezért kapnak Pesten szög helyett lemezborítást. A szabad emberi testfelületeket nem szögelik: eleve fémborítást kapnak. A változtatások bejelentése után a szoboremelést erősen támogató kormánypárti újság is kénytelen a következő „dicsérő” sorokat közölni: „Bizonyos, hogy a nagy művészi alkotások igénye nélkül is megható és igen megbecsült érdekessége lesz nemcsak annak a helynek, ahol fel fogják állítani, hanem e városnak, sőt ennek az időnek is, amelynek lelke emelte”. [44] S a szobor felállítása előtt, modelljének bemutatásakor bemutatják a ló lábát teleszögelve, hogy mindenki meggyőződhessen róla, nem teszi tönkre a jótékonyság a művészetet. [45]
      A „legélesebb” kritikák is inkább csak félmondatokban fogalmazódnak meg, mikor egy-egy lap újabb adónemként aposztrofálja az ötletet. [46] Ez még az olyan lapokra is igaz, amelyekben rendszeresen jelenik meg a háborút kritizáló, avagy legalábbis a háború negatív hatásait hangsúlyozó felirat. [47]

      A hír
      Az emlékműszervezés kommunikációs lánca nyilvánvalóan különbözik, attól függően, hogy egy kisebb közösség (város, megye), vagy az egész ország szobráról van szó. Az informális kapcsolatok, a társaságok az első esetben egyértelműen meghatározó szerepet játszanak, míg a második esetben funkciójuk alárendelt.
      Mindkét esetben a szoborszervezés leginkább látható kommunikációs eszköze a sajtó. Hangsúlyoznom kell, hogy a magyarországi sajtó beszámolt a bécsi, berlini emlékművek leleplezéséről, a képeslapok közölték a szobrok képét is, s többször előfordult híradás a jótékonysági akció állásáról is. Ugyanígy a budapesti szobor készülődéséről nem pusztán a központi napilapok, hanem sokszor a helyi sajtó is hozott híreket. A vidéki szobrokról azonban csak elvétve, szporadikusan esik szó mind a főváros, mind más vidékek sajtójában. [48] Egyértelmű, hogy egy átlagos újságolvasó az adott időszakban (1915-ben) tudja, hogy Magyarországon, az Osztrák-Magyar Monarchiában, sőt Németországban igen elterjedt a „vashonvédek” divatja, de hogy hol és hány készült, lepleztetett le az országban, arról nincsenek valós információi. Nem is lényeges számára: fontos a helyi közösség szimbólumáról való információ, ami megvan és az országos akcióhoz való csatlakozás lehetősége is adott. Történik ugyan kísérlet rá, hogy a helyi emlékművekre máshonnan szerezzenek pénzt, de ez nem túl sikeres. Lyka Döme, a székesfehérvári szobor spiritusz rektora 1916 folyamán levelet ír valamennyi magyarországi megyének és városnak kérve őket, hogy váltsanak szöget a Vértesvitézre. Az eredmény meglehetősen siralmas. Sok helyről elutasító válasz érkezik, s akik küldenek, azok is igen keveset: Somogy vármegye 50 koronája kiugró bevétel, jellemzőbb Liptó 5 koronás küldeménye. Az uralkodóházaknál már valamivel sikeresebb Lyka, de itt is problémák merülnek fel, mikor a bajor király szögéről hónapok után sem érkezik meg az udvarba a nyugta. [49]
      A sajtó, melyet sokszor „hivatalos helyről” kérnek fel a legújabb szoborhír közlésére, [50] csak egyik eszköze a szoborszervezésnek. [51] A Nemzeti Áldozatkészség Szobrának Végrehajtó Bizottsága körlevelekkel fordul a helyhatóságokhoz, egyesületekhez, társulatokhoz és kéri őket, hogy mindent tegyenek meg a szoborakció sikerének érdekében. Aláírási íveket bocsátanak ki, amely a társasági szintű pénzgyűjtésre ad lehetőséget. Az eredeti elképzelés az, hogy az ország minden pontján helyi szoborcsoportok alakulnak, amelyek szervezik az adományok gyűjtését. [52] Ezeknek egyértelműen a központi akcióhoz kell kapcsolódniuk. Sándor János belügyminiszter fel is hívja a helyhatóságokat, hogy ne létesítsenek saját szögezendő emlékművet, mert ez csökkenti a központi alapra fordítható és fordítandó összegek mértékét. [53] A helyi csoportok alakítása sikertelennek tűnik, bár a sajtóbeszámoló szerint jelentős mennyiségű lemezrendelés fut be már a szobor leleplezése előtt. Itt juthat szerephez az a tény, hogy a Nemzeti Áldozatkészség Szobra tulajdonképpen állami szobor. Nyár végén, ősz elején a közigazgatáson keresztüli kommunikáció és szervezés válik a meghatározóvá, összekötve ezt a Nemzeti Áldozatkészség jelvényének árusításával. [54] A felhívások láthatóan a legnagyobb hatást már létező „intézményekre” teszik, amelyek addig is jótékonyságra szánt összegeiket átirányítják a budapesti lovagszobor alapjára. [55] Láthatóan mind a fővárosi, mind a vidéki szobroknál a legsikeresebb szervezést a hadsereg keretében lehet lebonyolítani: a községi jegyzők mellett a katonai parancsnokok a legsikeresebbek az adománygyűjtésben. Az intézményi gyűjtés főleg a szobrok felavatása után teljesedett ki, s a tanulmányi év kezdetével átterjedt az iskolákra is. [56]

      Az avatás
      Magának az emlékmű leleplezési ünnepségének meghatározó szerepe van a háború kultuszának kialakításában. A résztvevők, a szónokok és a szónoklatok pontosan jellemzik, hogy a szobor létrehozói a pénzgyűjtés mellett milyen célokra törekednek az új szimbólummal. Hangsúlyoznom kell, hogy ebből a szempontból a budapesti (egyáltalán nem puritán) avatási rituálé a szobor tényleges szervezőinek terveihez képest „lemeztelenített”. Tisza István gróf, Magyarország miniszterelnöke, a szoborbizottság egyik díszelnöke az eredeti tervet ugyanis túlságosan pompázatosnak tartotta. [57] A primér cél, az adakozás, bizonyos fokig meghatározza a rituálét is.
      A leleplezési ünnepségek leglátványosabb pontja az uralkodóház egy tagjának részvétele (ha erre nincs lehetőség, akkor legalább Ferenc József szögének elsőként, s lehetőleg reprezentatív helyre, a szoborba[ra] való elhelyezése). [58] Az uralkodóház mint a Monarchia összefogó ereje testi vagy szellemi valóságában mindenképpen jelen kell hogy legyen. A király egyben példaadó, cselekedetei a háború folyamán valamiféle referenciával szolgálnak a megkövetelt, elvárt magatartást illetően. Így a hadikölcsönjegyzésnél is Ferenc József elsőként bejelentett befizetésével szeretnék a nagyközönséget a helyes magatartás útjaira terelni. [59] A tényleges részvétel megköveteli azután az udvari etikett bizonyos pontjainak betartását: udvari sátor felállítását, ahova a magas személyiségek visszavonulhatnak s ahonnan megjelenhetnek. Ehhez szorosan kapcsolódik a Gotterhalte elhangzása. Az uralkodóház tagjainak részvétele nem véletlenszerű, Ferenc József családja azon tagjainak engedélyezi a szereplést, akiknek általában a jótékonysági akcióhoz vagy a szobrot állító közösséghez közük van. Ha lehetőség van rá, már a felavatási ünnepségen képviseltetnek a Központi Hatalmak egyéb államai is, ennek megfelelően elhangzik az ő himnuszuk. Ha erre nincs lehetőség, az aktív szoborszervezők később fordulnak a Német Birodalom császárához, a török szultánhoz, s később a bolgár királyhoz (esetleg a bajor királyhoz), hogy adományukkal reprezentálják a katonai blokk (háborús szövetségesek) egységét.
      A másik meghatározó elem a közigazgatás vezetőinek (hol miniszterelnök, hol csak főispán) részvétele az ünnepségen, s nem pusztán azon polgármestereké, akik átveszik a szobrot, s akik vállalják, hogy az akció lezajlása után, most már egy normális emlékműnek kijáró helyen, pusztán egy normális emlékmű funkcióival felállítják. [60] Nagy eltérés van a kormányfő és a megye (város) első embere között; bár mind Bécsben, mind Budapesten jelen van nemcsak a miniszterelnök, hanem a kormány több tagja is, nem ők beszélnek. A helyi közigazgatás vezetője viszont, néha mint szoborátvevő, néha mint az uralkodó képviselője általában nem pusztán jelenlétével emeli az ünnepség fényét. Úgy tűnik, mindenütt egyértelmű, hogy a miniszterelnök az államot képviseli, amely tekintélyével támogatja az akciót, de még az állami szervezésnél is a társadalmi jelleget akarja hangsúlyozni. A főispánok (ha nem az uralkodó nevében beszélnek) elsősorban a helyi „társaság” kiemelkedő alakjai, így szerepük nagyobb lehet a társadalmi akcióban. Kivétel ez alól a berlini Hindenburg emlékmű, ahol maga a kancellár beszél, de ebben az aktusban a nagy hadvezér iránti állami hódolat is kifejeződik. [61]
      Szinte mindig részese(i) a felavató ünnepségnek az egyház(ak). Budapesten szeptember 12-én Csernoch János, Magyarország hercegprímása, Székesfehérváron Prohászka Ottokár megyéspüspök tartja az ünnepi beszédet. Másutt nem ilyen szűkkeblű az egyházi részvétel, valamennyi helyi felekezet képviselői aktívan vesznek részt a szertartásban. [62]
      A zenét mindig a helyőrségi zenekar szolgáltatja, mint később is az ünnepélyes szögezések alkalmával ezek adják a térzenét. Van ahol eleve a térzene rendszeres helye a szobor ideiglenes felállítási helye. A fővárosi ünnepséget az Operaház énekkara teszi még reprezentatívabbá, míg vidéken többször a helyi dalosegylet szereplése teszi nyilvánvalóvá, hogy a szobor nem pusztán a helyi katonai egység, hanem a polgári lakosság szimbóluma is.
      Az avatás zenei programja alapvetően uniform: a Himnusszal kezdődik, s a Szózattal végződik. Mint említettem, ezt egészítheti ki a protokoll által megkövetelt Habsburg illetve német és/vagy török himnusz. Csak igen kevés esetben térnek el ettől. [63] A Himnusz és a Szózat együttes szerepeltetése egyértelműen jelezni kívánja azt, hogy itt nemzeti ügyről van szó. A Gotterhalte szerepeltetése mindig személyhez kötött. A világháború alatti magyar gondolkodásnak és propagandának egyik jellegzetessége, hogy míg a német szövetségesről, esetleg a „turáni rokon” törökökről gyakran esik szó, addig a Monarchia másik feléről szinte soha, csak az uralkodó mint magyar király és a királyi család tagjai (mint magyarok) jelennek meg. Ebből a szempontból igen lényeges, s az államnemzet-mivoltot hangsúlyozza, hogy a királyi család tagjai [64] is magyarul szólnak az egybegyűltekhez, s még nem-magyar környezetben, Nagyszebenben is magyarul hangzik el a főispán beszéde.
      A felavató ünnepélyek időpontját általában a szobor elkészülte határozza meg. Szinte minden esetben találkozunk késéssel az eredeti dátumhoz képest. Többször kötődik a leleplezés valamilyen évfordulóhoz. Nagyszebenben a háború kitöréséhez, Kolozsvárott Ferenc József születésnapjához. Ez Nagyszebenben a hadsereg fokozott jelenlétével (katonai szónokkal) jár. Az természetes, hogy a hadsereg valamilyen formában jelen van valamennyi ünnepélynél, ők adják a díszőrséget, a zenét. Jelenlétük azonban mindig kiegészül valamiféle nem-harcoló (polgári) fegyveres erő jelenlétével. Hol a helyi rendőrség, hol a tűzoltóság, hol a helyi lövészegylet vonultatja fel díszegységét, jelezve, hogy itt össznemzeti és nem katonai ünnepségről van szó. Pesten természetesen a koronaőrséget rendelik ki.
      A király születésnapja Kolozsvárott szóhoz juttatja Márki Sándor jeles történészprofesszort: itt ő tartja a fő beszédet, amelyet a Kárpátok őre emlékkönyve „Nép és király” címmel nyomtat ki. Szavai a Kossuth által is dicsért Ferenc József előtti hódolatot fejezik ki, aki demokratikus uralkodó, aki létrehozta a „néphadsereget”. Hangsúlyozta a szónok a háború (vélt vagy valós) gondolkodásátalakító szerepét is: „Nem hatvanhat, de még másfél esztendővel ezelőtt sem hitte volna senki, hogy a czeglédi nótába, melynél jobban csak a Rákóczi gyújthat, Kossuth neve helyébe a Ferenc Józsefé kerüljön - a hadsereg régi zászlaja együtt lengjen a nemzeti zászlókkal -, s a szívekben, a halni készülő magyaroknak, horvátoknak, szerbeknek, minden magyarnak szívében a hazaszeretet olthatatlan lángja ilyen fényesen lobogjon.” [65]
      Ideológia váltásról beszél a tudós professzor, mai kifejezéssel élve paradigmaváltásról, de inkább a „meghaladva megőrzés” momentuma tükröződik szavaiból: „A hadbavonulók a mi városunkban mindanynyiszor Mátyás király szobra elé jöttek, hogy meghajtsák előtte bokrétás, koszorús, pántlikás zászlaikat, mikkel a csatatérre indultak. Mert ez a szobor annak a jele, hogy Magyarország akkor volt legnagyobb, mikor népe és királya egybeforrt a haza szeretetében. A századok legendáiból kibontakozó nagy király alakjával szembeállítjuk a mai nép emberét, az egész nemzetet jelképező népfölkelőt”. [66]

      Hőskultusz
      A „ki vagy mi a háború hősének megszemélyesítője” kérdés központi szerepet játszik az emlékművek megtervezésében.
      Mint említettem, az egyik szobortípus a páncélos lovag. Ezt Magyarországon két esetben is Mátyás királyhoz, Mátyás korához, birodalmához, fekete seregéhez kötik: Budapesten és Székesfehérvárott. A két kapcsolás nem azonos, de van összefüggés közöttük: meggyőződésem, hogy Lyka Döme, az újságokból értesülve a bécsi Wehrmannról és a pesti lovasszobornak Mátyás korához kötéséről, csatlakozik ehhez az ötlethez, mikor ő is a fekete seregre utaló szobrot rendel meg Rigele Alajos szobrásztól, akinek pozsonyi szögezendő szobortervéről ugyancsak a sajtóból értesülhetett. [67]
      A Mátyáshoz való kapcsolódásnál (szinte félreértésként) megjelenik a hősi emlékműtípus régi és új alakja. A budapesti szoborról sokan úgy tudják (a hírlapközlemények ellenére), hogy az magát a nagy királyt fogja ábrázolni, tehát vezér- és nem legénységi szobor lesz. Van olyan lap is, amely a székesfehérvári lovagszobron (amely természetesen művészibb a bécsinél, hiszen arcát nem fedi a sisak) Mátyás arcvonásait véli felfedezni. [68]
      A „vezér vagy a legénység”-kérdés még egy összehasonlításban felmerülhet. A legismertebb német „vasszobor” a kor egy vezérét, Hindenburg tábornagyot ábrázolja. 1914 őszétől indul meg a Német Birodalomban egy Hindenburg-kultusz kialakítása. A tannenbergi győzőről számtalan cikk jelenik meg az újságokban, vele kapcsolatos anekdotákkal vannak tele a szórakoztató rovatok. A kereskedelem is felismeri, hogy Hindenburg „jól eladható”, vagy legalábbis nevével jobban kelnek el a termékek. Így megszületik a Hindenburg-szivar, a Hindenburg-krém stb. Az áldozatkészség terén sem pusztán a berlini Hindenburg-szobor az első. Már korábban állítanak fel a mazuriai tavakat ábrázoló „Hindenburg-pajzsot”, amelyen szerepel a tábornagy képmása, s amelybe a bécsi példának megfelelően jótékonysági szögeket lehet verni. [69] A tannenbergi csata évfordulóján, 1915. szeptember 4-én sem pusztán Berlinben állítanak fel vas(fa) Hindenburg-szobrot, hanem Kelet-Poroszországban Graudenzben is. Érdekes módon a két szobor megtestesíti a két alapvető áldozatkészségi emlékműtípust. A berlini az erőt, nyugalmat, hatalmat és biztonságot árasztó mai katona, a másik a német múlt és a német jelen összekapcsolása, mivel itt a tábornagy német lovagként ábrázoltatik. [70] A német és az osztrák-magyar szokások eltérését mutatja, hogy nem pusztán Hindenburg kerül szögelés alá. Wilhelmshavenben megszületik a terv: a győztes német haditengerészet szimbólumaként fel kell állítani Tirpitz tengernagy szögezendő szobrát. [71] Az ábrázolt „tárgy” azután kissé megváltoztatja a kapcsolódó ünnepségrendet. Nem hölgyek, hanem katonák árusítják a szögeket; a személyhez kötödő évfordulók, például október 2-án Hindenburg születésnapja, adnak alkalmat az újabb „nagygyűlésre”. A Monarchia nem tud vagy nem akar hasonló hős vezéralakot kiállítani, bár a jótékonysági akciók során történik kísérlet Hindenburg és Conrad von Hötzendorff azonosítására, az ezüstkönyvvel, amelyet az Auguszta Alap és a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület ajándékként szerveznének a két magas rangú katonának. Tíz (természetesen jótékony célra fordítandó) korona befizetése esetén az adakozó neve belekerülne ezen ezüstlapú díszműbe. [72] „Vas Hindenburg” megszületik, „Vas Conrad” soha. [73]
      A Mátyáshoz, a fekete sereghez való kapcsolás több történelmi utalást tartalmaz. Egyértelműen létezik benne a magyar nagyhatalom mítosza, s ezzel összefüggésben a „nagy idők” azonosítása, az akkor és most. [74] Valamilyen formában mindkét említett szobor tartalmazza a „visszatérés”, a „feltámadás” mítoszát is. A budapesti szoborbizottság szétküldött „aláírási” felhívása a következő sorokat tartalmazza: „A szobor Mátyás király ragyogó korának büszke lovagját ábrázolja. A dicső királyról egy legenda azt tartja, hogy nem halt meg, hanem egy barlangban alszik. Barlangja előtt a Megváltó születésének éjjelén kivirul egy hársfa és édes illatot árasztva virágzik.” [75] Az adott mítosz eredetileg Barbarossa Frigyeshez kapcsolódik, és Mátyással a szlovén néphagyomány hozta összefüggésbe. [76] A magyar folklórban, a számtalan Mátyás mítosz ellenére, szinte teljesen ismeretlen. A szoborbizottság valószínűleg a korszak reprezentatív kiadványának, Az Osztrák Magyar Monarchia írásban és képben című sorozatnak Alsó-Karinthiával [77] foglalkozó részéből építette be a szobor ideológiájába, sugallva, hogy a háború a magyar katonának ugyanolyan hősiességét mutatja, mint amilyen a mítoszok szerint a fekete seregre volt jellemző. A székesfehérvári szobornál, egy későbbi szögelésnél az egyik szónok, László őrnagy: „A fekete seregbeli vértes vitézt állította oda a honvédek elé, mint a régi magyar levente világ példáját.” [78]
      Ugyanitt a szoborhoz kiadott emlékkönyv egyik írása már nemcsak implicite utal a feltámadásra, hanem (talán Mikszáth Új Zrínyiászát olvasva, s annak iróniáját meg nem értve) egy valóságos fekete seregbeli vitéz feltámadásáról beszél, aki hősi múltját folytatni akarván, azonnal indul, hogy belevesse magát a küzdelembe: de más az ellenség, mások a fegyverek, nem igazán segíthet. Ekkor Isten vöröskeresztes angyala felszólítja, hogy más módon segítse az új hősi korszakot: fába faragva, szögeket gyűjtve, az özvegyek és árvák fájdalmán könnyítve. [79]
      A hős az hős, akár a múltban, akár a jelenben, s a hőskultuszok megerősödnek a világháború idején. [80] Ezért a szobrokról adott leírások a múltbeli s a jelenlegi alakoknál, Magyarországon s másutt mindenütt ugyanazt a képet sugallják: délcegség, kemény öklök, fáradhatatlanság, nyugalom, rendíthetetlenség és a messzibe néző, őrző sasszemek. [81]

      A szögelés
      Mint említettem, a szobrok nem lényegtelen propagandafunkciója az állandó mobilizálás. Ezzel kapcsolatosan két előzetes megjegyzést kell tennem. A „névtelen” szögeknél az akció viszonylag egyszerű: az adakozó megjelenik a szobornál, megveszi a szöget, megkapja a kalapácsot, beveri jótékonyságának bizonyítékát a szoborba, megkapja erről a nyugtát, hazamegy s elhelyezi azt jeles családi dokumentumai közé. A különböző formájú, illetve a névvel ellátott szögeknél (lemezeknél) nagyobb előkészítés szükséges. Így Nagyszebenben a felhívások még kapható általános, esetleg pajzs-, vagy a legelegánsabb pajzskeretszögekről szólnak. Budapesten a jelentkezést és a szögezést a szögnek névvel való ellátása választja el. Ennek megfelelően másképp szerveztetik az állandó ünnepségsorozat, a pesti típusú szobornál nagyobb szükség van a kijelölt időpontokra, nem lehet az állandó szögelést megvalósítani. [82]
      A másik előzetes megjegyzés a kis- és nagyközösség eltérése. A kisvárosi szobroknál a „mi szobrunk”-ról van szó, az esetek többségében ez még az adott környékről toborzott katonai egységhez is kapcsolódik, s a kisebb közösségen belüli interperszonális viszonyok is erősebbek. Így az állandó ünnepségszervezés sokkal inkább közel áll az adott közösséghez, a helyi sajtó minden akcióról beszámol, úgy fogalmazhatnánk, hogy az emlékmű inkább betölti a mozgósító, a propagandafunkciót. A nagyváros, a főváros életében a szoborhoz kapcsolódó akcióknak sokkal kisebb jelentősége van. A budapesti sajtó a leleplezés után beszámol még egy-egy nagyobb adományról, de az idő múlásával még az ilyen beszámolók is eltűnnek, Bécsben is csak arra van lehetőség, hogy a sajtó naponta közölje a szoborra kerülő új szögek számát: ezek perszonifikációjára nincs mód. Nem véletlen, hogy az örökös tartományokban a „Wehrmann im Eisen” felállítását követően rögtön felmerül a helyi, kiegészítő szögezendő tárgyak felállításának ötlete, amelyek azután (a terv szerint) a bécsi szoborral együtt elhelyezve alkotnák a háború után (vagy legalábbis a vasbaöltöztetés befejezése után) a háború, a hősök és az áldozatkészség közös emlékművét. [83]
      A vidéki szobrok viszont a helyi közönség kedvenceivé válhatnak. Meghatározott időben a különböző felvonuló csoportok, közigazgatási tisztviselők, egyesületek, iskolák, kórházak, katonai egységek küldöttei megjelenhetnek ott. A térzenét adó katonazenekar eljátszhatja a Himnuszt (esetleg saját dalárda szolgáltatja az ünnepélyes zenét), beszédet lehet mondani, s a megvásárolt szögeket be lehet verni a szoborba. Mindezt többször is a helyi közösség tudomására hozzák: előre jelzik, hogy például szerda délután három órakor a helyi pék iparegyesület vonul az emlékműhöz, szombaton délelőtt tízkor pedig a székes káptalan tagjai. Ez erősítheti a háború fontosságának érzését, azt a tudatot, hogy a helyi közönség (amelynek minden újságolvasó tagja) mindent megtesz a szent cél, a háború győzelmes befejezése érdekében, tehát az ilyen ünnepélyes alkalmakkor a közönség minden tagját büszkeség töltheti el (s nemcsak saját szögbeverésekor). Nyilvánvalóan ez erősíti a lokálpatriotizmust, ami a szoborral kapcsolatosan enélkül is virágzik. A pozsonyi sajtó számtalanszor ismétli, hogy az ő vashonvédjük az első a Magyar Korona országaiban. Másutt is többször felsoroltatik, hogy az emlékmű helyi kezdeményezésre, helyi erőfeszítésekkel (helyi pénzen, helyi adományokból, helyi művészek és iparosok keze munkája által) jött létre.
      Valamiféle csoportkohéziót is erősít a közös szögelés. Erre kiváló példa az 1893-ban alakult Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjegyesületének, természetesen a helyi csoportnak, megjelenése több szobornál. Havranek Antal, a székesfehérvári csoport elnöke - 1915 december 8-án a szögezők szónoka - beszédében egyértelműen tükröződik a „mi is” gondolat. Az, hogy őket sem lehet kitagadni a nemzetből, a munkások minden vád ellenére igaz hazafiak. „Nem lesz köztünk gyáva! Nem, azért, mert magyarok vagyunk, de azért sem, mert úgy tudjuk, úgy érezzük, hogy kiömlő vérünk minden cseppje egy nagy vetés csírájává lesz, mely megértésével szeretett hazánknak dicsőséget, nemzetünknek bő aratást biztosít.” [84]
      A szögelési aktusokat azután össze lehet kapcsolni másfajta népünnepélyekkel. Nagyszebenben külön „Wehrmann”-napot tartanak, amikor az új és hagyományos módszereket ötvözik: a szervező hölgyek jelvényeket és szögbeverési jogosítványokat árusítanak és „perselyes gyűjtést” hajtanak végre. Ez utóbbira másutt is sor kerül, mindenekelőtt a templomokban, kicsit megfosztva a fa-vas emlékművet eredeti funkciójától. Székesfehérvárott sportnapot szerveznek, ahol a város és környéke sportszervezetei vonulnak az emlékműhöz s róják le adójukat a haza oltárán.

      A hölgyek
      Pár mondatot megérdemel a nők szerepe az adott szobrokkal kapcsolatosan. Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy egy-egy helyi közösség „nagyasszonya” mindig központi szerepet játszik a szobor elkészültében. Szinte mindenütt alakul külön hölgybizottság is, amely azután biztosítja a szögárusítást. Ebben két igen fontos momentum játszik szerepet. A nőszervezetek és a jótékonyság összekapcsolódása nemcsak Magyarországon hagyományos. A korszak nőképéből következik ez, hiszen a nő a jóság jelképe. Egyben egy nemi munkamegosztásról is szó van. Olyan korszakkal foglalkozom, melyben a nők nem rendelkeznek politikai jogokkal s ennek „kiváltásaként” tulajdonítanak nekik más társadalmi funkciókat. Ez a kiváltás nyilvánvalóan megjelenik a háborúban is, hiszen a fronton nincsenek nők, az ő részvételük a háborúban éppen az ilyen jótékonysági akciókra korlátozódik. Az „otthonmaradottak” kifejezés elsősorban rájuk (meg az öregekre és gyermekekre) vonatkozik. A háború alatti jótékonysági akciókban a leglátványosabb helyen az elit és mindenekelőtt az arisztokrácia hölgytagjai állnak. [85] Ennek példamutató szerepe is van, hiszen az elit utánzása a korszak társadalmi magatartásának egyik jellegzetessége. De a szögbeveréssel járó egyéni büszkeséget, egyéni megelégedettséget is növeli, ha azt mesélhetem el az unokámnak, hogy XY grófné kezéből vettem át szögelésre a szöget, ha megmutathatom azt a köszönőlevelet, melyet maga a főispán felesége írt alá számomra adományom után.

      Szoborsors
      Az emlékművek létrejötte, szervezési módja, ideológiája erősen hasonlít egymáshoz Magyarország fővárosában és egyéb városaiban, a Monarchia fővárosában és az örökös tartományok egyéb városaiban, sőt sokszor a német városokban is. Lehet itt szó Kolozsvárról, Versecről, Sopronról, Hódmezővásárhelyről, de Krakkóról és Csernovitzról, Prágáról és Brnóról egyaránt. Közép-Európai jelenséggel állunk itt szemben. A háborúban elesettek emlékművei már szétfeszítik e földrajzi kereteket és összeurópai kulturális hagyományról beszélhetünk. [86] Az itt vizsgált szobrok sorsa is közép-európai.
      Mint említettem, a szögezés mindenütt megindult. Szebenben például be is fejeződött; határidőt tűztek ki, majd ezt pár héttel meghosszabbították, így a tél folyamára a már teljesen „vassá” vált szobor házikója, természetesen a jótékony alap javára eladatott, maga az emlékmű egy raktárban elhelyeztetett, hogy majd keressenek számára kivételes helyet, ahol mindenki meggyőződhet a város és környéke és katonái áldozatkészségéről. A másik szélsőségre Szegeden került sor: a szögek oly lassan sorakoztak a szobron, oly lassan csordogáltak az adományok, hogy a valamilyen randalírozás során úgyis megrongált szobrot kivonták a közterületről. Következő tavaszon újra kiállították, de ekkor sem maradhatott soká a korzón: nem tetszett a közönségnek, sok volt a „fanyalgás”, múzeumba került, ma is ott található, székesfehérvári, soproni stb. rokonaival együtt.
      Másutt a befolyt pénzt időszakonként átutalták egy-egy jótékonysági alapnak, amely segélyekként és más formában hasznosította azokat. Egységes eljárásról ezen a ponton nem beszélhetünk. Székesfehérváron például úgy gondolják, hogy a háború folyamán gyűjtik az adományokat, ezeket a jó jövedelemmel kecsegtető hadikölcsönkötvényekbe helyezik, s majd a háború végén kiderül, hogy ki szorul rá a segítségre: a háború győzelmes befejezése így a szeretteiket és munkaképességüket elvesztőknek is kisebb szomorúságot okozna. A Hadsegélyző Hivatal 1917. október 17-én helyteleníti is a székesfehérváriak és más jótékony akciók hasonló eljárását. Úgy véli, a segélyezésnek már a háború alatt meg kell indulnia. Ismereteim szerint a Vértesvitéz alapból 1916 folyamán 50, 1917-ben 100 pár gyermekcipőt, 1918 novemberében 120 pár fatalpú gyermekcipőt adnak a rászorultaknak. Az összegyűlt összegből, melynek jelentős részét Lyka későbbi adományai tették ki, csak 1919 márciusa és júliusa között a Hadirokkantak és Árvák Országos Bizottsága fejérmegyei fiókján keresztül 15 ezer koronát osztanak ki gyorssegély címén. [87] A többi pénz valószínűleg elveszett a hadikölcsön-kötvények elértéktelenedésével.
      A Nemzeti Áldozatkészség Szobrának tiszta jövedelme 1917. augusztus 20-ig 458.379 korona 95 fillér volt, amelyet rendszeres időközönként a szoborbizottság 50-50%-os arányban a Hadsegélyző Hivatalnak illetve az Auguszta Alapnak utalt át. [88]
      Nem minden szobor került múzeumba a háború után. Van olyan, amelyiknek sorsáról semmit nem tudunk, egyszerűen eltűnt a háború utáni forradalmi időkben, van, amelyikről úgy tudjuk, hogy lebontották és faanyagát eltüzelték. [89]
      Bécsben a háború után eltávolították a háború jelképét a Schwarzenberg térről, valószínűleg a Deutschmeister ezred múzeumában helyezték el. 1934-ben ideiglenesen eredeti helyén állították fel újra, majd ugyanezen év októberében átkerült mai, úgy tűnik végleges helyére, a bécsi városházával szemben fekvő régi „Amtshaus” árkádjai alá. [90]
      A budapesti szobor története még kalandosabb. Vége a háborúnak, lezajlanak a forradalmak, győz az ellenforradalom, az emlékmű továbbra is megmarad a helyén, fölötte az 1916 januárjában elhelyezett tetőzet, csak az elárusító bódéba költözik be az eddigi hölgyek helyett egy látszerész és vésnök. A környékbeliek, a kerület, sőt maga az Anker-ház is panaszkodik: rontja a környezetet, rontja az üzletet, az épületben egész nap égetni kell a villanyt. Hosszú vita zajlik, hogy kinek a feladata a szobor eltávolítása. 1921-re kiderül, hogy ezt a Hadtörténelmi Múzeumnak kellene végrehajtania, de annak nincs rá pénze. A kérvények továbbra is özönlenek, néha egy kis feljelentéssel keverve, amely szerint a látszerész és vésnök nem pusztán a környékbeli vállalkozók üzletét rontja, de még vöröskatona is volt. Az eredetileg kimondott háború utáni három hónap öt évre változik. [91] 1924 novemberében eltávolítják a Nemzeti Áldozatkészség Szobrát a Deák térről. Rendbe hozzák: eredetileg sem volt teljesen beborítva, s az eltelt idő alatt sokan az eredeti céllal éppen ellenkező módon szereztek be róla emléktárgyat: hazavittek pár pikkelyt. [92] Ezután a Ludovika udvarán állítják fel. Ott hosszabb ideig nyugton maradhat. Még 1955-ben is beszámol róla egy Budapest plasztikáit felsoroló munka. [93] Ez is jelzi:. „Az idő erősen megrongálta a faszobrot, ezért áthelyezésére rövidesen sor kerül”. A lovag feje 1968-ban kerül a Kiscelli Múzeumba, ahol ma is megtalálható, egyéb, részben bádoggal borított törmelékeivel, gipszmintájával a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében találkozhatunk. Elég sok helyet foglal el a raktárban: összeállíthatatlanul. Sic transit gloria mundi.

      1. Nemcsak a helyi célok és a helyi büszkeség járulnak hozzá a „szögelési tárgyak” terjedéséhez. A diverzifikálás nemcsak földrajzi. A hadsereg különböző fegyvernemei is felállítanak hasonló „szobrokat”, hogy azokon is hozzájárulhassanak az „otthonmaradt állampolgárok” háborús erőfeszítéshez. Így 1915. október 3-án Bécsben leleplezik a „Vas tábori tarackot”, majd október 7-én a „Vas egészségügyi katonát”. Ezek jövedelme nem valamiféle saját fegyvernemi segélyalapba, hanem a központi alapokba kerül.
      2. Pesti Hírlap 1915. febr. 22. 5.
      3. L. pl. Pressburger Zeitung 1915. május 21. 3.; Fejérmegyei Napló 1915. március 18. A németországi divatot állítólag egy a bécsi leleplezésen részt vett Battenberg hercegnő indította meg. Neue Freie Presse 1915. március 18. este. 1.
      4. A „Wehrmann im Eisen” egyértelműen utal Bécs egyik híres látványosságára a Grabenen elhelyezett „Stock im Eisen”-re, amelybe a vándor mesterlegények vertek be bécsi tartózkodásuk emlékére egy-egy szöget. Mint az 1915-ös propaganda mondja, a mesterlegények a szögbeveréssel fejezték ki büszkeségüket, hogy ott jártak a Birodalom fővárosában, s most mindenki szögbeveréssel fejezheti ki büszkeségét, hogy e nagy időkben osztrák lehet. A kifejezés alapvetően osztrák illetve bécsi voltára utal, hogy Németországban inkább az „Eiserner Wehrmann” kifejezést használják.
      5. A székesfehérvári szobor történetére lásd: Gergely Anna: Vértes Vitéz szobra Fehérváron. Fejér Megyei Hírlap 1988. február 20.6. Ezúton is köszönetet mondok Gergely Annának, hogy lehetővé tette a szoborbizottság István Király Múzeumban található iratanyagának áttekintését.
      6. Lyka, aki Fejér vármegye 1916-os virilistái közé 9756.16 korona adóval van felvéve, igen aktív a világháború alatt. Községében napközi otthont tart fenn. Fejérmegyei Napló 1915. november 16.3. Felhívást fogalmaz meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesülethez az alaptalan segélyezés ellen: „Itt nem szabad megengedni, hogy egy munkabíró, munkára alkalmas asszony, bármilyen címen vagy ürügy alatt félreálljon. Vegyenek példát nagy asszonyainkról. A mi úrinőink rang- és osztálykülönbség nélkül csak úgy dolgoznak, mint egy munkásnő. A legfelsőbb szférához szokott úri dáma félretesz mindent, éjjelt nappá teszi, egészségét, családi érdekét nem kímélve ott áll, segít és dolgozik.” Budapesti Hírlap 1915. február 18.9.
      7. „A Vörös Kereszt Egylet szanatórium alapjának megteremtése, másrészt az 5. honvédgyalogezred katonáinak harci vitézségét megörökíteni.” Lugosi Döme (a szegedi szoborbizottság titkára): Szeged és Szentgyörgyi István, a szobrász. Szegedi Új Nemzedék 1938. október 9.10.
      8. A nagyváradiak hangsúlyozzák „Az országos érdekekhez való szoros hozzásimulás azonban nem zárja ki azt a lokálpatriotizmust, amelyre a saját reputációnk érdekében okvetlenül szükségünk van, s amiért aprehenzióban egyetlen egy oldalról sem részesülhetünk.” Nagyváradi Napló 1915. szeptember 5.3. Az ilyen „lokálpatriotizmus” része, hogy az újjáépített falvakat Nagyváradfalvának, Debrecenfalvának sőt Magyarbécsnek stb. akarják nevezni a gyűjtés helyéről.
      9. A szoborbizottság egyik elnöke Kirchner Ármin altábornagy a Hadsegélyző Hivatal vezetője, másik Lónyay Sándorné az Auguszta Gyorssegély Alap ügyvezető igazgatója. Alelnökként Vrabély Ármánd, a Hadsegélyző Hivatal helyettes vezetője és gróf Wilczek Frigyesné szerepelnek. A tagok között találjuk még gróf Wilczek Frigyest, a Hadsegélyző népjóléti bizottság alelnökét, a Hadsegélyző Hivatal három további tagját: Oroszy Gézát, Kovács Istvánt és Szávozd Richárdot, Ágai Vilmost, a Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatóját, Balla Jenő szerkesztőt, és a képzőművészetek részéről Róna Józsefet, a Képzőművészek egyesületének elnökét, valamint Basch Árpádot, ugyanezen egyesület választmányi tagját, aki egyben a Nemzeti Áldozatkészség Szobra emlékkönyvének tervezője is. Részben ugyanezek a személyek szerepelnek a Hősök Emlékét Megörökítő Bizottságban, amelynek feladata azon táblák megterveztetése, amelyek a háborúban elesettekre emlékeztetnek. Budapesti Hírlap 1915. március 5.10.
      10. A szoborszervezési hagyományokra lásd: Ádámfy József: A világ Kossuth szobrai. Bp.én.; Varjas Károly: Petőfi szobrok hazánkban és határainkon túl (1850 - 1988). Bp. 1989.
      11. Budapesti Hírlap 1915. június 10.15.
      12. Már ezeknek is az az ideológiája, hogy „nemcsak a fegyver a nemzet megvédésének eszköze” l. Bizony László: Az első nemzeti kölcsön és a nép. Bp. 1915. 7. A hadikölcsönjegyzésre felszólító újsághirdetések több értékrendet kapcsolnak össze. Megvan a hadikölcsön, mint a pénz elhelyezésének biztos eszköze: „A hadikölcsön föltétlen biztos és jól kamatozó befektetés. Aki hadikölcsönt jegyez, önmagának is jó szolgálatot tesz!”. Megvan a győzelemhez való hozzájárulás momentuma : „Jegyezzünk hadikölcsönt, mert ezzel győzelemre segítjük igaz ügyünket!”, s megvan az egyéni felelősség egyre agresszívabb hangsúlyozása is: „Az elrejtett tőke ma ellensége az országnak. Becsületes magyar ember minden nélkülözhető garasát a haza oltárára teszi és jegyez hadikölcsönt!”; „Nem igazi magyar ember, aki a hadikölcsönjegyzést elmulasztja!”. Az utóbbi két elem egyértelműen visszaköszön az áldozatkészségi akciókban, kiegészülve a karitasz momentumával.
      13. Ezek között is egyre „divatosabbá válnak” a megváltások. Felszólítják a lakosságot, hogy a „Füsttelen nap” keretében egy napi cigaretta avagy szivar pénzt küldjenek el jótékonysági célokra; de a halottak napi virág, az újévi üdvözlőlap jótékonysági megváltására is születik felhívás. Tisza István miniszterelnök példamutatóan 1915 augusztusában nem ad díszebédet Ferenc József születésnapja alkalmából, hanem ennek megváltásaként kétezer koronát küld a Vörös Kereszt Egyesületnek. Világ 1915. augusztus 18.10.
      14. A Nemzeti Áldozatkészség Szobrának végrehajtó bizottsága Tájékoztató című 1915-ös kiadványában így fogalmaz: „Az állami szervezetet egyelőre a jelen gondjainak elhárítása foglalkoztatja - a társadalom kötelessége tehát - már a tehermegosztás elvénél fogva is - a jövő biztosságának előkészítése.” 6-7.
      15. Magyarországon nincs ez a hathónapos határidő, s az örökös tartományokban is meghosszabbítják azt.
      16. Kétségtelen, hogy már 1915-ben megindul az elesett hősök emlékműveinek készítése, s ez néha kapcsolódik a szögezés divatjához, de nem ez a jellemző.
      17. A győzelem a háború adott pillanatában nemcsak a hivatalos oldalról sugallt propaganda, hanem a lakosság részéről is elfogadott bizonyosság. Ezt bizonyítják azok a kereskedelmi reklámok, amelyek éppen ezzel a kifejezéssel hirdetnek. Lásd például a Koch testvérek férfiruhaüzlet „Győzelemről győzelemre” feliratú hirdetését. Az Újság 1915. szeptember 16. 23.
      18. A nemzeti emlékművek típusait Thomas Nipperday munkája alapján Sinkó Katalin vázolta fel s elemezte a mindenekelőtt német tipológia magyar megfelelőit. Lásd: A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai. in. Kovács Ákos (szerk.): Monumentumok az első háborúból. Bp. 1991.
      19. Az újtípusú emlékművekre lásd: Kapner, Gerhardt: Freiplastik in Wien. Wien - München 1970.45. A szegedi beszámoló a „nép fából faragott” szobráról beszél. Szegedi Napló 1915. szept. 8.6.
      20. Még Ausztriában is találkozunk kivétellel: Salzburgban Nagy Károly szögezendő faszobrát állítják fel.
      21. Ezt a katonaábrázolást Nagy Ildikó a katona ideáltípusa kategóriába sorolja az első világháborús emlékművekről szóló tanulmányában. Lásd Kovács Ákos: i.m.126.
      22. A Rolland figura „modernizálása” történelmi emlékművön például az 1906-os ismert Bismarck emlékmű. Van ahol eleve „Vas Rolland” a szögezendő szobor hivatalos neve, ezzel is utalva a történelem kontinuitására. A Die Woche beszámolója a Vörös Kereszt mannheimi szoboravatásáról 1915. október 9. 1462.
      23. A reklámot lásd pl. Fővárosi Hírlap 1914. július 1. 6.
      24. Egyes szobrokat „közösségi” épületek nyitott udvarán állítanak fel, mint a prágait a „Német Házban”, az egészségügyi katonát az Albrecht kaszárnyában Bécsben, s a budapesti szobornál is felmerül felállítási helyként a városház udvara. Kis Újság 1915. május 2. 4. Ez a felállítási forma azonban az emlékmű propagandahatását csökkenti.
      25. Fővárosi Levéltár 75.519/1915.II.(3502).
      26. Kis Újság 1915. május 23.4.
      27. Ilyen például a Hadsegélyző Hivatal emlékérme, amelyet három kivitelben (bronzból, bronzból zománcozva illetve ezüstből zománcozva) készítenek. Érdekes Újság 1915. március 7. 21.
      28. „Aranyat vasért kapott vasgyűrűket az ujjon viselni veszélyes, mivel rozsdásodik. Tehát ajánlatos belül arannyal vagy ezüsttel kibélelni, melyet legjutányosabban elvállal Benedek Sándor ékszerész, Kolozsvár, Wesselényi Miklós-utca 13.” Kolozsvári Közlöny 1915. február 3. 3.
      29. Kis Újság 1915. július 28.4.; Pesti Hírlap 1915. szept. 5. 9.
      30. Még az ilyen apróság hirdetésén is visszatükröződik a pénzhiány növekedése és a pénzkövetelés „agresszivitása”. Míg a korábbi szöveg: „Hivatalos hadsegélyző szivarkahüvely és szivarkapapír. Támogassuk a hadsegélyezés ügyét... stb.” (Az Újság 1915. szeptember 15. 21.), addig az újabb: „Dohányzó hazafiak! Aki hivatalos hadsegélyző szivarkapapirost és szivarkahüvelyt használ, az hazafiasan cselekszik, mert gyarapítja az özvegyek és árvák segélyalapját....” (uo. szeptember 29. 21.).
      31. Az 1914 évi frontajándékokhoz a Hadsegélyző Hivatal például tízezer doboz tejkaramellát kapott a Stollwerk gyártól. Jelentés a M.Kir. Honvédelmi Ministerium Hadsegélyző Hivatalának három évi működéséről. 1914. augusztus 20 - 1917. augusztus 20. Budapest 1918. 18. A Budapesti Hírlap 1915. április 4-én közli a következő „hírt”: „(Százezer korona hadisegítségre.) Ama anyagi eszközök összege, mellyel a Meinl Gyula cég a háború kezdete óta a hadisegítséghez - nagyobbrészt készpénzben - hozzájárult, máris meghaladja a százezer koronát. Ebbe nincs beleszámítva az a húsz sebesült számára való hadikórház, melyet Meinl úr a tavalyi év novemberében a freudenaui birtokán létesített és teljesen saját költségén tart fönn.”
      32. Pesti Hírlap 1915. február 24. 10.
      33. Die Fackel 1915. február 23. 19-20.
      34. „Háború ide, háború oda, a jelenvoltak épp úgy jelen vannak, mint a háború előtt és sokan csupán azért nem mentek a csatába, hogy jelenvoltak lehessenek az itthoni ünnepélyeken, díszfelvonulásokon, szoborleleplezéseken, temetéseken, ámbár a háborúban is feljegyzik és számontartják a jelenvoltakat, csak ott mégis kényelmetlenebb a reprezentálás.” Világ 1915. szept. 19. 16.
      35. Az életkép befejező sorai: „A csodálkozó szavak tovább folynak, az elismerés nőttön nő a honvédszobor körül, mígnem az urak megint visszajönnek s újból szögezni nem kezdik a honvédet. Mert hát a szobor az uraké, azt főznek vele, amit akarnak.” Szegedi Napló 1915. szeptember 12. 6.
      36. Lásd a Berliner Illustrierter Zeitung 1915 december 12-i számának 559. oldalát, amely karikatúrákban mutatja be a szögező berlinieket, ilyen aláírásokkal: „Vasárnap délután szögezni megy az ember” vagy „Nem kaphatnék személyesen Hindenburgtól nyugtát?”
      37. Dr. F. Berg: Tagesfragen. Zeit im Bild 1915. szept. 26. 894.
      38. Világ 1915. szeptember 11. 12.
      39. Lásd Nagyszebeni Újság 1915. aug. 8. 2. és szept. 19. 2.
      40. (Kozma Andor): Koboz krónikája című heti rendes verselményében ilyen sorokat helyez el: „Egy szóval, szavamra elhiheti:/ Hős magyar is volna sok!/ S ha mégis Önt raktuk a terünkre ki,/ Nincs arra okos ok!/ A magyar Áldozatkészséget itt/ Ön németül hirdeti./ No, de ezen már mi sem segít,/ Hát - oda se neki!” Az Újság 1915. szeptember 19. 3.
      41. Montagsblatt aus Böhmen 1915. június 28. 5.
      42. u.o. 1915. október 4. 5.
      43. Lásd a beszámolót a Társulat üléséről, ahol a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszterhez címzett tiltakozásukat fogalmazzák meg. Pesti Hírlap 1915. március 24. 9. 1915 folyamán a Magyar Iparművészet című folyóiratban többször jelenik meg cikk „Az ízléstelenség lovasszobra”, „A pikkelyes vitéz sorsa” stb. címmel. A szoborszögelést elvető írások jelzik a németországi kritikákat is, s inkább az emlékoszlopokat, emlékfákat javasolják jótékonysági formának, mivel azok nem a „művészet megerőszakolásai”.
      44. Az Újság 1915. április 29. 15. Kiemelés tőlem. Sz.D.
      45. Lásd. Az Újság 1915. április 30. 13.
      46. „Ausztriában kísérelték meg először, hogy a rokkant katonáknak és a harctéren elesetteknek özvegyei és árvái fölsegélyezésére a társadalmat új formában adóztassák meg.” - kezdi az avatásról szóló beszámolóját a Népszava. 1915. szept. 13.5.
      47. „A kieli csatorna, a Szuezi-csatorna, a manchesteri csatorna, amelyek mint a keresztes háborúk és a nagy felfedezések átalakították a világ kereskedelmét, 1500 millió frankba kerültek. Alig egy heti tápláléka a háborúnak.” „Az Unió az utolsó harminc év alatt Arizonában kezdve 100.000 kilométer öntöző csatornát csinált terméketlen részén, s így 5 millió hektár sivatagból lett mező és rét. A munka 600 millióba került. Néhány napi háború költsége.” Világ 1915. szept. 12. 8., 17.
      48. A Pécsi Napló például 1915. szeptember 16-án csak a budapesti, kolozsvári és pozsonyi szobrokról értesült, s e két utóbbi felállítási dátumát is felcseréli.
      49. István Király Múzeum, Székesfehérvár. Vértesvitéz anyag.
      50. A sajtóirányítás igen aktív a világháború idején, bizonyítja ezt a Nagyszebeni Újság (hetilap) 1915 augusztus 1-i számának 2. oldalán hírként megfogalmazott hódoló nyilatkozat: „A miniszterelnökségi sajtóiroda ezer táviratot küldött lapunknak! Ezer távirat egy év alatt. Százezer igaz szó a közönséghez, amelynek ma kétségtelenül az újság az éltető eleme, a kenyere és vigasztalása. Ez az ezer távirat őszinte hódolatra késztet bennünket is a hivatása magaslatán álló Miniszterelnöki Sajtóirodával szemben, amely a mai éra alatt, amióta a minden hivatásos újságíró szemében nagyrabecsült Drasche Lázár Alfréd áll az élén, igazán azzá vált, ami a lényege: a magyar sajtó irányítójává, a vidéki hivatalos újságírás iránytűjévé.”
      51. Igen lényeges hangsúlyoznunk, hogy a dualizmus korábbi évtizedeinek szokásaihoz hasonlóan a jótékonysági akciókban való részvétel egyik formája éppen a sajtón keresztül zajlik. A lapok az egyes alapok számára vállalják az adományok gyűjtését, s ennek vonzó hatása éppen abban nyilvánul meg, hogy azonnal közlik is az adakozók nevét. A „vasszobrok” esetében sokszor vállalják, hogy az adakozó nevében beverik az emlékműbe a küldött összegnek megfelelő szögmennyiséget.
      52. Lásd Tájékoztató i.m. 12.
      53. Fővárosi Levéltár 71.601/1915/IX. a belügyminiszter 1915. július 10-i körrendelete. Úgy tűnik, ezzel a figyelmeztetéssel nemigen törődnek a magyarországi városok. Egyrészt helyi büszkeség kérdése, hogy saját emlékművük legyen, amely kapcsolódik saját hőseikhez, másrészt a helyi szobor a helyi szükségletek számára gyűjt pénzt.
      54. A már idézett belügyminiszteri körlevél felszólítja a törvényhatóságokat, hogy járuljanak hozzá a szoborhoz, s a törvényhatóságok ezt a felhívást továbbítják is alsóbb szerveikhez. Fővárosi Levéltár i.h. Baranyában 1915 szeptemberében fordul az alispán a járási főszolgabírókhoz, a községi és közjegyzőkhöz, hogy gyűjtsenek megrendeléseket a Nemzeti Áldozatkészség jelvényére. Pécsi Napló 1915. szeptember 10. 5. Később már magukat a jelvényeket küldik el a közigazgatási hatóságokhoz, melyek azokat alárendelt szerveiken keresztül terjesztik. Nagyváradi Napló 1915 október 2. 2.
      55. Nagykanizsán például egy leányasszony összejövetel közös kézimunkáik jövedelmét addig is jótékony célra fordította. 1915 augusztus végén ebből az összegből 50 koronát a Nemzeti Áldozatkészség Szobrára küldtek be. Budapesti Hírlap 1915. augusztus 27. 12.
      56. Érdekes módon a bécsi szobornál is csak 1915 őszén kezdődik meg az iskolákban való gyűjtés és a tanulóknak szervezett szögelési ünnepélyek tartása.
      57. Lásd Tisza István 1915. augusztus 10-i levelét Kirchnerhez: „A szoborfelavatási ünnepély programmját megbeszéltük Hazaival. Mindketten abban a nézetben vagyunk, hogy azt lényegesen egyszerűsíteni kell. Arra kérjük tehát, szíveskedjék a három első, továbbá a 9., 10., 13. és 14. számot elhagyni. A himnusz meghallgatása után következnék az egyetlen beszéd, amely indokolt volna. Ennek megtartására a hercegprímás Ő Eminenciáját lehetne felkérni.” in. Tisza István összes munkái 4. sorozat 4. kötet. Budapest 1927. 101.
      58. A királyi család egy tagjának jelenléte egyértelműen növeli a felavatási ünnepség látványosságát, a szobrot alkotók és közösségük büszkeségét. Így nem véletlen, hogy a székesfehérvári szobor tervezett emléklapjába bekerült a következő szöveg: „A nyilvánosság számára történt ünnepélyes átadásnál Auguszta kir. hercegasszony és Károly István kir.herceg Ő fenségeik töltötték be a védők tisztét.” Fejérmegyei Napló 1915. július 25. 3. Az uralkodói család tagjai nem jelentek meg az ünnepélyen, de elsőként természetesen az uralkodó szöge került a Vértesvitézre.
      59. Lásd Az Újság 1914. november 12. 7., ahol a „Nemzeti hadikölcsön” című cikk „A király jegyzése” alcímmel kezdődik.
      60. A felállítási hely ideiglenes volta mindig és mindenütt hangsúlyoztatik. A főváros például csak a háború után három hónapig adja meg a Nemzeti Áldozatkészség Szobrának és később az ezt kiegészítő szög(lemez) árusító bódénak a térfoglalási engedélyt.
      61. Az uralkodóház, sőt a kormány érdeklődése már a szervezés időpontjában az adományok mágnese lehet. Ezért lesz a Nemzeti Áldozatkészség Szobrának fővédnöke Auguszta főhercegnő és Károly István főherceg, aki már a készülődés időszakában is kétszer ellátogat a szoborhoz. A díszelnökök közé így kerül Csernoch János hercegprímás mellett Tisza István miniszterelnök és Hazai Samu honvédelmi miniszter.
      62. Kolozsvárott például a katolikus apátplébános mellett beszélt még a református és unitárius püspök, a helyi lutheránus lelkész, a görög-katolikus főesperes, románul a görög-keleti főesperes és a főrabbi is. A pozsonyi „szögelési rend” a helyi sajátosságokkal együtt egy kicsit mutatja a másutt is tükrözödő értékhierarchiát: Uralkodóház, kormány, főispán, katolikus, evangélikus, református, ortodox izraelita, neológ izraelita egyházi képviselő, a közös hadsereg, a honvédség, a királyi tábla, az egyetem, Pozsony vármegye, Pozsony szabad királyi város képviselője, Szapáry Heléna grófnő, a szoboranya, végül Bartal Aurélné az ötletgazda.
      63. Székesfehérvárott például a Rákóczi-indulóval zárják az ünnepséget. Kolozsvárott felmerült a lengyel himnusz eljátszása is, hiszen a lengyelek „felszabadítása” egyike a propaganda által hirdetett háborús célkitűzéseknek. Erre azután nem került sor.
      64. Igen jellemző egyes lapok „nemzeti” álláspontjára, hogy nem használják a Magyarországon is elterjedt, de a magyar közjog által ismeretlen főherceg, főhercegnő kifejezéseket, helyette a magyar közjognak megfelelő királyi herceg, királyi hercegnő kifejezésekkel találkozunk.
      65. 7. Kiemelés tőlem Sz.D.
      66. u.o.
      67. Lyka kéri Rigelét, hogy Tarczay Tamás (fekete-seregbeli katona) héthársi templomban levő sírkövéről mintázza a szobrot. Rigele annyiban felel meg a felkérésnek, hogy páncélos lovagot mintáz meg. Tárczayra, illetve sírkövére lásd: Vasárnapi Újság 1864. 217.
      68. Budapesti Hírlap 1915. augusztus 19. 14.
      69. Érdekes Újság 1915. július 11. 23.
      70. Berliner Illustrierter Zeitung 1915. szeptember 12. 502-503.
      71. Magyar Iparművészet 1916. 56-57.
      72. 1915. május 12-én hirdetik meg és ugyanezen év karácsonyán akarják elküldeni „A hű szövetséges seregek két diadalmas hadvezérének” Budapesti Hírlap 1915. május 25. 16.; Az Újság 1915. szeptember 30. 12. Hindenburgnak és más német vezető generálisoknak a korszakban kiemelt jelentőséget tulajdonítanak, így Lyka Döme, a székesfehérvári szobrot megálmodó és megszervező Pázmánd lovag felkéri mind Hindenburgot, mind Mackensent arra, hogy járuljanak hozzá a Vértesvitéz ércbe „öntéséhez”, s a mai napig ott virít a szobor mellén a két tábornok által küldött, pénzért felszögezett ezüstlemez. Ebben tükröződhet az ugyanezen értékrendet kifejező tény is, hogy az ezredtulajdonosukról elnevezett: „Hindenburg-bakák” és „Mackensen-huszárok” székesfehérváriak.
      73. Ebben szerepet játszhat az is, hogy a Monarchia vezérkari főnökét csak mint stratégát lehet népszerűsíteni, csapatait ténylegesen vezető hőst nem. Nem véletlen a magyar szóhasználatban elterjedt „kávéházi Konrád” kifejezés, ami a hozzá nem értő, a hátországból mindent megmagyarázó stratégákra vonatkozik. Ez a Lajtántúl nem terjed el:. Guthy Soma-Barna István három felvonásos, 1915-ös vígoperettjének magyar címe: Kávéházi Konrád, németül ugyanezt egyszerűen Kaffehaus Stratege-nek nevezik. Ugyanakkor a Monarchián kívül is Conrad von Hötzen- dorffot tekintik az osztrák-magyar hadvezérnek. Przemysl kapcsán például őt és Mackensen tábornagyot ábrázolja egy német karikatúra. Deutsche Illustrierte Zeitung. 1915. június 13. 320.
      74. Mátyás korának a századfordulós történelemfelfogásban elfoglalt helyére ld: Szabó Miklós: A magyar történelmi mitológia az első világháborús emlékműveken. in. Kovács Ákos: i.m. 56.
      75. Lásd a Nemzeti Áldozatkészség Szobra végrehajtó bizottságának: A magyar nemzethez! című felhívását.
      76. A „szunnyadó császár”-monda Mátyás királyra való átvitelére lásd: Dávid András: Délszláv epikus énekek, magyar történeti hősök. Újvidék 1978. Ezúton is köszönöm Kriza Ildikónak, hogy a téma szlovén vonatkozásaira felhívta figyelmemet.
      77. Itt Scheinigg János: A szlovének meséi, mondái és dalai című írásában a következő szerepel: „Alsó-Karinthiában szájról-szájra jár az a mese, hogy a király barlangja előtt, a melyben alszik, karácsony esetéjén egy zöldelő hársfa támad. Éjféltől egy óráig édes illatot árasztva virít, aztán elszárad. Szent György napján (tavasz kezdetén) fog a hős felébredni s az elszáradt hársfára akasztja pajzsát, mire ez újra belombosodik. Ez lesz a jobb jövőnek csalhatatlan jele. Kralj Matjaz minden ellenséget legyőz, minden igazságtalanságot eltöröl a föld színéről s megveti alapját az aranyidőknek.” Az Osztrák - Magyar Monarchia írásban és képben VI. kötet. Karinthia és Krajna. Bp. 1891. 160.
      78. Fejérmegyei Napló szept. 15. 2.
      79. Vértes József: A vértes vitéz legendája. In. A székesfehérvári Vértes Vitéz emlékkönyve. Székesfehérvár 1917. 4-8.
      80. Erről miniszteri rendeletet is adnak ki 1915 májusában, amely kimondja, hogy a halotti értesítésekben nem szerepelhetnek az elhunyt, meghalt stb. kifejezések, hanem kizárólag az, hogy „a hazáért hősi halált halt”.
      81. Nem véletlen, hogy mikor a Nemzeti Újság riportere 1927-ben riportot készít Sidló Ferenccel, őt a Nemzeti Áldozatkészség Szobrának alapján „a magyar erő szobrászának nevezi”. Nemzeti Újság 1927. május 22.
      82. Kétségtelen tény, hogy a felavatást közvetlenül követő időszakban oly nagy a szögelési elmaradás, hogy az esetenkénti, s ezáltal ünnepélyesebbé tehető szögelések helyett a szinte állandó szögelésre kerül sor.
      83. Lásd Neue Free Presse. 1915. március 13. reggel. 9.
      84. Lásd a beszédet röplap formájában az Országos Széchényi Könyvtár aprónyomtatványtárában.
      85. Lónyay Sándorné még egy német hetilap számára is külön cikket ír a magyar mágnásasszonyok háborús szolgálatáról. Die Woche 1915. október 16. 1504-1509.
      86. Lásd Mosse, L.Goerge: National Cemeteries and National Revival: The Cult of the Fallen Soldiers in Germany. In. Journal of Contemporary History, 1979 January; uő.: Two World Wars and the Myth of the War Experience. In. Journal of Contemporary History, 1986 October.
      87. Lásd István Király Múzeum, Székesfehérvár, Vértesvitéz anyag.
      88. Jelentés a M. Kir. Honvédelmi Ministerium Hadsegélyző Hivatalának három évi működéséről. 1914. augusztus 20 - 1917. augusztus 20. Budapest 1918. 59.
      89. Lásd a Pest, 1940. november 8. 4. beszámolóját arról, hogy „Hová tűnt a Kárpátok őre?”.
      90. Kapner, i.m. 426.
      91. Fővárosi Levéltár 75.519/15.
      92. Világ, 1923. január 11.7.
      93. Gádor Endre (szerk): Budapest szobrai. Bp. 1955.45.


EPA Budapesti Negyed 3. (1994/1)Borus J.: Kossuth < > Vadas F.: Millenniumi piramis