EPA Budapesti Negyed 3. (1994/1)Basics B.: Basilica minor < > Borus J.: Kossuth

„Emléke törvénybe iktattatik”

József nádor
(1776-1847)

__________
POÓR JÁNOS

      1869. április 25-én némi bonyodalom támadt Pest első köztéri szobrának leleplezésekor. A lepel ugyanis nem akart lehullani. „Húszezer ember negyvenezer szeme feszülten várta, mi fog történni. A rendezőbizottmány ugyanis póznákat akart a szobor mellett alkalmazni, melyekről a leplet azonnal le lehetett volna húzni; Halbig (a szobor alkotója - PJ.) azonban magára a szoborra vonta azt s a szobor fejénél összekötöztette. Az összekötő zsinór az oldalt levő kapcsok egész sorával volt leszorítva és a földig ért. E zsinórt rántotta meg Halbig és az egész lepelnek villámgyorsan leomlania és a megszabadult szobornak teljes plasztikájában és érczének fényében egyszerre felcsillognia kellett volna. De Halbig emberei, a művész utasításai ellenére, a lepel csatjait olyannyira erősen kötözték össze, hogy midőn a tüzes művész a zsinórt megrántá, az éppen a talapzat tetején elakadt. Meg kellett tehát magát a leplet ragadni és úgy leszaggatni, leránczigálni.” De nem ment olyan könnyen. „Voltak kik röstelték a dolgot, kik bosszankodtak. »Na hiszen meglátszik, hogy ez az első szoborleleplezés Pesten, nem is értenek hozzá!« - lehetett hallani sokak ajkáról.” [1]
      A Pesti Napló 1869. április 26-án, hétfőn, reggeli kiadásának csaknem teljes első oldalát az ünnepség leírásának szentelte, s kiderült: nem a kínos közjáték volt a „hír” a megelőző napról. A malőrt az újság épp csak megemlítette, mikor aprólékosan beszámolt az előző nap történéseiről.
      Már kora reggel „sürü tömegekben hullámzott a sokaság az ünnepi fényben pompázó József-tér felé” - írta az újság. A délelőtt folyamán megtelt a tér és megteltek a környező házak erkélyei is. „A Kugler-féle ház erkélyén láttuk többek között Liszt Ferenczet, Reményi társaságában; a Cziráky-ház erkélyén a Cziráky és Csekonics-családokat, továbbá Pestmegye volt főispáni helytartóját, b. Lipthay Bélát.
      Fél tizenegy óra volt, midőn az ünnepélyre különösen meghivott vendégek gyülekezni kezdtek. A főrendiház tagjai, köztük az Almássyak, Károlyiak, Széchenyiek, Zichyek, Prónayak stb. fényes diszruháikban és csillogó rendjeleikkel... A képviselőház tagjai szintén igen nagy számban jelentek meg. Ott láttuk továbbá a testvérfővárosok, az akadémia és egyetem, a Kisfaludy-társaság, a jász-kun kerületek, Fiume és Horvátország stb. küldöttségeit, kik az országgyülés mindkét házának tagjaival együtt közvetlenül a királyi sátor mellett foglaltak helyet.” Kevéssel dél előtt megérkezett az ország hercegprímása, s gyülekeztek a miniszterek is. Különösen Andrássy grófot fogadta nagy ovációval a sokaság. „Tizenkét óra volt, midőn a már távolról felhangzó éljenek a királyi pár és József főherczeg (József nádor fia - PJ.) érkezését jelezték”. Ferenc József huszártábornoki egyenruhát, a királyné kékbe játszó, galambszín ruhát viselt fehér csipkézettel, és fején fekete magyar kalap volt.
      Az újság szerint csak a királyi pár koronázási ünnepsége volt ehhez az április végi nagy eseményhez - József főherceg nádor szobrának leleplezéséhez - fogható. Ahhoz az eseményhez, amelyet az ünnepség résztvevői közül sokan a dinasztia és a magyarság egymásra találása szimbólumának is tekintettek. A szónok, a főpolgármester patetikus szavai legalábbis ezt is hangsúlyozták.
      Hogy vajon József nádor személyét valóban a szimbólumává lehet-e emelni a Habsburgok és a magyarok két évvel korábbi megbékélésének, hagyjuk egyelőre függőben. Szobrának, a város első köztéri szobrának sorsa azonban kétségtelenül összefügg a Habsburg-magyar viszony alakulásával.
      Közvetlenül a nádor halála, 1847 január 13-a után megalakult a József-emlékegyesület, amely fő feladatának egy József-szobor felállítását tekintette Pesten. A grémium tagjai között ott találjuk Hild Józsefet, Ybl Miklóst, Schedel (Toldy) Ferencet és Széchenyi Istvánt is. A vállalkozás biztatóan haladt. Már 1847-ben megrendelték a szobrot egy müncheni szobrásznál, Ludwig Schwanthalernél. Közbejöttek azonban az 1848-as események és a József-szobor ügye hosszú időre, majd egy évtizedre lekerült a napirendről. 1853-ban ugyan a város újra foglalkozott felállításának kérdésével, de az ügy csak 1857-ben kapott ismét lendületet.
      Ekkor egy másik müncheni szobrásznál, Johann Halbignál rendelték meg. 1858 augusztusában Münchenben meg is vizsgáltatták a művész terveit. (Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a küldöttségnek tagja volt a festő, Barabás Miklós is, aki abban segített a németországi szobrásznak, hogy élethűek legyenek a nádor arcvonásai.)
      Úgy tűnt, minden rendben van. A szobor elkészült, s elkészült Pesten a talapzat is. A város 1860. május 1-jén szerette volna leleplezni. Az avató ünnepségre azonban nem került sor. A halasztásnak két oka is volt. A kevésbé fontos, hogy vita alakult ki arról: vajon jó-e a szobor tájolása. Többen - köztük az alkotó - nem találták jónak. A fontosabb ok azonban valószínűleg az volt, hogy az uralkodó félt: a „magyar” nádor szobrának avatása kapcsán esetleg tüntetésekre kerülhet sor. A 4,43 méter magas szoboralak tehát nem került a helyére, hanem a régi városháza udvarán várt sorsának alakulására. Sokáig várt.
      Pest nyolc év múlva értesült végre arról, hogy az uralkodó hozzájárul a felállításához. A jó hír nem érte készületlenül a várost. A közgyűlés már korábban, 1868 májusában kiküldött egy tíztagú bizottságot a hányatott sorsú szoborral kapcsolatos ügyek vitelére. Egyebek mellett el kellett dönteni, milyen feliratok kerüljenek a talapzatra. Hosszas viták után úgy döntöttek: az első oldalon marad az eredeti (1860-as) latin nyelvű felirat. [2] Ami a többi feliratot illeti, felmerült, hogy felvésik a nádor emlékét megörökítő 1848-as 1. törvénycikket. Nem vésték fel. Vita bontakozott ki aztán arról, vajon megörökítsék-e a szobor állítóinak nevét. Ebben is nemleges döntés született. Nehéz lett volna megállapodni abban, kit jelöljenek meg. A szobrot ugyanis nemcsak Pest városa állította, hanem az egész országból adakoztak rá, a hiányzó összeget pedig a kincstár fizette ki. [3]
      Az év őszén a mű végre felkerült talapzatára, de mint arról november végén Andrássy Gyula értesítette a várost: az uralkodó kívánsága az, hogy leleplezésére majd a következő év tavaszán kerüljön sor.
      A nevezetes áprilisi vasárnapon tehát a sokezer érdeklődő, valamint a politikai és kulturális élet vezéralakjainak jelenlétében több mint huszonkétéves, bonyodalmakkal teli történet végére került pont.
      Az ünnepség befejeződése után a közönség „birtokba vette” az addig a pestiek szeme elől is elrejtett szobrot, miközben - mint a szemtanúk feljegyezték - letaposta a pázsitot, a teret pedig beborította eldobált belépőjegyekkel. Az alkotó még aznap este magas kitüntetést (vaskoronarendet) vehetett át az uralkodótól s meghallgathatta a művét dicsérő megjegyzéseket.
      A szobrot általában a lapok kritikusai is tetszéssel fogadták. Esztétikai kifogásként ugyan felhozták néhányan, hogy kissé nagyra sikeredet az alak előre lépő jobb lába. A másik, többek által felvetett kifogás nem esztétikai jellegű volt. Úgy vélték, hogy a Szent István-rend súlyos, díszes palástja nem illik az elhunyt nádor szerény egyéniségéhez.
      Ki volt ez a szerény egyéniség, akinek az emlékét a magyarok méltónak találták arra, hogy a forradalom évében törvényben örökítsék meg, s akinek az emlékműve körül Pest városa a Habsburg-magyar kapcsolatok mélypontján oly kitartóan fáradozott?

      „Egész életét a közügyeknek szentelte”
      József nádor szobrát - s ez Magyarországon jelent valamit - egy társadalmi rendszerben sem érte el a szobordöntögetők indulata. A történetírásé sem. A „kurucos” időkben, az átértékelések korszakaiban sem változott lényegesen a kép, mely szerint a József nádor téren a legnépszerűbb és „legmagyarabb” Habsburg szobra áll. Pedig merő véletlen, hogy II. Lipót király (1790-1792) fia, a Firenzében nevelkedett osztrák főherceg egyáltalán Magyarországra került.
      1790 és 1795 között Magyarország első méltóságát, a nádorságot Sándor Lipót főherceg, József bátyja töltötte be. Közmegelégedésre. 1795 nyarán azonban váratlanul, balesetben meghalt. József főherceg előbb helytartóként, majd nádorként őt váltotta . Mindössze 19 éves volt és tapasztalatlan.
      Maga a szerep, amelyet egy Habsburg főhercegnek Magyarország élén el kell játszania, szinte megoldhatatlan. Az együttélés szabályai nem világosak. Jóllehet a viszonyt szabályozó Pragmatica Sanctióban (1723: I-II. tc.) egyértelműen benne van, hogy Magyarország a Habsburgok leányágon is örökös királysága, s az ország össze van kapcsolva a Habsburgok többi örökös tartományával, a nevezetes két törvénycikk koordinátarendszerét a többi törvény képezi. Ősi jogok, szabadságok, mentességek - értelmezhetetlen fogalmak, amelyek fölött éppen a nádornak, adott esetben egy Habsburg főhercegnek kell őrködnie.
      A császár nem akarta, hogy a fiatal főherceg szembesüljön a rá váró szerep konfliktusaival. Helytartói kinevezése (1795. július 20.) után egyértelmű utasításokkal látta el. A lényeg: Magyarország csak része a birodalomnak, s annak alárendelten kell irányítani. S nyomatékosan figyelmeztette: ha jól szolgál, szerető testvérre, ellenkező esetben szigorú úrra számíthat benne. [4]
      A fenti instrukció mellett József főherceg egy másik, titkos utasítást is kapott. A császár - jelentéktelen változtatásokkal - átadta neki azt az inkább vizsgálóbírói, mintsem nádori jelentést, amelyet Sándor Lipót nem sokkal tragikus balesete előtt készített Magyarországról. E memorandum szerint Magyarország szabadkőműves, illuminátus, forradalmi eszméktől van megfertőzve, a közigazgatás rosszul működik, a kormányhivatalok ügyvitele nehézkes, a hivatalnokok és politikusok képzetlenek, a tanárok tévtanokat terjesztenek stb. A konklúzió: Magyarországon szigorú kurzus bevezetésére van szükség. [5] Az elhunyt nádor javaslatai nem maradtak papíron. „Kormányprogramként” működtek akkor, amikor József főherceg megkapta helytartói kinevezését.
      Kinevezése után még két hónapig Bécsben maradt. Nemcsak a fenti utasításokkal látták ugyanis el, nemcsak „előkészítették” számára a terepet Magyarországon - személycserékkel, elbocsátásokkal -, hanem felkészítéséről is gondoskodott a császár. Instrukciójában említette, hogy a magyar történelem és a magyar törvények helyenként kétségbeejtően homályosak. Hogy eligazodjon bennük, tanárt rendelt a főherceg mellé. (A választás nem véletlenül esett Lakics Györgyre, a kiváló jogtörténészre, aki a felségjogokat feltétlenül hangsúlyozó, a magyar alaptörvények érvényességét nagy felkészültséggel cáfoló munka szerzője volt.) [6]
      Aligha lehetett kétséges ezek után, hogy a szeptemberben Budára érkező helytartó - egy év múlva nádor - meg fog felelni császár bátyja várakozásainak.
      Függetlenül attól, hogy életét valóban a közügyeknek szenteli-e vagy sem, a magyar nádor vállaira súlyos terhek nehezedtek. A szoboravatás kapcsán született számos, József főherceget dicsőítő írás egyike így vette számba ezeket.
      A nádor: „A kiskorú király gyámja, a főrendi tábla elnöke, Pest, Pilis és Zsolt megyék főispánja, az országos levéltár őre. Közbejár a király és a nemzet közt, a hétszemélyes tábla elnöke, a királyi táblához alnádort s ítélőmestert nevez... a jászok és kunok főkapitánya és bírája, s ítélőbíró két vagy több megye közti határpörökben... Az ország és fölkelt nemesség főkapitánya.” [7]
      Bokros teendők, feszült légkörben. A kilencvenes évek közepén a Habsburg-magyar viszony még több mint hűvös. A jakobinusok összeesküvését perek, kivégzések, bebörtönzések, személycserék, elbocsátások, a szabadkőművesség majd az olvasókörök betiltása követte. Általános a bizalmatlanság a „megfertőzött” országgal szemben. A birodalom rendőrminisztere szerint hiába hullott porba az összeesküvők (a jakobinusok) feje, a mérgezett növény még nincs kiirtva.
      A nádor a helyszínen másként látta. Nem tagadta ugyan, hogy Magyarországon vallástalanság, libertinizmus, újító szándék, az udvar számára gyanús jelenségek is tapasztalhatók - a századfordulón is -, de az ország hangulata egyre kevésbé ad okot aggodalomra. A bizalmatlanság helyett új vezérelvet javasolt: az ország megnyerését.
      Ennek része, hogy a nemességet, főleg az arisztokráciát ki kell mozdítani passzív rezisztenciájából, vonzóvá kell tenni számára az állami szolgálatot. A bizalom erősítése érdekében tanácsolta a császárnak, hogy borítson fátylat a múltra, s maga járt közben az 1794 után elítéltek egy csoportjának kiszabadítása érdekében.
      Közgazdaságilag indokolatlannak, az örökös tartományokra nézve is károsnak tartotta a magyar gazdaság diszkriminálását, s elaborátumok sokaságában taglalta a vámügyi és kereskedelmi sérelmek orvoslásának szükségességét. [8]
      Annak, hogy József főherceg a kemény kéz helyett a megnyerés politikáját javasolta az udvarnak, az az oka, hogy alapvetően másként interpretálta a Habsburg-magyar viszonyt, mint Bécs. Nem tartotta problémamentesnek, de nem cáfolta azt a magyar álláspontot, mely szerint Magyarország a szabad királyválasztó jogon kívül semmilyen jogról nem mondott le. Abból, hogy Magyarországnak Habsburg-Lotharingiai királyai vannak, nem következik, hogy a dinasztia által uralt cseh-osztrák tartományoknak prioritásuk és előjogaik lehetnének vele szemben. [9]
      De nemcsak rendi nézetek interpretátoraként döbbentette meg Bécset. Tekintsünk bele a birodalom korszerűsítésének lehetséges módjairól készített nagy munkájába!
      Véleménye szerint a birodalomban két kormányzati elv létezik: az alkotmányos (avagy a magyar és erdélyi) és az abszolutisztikus (a német örökös tartományokban). Az, hogy Magyarország és Erdély alkotmányát, kormányzatát és közigazgatási rendszerét a nyugati tartományok mintája alapján átalakítsák, elképzelhetetlen, mert alaptörvényeket sértene. De - írja - a korszellem sem az abszolutisztikus, hanem a képviseleti rendszer mellett szól. A fordított megoldás azonban lehetséges: ki lehet terjeszteni a magyar alkotmány „előnyeit” Ausztriára, aminek a lényege az, hogy az örökös tartományok kormányzata elmozdul a képviseleti rendszer felé. Igaz - így József nádor -, hogy a fejedelmi hatalom a nyugati részeken csökken, de a tapasztalat azt mutatja: jól működtetett, mérsékelt kormányformában nem kisebb az uralkodó mozgástere, mint az abszolutista államban.
      Ha a birodalom „hungarizálása” nem nyerné el a császár tetszését, a reformnak más módja is elképzelhető: az elvből gyakorlattá kell emelni Magyarország önállóságát. Az elv, a Pragmatica Sanctio: Magyarország saját alkotmánya, törvényei és szokásai szerint kormányzandó, más országnak nincs alárendelve, a magyar ügyeket magyarok intézik. A gyakorlat: az országnak nincs önálló minisztériuma, magyar ügyekről az egész birodalomban illetékes szerv, az államtanács dönt, Magyarország nem küld és nem fogad követeket, nincs önálló hadserege és hadügye, nincsenek önálló pénzügyei, kereskedelmi érdekei pedig alá vannak rendelve az örökös tartományok érdekeinek. A konklúzió: Magyarország önállóságát önálló minisztérium felállításával, a magyar hadügy és pénzügy teljes elkülönítésével kell meg teremteni. Mindez - olvashatja mintegy vigaszul a császár - nem jelentené a birodalom széthullását, hiszen az uralkodó személyének közössége olyan összetartó erő, amely a jelenleginél nem rosszabbul, hanem jobban szolgálná a birodalom egészének érdekeit. [10]
      Az osztrák főherceg, akit bátyja 15 évvel korábban azzal bocsátott útjára, hogy leendő országát csak mint a birodalom egy részét kezelje, meglehetősen messze jutott. A birodalom megújításának egyik lehetőségét abban látta, hogy az addig diszkriminált ország alkotmányát kiterjesszék az egész birodalomra, azaz a Pragmatica Sanctio által összefogott laza konglomerátumot hungarizálják. A másik lehetőség pedig egy olyan típusú perszonálunió körvonalait sejttette, amely Magyarországnak messze több önállóságot biztosított volna, mint amennyivel aktuálisan rendelkezett, többet, mint amekkorára az 1867-es alkuval szert tett, s csak azzal volt mérhető, amit 1848-ban kivívott.
      A nádor javaslatát Bécsben a felelős politikusok döntő többsége ellenségesen fogadta és természetesen nem fogadta el a címzett, Ferenc császár sem. Az elkövetkező időszakban nem egyszer hangzott el a vád, hogy József nádor kompromittálja az uralkodót. Ferenc bizalmasa, a kamaraelnök elérkezettnek látta az időt arra, hogy az uralkodó a leghatározottabban a kötelességei betartására figyelmeztesse Magyarország nádorát.
      Tevékenysége, amely Bécsben csak ellenségei számát szaporította, Magyarországon megnövelte a hitelét. A szélesebb magyar politikai körök ugyan nem ismerték elaborátumait és leveleit, szellemük azonban érződött budai és pozsonyi közszerepléseiben. Ennél is fontosabbak azonban a gesztusok, amelyekkel - nem feltétlenül tudatosan - építette magyarországi image-át.
      Az 1805-ös francia háborúk idején, az ellenségről szólván, a következő szavakkal fordult a rendekhez az országgyűlésen: „Honnan ez a' maga meghittség? vallyon Mi? mert én is méltán így szólhatok, mivel az Én ereimben is az Árpád vére forr, vallyon, mondám, Mi? talán azt véli, hogy úgy megfogyatkoztunk, minden reménységünket elvesztvén, olly annyira eltsüggedtünk: hogy Hazánkról, és Maradékjainkról-is el felejtkeztünk? Avagy azt képzeli e'? Hogy... Királyunkat, Koronánkat, Országunkat, 's tulajdon fennmaradásunkat, és Méltóságunkat eláruljuk?... Haljak meg inkább, mintsem hogy ez a gyalázat rajtunk maradjon. Tudom, hogy minden Magyar így érez:... minékünk Magyaroknak tulajdonunk, jeles tetteinkkel nem kérkedni, hanem ha valaki azokról megfelejtkeznék, újabbakkal, és jelesebbekkel azokat eszébe juttatni.” (Kiemelés - PJ.) [11]
      Nemcsak a pillanat nagysága ragadtatta az elhíresült, patetikus szavakra. Az országot nemcsak ünnepélyes pillanatokban „vállalta”. Mint láttuk, a nádor egyik funkciója az, hogy ő a nemesi felkelés parancsnoka. A koalíciós háborúk idején a nemesi felkelést ugyan többször fegyverbe szólították, de csak egyszer vetették be. 1809-ben, a közismert eredménnyel. Jóllehet a háborús kudarcért a felelősség közvetve az udvart, közvetlenül pedig elsősorban János főherceget terheli, akinek reguláris hadaiba - szabálytalanul - az inszurrekciót beosztották, a kritika kereszttüzébe főként az (egyébként korántsem vitéz) magyar nemesi felkelők kerültek. [12] József főherceg Győr utáni álláspontja és viselkedése - amikor szembeszállt a bécsi vezetéssel az egyébként gyáván megfutamodott nemesség érdekében - kizárólag érzelmi motívumokkal magyarázható. [13] Kizökkent szerepéből: nem pártatlanul, hanem a magyarsággal szemben pozitív elfogultsággal játszotta a közvetítő szerepét. [14] Ez tükröződik az egri érsek szavaiban, amikor a reformkor előtti utolsó országgyűlés zárásakor azt fejtegette: hogy az eredménytelen országgyűlés után a rendek mégis reménységgel térnek haza, az a nádornak köszönhető, akit „hálaadó szívvel” szemlélhettek nem egyszer, „mint közbenjárót a' Király és hív Jobbágyok között.” [15] A király és a nemzet meghasonlása után Garay János érzelmileg túlfűtött poémája szerint:
      Ki fogja áthidalni e mély üreg ködét?
      Ki egy mederbe vinni e két folyó vizét?
      Ha van, ki végrehajtja az óriás-művet,
      Csak egy van a hazában, - s ez a nádor lehet! [16]
      Nem hajtotta végre a folyók egy mederbe terelését. Amit elért, kevésbé látványos: a vizek folyása nádorsága alatt nem vett véglegesen eltérő irányt. Látványos építőmunkát - a szó szoros értelmében is - más téren végzett.

      „Pest városát ujjá alkotta”
      A budai palotából a nádor rálátott Pestre.
      „Nem a mostani lázas sietséggel öltözködő Pestre, hanem egy szegényes kisvárosra. A mostani kevély dunasor helyén a redout-épülettől kezdve felfelé egy puszta homokos part terül, melyet az épületfa-kereskedők zsindelyes tutajai borítanak... A tutajokon túl fűzfákkal van benőve a folyam partja, miknek mentében patriarkális halászcsónakok vontatják apacsúros hálóikat; a beljebb terülő homoksivatagot nagy messzeségben szakítja meg az Újépületnek nevezett rengeteg kaszárnya; a mostani állami vasúti indóház helyén van a város szemétlerakodó helye; lefelé a Duna-partot cserzővargák, vászonfestők és halászok házai foglalják el; nyers bőrök végigteregetve a víz mellett. Kék vásznak száradnak a napon. A budai parton gabonás hajókat vontatnak lovakkal a víz ellenében; idáig felhangzik a fullajtárok gyihögetése, ostorpattogása; a hajóhíd ki van nyitva az átkelő hajók végett két óra hosszat. A hídfőn felül pedig egy nagy, idomtalan gömbölyű épület tehénkedik ki a partra, egy elmaradt emlék a törökvilágból, valaha a hídfő védelmére szolgáló bástya-körönd, kívül vakolatlan, fekete az időtől, teteje gúla alakú; ezt úgy hívták, hogy rundella. A városi tűzoltóeszközök lomtára ez időben.
      A rákosi homoksivatagon porfelhőt hajt végig a forró déli szél.
      Ez Pest panorámája a budai királyi lak ablakából nézve.”
      Jókai Mór „nézett így szét” Pesten a nádor szemeivel az És mégis mozog a föld közismert fejezetében (A nádornál). Annak a szemeivel, aki aztán sokat tett azért, hogy a szegényes kisvárosból létrejöjjön a „mostani lázas sietséggel öltözködő” Pest.
      Már 1801-ben javasolta a császárnak, hogy Pest szépítésének ügyét - okulva a már II. József által elkezdett fejlesztés negatív tapasztalataiból - bízzák független apparátusra. Ez a javaslat volt az alapja annak, hogy később (1808-ban) felállították a Szépítési Bizottmányt. A bizottmány annak a tervnek az alapján látott munkához, amelyet még 1805-ben készített el a nádor, Hild János építész tervezete alapján.
      Ami a régi várost (a belvárost) illeti, megjegyezte, hogy az az előző évszázad nyolcvanas évei óta hanyatlik. Addig a nemesség, üzletemberek és kereskedők lakták, de azóta a nemesek és a kereskedők átköltöztek a II. József által „alapított” Lipótvárosba, részben mert az kényelmesebb, részben a belváros magas házbérei és az árvízveszély miatt. A belváros csak a Lipótvároshoz közel álló részein szépült, lényegében azonban régi állapotában maradt. A belvárosban a legfontosabb teendők közé tartozik a csatornázás. Minden városban fontos ez tisztasági és egészségügyi szempontból, különösen az azonban Pesten, ahol a sokszor erős szél homokkal hordja tele a várost és esőzések után a sár a vízlevezetés hiánya miatt megtorlódik az utcákon. A háztulajdonosokat serkenteni kellene majd arra, hogy házaikból csatlakozó csatornákat építsenek ki. A város tisztaságát és szépülését szolgálná, ha eltávolítanák az utcáktól a kovácsműhelyeket és a patkolókat. Meg kell tiltania későbbiekben, hogy lépcsőket építsenek a házakból az utcákra, a meglévőket pedig, más akadályokkal együtt, ha lehet, el kell tüntetni.
      Rendezésre szorul a Duna-part. A belvárosi part teljesen el van hanyagolva. Egy kis darabot kivéve - a hajóhíd környékén, kb. a mai Vigadónál - alkalmatlan, legalábbis kényelmetlen a hajók ki- és berakodására. Ide ürítik a szennyet is a környező házakból és utcákból, ami különösen nyáron büdössé, egészségtelenné teszi a környéket. A hídtól lefelé ki kell kövezni a partot (a molnártóig, a későbbi Vámház térig) rakodási lehetőségek biztosításával. A part menti utcát részben fel kell tölteni, részben kőburkolattal kell ellátni, a balesetek elkerülése végett korlátot kell emelni mellé.
      Egészségügyi okokból el kell távolítani a belvárosból a temetőt és a vágóhidat. Városrendezési okokból ki kell telepíteni a botanikus kertet, át kell helyezni a hajóhivatalt, és a rondellát stb. [17] Ezek telkeit nagyrészt házhelyeknek kellene eladni.
      Külön fejezet foglalkozik a Lipótvárossal. Ugyanazok a szempontok vonatkoznak rá, mint a belvárosra. Felsőbb jóváhagyással, az általános városrendezési koncepcióba illeszkedve szabad csak építkezni. Ki kell kövezni az itteni Duna-partot is, az új városrészben is csatornázni kell, a meglévő, nyáron kellemetlen szagot árasztó, nyitott csatornát be kell fedni. A terv szerint új sétány épülne.
      A Lipótváros rendezetlen, rosszul épített, Dunához közel eső részéről eltávolításra javasolta a harmincadhivatalt, a sóhivatalt és a dohánybeváltó hivatalt. [18] A terv szerint le kellene bontani a mérlegházat is (mai Roosevelt tér), a helyét éppúgy, mint a hozzá csatlakozó régi sétányét házhelyként kellene hasznosítani. Szerepelt a tervben továbbá templom-, iskola-, színház- és vigadóépítés is.
      A továbbiakban szó volt a falusias, rendezetlen külvárosokról. Fontos feladatnak tekintette a tervezet a homok megkötését, a vásárterek szabályozását, felvetette dologház és új kaszárnya építését, új halas- és molnártó létesítését stb.
      Végül, de nem utolsósorban szó volt a postautak korszerűsítéséről. Fontossági sorrendben a hatvani, a soroksári, a váci és az üllői út feltöltéséről és burkolásáról. Mindehhez a nádor szerint tíz évre lenne szükség.
      A császár válaszára három évet kellett várni, de végül is megérkezett, s a bizottmány megalakulhatott.
      Nem működött jól. A nádor által tervezett tíz év alatt a szépítési tervben vázolt programnak csak kisebb részét valósította meg. [19] A kortársak és az utókor előtt azonban ez a programot beindító nádor érdemeit nem csökkentette. Annál is kevésbé, mert a szépítési tervtől függetlenül is rajta tartotta szemét Pest városán, a reprezentatív és a magánépítkezéseken éppúgy, mint az utcák, terek rendezésén. Túl ezen, napi jelenléte Pest kulturális, társasági és közéletében közvetlenül vagy közvetve a város kulturális és építészeti gyarapodását szolgálta.
      1802-ben mintegy 15 ezer kötet könyvvel, több mint ezer kézirattal, majd háromezres éremgyűjteménnyel, térképekkel és képekkel Széchényi Ferenc megvetette a Nemzeti Múzeum alapjait. Fő védnöke és közvetlen vezetője József nádor volt, akinek a múzeum körüli pozitív tevékenységéről megemlékezett az 1808-as országgyűlés, és annak ügyét a továbbiakban is gondoskodására bízta (8. tc.). A múzeum sorsa meglehetősen mostohán alakult. Az anyagát többször is menteni kellett. 1805-ben és 1809-ben a háború miatt (Temesvárra és Nagyváradra), 1838-ban az árvíz miatt (Pest különböző helyeire, többek között a Ludovika épületébe). Egyre súlyosbodó helyhiány miatt a város több pontján szétszórva őrizte gyorsan gyarapodó anyagát, s évtizedek teltek el, mire 1836-ban végre hozzákezdtek végleges épületéhez. Az Pollack Mihálynak a nádor által jóváhagyott tervei alapján tíz évig épült, s hogy olyan gyűjtemény költözhetett oda, amilyen, abban nem elhanyagolható József főherceg szerepe. Nemcsak a múzeum felügyelőjeként, hanem mecénásaként is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Például: 1809-ben ő vásárolta meg tizenkétezer forintért Kovachich Márton György gyűjteményét, s adta - saját anyaggal is bővítve - a múzeumnak. 1812-ben ősnyomtatványt vásárolt; 1814-ben Frankfurt ajándékát hozta személyesen; 1825-ben ötezer forintért mintegy másfélezer kötetes könyvtárat vásárolt; 1845-ben a Thuróczy krónika 1488-as kiadását vette meg az intézmény számára 400 forintért stb. De nemcsak a könyv- és nyomtatványgyűjteményt gyarapította, hanem az éremgyűjteményt és a régiségtárat is, figyelt az ásvány- és őslénytani tárra, nemkülönben a természettárra, s gondoskodott a kiállítások technikai feltételeiről is. Nem véletlenül állnak az alábbi sorok a múzeum történetét áttekintő tanulmányban: „Végleges épületének elfoglalásával nyílik meg a Nemzeti Múzeum második nagy korszaka; de az intézetre nézve gyásszal kezdődik e korszak, mert 1847 január 13-án legnagyobb jótevőjét, József főherceg nádort a halál kiragadta az élők sorából.” [20]
      A Habsburg főherceg volt a lelke a magyarok egy másik szívügyének, a katonai akadémiának is. 1802-ben Festetics György és még ketten alapítványt tettek magyar ifjak képzésére a bécsi katonai akadémián, addig is, míg Magyarországon felállítanak majd egy hasonló intézményt (4. tc.). Az 1808-as országgyűlésen elhatározták, hogy azt - az akadémia céljaira ötvenezer forintot adó - Mária Ludovikáról (a király feleségéről) nevezzék el, „legfőbb igazgatását” pedig „Ő császári királyi fenségének a nádor úrnak, mint az ország főkapitányának közóhajtással és egyhangú megegyezéssel ajánlották fel; ki a belé helyezett bizodalmat hálás szívvel fogadta,” - és aki egyébként maga is tízezer forintot ajánlott fel (7. tc.). Így aztán a nádor vette a kezébe az irányítást. Az akadémiát 200 főre és személyzetre tervezték eredetileg, helyéül pedig a Teréziánum épületét szánták Vácott. A nádor az épületet ki akarta bővíteni, s már 1809-ben el is kezdődtek az építkezések. Rövidesen kiderült azonban, hogy a pénz - jóllehet a következő országgyűlésig és az országgyűlésen is gyarapodott - nem elég. Az építkezés rövidesen leállt. Az állandó toldozások-foldozások miatt kimerültek az anyagi lehetőségek.
      Sok idő telt el, míg az ügy újra lendületet kapott. 1827-ben József főherceg a császárhoz fordult, azt kérve, hogy az akadémia kerülhessen Pestre. Az uralkodó hozzájárult, és az országgyűlésen megszületett a döntés: a váci épületet eladják és további adományok segítségével a tanintézetet Pesten állítják fel (17, 18. tc.). Céljaira 1829-ben 60 ezer forintért megvették az Orczy-kertet, amelyhez Pest városa további területeket engedett át. A munkálatokat a nádor Pollack Mihályra bízta. Az ő ajánlásával nézte meg az építész a bécsi és a bécsújhelyi katonai intézeteket, majd szintén ő ellenőriztette Pollack tervrajzait Bécsben. 1830-ban sor kerülhetett az alapkő letételére. A Hazai 's Külföldi Tudósítások lelkesen számolt be a nagy ünnepségről. [21] Az épület 1836-ra, jóval belül maradva a tervezett költségvetésen, elkészült, de mégsem vehették igénybe a leendő magyar tisztek. A király és az országgyűlés - főként a tanítási nyelvben - nem tudott megegyezni. József nádor közvetítési kísérletei sikertelenek maradtak. A „Fő-Felvigyázó” nem is érhette meg az intézet beindítását.
      Az ő felügyelete alatt állt a Magyar Tudós Társaság is. A kerületi ülésben lezajlott híres, 1825 novemberi jelenet után Széchenyi és társai a nádornak és az országgyűlésnek írt levélben megújították ajánlatukat, József főherceg pedig vállalta a védnökséget. A királyi jóváhagyás a szokott lassúsággal érkezett, de megérkezett és az országgyűlés törvénycikkbe foglalhatta az akadémia létesítésének óhaját. A törvénycikkbe került az is, hogy az intézet pártfogását a nádor vállalja (aki maga is tízezer forintot adott), illetve ő gondoskodik a majd kidolgozandó terveknek és az alapszabályoknak a király elé terjesztéséről (11. tc.). S valóban, az országgyűlés bezárása után nem sokkal Teleki József elnöklete alatt létrehozta a bizottságot a szabályzat kidolgozására. 1828 áprilisára a szabályzat elkészült, József főherceg augusztusban felterjesztette a királyhoz. Két év múlva, 1830 júliusban ugyanő közölte a királyi megerősítést Telekivel s 1831 februárjában Pesten megtarthatták az akadémia első nagygyűlését. [22]
      A fentieknél sokkal kevésbé érdekelte a színészet, de annak ügyeiből sem maradhatott ki. Budára kerülésekor ott két helyen játszottak, Pesten a Rondella szolgált a színészet otthonául - a magánházakat nem számítva -, s régóta napirenden volt egy állandó pesti színház építése. Ennek ügyét is a nádor karolta fel és ő tette le 1808-ban a pesti német színház alapkövét. A Dunaparti épületet a hajóhídnál, a mai Vörösmarty téren 1812-ben vette birtokba a német társulat. [23] A magyar színészek eztán a Rondellában játszottak, de azt 1815-ben lebontották. Magyar színház építését a nádor nem támogatta, sokáig inkább akadályozta. Nem elfogultságból, hanem mert úgy vélte: nincs rá reális közönségigény. [24] Mégis, amikor komolyan napirendre került a Nemzeti Színház ügye, csatasorba állt. 1835 őszén ingyen telket adott építésére a Duna-parton, nagyjából a mai MTA helyén. A színház azonban nem oda került, mert a különböző elképzeléseket nem sikerült összehangolni. Grassalkovich Antal már 1834-ben telket adott a Kerepesi úton (a mai Astoriánál) és a színház végül ott épült fel, 1837-re. [25] (Befogadóképessége 2312 fő volt, a színpad felőli bal oldal 17-18. páholya volt a nádoré és az uralkodóé.)
      A nádor méltatói külön kiemelik érzékenységét az alsóbb társadalmi rétegek, a szegények és az elesettek iránt. [26] Erről közismert lévén keresték meg az egyébként is „sűrű” 1825/27-es országgyűlés idején Pozsonyban a Vakok Intézetének tervével. Mint sok más ügyet, ezt is felkarolta, s 1826-ban Pozsonyban támogatásával felállították az intézetet. Még ugyanebben az évben Pestre helyezték át. Az intézet nemcsak létrejöttét köszönhette neki. Feleségével együtt, folyamatosan, pénzzel és ajándékokkal is segítette azt. Támogatásával költözhetett a Vakok Intézete - 1834-ben - terézvárosi új épületébe. [27]
      Ott állt a nádor a kisdedóvó és a nőegylet mögött is, s külön kiemelendő a szerepe az 1832/36-os országgyűlés úrbéri vitáiban. Majd, mint Horváth Mihály írja, „az 1840-ki országgyűlésen is lehetetlen volt le nem olvasni arczairól a belső örömet, midőn a jobbágyi tartozások örök megváltásáról szóló törvény által valahára lerontatott ama válaszfal, melyet hajdankor előítéletek s önző szűkkeblűsége emelt a nép és a szabadság közt...”. [28] E válaszfalakat saját, alcsúti birtokán, a magánérintkezés szintjén rég lerombolta. Legendásan bensőséges volt kapcsolata birtoka jobbágyaival. A „válaszfalrombolás” körébe tartozik az is, hogy birtokát, a Margitszigetet ő nyitotta meg a budai és a pesti polgárok tömegei előtt. [29]
      A kultusz épülésében nem elhanyagolható szerepe volt végül annak, hogy József nádor jelen volt Buda és Pest két nagy katasztrófájánál. 1810-ben a budai tűzvész idején maga is részt vett - és meg is sérült - a mentési munkálatokban, az 1838-as nagy pesti árvíz után pedig kézbe vette a város újjáépítésének ügyét. [30]
      Ott állt továbbá a pesti próbavasút, az ipartanoda, az állandó híd, stb. mögött. Nincs túlzás az alábbiakban: „Egy híres londoni építőmester koporsó födelén e fölirat áll: ha emlékemet keresed, nézz körül! Igazán ezt lehetne József szobrára írni. Emlékét keresvén, nézd az ifjú, szép Pestet! Ő az ország fővárosát nemcsak ipar és kereskedelem központjává akarta tenni, hanem a legszebb európai nagyvárosok egyikévé varázsolni... Találóan mondja Horváth: hogy ha egyébben buzgalmat, ebben szenvedélyt fejtett ki. Új építési rendet hozott be, a szabályozásokat maga intézte, a bizottmány tárgyalásait még betegségében is elolvasta. Mennyire szívén feküdt ez ügy, mutatta azon szenvedély, mellyel az árvíz pusztitásai után a város ujjáteremtéséhez fogott.” [31]

      Örökös főispán
      A fentiek nyomán érthető, hogy 1846 őszén Pest (és az ország) nagy ünnepségre készült: a nádorság ötvenedik évfordulójának megünneplésére. A főherceg azonban már betegeskedett. A város és az ország árgus szemekkel figyelt a budai palota híreire. Figyelt Ferdinánd király is, aki sajnálattal intézkedett a jubileumi ünnepségek leállításáról. [32] 1847 elején a hírek már nagyon rosszak voltak. A nádor 71 éves korában, január 13-án meghalt.
      Január 25-én Pest megye közgyűlésén Kossuth Lajos emlékezett rá. Többek között az alábbiakat mondta. „Pest megye Rendeinek e nemzeti fájdalomból nem hasonló, hanem sokszoros osztály rész jutott: annál nagyobb osztály rész jutott, minél közvetlenebb minél kedvesebb volt azon kapocs, melly e nemes megyét a dicsőült Nádor főispánhoz köté. A veszteség persze igen érzékeny emlékeztető s a tek. Rendek most a veszteség percében bizonyosan elevenen érzik: mi sokszoros hálával, a szeretetnek és pietásnak mi szent emlékezetével tartozunk mi meghalt örökös főispánunknak.” [33]
      Ekkor már működött Pesten a József-emlékegyesület, s igaz csak 22 év múlva, de felkerült talapzatára Pest megye örökös főispánjának szobra.

      1. József nádor szobrának leírása és története. Szerk.: Buday József dr. Bp., 1895. (továbbiakban: Buday, 1895) 38, 39. 1.
      2. Iosepho Archiduci Austriae Regni Hungariae Ultra L Annos Palatino Pia Memoria Dicatum MDCCCLX. Azért döntöttek a latin szöveg meghagyása mellett, mert azt jobban megértik a városba látogató idegenek. Az 1860-as dátum azonban mindmáig félreinformálja a felállítás valóságos idejéről a szobor nézőit. A talapzat többi felirata magyar: Egész életét a közügyeknek szentelte; Pest városát ujjá alkotta; Nádorrá választatott 1796 november 12-én.
      3. Halbig a szobrot 41118 Ft. 45 krajcárért készítette el. A szoborral kapcsolatos összes kiadás - beleértve a leleplezést követő munkálatokat: korlát, vaslánc, később a liget körülkerítése - 45075 Ft. 71 kr. volt. Ebből 30219 Ft. 35 kr. az 1847-ben létrejött szoboralapból származott, 3737 Ft. 91 kr. Pest, illetve Budapest hozzájárulása volt, 11118 Ft. 45 kr. pedig az államkincstárból származott. (Buday, 1895. 60. l.)
      4. Domanovszky Sándor: József nádor iratai (továbbiakban JNI.) I. Budapest, 1925. 3. sz. alatt közli Ferenc császár 1795. augusztus 8-i utasítását.
      5. Mályusz Elemér: Sándor Lipót főherceg nádor iratai. Budapest, 1926. 180. sz.
      6. Lakics államelméleti nézetei megismerhetők a Staatsrecht von Ungarn című igen terjedelmes, kéziratos értekezéséből, amely 1812 után nyerte el végleges formáját. Megtalálható a Magyar Országos Levéltárban (MOL.) Izdenczy József iratai között I. 30. 10. 11. kötet. Egy korábbi változata azonban már készen volt akkor, amikor József főherceg tanárává jelölte az uralkodó.
      7. Morzsányi Sándor: Emlékirat főherczeg József nádor emlékszobrának leleplezési ünnepélyére. Pest, 1869. (továbbiakban Morzsányi, 1869) 6. l.
      8. JNI. I. 208. sz. 638, 639. l. 1803. december 4.
      9. JNI. III. Budapest, 1935. 20. sz. 1807. december 2.
      10. JNI. IV. Budapest, 199l. Hrsg. von Ferenc Glatz. 64. sz. 1810. július 21. A nádor a kormányzat reformjának egy harmadik módját is felveti, az apróbb javításokat, ezt azonban néhány sorban elintézi.
      11. Diárium 1805. 28-29. l. október 18-i ülés. A híres kijelentésről - „nam in meis venis Arpadi sanguis manat” - kevesen nyilatkoztak úgy, mint a naplóíró Horvát István, aki ezt jegyezte fel: „Nevetségre fakadtunk, midőn ugyan a' mai újság levélben olvastuk, hogy Nádor Ispányunk, Pozsonyban a' Rendekhöz tartatott beszédében illy formán szólott: ”Méltán szólhatok így, mert ereimben is Árpád vére kereng" - Ihol! ha szoros a kaptza; ha szükség üdeje vagyon; ha attól méltán félhetni, hogy Austria rútúl martzangoltatik, Rudolf véréből Árpád vére is lehet... Ha Árpád vére vagy boldogítani miért nem kivánod az Árpád fajzatit?..." (Mindennapi. Szerkesztette Temesi Alfréd és Szauder Józsefné. Budapest, 1967. 217-218. l.)
      12. János főherceg Károly főhercegnek írt június 16-i levelében egyenesen a magyar nemesi felkelők nyakába varrta a felelősséget. (A levelet közölte R. Kiss István: Az utolsó nemesi felkelés. Budapest, 1909. I. A nemesi sereget kárhoztató részek főleg: 168/169. l.) Az 1809. év történetének, benne a nádor szerepének is kitűnő feldolgozása Veress D. Csaba: Napóleon hadai Magyarországon 1809. Budapest, 1987. című könyve.
      13. 1809 decemberében ekként fordult a nemességhez: „Csak kevesen vannak közületek, kiknek alkalmatosságok esett, az erőhatalommal berohanó ellenséggel megkűzdhetni; de a' mit ezek míveltenek is, több, mint sem a' mit az igazságos Világ olly készületlen, tapasztalatlan Ujjonczoktól még akkor méltán várhatott. Én, a' Tí Fővezértek, ki a' háborúnak minden terheit Veletek egygyütt viseltem, 's minden viszontagságait Veletek híven megosztottam, Én Bizonyságtok vagyok: - Láttam jeles tetteit, a' leglelkesebb Vitézségnek, a' legszebb dicsőségnek tetteit mívelni, mellyek, hogy azokat eggy szóba foglallyam, a' Nemes, lelkes Magyar Nemzethez illők.” A halottakról szólva: „Dicsőség fedi csontyaikat; a' Nemzetnek áldása zeng útánnok; és neveik és emlékezetek élni fognak a' Hazának történet könyveiben.” (József nádor: Magyar Nemes Hazafiak! Buda, 1809. december 18.)
      14. A nádor „magyarbarátsága” nem kevesebbet (és nem többet!) jelentett, mint hogy a bécsi-magyar konfliktusokban számtalanszor a magyar álláspontot képviselte vagy ahhoz állt közelebb. Rendre vállata az ütközést az udvar vezető politikusaival és a császárral is. Magyar ügyekben azonban sem kritikátlan nem volt, sem tévedhetetlen. Több státusfogoly érdekében fellépett, több érdekében nem. Ő volt a nádor akkor is, amikor Kossuthékat bebörtönözték, igaz, ő járt közben szabadonbocsátásuk érdekében is, és ő kérte be az orvosi jelentéseket Lovassy betegségének okairól. Szívügye volt a magyar kereskedelem és a magyar gazdaság ügye, sok elaborátumában fellépett a diszkrimináció ellen, de egyáltalán nem támogatta, sőt veszélyesnek ítélte a Védegylet eszméjét és többször nyilatkozott ellene. (MOL. N-22 98. cs. 40, 45. sz.)
      15. Diárium 1811/12. 1682. l.
      16. Garay János: Pálya-képek főherczeg József nádor életéből. Pest, 1865. 155. l.
      17. Franz Scham: Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt Pest in Ungarn. Pest, 1821. c. munkája szerint ezekre az áthelyezésekre, bontásokra hamarosan valóban sor került. (449. l.)
      18. A harmincadhivatal új épülete csak a kiegyezés után készült el (a mai Közgazdasági Egyetem), a sóhivatal és a dohánybeváltó hivatal áthelyezésére hamar sor került. (Nagy Lajos - Bónis György: Budapest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig. - Budapest története III. Szerkesztette Kosáry Domokos. Budapest, 1975. 259. l.
      19. Franz Scham idézett 1821-es munkájában 35 pontban sorolja fel a szépítési tervben megjelölt teendőket. 14 tételről mint megvalósultról számol be, tíz tétel folyamatban van, tizenegy pedig megvalósításra vár. Utóbbiak között szerepelnek például a következők: plébániatemplom a Lipótvárosban, templom a Ferenc-városban, a piaristák és gimnáziumuk áttelepítése a szervitakolostorba, a mérlegház lebontása, a városháza áttelepítése a piaristák épületébe, a dologház felépítése, a lövölde kitelepítése a belvárosból stb. (449-450. l.)
      20. Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 1896. 5. l.
      21. „Tegnap, Jun. 28-dikán vettetett meg ezen nemzeti fényünk alapja, midőn Ö Ts. K. Fő Herczegsége Jósef, szeretve tisztelt Nádorunk, Kiben édes Hazánk' ditsőségének, boldogúlásának esz-közét minden Magyar méltán tiszteli, mint ezen Intézet' Fő-Felvigyázója, a' Ludoviceának talpkövét délutánni 6 órakor minden kitelhető pompával letette.” (1830. június 30.)
A Ludovika történetéhez: A Magyar Kir. Honvéd Ludovika Akadémia története. Budapest, 1930. Szerkesztette Bachó László.
      22. Az akadémia létrejöttéhez, benne a nádor szerepéhez lásd Szász Károly: Gróf Széchenyi István és az Akadémia megalapítása. Budapest, 1880.
      23. A nyitómű, Kotzebue: Belas Flucht című darabja politikai mondandója miatt nem került előadásra. Helyette egy másik darabot vettek elő ismeretlen szerzőtől (Die Erhebung von Pest zur königlichen Freystadt). Bemutatták azonban az elő- és az utójátékot (Ungarns erster Wohltäter és Die Ruinen von Athen), melynek Beethoven szerezte a zenéjét. Lásd erre Kádár Jolán: A pesti és budai német színház története 1812-1847. Budapest, 1923. 7. l.
      24. Magyar színháztörténet. Szekesztette Kerényi Ferenc. Budapest, 1990. 221. l.
      25. A nádor és Széchenyi István a Duna parton szerette volna felépíteni a színházat. Ám Pest megye már 1835 augusztusában, a nádori telekkijelölés előtt úgy döntött, hogy a Grassalkovich-féle telken épüljön. Pest megye álláspontja szerint, ha a Duna parti épület felépül, az lesz a nemzet színháza, a Kerepesi úti pedig színitanodaként működik és Pest városáé lesz. Nem épült fel. (A Nemzeti Színház igen bonyodalmas építésére i.m. 221-229. l)
      26. Mint gazdag és szegénynek az Isten temploma,
      Nyílt egyaránt mindennek a nádor csarnoka,
      Nevet nem kér az Isten, hozzá akárki fér,
      Elég az a nádornak, hogy ember aki kér.
      ...
      Úgy a ki a nádornak átlépi hegylakát,
      Nem érzi, meljen feljött, a lépcső magasát;
      Mert ép a legmagasbján legmelegebb a fény,
      Melynek malasztját érzi a dús, mint a szegény.
      (Garay János, im.: 185, 186. l.)
      Érzelgősség nélkül ugyanezt emeli ki a nádor jellemében Toldy Ferenc is akadémiai emlékbeszédében. (D. Schedel Ferencz: Emlékbeszéd József főherczeg nádor magyar akadémiai pártfogó felett. Buda, 1847. 22. l.)
      27. „So steht sie nun da, diese höchst wohlthätige, einer der hilfebedürftigsten Menschen-Classe gewidmete Anstalt, als ein Beweis der fortschreitenden Humanität und als ein ewiges Denkmal der väterlichen Sorgfalt unseres Durchlauchtigsten Erzherzogs...” (Dolezsálek Antal: Beszéd..., Pesth, 1835. 3. l.)
      28. Horváth Mihály: Nádor-emlék. Pest, 1865. 108. l.
      29. Nem a budai és a pesti polgárok voltak persze legillusztrisabb vendégei, hanem három uralkodó. 1814 októberében az Európát újrarendező orosz cár, a porosz király és az osztrák császár vendégeskedett nála, illetve Pesten és Budán, s a fényes ünnepségek mellett egy Margitszigeten rendezett szüreten is részt vettek. A Hazai 's Külföldi Tudósítások folyamatosan beszámolt a két város nagy eseményéről.
A Nemzeti Múzeum is igen tetszett az uralkodóknak. „A' Muzeum Jegyző Könyvébe az Orosz Tsászár Ö Felsége Orosz Betükkel; a' Burkus Király Német Betükkel méltóztatott beírni neveiket.” (1814. november 16.)
      30. Lestyán Sándor: József nádor. Egy alkotó élet írásban és képben. Budapest, 1943. (lapszámozás nélkül)
      31. Morzsányi, im.: 13. l.
      32. MOL. N-22. 100. cs. 150. sz.
      33. Idézi Lestyán im.


EPA Budapesti Negyed 3. (1994/1)Basics B.: Basilica minor < > Borus J.: Kossuth