____________
GÁBOR ESZTER
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (a továbbiakban FKT) által kidolgozott építésügyi szabályzat a Sugárutat beépítés szempontjából négy szakaszra osztotta. A Váci körút (ma: Bajcsy-Zsilinszky út) és a Nyolcszög tér (Oktogon) közötti részben csak három- és négyemeletes, a Nyolcszög tér és a Kör tér (Kodály körönd) között két-háromemeletes házak épülhettek. A Kör tér és a Hajtsár (Bajza) utca között a házak legfeljebb kétemeletesek lehettek, főpárkányuknak azonban el kellett érnie a 11 méter magasságot. Ezen a szakaszon már előírás volt, hogy a házak zárt sorban, 5 méteres előkerttel építendők. A Hajtsár utca és a Városliget közötti szakaszban önálló, egymással össze nem függő nyaralókat kellett építeni, s az utcavonaltól legalább 5 méter távolságra kellett őket állítani.
A Sugárút negyedik szakaszán - a Bajza utca és a Városliget között - épült ki tehát a villanegyed. Az eredeti parcellázáskor az út mindkét oldalán 14-14 villatelket alakítottak ki. A belsőbb tömbökben ötöt-ötöt, míg - mert a Városligettel határos tömbök utolsó telkeit az átlagot meghaladó területűre méretezték - ezekben a tömbökben csak négy-négy telek volt. (A századfordulón azután mindkét nagy telket megosztották, így ma mind a négy tömbben öt-öt Andrássy úti telek van.) A Sugárút külső szakaszán a területrendezés nem korlátozódott a főútvonalra, hanem a mögöttes területet is érintette. Ekkor nyitották a Lendvay, a Délibáb és a Bakony (később Bulyovszky, ma Rippl-Rónay) utcát.
A Hajtsár (Bajza) és az Epreskert (Munkácsy Mihály) utcák közötti terület parcellázása 1873 őszén történt meg. Az összesen 10.175 négyszögölnyi területből 2550 négyszögölet utcaterületül elkülönítettek, a fennmaradó 7625 négyszögöl területet 28 új telekre osztották fel. A telkek közül 10 nyílott a Sugárútra, 18 a mellékutcákra. A sugárúti telkek némileg nagyobbak voltak, területük 270-438 négyszögöl között változott, a mellékutcára nyílók között volt 180 négyszögöles kis telek is. (Az átlagos méret - 272 négyszögöl - igen alacsony.) Az Epreskert utca és a Városliget közötti területen is hasonló méretű telkek keletkeztek, az ottani valamivel jobb átlag az Aréna út sarkán lévő két nagy teleknek volt köszönhető.
A túl kicsire sikerült telkek nem feleltek meg a városrendezési elképzeléseknek, és az építkezők igényeinek sem. A hetvenes évek közepén, még a telkek eladása előtt újraparcellázták az Epreskert utca és a Liget közötti tömböket - némi területkorrekciót végezve a sugárúti telkek javára. Ezeknek a méretét közelítették az igényekhez. A Bajza, Lendvay, Epreskert utca és Sugárút közötti tömb területi korrekciója csak 1881-ben, az itt fekvő sugárúti telkek eladása után történt meg, a Bajza, Délibáb, Epreskert utca és Sugárút közötti tömbben pedig megmaradt az eredeti felosztás.
A szabadon álló házakra vonatkozó rendelkezések előírták, hogy az utca felé a telekhatártól 5, a szomszédok felé a telekhatártól 3 méter távolságban szabad építkezni. Ez a kert céljára szabadonhagyandó sáv a kis telkek esetében a terület számottevő hányadát képezte, és a fennmaradó terület esetleg már nem lett volna elegendő az épület területszükségletének kielégítésére. Az építtetők jelentős része úgy segített magán, hogy a drágább sugárúti telekhez megvette az ahhoz csatlakozó, mellékutcára nyíló olcsóbb telket is, és a szükséges melléképületet - istálló, kocsiszín, cselédlakás - ott építtette fel. Ily módon a két épület között kert kialakítására alkalmas terület is maradt. A Bajza és Epreskert utcák közötti jobboldali telektömbben minden sugárúti telekhez hozzácsatolták a mögötte fekvő Délibáb utcait, ezért itt nem is került sor újraparcellázásra. (A századfordulóig ez volt a jellemző forma. Akkor megkezdődött a telkek megosztása, a melléképületek lebontása. A mellékutcák felé nyíló, ismét önállóvá lett telkeken új, zömében kétemeletes bérvillák épültek.)
A sugárúti villanegyed két szakaszban jött létre. Az útvonal kiépítésére vállalkozó Sugárúti Építő Vállalat - amely az eredeti parcellázást is végeztette - négy eladásra szánt villát építtetett, melyeket mintegy követendő példának is szánt, mivel a városi, egész évben használatos villa Magyarországon mindaddig ismeretlen épülettípus volt. Ezek a mai Andrássy út 122, 123, 129 és 132. számú telkeken épültek fel, az építési engedélyt rájuk még 1872 augusztusában adta ki Pest szabad királyi város tanácsa. Kevéssel később, 1873-ban kapott építési engedélyt Weninger Vince, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója a mai Andrássy út 126. számot viselő telken felépítendő villájára. 1874-ben és 1875-ben sugárúti villára újabb építési engedélyt nem kértek. A Sugárúti Építő Vállalat csődje miatt a telkek értékesítése is szünetelt ekkor. 1876-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa az addig még eladatlan telkek értékesítését saját kezébe vette, ettől kezdve a villanegyed építkezése is folyamatos lett. 1876-ban öt sugárúti villára adtak építési engedélyt, 1877-ben további kettőre.
 |
| Erdődy István gróf, 1896 körül Koller tanár utódai felvétele Legújabbkori Történeti Múzeum „...valóságos belső titkos tanácsos, főlovászmester, aranygyapjas vitéz, a vaskorona rend nagykeresztese, főrendiházi tag a villa építésekor már 64 éves és 32 éve özvegy volt.” |
1877. május 19-én kapott engedélyt gróf Erdődy István a Sugárút 120. számú, a villanegyedet megnyitó telkére, a sugárúti villák közül tizenegyedikként, egyemeletes nyaraló építésére.
Gróf Erdődy István volt az első arisztokrata, aki villát építtetett az Andrássy úton. E minőségében később egy társa akadt, báró Révay Ferenc, aki 1882-ben az Andrássy út 125. szám alatt (akkor még Sugárút 139.) építtetett villát, Erdődyhez hasonlóan szintén Weber Antalt bízva meg a tervezéssel. Az Andrássy úton villatulajdonosként megjelenő további arisztokraták kész épületeket vásároltak, melyeket saját igényeik szerint esetleg átalakíttattak. (Keglevich Béláné Batthyány Ilona, Andrássy út 123. 1877; Batthyány Lajos, Andrássy út 126. 1888. Apponyi Lajos, Andrássy út 117. 1889; Csáky Albin, Andrássy út 114. 1890; Edelsheim Gyulai Lipót, Andrássy út 132. 1890., hogy csak az első időszakokban beköltözötteket említsük.)
Mogyorókeréki Erdődy István gróf (1813-1896), valóságos belső titkos tanácsos, főlovászmester, aranygyapjas vitéz, a vaskorona rend nagykeresztese, főrendiházi tag a villa építésekor már 64 éves és 32 éve özvegy volt. Felesége, Müller Hörnstein Jusztina 1845-ben meghalt. Hat gyermekük közül az idősebb fiú, Erdődy László (1837-1875) a villa építésekor már nem él. A négy lány, Johanna, gr. Batthyány Zsigmondné sz. 1835, Henrietta, gr. Széchenyi Jenőné sz. 1838, Ágota, br. Ambrózy Lajosné sz. 1839, és Franciska, gr. Széchenyi Ferencné sz. 1841 már házasok ekkor. Gyula fia (sz. 1845) vélhetően csak később házasodott. [1] Nagyon valószínűnek tűnik ebből, hogy a villát nem népes család számára építették.
1877. márciusában gróf Erdődy István bejelentette az FKT-nál, hogy meg kívánja venni a 107. és 203. számú sugárúti telkeket. A 107. számú telek a Sugárút és Hajtsár (ma Bajza) utca sarkán feküdt, és 406 négyszögöl területű volt. Erdődy 33 frt-ot ajánlott négyszögöléért. A 203. számú telek az előbbinek Hajtsár utca felőli folytatásában feküdt és mindössze 166 négyszögöl területű volt. Ennek négyszögöléért 20 frt 50 kr-t ajánlott. Az FKT az ajánlatot 1877. március 22-i ülésén elfogadta [2]. Fábry István, az FKT telekeladási szerződéseit intéző ügyvéd június 7-én az FKT ülésén bemutatta a megkötött szerződést, melyet ott jóvá is hagytak [3]. Erdődy a vételi ajánlattal egyidejűleg a két telek egyesítését is kérte. Az így kialakított 572 négyszögöl területű telekre készítette első tervét Weber Antal. A tervek elkészülte után, de még az építkezés megkezdése előtt, 1877. június 21-én Erdődy bejelentette, hogy megvenné a Lendvay utca sarki, 204. számú, 191 négyszögöl területű szomszédos telket is [4]. A három kis telket egyesítették, a telekkönyvbe már a 763 négyszögöl területű, három utcára szolgáló telek tulajdonosaként került bevezetésre Erdődy gróf [5].
Weber Antal személyében a korszak egyik tekintélyes, Ybl mellett talán legtekintélyesebb építészét bízta meg villája megtervezésével Erdődy István. Weber ekkor már elmúlt ötven éves, és számottevő munkásság állt mögötte. Ő tervezte a Váci körúton (ma Bajcsy-Zsilinszky út 37.) a Hajós utca sarkán álló Placht-házat (1872), az egykori Lipót utcában (ma Váci u. 66.) az Új Városháza mellett a pesti szerb egyházközség házát (1874), a Sándor utcai (ma Bródy Sándor u. 4.) Ádám palotát (1875-77) és Halász Gedeon Eötvös utca 11. szám alatti bérházát (1875-77). E két utóbbi épület az észak-itáliai, velencei reneszánsz építészet, közelebbről Sansovino munkáinak hatása alatt épült. Homlokzati rendszerük sok szempontból eltér egymástól; az Ádám palota kétszeresen hármas tagolású - két sarokrizalit között a háromnyílású loggia -, a Halász ház egyenletes ritmusú. (Rizalit: az épület síkjából kiemelkedő falszakasz.) Mindkét épület jellemzője, hogy tervezőjük az akkor szokottnál sokkal gondosabban mérlegelte arányaikat - „nemességük” ma is szembeötlő. (Nem Weber érdemeit csökkentendő, de a többi kortárs védelmében megjegyezhetjük, hogy ez esetben kétemeletes épületekről van szó, amelyek mérete alig tér el a reneszánsz előképekétől, tehát a tagolás, ritmizálás módja is könnyebben illeszthető az ismert rendszerbe, mint egy - akkor már gyakori - négyemeletes, hosszan elnyúló bérházé.) Kevésbé volt sikeresen megoldott épület a Sugárút páratlan oldali utolsó telkén (a mai Jugoszláv követség helyén) állott ún. Bellevue villa, amely valószínűleg szintén Weber Antal alkotása volt (1872-73) [6].
Az építész megválasztásakor Weber pesti épületei is jó referenciát nyújthattak, de valószínűleg fontosabb volt, hogy korábban már dolgozott Erdődy Istvánnak - ő készítette a vörösvári (egykor Vasvármegye, ma Burgenland) kastély terveit (1862). Országszerte több kastély építése és átépítése is kapcsolódott Weber nevéhez, így a galántai és a sárosdi Esterházy, a somogytarnócai Széchenyi kastélyé (1873). (Széchenyi Ferenc, az utóbbi építtetője, Erdődy Istvánnak veje volt.) Weber korábbi munkássága biztosítékot nyújthatott a divatos túlzásoktól tartózkodó, a konzervatív ízlésnek is megfelelő, szolid, magas színvonalú munkára, mindarra, amit egy igényes öregúr megkívánhatott [7].
 |
|
Az Erdődy villa 1878-ban „Az emeleten van az ebédlő és a hozzá kapcsolódó büffé (tálaló). A középtengelyben a loggia mögött van a ”terem", azaz a társalgó, a vendégfogadás célját szolgáló legnagyobb ... (43 m2) helyiség. Tőle jobbra a dolgozószoba, majd a fürdőszoba, és a hátsó homlokzat felé a 'huszár szobája'." |
Az Erdődy Istvántól kapott megbízás - a városi villa - meglehetősen új tervezői feladatot jelentett. Mondhatjuk ezt akkor is, ha tudjuk, hogy Weber öt évvel korábban már szembetalálkozott hasonlóval a Bellevue-villa tervezésekor. A villa - a nyaraló - mint épülettípus ekkor már nem volt ismeretlen Magyarországon. A megelőző évtizedekben szép számmal épültek Pest és Buda zöld külterületein és országszerte is, a nyaraló- és fürdőhelyeken, esetleg nagyobb városok külső területein. A korai villák, ahogy magyar nevük ki is fejezte, nem állandó lakhelyül szolgáltak, hanem ideiglenes tartózkodásra. A nyaraló-villáknak csökkentett funkciókat kellett csak kielégíteniük. Elég volt, ha csak az intim szféra - hálószobák és egy ebédlő - épült meg, a reprezentatív szféra - szalon, szalonok, úri szoba, társalgó, fogadószoba - el is maradhatott. A városi villához hasonló funkciót töltöttek be a szabadon álló kertes családi házak. Ilyenek épültek az 1870-80-as években az Andrássy úthoz kapcsolódó mellékutcákban, a Lendvay és a Délibáb utcában. A családi házak állandó lakásul szolgáltak ugyan, de kisebb jövedelmű építtetők számára készültek, kisebb igényekhez alkalmazkodva. Négy-öt szobánál több nem volt bennük, és elsősorban a lakók mindennapi igényeit elégítették ki. Reprezentatív szférájuk ezeknek sem épült.
A városi főúri és nagypolgári paloták méret tekintetében olyan távol álltak a városi villáktól, hogy mintaképül nem voltak használhatók. Még a lényegesen nagyobb németországi villákról is elmondhatjuk ezt, a sugárútiakról pedig minden fenntartás nélkül. A Sugárúti Építő Vállalat által végrehajtott parcellázás eredményeként létrejött telekméretek eleve meghatározták, hogy ide csak kis villák épülhettek. A sugárúti villák nemcsak a palotákhoz, de az elegáns belvárosi lakásokhoz viszonyítva is meglehetősen kicsiknek, csaknem szűköseknek hatottak. Hevesi Lajost a később a Wiener Sezession krónikásaként híressé lett műkritikust ironikus állevél megírására inspirálta az első villák egyikében tett látogatása. „Azután lemegyek az ebédlőbe” - írja a levélíró ifjú Antónia - „egy csinos kis földszintes szobácskába, melyben a reggelit is szervírozzák, ha többen vagyunk három és kevesebben öt személynél. A teának kisebb szamovárt szereztünk, mert városi szamovárunk itt nagyon is sok tért foglalna el és a csillárral összeütközésbe jönne. Reggeli után apa rágyújt csibukjára, de csak miután az ajtót kinyitottam, mert a pipaszár hossza oly tetemes, hogy az ajtón keresztül ki kell dugni egész az előszoba végeig. Én azután az újságokkal a nyugati verandára vonulok vissza, mely vajmi csöndes szellős helyecske; ott a »Fővárosi Lapok«-at olvasom, minthogy a »Pesti Napló« és »Hon« lepedőnyi formátuma nem engedi, hogy e lapokat a verandán kibontsam. (...) Még szebb kilátást nyújt az északkeleti belvedere, melybe én egészen jól föl tudok menni, apa azonban tegnapelőtt, midőn ő is meg akarta próbálni a fölhágást, a szűk lépcső torkában ottrekedt (...) apa ugyanis elég vigyázatlan volt fölmenet előtt lűszterkabát helyett posztókabátot ölteni” [8].
A fenti leírás az Erdődy villára vonatkoztatva talán kissé túlzó, de, mint később látni fogjuk, nagyon tágas az sem volt.
Az Erdődy villa tervezésekor Weber Antal már kedvezőbb helyzetben volt, mint amikor a Bellevue terveihez fogott, hiszen annak tervezése során tapasztalatokat szerezhetett az új épülettípus specifikumairól. Kedvezőbb volt a helyzete azért is, mert amíg ott csak általánosságban megfogalmazható, még ki sem alakult átlagigény kielégítésére tervezett, mivel majd ki vagy eladandó villáról volt szó, Erdődy gróf minden bizonnyal meg tudta mondani, hogy mit kíván. Tudható volt, hány személynek, milyen életmódhoz, milyen szokásokhoz alkalmazkodó teret kell megformálnia.
Nem ismerünk Erdődy és Weber közötti levelezést. Írásos támaszunk nem lévén, a szerencsésen fennmaradt tervekből és egykorú fotókból, illetve a használatbavételi engedély adatlapjából próbáljuk kikövetkeztetni, hogy milyen igényeket támasztott az építtető az épülettel, illetve az építésszel szemben.
Az épület - pontosabban épületegyüttes - két részből állt: a Sugárút felőli telekrészen állt maga a villa, mögötte a Lendvay utca felé a melléképület. Az első terven, amelyet Weber 1877. május 7-én nyújtott be Budapest főváros tanácsához engedélyeztetés céljából, a két épületet egy 2.69 m széles, 9.33 m hosszú összekötő szárny kapcsolja össze. Az összekötő szárny mindössze egy alul nyitott, felül üvegezett folyosó lett volna - pontosabban: az emeleten üvegezett folyosó, a földszinten három íves nyílás, amelyek közül a középső kocsibehajtásra is alkalmas nagy, míg a két szélső gyalogosoknak szolgáló keskenyebb bejárat. E nyitott folyosóról nyílt volna kétfelől a két épület bejárata.
Az alig két héttel később, 1877. május 23-án benyújtott módosított terveken az összekötő szárny már nem szerepel, és több olyan változtatás látszik, amely arra enged következtetni, hogy az építtető a költségek mérséklésére utasíthatta a tervezőt. Az eredeti tervek a villa összes földszinti és emeleti helyiségeit boltozottnak mutatják - a módosított terv a földszinten az utcai fronton jelöl boltozatot, máshol már nem. Az emeleti helyiségeket fagerenda födémmel jelzi. Az első terven a melléképület emeletes, emeletén a közlekedő tereken felül öt kisebb-nagyobb szoba és egy nagyméretű konyha - a módosított terven földszintes, az istálló van benne, a kocsiszín és három helyiség.
A megépült villa nem volt nagy, a főépület 16.61x19.29 m azaz 320 m2, a melléképület 12.32x15.46 m (190 m2) alapterületű volt [9].
A főépület hármas tagolású főhomlokzattal fordult a Sugárút felé. Két egyablaktengelyes sarokrizalitja háromíves loggiájú középrészt fogott közre. A téglafalazatok a földszinten vakoltak voltak, az emeleten nyersen mutatkoztak, míg rajtuk a tagozatok (párkányok, keretek, oszlopok, mellvédek) faragott kőből készültek. A sarokrizalitokon a földszinten íves záródású ablakok voltak, az emeleten tympanonos koronázású ajtók nyíltak a kőbábos balkonokra. A középrész földszintjén alacsonyabb, emeletén magasabb ívű loggia épült, a földszintire négy lépcsőfok vezetett fel. A földszinti loggiára kétoldalt egy-egy íves lezárású ablak nyílt, középen hasonló ajtó. Az emeleti loggia ívei magas párkánytaggal megemelt vállkőről indultak - az ívezet magasabb volt, mint a mögötte fekvő szoba. Ez a megoldás kívülről nagy belmagasságú - tehát elegánsabb - terem képzetét keltette. Feltételezhetően nem véletlenül. Az emeleti loggiára vízszintes lezárású ajtó és ablakok nyíltak. A szemöldökpárkány és a loggia boltozott mennyezete között keletkezett falmezőkre Lotz Károly képeket festett. A képek meglétéről tudunk, egykorú lapok hírt adtak róluk, sőt a Fővárosi Levéltárban egy Klösz fotóalbumban található két olyan fotó is, ahol a falképek láthatók. A fotók azonban olyan halványak, hogy a részleteket nem lehet kivenni, és a készített reprodukciókon már a nyomuk sem látszik [10].
A Képzőművészeti Szemle 1879. évi első számában hírt adtak arról, hogy Lotz Károly gróf Erdődy István sugárúti palotájának termeibe és loggiáiba fest freskókat. „Lotz már előbb az épület loggiájának fülkéibe festett képeket. Ezek a lovagvilág főszenvedélyeinek allegóriái s megérdemlik, hogy közelebb bővebben ismertessük.” [11] E későbbi ismertetés sajnos elmaradt.
Az Erdődy villa főhomlokzatának kétszeres hármas osztása révén - két sarokrizalit között a háromnyílású loggia - szerkezetileg rokona a korábban említett Sándor utcai Ádám palotának. Első tekintetre még közelebbi rokonságot mutat a neoreneszánsz villák mintapéldájaként számontartott drezdai Villa Rosával, Gottfried Semper művével (1839). Ez a rokonság azonban látszólagos, csak a főhomlokzatokra érvényes, amelyek mögött két lényegileg eltérő térszerkezetű építményt találunk. Semper művében szigorú geometrikus rendben szerveződnek a szobák a két szintet átfogó központi csarnok köré, akárcsak Palladio XVI. századi villáiban. Weber térelrendezése azonban, mondhatni, földhözragadt. A főhomlokzat mögött itt is hármas osztás volt (valójában csak az emeleten), de a második rétegben a mellékhelyiségek már sokkal inkább igazodtak a mindennapi szokásokhoz, mintsem bármilyen geometriai, vagy esztétikai követelményhez. Weber még a földszinti loggia mögötti termet sem tudta egybentartani: rákényszerült (feltehetően az építtető kívánságára), hogy ezt is kettéossza.
Az Erdődy villa 1877. évi engedélyezési tervei nem adnak pontos információt az egyes helyiségek rendeltetéséről, de szerencsénkre egy 1883-as publikációban a helyiségek funkcióit is jelölték. Innen megtudhatjuk, hogy a földszinti nyolc szoba közül négy vendégszoba; a loggiára nyíló keskenyebbik szoba két vendégszobához szolgáló előszoba, egy oldalszoba az inasé, további kettő a házi szolgáké. Az emeleten van az ebédlő és a hozzá kapcsolódó büfé (tálaló). (Ehhez egy keskeny különlépcső kapcsolódik, amelynek rendeltetésére később visszatérünk.) A középtengelyben a loggia mögött van a „terem”, azaz a társalgó, a vendégfogadás célját szolgáló legnagyobb, 5.70x7.60 m (43 m2) alapterületű helyiség. Tőle jobbra a dolgozószoba, mögötte a hálószoba, majd a fürdőszoba, és a hátsó homlokzat felé a „huszár szobája” [12].
 |
|
Az Erdődy villa emeleti nagyterme 1878-ban „A szoba ... 4.20 m-es belmagassága mérsékeltnek mondható.” |
A villa két szintje funkcionális szempontból határozottan elkülönült. A tulajdonos összes használati helyisége az emeleten volt, a földszintet teljes egészében a vendégek részére tartották fenn. A térbeosztás mintha alátámasztaná azt a máshonnan levont következtetést, hogy az idős, özvegy Erdődy gróf magányosan élhetett pesti házában, míg a földszint rendeltetése azt mutatja, hogy gyakran lehettek vendégei, akár a családja, akár mások. Az emeleti négy lakószoba viszonylag szerény térigényről tanúskodik, a polgári nívót csak a vendégek és cselédségük részére fenntartott földszint haladja meg.
Az Erdődy villa belsőiről némi képet alkothatunk magunknak, mivel három interieur-fotó is fennmaradt a korai évekből [13]. (Az interieur-fotók igen ritkák ebben az időben. Az Andrássy út körüli villanegyedből semmilyen más hasonlót nem sikerült találnom a századfordulót megelőző évekből. Erdődy gróf készséges lehetett. Talán általában sem zárkózott el a nyilvánosságtól - erre vall, hogy 1876-ban a vörösvári kastélyról írva a Vasárnapi Újságban külön megemlítették, hogy készségesen beengedi a családi levéltárba a kutatókat, míg mások mereven elutasítják őket [14].)
A középső terem 7.60x5.70 m (43 m2) területű volt, hosszoldalán három nyílással kapcsolódott az előtte lévő - falképekkel díszített - loggiához. A terem hátsó falán kétszárnyú ajtó vezetett be az előszobából, két oldalán - a homlokzati fal közelében - ajtói nyíltak az ebédlőbe, illetve a dolgozószobába. A terem bútorzata - a fotó szerint - a két hátsó sarokhoz igazított ülőgarnitúra. Pamlag előtt körasztal két fotellel. (A másik csoport csak részben látszik, de ami látszik, teljesen megegyezik a leírttal.) A sarokban kandalló, fölötte csaknem a mennyezetig érő tükör. A falakon keretezett képek, úgy látni, metszetek. A szobának kazettás festett mennyezete van. A 7x5 tábla középsőjéről széles textil „szalagon” XVII. századi holland - vagy azt formázó - karos gyertyatartós csillár lóg alá. A bejárati ajtó és a kandalló közötti fal előtt egy további fotel, az ablakok előtt két kerek, támlátlan ülőke egészíti ki a berendezést. A szoba - az emelet - 4.20 m-es belmagassága mérsékeltnek mondható.
A teremből jobbra nyíló ebédlő 4.90x6.65 m (32.5 m2) területű volt. A Sugárút felé erkélye, a Bajza utcára ablaka nyílt. Berendezése ún. ónémet modorú, neoreneszánsz, faragott ill. esztergályozott bútor. A teremből nyíló ajtóval szemben állt a pohárszék, polcain kerámia kancsók, közöttük szép számmal habánok. A pohárszék felett talán piaci jelenetet ábrázoló kép (metszet), ennek két oldalán két-két habán tányér. A hátsó falon két további metszet. A szoba közepén négyszögletes asztal, négy faragott székkel. A falak mentén még további két szék látszik. Az asztal fölött négykarú, ernyős petróleumlámpa.
A teremből balra a dolgozószoba nyílt, amelyet berendezése alapján dohányzónak mondanánk. Területe 4.90x5.70 m (28 m2) volt. Hosszanti oldalán középtájon mintás (brokát?) huzatú pamlag, néhány párnával. A pamlag előtt szőttessel leterített szögletes asztal négy nádazott Thonet-székkel. Oldalt a falnál egy szintén szőttessel letakart asztal, rajta pipák és dohánydobozok. A pamlag mellett balra kis asztalka két gyertyatartóval, jobbra állvány kalapokkal, - mellette a sarokban páncélszekrény. A pamlag fölött a falon, keretezett táblán, fegyverek: kardok, tőr, pisztolyok, íj, nyílvesszők és páncélsisak. A tábla két oldalán lovakat ábrázoló (angol?) metszetek. A mennyezetről a terem csillárjához hasonló függ alá.
A fotók tanúsága szerint a villa berendezése igen szerény volt - távol minden fényűzéstől. A lakásban nem volt szalon, itt nem volt nőnek helye. (A családi viszonyok ismeretében ezt természetesnek is találhatjuk.) A terem berendezése is kaszinóra, klubra emlékeztetett, éppencsak szerényebb volt az ismerteknél.
A művészeti híreket is közlő egykorú lapok - a Vasárnapi Újság és a Képzőművészeti Szemle - 1879 januárjában tudósítottak arról, hogy „Lotz Károly a gróf Erdődy István sugárúti palotájának termeibe és loggiáiba fest freskókat”. A loggiába festett képek ekkor már elkészültek, a termekbe kerülőkről szól a tudósító bővebben. „A most készülő három kép mindegyike változatos és gazdag szerkezetű. Lovagkori jelenetek ezek s noha a művész tisztán decoratív hatásra törekedett, szabadon alkotó ecsetje alatt értékes művekké váltak. Az egyik: »Lovag-játék« címet visel s két lovas alakot tüntet fel, kik az erkélyen ülő előkelő hölgyek és lovagok jelenlétében lándzsákkal egymásra rohannak. A másik kép: »Szarvasvadászat«-ot ábrázol. Sűrű rengetegen át foly a hajsza, melyet a művész élénken és hatásosan tüntet föl. A harmadik kép: »Sólyom vadászat« lovagló hölgyekkel, apródokkal s ama híven visszaadott hangulattal, melyet a regényes középkor ily érdekes, festői jelenetei mindenkor felkeltenek bennünk. Valamennyi színdús s egyes részleteik korhívek, méltó díszei egy sportsmann ékes termének. E képek vászonra festvék s ajtó- párkány fölött a falba fogják illeszteni.” [15] A terembe készült képek, mint az az utolsó mondatból kiderült, nem freskók, hanem pannók (vászonra festett, falra rögzített képek) voltak. A fotókon nem láthatók ugyan (azok készültekor nyilván még nem voltak a falon), de helyük azonosítható az ajtók fölötti keretezett mezőkkel.
Ybl Ervin az 1933-as Lotz emlékkiállításon látta az eredeti képeket, és azt írta róluk, hogy Lotz „a budapesti Erdődy palota számára festett lunetteket pedig mind valószerű tájképi környezetbe helyezte.” [16] A vörösvári Erdődy kastély és a sugárúti Erdődy palota (villa) Lotz által festett falképeiről írva Ybl Ervin oly bizonytalanul fogalmazott, hogy az a benyomásunk, ebben az esetben ő maga sem tudta bizonyosan, hogy mely képek honnan származnak. (E cikk kereteit meghaladó kutatás kell, hogy a későbbiekben ezt a kérdést megoldja.)
Azt mindenesetre ténynek tekinthetjük, hogy Weber Antal a sugárúti Erdődy villa munkálatainál, akárcsak a vörösvári Erdődy kastély és a Sándor utcai Ádám palota esetében, igénybe vette sógora, Lotz Károly festői segítségét az épület ünnepélyességének fokozásához.
A földszinti és emeleti felsorolásban egy létfontosságú helyiséget nem találtunk: nincs konyha! Ebből természetesen nem szabad arra következtetnünk, hogy a villához nem épült volna konyha, inkább arra, hogy valamely alárendelt szintre helyezték azt. A beadványi tervhez tartozó pincealaprajz alapján sem bizonyítani, sem kizárni nem lehet, hogy itt lett volna a konyha. Mellette szól, hogy az 1870-80-as években a környéken épült villákban leggyakrabban az alagsorba helyezték a konyhát, hogy az 1894. évi átépítés után az Andrássy út 104-ben is az alagsorban volt a konyha, és végül, hogy az 1878-ban kiadott használati engedély két konyhát említ, egy földszintit (ez lehetett a melléképületben) és egy pincebélit, ez lehetett a főépületben. A konyha alagsori elhelyezése ellen szól, hogy semmi közvetlen összeköttetés nem látszik a konyha és az ebédlő között, ételfelhúzónak nyoma sincs. Persze, aki egy vidéki kastély belső útvesztőihez szokott, talán nem akadt fenn azon, hogy mennyi lépcsőt és folyosót kell megjárni, amíg egy tál leves az ebédlő asztalára jut.
 |
|
Gróf Széchenyi László számára készült tervrajz az oldalhomlokzat átépítésére 1909 „...még kibővített formájában is szerény lehetett Vanderbilt Gladys igényeihez és szokásaihoz mérten.” |
A tervek és a fotók összevetéséből adódna még egy lehetőség: a Bajza utca sarka felől készült felvételeken látszik, hogy a Bajza utcai oldalhomlokzaton az emeleti ablakok és az épület főpárkánya közötti sávban, szinte a szemöldökpárkányokon ülve, ikerablakok voltak. A beadványi tervsorozathoz tartozó hosszmetszeten látszik egy 2.05 m belmagasságú, padlásemeletnek értelmezhető szint. (A rajzoló itt gondosan kerülte a részletezést.) Az épület alaprajzait tartalmazó tervlapon, ahol bőven lett volna még hely további alaprajzoknak, nyoma sincs padlásemeletnek, ahogy a használatbavételi engedélyen sem esik ilyesmiről szó. A beadványi terven ceruzával berajzolva, a publikált terven viszont már egyenrangú vonallal rajzolva szerepel egy, az ebédlő melletti tálalóból felfelé induló lépcső. Nem tudni, csak találgatni lehet, hogy hová vezetett. Akár konyhához, akár személyzeti szobákhoz - valami baj biztosan volt vele, ha kínosan hallgattak róla. Ok persze lehetett, mert 2.05 m belmagassággal nem volt szabad Budapesten lakó- vagy munkahelyiséget építeni, mint ahogy nem volt szabad huzamosabb tartózkodásra használt pincehelyiséget sem úgy építeni, hogy mennyezete az utcaszint alatt legyen - ahogy az Erdődy villában volt. Az alagsori helyiségeknek az előírás szerint a belmagasság felével az utcaszint fölé kellett emelkedniök. Ha a tervezők nem tartották be ezt a szabályt, akkor a tanács mérnöki hivatala és a középítési hetes albizottság minden esetben szóvá tette a mulasztást, és annak kiküszöböléséhez kötötte az építési engedély kiadását. Ha a kivitel során tértek el az előírástól, azt a lakhatási engedély kiadásakor szankcionálták valamilyen formában. Itt sem az építési, sem a lakhatási engedély-iratokban nincs nyoma annak, hogy bárki is kifogásolta volna a pince elhelyezését, vagy a padlásemelet meglétét, illetve belmagasságát. Ez a tény alkalmasint összefügghet azzal, hogy a terveket benyújtó, illetve a lakhatási engedélyért folyamodó építész - Weber Antal - azonos volt a középítési hetes albizottság elnökével.
Az Erdődy villa földszintje, ahogy már említettem, mindössze négy lépcsőfoknyira emelkedett a kert szintje fölé. A földszinti padlómagasság - a környéken meglehetősen szokatlan módon - mindössze 0.47 m volt. Máshol - már azért is, hogy a konyhák az előírásoknak megfelelően elférjenek az alagsorban - rendre meghaladta az egy métert. A szokásosnál alacsonyabb padlómagassággal épült az Andrássy út 125. szám alatti villa - szintén Weber terve szerint, báró Révay Ferenc részére -, ez utóbbiban azonban a konyha nem az alagsorba, hanem a földszintre került. Weber harmadik villájának tervei sajnos elvesztek, magát az épületet 1904-ben lebontották, az egyetlen fennmaradt fotóból azonban megállapítható, hogy az udvarról tíz lépcsőfok vezetett a földszintre - az tehát kb. 1.50 m magasan kezdődött. Mindebből arra merek következtetni, hogy az Erdődy villa szokatlanul alacsonyan induló földszintje valószínűleg az építtető kívánsága és nem az építész koncepciójának része lehetett.
Volt még egy különössége az Erdődy villának, amelyben szintén hasonlított a Révay villához. Az ugyanis, hogy a földszint mindkét épületben alárendelt szerepű, és az építtető lakóhelyiségei mind az emeletre kerültek. A sugárúti villáknak két típusuk volt. Legtöbbjükben - a házmester- vagy kertészlakást nem számítva - egy lakás volt, de már az első időktől kezdve épültek több - szintenként egy - lakásúak is. Ez utóbbiak most nem jönnek szóba analógiaként. Az egylakásos villák szokásos elrendezése szerint a megemelt földszinten kapott helyet a lakás reprezentatív szférája - az ebédlő, a szalon és a dolgozószoba -, míg az emeletre kerültek a hálószobák, a gyermekszoba (-szobák) és a fürdőszoba. A konyha sokszor az alagsorba szorult, és gyakran ott kapott helyet a személyzet is. Nagyobb házakban egy részük esetleg az emeleten. Ettől a lakásmodelltől tért el az említett két villa. Azonnal meg kell jegyeznünk, hogy építtetőik is eltértek a szokásos családmodelltől. Révay Ferenc (1834-1914) különc, emberkerülő hírében állt. Magányosan, csak cselédségével érintkezve élt villájában. Ott sem kellett hely asszonynak és gyerekeknek, de az Erdődy villától eltérően, vendégeknek sem. A villák különösségei tehát nem az építésztől eredtek, de az nem lehetett véletlen, hogy a két öregedő arisztokrata a feltörőben lévő új építészgeneráció mellett konzervatívnak tűnő Webert választotta villája tervezőjéül.
Tizenötévi használat után, 1894 januárjában, eddig még ismeretlen okból, Erdődy István 120.000 frt-ért eladta Andrássy úti villáját. A vevő Semsey László (1869-1943) ősi nemesi családból származó gazdag földbirtokos, házasodás előtt álló 25 éves fiatalember. Oldalági rokona a Magyar Tudományos Akadémia javára 100.000 frt-os alapítványt tevő Semsey Andornak. (Andor, és Semsey László apja, Albert unokatestvérek voltak.) Semsey Lászlónak a század végén Abaúj, Borsod és Hajdú vármegyékben összesen 22.500 hold földbirtoka volt. Pályája ekkor indult emelkedésnek. 1894 júniusában feleségül vette gróf Dessewffy Karolinát, Dessewffy Aurélnak, a főrendiház elnökének lányát. A millenniumi ünnepségek alkalmából szertartásmesteri megbízást kapott. 1896-ban a nagyidai választókerület szabadelvűpárti képviselője lett, és az is maradt 1918-ig. 1907-ben grófi rangot kapott [17].
Az ifjú pár természetesen nem költözött be az öreguras hangulatú villába, előbb kibővíttették és átépíttették. 1894. április 23-án fordult Semsey László építési engedélyért Budapest székesfőváros tanácsához. Az építési iratokban és a beadványi terveken csak a felelős építőmesterek, Mészáros és Gerstenberger neve szerepel [18]. Az Erdődy féle melléképület lebontásának engedélyezését kérő beadványt - szerencsénkre - a tervező, Meinig Arthur nyújtotta be pótlólag a tanácshoz, így megbízható forrásból tudjuk, hogy ő tervezte a bővítést és a korszerűsítést [19].
Meinig Arthur (1853-1904) Drezdából Bécsen, a Fellner és Helmer irodán keresztül érkezett Budapestre, és telepedett itt le 1883-ban [20]. Megtelepedése idején folyt a Fellner és Helmer színházépítő cég által tervezett Múzeum utcai Károlyi Istvánné féle palota (ma Országos Műszaki Könyvtár) építkezése. Egyelőre bizonyítatlan feltételezés, hogy Meinig az építkezéssel kapcsolatban került Budapestre, az azonban tény, hogy rövid időn belül jó kapcsolatba jött a magyar arisztokráciával. Az Andrássy út 104. szám alatti villa átépítésére kapott megbízás - 1894 - előtt már felépítette Emmer Kornél kúriai bíró Margit rakparti (1885), Wenkheim Frigyes Baross utcai (1886-1890, ma Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár), Hunyady József Trefort utcai (1892) palotáit, Andrássy Gyula tiszadobi kastélyát és ekkor folyt tervei szerint a tőketerebesi Andrássy mausoleum és a budapesti Stefánia úti Park klub építkezése. Meinig ekkorra már mindent tudott, amit egy budapesti főúri palotától az építtető elvárt. Nem szorul tehát külön magyarázatra, hogy az ifjú Semsey László miért őt bízta meg a villa átépítésével.
 |
|
A villa Andrássy úti főhomlokzatának átépítési tervrajza 1909 „1945-ben a Szovjetunió budapesti nagykövetsége (vagy előbb még a Szövetséges Ellenőrző Bizottság) tette magáévá az épületet.” |
A bővítéshez volt hely a telken, bár a melléképület útban volt. Első lépésként tehát azt lebontották. Ezek után a Bajza utca mentén 36 méter hosszan megtoldották az épületet egy olyan szárnnyal, amelynek a földszintjén a Lendvay utca felé kocsiszín és húsz ló számára istálló, majd folytatólag két személyzeti szoba és két szobakonyhás személyzeti lakás kapott helyet. Az emeleten három gyerekszoba és a belső személyzet részére nyolc szoba, továbbá a hátsó sarokban széna- és zabkamra volt. Ezt a 25 m hosszú melléképületet egy 11 méteres összekötő szárny kapcsolta az eredeti villához.
Az összekötő szárnyban a földszinten oszlopokkal határolt kocsiáthajtó volt, amelyből jobbfelé nyílt a főbejárat, balra tágas portásszoba. Egy oszlopközzel hátrább, mindkét épületrész felé nyílt egy-egy mellékbejárat. Az emeleten két folyosó futott egymás mellett az összekötő szárnyban: az utca felőli, 2.50 m széles, a gyerekszobákhoz vezetett, az udvari 1.60 m széles, 36 m hosszan végighúzódott az új szárnyon, és a személyzet közlekedését szolgálta.
 |
|
Széchényi Gyula gróf és felesége Vanderbilt Gladys 1908 Erdélyi Mór felvétele Legújabbkori Történeti Múzeum „Károlyi Mihály ... így emlékezett vissza: 'egy nagyon félénk lány, aki nem is beszélt, csak suttogott, mintha mentegetőzni akarna azért, hogy ilyen hatalmas vagyon örököse'.” |
A Bajza utcai homlokzat nem volt egységes, mert a melléképület kb. 3-3.50 méterrel hátrább húzódott az utcavonaltól, mint a főépület oldalhomlokzata, az összekötő szárny további 4-4.50 méterrel beljebb épült. (A terveken itt hiányzik a méretezés.) A két épületrész magassága is különbözött: a régi épület párkánymagassága 10.83 m volt, felette viszonylag kis lejtésű tető; az új szárnyé 8.80, jóval meredekebb tetővel. Az új épület főpárkánya folytatódott az összekötő szárnyon, magasságuk megegyezett ugyan, de az utóbbin csaknem lapos tető volt. A Bajza utca felől igencsak mozgalmas körvonala volt a kibővített épületnek.
A toldalék megoldásának alapgondolata olyan mértékig egyezik Weber első tervével, hogy arra kell gondolnunk, talán Erdődy azt is átadta, vagy legalább megmutatta az új tulajdonosnak és építészének. Az új melléképület azonban jóval nagyobb volt, mint az eredetileg tervezett. A mindkét változaton szereplő 3 nyílású összekötő szárny mellé Weber három, Meinig pedig hét ablaktengelyű melléképületet tervezett.
Az eredeti főépülethez ekkor még kíméletesen nyúltak. Az átépítés során jóformán csak feltétlenül szükséges változtatásokat végeztek. Az eredetileg kétkarú lépcsőt háromkarúvá alakították. Ehhez a változtatáshoz Weber mintha előre helyet biztosított volna a lépcsőház és a szobák között elhelyezett folyosóval, melynek lebontása és a lépcsőtérhez kapcsolása nagyobb lélegzetű főlépcső-csarnok kialakítását tette lehetővé. A lépcsőház falán Meinig a félemelet magasságában a földszinti ablakokhoz igazodó formájú, de azoknál sokkal nagyobb ablakot vágott. Valószínűleg a Meinig-féle átépítés idejéből való a lépcsőházi kiváltó gerendát két alátámasztó herma-atlasz szobor.
A földszinti középtengelyben (a loggia mögött) az épület logikájának ellentmondva, eredetileg két helyiség volt. Mondhatni ezt az ellentmondást oldotta fel Meinig, amikor a közfalat lebontotta, és egységes teret hozott létre. Az azonban már nem az épület logikájából, hanem az építtető fokozott térigényéből következett, hogy a loggia hátfalát is kiváltotta és a nyílásokat beüvegezve a loggia területét hozzákapcsolta a teremhez. A földszinten így létrejött 8.71x7.60 m (66 m2) alapterületű helyiség falait tölgyfával burkolták. Az építészetileg kiemelt helyeken: a bejárati ajtó kétoldalán és a kiváltó gerenda alátámasztásában (a terem és a loggia közötti fal maradványa) kompozit oszlopfőjű vájolt falpilléreket alkalmazott a tervező, szintén a burkolat faanyagából. Faragott gyümölcsfüzér keretez egy kerek mezőt a lemetszett sarokban lévő márványkandalló fölött; ebben a keretben ma egy későbbi dombormű van: Boldogfai Farkas Sándor (1907-1970) szignált műve. Egyelőre nem tudni, hogy eredetileg mit keretezett a burkolathoz tartozó, avval együtt készített füzér. A burkolat stílusa nem idegen az épülettől, bár inkább a klasszicizmusba áthajló későbarokkot eleveníti fel, mint az érett reneszánszt. (Ebben a teremben szokott a televíziónak nyilatkozni Ivan Aboimov, Oroszország nagykövete.)
A Meinig féle átépítés már az Andrássy úti homlokzatot is megváltoztatta valamelyest. A földszinti loggia beüvegezésével megszűnt az épület jellegét meghatározó, a palladiói villákat idéző egymás fölötti két loggia. (A loggia nem a magyarországi éghajlathoz kitalált helyiségforma, ezért bármennyire vonzó, harmonikus látvány, a gyakorlati használhatóságot előbbre tartó lakók idővel sajnos csaknem mindet beüvegeztették.) Az 1894-es átépítésnek csak a földszinti loggia esett áldozatul. Ez az alacsonyabb nyílássor a provinciális életmódhoz szokott Erdődynek még otthonos lehetett, de elegáns nem volt. A századvég ízlése az emelt ívű (a szobánál magasabb) elegáns emeleti loggiának még megkegyelmezett - talán használták is levegőzésre -, de a zömök földszintit feleslegesnek ítélte. Valószínűleg könnyű szívvel mondtak le róla, hogy megnöveljék általa a terem területét. A stílustisztaság ekkor már egyébként sem volt általánosan elfogadott követelmény.
Az Andrássy út 104. szám alatti Semsey villáról nem ismerünk sem külső, sem belső fotókat. A beadványi tervek fennmaradtak - azokból tudjuk, hogy milyen változások történtek. Az új épületszárnyban épült helyiségek funkcióit ismerjük, mert ekkor már követelmény volt ezek jelzése a beadványi terveken. A régi épületre vonatkozó átalakítási terven azonban ilyen jelzések nincsenek, ezért arra vonatkozóan csak következtethetünk. A gyerekek és a személyzet az új szárnyban kaptak helyet - a régi épület tehát a házaspár lakosztályainak és a reprezentatív szférának, a fogadó helyiségeknek adott teret. Volt tehát ekkor két nagy terem, egy a földszinten és egy az emeleten, mindegyikhez mindkét oldalán két-két kisebb szoba kapcsolódott. Mindkét szinten volt egy-egy nagy fürdőszoba. A fürdőszoba és a közeli szoba közötti helyiségben volt a két szintet összekötő csigalépcső. Elképzelhető tehát, hogy a földszinten volt a férfi és az emeleten a női lakosztály. A földszinti faburkolatú terem lehetett az úriszoba, dohányzó, míg az emeleti, amelynek kialakítását nem ismerjük, lehetett a szalon. Az ebédlő talán maradt ott, ahol Erdődy gróf idején volt. Ezt látszik igazolni, hogy ekkor az alagsori konyha tálalójából étellift vezetett fel az egykori emeleti büfébe, az emeleti tálalóba. A régi épület szinte teljes alagsorát a konyha és kiszolgáló helyiségei (hidegkonyha, tálaló, mosogató, éléskamra és szolgaebédlő) foglalták el.
A Semsey villáról hiányosak az ismereteink, de azt megállapíthatjuk, hogy a korábbinál nagyobb háztartás és bonyolultabb életmenet igényeinek kiszolgálására épült. Az eredeti 14 szoba helyett 25 volt benne, miközben két szobából egyet csináltak, két másikból fürdőszobákat. Az új házban a réginél tágasabb lépcsőház mellett volt még két melléklépcsőház is. Az eredetileg 640 m2 lakóterületű ház 1540 m2 területűre bővült.
 |
|
Csáky Albin gróf, 1896 körül Mertens és Társa felvétele Legújabbkori Történeti Múzeum „...1890-ben megvette a 114. szám alatti villát, és szintenként három-három szobával bővíttette. Ugyanezt a villát 1928-ban az akkori tulajdonos, Chorin Ferenc úgy építtette át, hogy eredeti alapterülete megduplázódott.” |
Semsey László is körülbelül tizenöt évig lakta az Andrássy út 104. szám alatti villát. 1909 februárban 450.000 koronáért eladta gróf Széchenyi Lászlóné sz. Vanderbilt Gladysnek. Az időközben (1907-ben) grófi rangot nyert Semsey László egyidejűleg új ingatlant vett Budán a Városmajor utca 28. sz. alatt. Az eladás és a vétel szempontjából Semsey nagyon előrelátóan döntött. Az eladási ár háromnegyedéért, 355.000 K-ért csaknem ötször akkora (3494 négyszögöl) fásított telket vett Buda fejlődésnek induló területén. A telek mélyén fekvő, Kallina Mór által tervezett, 1891-ben épült emeletes villát kibővíttette, a Városmajor utcai telekhatárra pedig két, kétemeletes luxusbérházat építtetett. A három épület között Budapesten ritkaságszámba menő méretű park maradt. Itt élt Semsey gróf, 1943-ban bekövetkezett haláláig [21].
Az Andrássy út 104-es számú villába ismét ifjú házaspár költözött.
Széchenyi László és Vanderbilt Gladys házasságáról Károlyi Mihály is megemlékezett: „Széchenyi Lászlónak, aki ugyancsak tönkrement (mint Sigray Antal) az uzsorása finanszírozott egy amerikai utazást, mert más reménye már nem maradt arra, hogy viszontlássa a pénzét. Széchenyi azonban nem Amerikában, hanem Karlsbadban talált rá a maga gazdag örökösnőjére.” [22] A Szalon Újság Londont jelölte meg az egymásra találás színhelyéül [23]. A megismerkedés helye végül is közömbös, a Károlyi által megjelölt okot, azt ugyanis, hogy Széchenyi Lászlónak egy „jó házasságra” volt szüksége, valószínűsíti, hogy az ingatlant teljes egészében az asszony nevére írták. (Erre utal az is, hogy 1912-ben Széchenyi László nevén összesen 3686 hold, míg Széchenyi Lászlóné nevén 6701 hold föld volt nyilvántartva [24].)
Gróf Széchenyi László (1879-1938) és Vanderbilt Gladys 1908. január 28-án házasságot kötöttek New Yorkban, és hamarosan hazatértek Magyarországra. 1908 áprilisban már a férj anyjánál, gróf Széchenyi Imrénénél a Zemplén-megyei Őrmezőn tett látogatásukról tudósított a Vasárnapi Újság [25]. A fiatalasszony nem lehetett fennhéjázó, gazdagságával kérkedő nő. Károlyi Mihály, aki az akkor még fiatal lány tiszteletére rendezett new-yorki estélyen ismerkedett meg vele, így emlékezett vissza: „egy nagyon félénk lány, aki nem is beszélt, csak suttogott, mintha mentegetőzni akarna azért, hogy ilyen hatalmas vagyon örököse.” [26] Bármilyen szerény volt is a fiatalasszony, minden bizonnyal más életformához szokott, mint a Magyarországon szokásos. Apja, Cornelius Vanderbilt az Egyesült Államok legvagyonosabb polgárainak egyike volt.
Az 1909-ben megvett Andrássy úti villa még kibővített formájában is szerény lehetett Vanderbilt Gladys igényeihez és szokásaihoz mérten. Hamarosan hozzákezdtek tehát egy, az előzőt messze meghaladó bővítéshez és átépítéshez. Az építtető, aki a magyar viszonyok között még nem volt otthonos, a tervezéssel nem budapesti, hanem new-yorki építészt bízott meg. Ernst Flagg (1857-1947) a párizsi Ecole des Beaux-Arts-on képzett amerikai építészek körébe tartozott. Munkásságát a francia és amerikai neoklasszicizmus szintetizálása jellemezte. 1892-től kezdődő, ekkor már másfél évtizedes munkássága során köz- és magánépületeket egyaránt tervezett. Arról, hogy a Vanderbilt családnak dolgozott-e korábban is, nincs tudomásunk [27].
A volt Erdődy-Semsey villa átépítésének alapkoncepciója az volt, hogy az összekötőszárnnyal összekapcsolt két épületből egységes egészet alakítsanak ki. A tervező az egységes épület kialakításának azt a legkézenfekvőbb megoldását választotta, hogy a Weber-féle eredeti villa oldalhomlokzati - Bajza utcai - főfalát meghosszabbította, azaz a melléképület elé, tőle 3.60 m távolságra egy új falat emelt, mintegy elrejtve a melléképületet. (Igaz, ezáltal olyan furcsaságok jöttek létre, mint a 3.60 m mélységű földszinti szoba mögötti 5.65 m-es alkóv, de mivel ez a képződmény a kapuslakás része volt, feltehetően nem okozott komoly fejfájást a tervezőnek.) Az épület ezáltal bővült, bár nem lényegesen. Új területeket azáltal nyertek, hogy az így létrejött egységes épülettömbre két új lakószintet építettek rá. A főbejáratot - kocsiáthajtót - meghagyták ott, ahol Semsey gróf idején volt, és ezt tekintették középtengelynek, vagyis az innen az Andrássy úti főhomlokzatig mért távolságot megismételték a Lendvay utca irányába - ilyen hosszúra vették az előrehozott új homlokzati falat. A fennmaradó 7 méter hosszú falfelület, amely mögött a kocsiszín volt, változatlanul maradt eredeti helyén, így a homlokzat síkjából hátralépő kiegészítésként jelent meg. A Bajza utcai egységes homlokzat 45 méter hosszú lett, az Andrássy úti 19 méter hosszúságúnak csaknem két és félszerese. Az utca felől az épület kétemeletesnek látszik. Párkánymagassága 15.30 m, tehát az előírásos maximálisan 17 m magasságba belefért még a felette épült kőbábos attika is, amelynek az a feladata, hogy eltakarja a teljesen kiépített harmadik (padlás-) emeletet.
Az építészeti hatóság természetesen kifogásolta az ezen a területen nem engedélyezett harmadik emeletet, de egy tiszteletkör megfutása után - nem tudni milyen megfontolás alapján - 1909. december 11-én végül is megadták az építési engedélyt [28].
A földszinten a melléképület elé vont körítőfal építésén túl annyi történt, hogy az egykori főépület középső termének baloldalán lévő két szobát a válaszfal lebontásával összenyitották. A földszinten a Meinig által kialakított faburkolatú középső szoba ekkor könyvtár megnevezést kapott. Tőle a Bajza utca felé volt a gróf dolgozó szobája, a túlsó oldalon az újonnan összenyitott szoba lett a dohányzó. A földszinten az Andrássy út felé voltak tehát a férj fogadószobái. A főbejárattól balra lévő területen megmaradtak az eredeti melléképületi funkciók (istálló, kocsiszín, szerszámkamra, személyzeti lakások). Érdemi változtatás volt, amely már a következő szintet is érintette, hogy a főlépcsőt áthelyezték az udvari front felé. Formája, mérete maradt a régi - kövei, kovácsoltvas korlátja szintén -, megmaradt az eredeti tengelyben, de 180 fokkal elfordították és 3 méterrel kijjebb tolták a kert felé. (A Meinig féle átépítésből származó nagy ablaka - faragott kőkeretével és szép neobarokk vasrácsával - is a kerti oldalhomlokzatra került.) A lépcsőház áthelyezésével megnövelték a központi előcsarnok területét, és egyidejűleg nyertek egy ahhoz kapcsolódó 30 m2-es utcai szobát.
Az emeleti átépítéseket, bár mélyrehatóbbak voltak, mint a földszintiek, csak részlegesen tudjuk ismertetni, mert az első emelet alaprajza hiányzik a tervtárból. A leglényegesebb változás az volt, hogy a közfalak kibontásával az eredeti épület összes emeleti lakóhelyiségét (öt szoba és a loggia) összenyitották, miáltal létrejött egy kb. 18x8 méteres (144 m2) nagyterem. A lépcsőház és a nagyterem között a Bajza utca felől megvilágított tágas előteret alakítottak ki, amelynek a nagyteremmel átellenes oldalán, az ebédlőbe nyílt két kétszárnyú ajtó. Az új szárnyba került kb. 11x8 m alapterületű ebédlő volt talán a Széchenyi-Vanderbilt palota leggazdagabb kiképzésű tere. Falait vörös és háromféle szürke márvány berakásos táblás burkolat borította (és borítja ma is). A Bajza utcára néző ablakokkal, illetve a bejárattal szemközti fal elé márvány konzolasztalok kerültek. Felettük és a két bejárati ajtó között is keretezett falmezők találhatók, ezek eredeti dekorációja sajnos ismeretlen. Az ebédlőből egy további 7 m utcai frontú helyiségbe vezetett két ajtó. Ezután az ismeretlen rendeltetésű - talán kis ebédlő - helyiség után következett a beépített szekrényekkel körbevett galériás tálalóhelyiség, amelynek galériáján külön ezüsttároló safe is épült. A tálaló után, a kocsifészer felett, Lendvay utca felé nyíló ablakokkal lehetett a konyha.
Az első emeletre kerültek a társasági élet nagyterei, az ebédlő, a bál- vagy fogadóterem és még néhány, pontosan nem ismert funkciójú helyiség, amelyek között kellett lennie a szalonnak is.
Az első emeleti nagyterem kialakításával együtt járt az emeleti loggia beüvegezése. Mivel a loggia magasabb volt, mint a mögötte fekvő terem, és az emeleti ablakok amúgy is vízszintes lezárásúak voltak, az építész azt a megoldást választotta, hogy a terem mennyezetét meghosszabbítva a vállkőnél gerendával megosztotta a loggia ívét, és a gerenda fölötti félköröket faragott kőlapokkal elfalazta. Ezzel végleg eltűnt az egykori Erdődy villa kettős loggiával fellazított homlokzata. Megmaradtak az oszlopok, ma is megvannak a faragott ívek, de beüvegezve, befalazva már értelmetlen formákká váltak. Az Erdődy villa „eltűnéséhez” hozzájárult, hogy a ráépített második emelet, az attikával magasított párkányzat és a meredekebb tető következtében az Andrássy úti homlokzat aranymetszéshez közeli aránya eltolódott a négyzet felé. A harmonikus összhatást egy sokkal kevésbé kiegyensúlyozott váltotta fel.
Az újonnan épített második emeleten, a régi épület fölött helyezték el a házaspár hálószobáit, fürdőit, öltözőit és a hölgy boudoárját; a Bajza utca felé az új szárnyban a gyerekszobákat és talán a vendégek részére épített lakosztályokat - öt szobát, négy fürdőszobával. (A második emeleten összesen tíz szoba és hét fürdőszoba volt.) Az utóbbiak egy 1.54 m keskeny és csaknem 30 méter hosszú folyosóra voltak „felfűzve”.
Az attika mögötti padlásemelet két elkülönülő részből állt. A régi épület fölött egy nagy teret alakítottak ki „tornaterem ill. gyermekjátszótér” céljára. A 14.5x15.7 m (227 m2) alapterületű teremnek szabadba nyíló három oldalán összesen hat kisebb méretű ablaka volt, amelyeken át szellőztetni lehetett - a világosságot luxfer üvegbeton tető biztosította. Az új épületszárnyban egy „J” vonalú folyosórendszer mentén 14 cselédszoba, egy fürdő, egy mosdó, néhány toilette és két raktárhelyiség volt.
Az 1911-ben elkészült új palota, összesen kb. 4000 m2 lakóterületével vetélytárs nélkül maradt az Andrássy úti villanegyedben. Az 1880-as évektől kezdve egyre gyakoribb lett a villák ismételt bővítése. Az Andrássy út 106. számú Hieronymi-féle villát már 1887-ben megtoldották szintenként egy-egy szobával, majd 1909-ben az új tulajdonos gróf Apponyi Sándor további néhány szobát építtetett hozzá. Gróf Csáky Albin 1890-ben megvette a 114. szám alatti villát, és szintenként három-három szobával bővíttette. Ugyanezt a villát 1928-ban az akkori tulajdonos, Chorin Ferenc úgy építtette át, hogy eredeti alapterülete megduplázódott. A példákat hosszan folytathatnánk. Valamilyen bővítés minden villában volt, de a Széchenyi-Vanderbilt féle építkezés méretét egyik sem közelítette meg.
Az Andrássy út 104. szám alatti épület 1911-re teljesen megváltozott. Nem volt már villa. A házat körülvevő keskeny zöld sáv valójában nem volt több vagy értékesebb, mint a zártsorban épített házak előtti előkertek. A főhomlokzattá előlépett kilenc ablaktengelyes Bajza utcai homlokzata már palotát és nem villát sejtetett.
Az eredetileg neoreneszánsz villa, amely 1894-ben némi neobarokk felhangot kapott, ismét stílust váltott. Meghatározására talán az amerikai lexikon által Ernst Fagg jellemzésére használt kifejezést lehetne használni: szintetizálta a francia és az amerikai neoklasszicizmust. Az erősen öszvér hatású Andrássy úti homlokzat stilárisan aligha elemezhető, a Flagg által tervezett Bajza utcai homlokzat viszont nem kapcsolódik közismert előképhez, sem - érthető módon - helyi előzményekhez. Egyes részletek, mint a hármas ablakok középre korlátozott koronázása, a változó méretű ablakok ritmusa valami alig feltűnő idegenséget hordoznak. Csak alaposabb szemlélés után derül ki, hogy mitől furcsa ez a ház, és miért nem találjuk párját a közelben.
A palota 1945-ig a Széchenyi-Vanderbilt családé volt. A húszas-harmincas években kevéssé lakták, mert Széchenyi László 1921-1931-ig washingtoni majd 1935-ig londoni követ és meghatalmazott miniszter volt.
1945-ben a Szovjetunió budapesti nagykövetsége (vagy előbb még a Szövetséges Ellenőrző Bizottság) tette magáévá az épületet. Választásukban szerepet játszhatott talán az épület nekik sokkal ismerősebb stílusa. Valószínűbb azonban, hogy a Bajza utca 44. szám alatti eredeti követségük közvetlen közelében, a reprezentatív főútvonal mentén ez volt a legnagyobb épület, amely céljaiknak leginkább megfelelt. A környező villák és bérvillák is rendelkezésre álltak a szolgálattevők lakásául. A hatvanas években a lebombázott szomszédos villa üres telkére toldalékot építettek a követséghez.
Az Andrássy út 104. számú palotában ma az Oroszországi Föderáció nagykövetsége működik.
1. Kempelen B. Magyar nemes családok III. Bp. 1912. p. 458.; Kempelen B. Magyar főrangú családok Bp. 1931. p. 79.; OL. Levéltári leltárak. 44. kötet. p. 212.
2. BFL. II. 1. a. 1877. évi 394. sz.
3. Uo. 766. szám
4. Uo.926. szám
5. BFL VII.12. d. dunabalparti telekkönyvek 3075 tkvi betét sz.
6. A Bellevue villáról és a tervező kérdéséről ld.: Gábor E.: Ízlésváltás a századfordulón. Átépítések az Andrássy úti villanegyedben. Ars Hungarica 1989/2 p.169-178.
7. Ybl E.: Weber Antal. Építés- és közlekedéstudományi Közlemények, I. 1958. p. 417-442.8. Hevesi L.: Karcképek az ország városából. Budapest, 1876. p.137-139. Az írás megjelenésekor a Sugárúton még csak öt villa állt.
8. Hevesi L.: Karcképek az ország városából. Budapest, 1876. P. 137-139. Az írás megjelenésekor a Sugárúton még csak öt villa állt.
9. Az Erdődy villa engedélyezési tervei a Fővárosi Tervtárban a 28.366 Hrsz. kötegben, az engedélyezési iratok a BFL.IV.1407.b. 22.432/1877-III., 23.687/1877-III. és 21.890/1878-III. sz. alatt találhatók.
10. BFL. XI. 916. Klösz fotóalbumok 5. kötet No 168-169.
11. Képzőművészeti Szemle, I. 1879. p. 14.
12. Divald K., Rozinay I.: Budapest építményei. Budapest-Eperjes, 1883. 8. tábla
13. BFL. XI. 916. Klösz fotóalbumok 5. kötet No 170-172.
14. Agustich I.: Két kép Vasvármegyéből. Vasárnapi Újság XXIII. 1876. p. 38.
15. Vasárnapi Újság XXVI. 1879. p. 12.; Képzőművészeti Szemle I. 1879. p. 14.
16. Ybl E.: Lotz Károly élete és művészete. Budapest, 1938. p. 83.
17. Kempelen B.: Magyar nemesi családok IX. Bp. 1915 p. 318.; Kempelen B.: Magyar főrangú családok, Bp. 1931. p. 211.; A magyar társadalom lexikona, 3. kiad, Bp. 1932. p. 471.; Borovszky S.: Magyarország vármegyéi és városai. Abaúj. Bp. 1896. p. 416.; A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája II. Gazdacímtár. Bp. 1897. pp. 264. 278. 350. 358. 382.; Vasárnapi Újság XXXVI. 1889. p. 659.
18. BFL. IV. 1407. b. 15.605/1894-III.; 19.751/1894-III.; Fővárosi Tervtár 28.366 Hrsz. csomóban 19.751/1894-III. sz.
19. BFL. IV. 1407. b. 20.143/1894-III.
20. Művészet, III. 1904. p. 315.
21. BFL.VII.12.d. dunabalparti telekkönyvi betétek 3075. sz.; BFL.VII.6.c. dunajobbparti telekkönyvi betétek 6455.sz.; Fővárosi Tervtár 6987 Hrsz. csomóban 41.136/1891-III. ép.eng.sz. beadványi tervek; Magyar Építőművészet, 1913.9.sz.
22. Károlyi M.: Hit, illúziók nélkül. Budapest, 1977. p. 48.
23. Szalon Újság XII. 1907. 19. sz. p. 3.
24. Magyarország gazdacímtár. Szerk. Rubinek Gy. Bp. 1912. pp. 601, 604, 609, 820, 822.
25. Szalon Újság XIII. 1908. 1. sz. p. 2.; Vasárnapi Újság LV. 1908. p. 320-323.
26. Károlyi M.: Hit, illúziók nélkül. Bp. 1977. p. 47.
27. Macmillan Encyclopedia of Architects. Ed. A. K. Placzek. Vol. 2. New York-London, 1982. p. 87-89.
28. BFL. IV. 1407.b.106.454/1909 sz.; Fővárosi Tervtár 28.366 Hrsz. csomóban 106.454/1909. számon engedélyezett beadványi tervek.