Alföld - 49. évf. 6. sz. (1998. június)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Vámossy Ferenc

Magyar építészet quo vadis?

"Mindennemű tett közül pedig a legtökéletesebb az építés. A mű szeretet kíván, elmélyedést, azt hogy legszebb gondolatodnak engedelmeskedj, törvények teremtését lelkedben, s megannyi mást, amit csodálatosképpen kihoz belőled, holott nem is segítetted, hogy benned lakoznak. Ez a mű életed legmélyéről fakad, s még sem téveszthető össze veled".

Paul Valéry: Eupalinosz vagy az építész (Somlyó György fordítása)

Mostanában gyakran felidézem magamban Paul Valéry megejtő mélységű sorait. A közel múlt hazai építészetéről gondolkodva, újra éled bennem a két évtizeddel ezelőtti olvasmány hatása. Építés volt-e a Valéry-féle értelemben - vagy egyáltalán, legalább kis részében az lehetett-e - az elmúlt évtizedek magyar építészete? S ha - legalább egyes műveiben - az volt, megfelelt egy belső elmélyedésből, szellemi törvényekből születő és értékeket hordozó építészet igényeinek, vajon hasonló módon alkotássá válhat-e - legalább kis részében - jelenünk építészete? Képesek vagyunk-e egyáltalán mai világunkban még belső elmélyedésre, törvények teremtésére lelkünkben s ennek olyan kifejezésére, amely nem csupán mindennapi érdekű szükségleteket és célokat szolgál, hanem alkotást, műveket, értéket teremt, a holt anyagban szellemi nyomokat hagyva?

Alkalmas lehet-e még jelenünk az építészet belső világának kiteljesedésére, feltehető-e még Valéry értelmében, az emberi kultúra, a szellemi értékek oldaláról ilyen kérdés? Merre tart, milyen értelemben rejt emberi lehetőségeket ma és mit hoz ki alkotóiból - megannyi új értékként - az építés, e hol egyoldalúan technokrata hatások alatt álló, hol kommercializálódó magyar építészet? Válaszolnunk kellene arra is: milyen eredményekkel (mert teljes napjainkban a tagadás) és milyen ellentmondásokkal zárult le 1989-ben az előző, több évtizedes, erőszakos modernizációt végrehajtó korszak, és milyen ellentmondások keletkeztek azóta? Változott-e értékrendünk, fontos maradhat-e az építészet egyáltalán az információs társadalom és az európai gazdasági integráció, az egyre inkább a technika és gazdaság más területeit előtérbe hozó - bár fontos - változások idején?

Ezekre a kérdésekre aligha lehet mindenkit meggyőző választ adni. Egyébként sem lehet néhány oldalon építészetünk egészének problémáit vagy az 1989-et követő változások folyamatát megvilágítani. Csupán a nyolcvanas-kilencvenes évek néhány értékteremtő kísérletéről - ezen belül Makovecz Imre és Finta József tevékenységének jelentőségéről, az organikus építészetről és a high-tech szemléletről, a hazai posztmodern és kontextualista törekvésekről, a kötődés felerősödéséről, vagy épp megszűnésének veszélyeiről - illetve annak az új szemléletnek a formálódásáról szeretnék, ha csak vázlatosan is, de képet adni, amelyet a művek megformálásában való elmélyedést jellemez. Magukat a műveket csak említem, inkább a tendenciákat, a világ változásait tükröző folyamatokat szeretném érzékeltetni, azt a kétségtelen szemléleti gazdagodást, ami még 1980 után is, a tervezőirodák hanyatlását követően végbe ment. Akkor, amikor avuló múltként pusztulóban volt a Balatoni regionális terv minden eredménye és az IPARTERV vasbeton nagyelemgyártás terén elért nemzetközi sikere; megkopott, megszokottá vált vagy eltorzult a salgótarjáni, kecskeméti vagy szekszárdi városközpont értéke, tova tűnt a reform és annak elfojtása, a hetvenes évek egyes szakaszaira még jellemző - az egyhangú panelvilág állóképeivel eltakart - építészeti értékteremtés.

A nyolcvanas évek építészeti értékei

Amikor 1982 elején két fiatal építész kritikus, Gerle János és Szegő György az Óbuda Galériában kiállítást rendezett "Építészeti tendenciák Magyarországon 1968-1981" címmel, már nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt másfél évtized alatt a Modern Mozgalom szemléletmódja - különösen a fiatalabb nemzedék előtt - hitelét vesztette. Azok is eltávolodtak a Modern Mozgalom mechanikusnak bizonyult elveitől, akik a csúcstechnika új eszközeire építve szerették volna építészetüket megújítani. A konstruktív irány csúcstechnika felé fordulása mellett a meglévő építészet megbecsülése és a történeti környezethez való kötődés gondolata is megerősödött.

A városi környezetbe való illeszkedés, a környezethez való alkalmazkodás, az építészeti szerkesztőmódszerek újragondolása, a funkcionális követelmények rendszerszempontok szerinti - a rendszerszemlélet elveinek megfelelő - elemzése és csoportosítása, illetve a formálás jelentőségének és más szellemi értékeknek a felismerése jellemzője e szemléleti változásnak. Az európai és amerikai posztmodern szemléletváltás ezzel egyidőben hatott; az egyértelmű, puritán formák helyett a többértelmű jelentés és formagazdagság, a történelmi idézetek jogosultsága és bizonyos távolságtartás és irónia, a játék érdekessége került előtérbe az alkotó folyamatokba.

A high-tech szemlélet kiművelése különösen Virág Csaba nyolcvanas évekbeli műveire jellemző. (Budapest: MTI Hírközpont a Naphegyen; Tatbánya: Konzum bevásárlóközpont), de már dekonstruktív jegyeket is visel a Hegyalja-úti Alag Center Irodaház. High-tech szemléletű Földesi Lajos Orczy-téri Postai Hírlapfeldolgozó Üzeme is, amelynél az előregyártott betonelemek mellett már színes műanyag formák is megjelennek. A fiatalabb generáció formálásmódja a high-techen belül még mozgalmasabb.

Ilyen volt már Bán Ferenc hetvenes évekbeli nyíregyházai Művelődési Központja és később az e mellé kerülő SZOT Székház kettős kocka tömegű (egy üvegfalú, zárt és egy áttört, nagyteres) építménye is. Szellemes formájú nagytér szerkezet Sylvester Ádám kőbányai Spartacus fedett uszodája és Kóris János budai Hadak útjai, ragasztott fatartóval épülő Konstumex Áruháza is.

Más szemléletmóddal, de a csúcstechnológia és illeszkedés lehetőségeire építi Callmeyer Ferenc a Szabadsághegyen az Amerikai iskola mozgalmas épületét. High-tech szellemű Bodonyi Csaba 12 tervváltozaton át jó tíz évig tervezett miskolci Technika Háza és ugyanott Ferencz István egyetemi tömbbe épített Jogi Kar épülete is.

Ferencz István másik műve - egy lebontásra váró malom épületének a Miskolci Szimfonikusok otthonává váló átépítése - viszont már annak az értékmentésnek a jó példája, ami a korábbi, rombolással járó modernizáció természetes ellenfele. Elemző gondolkodásmód, az átgondolt részletekből felépülő építészeti világ és az értékmentés szándéka jellemezte Turányi Gábor induló tevékenységét is. Badacsonytomaji oktató- és pihenőépületénél az építtetőt meggyőzi arról, hogy az elbontásra ítélt meglévő épületeket és építményeket is fel lehet használni.

A legfiatalabb generáció képviselői reagálnak a leggyorsabban az európai racionalizmus - a kezdődő posztmodern - új térszemléletére. Noll Tamás első jelentős munkája, a Farasdy Zoltán által tervezett miskolci Megyei Kórházhoz épített Gyermek-egészségügyi Központ formavilágában a racionalizmus Leon Krier-féle eszközei felé fordul, majd később Tokajbor irodaházánál meglévő épületek közé emelkedő padlóval üvegfolyosót épít. Az így létrejövő oldal-galériás aula Észak-Magyarország egyik érdekes posztmodern tere.

A másik legkorábbi posztmodern szemléletű mű Kévés György budai - két szintes belső térrel épített - saját családi háza. A sátortetővel fedett házon szinte utalásként jelenik meg Roberto Venturi kör tetőablak motívuma fehér csőkeretből. A ház külső és belső formáiban a téglaburkolat jellemző; a téglafelületek szépségét - a burkolatokat mesteri módon alkalmazva - Kévés már jónéhány budai társasháznál vagy villa esetében kihasználta és későbbi munkáinál is alkalmazza.

A lakóház építésben másoknál is feltűnnek posztmodern elemek a nyolcvanas években. Nagy Tamás fővárosi Semmelweis utcai soklakásos háza finoman fogalmazott részleteivel, Vonnák János Városmajor utcában a Vágó József-féle Nyugat-múzeum mellé épített zártsorú családi-ház - gondosan formált posztmodern homlokzati motívuma mellett - érdekes fedésű belső térrendszerével tűnik ki.

Az az érzékenység, amit a posztmodern gondolkodásmód az alkotótól megkövetel - vagyis a szerepvállaláshoz és szerepjátszáshoz illetve a történelmi utalásokhoz való érzék, a többrétegű jelentéssel való játék vagy az álarc mögötti rejtőzködés - más alkotókat is próbatételre hív.

A nyolcvanas évek elején bécsi munkáin keresztül Finta József már teljesen elsajátítja a high-tech nemzetközi tervezési metodikáját s a hozzá tartozó anyaghasználati és funkció szervezési módszereket. Ugyanakkor több épületén is megjelennek a posztmodern formajegyek. Ilyen a Váci utcai Taverna-szálló hármas íves üvegfal sorolása, amely hazai divatot indított el vagy az utcát átívelő Sóhajok hídja letiltása után az áttervezett homlokzat tetején megjelenő dekoratív kapugerenda motívum is; ironikus posztmodern motívum a Budapesti Kongresszusi Központ high-tech üvegházán az épület elé állított, kőburkolatos homlokzati ívsor és a nagyteremben Király József színpadot záró Életfa motívuma is. Posztmodern gesztusok jelennek meg az Erzsébet-téri Képviseleti Irodaház bontott tömegén, homlokzati motívumain vagy a tornyon (épült 1988-ban) és átellenben a rendszerváltás idején születő és később épülő Grand Hotel Corvinus Kempinski mozgalmas épülettömbjén is (terv 1988-89, kivitel 1990-92, építész társ Puhl Antal.)

Finta legjellemzőbb posztmodern műve mégis a Liget-szálló a Dózsa György úton. A tűzfallal záródó saroktelken az épülettömeget a tűzfal eltüntetése érdekében szét kellett két tömegre bontani. A sarokra kerülő, szabadon álló épületként megjelenő kisebb tömb egész formavilágában és bejárati elemeiben játékos posztmodern karaktert kapott; ez az egyik valóban posztmodern hazai épület.

A másik Reimholz Péter balassagyarmati Gimnáziuma illetve Művelődési Háza, amely hasonlóan több részre bontott épület, mint a Liget-szálló, itt is a környezethez való illeszkedés érdekében. A homlokzat vízszintes sávos felületképzése, a belső terek befejezetlen nyerstégla térelemei, az egész együttes külső és belső világának sajátos játékossága azt a posztmodern szellemet képviseli, amely itt már átfordul a dekonstrukció szemléletmódjába; e magatartásban a múlt minden eleme sajátosságát veszti és átalakul az átértelmezés folyamán. Az építészeti örökség újra értelmezése a cél, az újraértelmezett elemekből való építés a keresés és a kísérletezés szellemében.

Hasonló kísérlet folyt a fővárosi Vidámpark leégett Elvarázsolt kastélyának újraépítése során is Puhl Antal és Török Ferenc műtermében. Az új Elvarázsolt kastély természetszerűen csupa játék, varázslat; formái egymásba áttűnőek, képzeletbeli világhoz tartoznak, szinte megelőlegezik azokat az áttűnéseket, elforgatásokat, összemetsződéseket, amelyet napjainkra a számítógép és a video képalkotása tesz lehetővé, mint a valóság fölé növő virtuális réteget.

A hazai posztmodern legjobb műveire nem jellemző a radikális eklekticizmus és individualitás, sokkal inkább az értékek újrafogalmazása, újraértelmezése. Ez éppúgy jellemző Bán Ferenc posztmodern szellemű műveire, (Mátészalka: Művelődési Ház, terv 1984-86, építés 1987-88; Tiszavasvári: Tanácsház, megépült 1989-ben), mint a Molnár Péter és Kóris János által 1987-ben Vasarely múzeummá átépített Zichy kastélybeli raktárszárny műemléki helyreállítására, amelyben kötődés és posztmodern - e téren szinte kivételként - szerves egységgé képes válni.

E korszak tanulságait is összegezve fogalmazza meg Janáky István a Budapesti Elektromos Művek Sportcsarnokában régóta formálódó elveit. Elmélyült elemzéssel hoz létre minden részletet; alakítja a mű formarendjét, meglepő és érdekes téri világát, anyaghasználatát, részletformáit. A következetesen épülő életmű elméleti jelentőségét hangsúlyossá teszi az a sajátos mód, ahogy az írásaiban megjelenő gondolatok a műveket is áthatják, egyféle saját szellemiséget teremtve minden elemnek, részletnek. Ebből születik 1990 februárban - közvetlenül a rendszerváltás előtt - a sevillai EXOI'92 ötletpályázatán a Lepkeház-terv, az átalakulás vágyát különös erővel kifejező költői metafora, amely szinte meghirdet; itt a bábszerű bezárkózásból való kitörés lehetősége. Mire azonban az EXPO bekövetkezik, már másféle metafora születik.

Az eddig minden eszközzel visszaszorított organikus építészet, Makovecz Imre építészete kerül a nemzetközi érdeklődés előterébe, így Sevillában 1992-ben már Makovecz műve képviseli az identitását kereső átalakuló Magyarországot.

Makovecz Imre és az organikus építészet

Az 1969-es Ybl-díjjal történt elismerés után két évtizednyi küzdelem várt Makovecz Imrére. 1971-77 között a VÁTI-ban tervezi a Sárospataki Művelődési Házat, amely azonban hosszú ideig nem épül, hiszen a terv szelleme minden vonatkozásban ellentétes az építésiparosítással; a helyi lehetőségeken, a sárospataki építőipari szövetkezet szakmunkásainak kézimunkáján alapul, aminek létezését azonban a hivatal nem képes tudomásul venni. A VÁTI-ból is kiszorulva a Pilisi Parkerdő Gazdaságban tölt újabb hét évet (1977-84), még közelebb kerül a természethez és a faépítészethez. Az építészhallgatók számára rendezett, jóformán illegális nyári táborai (1981-90) az építés ősi folyamatába és a valóságos közösség emberi világába vezetik be egyre szaporodó tanítványait, akik már tudatosan vallják mesterüknek a magányossá lett, mégis a közösség problémáival foglalkozó építészt. 1984-től - a tervező irodák bomlási folyamata segít ebben - néhány fiatal tervezőtárs bevonásával megalakulhat a MAKONA, amely 1989-ig már sajátos alkotó biztonságot nyújt.

Makovecz építészeti világa mélységesen humánus elveken és szándékokon alapul. A névleges közösség ellentmondásaiba ütközik már a miskolci iskola-kísérlet során és a Népművelési Intézetben a Békés-megyei művelődési házak revitalizálásával foglalkozó munkája idején. Ez vezeti a faluházak gondolatához, a valóságos közösség emberi jelentőségének felismeréséhez. Féltucat új vagy átépített faluház, a nyolcvanas években bakonyi falvakban vállalt főépítészség, majd - már munkatársaival és a jórészt 1989 után - a szatmári mezőváros, Csenger központjának kiépítésében vállalt feladatok jelzik ennek a közösségi eszméért, a kultúra közösségéért végzett munkának a szellemi értékét. Az organikus eszmének épp ez a szociális érzékenység adott sajátos vonzerőt a fiatal nemzedék számára, s egyúttal ez hívta ki a hatalom ellenszenvét is, azt a korlátozó szándékot, amely az organikus építészet lejáratására, föld alá szorítására irányult.

Szimbólum értékű a tény: amíg Lechner Ödön és köre a megyei vagy városi önkormányzatok otthonait teremtette meg a késő feudális világ polgárosodó folyamatai számára, Makovecz Imre tevékenysége a széteső falusi közösség újraépítését, öntudatának feltámasztását, identitásának megerősítését szolgáltatva.

Makovecz építészeti gondolkodásmódja a népi kultúrát kapcsolta a magaskultúrához: ez adja az organikus építészet sajátos újszerűségét azzal, hogy az urbánus és urális újra közös nevezőre talál. Makovecz épületei, templomai, művelődési házai a városi környezetben is megtalálhatják helyüket, kis volumenű művekben is közösségi hangsúlyokat teremtve. A fenntartható fejlődés követelményeinek és az emberi környezet értékvédelmének sajátos előképe az organikus építészet, amely - nem véletlenül - a "létező szocializmus" világában, annak ellentmondásaiból, egy valóságos szociális eszme és közösségi szemlélet megteremtésének vágyából fakadt.

Az a különleges - hajlított térfalakkal és fedéssel irányított - téralkat, amely műveire jellemző, még 1974 körül, a Velencei tónál tervezett ifjúsági tábor meg nem valósult tereiben jelenik meg először. A Farkasréti temető harmincas évekbeli ravatalozójába épített új belső tér (1975, bútor Mezei Gábor) előképe a mellkas bordázata: a ragasztott fatartókból készített, bordás tagozatú kupolatér oldalt és a szív helyén lévő ravatal mögött lefut a földig, míg a bejárat felé szinte növénykehelyként nyílik meg. A különösen érzékeny vonalvezetésű, finom ritmussal tagolt térforma minden ízében eredeti mű, az organikus tér sajátos példája, amely nemzetközi szinten is érdeklődést és figyelmet keltett.

A Parkerdőgazdaságban töltött években születik a dobogókői Sífelvonó állomás (1980) építménye, ahol a kis Kávézó és a technikai tér építményburka válik hasonlóan különös és eredeti tömeggé; tördelt vonalú puha formáit zsindelyhez hasonló módon rövid deszkázatból összerótt, madártollazatot idéző héjazat borítja. A térforma itt találta meg azonos értékű külső téri alakját és anyagkezelés módját.

Természetes építési gesztusok sora jellemzi a Visegrádi hallgatói táborok egyszerű, szinte archaikus formálásmódú, mégis különös kifejező erővel rendelkező kis építményeit és hasonló csak nagyobb léptékű, mesélőkedvű világ épül ki a közelben, a Visegrád Mogyoróhegyi szabadidő-terület építményeiben is. (Fogadó épület és vendégház, étkező és tisztálkodó helyek, 1976, Emlékmű, Nagy László széke, 1979; Vendéglő, 1980; egy posztmodern jegyeket is hordozó Erdészház, istállóval, kávézóval, 1980, majd az Erdei Művelődési Ház, 1982). Ezekben a természeti környezetbe épülő, játékos hangulatot sugárzó művekben érik ki az a fa építőanyagú térformáló erő, amely a nyolcvanas évekbeli művekben - mint a siófoki, majd a paksi templom, amely e korszak fő műve - az európai építészet új értékvilágát teremti meg.

Az 1982-ben már közismertté váló Sárospataki Művelődési Házat az 1985 januári Kairo-i UIA Kongresszus az 1983-as év tíz legjelentősebb építészeti műve közé sorolja. A sárospataki épület szűkebb és tágabb vonzásterében - mivel a helyi közigazgatás is felismeri a hagyománykövetés építészeti jelentőségét - több lakóház együttest építenek Makovecz körének tagjai, Nagy Ervin vagy Bodonyi Csaba és a miskolci építészcsoport tagjai, megújítva Sárospatak és a tágabb környezet építészeti kultúráját.

A kibontakozó életműről megjelenő külföldi publikációk a nyolcvanas évek végén németországi megbízásokat is hoznak és egyre több magán megrendelő fordul Makoveczhez. A lakóházakban is megjelennek az organikus formák, helyenként az ágasfa használat is, a zalaszentlászlói faluház természetelvű támaszeleme. Az ágasfa olcsó volta csak részben magyarázza e motívumot, amely az erdélyi porták bokályszárító eszköze volt, sokkal inkább a szellemi kapcsolat megújításának szándéka a népművészet és a városi lakóház lakói között, az alkotó és a bennlakók közös igényeként.

Makovecz Imrét e két évtized idején már egyre bővülő - többnyire fiatal építészekből álló - csoport vette körül, különböző formában kapcsolódva szakmai tevékenységéhez. Egyik legkorábbi társa, Kampis Miklós szervezi meg 1976-ban a Dél-Dunántúli Építészeti Stúdiót és ő az 1985-ös Országos Mezőgazdasági kiállításon rendezett Magyar élő építészet kiállítás fő mozgatója is, majd 1988-ban a Kós Károly Egyesülés meglapítója és a MÉSZ Mesteriskolával párhuzamos Vándoriskola, az organikus építészetszemléletet képviselő posztgraduális továbbképzés vezetője.

A korán elhunyt Erdei András (1946-1986) szintén Makovecz Imre vonzáskörébe tartozott, legjelentősebb művét, a Velem-i Fafaragó tábor archetipikus formákat idéző építményeit a Nyugat Dunántúlon hozta létre (1979). A nyolcvanas évek különböző törekvései azonban egyértelművé teszik, hogy az organikus építészet követi nem a múlt világát, hanem egy emberibb kortárs világot kívánnak felépíteni.

A kilencvenes években mintegy másfélszáz fiatal építész vallja magát az organikus szemlélet hívének, szerepel közös kiállításokon vagy olyan együttesben, mint Csenger - a szatmári határszélen sokáig mozdulatlan állapotban élő mezőváros - új központja, ahol a nyolcvanas évektől épülnek Vincze László, Salamin Ferenc, Csernyus Lőrinc, Turi Attila és mások érdekes és alkotói figyelemmel létrehozott művei.

Makovecz köréből Ekler Dezső (1953-) alkotói és elméleti tevékenysége sajátos elméleti érzékenysége, gondolatgazdagsága miatt emelkedik ki. A nagykállói tánccsűr (1986-89) az építészet problémáira még mágikus gyógyszereket keres, Dombegyháza-i, Nagy Tamással együtt tervezett temploma (1983), kaposvári, a Pannon Agrártudományi Egyetem részére épített oktatási épülete (1988) és péceli református imaterme (1991) azonban már a következő periódus építészeti szemléletének úttörői közé sorolják.

Az organikus építészet hetvenes-nyolcvanas évekbeli szemléleti kiteljesedése, az alkotói áldozatvállalás természetes volta, a művekben kibontakozó szellemi magatartás a magyarázata annak a társadalmi elismerésnek, ami Makovecz Imrét 1989 után övezi. A Magyar Művészeti Akadémia létrehozása, az 1991 évi Velencei biennálén az organikus építészetet felvonultató jól szervezett bemutató, majd 1992-ben az általa tervezett sevillai magyar pavilon sajátos sikere, a széleskörű érdeklődés vagy épp a Magyarországon járt angol trónörökös, Károly herceg családi látogatása azt az életművét jutalmazta, amely az egyre inkább a technika uralma alá kerülő világban az emberhez és a természethez közelebb álló építészet lehetőségeit kereste.

Makovecz tevékenysége és életműve, az organikus építészet eszméje szükségszerűen egyik modelljévé vált annak a társadalmi újító szándéknak, ami a rendszerváltás lehetőségét a külső környezet társadalmi folyamatiból kapta, de mint addig visszaszorított, a személyességre és az építészet általános értékeire épülő, a technokrácia egyoldalú uralmát elutasító szellemi mozgalom, az új lehetőségek jogos örökösének tarthatta magát. A rendszerváltás időszakában az organikus szemlélet ezért sajátos folytonosságot képvisel, a rendszerváltók körébe tartozik. Bár az 1991-es nagy kiállítást eufória övezi, az egyúttal már egy program beteljesüléseként a továbbformálódás, egy új célmeghatározás igényét is felveti.

Makovecz Imre ezzel kapcsolatos gondolatvilágát építi be az 1992-es Sevilla-i Magyar pavilon téri kifejező eszközeibe. Az organikus tér eszméje - bár formai elve sérül a szintmegosztás és a bonyolulttá váló belső útvezetés következtében - vetítéseivel, életfa motívumával és a különösen szép vonalú, ragasztott fatartóval megformált épülettömeg megnyerő formavilága révén széles körben sikert arat; a mesélő kedvű, mozgalmas héttorony s a mű egésze egy ötszáz év utáni visszatérést, az újra Európa kultúrájához tartozást kívánta történelmi érvekkel, a múlt világát felidézve tükröztetni. Mindez éppúgy távol állt a letűnőben lévő posztmodern gegek, idézetek álkultúrájától, mint a roppant többségében csak technikai értékű kiállítási térhalmaz egyoldalúságától. Különösségünket, a magunkrahagyottság bezárkózási hajlamát azonban minden értéke ellenére az empátiát keltőnél élesebben hangsúlyozta. A sevillai pavilon ilyen értelemben záróműnek bizonyult, amely után az organikus építészeti szemlélet ma aktuális gondolatvilágát, céljait és lehetőségeit az idők szavának megfelelően újra kell fogalmazni.

Építészetünk a rendszerváltás után

A piacgazdaság intézményrendszerének kialakulása viszonylag lassú folyamat volt. Több év alatt ment végbe a termelő szervezetek, a tervező és építőipari intézmények átrendeződése, az új, többnyire kisebb magántervező cégek, vállalatok megalakulása. Eközben az építőipar jelentős része külföldi tulajdonba került és egyes nemzetközi cégekkel a külföldi tervezők és a fejlett országok iparának technológiai eszköztára is megjelent. A monolit vasbeton technológiák jóformán kiszorították az előregyártást, megszűntek a házgyárak, eltűntek a panelszerkezetek, csak az ilyen módon épített négyszázezer lakótelepi lakás felújításának gondja maradt meg napjainkra.

Közben a külső piac válsága a nemzeti jövedelem több évi súlyos visszaesését eredményezte, a lakásépítés mintegy harmadára esett vissza, nagyobb beruházás alig indult. Az első időkben a kereskedelem átalakulása teremtett belsőépítészeti feladatokat, mai irodaházak, kisebb-nagyobb szállodák és építési munkák mellett az EXPO előkészítő pályázatai és a turizmus fellendülésének reménye segített megbízásokhoz. Megújultak hosszú ideig elhanyagolt olyan területek is, mint a lakásfelújítás. Állami támogatást kapott a bankhálózat kifejlesztése, előtérbe került a négy évtizedes hiányt pótló templomépítés. Túlzott lendületet vett az amerikai típusú bevásárló-központok telepítése, amely - részben külföldi tervezők bevonásával is - nemzetközi funkcionális és szerkezeti szokásrendszerrel (fémlemez burkolatú vagy éppen csiszolt gránit homlokzatokkal ) fogott az üzletközpontok megvalósításához. A főváros egyes területei - a Váci út és egyes szabad beépítési és parkolóterületet biztosító külterületek - hirtelen fejlődésnek indultak, sokszor az egyenetlen fejlődés ellentmondásait növelve. A jelen építészete többnyire a sodródás állapotát mutatja, mintha iránytű nélkül hajóznánk. A következőkben ezért csak azokat a munkákat említem, amelyek - több más, mögéjük sorakozó művel együtt - új építészeti fellendülés reményét kelthetik.

A kilencvenes évek elején az átrendeződés még áttekinthetetlen, többnyire olyan tervek épülnek meg, amelyek nagyirodai szervezetben vagy szellemben születtek. A belvárosban 1991-re felépül az Astória-csomópontban a Kelet-Nyugat Kereskedelmi Központ irodaháza, Zalavári Lajos tervezésében (a cég ekkor már KÖZTI Rt) Értéke a szemben fekvő Hültl-féle épület tömegformáihoz való átgondolt illeszkedés, míg a két szintet összefogó homlokzatosztás vagy a belső udvartér lefedése számos követőre talált.

A Finta Stúdió a high-tech-ben szerzett nemzetközi gyakorlattal működik tovább hatalmas új feladatokat valósítva meg (Bank Center, irodaház a Szabadság-téren, terv 1991-95, építés 1993-95; ORFK-BRFK-TOP, a Rendőrség új székháza, terv 1994-96, építés 1995-97; BME-ELTE-Informatikai épület, a meg nem valósult EXPO'96, vagyis az új Egyetemi Város területén, terv 1995-96, építés 1996-97).

Az állami tervezésből Vadász György már 1985 végén kivált. A zalaegerszegi központ újabb lakó- és üzletházain stíluselemekből formált játékos színes rendszer, egyféle anti-high-tech alakít ki régi városias hangulatot.

a kecskeméti Megyei Könyvtár új szemléletmódot sugárzó terve, amely még az IPARTERV-ben 1985-89 között készült - Janáky Istvánhoz közel álló környezetben - Mátray Péter és Major György alkotásaként, végül is csak 1997-re valósul meg, hogy a kecskeméti központban kerámia burkolataival finom formavilágú, új színfoltot jelentsen.

A vidéki építészetet azonban - amelynek felfutása a hetvenes években megkezdődött - már egyre inkább saját tervezői világa alakítja. Az Egri Építész Kör vezetője Thoma Emőke, ő és a korán elhunyt, grafikáiban is érzékeny Komáromi Péter (1946-92) vagy Dely György a nyolcvanas évek óta alakítják a város értékeit őrző szemlélettel a régi városrészek kiegészítését, felújítását és az Almagyar domb új, mégis illeszkedő szándékú lakóházait, Eger és környéke iskoláit.

A szegedi építész, Novák István Baján teremt sajátos hangulatú környezetet a Magyarországi Németek Művelődési Központjának épületegyüttesében (1988-95), amely 1997-ben az IAKS részéről (a sport és szabadidő létesítmények bizottsága) nemzetközi építészeti elismerésben részesül. A korábbi építész műhelyek mellett, mint Pécs, Kecskemét, Miskolc, most Szegeden, Debrecenben, Nyíregyházán, Győrben vagy Szentendrén válik hangsúlyos szerepűvé egy-egy helyi alkotócsoport vagy építész, aki a hely, a környezet értékeit és sajátos szellemiségét átérezve, meggyőző eszközökkel teremt helyi értékeket felmutató építészetet. Így építészetünk, ha az elmúlt évtizedben nagy együttesekkel nem is növekedett, de változatosabb és gazdagabb lett.

Jól érzékelteti ezt az 1992-ben egy-egy mű elismerésére alapított Pro Architectura-díj kitüntetettjeinek sora. Közülük csak néhány munkát kiemelve, ilyen volt a kiskunhalasi Kereskedelmi Hitelbank, Masznyik Csaba műve, (1992); a párizsi UNESCO palota kertjében felállított hollókői pavilon, Kóris János műve; a fővárosi, Orbánhegyi úti Vatikáni nunciatúra, szerzői Török Ferenc és Balázs Mihály 8mindkét díj 1993); a győri Apor Vilmos iskolaközpont, Czigány Tamás műve (1994); a Fertő-Hansági Nemzeti Park székháza, "Kócsagvár", Koller József munkája (1995).

A kilencvenes évek folyamán a generációváltás során jónéhány új mester emelkedik ki a hazai építészetből, hogy felcsatlakozzon a középgeneráció már említett jelentős alkotóihoz.

Wagner Péter gondosan kimunkált banktereivel tűnik fel, ő és társa, Kőnig Tamás tervezik még az Iparterv-ben a Lajta Béla által épített Arany János Színház - a volt Parisiana mulató - helyreállítását. Az eredeti formáiban műgonddal visszaültetett formavilág alapozta meg sikerüket és az EUROPA NOSTRA díjat.

Cságoly Ferenc a Gellérthegy oldalában a Számadó utcában teremtette meg az új időszak legérdekesebb lakóegyüttesét (munkatársa Hőnich Richárd, terv 1991, megépül 1993-ban).

A téglaépítészet lehetőségeinek mai szemléletű kifejtése volt az elmúlt évtized egyik legjellemzőbb eredménye. Varga Levente - Jurcsik volt társa a szekszárdi központnál - e téglaépítészet egyik jelentős mestere, mellette fejlődik ki a téglaarchitektúra értőjévé Csikós Zoltán. A Debreceni Orvostudományi Egyetem kétszínű téglaarchitektúrával formált Szívsebészeti Központja közös munkájuk.

A tégla mesteri kezelése jellemzi a Varga Levente, Magyari Éva és Rimanóczy Jenő által Nyíregyházán a Megyei Kórház részére 1990-91-ben tervezett, azóta megépített új pavilont is. Ez az épület is igazolja Jánossy György véleményét: Farkasdytól Varga kórházáig a magyar középület-építészet legkicsiszoltabb, érett területe valóban a kórházépítés.

A kórházépítés az előző négy évtizedben is fontos műfaj volt, míg Csaba László, Szabó István, Török Ferenc egy-egy temploma legfeljebb megtűrt mű lehetett. A rendszerváltás óta eltelt rövid évtized legszebb művei épp az egyházművészetben, a szakrális építészet területén bontakoztak ki. Új templomokat épít Makovecz Imre és Finta József - Százhalombattán egyszerre mindketten -, de kultikus hely Csete György ópusztaszeri Erdők múzeuma és temploma (1992-96) vagy másik műve, a sziromszerű Megbékélés kápolna (1997), e beremendi emlékhely is. De a fiatal építésznemzedékből is sokan jelentkeztek önálló művekkel az elmúlt évtizedben.

Török Ferenc újabb műve a Magyar Szentek temploma az elmaradt EXPO területén (terv 1994, építés 1994-95, alkotótárs Balázs Mihály). Az eredeti terv szerint vatikáni pavilonnak szánt kupolás centrális teret finom eszközök oldják fel; aszimmetrikus tömegelosztás és toronyforma, a kupola alsó övében három sávban megnyitott fény nyílások, a belső térbe metsző karzat, a kupola belső felületén fénytompító parafa bevonat a posztmodern világából kiemelt és továbbérlelt formatár. Hasonlóan kiérlelt Balázs Mihály (1955-) több önálló munkája, közöttük egy kazincbarcikai görögkatolikus templom (1992-94), amely ősi, hagyományos formákkal és eszközhasználattal képes összefogott tömegű, korszerű művet felmutatni.

Ferencz István miskolci temploma tömegképzésével és anyaghasználatával a korai ciszter templomok szigorú tömegformáit és belső terét fogalmazza újjá. Keményvonalú és körformák ellentéteivel, síkok és felületek enyhe tördelésével, egy-egy téglafelület szabályos vagy szabálytalan kimozdításával, sötét-világos, a kortárs világhoz illő, újszerű harmóniát.

Nagy Tamás egymást követő műveiben szintén a téglaarchitektúra lehetőségeit járja körül. Dunaújvárosi evangélikus templomában érik ki e térformálás és anyagkezelés. Ellipszis alaprajzú, téglafallal körülkerített - az erdélyi templomok ősi hagyományát követő - saját világot teremt. Ennek háromnegyedét építi be, ívelő gerincű magastetővel fedve, amit égetett cserép borít: a teret szarufa szerkezetű, bordás faszerkezet és téglavörös oldalfal határolja, amelynek sajátos szépségét fűrészfoga, bordázott felület adja. A karcsú, keskeny nyílásokon lamellaszerű falpillérek között ömlik be az árnyékot vető fény. A különös fényjátékot a hátsó szentélyfalon világosra festett téglafelület oldja fel és teremti meg a térben a nyugalmat, bensőségességet.

E nyugalom és bensőségesség kevés művet jellemez e hirtelen változó és a modernizáció értékválságában többnyire elbizonytalanodó építészetünkben. Néhány iskolánál, elmélyült figyelemmel formált lakóháznál vagy eleve kulturális célú épületnél jelenik csak meg ez a tiszta, egyértelmű és szellemi ökonómiát, az európai fogalmak szerinti euritmikát hordozó, jól ritmizált, kellemesen tagolt, értékviszonyai szerint, rendezett téralkat és fogalmazásmód.

Ilyen művek - ha kis számmal is - különböző szemléleti talajon is létrejöhetnek. Nem e szemléleti különbségek, eltérő szemléletű törekvések léte, milyensége - a high-tech, organikus, kontextualista, posztmodern vagy dekonstruktív megközelítésmód - az akadálya tehát annak, hogy érték szülessen a gazdasági-társadalmi érdekek és technológiai kényszerek által ezer szállal eleve kötött építészeti világban. Az értékek létrehozásában a megbízóknak és végrehajtóknak, építtetőknek és építőknek, a mecénási és munkakultúrának, a társadalmi intézményrendszer és kultúra szabályozó szerepének alapvető szerepe és együttes jelentősége, közös felelőssége van.

Sodródunk tovább, vagy az értékek irányába fordulunk? Olyan nyitott kérdés ez, amelyre ma választ aligha adhatnunk. Az immár ezer éves magyar építészeti kultúra - művelők és befogadók együttes világa - kell, hogy olyan szellemi hátteret alkosson, amely a hagyományok folytonosságát és átadását, illetve az értelmes, hatékony életformát teremtő újító szándékot együttesen, alkotó módon magába foglalja. Csak egy, a mainál elmélyültebb emberi, társadalmi befogadó közeg segíthet az építészet értékeinek a megtartásában, csak ez teremthet lehetőséget a Valéry által megfogalmazott belső világ kibontakozásához; építészek és társadalom csak együtt teremthetik meg egy továbbérlelődő, saját útját járó magyar építészet feltételeit.