Alföld - 49. évf. 4. sz. (1998. április)
"Jeu sui Arnaut, que plor e vau cantan
consirios vei la passada folor,
e vei jauzen lo jorn, qu'esper, denan.
Ara us prec, per aquella valor
que vos quida al som d'esta escalina,
sovenha vos a temps de ma dolor!"
(Dante: Isteni Színjáték - Purgatórium, XXVI. ének)
Már elmaradnak, tompoultak a versek...
Pedig az elmét hányszor szíven érték,
Midőn Provanszban megpendült a lélek!
De mára Arnautz míves lantja néma,
S Dante csak puszta lángból markol füstöt,
Mások alatt meg fortyog, fő a mélység!
Mindent benyel sunyibb, sekélyes mélység:
Éhségét nem csillapíthatják versek.
Festményekről a fölcsillanó füstöt
Lenyalja... Nyammog bármin, ami érték!
Bendője bugyra őröl, szólni néma:
Szépség torzóin elcsámcsog a lélek.
Sürög-forog több apró-cseprő lélek!
Megnyílt a tér, mint bűn előtt a mélység,
Megnyílt a kor, s a szellem béna, néma:
Zagyvál zavargón, mintha zsenge versek!
Túlteng vad érzés, ám csekély az érték:
Zsigeri siker ködöt zabál, füstöt.
Kihűlt merev tűz köp közömbös füstöt:
Elridegült, kívülről néz a lélek...
Leltároz, szemléz: sem lépték, sem érték,
Csak tényhideg szó, semmi szín, se mélység!
Sivár világba vettetnek a versek,
S a sár nyelvtana rab, vak, süket, néma.
A líra súlya, mint a szikla - néma:
Magába süpped, terjeng művi füstöt!
Fáradt, süllyedt papírhajók a versek.
Elsatnyult büszke szürkeség a lélek:
Be nem fogadja tág magasság, mélység,
Csak föl s le futkos, mint tőzsdén az érték.
Én is, ki rég tán költészethez érték:
Tudatlan lettem, hígult, bárgyú néma.
Távozz hát tőlem, személyesség, mélység!
Roskadva várok, fúvok görcsös füstöt:
Úgy gubbaszt vándor motyóján a lélek,
Mint menekült, kin enm segítnek versek.
Nem ér az érték szétvonagló füstöt!
Formát s mértéket súg a néma lélek:
Kísér a mélység, kísértenek versek.