Alföld - 48. évf. 12. sz. (1997. december)
I.
Homokos avarba kúszó
cérnafehér gyökereken át
nedvek folynak belém:
friss gyümölcs az agyam.
Testem járataiban hangyák
élnek és pockok, húsuk
húsommá lesz: szőrös,
csontszárú virágot hajtok.
Testem fatörzs, minden
gyűrűje bennem rugózik,
átölelt éjszakák sebhelye,
kérgem élő ragtapasz.
II.
Minden virág, amit testedbe
ültettem asszonyi vágyódás.
Elfolyó tested véget nem érő
homokóra, föld vagy és parfüm.
Az ég penész színű és meddő,
magzatvízről álmodsz, mert
minden sejted kiszáradt
zigóta, gyökered elvetélt
embriója vagy, még érzed
magadban a nőt és a férfit,
epétől ragad minden levél,
ami eltakarja heges arcodat.
III.
Farkad törzsem tengelye,
zöld nedvéből hajtok levelet,
köldököd bogarak fészke,
tested izzadságomtól összeállt
homok, széttépett madár
tollait hordja rád a szél,
hozzátapadva ékszered.
Szemedet plasztikká edzi
az öröm: két heregolyó,
ami megmarad, mikor szétmar
a tápszer és olajjá leszünk,
másik asszony kenőcsévé.