Alföld - 48. évf. 12. sz. (1997. december)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Gerevich András

Ágnes kertje

I.

Homokos avarba kúszó

cérnafehér gyökereken át

nedvek folynak belém:

friss gyümölcs az agyam.

Testem járataiban hangyák

élnek és pockok, húsuk

húsommá lesz: szőrös,

csontszárú virágot hajtok.

Testem fatörzs, minden

gyűrűje bennem rugózik,

átölelt éjszakák sebhelye,

kérgem élő ragtapasz.

II.

Minden virág, amit testedbe

ültettem asszonyi vágyódás.

Elfolyó tested véget nem érő

homokóra, föld vagy és parfüm.

Az ég penész színű és meddő,

magzatvízről álmodsz, mert

minden sejted kiszáradt

zigóta, gyökered elvetélt

embriója vagy, még érzed

magadban a nőt és a férfit,

epétől ragad minden levél,

ami eltakarja heges arcodat.

III.

Farkad törzsem tengelye,

zöld nedvéből hajtok levelet,

köldököd bogarak fészke,

tested izzadságomtól összeállt

homok, széttépett madár

tollait hordja rád a szél,

hozzátapadva ékszered.

Szemedet plasztikká edzi

az öröm: két heregolyó,

ami megmarad, mikor szétmar

a tápszer és olajjá leszünk,

másik asszony kenőcsévé.