Kukorelly Endre

H. Ö. L. D. E. R. L. I. N.

L. Hyperion, oder der Eremit in Griechenland

Lehet, hogy vihar lesz. Esik, hirtelen kivilágosodik megint, előbb keresztben ver, balról jobbra az ablak előtt, kereszt csíkozás, aztán egyszer csak nekifordul az üveglapnak. Hozzáveri a jéggolyókat, pattog, olyankor szinte behajlik az üveg. A legjobb volna kinyitni az ablakokat, és engedni, hogy befújja a szél a jeget a szobába. Amikor reggel fölébredek, az eget nézem.

Fekszem hanyatt, és nézek fölfelé. Arra ébredek, úgy ébredek föl, hogy az ablakon keresztül nézegetem az eget.

Aztán pedig az órámat nézem meg. Szürkület. Sötét, sötét, fekete, nem nyugodt. Nem valami nagyon nyugodt. Álmodozós? Sokszor, ha reggel az ablakom előtt álltam, s közelgett a szorgos nap, el tudtam feledkezni egy percre én is magamról, körül tudtam nézni, mintha szeretnék belefogni valamibe, amiben még kedvem telnék, akár azelőtt, de aztán összeszidtam magam és észre tértem, mint akinek anyanyelve hangja csúszik ki száján egy olyan országban, ahol nem értik. Ezen a helyen. Én tényleg igyekszem.

Ezen a helyen valamennyi fintorgás és igyekezet után a legtöbben egyszer csak elsírják magukat. Olyan könnyen eljutni a könnyezéshez vagy, legyen, a zokogáshoz szükséges kevéske sajnálkozásig.

Itt minden kicsi, a legkisebb igazán erős elhatározás is, elszánt vagy tétova, valamiképp mindig a túlzásból csúszik vissza.

Visszahullik vagy visszacsorog.

Én elfelejtem, amit akarok. Vagy csak nem figyelek oda. Az előszoba közepén, a konyha felé, mintha egy rendes másként-lévőbe lépnék át a fürdőszoba és a vécéajtó közötti három lépésnyi szakaszon. Kint zörögnek az edénnyel. Legjobb talán, ha megállok, így, az egyik lábam elől, menetben, és nem igyekszem, nem figyelek semmire. Álldogálok a megnyugtató konyhai csörömpölésben az előszobánk közepén. Lehet, hogy nem is akartam semmit. Nem figyelek egyáltalán, akármilyen veszélyes is, érzem a gyomromban a veszélyt, és mégse. Nem túlzás ez? Nagyon. Egyszer például tényleg egy nem is lehet elmondani hogy micsoda miatt sírdogáltam. Először az az alig valami, aztán pedig a könnyeim. Túlzás, igen; mert előbb az történik, hogy először is alaposan eltúlzom, amit el lehet. A legtöbb bajt úgyis megoldja a sírás.

Egy kicsi belőle, és.

Talán tényleg ilyen egészen könnyű a megoldáshoz eljutni. Egy helyen, ahol minden csorog.

L. Der Einzige. Frühere Fassung

Látszik a pára, meglátszik a hidegben.

Néha, ugye, nincs felhő, de akkor csak a

kék szín csodálatos fokozataiig

lehet ellátni. Máskor meg felhős. Felhő-

tagok. Vagy pedig mindennel egybetapadt

felhőhatár. Úgy hallgatózom, ameddig

csak kibírom, nem veszek levegőt, elég

sokáig. Nem hallok semmit. Nem hallom. Őt

sokan elhiszik, hogy valamiképpen van Is,

mások reménykednek inkább, mások meg nem

törődnek az egésszel. Én, azt hiszem, el

hiszem. Foglalkozom is vele. MegVan. Noch

einen such ich, den Ich liebe unter euch. De

nem sokáig. Néha köpök rá. Nincsen jó

megoldás, és nem csak őt, engem sem old meg

semmi. Alszik valaki egy padon, látszik,

ahogy jön belőle a pára. Sárga vas

pózna, körben szeméthalmok. Die Dichter müssen

auch Die geistigen weltlich sein. Üres ház, az

ablakok beverve. Üres ház. Ablakok.