Alföld - 47. évf. 10. sz. (1996. október)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Zalán Tibor

szétterjedés, zuhanás

András Sándornak

följebb már csak a semmi

néma isten meg a számtalan ege

a porladó létet nem ismerő dalok

meg az árnyéktalan fehér szélverés

a táblán a jel a törések csíkjaival

visszaharapott gyökértelen igékkel

a teremtésből kilógó szánalmas fércek

és

irányt már nem szabnak földi

szabályok súlytalanná válik

a test és titkos üregeiből

a lélek kacagva ellebeg szét-

míg a száj motyogva próbálja követni

a kimondhatatlan mondatot

mit egyetlennek vél a homály

két végén a sötétség a ragyogás

innen még látható tere lehetne

az elmozdulásnak a gravitáció

szelíd játéka erőszaka rajzolná át

benne a tárgyak és gondolatok útját

a kígyó is jelentene valamit akár

a fölösleges szeretet vagy említhető

lenne egy nyárban nagyanyám

aki prizmás üvegével játszik az

őszi délutánban kötözgeti

fáradatlan koszorúba

a színes sugarakat a szaporodó

fekete sugárral

a fények ferdén verődnek

a hajló boltozathoz apró sikollyal

veszik mind a hanyatlásba vissza

agy bozontos csomója vet kékes

sugarat a létbe tolongó

örvénylő ölű új terekre

a belekerülés tétova azvarai után

a bennelét szétszivárgó

állandósuló szégyene tölti meg

a kiürüléssel keletkezett emberi

ürességet - az emberi ürest

s mozgások eredőjeként

lebegés oldja fel az izomra emlékezés

meglóduló görcseit

kik akár a gyönyörben vergődő

összerándulnak s a

köthetetlenben szélednek szét

talán

köthetetlenben szélednek szét

összreándulnak

a gyönyörben vergődő akárkik

meglóduló görcseik izom emléke

feloldja a lebegés

mozgások eredője - üres

emberi üresség

emberi keletkezés kiürüléssel

szégyen tölti meg az állandósuló

szétszivárgó bennelétet

tétova zavarok után - a belekerülés

örvénylő ölű új terek

vetnek kékes sugarat a létbe

tolongó agy bozontos csomójára

a csont átlátható áthatolható

a hús hiábavaló rohamait

végérvényesen felváltják

a szétterjedés lusta evezői

a horizontok mind visszahanyatlanak

a ferde boltozathoz apró fények

hajolnak verődnek sikongva

fekete sugárral

szaporodó színes sugarakat

kötözget koszorúba

fáradatlan délután

nagyanyám prizmás üvegével

játszik - lenni egy nyárban

emlíhető a szeretet

akár valami fölösleg

a kígyó útján gondolatok és

tárgyak valami jelentés akár

benne erőszak rajzolja át

szelíd játékká a gravitációt

lehetne elmozdulás innen

még látható a tér

ragyogás végén sötétség

a két homály

mit egyetlennek vél a mondat

motyogva követi próbálja

kimondhatatlan

a száj szét- és ellebeg míg

a lélek titkos üregeiből

kacagva kiválik

a földi test súlytalan

szabályok irányt nem szabnak

már

és szánalmas fércek a teremtésből

kilógó igékkel visszaharapott

csíkok a tábla törött jelein

szélverés fehér árnyéktalan

meg létet nem ismerő dalok

porladó számtalan egek

meg a semmi néma isten

csak már legföljebb

Silver Spring - Washington, 1996, június 28. - július 1.