Alföld - 47. évf. 5. sz. (1996. május)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Tillmann József

A Meander mentén

Mintha a szárazföldről hirtelen vízbe vetettük volna magunkat. Vagy méginkább: a fejünkkel is belemerülnénk, hisz már eddig is benne voltunk: egy tengerben tartózkodtunk, külső és belső képek egymásbaömlő tengerében, csak most menet közben látjuk a hullámok játékát, a tengerfenék tájait, folyamatosan alakuló formáinak és lényeinek más módon megközelíthetetlen létrejöttét. A hullámok egyenletes ívekbe vagy tört fodrokba rendeződő haladványát a kézmozdulatok nyomán. Szintúgy a kézen át közvetítődő késztetések érkezésének, ezer egyszerű elemnek és emléknek az esetlegességet is rendbe szervező erejét.

Mindezt akár kutatásnak is tekinthetjük. Az összetett, körkörösen örvénylő kérdések kiábrázolási kísérleteként. Egy formálódásfolyamat feltárásának, mely más folyamatokkal történő találkozása és egymásbafolyása során áll elő. Egy olyan kutatásnak, ami csak a kivitelezés közben valósítható és figyelhető meg.

(Szimbólumok szemrevételezése)

A folyam egyik partját szimbólumok, a másikat alakzatok szegélyezik. A szimbólum, az alak - két szembeszökő véglet. (Szegély? Perem? Keret? Határ?) A szimbólum felőli felépülés egyszer elvezet az alakhoz. Az alak kirajzolódásának kutatása pedig végül szimbólumra vezet.

Mindez - hogy legalább képletesen tekintetbe vehető legyen - az elvonás egy metszetében merült fel. Térben - ami esetünkben inkább síkok sokaságának egymás áthatása, semmint egyetlen síknak egy tengelye körüli teljes vagy többszörös elfordulása - mindez másként mutatkozik: a feszültség nem ilyen végletes, hanem folyamatos; folyamok és folyamatok révén közvetített: a szimbólum áthatja az alakot és az alak testet támaszt a szimbólum köré.

Az alak határát a testek formáló erői vonják meg. Teremtő, elemi és szerves erők, amelyek mintegy visszatartják a széthullástól. A testen túl más testek, köztük és köröttük pedig a testetlen kezdődik: légiesség, levegőég. Kézzelfogható közegtelenség.

A szimbólumon túl a szemlélhetetlen színtiszta, tökéletesen áttetsző szférái húzódnak: minden rendű és rangú rezgések, légáramok, anyagáramlatok és hullámmezők. Hőhullámok, anyaghullámok, hanghullámok. Hallhatatlan és hallható hangok el nem nyugvó szövedéke. A világ zenéje.

(Hullámtartomány)

Az első hullám, ami a fülünkbe hatol: a szív digitális dallama. Az első és utolsó élet-jel; a dobbanás-elhalás szólama. Amire már az első mátrixban, a magzatburokban ráhangolódunk. Ahol az anyaszívhangokat előbb halljuk meg mint a magunkét.

A hullámtartomány határtalan: az őstértenger máig hatoló hullámverése, a háttérsugárzás három kelvin fokos, homogén hullámai járják át az általunk tekintetbe vehető teljes teret.

Valójában csak hullámfolyamok vannak. Hullámvonulatok találkozása és halmozódása. Találkozása, rétegződése, kihűlése és megmerevedése. Vég nélküli interferenciák, hol fénysebesen, hol fagylassún, megtörve és egymásragyűrődve.

(Spiro, spiralis)

A személyes szólamok egyszer leválnak az egyetemes (anyai) lüktetés vivőhullámáról és saját konfigurációkba kezdenek. A kezdetben összetartozó és egybehangzó kétszólamú invenció kettéválik. A leválás gyötrelmes: fájdalmas elszakadás az érlelő előzményektől, a táplálkozáspályákról és a védőburkokról.

A születő mindig szenvedés közepette születik.

Az első lélegzetvétellel, az első üvöltéssel élethossziglan tartó légzés- és hanghullám indul útnak. A légzéshullám: belélekzés és kilélekzés. Inspiráció. A nyomában spirális légörvények a testen belül és a test körül.

A magunkfajta lélekző lények meandertermészetűek. Spirálisan örvénylő, hullámvonalak köré rendeződő életet élnek. Ez nemcsak a lélekzetvételünkkel és elmozdulásainkkal keltett örvényekben, hanem az ujjaink tapintófelületének rajzolatában, a szövetek és szervek szövedékében is megmutatkozik. Így aztán amihez csak hozzáérünk, rajta hagyjuk lényünk inspirált pecsétjét. Az egyszerre személyes és egyetemes szignatúrát.

(Meanderlabirintus)

Eredetét tekintve valahol a mélyből a magaskultúrába menet merül fel. Kacskaringós folyóvölgyek, kőzetkristályok, csigaházak felsejlő jelrendszerének egymásrarétegződése a fejben. Mitologikus mátrix: talánytárház, rémrejtek. Élet- és halálkapu.

Univerzális szimbólumként a bentről és mélyből kibomló gyűrűzés és a kintről, befelé tartó távolodás egymásbafordulása. A távoli közeledésének és a közeli távolodásának találkozása az örvényállandóban. Az állandó örvénylésben.

Más metszetben a rugalmas összehúzódás és kitágulás közti egyensúlyállapot megjelenítése. Egyszersmind az eredendő, elemi dinamika, a létesítőlendület és lebontóerő jele. A hullámhaladvány kimerevítése, előtörténettel és eljövendővel történő dúsítása, sűrítése. A folytonos felépülés és egyidejű lebomlás foglalata - a másként megjeleníthetetlen, mindkét irányban követendő időben.

(Áramlásállandó)

Az anyagok, akárcsak az emlékek és gondolatok ezrei, folyamatosan egymásrarétegződnek, átrendeződnek. A rétegek, a síkok meggyűrődnek, elhajolnak, szétszakadnak és egymásbacsúsznak. Egyvégtében kibontakozás, kiépülés, átalakulás és átértelmeződés zajlik.

A különféle kéregtájakon (szintúgy a tudattalan szinteken) tárolt emlékek a legváratlanabb kibontakozásokra képesek. A beérkezett észleletek (emlékszálak ezreire szétbontott és szerteszét tárolt) rétegei összeérnek. Érlelődnek és érintkezésbe lépnek. Egymásrarétegződésük, ismétlődő megújulásuk és a különböző területek közti keresztkapcsolataik kiépülése indítja el az emléktenger átrendeződését.

A gondolkodás „hidrológiája" és „geológiája" hasonló a Földéhez: a képfolyamok, a gondolatáradatok és a folyamatsebességek különbözőek: a képáradat gyorsasága felülmúlja a gondolatpályák mozgását. Ezért is ülepedhetnek le és rendeződhetnek el átmenetileg a fogalmi mezőkön éppúgy, mint esetleges formájú felületeken.

Fogalmaink feltárják a formák értelmezésvetületeit és területenként többé-kevésbé áttekinthető különbözőségek összefüggésévé rendezik a látómezőt. A tudattalan tájolórendszerével együtt alakítják az észlelés érzékenységének változását. Az érzékelés kiélesedésének és eltompulásának raszterét.

(Szimbólumértelmezés)

A szimbólum egy töredék: eredetileg egy kettétört bot (szümbolon), mely a másik (botfelet bemutató) megismerésének és azonosításának kulcsát képezte. A szimbólum értelme azóta univerzálissá szélesedett és a felfoghatatlannal vált határossá. Így csak felénk eső törésvonalainak tanulmányozására van módunk. A töréshatárok természetének és rajzolatának feltárása azonban nem kevés tanulsággal szolgál a spirituális szimbólumoktól a matematikai szimbólumrendszeréig terjedő széles területen.

Az egyetemes szimbólumok egy teljesség töredékei, melyek más-más vetületben hordozzák törésvonalait. Tovább már nem tömöríthető jelek, amelyek azonban állandó értelmezést kívánnak: a változó kontextusok közepette megújuló megközelítést. Kiterjesztést más közegekre, átvitelt a szokásostól eltérő anyagokra, társítást különböző formákkal és folyamatokkal. Ellenpontozást és ütköztetést. Akár a leghétköznapibb anyagoknak és tárgyaknak a hatóerejével való áthatását.

(Folyamatfeltárás)

A feladvány: formafegyelmi normák és korhű konvenciók felfüggesztése és belsőbb alkotóelvek fellelése. Alighanem újra szert kell tennünk azokra a képességekre, melyekkel kisdedekként már rendelkeztünk. Miközben nem válhatunk gyermekdeddé. Azaz nem feledkezhetünk el felnövekvés közben szerzett felismerésekről. A részletek éleiről. Az állandó és az állandóan átalakuló arányokról. Az ellentétekről és az ellentételezésekről. A gyűrődésekről és a kioltásokról. Szintúgy a hangsúlyok különbözőségéről, és időről időre bekövetkező áthelyeződéseikről. Akárcsak a közben támadó kétségekről.

Előbb el kell veszítenünk a létező látványát, hogy el lehessen nyerni belátását; létesülésének belső lehetőségét, ezer esetlegességét, saját esendőségünket is megengedő rendjét.

A tudatos/akaratlagos és tudatalatti-feletti hullámzására akár rá is hagyatkozhatunk. (Ha valamilyen átható hatás éri az elmeberendezést, magától is működésbe lép). De elősegíthetjük más módon is: a részleges félteke fékezőerejének felfüggesztésével és várakozással. Így megtörhető a történés menete, szüneteltethető a mozgás- és gondolatpályák szokásos folyama, a dolgok menete, hogy helyet kapjon az, ami mögötte rejlik.

Hogy előléphessen a háttérből.