Alföld - 47. évf. 5. sz. (1996. május)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Dobai Péter

Aszkézis nélküli éden -boldog barbár életem Kubában,a karib tengeri antillák sugaraiban

A. D. 1973-'74

Priskin Katalinnak

Kialvó kandalló-lángok után

maradó parázs színéhez hasonló színű

Triumph Spitfire sportkocsi hány hengerrel,

mennyi lóerővel röpített Havannából,

át, keresztül a királypálmák szegélyezte úton,

Palma el Rosario felé! 180 km/h!

Katalin lobogó almamag-barna hajfonata!

Milyen lassúak voltak ehhez a bombázó száguldáshoz

képes a mind fáradtabb fideli forradalmi

emlékek a kiégett cukornád-földek, az egész láncolt vidék -

- Amikor kiértem a nagyságos tengerpartra,

szerettem volna folytatni utunkat a

hullámok azúr máglyái felé, neki a delejes horizontnak.

Egy bárnál megálltunk. Félvér leány

gitározott: „Guantanamera..." aztán:

„Por que mi has olviado..." „Yo tengo

mi corazón martirizado..."

Láttam: a lány nem lát. Vak volt.

Világtalan. És valami teremtéskori szépséggel

látott mégis, nem kellett

hozzá a nézés. A gitár. A dal. A tengermoraj.

Talán Krisztus is közel volt abban a pillanatban.

Én egy koktélt ittam és rágyújtottam.

Katalin is koktélt ivott és rágyújtott

egy arany Kentre, ó, milyen szép

volt a melle, haja csigái, a loknik,

a fehér kendő a feje körül,

homlokán a hűsítő selyempánt.

-

Húsz éve múlt már az a gitár,

az a dal, az a félvér lány, az a kendő, a selyem,

azok a loknik, az a drinkbár, tudom,

azóta kiégtek a kék hullám-máglyák,

megállt a tenger is, dermedt lett a part,

a bárkák régen elmerültek, a királypálmákat

kicsavarták a hurrikánok, a sebes Triumph Spitfire

azóta ócskavas lett,

csak fájdalma, béklyója maradt erős, ép az emlékezetnek. A jelen, a most: kevés,

közönséges, lefegyverző, szótalan,

tört, zúzott, húrtalan gitár van

alvó lányok kezében,

alvásukban nincsen álom -

Ifjúság, miért vagy hideg homokórákra kimért?

Miért nem vagy élni örök a múlást szenvedő

időkben is, mint a zenében a dallam?!